2012. január 30., hétfő

Lengyelország köldökzsinórja a Dunához - A Fekete-Árva völgye

 
A Dunai Szigetek blog története során sohasem távolodott el a Dunától és annak szigeteitől látótávolságon kívülre. Mivel a mostani bejegyzés talán kissé kilóg a sorból nem árt leszögezni, hogy továbbra is maradunk szorosan a Duna mellett, és nem várható hosszabb bejegyzés mondjuk a Tiszáról (legfeljebb annak torkolatáról). Tavaly nyári dél-lengyelországi utazásunk alkalmával nem lettünk volna hűek önmagunkhoz, ha nem keressük fel a lengyel Duna-vízgyűjtő területét, az egykori Árva vármegyének északkeleti csücskét.

Hol található a lengyel Duna-vízgyűjtő?


1. ábra Árva vármegye
A Duna vízgyűjtő területe összesen 817000 négyzetkilométer, ezen 10 folyóparti és 7 további ország osztozik. Ennek a hatalmas területnek az országok közötti eloszlása nem egyenletes. Vannak olyan államok, melynek az egész területe a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik (pl.: Magyarország, Románia, Ausztria, Szlovákia) és vannak olyanok, melyek részesedése szimbolikusnak mondható. Utóbbi kategóriába tartozik Lengyelország. Százalékos megoszlás szerinti sorrendben a 16. - azaz utolsó előtti - helyen áll, 0,09%-os értékkel. Egyetlen országot hagy le csupán, Albániát (0,03%). Lengyelország jelenlegi Duna vízgyűjtő területe két - egymással össze nem függő - területrészből áll. A nyugatabbi, a szlovákiai Csacza településtől északra helyezkedik el mindössze két patakot foglal magába. E két patak vize a Čierňanky-patakba ömlik, az a Kiszucába, majd utóbbi végül a Vágba. A keletebbi terület a Tátra északnyugati előterében, az egykori Árva vármegye és annak lengyel szomszédságában helyezkedik el. Fő folyója a Fekete-Árva (lengyelül: Czarna Orawa, szlovákul: Čierna Orava). Komplexebb vízrendszere miatt e bejegyzésben főként az árvai részvízgyűjtőről lesz szó. (1. ábra).

Történeti-földrajzi körökben közkeletű tévedés, hogy Lengyelország csak 1920-ban kapott részesedést a Duna vízgyűjtő területéből. 1772-ben Lengyelország első felosztásakor vesztette el a Prut menti területeit és a Luxemburgi Zsigmond által elzálogosított szepességi városok révén a Hernád-menti apró területeit. Ha  később az egykori Galícia tartományt lengyel területnek vesszük, akkor elmondható, hogy a kontinentális (Duna-Visztula) vízválasztó két rövid szakaszon már 1920 előtt is "átlógott" Galíciába. A Kiszuca mellékpatakjai nem voltak tekintettel Trencsén vármegye legészakibb határára, sőt valamivel délebbre a Vág több mellékvízfolyása pedig Morvaországba lógott át. Árva vármegyében a Fekete-Dunajec hordalékkúpján szétágazó vizek kerestek lefolyást a Kárpát-medencébe (lásd 2. ábra). Utóbbi egy 13,37 négyzetkilométer,  viszonylag bizonytalan lefolyású területet takart: a Bori-mocsár keleti részét. 1920-ban Európa egyik legállandóbb határvonala Árva vármegye területén megváltozott. Ezzel kezdetét vette egy hosszas vita Lengyelország és Csehszlovákia között. 1920 és 1945 között négyszer változott meg a határvonal. Mivel ezek a változások minden egyes alkalommal kihatottak a lengyel Duna-vízgyűjtő területének nagyságára, fontos szót ejteni róluk.

Az 1920-as határvonal (2. ábrán 5-ös jelkulcs) mindössze 4 évig volt érvényben, ekkor az addig lengyel  Głodówka (szlovákul: Hladovka) és Sucha Góra (Suchá Hora) átkerült Csehszlovákiához, cserébe megkapták Alsó-Lipniczát (Lipnicza Wielka). 1938-ban, Csehszlovákia fölosztásakor Lengyelország visszaszerezte a két fent említett települést, valamint másik két apró területet is megszálltak Alsó-Lipnica környékén. Ezen a térképen ugyan nincs ábrázolva, de a valamivel nyugatabbra, a Trencsén megyei Csaczai járásból lecsípett stratégiai fontosságú területtel is gazdagodtak. Lengyelország ekkor birtokolta rövid időre (1939. szeptemberig) a legnagyobb részt a Duna vízgyűjtő területéből. A Prut menti részek nélkül összesen körülbelül 800 négyzetkilométert. Ennek a fele esett a Fekete-Árva vízgyűjtő területére.
 
2. ábra  1. Vízgyűjtő terület határa 2. Lengyel Duna-vízgyűjtő 1920 előtt 3. Jelenlegi lengyel-szlovák határ
4. Határ 1920 előtt  5. Lengyel-Csehszlovák határ 1924-ig  6. Hladovka és Szuchahora területe  7. Árvai-víztározó
  
1945-ben visszaállt a két ország között az 1937. év végi határvonal. A Csaczától északra húzódó vasútvonal visszakerült Csehszlovákiához, ezzel a Fekete-Árva vízrendszere vált Lengyelország legfőbb dunai köldökzsinórjává. 

Lengyel-Árva három arca

A Fekete-Árva vízgyűjtője három fő tájegységre tagolódik. Északnyugaton a Babia Gora (=öregasszony) hegycsoport képez markáns vízválasztót a Visztula és a Duna között. E hegycsoport a Magas-Beszkidekhez tartozik, fő kőzetét a Kárpáti Homokkő formáció adja. Legmagasabb csúcsai a Babia Gora (1725 m), valamint a történelmi Magyarország legészakibb pontja, a Policza hegyvonulat (1369 m, 1. kép). A Babia Gora tömbje már a törpefenyves öv fölé magasodik, szép kilátás nyílik róla az Árvai-medencére.


1. kép a Policza hegyvonulat a Babia Goráról fényképezve


2. kép A Magas-Beszkidek fő tömegét alkotó Kárpáti Homokkő
 
Utóbbi medence tulajdonképpen egy fennsík, melyet a Fekete-Dunajec Tátrából szállított törmeléke töltött föl a pleisztocén során. Sík vidék ez, melyről a csapadékvíz csak nagy nehezen talál lefolyást. Átlagos magassága 630 méter körül van. A bőséges csapadék és a párolgás hiánya révén jött létre a fentebb már említett Bori-mocsár. Az emberi megtelepedésre alkalmatlan pusztaság a táj nevezéktanában is megjelenik (pusta, pusczina). Egyhangú, erdős táj ez. A lecsapolások során a terület vizei már könnyebb lefolyást nyerhettek a Fekete-Árva völgye felé. Vízhálózata tükrözi a hordalékkúp legyezőszerű alakját, melyen a Fekete-Dunajec gyakran változtatta folyásirányát. Így az is előfordulhatott, hogy teljes egészében a Duna vízgyűjtőjéhez tartozott.

