2012. május 15., kedd

Szent a Duna partján

Egy időben nem is figyeltem fel ezekre a szobrokra. Úgy sétáltam el mellettük, mint bárki más. Sőt még a feliratot sem olvastam el vagy ha igen, hamar elfelejtettem a kacifántos nevet. Aztán, ahogy egyre gyakrabban és egyre többfelé jártam a Duna partján, felrémlett bennem a "Nahát ezt a szobrot, mintha már láttam volna valahol" érzés. Ettől fogva bármelyik településen sétáltam a parton Rajkától Mohácsig, bárhol keltem át a folyón közlekedő révvel, mindenhol ismerősként üdvözöltem Nepomuki Szent Jánost.


Nepomuki Szent János szobra éppúgy szerves része a dunai tájnak, mint a szigetek, a parti csárda, az ártéri ligeterdő, az éppen mostanában virágzó sárga mocsári nőszirom, valamint a római őrtorony. Közös öröksége a dunai népeknek, szerves része a Duna-menti hagyománynak.

Május 16-án van az emléknapja. Szerte az országban sokfelé tartanak ünnepséget emlékezetére, például Vácott (innen származik a két fénykép), Mohácson vagy a tiszaparti Nagykörűn. Baja városában is régi szokás a dunai "Jánoska eresztés". 

Így szól Nepomuki Szent János életútja röviden A szentek életéből:
"A legenda elmondja, hogy Wolfflin János a kicsiny Pomuk (ma Napomuk) helységben született, Dél-Csehországban. Jogi tanulmányainak befejezése után -- annak ellenére, hogy szegény szülőktől származott - - gyorsan haladt fölfelé az egyházi ranglétrán. Mint egyházi méltóságot és jelentős szónokot egész Prága ismerte és szerette. IV. Vencel király felesége őt választotta gyóntatójául. A király kezdetben igazságos és jóakaratú uralkodó volt, de egy sikertelen mérgezési kísérlet után bizalmatlanná és agresszívvé vált. Meg akarta tudni, mit gyónt a felesége. Mivel azonban János nem volt hajlandó megmondani, megkínoztatta és a Moldva folyóba dobatta. Egy csodás fényjelenség jelezte a királynénak, hol keressék a holttestet. Egy másik változat szerint a Moldva leapadt annyira, hogy megtalálhassák. Halálának éve 1383. A prágai Szent Vid-székesegyházban temették el."
Nepomuki Szent János a gyónási titok vértanúja, Csehország védőszentje. Különös tisztelettel övezik őt a vízi emberek; a halászok, hajósok, vízimolnárok, bányászok, sóbányászok és ő óvja a fuldoklókat is. Ugyancsak védőszentjükként tekintenek rá a bánsági katolikusok.

Szobrait jellemzően a barokk korban faragták, elsősorban kőből. Egy papot ábrázolnak birétummal a fején, amint ujját a szájára illeszti, vagy karjaiban egy feszületet tart. Legtöbbször vízparton, révátkeléseknél, kisebb hidak mellett találkozhatunk vele.

1729-es szentté avatása előtt is komoly tiszteletnek örvendett Csehországban. Magyarországi szobrainak elterjedése 1729 után kezdődött. Mégis, miért lett Magyarországon ennyi Nepomuki Szent János szobor? Ebben a korban, a XVIII. század elején zajlott le a sváb betelepülés a Magyar Királyság területére. Valószínűleg ezek a telepesek hozták magukkal a szent tiszteletét. Ugyanis kevésbé ismert, de a németajkú jövevényeket a toborzó földesurak a Dunán utaztatták hazánkba. Valószínűleg a zátonyok között, árvizek esetén vagy kisvízkor nagyon sokan fohászokodhattak hozzá. A szerencsésen partot ért svábok nem feledkeztek meg róla, új otthonaikban első dolguk volt, hogy szobrot emeltek neki. Valószínűleg ez lehet a magyarázata, hogy annyi Nepomuki Szent János szobor van szerte a Duna-völgyében, sőt annak tágabb vízgyűjtő területén is. Talán nem túlzó az az állítás sem, miszerint szobrainak elterjedése kirajzolja a katolikus Közép-Európát Prágától Temesvárig, Stájerországtól Krakkóig. Délkelet felé az utolsó szobrok már a Duna két arcának, az ókori Danuvius - Istros, a középkori orthodox-katolikus kultúrák határát szegélyezik.

Elhatároztam, hogy az erős dunai kötődés miatt egy oldalt szentelek Nepomuki Jánosnak itt a blogon. Kíváncsi vagyok, hogy szerte a világban mennyi szobra van és ezek földrajzilag mennyire követik a Duna medencéjének rajzolatát. 
 
