2012. július 30., hétfő

A Dunakanyar madártávlatból - egy madarász szemével


Selmeczi Kovács Ádám nyerte a Dunai Szigetek bejegyzés író pályázatát, a dunai hattyúkról szóló bejegyzésével. Ez a mostani beszámoló azonban egy másik bejegyzés apropóján készült, mert mint kiderült a Pap-szigetet ábrázoló légifotót is ő készítette. Rövid levélváltás útján kiderült, hogy ahonnan az jött, ott lennie kell még másnak is! Így született meg ez a nagyszerű, ezúttal békésebb (légi)felvételekkel illusztrált írás. Gondolkodtam róla, hogy bármit hozzáfűzzek-e, de mivel a következő hétvégén ugyanezt a távot leevezzük, így most nem tennék hozzá semmit.

Mindig nagy élmény a magasból képet alkotni arról a területről, amit földközelből jól ismer az ember… Legutóbb tavaly október elején nyílt lehetőségem – dr. Kalotás Zsolttal való közös fotós repülésünknek köszönhetően – egy Cessna sportrepülőből szemlélni az általam gyakran járt Budapest-Esztergom közti Duna szakaszt. Az élményt fokozta, hogy ebben az időszakban az extrém alacsony vízállásnak köszönhetően jól kirajzolódtak a faelszín alatti, mederben lappangó képződmények. 

Bár a kisrepülő oldalsó ajtaját a reptéren hagytuk (hogy véletlenül se akadályozzon a fotózásban) az általam elfoglalt hátsó ülés sokkal inkább a szemlélődésre, mintsem jó képek készítésére volt alkalmas. Persze néhány érdekesebb, jellemző zátonyról és szigetről azért készült egy-két fotó.

Szürkő-sziget

Szürkő-sziget: bár a Szürkő természeti értékei mára jobbára eltűntek a beépítés és a kis kiterjedés miatt, azért ettől még egy igazi dunai sziget! A csúcs irányból való fejlődés, növekedés jól megfigyelhető. A háttérben látható, hogy – a közúton utazva minket érő impulzusok ellenére – Dunakeszi és Göd (még) nem épület egybe...

A Fegyveresi-sziget egyik sarkanytúja
 
Gödi sarkantyú: a képen látható sodrásterelő kőszórás valójában a Szentendrei-sziget oldalában (tehát a jobb parton) Pócsmegyer községhatárban található. A sarkantyú alatt jól megfigyelhető a hordaléklerakásnak köszönhető intenzíven fejlődő zátony, amely eszményi madárélőhely. A vízimadarak számos csoportja és faja kedveli a friss iszappadokat és a nyugalmas zátony-oldalakat, amelyek kiváló pihenő- és táplálkozóhelyek.

A tahitótfalusi Tordáktól északra képződött zátony

Váci-zátony: szintén csak a madarászok által használt „munkanév”, mivel ez a zátony is a jobbpart közelében, a víz sarkantyúk mögötti visszaforgásából adódó hordaléklerakás következményeként jött létre a Szentendrei-sziget oldalában Tahitótfalu területén.

A különböző nagysirályok kedvelt pihenőhelye, de több ízben láttam már itt a hazánkban szórványosan előforduló csigaforgatót (Haematopus ostralegus).

A háttérben a balparti sávban húzódik az egyik már csak valaha volt dunai sziget: a Buki.

A két fél: Kompkötő- és Buki-sziget, Vác

Kompkötő-sziget: e Vác feletti sziget az egyik ihletője Gánti Tibor „Eltűnő szigetek” című könyvének, amely igen szemléletesen festi le a technokrata korszak mellékágelzárásainak következményeként fellépő lekötést, azaz a szigetek emberi szempontból lassúnak tűnő, valójában sajnos nagyon is gyors „halálát”: a mellékág feliszapolódását követő parthoz való csatlakozást, beolvadást.

A Kompkötő-sziget a Duna-Ipoly Nemzeti Park részeként védelmet élvez ugyan, emberi hatásoktól jórészt mentes, s bár közel 800 éves dokumentumokban is fellelhető már, mégis az utóbbi évtizedekben megfigyelhető a mellékág gyorsuló feltöltődése, amely ezen a képen is jól kivehető.

A háttérben a Dunakanyar képét is uraló, bányászati tájsebéről könnyen felismerhető Naszály tömbje, előtte a DDCM üzeme vonja el tekintetünket a Dunáról.

A Morgó-patak torkolata, Verőce
 
Morgó-torok: a Börzsöny egyik legjobb természeti állapotú kisvízfolyása a Morgó vagy Török-patak, amely Verőcénél érkezik a Dunába. Az elmúlt évtized szélsőséges csapadékviszonyai révén leérkező jelentős mennyiségű hordalék ősállapotot idéző mini-deltát hozott létre, mely fentről mutat igazán. 2004-ben itt költött hazánkban először az észak felől terjeszkedő nagy bukó (Mergus merganser), egy fűrészes csőrű, kizárólag kis halakon (a Dunán főként gébeken) élő szépséges bukóréce.

A torkolat környéki puhafás ligeterdő természeti értékekben (madárfajokban és védett ártéri növényekben) gazdag területe Natura 2000 védelem alatt áll, csakúgy, mint a Dunakanyar teljes vízterülete és parti sávja. A háttérben a patak forrásvidékét jelentő Börzsöny fő tömbje rajzolódik ki.

Nagymaros fiatal zátonyai és a szigetcsúcs észak felől
 
Dunakanyar: bár ez valójában a már alatta elterülő szakasz, mégis ezt hívja a köznyelv Dunakanyarnak. A Dömös és Visegrád közötti (innen majd’ 5 km-rel feljebb lévő) áttörést egy lassulási szakasz követi, nem véletlen tehát, hogy itt rakódott le a 30 km hosszú Szentendrei-sziget óriási kavicstömege, amelyet az Alpokból hoz(ott) folyó.

A szigetképződés a mai napig intenzív: ezen a képen a már említett néhai Gánti professzor által is leírt kismarosi szigetcsoport a bal part mellett két jól erdősödött sziget formájában rajzolódik ki, előttük a kavicsos felszínű Nagymarosi-zátony. Ez utóbbi kiváló vízimadaras terület - récék és sirályok kedvelt pihenőhelye.
 