3. kép Előtérben a Fekete-Árva völgye, háttérben a vízválasztó "hegység"
 
Az Árvai-medencétől északra helyezkedik el a harmadik tájegység, a Bukovinski-hegység. Ez a középhegység sokkal inkább emlékeztet egy dombsági tájra, alig emelkedik ki a fennsík területéhez képest. Legmagasabb pontja is csupán 940 méter. A vonulat, mely a vízválasztót jelenti a Visztula felé, szinte észrevehetetlen, 800 méterig alacsonyodik. A Babia Gora hegycsoporttól a 702 méter magas Bory-hágó választja el. A Bukovinski-hegység területén ered a Fekete-Árva folyó. Régebben, még a XX. század elején azonban így írtak forrásának helyéről: "...főforrásának azon patakot tekintik, mely Pekelnik mellett a galiciai határon elterülő Bori mocsárból folyik ki..."

A lerövidített folyó

1953-ig a Fekete-Árva 52 kilométer hosszú folyó volt. 1954-től hossza már csak 29 kilométer. Hogyan történhetett ez? A rövidülés annak volt köszönhető, hogy Csehszlovákia duzzasztóművet épített az egyesült Árva folyóra, elárasztva négy községet: Szlanicát (itt született Szabó Ervin), Usztyét, Hámrit és Oszadát. Az Árvai-víztározó (Oravská priehrada) 35 négyzetkilométer területű, magassága tengerszint felett 604,4 méter. Ez a vízszint jelöli ki a Fekete-Árva számára az ún. erózióbázist, azaz a vízgyűjtő legalacsonyabb pontját. Lengyel területre eső vízgyűjtője jelenleg 359 négyzetkilométer. 

3. ábra A Fekete-Árva vízrendszere

A Fekete-Árva jelenlegi forrásága széles völgyben indul, kis esésű vízfolyás lévén gyakran el-eltűnik a dús növényzet között. Völgye aszimmetrikus képet mutat, jobbparti mellékvize az első néhány kilométeren nincs is. A fenyvesekkel borított vízválasztó vonulat, közvetlenül a jobb part fölött emelkedik. Balparti mellékvizei már számosabbak, de júliusi ottjártunkkor ez csupán arra volt elegendő, hogy nagyobb pataknak tituláljuk, annál a pontnál, ahol az első jelentősebb jobbparti mellékpatakját felvette (4. kép)
  
4. Kép A lassú vizű Fekete-Árva
 
Ahogy lassan déli-délnyugati irányba fordul futása, jobbról egyre tekintélyesebb patakokat vesz fel. A Magas-Beszkidek csapadékos lejtőin fakadó források számtalan nagy esésű patakot táplálnak. Gyakran találkozhatunk szénsavas forrásokkal is, ezeket más néven csevicének nevezik. A mellékpatakok sorában az első a Zubrzyca, majd következik a Sylec, végül a Lipnica csatlakozik. Mivel magasabban erednek és rövidebbek is, mint a medence fő folyója, ezért külalakjukban is sokkal inkább alpesi hegyi patakokra emlékeztetnek (5. kép). Párhuzamosan futó völgyeikben a települések kilométeres hosszúságban húzódnak. Alsó szakaszukon, a síkságra érve energiájuk lecsökken, nagy kanyarokat írnak le még mielőtt beleömlenének a Fekete-Árvába.


5. kép A gyors folyású Zubzryca patak
 
Az Árvai-fennsík felől érkező patakok kevesebb vizet hoznak és hosszúságuk is elmarad a hegyi patakokétól. A kis szintkülönbségeknek köszönhetően futásuk meanderező. A Piekielnik-patak gyűjti egybe Bori-mocsár vizeit bal oldalról, és a Bukovinski-hegységét jobb oldalról. Majd önti Lengyel-Árva legnagyobb települése, Jabłonka mellett a Fekete-Árvába. Az Árvai-víztározoba ürül (a szemközti Krzywan-patakhoz hasonlóan) a különösen kacskaringós a Jelesna-patak, mely egyúttal futásával már a szlovák-lengyel határt rajzolja meg.
 
A Fekete-Árva évről-évre szorgalmasan töltögeti a hegykoszorújából érkező hordalékával az Árvai-víztározót. Lassan újra felépíti medrét szlovák területen is. A duzzasztón átjutott vizét már Árvának nevezik. Kralovánnál a Vágba ömlik, mely hosszú futása után a Csallóközi Kis-Duna vizét gyarapítja. Végül Komárom erődjének tövében éri el a Duna főágát. Így kerül kapcsolatba a Fekete-tengerrel Lengyelország a Fekete-Árva folyócska révén.

2012. január 25., szerda

A Beliczay-szigettől a Kakukk-hegyig - Az érdi Duna-part képekben

 
A Hunyadi-szigeten tett kirándulás, majd a Kis-Háros sziget meglátogatása után szinte magától adódott, hogy haladunk tovább dél felé a Duna mentén. Az, hogy végül érdi látogatásunk megvalósulhatott nem tudatos tervezés eredménye. Egy kedves blog olvasónk meghívásának tettünk eleget hatan, amikor leszálltunk a 33-as buszról, hogy bebarangoljuk a vizenyős árteret és az eső után saras-agyagos Kakukk-hegyet.


Az Érd-Tétényi öblözetben kialakult szigetek nyomait ma már csak légifelvételen lehet nyomon kísérni. A felszínen az egykori mederformák ellaposodnak, a mezőgazdaság és az erózió hatására a régi meredek partélek eltűnnek. Három sziget nyomait látjuk a mellékelt ábrán, ahol az általunk megtett rövidke útvonalat is feltüntettem. Legjobban a zöldellő Beliczay-, más néven Érdi-sziget látszik. Szerencsés helyzetben van, az árvízvédelmi töltés jó oldalára került. A tőle északabbra fekvő két sziget már kevésbé nyomozható. Ezek már a mentett ártéren fekszenek és már 300 éve sem voltak önálló szigetek. Bizonyos felszínformák azonban őrzik emléküket.

