2012. augusztus 29., szerda

Élő árvízi emlék 1838-ból - A margit-szigeti narancseperfa


1838. március 6-a és 18-a között a Margit-sziget megszűnt létezni. A jégár következtében felduzzadt Duna majd' két héten keresztül lepte el József nádor szigetét, miközben a zajló jég is letarolta 13-án. Levonulás után az árvíz emlékeit a planírozás és a fokozatos átalakítás lassan eltüntette. A József nádor sárga nyári lakján álló, árvízszintet jelző márványtáblát az épülettel együtt tüntették el a II. Világháború után. Krúdy Gyula a '20-as években még láthatott 3 élő törzset a Hétvezér-platánból, melynek hét törzse egy árvízben megsérült fából hajtott ki. Azóta ez a fa is eltűnt. Egyetlen margitszigeti emléke maradt az 1838-as árvíznek: a kisréti narancseperfa.


Bél Mátyás idejében a sziget még dús füvű kaszáló volt, bár az utolsó tulajdonos, az óbudai Mayer még megpróbálkozott a szőlőtelepítéssel, mielőtt a sziget nádori birtokba került. Az 1796-ban nádorrá választott József Antal főhercegnek hamar kedvenc tartózkodási helye lett. A ferences templom még fennálló falai mellett építtette meg nyaralóját egy egyszerű, sárgára mázolt, egyemeletes épületet. Főkertésze, Toszt Károly gondos munkája mellett a főherceg
"...Üres óráit itt a csendes szigeten tölté s maga is szenvedélyes kertész levén, rövid idő alatt gyönyörü parkká alakitotta át az elvadulásnak indult szigetet és kezében kertészkéssel és fürésszel órákig elmulatott a fák nyesegetésével, oltásával, virágültetéssel és gyomlálással."
A legelőből egy apró tündérkert kerekedett a Duna közepén. Virágágyások, ligetek, fasorok nőttek föl schönbrunni példára. A Szent Margit-szigeten kiirtott akácos helyét lassan átvették a többek között Alcsútról hozatott facsemeték; kőrisek, platánok, hársfák, vadgesztenyék, nyárfák, jegenyék, fenyők, valamint más egzotikus növények, melyek közül egy volt az amerikából származó narancseper (Maclura pomifera). Ezt a növényt a népnyelv ismeri még lócitrom, majomagy, vagy vadnarancs néven is. Tövises ágain termő sárga gyümölcse emberi fogyasztásra alkalmatlan. A Margit-szigeten található példány körülbelül 180 éves lehet, 1838-ban még fiatal csemeteként törhetett el a törzse a jeges árvíz következtében.


1838-ban a sziget fiatalabb fákból álló ültetvényei szenvedték a nagyobb károkat. Az idősebb fák állták a jég nyomását. Az árvíz behordta iszappal a mélyebb gödröket, elegyengette a hepehupás felszínt. Néhány helyen romokat is előmosott a vízáramlás. A Pest felé eső parton jelentkeztek komolyabb károk, itt több fa dőlt vízbe a kimosódás következtében. A városi legendák szerint József nádort igencsak megviselte kedves nyaralóhelyének romlása. A helyreállítási munkálatok még évekig eltartottak, s a sziget lassan elfeledte a jeges árvizet. 1876-ban és húsz évvel később még víz alá került, de a károk szerencsére nem voltak mérhetőek az 1838. éviekhez. Később a feltöltések és a partvédelmi művek kiépülése révén már csak az extrém magas vízállások veszélyeztetik a létesítményeket és az élővilágot.

Napjainkra egyedül ez a narancseperfa emlékezteti a látogatókat a három várost elpusztító 1838-as jeges árra. Ha a szigeten járunk, érdemes felkeresni ezt a fát a Kisrét közelében. Pontos helyzete: N 47 31,458' - E 19 2,874'. 

És ha lehet kérni: ne másszanak fel rá!

Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • Király Ilona: Árpádházi Szent Margit és a sziget. Szent István társulat 1979.
  • Némethy Károly: A pest-budai árvíz 1838-ban. Budapest Székesfőváros, 1938.
  • Törs Kálmán: Margit-sziget. Athenaeum, 1873.

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...