A nagymarosi zátonyok keleti irányból
 
Szigetcsúcs: a Visegrádi-tömb alatt fantasztikus szigetvilág található, egyfelől a közismert Szentendrei-sziget puhafás ligeterdejével fedett, kis vízállásnál fürdőzésre alkalmas csúcs, másfelől a balpart már említett zátonyai, illetve névtelen szigetei. Túl a romantikus megközelítésen fontos tudnivaló, hogy ezen – intenzív emberi jelenléttől és területhasználattól mentes – szigetek a dunai élővilág megmaradásának zálogai!
 
A kecses Zebegényi-sziget
 
Zebegényi-sziget: a település egyik büszkesége (is lehetne) ez a kiváló állapotban lévő kis sziget. A csúcsi lerakódás itt is jól kivehető, de szerencsére itt a vízjárás mikéntje nem fenyegeti feltöltődéssel a mellékágat. Kiváló madármegfigyelő-hely, a szigetvégeken pihenő madarak a bal parti részről könnyen szemügyre vehetők.
 
Az Ipoly torkolata Szobnál
 
Ipolytoroki-zátony: az Ipoly szobi torkolatát egy zátony is jelzi, amely igazán csak kis vízállásnál mutatja meg magát. A legkiválóbb pihenőhely télen-nyáron, ám sajnos ezt nemcsak a madarak ismerik fel, hanem az erre járó jachtosok is. A rétisasok (Haliaetus albicilla) kedvelt tépőhelye (azaz a fogott zsákmányt gyakran itt fogyasztják el).

Három fa és két bokor
 
Szobi-zátony: valójában ez már az Ipoly torkolata felett, a 1710 fkm-nél található a szlovákiai Helemba (Chl’aba) közelében, de még magyar oldalon, közigazgatásilag Pilismarót területén. Előzőnél magasabb térszínen való elhelyezkedését néhány (vélhetően ide sodródott és gyökeret vert) idős fűzfa jelzi, amelyek sikerrel dacolnak az elöntésekkel. Mivel azért sokszor – valódi szigetként – kiemelkedik a vízből és kellően nyugodt, kiváló és jelentős madárpihenő.
 
A Helembai-sziget
 
Helemba-sziget: bár névadója a már említett balparti (zömében magyarok lakta) település, a sziget Esztergom területén fekszik.

A Duna-Ipoly Nemzeti Park védelme alatt áll; idős ligeterdeje, megfelelő méretű kiterjedése és viszonylagos zavartalansága okán itt található a Dunakanyar egyetlen gémtelepe.

A gázlómadarak előszeretettel fészkelnek csoportokban, szinte egymás hegyén-hátán lévő fészkekben. A nemrég még színes, fajgazdag telepet mára eluralták a kárókatonák (Phalacrocorax carbo), amelyek kiszorították az egykor itt fészkelő fokozottan védett gémféléket, így a bakcsót (Nycticorax nycticorax) és kis kócsagot (Egretta garzetta). E csoportból most már csak a szürke gém (Ardea cinerea) fészkel, sajnos egyre fogyatkozó számban.

Szentgyörgymező két hatalmas sarkantyúja
 
Burda: a kép felső harmadát uraló Burda vagy Borda a szlovákiai Kovácspataki-hegység legszélső tagja, látványos kirándulóhely és természetvédelmi terület.

A dunai hajózóút e hegy alatt található a Helemba-sziget bal oldalán, miközben a szélesebb víztest a jobbpart felé esik. Ennek magyarázata szintén a vízjárás: a feliszapolódás miatt (e képet is uraló) két sodrásterelő kősarkantyú „tolja ki” a vizet a keskenyebb, végeredményben mellékágat jelentő fősodorba.
 
A Garam tokolata
 
Garamtoroki-zátony: a sötét vízű, gyors folyású Garam Párkány (Štúrovo) határában érkezik a Dunába. A korábban említett Morgó-patakhoz hasonlóan itt is a lerakódott hordalékból egyfajta delta képződik, amelynek magasabban fekvő szárazulatait kerülget a víz. Folyamatos változást mutató terület - kiváló madárélőhely!
A jobbparti sáv mára erőteljesen lecsökkent potenciállal bír, az egy fasornyi szélességű ártéri/hullámtéri sáv csak látszólagosan elegendő, a természeti értékek fennmaradása szempontjából sokszor elégtelennek bizonyul.

A dunai élővilág számos (nemcsak szárazföldi) tagjának megmaradását a jól erdősödött, természeti folyamatok által uralt és irányított szigetek, valamint a hozzájuk kapcsolódó örökösen alakuló, változó zátonyok szolgálják!

Selmeczi Kovács Ádám – www.fotoska.hu

2012. július 27., péntek

Búcsú Veránkától


1893-ban hatalmas munkálatoknak volt színhelye az Érsekcsanád és Veránka-puszta közötti vizenyős terület. Ez évben meghozott XVI. törvény értelmében rendezni kellett a Baja és Bogyiszló közötti Duna-szakaszt, hogy az alkalmas legyen a hajózásra és a jeges árvizet okozó jégdugók ne alakulhassanak ki. A Kalocsai Érsekuradalomhoz tartozó területen egy hosszú sávban kivágták az erdőt, helyét felszántották, majd kubikosok százainak munkájával egy 25 méter széles árkot ástak. Amikor ez elkészült, egyetlen kapavágással átszakították a felső részt a Dunától elválasztó keskeny földcsíkot, és a folyó birtokba vehette az új medrét. Ez volt a Veránka-sziget születésének pillanata.

1. ábra Érsekcsanád és Kákony az első katonai felmérésen

Ez a Kalocsától Bajáig, de inkább Eszékig húzódó alacsony, árvízjárta terület, melyet ma leginkább Gemenc néven ismerünk, meglehetősen fiatal földtani szempontból. Az utolsó jégkorszak végén és a holocén elején kialakuló süllyedékterület mágnesként vonzotta magához az addig Budapest irányából Szeged felé tartó Dunát. Ennek a bezökkenésnek köszönhető, hogy a folyó nyugati irányban lecsúszott hatalmas hordalékkúpjáról, melyet ma Kiskunságként ismerünk. Mivel a kavics a Kisalföld bezökkenése miatt ott halmozódott, így már nem jutott el az alsóbb szakaszokra. Jelentősebb hordalékkal rendelkező mellékfolyó sem torkollik a Dunába az Ipoly óta. E miatt ez a süllyedékterületet homokkal, de főleg iszappal és agyaggal töltődött fel. A finomszemcsés üledék, valamint a meglehetősen sík terület miatt a Duna állandóan változtatta folyásirányát. Szekszárdtól egészen a Kiskunság pereméig bebarangolta az egész, 20-40 kilométer széles árterét. Nem volt két egymást követő év, hogy ugyanabban a mederben folyt volna. Ez a természetes (a fokgazdálkodás megjelenésével is természetközeli) állapot egészen a török kiűzéséig fennállt (lásd 1. ábra).