 
A Duna irányába haladva, közvetlenül Érd és Nagytétény határán, a Tétényi utca végénél egy nádashoz érünk. Ezt a hosszan elnyúló vizenyős mélyedést sem a település, sem a szántóföldi mezőgazdaság nem tudta hasznosítani. Az ehhez hasonló mentett árterek egyetlen gazdasági hasznosítása a nemesnyáras telepítés, ez a fa a papírgyártás és a gyufagyártás (Budafoki Gyufagyár) alapanyaga.
 
 
A nádasban kopár részek jelzik, hogy gyakran vissza-visszatér a víz a régen elhagyott medrekbe. Ezek a részek az elhagyott Duna-medrek legmélyebb szintjei jelenleg. Könnyű volt megfigyelni a terep szintek közti különbségeket, amikor a térdig érő vizes füves-sásos-nemesnyáras sávból felkapaszkodtunk a szántóföld peremére. Ez a perem jelöli ki a határvonalat az elhagyott medrek és a szántóföldi művelés alatt álló szigetmag között. A folyószabályozás és az árvízvédelmi töltés megépülése előtt ez rendszeresen árvízjárta terület volt. Az itteni szántóföldi művelés újkeletű, a feltörés előtt az árteret kaszálóként és legelőként hasznosították.


Vannak olyan helyek is Érd határában, ahol valamivel könnyebben felismerhetők ezek a medrek. A felismerést a nyílt víz látványa nagyban megkönnyíti. Egy kis emberi segítséggel (mesterséges meder kiásása) a Sulák-patak napjainkban egy régi Duna mederben folyik. A dunai mellékághoz képest valamivel szűkebb és egyenesebb ez az új meder, de a nyomvonal a régi.

 
A Sulák-patak partjára ültetett fák révén a medrek egykori futása messziről is kirajzolódik. A térszín nem tökéletes síkság a szántóföldek alatt. A szabályosan váltakozó mélyedések és a kissé kiemelkedő vonulatok zátonyos területre utalnak. A homokpadokon keletkezett humuszon szépen zöldell már az őszi búza.
 

Érdi tájkép a város határából. A Bara- és a Sulák-patak összefolyásához közel terül el az érd-ófalusi illegális szemétlerakó. Modern ártéri gazdálkodás? Vagy csupán általános agglomerációs társadalmi igény a szemetelésre?


Tipikus vidéki kertvárosi utcákon barangolva érkeztünk el a teljesen váratlanul és valószínűtlenül fölbukkanó érdi minarethez. Hamza bég minaretje az elpusztult török palánkvár utolsó mementója. Tövében fonódtak össze egykor az Érd-Tétényi öblözet Duna medrei. A palánkvárat (törökül parkan, lásd: Párkány) a fehérvári szandzsákbég 1552-1558 között emelte szultáni parancsra a Budára vezető (és római nyomvonalon futó) hadiút védelmére. A fejetlen minaretet 1970-ben, korabeli igényességgel zsaluzott vasbeton sipkával egészítették ki. A müezzin által minden nap többször megtett lépcsőzést mi is kipróbálhattuk fejenként 200 forintért. Megérte, hiszen odafentről gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé.


A kép hátterében ott fehérlik a napsütésben a Széchenyi-hegyi tv-torony. Közvetlenül előtte az Érdi- és Tétényi fennsík íve zárja le északi és nyugati irányból az Érd-Tétényi öblözetet. Egykor a Pannon-tó öble terült itt el, üledékei az eltelt 6-7 millió év alatt a mélybe süllyedtek. Rájuk rakódott az ős-Duna hordaléka, mely annak idején egészen a fennsík lábánál kanyargott. A tektonikai kiemelkedés hatására kényszerült elhagyni régi ívét, keleti irányban. A Széchenyi-hegy alatt látható fasor kíséri a Sulák-patak medrét, melybe éppen itt a minaret alatt torkollik Érd másik vízfolyása, a Bara-patak. Egyesült víztömegük a gátőrháznál, zsilipen keresztül ömlik a Beliczay-sziget mellékágába. Képünk előterében  házak láthatók, Érd-Ófalunak egy újabb városrésze, mely teljes egészében mentesített ártérre települt.
  

Érd (Hamzsabég) falva rengeteget szenvedett a dunai árvizektől. Minden egyes árhullám elöntötte a település mélyebben fekvő részeit, többször teljes pusztulást hagyva maga mögött. 1775, 1838, 1876, 1941, hogy csak a leggyászosabb évszámokat említsük. Volt, hogy az érdiek 3 évi adóját engedték el, nehogy végleg elnéptelenedjen a rombadőlt falu. Az 1941-es árvíz után már muszáj volt felépíteni a ma is látható árvízvédelmi töltést, melyet a hatvanas években tovább magasítottak. Amióta aszfaltcsík került a tetejére a helyiek kedvelt sétaterévé vált. A magasparthoz csatlakozva a Beliczay-háztól egészen Nagytétényig fut, kikerülve a Beliczay-sziget teljes egészét, amely így ártér maradhatott (a fenti képen balra látható). Ennyi maradt abból a vízivilágból, ami annak idején középvíznél is a Budafoki útig terjedt. Távolban a gátőrház és a zsilip épülete látszik, ahol a Sulák-patak keresztezi a töltést.


Érdekes jelenség, hogy az ártérre érő patak a mellékág feltöltődött szakaszára kiérve nem követi a régi folyásirányt, hanem azzal ellentétesen haladván torkollik be a Dunába. Ez magyarázható azzal, hogy az ember a rövidebb szakaszt mélyített ki a vízfolyás számára, a lehető legtávolabb tartva azt a településtől. De az is előfordulhatott, hogy a víz csupán a legnagyobb esést követve a legrövidebb úton akart eljutni az erózióbázist jelentő Duna-mederhez. Mindenesetre a patakot követve értük el az érdi dunai strandot, azaz annak a hűlt helyét.


Hogy miért nem találtuk meg a strandot a sziget orránál? Ennek az oka a képen látható T-sarkantyú. Ez a szabályozási műtárgy azt a célt szolgálja, hogy meghatározott mélységben szűkítse le a medret a hajózás számára. Gyakorlatilag a kőszórás egy áthelyezett partszakasznak felel meg, amely mögött azonnal megindul a feliszapolódás és ezzel együtt az ártéri szukcesszió. Röviden összefoglalva ezért nincsen már meg az érdi strand. A strandolók hűlt helyén bokorfüzes erdő vetette meg gyökereit.

