2012. október 10., szerda

Makovecz gombája a váci révnél


A modern világból lassan kivesznek azok a nénik, amilyen anno az én nagymamám is volt. Ők habozás - és félelem - nélkül rászóltak a vandál fiatalokra, a káromkodókra, a szemetelőkre, a csikkeket eldobálókra. Ők voltak azok, akik egyből észrevették, ha egy cserép leesett a templom tetejéről és siettek a plébánoshoz, hogy javítsa ki. Ez a bejegyzés ezeknek a "néniknek" szeretne emléket állítani. Remélem egyszer felnövünk hozzájuk ebből a mai siralmas "nem az én dolgom" állapotból.


Tahitótfalu közigazgatási határán belül, de Váchoz közel a Révész (Pokol)-szigeten, a kompátkelő mellett nőtt ki ez a gomba a földből 1983-84-ben. Makovecz Imre tervezte ide, a Duna-partra és a Visegrádi Csoport bábáskodott a felépülésénél. Lassan ennek is megvan harminc éve. Azóta új révállomás épült az út túloldalán, büfével és padokkal. Manapság már oda telepednek a kompra várakozók. Makovecz gombája pedig lassan az enyészeté lesz.

Először egy áradás rongálta meg a mellvédjét, ami egyben homokkal is betemette a beton alapját. A komposok mostanában drótkötelet tárolnak alatta, nyilván a száraz hely miatt. A nedvesség azonban már átszivárog a tetőn, egy helyen - talán egy letört ág miatt - beszakadt a deszkából és palából készült "gombaernyő". Padjai foghíjasak, itt-ott már hiányzik a deszka, csak éppen annyira, hogy leülni már ne lehessen.

Makovecz Imre gombája nem tartozik a gyakran említett alkotásai közé, a helyiek már hozzászoktak látványához, messzi földről pedig nem látogat ide senki csak ezért. Pedig érdemes lenne.

Építészek bizonyára szebben megfogalmaznák, számomra olyan mintha egy beton tölcsérgombából egy fából épült kalapos gomba nőne ki. Utóbbit akár egy terebélyes fának is lehet nézni. Egykor a táj meghatározó része volt, nyílt térrel, szép rálátással a Dunára a Naszályra és Vác templomaira. Manapság a növényzet kezdi egyre jobban körülölelni, szűkítve a kilátást. 
   




Ha mindig másra várunk, össze fog dőlni hamarosan a Makovecz gomba is a váci révnél. És ez most teljesen független attól, hogy szeretjük-e a műveit, vagy sem. Érték pusztul. Kár lenne hagyni.

FRISSÍTVE: 2013. November. 

Egy éve így nézett ki Makovecz gombája a váci révnél. Az azóta eltelt időben levonult egy hatalmas árvíz a Dunán, így félő volt, hogy az állapota tovább romlik. Nézzük, milyen állapotban volt a váci rév régi "váróterme" 2013 novemberében.


A 2013 júniusi árvíz következtében az épület állaga tovább romlott. Négy rész eltűnt a fa korlátból, feltehetően a víznyomás, vagy a víz által szállított farömkök tarolták le. Pótlásáról szerencsére gondoskodtak, egy laza drótkötél óvja az ide merészkedőket a vízbe pottyanástól. A beton azóta sem száradt ki, sötét foltok jelölik a helyeket, ahol az ár vize még mindig szivárog. Ha ez télen megfagy - márpedig meg fog - akkor a betonszerkezetet a jég belülről szét fogja feszíteni.


Egyre több a lyuk, ellenben egyre kevesebb a cserép a tetőn. Jelenleg valaki éppen kerékpártárolónak használja és egy friss kupac homok is idekerült valahonnan.


Tehát ez a helyzet most a gombával, közvetlenül tél előtt. remélem jövőre lesz valamilyen pozitív fejlemény, vagy előrelépés az ügyben, mert ahogy egyre több dolog romlik el rajta, egyre nehezebb és költségesebb lesz a rendbehozatala. 

6 megjegyzés:

  1. a komposok a méregdrága jegyek árából simán felújíthatnák, pláne hogy amúgy is ők használják...

    VálaszTörlés
  2. Azóta eltelt további négy év, javulás semmi. Az egykori úttörőtábor, majd a Pokol Csárda megszűntével itt minden életnek vége lett, már a gombával szemközti jegypénztár/büfé sem üzemel, ott is dőlnek össze az asztalok, padok. Déli irányban félig felépült valami gigakikötős förmedvény, de ugyanúgy félbe maradt, mint a váci pláza. Az utazók itt csak keresztülsietnek, pedig a hely adottságai páratlanok. Iskolás koromban sokszor csak azért átkompoztunk ide, hogy együnk egyet a gombában, és bámuljuk a várost. És akkor ne mondja az ember, hogy régen minden jobb volt...
    Juli

    VálaszTörlés
  3. A Kormány turisztikai fejlesztés címszóval felépíthetne itt vmit a gyerektáborral együtt.

    VálaszTörlés
  4. A váci révnél 83-ban 3 Makovecz épület épült, ez csak az egyik a 3 közül.

    VálaszTörlés
  5. Akkor én nagyon sokat jártam ott és azt figyeltem meg, hogy a kutya sem használja. Sajnos. A pénztár oldalon óriási nyüzsi, ott meg senki. Mintha direkt az enyészetnek épült volna. A Pokol csárda meg már akkor döglődött.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...