2. ábra A Sárköz 1826-ban

A török kiűzése után megélénkülő áruforgalom és a hadsereg-szállítás, utánpótlás biztosításának igénye megkövetelte a Duna-menti hajóvontatás fejlesztését. Ugyancsak előtérbe került a folyómenti gyarapodó népességű települések árvízvédelme is. Ha összevetjük az első két térképet, megfigyelhetjük, hogy (Érsek)Csanád falu közelebb helyezkedett el a Dunához, mint manapság, ugyanakkor Kákony (a pandúr-szigeti Pandúr faluval együtt) eltűnt. 1788-ban, majd később, 1805-ben e két falu katolikus bunyevác és magyar lakosságát az árvizek elől az érsekuradalom a biztonságosabb Bajára és Bajaszentistvánra költöztette.

A Duna-szabályozása 1820-21-ben indult meg a várszegi és a bogyiszlói (tolnai) kanyarulat átvágásával. Az Érsekcsanád környéki Duna ekkor még szabadon változtatta medrét. Kanyarulatai folyásirányban vándoroltak, szépen megfigyelhető, amint a második ábrán "Rezét" felirattal ellátott földnyelv fokozatosan elvékonyodik, majd természetes lefűződéssel létrejön egy holtág. Ekkor még az ismeretlen eredteű Veránka név mindössze egy dűlőt, rétet jelölt. Ezt a nevet először 1810 körül említik régi térképek. Ezen a réten állt, közvetlenül a Duna partján a hajósok, révészek és halászok által látogatott Csanádi csárda. Ez a csárda később természetföldrajzi okból ment tönkre, a Duna egy szép napon egyszerűen faképnél hagyta és keresett magának egy távolabbi medret (3. ábra). 1860-70 között a Kalocsi Érsekuradalom fafeldolgozó és erdészeti majorságának központja lett, immár Veránka-puszta néven. Ekkor még mindig a Duna-Tisza közéhez tartozott.

3. ábra Még a parton áll a Csanádi csárda, ám előtte már zátony húzódik (1860 körül, keleti tájolás)
 
A Duna közvetlenül a kanyarulatátvágások előtt is gyakran változtatta a medrét. Ez részben annak volt köszönhető, hogy az árvízvédelmi töltések kiépítése során a Duna itt megtarthatta 5-6 km széles árterét. A töltés vonalvezetését sokan azzal indokolják, hogy a Kalocsai Érsekség nem volt hajlandó pénzzel beszállni az ármentesítő társaságba, ezért a töltést pontosan ennek a határán építették föl, távolabb a folyótól. Valószínűleg azonban nem is lett volna értelme ezen a mélyen fekvő, holtágakkal, mocsarakkal, zátonyokkal tarkított ártéren gátat építeni.

4. ábra A Veránka-sziget 1858-ban és napjainkban

1893-ra a Duna több kanyarulata is túlfejlődött, ami fokozta a jégdugók kialakulásának veszélyét. Egyes kanyarulatokban a folyó teljes mederszélessége zátonyokkal együtt elérte az egy kilométert. Az éles kanyarulatok szűk földnyelveket kerülgettek, mint például a Grebéci-Duna által közrefogott Buvat. A szláv szérű szóból eredő Gemenc összefoglaló névvel ismert terület sárközi szakaszán emiatt volt szükséges három kanyarulat átvágása.

5. ábra Kanyarulatok vándorlásának iránya és nagysága (1858-1893)

1893-ban ezt a szakaszt is elérték a főváros felől induló szabályozási munkálatok. A bevezetőben már említett módon kiásott 3 kilométer hosszú vezérárok megnyitásával kialakult a rajta lévő Veránka-pusztáról elnevezett sziget, valamint a 18 kilométer hosszú Rezéti-Duna, avagy a régi főmeder. Az új főág meglehetősen hamar elérte a kívánt szélességet, ez jelenleg 450 méter. Az átvágásból a Duna hatalmas mennyiségű hordalékot mosott ki, ez a folyamat még napjainkban is zajlik, elsősorban a jobb parton. Vízbedőlt fák, meredek, alámosott partfal, és kilátszó rétegsor jelzi, hogy a Duna szélesedése még korántsem ért véget (1. kép).

1. kép Alámosott partszakasz a Veránka-sziget főági oldalán

A Rezéti-ágban a főág szélesedésének köszönhetően megindult a feliszapolódás. A feliszapolódással együtt járt a meder szűkülése. A beérkező hordalék a hirtelen lelassuló vízáramlás (A Veránka-sziget mellékágában háromszor kisebb az esés, mint a főágban) miatt kiülepedett, ezért főként a Rezéti-Duna felső szakasza szűkült. E száz éves folyamat révén tizedére csökkent a mellékág mederszélessége. A főági mélyülés hatására relatív kiemelkedés és szárazodás is zajlott az elmúlt évszázad utolsó harmadában. A mederszélesség csökkenése főként ennek a folyamatnak a számlájára írható. Árvizek esetén ugyan több víz érkezik, de megnövekszik a hordalék mennyisége is. A homorú oldalon alámosott partszakaszokból (2. kép) származó üledék már nem képes visszajutni a főágba, így az a domború partokon halmozódik fel, vagy zátonyokká formálódik.

2. kép Ennyi hordalék tűnt el a fa felcseperedése óta

Ilyen mederközépi zátonyból alakult ki a Senki-sziget (3. kép) a betorkollástól alig néhány kilométerre. Tolna és Bács-Kiskun (azelőtt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vm.) megye határa a Rezéti-ág nyomvonalát követi, emaitt sokáig nem tudták eldönteni az illetékesek, hogy ezt az új zátonyt közigazgatásilag hová sorolják. Jelenleg Bács-Kiskun megye része.