  
A Beliczay-sziget erdeinek körülbelül 90%-a telepített nemesnyáras. A megfogalmazás csalóka, hiszen ahogy a gyümölcsöst sem nevezzük erdőnek, ezeket a fa-ültetvényeket sem kellene. Annak idején gyufagyári igények kielégítésére ültették, ma azonban a pakisztáni és török gyufák korában inkább már bántja a szemet. Éppen ezért helyi kezdeményezésre a fokozatosan kivágandó nemesnyárasok helyén - ha minden jól alakul - hagyni fogják, hogy a természetes fűz-nyár ligeterdők újra birtokba vegyék a szigetet. Talán a képen látható tarvágás helyén is majd a Háros-szigetihez hasonló dzsungelt látunk 20-30 év múlva.


Gyülekező felhők alatt értük el a sziget déli csúcsát. Az egykori meder helyét tarvágás jelöli, íve a víztükör nélkül is jól kivehető. Távolban a római katolikus templom tornya látszik, balra a Kakukk-hegy meredeken leszakadó tömbje zárja a látóhatárt. A Beliczay-mellékágat a II. katonai felmérés szelvényein már csak keskeny kék csíkkal jelölik, 1850 után már egyik térkép sem jelöl benne vizet. Kiszáradása szorosan összefügg a Ráckevei-Duna lezárásával és a budafoki-ág kotrási munkálataival. A megnövekedett vízmennyiség  nagyobb energiája drasztikusan kimélyítette a medret. A medersüllyedéssel párhuzamosan szárazodott az érdi ártér és a mellékág.  Jelenleg, 2012-ben csak a legnagyobb vízállások alkalmával láthatnánk a képen csillogó víztükröt, ilyen esetben a szigetet 1,5-2 méteres víz borítja.

Itt, a Beliczay-sziget déli csücskénél állt a téglagyár teherkikötője. A hatalmas sóderrakodó daru betontalapzata és a kőszórással megerősített partoldal maradt meg a '80-as évek végén bezárt ipari létesítmény emlékéül. Több helyen megfigyeltük, hogy rendszeresen a selejt téglákkal töltötték fel a Duna-medret, árvízmentes térszínné alakítva a rakodó partot és kikötőt.


A Kakukk-hegyre vezető útnak legendája van. A római hadiút, melyen egykor légiók és ala egységek vonultak Matrica és Campona tábora között, melyen II. Lajos király Mohács felé indult seregével 1526 augusztusán és melyen a szétvert török hadak menekültek dél felé 160 évvel később, ma is megvan. Burkolata ugyan nem római, de a helyiek nagy becsben tartják (és nem aszfaltozzák). A legenda röviden így szól:  

Réges régen Érden az emberek a Dunára jártak a hegyről vízért. Csakhogy az út mentén egy barlangban sárkány lakott, aki mindig elragadott a vízhordók közül egy-egy embert. Nagy volt a sírás-rívás a faluban, amikor is valamelyik eszes ember azt találta ki, hogy állítsanak az útra egy oltott mésszel tömött bárányt. A vaksi, de mohó sárkány nem tudott ellenállni a báránynak, szőröstül-bőröstül felfalta. Csakhogy nagyon megszomjazott a lakoma után, ezért lement inni a Dunára. Ivott és ivott, közben a mész elkezdett dolgozni a bendőjében. Szörnyű kínjában, még mielőtt kilehetle volna a lelkét kivájta a Kakukk-hegyre vezető mélyutat.

Ezen az úton érkeztünk fel (vendéglátóinknak köszönhetően autóval) az érdi téglagyár felett magasodó pannon agyagból felépülő aszimmetrikus agyaghátra. 77 méter magasból letekintve szépen kirajzolódik a Pap-szigethez hasonlóan fordított D alakú Beliczay-sziget.


Ugyan löszfalnak néz ki, de a Duna fölé magasodó Sánc-hegy nem az. Sokkal inkább agyagfal, melynek anyagát két téglagyár hasznosította. Aszimmetrikus formáját a Dunának köszönheti, mely az északi oldalt fokozatosan elhordva, alámosva alakította ki a mai képét. Délen, Százhalombatta irányába lankásan lejt, míg Érd településre szinte függőleges falakkal zuhan. Legmagasabb pontja a Kakukk-hegy, 177 méter magas. Kissé keletebbre, közvetlenül a Duna (100 m. B. f.) szintje fölött emelkedik a Sánc-hegy (163 m).  A partfal tövében a sodrás igen erős, nagyon megnehezítve a Budapest felé tartó hajók dolgát. 

A Kakukk-hegy és az érdi magaspart Természetvédelmi Terület. Természetközeli növénytakarója fragmentálódott tatárjuharos lösztölgyes, mely igazi ritkaságnak számít. Egykor az érdiek szőlejét, gyümölcsét érlelte itt a nap, majd a hetvenes évektől hétvégi házak tömege épült fel a parcellákon. Mivel Magyarországról az a generáció már eltűnt, akik heti rendszerességgel mentek a "telekre" konyhakertet és gyümölcsfákat nevelni, a Kakukk-hegyet lassacskán visszahódítja a természet. Elhagyott, kifosztott nyaralók, kidőlt kerítések miatt meglehetősen lehangoló látvány tárult a szemünk elé.


Annak ellenére, hogy a védett érdi magaspart anyaga agyag és nem lösz, jellemző rá a csuszamlás. Kezdő statikusok által tervezett családi házak láthatóak már a battai téglagyár fölötti domboldalban. Soha ne építkezzünk agyag- vagy löszfalra, löszfal alá, vagy a közelébe. A képen látható másik meghökkentő jelenség a dombtetőre telepedett nádas. Ugyanúgy, mint az agyagfalra való építkezésre, erre sem találtam épeszű magyarázatot.


Százhalombatta régészeti múltjához tartozik a sánc-hegyi kelta földvár. A vaskori építmény nagyszerű állapotban megmaradt földsánca a kép jobb oldalán magasodik. Előterében mesterségesen kimélyített aszóvölgy látható, mely növelte az erőd védelmi potenciálját. Ezekben a hozzáférhetetlen aszóvölgyekben vészelte át a löszpuszták növényzete a mezőgazdaság térhódítását, és innen indulnak el visszahódítani maguknak az elhagyott kerteket.


Végül felmerülhet a kérdés, miért pont "Beliczay", az Érdi-sziget. Nos a névadás pofonegyszerű; az egyetlen ház a sziget árterén a ma is lakott Beliczay-ház, mely az egykor itt élt birtokos családról kapta a nevét. Ez a meglehetősen egyszerű etimológia annak is köszönhető talán, hogy a területet ábrázoló térképek közül egyik sem tartalmaz névírást a szigetre vonatkozólag, ezért valahogy szükségessé vált, hogy a sziget nevet kapjon.

Már alkonyodott, mikor elbúcsúztunk érdi házigazdáinktól, és útnak indultunk hazafelé, mind a hatan sárosan, fáradtan, de rengeteg új ismerettel gazdagodva.