 
Nem szeretnék versenyezni a szoborlap.hu honlappal. Tisztában vagyok vele, hogy tényleg rengeteg szoborról van szó. Egy órás utánajárással 164-et találtam csak Magyarországról. Ez azt jelenti, hogy ha minden hétvégén sikerül egyet meglátogatni és lefényképezni, akkor az 3 évnél is hosszabb időbe telik. Mint alsógödi, elsősorban a környék szobrairól van bővebb tudomásom és mondjuk Zala megyéről már csak az internetről tudok tájékozódni.

Ezért kérek minden Dunai Szigetek olvasót, hogy ha valahol a szűkebb pátriájában van tudomása ilyen szoborról, vagy esetleg utazásai során látott ilyet valahol, akkor küldjön nekem róla bármilyen információt, történetet, adatot, képet, koordinátát a

 dunaiszigetek@gmail.com

e-mail címre. Vagy szimplán írják meg ide kommentnek.

A beküldött információkat és az általam meglátogatott szobrokat folyamatosan fogom feltölteni az új oldalra. 

Köszönettel:
Szávoszt-Vass Dániel

22 megjegyzés:

  1. Ha az esztergomiról kell egy kép, akkor valamelyik nap készítek egyet.

    VálaszTörlés
  2. Esztergomban az Erszébet híd mellettit már lefotóztam, de állítólag a Belvárosi Plébániatemplomnál van még egy. Jöhet bármilyen helytörténeti információ is a szoborról!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A belvárosinál is? Igaz! A kerítésben van egy fülke, és abban van. Szerintem jövő héten küldök róla képet.

      Törlés
  3. Dunát szerető és sokat járó emberként örömmel olvasom a blogját. Művészettörténészként azonban most helyesbítenék: Nepomuki Szt. Jánost soha nem ábrázolják püspökként, minthogy nem is volt püspök. Öltözete mindig papi öltözet, fején birétummal. Kultusza pedig tényleg jellegzetesen közép-európai, de nem csak dunai jelenség. Csehországban, Sziléziában talán még elterjedtebb, mint a Duna-medencében.
    Gálos Miklós

    VálaszTörlés
  4. Kedves Miklós, köszönöm, javítottam.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Dániel!

    A Dunától távol élőként is élvezettel olvasom a blogodat!

    A fortepan.hu-n is találsz (ha a keresőbe beírod) pár Nepomuki Szt. János szobrot a régi képeken. (pl. Sümeg, Vasvár, Vác)

    Kámán Tibor

    Mint megszólitott Zala megyei :-) amennyiben lehetőségem lesz, szívesen "gyűjtök" neked szobrokat!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Tibor! Már kinn is van a Csatári, a fortepanos hármat pedig listába vettem. Örülök, hogy Zala megyéből is olvassák a Dunai Szigeteket!

      Törlés
  6. Kedves Dániel!

    Nepomuki tiszteletének és szobrainak elterjedése nagy mértékben Althann Mihály váci püspöknek köszönhető, aki maga is részt vett a szenté avatási eljárásban, s így személyes "érintettség" révén kötelességének érezte a kultusz terjesztését. Vác környéke és az Ipoly-mente Nepomuki szobrainak feldolgozásával Zomborka Márta váci néprajzos-múzeológus foglalkozott.
    Szeretem és élvezettel olvasom blogodat, a rendszeresen olvasandóim között tartom számon. Tudom, hogy nem könnyű mesterség, mennyi időt energiát kíván. Magam, bár mostanában hanyagolom, a kosdi szénbánya történetét kutatva kezdtem hasonlóba.
    Sok élményt, megerősítést és kitartást kívánok!
    Pataki Zsolt

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsolt, egyszer Fehér András mesélt nekem a kosdi szénbányáról egy vonatúton. Ha elkészül a kutatás mindenképpen érdekelne majd! Márta kutatásának pedig most elkezdek utánanézni.

      Törlés
  7. Én is élvezettel olvasom a bejegyzéseid, kb. 2 naponta nézem az oldalt, hogy van-e már új cikked? A váci szobrot már görgetés közben felismertem, elég sokszor láttam.
    Hittanos koromból az rémlik, hogy a hidak védőszentje, merthogy onnan hajították be a folyóba, és talán árukapcsolással jöttek a révek is.