3. kép A Senki-sziget keleti irányból, balra a keskeny mellékág

Elvékonyodó mellékágában már a Baján mért 3 méter alatti vízállás esetén kilátszik a meder (4. kép). Ez az év átlagosan 85 napján fordul elő, a maradék 280 napon van áramlás a Rezéti-Dunában. Természetesen a kezdő érték egykor 365 nap, azaz 100% volt, és nem várható, hogy ez a jelenlegi 75-25%-os vízborítottsági arány a közeljövőben javulni fog.

4. Hártyavékony víz a zátonyon

A főági medermélyülés és a szélsőségesebbé váló vízjárás következtében megváltozott a Rezéti-Duna partjainak morfológiája. A szabályozásig a medret és a partot viszonylag kisebb szintkülönbségek jellemezték, ezért tudta a Duna olyan gyakran változtatni a folyásirányát. Övzátonyok és sarlólaposok által együttesen létrehozott formakincsek élő medrek és holtágak alkották az alacsony árteret, melynek legmagasabb pontjai sem nyújtottak védelmet az árvizek ellen. A Veránka-szigeten nem beszélhetünk magas ártérről. Egy négyszög alakú nyári gát védelmezi a szigetet a közepes árvizektől, mely egyben a sziget legmagasabb részét képezi.

6. ábra A Veránka-sziget környezetének domborzatmodellje (forrás: Nagy Attila, 2004)
 
Az EOTR 10000-es szelvényeinek felhasználásával készült domborzatmodell (6. ábra) kirajzolja az egykori medreket, ezek mélyén közepes vízállásnál napjainkban is élővíz hullámzik. Fokok kötik össze őket egymással, melyen árvízkor feltöltődnek, kisvízkor pedig visszaeresztik vizüket a Rezéti-Dunába. Jól megfigyelhetők az alámosott partok éles peremei. Köztük az is, ahol egykor a Csanádi csárda állt közvetlenül a főág partján.

7. ábra Az erdők mintázata követi a domborzatot (Észak-Veránka, 1940 körül)

8. ábra A Veránka-sziget déli része árvíz idején (1940 körül)

A Rezéti-Duna sorsa születése pillanatában, 1893-ban megpecsételődött. Azóta egyre kevesebb lomha víz áramlik benne. Medréből nem csak a víz tűnik el lassan, de a halak is. Varsáiból kifogynak a halak, a halászok egyre szegényebb zsákmánnyal kénytelenek beérni. Medre évről évre szűkül, és van, hogy gumicsizmában át lehet már gázolni egyik partjáról a másikra, ott, ahol azelőtt fél kilométert kellett egy jó úszónak leküzdenie. Partjain ültetett erdők sorakoznak glédában, már megjelentek az idegenhonos, invazív és szárazságtűrő fajok. A talajvíz együtt csökken a kisvizekkel. A legalacsonyabb mért vízállások Bajánál 1-1,5 méterrel maradnak el a száz évvel ezelőttiektől.

5. kép Lassan ellepi a lágyszárú növényzet a Lassi-tavak helyén hullámzó egykori Duna medret.

Nem hallgathatjuk el azt a tényt, hogy történtek komoly erőfeszítések ennek a folyamatnak a lassítására. Sajnos a Rezéti-Duna kotrása sem hozta meg a várt eredményt, az eltávolított hordalékot egy év alatt visszahordta a Duna. A jobb parti sarkantyúk visszabontása révén talán több víz áramlik be a mellékágba. Ezek a beavatkozások azonban nem elégségesek, hiszen nem jelentenek megoldást a fő problémára, a főág erőteljes beágyazódására.

Ha nem történik a közeljövőben drasztikus beavatkozás, további szárazodás várható nem csupán itt, a Rezéti-Dunában, de az egész Gemenc területén is. Így évek, évtizedek múlva kénytelenek leszünk búcsút venni a Veránka-szigettől.

2012. július 20., péntek

Így indult meg a Pap-sziget feliszapolódása Szentendrén


Szabályos D alakjáról könnyedén felismerhető a szentendrei Pap-sziget. Ezért volt az, hogy első pillantásra sikerült kiszúrnom ezt a képeslapot egy aukciós oldalon. A felvétel készítőjeként "Járai"-t tüntetik fel, aki az MTI munkatársa volt. A képeslapon a "Pap-szigeti camping látképe" felirat szerepel, készítési idejét én a '60-as évekre tenném. Sajnos a fényképező nem volt eléggé gondos, így a déli szigetcsúcs lemaradt.

A jobb összehasonlítás kedvéért beillesztettem egy másik légifotót (készítette fotoska.hu), mely már a közelmúltat ábrázolja ugyanennél a szigetnél, kissé más szögből. Mindkét felvétel jól kiegészít egy korábbi, a Pap-sziget történetével foglalkozó bejegyzést, melyben egy rejtvény is rejtőzött.

A képeslap amellett, hogy egy idilli nyári látképét adja ennek a szép szigetnek, számtalan fontos geomorfológiai és hidrológiai érdekességet is rejt, melynek révén könnyebben megérthető a keresztgátak hatása a mellékágak feliszapolódására. Szerencsére az elenyésző Pap-sziget Szentendrén bejegyzésre sok értékes információ érkezett a gát építésének, illetve elbontásának időpontjával kapcsolatban. Ezek szerint a gát 1966-ban már állt. Azonban ha ez a felvétel a '60-as években készült, akkor a gátnak sokkal idősebbnek kell lennie. 

A kép készítésekor a gát már jó ideje állt mostani helyén, bejáratként szolgálva kisvizek idején a kempinghez. Erre utal a szigeti oldalon növekedő bokorfüzes erdő, melyet kettévág. Ettől északra már valamivel idősebb füzes látható, mely élesen elkülönül színe alapján a sziget idősebb fáitól. Félhold alakban nőtt rá a sziget északi csúcsára. Tőle északabbra nem csupán egy becsillanás okozza a fehér foltot, az valójában egy homokzátony, nagyon gyér növényzet borítással. A keresztgáttól délre a mellékág még őrzi a természetes állapotát és szélességét. Kisebb zátonyképződés azonban itt is megfigyelhető, elsősorban közvetlenül a gáttól délre. Ez a pillanatfelvétel abban az állapotban örökítette meg a szigetet, amikor már látszottak a komoly következményei a keresztgát létesítésének. Ezért talán nem tévedünk nagyot, hogyha az építés időpontját - a környék többi hasonló létesítményéhez hasonlóan - a '40-es évek legvégére, vagy az '50-es évek elejére tesszük.