Végül, de nem utolsósorban köszönet illeti Kállai Tibor házigazdánkat és családját a szíves vendéglátásért, az idegenvezetésért és a rengeteg információért!

Ajánlott irodalom, nagyszerű képekkel:

2012. január 21., szombat

Ártéri ligeterdők III. - Tölgy-kőris-szil ligeterdők

 
A mai Magyarország területének egykor ötödét foglalták el a keményfás, más néven tölgy-kőris-szil ligeterdők (Fraxino pannonicae-Ulmetum). A folyószabályozások és ármentesítés következtében döntő hányaduk a gátak rossz oldalára került. Drasztikusan lecsökkent állományaik helyén ma szántóföldek és más mezőgazdasági területek terülnek el. Csupán egy-két nagyobb, összefüggő állományuk maradt fönn a Szigetközben és Gemencen.

1. kép Zelnicemeggy
Egyetlen bejegyzés maradt hátra az ártéri erdőkről szóló sorozatunkból az idei évre. Tavaly, az erdők éve kapcsán már volt szó a bokorfüzesekről és a fűz-nyár (más néven puhafás) ligeterdőkről. 2012-re maradt a tölgy-kőris-szil ligeterdők ismertetése. Annak fényében, hogy az év fája nem lett más, mint ebben a társulásban otthonos zelnicemeggy (Padus avium) (1. kép) vagy a másik ismert nevén a májusfa, érdemes részletesebben is megismerkedni az árterek legmagasabb szintjén elterülő erdeinkkel.

Az ártéri ligeterdőkről szóló bejegyzések megírásához annak idején egy érdekes felfedezés vezetett, amikor tavasszal a kert végében, egy több mint száz éves diófa alatt számos vadon nőtt szilfacsemetére bukkantam. Mivel a terület közel van a Dunához, ennek ellenére az árvizek már nem érik el, így egyből adódott a gondolat, hogy itten bizony a természet elkezdte visszahódítani egykori jussát. A szilfák felbukkanása után határoztam el, hogy utánanézek milyen erdő lehetett a telkünkön azelőtt.

A keményfás ligeterdők elterjedését alapvetően a vízhatás határozza meg. Jellemzően ritkán kerülnek teljes vízborítás alá, ez inkább a legnagyobb mért vízállások esetén fordulhat elő. Gyakran több évig is állhatnak szárazon két - maximum pár hetes - elöntés között, de ilyen időszakokban a talajvízből mindig jut elegendő utánpótlás. Magasárterek, szigetmagok, sőt dombságokba felhúzódó völgyek termlészetes növénytakarója. Egykor nemcsak a nagyobb folyóinkat kísérték, hanem minden kisebb vízfolyás szegélyét ez a társulás adta.


A tölgy-kőris-szil ligeterdők a Duna menti magasárterek klimaxtársulásai, átmenetük lehetséges a vizesebb fűz-nyár ligeterdőkbe vagy a szárazabb homoki tölgyesekbe és gyertyánelegyes zárt tölgyesekbe. Hazai állományuk jelenleg 16500 hektár, melyből 9450 hektár jut a Dunai-Alföld területére. A természeteshez legközelebbi állományaikat a Szigetközben és a Gemenc területén találjuk. Érdekessség, hogy apróbb foltjaik a Dunántúli-középhegység területén is febukkannak.

Mit is jelent az, hogy keményfás ligeterdő? Gyakorlati példával talán úgy lehetne a legjobban érzékeltetni a különbséget, hogy a puhafás ligeterdő fái kifejezetten nem alkalmasak a fűtésre. Hamar elkorhadnak, pudvásodnak. A tölgy, a kőris, a szil már jóval nagyobb értéket jelentenek az erdőgazdaságok számára. Lombkoronaszintjüket főként azok a fák alkotják, melyről ez a társulás a nevét kapta. Egy-két főfaj mellett általában kevés mellékfajt találunk. A kocsányos tölgy (Quercus robur 2. kép), a vénic szil (Ulmus laevis 3. kép), a magyar (Fraxinus angustifolia 4. kép) és magas kőris (Fraxinus excelsior) mellett megjelenhet itt is a fehér nyár (Populus alba). Ők alkotják a felső lombkoronaszintet. A második lombkoronaszintben valamivel alacsonyabb növésű fákat találunk, például a 2012. év fáját, a zelnicemeggyet, a mezei és hegyi szilt (Ulmus minor, Ulmus glabra). Pontszerűen feltűnhet a hamvas éger (Alnus incana) is. A szilfákat a XX. században alaposan megtizedelte a szilfavész. Egy apró tömlősgomba, az Ophisostoma [Ceratocystis] ulmi okozta az állomány tömeges pusztulását ártereinken. A szilfák eltűnéséhez az erdőgazdasági művelés is hozzájárult. A tarra vágott erdőben magról növő kőrisre jellemző, hogy a többi fafajt növekedéskor elnyomja. Az "elkőrisesedés" során gyakran egyeduralkodóvá válik ez a fafaj, a keményfás ligeterdőkben.

2. kép A kocsányos tölgyön a makk apró nyúlványon lóg - ez a kocsány

3. kép A szilfákat könnyű felismerni az aszimmetrikus levélvállról

4. kép A magas kőris csupasz törzse és szárnyasan összetett levelei

A lombkoronán áthatolni képes napfénynek köszönhetően a cserjeszint ezekben az ártéri erdőkben igen dús és fajgazdag. Itt már fogyatkozik a fűz-nyár ligeterdőkre olyannyira jellemző kúszónövények alkotta második lombkoronaszint, helyettük egyre inkább a borostyán (Hedera helix) kerül túlsúlyba. A többnyire rendszeresen, az árvizekkel érkező tápanyagból építkező öntéstalajok és a helybenmaradó avarból képződő humusz bőséges táplálékként szolgál számukra. Többségük bogyós, mint például a cseregalagonya (Crataegus oxycantha), a veresgyűrű som (Cornus sanguinea) vagy a hamvas szeder (Rubus caesius) de találkozhatunk a csonthéjasok képviselőjével, a mogyoróval (Corylus avellana). Az itt található fajok többsége ismerős lehet a fűz-nyár ligeterdőkből, ezek egészülnek ki néhány szárazabb környezetet kedvelő cserjével. Állítólag Magyarországon a Palotai-sziget a fekete galagonya (Crataegus nigra) elterjedésének legészakibb pontja egyetlen példánnyal. A ritka kutyabenge (Frangula alnus) a kányabangitához (Viburnum opulus) hasonlóan ugyancsak déli melegkedvelő faja a magasártereinknek. Érdekességként megjegyzendő, hogy utóbbiból nemesítették a labdarózsát.