    Az előbb átnéztem a nyári prágai képeimet is, de csak egy Nepomuki képet találtam. A Károly hídon meg sem próbáltam nagyon szobrokat fényképezni, mert még szitáló esőben is tele volt mindenféle turistával...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, és a Szt. Vitusban van eltemetve, de valamiért nem fényképeztem le a sírját. :$

      Törlés
    2. Egy Prágai út be van tervezve nekünk is idénre, holnap dől el, hogy lesz-e belőle valami. :)

      Törlés
  8. Nekem kicsit „egyszernézős”, nagyobb a füstje, mint a lángja. (Nem akarok nagyon offolni, max törlöd a bejegyzésem.)
    Az egész 6 napban, míg voltunk, az volt az érzésem, hogy ha Bp.rendesen nézne ki, verné Prágát. Az vitathatatlan, hogy megmaradt a középkori utcaszerkezet, amit nálunk beáldoztak őseink. És a tömegközlekedés is nagyon jó, én eléggé kötött pálya-párti vagyok, muszáj volt minden villamosfajtát kipróbálnom;)
    Meg engem zavart a tömeg (főleg az orosz turisták). Azon gondolkodtam végig, hogy ennek a sok turistának Pesten kellene költenie a pénzét. Csak akkor meg itt zavarnának engem:D

    De az tény, hogy nagyon sok Nepomuki szobrot fogsz látni. Már, ha odaférsz a tömegtől:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Felőlem a napi politikát is kitárgyalhatjátok itt a blogon, csak az indexes komment-színvonalat nem tűröm el (törlöm). Sajnos a prágai hétvége nem jött össze, talán majd jövőre. :)

      De tény, hogy én is télen szeretek a Duna parton sétálni, amikor nincs ott az égvilágon senki.

      Törlés
    2. Ha már felmerült a Csehország kedvelés és annak Prága centrikus volta, hagy javasoljam jóbarátom, Munkácsi Zsolt blogját: http://nemcsakpraga.blogspot.com/
      Ő nagy szerelmese a cseh vidéknek, azaz a vidéki Csehországnak és sok érdekeset mesél el róla. Ajánlom figyelmetekbe!

      Törlés
  9. "Vizes" érintettsége miatt általában hidak közelében van. Szűkebb pátriámban, jó messze a Dunától, a Cserhátból leereszkedő kis patak hídján:
    http://muemlekem.hu/muemlek?id=6714

    Valamint a közelmúltban a tatai vár közelében láttam:
    http://szoborlap.hu/5959_nepomuki_szent_janos_tata_schweiger_antal_1770.html

    Gyakran érdemes figyelni a "T.A.C.U.I." (hallgattam) felirat betűire, amit a szobor stilizált glóriájában gyakran öt csillag helyettesít. De máshol is felbukkanhatnak a szó betűi a környezetében.
    Az öt csillag egyébként – ismereteim szerint – Nepomuki Szent János attribútuma, felbukkanása kétség esetén egyértelműen azonosítja vele a szobrot, képet.

    VálaszTörlés
  10. Csömörön a patak mellett, a híd tövében van egy szobor, még messze sincs Alsógödtől.
    térkép, egyéb infó

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm! Kerékpárral egy jó kis vasárnapi kirándulás lesz.

      Törlés
  11. Esetleg nem csinálnál egy beágyazott Google térképet a szobrokkal, amit itt meg tudunk nézni? (És akkor nem írnánk meg tizedszer ugyanazt :)

    Etyeken a Magyar kút (?) mellett emlékszem egy szép 19. sz-i szoborra.

    Kőszegen is áll egy barokk szobor, azt hiszem, a régi várárok felett, az ő társasága egy Szent Jakab szobor.

    Pápán is van egy rokokó (?) szobor.

    Szobról is emlékszem egyre és mintha Dunaföldváron is lenne egy.

    Meg Székesfehérváron.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A külön Szent Jánosról szóló oldalon a képek alatt van egy hosszú lista azokról, amikről már van tudomás. Már csak fel kell keresni őket. :)

      Törlés
  12. Ő kicsit messzebb van:

    http://www.flickr.com/photos/aniko_attila/289647656/

    New Prague, MN.

    VálaszTörlés
  13. Kedves Szávoszt-Vass Dániel.
    Kovács Péter vagyok. A Facebookra nagyon sok Nepomuki Szent János szobor
    fotóját tettem fel egy albumba. Itt a linkje: remélem meg lehet nyitni.
    https://www.facebook.com/kovacs.peter.186/media_set?set=a.10200449529988102&type=3

    Van egy kérdésem is. A képek között van egy fotó Nepomuki szobor Budapest
    8. kerületében. A szobor a Fiumei Úti temetőben lenne? Kérem, ha megvan a pontos helye, írják meg nekem, hogy hol találom meg. A képet Kovács Krisztián készítette.
    Köszönettel: Kovács Péter. petkovacs41@gmail.com

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...