A fentebb említett hozzászólások szerint a gátat 1980-1984 között bontották el, nyilván Szentendrén felismerték a mellékág feliszapolódásának káros hatásait. Utász honvédek építettek az elbontott gát helyére hidat, vizsgafeladatként. Ezt a hidat 2009-ben újították fel, az elkorhadt faanyag szinte teljes kicserélésével. A gát elbontásának köszönhető, hogy a Pap-sziget még ma is sziget. A beáramló víznek azonban már nem volt elég energiája, hogy az üledéket, melyen közben erdő is felnőtt kimossa. A második képen már a déli mederrészben felnövekedett erdő is jól látható. Figyelmeztető jel, hogy a feliszapolódás ma is tart, sőt a mellékág szinte már teljesen el is záródott az északi betorkollásnál. Éppen ezért igyekeznie kell annak, aki még szigetként szeretne találkozni a Pap-szigettel Szentendrén.

2012. július 17., kedd

Nyaraló vadvilág - Egy nap a Rezéti-Dunán

Veránka-szigeti látogatásunk három napjának legnagyobb élménye a szigetet körülölelő Rezéti-Duna körbeevezése volt. A Veránka-sziget egykor a Duna-Tisza közének szerves része volt, Érsekcsanád település szántói, legelői és erdői terültek itt el. A rezéti kanyarulat átvágása után a terület átkerült a Dunántúlra. Ártéri erdei, holtága a Gemenc része, így a Duna-Dráva Nemzeti Park (többnyire szigorúan) védett területe.
 
 
A Veránka-szigeten a mozgás meglehetősen korlátozott. Hiába indulunk el gyalogosan délnek, vagy nyugatnak a révátkelőtől, előbb utóbb ilyen táblákba ütközünk. A nyári gátról leágazó minden egyes földút, vagy ösvény mellett ott állnak, elzárván a sziget látnivalóit a kíváncsi szemek elől. Akik a szigetre tervezik a nyaralásukat, érdemes felvenni a kapcsolatot a Gemenc Zrt.-vel az engedéllyel kapcsolatban. A Rezéti-Duna körbeevezéséhez szükséges kenut a Bács-Kiskun megyei Önkormányzat Veránka-szigeti üdülőjéből lehet bérelni (hacsak nincsen saját) napi 5000 forintért. Mivel az üdülő éppen a mellékág északi betorkollásánál található, célszerű folyásirányban lefelé útnak indulni ezen a fél pillangóra, vagy emberi fülre emlékeztető Rezéti-Dunán.


Persze itt is erősen vízállás-függő, hogy sikerül-e végigevezni ezt a 15 kilométeres távot. Előfordulhat ugyanis (főleg a felső, középső szakaszokon), hogy kisvíznél a víz helyett csak kiszáradt medret találunk. 2012. július 5-én Budapesten reggel mért 250 és Baján mért 305 centiméteres vízállásnál nem akadtunk bele egyetlen zátonyba sem, habár az evezők néhány helyen már az iszapba nyúltak.

A Rezéti-Dunára jellemző, hogy az éles kanyarulatokban a homorú part erősen alámosott, a fák gyökérzete a szabad levegőben lóg, míg a domború oldalon erős feliszapolódás jelentkezik, melyen hamar megtelepszik a lágyszárú növényzet. A mélyebb, homorú oldalon helyezték el a halászok varsáikat, melyekbe sajnos egyre kevesebb hal akad. A leszúrt karók végigkísérik a mellékág teljes hosszát. A forróságban azonban más is kísérte a kenunkat: hatalmas böglyök (Tabanidae) köröztek felettünk folyamatosan. Az árnyékosabb helyeken előfordult néhány szúnyog, de korántsem annyi mint várható lett volna.

A meglehetősen összeszűkült Rezéti-Duna medrében egyetlen sziget található, melyet Jókai Mór után Senki-szigetnek neveztek el. A Veránka-sziget felé eső része meglehetősen feliszapolódott, itt csak keskeny csatornában áramlott a víz. Ki volt száradva a Keszeges-tóhoz vezető fok, de a Decsi-Nagy- Holt-Dunával kapcsolatot tartó Reitman (Lovas)-fokból az áradásokból maradt víz csorgott vissza a Rezéti ágba. Ugyancsak volt élővíz kapcsolat a Lassi-tavakkal is, ahol a legcsodálatosabb élményben volt részünk, csak sajnos a szarvascsorda előbb vett minket észre, mint mi őket, így nehéz volt már róluk jó felvételt készíteni. A Lassi-tavak és a Háromzátony területén találkoztunk a legváltozatosabb madárvilággal, kócsagok, gémek fehér és szürke csapatai köröztek az elárasztott rét fölött. Innen egy keskeny csatornán egészen a Gemenci vasút Lassi megállóhelyéig fel lehetett evezni egészen a hídig, de a Malomtelelő-tóhoz vezető fok már túl keskeny és sekély volt. A Nagyrezétet körülölelő Kerülő-Duna medre ugyancsak száraz volt mind a ki, mind pedig a visszatorkollásnál.

Ahogy közeledtünk a Nagy-Dunához úgy vált a Rezéti-Duna egyre szélesebbé. Ezen a szakaszon már kisebb mértékű volt a feliszapolódás, a hordalék már a felső kilométereken lerakódott. A parton száradó hálók, csónakok és horgászbotok jelezték a fák között rejtőző Rezéti halásztanyát. A túlsó parton is állt néhány horgásztanya, mely jelezte, hogy visszatértünk a civilizált világba, itt már emberekkel is találkoztunk. És ezzel megszűnt a csend, mely eddig burokként vett minket körbe.