5. kép Pannon-balkáni eredetű fekete galagonya

6. kép Kutyabenge


7. kép Kotuliliom
Nincs is szebb látvány, mint az egész tavasszal virágszőnyeggel leterített gyepszint a tölgy-kőris-szil ligeterdőkben. Tél végétől nyár elejéig folyamatosan virágözönnel találkozik a látogató. A fajgazdagság párosul a szín és illatgazdagsággal. Elsőként a hóvirág  (Galanthus nivalis 8. kép) bukkan elő a hó alól tél végén, majd utána fokozatosan élednek föl más hagymások, gumósok és gyöktörzsesek. Következik a kék ligeti csillagvirág (Scilla vindobonensis 9. kép), a hófehér tavaszi tőzike (Leucojum vernum), a lila és fehér odvas keltike (Corydalis cava). A keményfás ligeterdők tavaszi aszpektusához tartozik még a sárga salátaboglárka (Ficaria verna) és bogláros szellőrózsa (Anemone ranunculoides 10. kép). Április végén jelenik meg a különös és védett, kockás-lila virágú kotuliliom (Fritillaria meleagris 7. kép). A nyári aszpektusra jellemző fajok (pl.: erdei szálkaperje, szagos müge, varázslófű) már átmenetet mutatnak a gyertyános-tögyesek felé. A medvehagyma (Allium ursinum) illata már jelzi, hogy lassan elhagyjuk az ártereinket.

8. kép Idén januárban kibújt hóvirág

9. kép Ligeti csillagvirág

10. kép Bogláros szellőrózsa

A keményfás ligeterdőkról szólva nem mehetünk el szó nélkül azon tény mellett, hogy ez a társulás szenvedte meg a legjobban a folyószabályozás-ármentesítés hatásait. Mivel általában a folyóktól távolabb eső magasártéri szint rendszerint a gátak "rossz" oldalára (a mentett ártérre) kerültek, a fakitermelés és az új mezőgazdasági területek feltörése során döntő hányaduk odaveszett és nyomtalanul eltűnt virágszőnyegestül a föld színéről. Ahol szerencsésen, nagy tömegben sikerült fennmaradniuk (pl. a kalocsai érsek döntése miatt a Gemencben) ott ma erdőgazdálkodás folyik, gyakran tarvágással, melynek során a telepített és a magról növő fiatal fák eloszlása gyakran torzul. A lassan növő tölgyet kiszorítja a kőris, sőt gyakran a fehér nyár is. A szabályozott folyóink felgyorsult sebessége miatti bevágódás szárazodáshoz vezetett. Eleinte csak ritkult az árvízi elöntések száma, majd teljesen megszűnt, mostanában pedig már a talajvíz szintjének csökkenése is komoly veszélyeztető tényező. Míg régebben ártereinket megszakítás nélkül, egy tömegben kísérték keményfás ligeterdők, mára állományuk fragmentálódott, azaz felszakadozott a fajok közti kapcsolat.

Talán öröm az ürömben, hogy az egyre mélyebbre vágódó folyóinkat az ártéri erdőkben zajló szukcesszió során újra megjelenhetnek a hullámtéren a tölgy-kőris szil ligeterdőkre jellemző fajok. Éppen úgy, ahogy a kertünk végét kezdték visszafoglalni a szilfák.

---xxx---

Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • Pannon enciklopédia - Magyarország növényvilága. Dunakanyar 2000
  • Dr. Bartha Dénes: Veszélyeztetett erdőtársulásaink II. Erdészeti lapok, CXXXIII. évfolyam 2. sz. 1998 február.
  • Növényzetitérkép.hu Méta adatbázis

Fényképek forrása: treemail.hu, fehergyarmat.hu, wikipedia.org, Természetbolond, sirbuday.hu/blog, Kósa Ferenc

Lásd még:
Ártéri ligeterdők I. - Bokorfüzesek
Ártéri ligeterdők II. - Fűz-nyár ligeterdők

2012. január 14., szombat

Dunai tájlélekrajz 1941


4859_2 Új tó születik?

Csallóköz. A Duna legnagyobb szigete. A fokozatosan süllyedő kisalföldi térszínt a Duna üledékeivel töltögette fel. Lerakott hordalékát állandóan kerülgetve, gyakran évről évre más mederben talált magának utat. Ez a hatalmas hordalékkúp a földfelszínről nézve felismerhetetlen szinteket rejt. A levegőből azonban minden kitisztul. Felbukkannak az egykori elhagyott medrek, melyek szélességéből következtethetünk az egykor levezetett víz nagyságára. Minél nagyobb a szélessége, kanyarulatai annál terebélyesebbek. Kibogozhatatlan mederfonatokat képeztek egészen addig, amíg a XIX. századi ármentesítés meg nem történt. Ekkor leválasztották az ártér nagy részét a folyóról, és szépen fokozatosan beszántották ezeket a medreket. Ahol az ártér magasabb volt, ott alkalomadtán az ember is megtelepedett. Ezeket a magasártereket hasznosította a mezőgazdaság (kép északi részén). Erre már ritkásabb a folyó mintázata.

A Kisalföld napjainkban is tartó süllyedését már nem ellensúlyozza az évről-évre, áradásról-áradásra érkező hordalék. Az osztrák duzzasztóművek megfogják a kavicsot, így megállt a csallóközi hordalékkúp épülése. A feltöltődés így már nem tarthat lépést a süllyedéssel. Lehet, hogy évszázadok múlva leszármazottaink már a Csalló-tóban fognak fürdeni a Balaton helyett?

4960_2 Római erőd a zagytározó alatt.

Brigetio légióstábora az aquincumi földrajzi környezethez képest nagyon hasonló helyzetben épült föl. Itt, Szőnytől keletre az óbudai Mocsároshoz hasonló óholocén Duna medret rajzolnak ki a mezőgazdasági területek. A Vág-Duna torkolatától keletre található hatalmas sziget valószínűleg a rómaiak korában sem létezett már. Talán a nagyobb árvizek néha még behatoltak a feliszapolódott mellékágba, de nagy valószínűséggel a légióknak már nem volt szüksége kompra, hogy táborukba jussanak. Az egykori sziget almásfüzitői csücskén állt Azaum római erődje. Szerencsétlenségére éppen azon a területen, amelyet napjainkban az aluminiumipar hasznosít - zagytározóként.

4962_3 Épül az Árpád híd!
 