A legősibb mesterség a Rezéti-Dunán

A veránkai Senki-szigetről fölröppenő kis kócsag (Egretta garzetta)

Strandoló vaddisznó süldő a Senki-sziget mellett (Sus scrofa)

Rajtakapott széleslábú szitakötő pár (Platycnemis pennipes)

Napozó (élő!) folyami rák a Reitman-fokban (Astacus astacus)

Napozó szürke gém az Öreg-szigetnél (Ardea cinerea)

Nincs is jobb, mint egy kis dagonya a kánikulában

Az ártéri zöld árnyalatai: fűz és zöld juhar (Acer negundo)

Vízben gázló szarvascsorda (Cervus elaphus) a Lassi-tavaknál

Ültetett ártéri füzes a Háromzátonyon

Sulyom (Trapa natans)

A Vajas dűlő magányos fűzfái fokozottan védett területen

Ajánlott gemenci blogok:

http://shgemenc.blogspot.hu/

http://elbiferrum.blogspot.hu/

Aki kedvet kapott a Gemenchez annak jó hír, hogy a Gemenc Zrt. júliusi és augusztusi időpontban vezetett kétnapos kenutúrája érinti a Rezéti-Dunát is! Jelentkezni itt lehet: http://www.gemenczrt.hu/index.php?apps=news&news=235

2012. július 14., szombat

Áhítatos helyek


Az esztergomi új vashíd kapaszkodóján iparkodtam felfelé. A régi hajóhíd a parton gyászolt. A túloldalon a káposztáshajók elnyúló alakjai sötétlettek, s a parton tüzek égtek. Az üstök körül asszonyok settenkedtek, s szűrös atyafiak ültek köröskörül, ki zsákon, ki tőkén, s a fel-fellobbanó tűztől majd kipirosodtak, majd elsötétültek. Egy helyen énekeltek; a széles víztükör felett kellemesen lejtett át a dal, tisztán csengett, mintha jöttében megfürdött volna. Aztán megint csend lett; pillanatnyi benyomásnak szárnyain jött s eltűnt. Az élet nagyjában csupa pillanatnyi benyomásnak szövedéke: harmonikus lélekben tehát dalfüzérré válik. Tarka változatok lejtnek át a lelken: vidám és szomorú, meleg és ködös dalok. A Gerecse-hegy mögött leáldozó nap, a bazilikának holdfényben ragyogó keresztje, az esti Dunaparton a vadludak távoli gágogása, a száguldó vonat, a villamos fényben égő utcák, egy sistergő rakéta, a télnek akanthusz-levelei jégcsillámos ablakomon: pillanatnyi benyomások keltői, lelkünk felvillanyozói, mindmegannyi röpke dal. De hát csakis dalfüzér az élet? Nem zsongnak-e benne zsoltárok? Nincsenek-e benne hősköltemények? (Zinka halhatatlan 1895.)


Nagyot kanyarodik az Ipoly vize a szobi állomás előtt s mossa a helembai rétet; sekélyes partjain sohase loccsan meg a hullám, oly csendes a folyása; csukák, harcsák s tokhalak ívnak a napsugaras, agyagos vízben. A szob-ipolysági út iparkodik a rétet körülzáró partokon kanyarodni, mert tavaszkor az Ipoly tengert csinál a réten, helembai tengert. Erről az ipolysági útról egy kis patak mentében a «malomkut» mellett valami útfélé emelkedik be a hegynyílásba; birkanyájak végleg összetiporták az egész partot; nyomaik ilyenkor az őszi sárba fagynak s nem is engednek ki egész tavaszig. Csendes, kísérteties ez a furcsa völgy; oldalt kopár partok, szaggatott földomlások mutatkoznak, melyekből száz meg száz egérlyuk feketéllik; ökörfark-kórók zörögnek a fakó partokon; itt-ott egy-egy törpe, kecskéktől agyonnyomorgatott bokor az egyedüli dísz, s előttünk az ásítozó hegynyílás, melybe a keskeny út vész. De mennyire igaz az, hogy elvész, mert tovább az út maga a patakban jár, s a ritka keréknyomot ellepi a fövény. Most a víz sem locsog. Megfagyott. Ahol a völgy legszűkebb, két topolyfa között látni a völgynek szellemét; nagy kerek arca kibúvik a földből, kékesfehér gubancokban lóg alá szakálla, s fekete háromszögű sapka van rajta; nem mozdul, csak a szél zörög a száraz avarban; közelebb érve észrevesszük, hogy az az arc a malom fölülcsapó nagy kereke, melyről jégcsapok lógnak le, a sapka pedig a malom tetejének sötétlő nyílása. Más emberi lak nincs errefelé; aki tehát közel a világhoz s mégis a világon kívül akar élni, az jöjjön ide; itt ember nem fogja bántani, s ha megunta magát, fölmehet a hegyre, onnan láthat este a Duna partján valami fényes, pettyes kígyófélét szaladni, mely füstöt okádik s néha tüzet is, zakatol, dübörög; ez a budapest-bécsi gyorsvonat. S még jár ide valami, meghalni: csendes ünnepnapokon az esztergomi bazilika harangszava.


Ha a Dunán lemegyek Esztergomtól Vácig, mennyi illat, mennyi élet száll felém. Mily mosolygó s ismét mily szomorú árnyak lejtenek el lent a parton s a part fölött Pilis-Maróth, Dömös, Visegrád lejtőin. Mennyi hang, mily beszédes, hangos, zsivajos vásár vesz körül! Ha magányos dombon állok s nézek szerteszéjjel, ahol megállok, oda gyülekeznek a szellemek, az emlékek, a hősök árnyai, a bűnök s gaztettek torzképei, az itt vergődött boldogtalanoknak kísértetei, s bújósdit játszanak velem; kinéznek a bokrok alól,intenek a hegyekről; kacagnak, sírnak, dühöngnek, futnak s megint jönnek. S ha a régiség szellemei, ha a mult árnyékai kimulatták magukat, jönnek a múzsák s mutatnak köveket, rétegeket, bazalt s trachit szirteket; tengereket hömpölyögtetnek a virányos vidékek ölébe s pálmákat ültetnek a borókás vízmosásokra; azután ismét elváltozik a táj, s a tenger helyén virány terjeng és virág feslik. Virág, cserje, fa, erdő, titokzatos világ; oly csendes, oly illatos és fűszeres és balzsamos. S ez mind rám lehel! E néma, hangtalan világban szinte megfeledkezném a hangos beszédről, ha kakukk, harkály, billegény és csíz nem keltegetne álmomból. Így járok hegyen-völgyön, s ki ne látná be, hogy jó társaságban, finom, szellemdús, étheri, elit-társaságban forgok. Jó társaság, de finnyás és kényes! Durva hangot, parvenü arcot, üres szívet nem tűr. Bűn, gond, önzés neki annyi, akár egy malomkő a nyakába. Minden arcot elvisel, de végrehajtókkal nem sétál. Bármily nehézséggel megküzd, hegyeket mászik, áram ellen úszik, szirtekre kúszik, viharral játszik, de a kenyér-gond sötét barázdája neki medúza-arc; attól megkövül. A mohot a levágott fényűk kifordított tőkéin szereti, de a kenyér- s a krajcár-penésztől elájul; a villám izzó, vörös fényétől nem fél, de az aranyszomj sárgalázas arcától szótalan lesz, beteg lesz.


259. A pozsonyi szőlőhegyek egyik legszebb pontján állok. Előttem Magyarország Isten-áldotta rónája, melynek sárguló tarlói közé eleven zöld csík gyanánt a bodros Csallóköz ékelődik. Nyárfái, fűzfái hol derültebb, hol sötétebb árnyakat szőnek bele az aranyos szőnyegbe, s közbe-közbe föl-fölcsillan a messze elnyúló pagonyban több magányos kis tó gyanánt a Dunának tükre. Ablakom alatt a gesztenyék kérges levelein is ragyognak finom aranyszálak, a pókhálók szálai, s a napsugár szivárványos színekben siklik el rajtuk, ha a reggeli fuvalomban kifeszülnek s ismét meglazulnak. Más fény és csillogás erre nincsen, hiszen a koronás tornyú dóm éleit is szerényen takargatja az idő szürke fátyola. De amikor az ingerkedő pókháló-szálak szivárványos ragyogását látom, melyek mintegy kérkedve emlegetik, hogy nemcsak az a nagy Duna ott lenn, hanem ők is itt fönn, a magány, a feledés csendjében tudnak ragyogni a napsugárban: eszembe jut, hogy minden lélek, ha még oly gyenge pókhálószál volna is, a kegyelem fényében úgy tud fölragyogni, mint azok a nagy szellemek, kik az igazság s a szentség világainak hatalmas lüktető erei és széles közlekedési útjai, mindmegannyi nagy világfolyam, hasonlók ahhoz a nagy Dunához, mely lábaink alatt Európa szívéből Ázsia partjaira siet. Jobbra tőlem a romladozó vár kívánkozik pihenőbe, melynek emlékei közül mint iskolás fiút leginkább megragadott a «búvár Kund» alakja, aki a mélységbe bukik, hogy győzelmet hozzon. A nagy győzelemhez, mely után sírnak a lelkek, szintén búvárok kellenek: oly áldozatkészek, amily merészek, kik a mélységbe buknak s gyöngyöket halásznak, s elsősorban lelkük gyöngyét emelik ki az élet folyamának veszedelmeiből s befoglalják az örök emlékezet glóriájába. Szél zörög a gyümölcsös terhes gallyai közt; itt-ott leválik egy alma az ágról s nagyot koppanva a földön elgurul. A koppanást fölváltja két kis cinege édes sipogása; azután a «liget» alján az a nagy, dübörgő gőzös veri föl a vidék s lelkem csendjét. Pehely-könnyűséggel izeg-mozog s forgatja emaillos fejecskéjét a cinke, nincs nótája, csak egy szava, mely édes, mint az élet itt fenn a gyümölcsös napsugaras lombjai alatt; lenn pedig oly nehéz és küzdelmes a lét; 3000 kilogrammos erővel zúzza össze a kerék az ellenséges áramot, s pezsgő és zizegő hullámokon emelkedik a hajó fölfelé; vidékek gazdagsága az ő terhe s egyszersmind kincse. S bár kedves a cinke azon a rengő gallyon s küzdelmes a törtetés a Duna hullámaiban, mégis jobban tetszik nekem az a teher, s erőt keresek lelkem számára, hogy a világias élet sikló, sima árját összetörjem s romjain emeljem föl azt az óriás terhet, amely küzködésünk s ugyanakkor dicsőségünk: a «pondus aeternitatis»-t. Messze a párás láthatáron le Gönyő felé füstöt kavar a légáram s azután ott hagyja lógni lomhán szétrongyolt, elviselt palást gyanánt, mintha mutogatná, hogy mi lett e koronázó város dicsőségéből s a csallóközi régi magyar világ pezsgő életéből: rongyos mulandóság, melyet a «puszta lég» nyakába akasztottak, s onnan is lefoszlik..."


Prohászka Ottokár: Magasságok felé. 1928. (Zinka halhatatlan 1895. Szent-hely 1897. Máriacellbe s onnan vissza 1902. Szent Ignác lelkigyakorlatai 1895.)

Képek: fortepan.hu

2012. július 13., péntek

Pandúrból Petőfi - Körséta Baja város üdülőszigetén


Egy héttel a hagyományos Bajai Halfőző Fesztivál előtt jártunk Baján. Az e hétvégén (júl 12-15.) 17. alkalommal megrendezendő esemény évről évre egyre több látogatót vonz. A rendezvények egy része a város szabadidő parkjában, a Sugovica (más néven Kamarás-Duna) túlpartján, a Petőfi-szigeten kapott helyet. Mivel a Petőfi-sziget hazánk kevés emberkéz által létrehozott szigeteinek egyike, ezért mindenképpen megérdemli, hogy közelebbről is megismerjük.


A Petőfi-sziget fiatal mivoltát bizonyítja a névadás. 1871 előtt ez a terület még a Pandúr-sziget keleti szeglete volt. A Pandúr-sziget elnevezés  a XVIII. században, a Duna kiöntései miatt elnéptelenedett Pandúr falu nevéből származik. A Mohácsi-szigetet keletről határoló mesterséges (baja-bezdáni) Ferenc-tápcsatorna építésének köszönheti "függetlenedését". 1871-1879 között készült el a Türr Istvánról elnevezett átvágás, mely a tápcsatorna vízellátását biztosította, ugyanakkor téli kikötőként is funkcionált és funkcionál napjainkban is. Az alábbi, 1941-es légifotón a nap megcsillanása ellenére még látszanak a part éles határvonalai.


A sziget érdekes módon sokáig nem tartozott a Bács-Bodrog vármegyei Bajához, hanem a Pandúr-szigettel és a szeremlei határral együtt Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye legdélebbi nyúlványát alkották. A határt a Sugovica egy szakasza képezte. Ez az állapot 1876-tól egészen 1932-ig tartott, amikor Bajaszentistván nagyközséget egyesítették Bajával, így Szeremle település exklávévá változott, melyet ugyancsak a csonka Bács-Bodrog vármegyéhez csatoltak. 1950 óta a terület Bács-Kiskun megye részét képezi.