És már látszik a Palotai-sziget gyászos sorsa, bár az Óbudai-szigeten még kertészkednek, a Népszigeten már csak tervben létezik az végtelenbe kitolt budapesti Olimpia, megálmodott sporttelepei részben a felhizlalt Margit-szigeten épülnek meg. 

5462_1 Requiem egy kanyarulatért

A magasból letekintve még látszik a faddi Duna kecses kanyarulatának egykori íve, de már töltések szegélyezik az Új-Duna útját Fajsznál és a túlparton. A vizétől megfosztott medrekbe lassan leszivárog a mezőgazdaság, ahol közelharcot vív majd a burjánzó ártéri és mocsári növényzettel. A gátőrőknek pedig árvizek idején ott kell figyelniük különösen, ahol a töltés metszi az egykori medreket, hiszen a Duna még emlékszik, hogy egyszer arra járt...

5662_1 Öt generáció

Hercegszántó és Dávod között ott találjuk a Baracskai-Duna öt generációját, a fiútól egészen az ükapáig. A legidősebb generáció széles medrével szinte tökéletes félkörívet metsz ki a Bácskai-löszhátból. Büszke futása jelzi, hogy nem véletlenül húzták meg itt az emberek Bácska és Baranya határát; medre egykor a Mohácsi-ág vízhozamával vetekedett. Kissé szerényebb utódja e félköríven belül már kisebb íveken kanyarog, de nyomát ő is rajta hagyta a tájon. A csökkenő vízhozam mind keskenyebb medreket eredményezett, a nagyapa-ágat már jobbára kitakarják a nadrágszíjparcellák. A még elő apa-generációba az ember mesterségesen, szinte szikével vágta be lomha kanyarok átvágásával a legfiatalabb fiúmedret. Bácska és Baranya határát talán már csak a parcellák nagysága rajzolja ki.
 
6166_2 Noémi szigete
 
A Temes-sziget (Острово) alig látszik ki az 1941. évi késő tavaszi zöldárból. Az egységes szigetet a magas vízállás újból csíkokra szabdalta. Megszámlálhatatlan sziget épült ebben a csodaszép medertágulatban, ahová Jókai elrejtette a világ elől Noémijét. Az egykori Temes vármegye legdélebbi települését ma már gátak övezik. Szükség is van rájuk, ugyanis az 1972-ben befejezett Vaskapu I. erőmű által visszaduzzasztott víztömeg ezt a szigetet is elárasztással fenyegette. Annak ellenére, hogy 150 kilométernyire esik tőle.

/A légifelvételekből készült térképek forrásai: Hadtörténeti Múzeum térképtára. A felvételek készítésének ideje: 1941. május 31 - október 4./

2012. január 8., vasárnap

A belgrádi Nagy Hadi-sziget rejtélyes eltűnése 1941 tavaszán

 
Azon a napon történt, amikor a Bismarck csatahajó Grönland partjainál elsüllyesztette a brit flotta büszkeségét a Hood-ot. 1941. május 24-én a M. kir. 1./3. TF repülő százada légifotózást hajtott végre a németek által nemrég megszállt jugoszláv főváros fölött. Az elkészült fényképekkel a magyar hadvezetés az elavult III. katonai felmérés szelvényeit kívánta hosszú idő után újra felmérni és pontosítani. A berepült terület kiterjedt a román Bánságra, sőt Dél-Erdélyre is. Arról nincsenek sajnos információim, hogy ez a román hadvezetés tudomásával történt-e. 

1941. május 24-én így nézett ki a nemrég megszállt jugoszláv főváros egy repülőgépről nézve. Az árnyékokból ítélve a gép személyzete valamikor a reggeli órákban, vagy kora délelőtt készíthette el a fényképsorozatot, amelyből a magyar térképészek később összeillesztették a 6065/3-as szelvényt. A háború nyomai még ilyen magasságból is látszódnak. A Bánságba vezető dunai vasúti hidat középen bombatalálat érte, két hídelem hiányzik. Az 1934-ben elkészült, német tervezők és kivitelezők munkáját dícsérő, Zimonyba vezető I. Sándor híd is a Száva fenekén pihen.

1. kép. A Belgrádot ábrázoló 6065/3-as szelvény. Hadtörténeti Múzeum térképtára

Amennyiben hidrológia szempontból vizsgáljuk a jugoszláv fővárost, komoly hiányérzetünk támadhat. A Duna és a Száva összefolyásánál álló Nagy Hadi-Sziget (németül: Groß Kriegs Insel, szerbül: Велико Ратно Острво) szőrén-szálán eltűnt. Ez a sziget Nándorfehérvár, majd Belgrád minden egyes ostromában kitüntetett stratégiai szerepéről kapta a nevét. 1918-ig közigazgatásilag Zimony városához tartozott, a szerb-magyar határ közvetlenül a szerb főváros előtt a Száva középvonalán húzódott.

2. kép. Hová tűnt a Nagy Hadi-sziget? Hadtörténeti Múzeum térképtára
 
Az 1941. év kiemelkedően csapadékos volt a Kárpát-medencében. Februárban jeges árvíz pusztított a Dunán Kalocsa környékén. Májusban, Belgrádnál viszont a Tisza zöldárja okozta a vízszint rohamos emelkedését. Az akkor már teljes hosszában magyar Tisza mentén egész évben 210 napon keresztül volt árvízvédelmi készültség. Ebből 114 nap volt III. fokú készültség és volt amikor a teljes szakasz 80%-án védekeztek. A titeli torkolattól a Tisza a Duna vízszintjét is megemelte. A légifotón a ennek a zöldárnak a következményei látszódnak. A Duna töltéstől töltésig teljesen kitölti a számára meghagyott hullámteret, jól láthatók a vízben álló ártéri erdők. Annak ellenére, hogy a felvétel a késő tavaszi zöldár minden jelét magán hordozza, különös, hogy a Nagy Hadi-sziget területéről egyetlen fa, vagy más növény sem emelkedik a víz fölé. Amennyiben feltételezzük, hogy a szigeten ekkoriban nem létezett egyetlen fásszárú növényzet, úgy kézenfekvő a magyarázat, az árvíz nemes egyszerűséggel ellepte a területet. Szemközt, a bánsági Borcsa község hez tartozó Cservenka- és a Kozara-sziget azonban megvan. Hozzájuk hasonló, valamint a XIX. századi metszeten látható, mintegy 2 km2 vízben álló erdőt kellene látnunk Belgrád várának falai alatt is.