 
A bajai partról száraz lábbal egyetlen ponton lehet a szigetre jutni, mégpedig a hasonló nevű, 1982-ben elkészült Petőfi hídon. Innen szép kilátás nyílik a Sugovica strandjára jobbkéz felé, ahol egy mederbe épített szökőkút teszi látványossá az árvízvédelmi töltéssel megemelt partot. Balkéz felé pedig a belváros házai emelkednek.


A híd lábán vízmérce található, rajta az 1958. március 13-án mért legmagasabb vízállással. (Az évszám utolsó számjegye lehet tévedés is, hiszen errefelé az 1956-os tavaszi jeges árvíz volt a legnagyobb, mely számtalan gátszakadása révén került be a magyar hidrológia fekete napjai közé.) Ott jártunkkor 340 centiméter volt a vízállás.


Szerencsére a Duna vízminősége évről-évre javul, így sorra nyithatnak meg újból az ÁNTSZ jóvoltából a Duna szabadstrandjai. Baján még vízilabda kapu is várja a fürdőzőket, akik a délben, a napon mért 41 fokban jobb helyet nem is találhattak az enyhülésre, mint a Sugovica partját és a parton álló zsúfolásig megtelt vendéglátó helyeket.


Szemközt, a Pandúr-szigeten található az ADUKÖVIZIG (rejtvény is lehetne, hogy mit jelent ez az elnevezés) központja, saját vízmércével és kikötővel. Előtte számtalan teherhajó, jégtörő, kitűzőhajó ringatózott, közülük a legújabbnak a NAV "Hannover" nevű "cirkálója" tűnt, friss zöld-fehér festéssel. A Türr István-átvágásban pezsgett a vízi élet, motorcsónakok, evezősök, kajakosok és kenusok hada igyekezett a főág felé. Később az is kiderült, mi okozta a vízi járművek eme "rajzását".


A Pandúr- és a Petőfi-sziget, noha egykor egy testet alkottak ma mégis nagyon különbözik az arculatuk. Előbbi, ahogy egyre messzebb megyünk a várostól, úgy változik át üdülő-külterületből természetvédelmi oltalom alatt álló vadregényes ártéri rengeteggé. A Petőfi-sziget ezzel szemben kis kivétellel teljesen "hasznosított" terület. Még a középső, napégette mezején is cirkuszi kamion-konvoj állt a Halfőző fesztivál korán felhúzott fabódéi között. Foci- és teniszpályák, vízitelep, kemping, kollégium, hidrometeorológiai állomás és vendéglők sorakoznak a városhoz közeli részen. Ez nem az az eldugott paradicsom. Itt lépten-nyomon emberekbe ütközünk, akik egyszerűen csak kutyát sétáltatnak, vagy a csónakjukat takarítják a fák árnyékában.


Az átvágás partján lakótelepi házakhoz épített garázsok mintájára állnak a csónakházak. Nem is egy, hanem rögtön négy sorban. A parton is sorban állnak a vízi járművek, közéjük tájidegen fajként egy-egy autó is beparkol, hogy védve legyen a rekkenő forróságtól. Stégek, stégek végén tarka csónakok, sőt csónakba ültetett muskátli jelzi, hogy hamisítatlan vízparti üdülőterület az, ahol járunk.


A Petőfi-sziget déli részén, a tápcsatorna északi betorkollása környékén a táj hirtelen megváltozik. Ez már egy ártéri erdő, sokkal inkább természetközeli állapotot mutat, mint a sziget bármely más tája. Fűz és nyárfák szegélyezik a kerékpárutat mindkét oldalról. A régi Baracskai-Duna szerepét átvevő tápcsatorna partjára kiérve eloszlik ez az idill, hatalmas daru úszik be a képbe. Visszakanyarodunk a város felé, mely a lombsátor alatt csupán egy rövid pillanatra törlődött ki a gondolatainkból.


A Sugovica túlsó partján sokáig észrevétlenül bújnak meg az épületek a sűrű ártéri erdő mögött. Majd lassan kiemelkedik az a magaspart-szakasz, melynek Baja városa a létrejöttét köszönheti. Itt ugyanis az ármentes térszín közvetlenül a hajózható Duna partjáig fut le, természetes kikötőt alkotva halászok, hajósok és kereskedők számára. A várostól északra és délre ez a magaspart újra eltávolodik a Duna mellől. A Sugovica partja fölé meredeken emelkedő háton épült házakból nagyszerű kilátás esik a Petőfi-szigetre és a távolabbi Gemenc széles árterére.


Ha Baján járunk mindenképpen érdemes felkeresni a Petőfi-szigetet, ahol kiváló alkalmunk nyílhat egy igazi helyi specialitás, a bajai halászlé kipróbálására valamelyik parti étteremben.

Akik ezen a hétvégén nem tudnak leutazni Bajára, azok számára álljon itt a bajai halászlé receptje:

Hozzávalók (négy főre): 2 kg ponty, 2 db nagy fej vöröshagyma, 2 evőkanál őrölt fűszerpaprika, só ízlés szerint, 2-3 db cseresznyepaprika, 2-3 db zöldpaprika, 0,5 kg gyufatészta.

A megtisztított halat főzés előtt egy órával sózd le, főzésig pihentesd. A hagymát vágd apróra, 2,4 liter vízben a hallal együtt tedd fel főni. Ha kiforrta a habját, tegyél bele sót, fűszerpaprikát és cseresznyepaprikát. Erős tűzön, a forrást követően 30-40 percig főzd, a forrás utolsó 15-20 percében tedd bele a belsőségeket (tej, ikra), majd a kifőtt gyufatésztára tálald a levet, külön tányéron a halszeleteket, belsőségeket. Hogy tartalmasabb legyen a leves, tehetünk bele néhány gerezd fokhagymát és 10 dkg paradicsomot is.  Jó étvágyat hozzá!

Jómagam hűtlen vagyok a dunai hagyományokhoz ezen a téren, ugyanis a szegedi halászlét kedvelem, annak is a korhely változatát. De az előtt a bajai halászlé előtt, amit a sugovica-parti Véndió vendéglőben kaptunk mégis megemelném a kalapom.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...