3. kép. Belgrád XIX. századi látképe a Zimonyi vár irányából, köztük a Nagy Hadi-sziget. /forrás: politikin-zabavnik.rs/

Ha feltételezzük, hogy nem a magyar térképészek retusálták ki a Nagy Hadi-szigetet Belgrád előteréből (márpedig miért tették volna?), akkor a rejtélyes eltűnés magyarázatát máshol kell keresnünk. A jugoszláv főváros két világháború között elkészült fejlesztési terveiben szerepelt a Száva túlsó partján egészen Zimonyig húzódó mocsaras terület feltöltése és beépítése. A terjeszkedő új városrészeket azonban nem építhették olyan ártérre, amit a Duna és a Száva hol külön-külön, hol együtt áraszt el.  Lehetséges, hogy a Nagy Hadi-sziget a kotróhajók áldozatául esett a múlt század '30-as éveiben?

4. kép. Belgrád 1937-ben nyugati irányból fényképezve /forrás: falanszter.blog.hu/

Ha 1937-ben Belgrád városára madártávlatból pillantunk, az újonnan épült Vásárvároson túl, a kép bal oldalán még ott található a Nagy Hadi-sziget . A kifejezetten lapos terület benyomását keltő szárazulat látható részén azonban két fa kivételével nem találunk fásszárú növényzetet. Hogy hová lettek a fák? Ha feltételezzük, hogy az első világháború hadieseményei következtében minden növény elpusztult a szigetről, akkor is volt 23 éve az ártéri erdőknek, hogy újra birtokba vegyék az amúgy máig lakatlan területet. Ha egy közepes árvíz alól sem látszik ki a Nagy Hadi-sziget, akkor az sem valószínű, hogy az itt megkezdett építkezések miatt irtották ki a növényzetet. Ártérre akkoriban még nem szívesen építkeztek. A lehető legkézenfekvőbb és egyben legföldhözragadtabb magyarázat volna, hogy itt a fővárosiak konyhakertjei, legelői feküdtek egykor. Mindenesetre ha ez így volt, nem csoda, hogy a tiszai zöldár következtében kiáradó Duna eltüntette a térképészek lencséje elől a belgrádi Nagy Hadi-szigetet.
 

2012. január 5., csütörtök

Az Aranyember a magyar Senki szigetén 1962-ben


Újabb filmen megörökített szigetre leltem. A Linda-sorozat Kacsa-szigete után következzék egy klasszikus. 1962-ben forgatták Jókai Mór Aranyemberét, immár harmadszorra. Ezúttal végül teljesült két - a mai filmektől általánosan elvárt - kritérium, az alkotás már színes és hangos is volt egyben. Az évszám igencsak fontos, hiszen ebben az időben még létezett Ada Kaleh szigete a Vaskapu-szorosban. Ésszerű lett volna a filmet itt forgatni, hiszen sokan gondolják, hogy ez a földdarab ihlette magát a rejtélyes Senki-szigetét. A vízparti jelenetek forgatására mégsem ott került sor, hanem egy azóta már eltűnőfélben lévő másik szigeten, ugyancsak vadregényes tájon. 

Mielőtt elárulnám melyik szigeten mosta el a Duna Latinovits Zoltán, Pécsi Ildikó, Komlós Juci valamint Gobbi Hilda nyomait, érdemes végigböngészni mennyi szigettel hozták már kapcsolatba az "Aranyembert". Már csak azért is, mert már egyik sem található a mai Magyarország területén.

  1. Első helyen áll Osztrovo szigete (Temes-sziget magyarul), ugyanis ennek egyik mellékágában keletkezett a sehová sem tartozó Senki-sziget. Az egykori Temes vármegye legdélebbi részén található terület regénybe emelése kiválóan bizonyítja, hogy Jókai Mór otthonosan mozgott a Duna és a földtudományok kérdésében. Ez volt az Al-Dunához legközelebb eső olyan terület, ahová az általa megálmodott idillt úgy elhelyezhette, hogy az minden földrajzi, etnikai, eldugottsági és paradicsomi szempontnak maradéktalanul megfeleljen.
  2. Második helyen áll a sokak által első helyre tett Ada Kaleh szigete. Ez a véráztatta föld semmiképpen sem nevezhető paradicsominak, elég ha csak a rajta állt hatalmas erődre és a számtalan ostromra gondolunk. És mellesleg lakatlan sem volt. Egyetlen érv hozható fel mellette: a sokáig vitatott, de ennek ellenére szerződésekben mindig rögzített státusza. Egy átlagember szemében azonban kétségtelenül a Duna egyik legromantikusabb helyszíne, nem véletlen, hogy sokan a Senki szigetét vélik fölfedezni benne.
  3. Véleményem szerint a sokkal inkább valóságos komáromi Erzsébet-sziget jelenthette Jókai számára a regény hátterét. Ezen az alighogy felparcellázott, akkor még ártéren fekvő kert-szigeten az író maga is vásárolt telket és épített házat, melyen együtt élt egy darabig feleségével, Laborfalvi Rózával. A komáromi Duna-szakasz amúgy is kiemelten fontos helyszín a regényben. Ugyanúgy, mint az író életének rengeteg más valóságos helyszíne és motívuma.
Végül negyedik helyen említeném meg az 1962-es Aranyember forgatásának helyszínét, a Nagymarostól folyásirányban lefelé található első balparti szigetet. Talán sokan ráismernek a légifotóról.

      Ez pedig nem más, mint a Sólyom-sziget, régebbi nevén a Bergmann-sziget. Egészen véletlenül éppen van nálam egy légifotó az adott területről, pontosan az adott évből (a kép dátuma: 1962. május 8. forrás: Hadtörténeti Múzeum). A mellékelt videón könnyen felismerhető az al-dunai mészkősziklákat utánozni kívánó vulkanikus visegrádi Vár-hegy, a távolban a Börzsöny Kismarosig nyúló tömbje. A rendező részéről valóban kiváló választás volt: Budapesttől alig egy órás utazással elérhető és tényleg visszaad valamit az Al-Duna hangulatából. Földrajzi szempontból talán nem is választhatott volna jobban. Annak ellenére, hogy a Sólyom-szigetet már 1962-ben is csak nagy jóindulattal lehetett szigetnek nevezni. Az 1962. évi forgatás mindez ellenére egy idilli állapotot örökített meg, ugyanis másfél évtizeddel később itt már víkendházak és nyaralók épültek az ártéri erdővel övezett legelőkön. A filmben látott táj azóta teljesen átalakult, a mellékág feliszapolódott, a mederben újabb szigetek és zátonyok nőttek föl. De ez majd egy másik bejegyzés témája lesz. 

      Ez a nagymarosi sziget tehát a negyedik, mely Jókai Aranyemberéhez köthető, és az egyetlen ami a mai országhatáron belül maradt. A film egyben szép emléket állít az egykori Sólyom-szigetnek.
      Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...