2013. január 12., szombat

Érisz almái a Duna-deltában


1940. október 26-ra virradó éjjel 4 szovjet folyami naszád katonákat tett partra a Duna-delta Kilijai-ágában a Romániához tartozó Nagy Daler és Salangic-szigeteken. A kibontakozó harcban 6 román katona esett el, a nap végére a román hadsereg kénytelen volt kiüríteni a szigeteket. November 5-én "elesett" a torkolatban található Limba-sziget is. A Moszkvában tiltakozó román küldöttség azt a hivatalos választ kapta, hogy Románia számára ezek értéktelen földdarabok csupán, de annál inkább fontosak a Szovjetunió számára.


Miután 1940 nyarán Románia átadta Besszarábiát a Szovjetuniónak még hónapokig folytak tárgyalások a pontos határ kijelölése érdekében. Ezeknek a tárgyalásoknak vetett véget az őszi egyoldalú, erőszakos szovjet lépés, melynek hátterében a Chilia-ág fölötti lehető legnagyobb ellenőrzés megszerzése volt. Ugyanis a Duna-delta legészakibb ága vezeti le a Duna vízhozamának 60%-át, így a hajózás szempontjából kulcsfontosságú a birtoklása. Mivel az elfoglalt szigetek mindegyike a folyó középvonalától délre helyezkedett el úgy tűnt a szovjet törekvések sikerrel járnak.

A Chilia-ág szigetei 1865-ben

A Duna-delta mind földrajzilag, mind politikailag Dobrudzsa része, északi határát a Duna legészakibb ágai rajzolják meg. Az ókorban Scythia Minornak nevezett területen először a görögök alapítottak kereskedelmi telepeket, majd a Római Birodalom összeomlása után avar, bizánci, bolgár, kun, havasalföldi, tatár, kijevi, moldvai kézbe került. Tartósan csak a törökök tudták uralmuk alá vonni a XV. században. Hatalmuk a XVIII. században kezdett gyengülni, miután a krími tatár állam 1783-ban orosz fennhatóság alá került. A Duna-delta egyfelől a török birodalom gyengülése miatt került a nemzetközi érdeklődés figyelmébe, másrészt hajózási okokból. A Duna-szabályozásának előrehaladásával élénkülő dunai áruforgalom megkívánta, hogy a deltában is rendeződjenek a politikai viszonyok.

Dobrudzsa és a Duna-delta egészen 1878-ig török fennhatóság alatt állt. Románia, mint török autonóm tartomány a Chiliai-ág északi partját birtokolta (Cahul és Ismail megye, 1856-óta), kijárattal a Fekete-tengerre. A San Stefano-ban megkötött béke során a két dél-besszarábiai megye Romániától Oroszországhoz került, cserében viszont megkapták Dobrudzsa északi részét, ez a határ a mai bolgár-román határral egyezik. 1878-ban tehát nem történt más, mint Románia átköltözött az északi Duna-partról a délire. A román-orosz határt a Chilia-ág középvonalában határozták meg.

A Duna-ágak felügyelete az 1883-as londoni szerződés alapján. Sárga: román-orosz, lila: nemzetközi bizottság

Ez a határ egészen 1919-ig maradt érvényben, amikor az antant Romániának ajándékozta egész Besszarábiát a Dnyeszter folyóig. Annak ellenére, hogy Oroszországgal egy szövetségben harcoltak a világháborúban. Mivel a Szovjetunió nem ismerte el a versailles-i békét, az első adandó alkalommal visszavette a Prut-ig terjedő területet (1939. Molotov-Ribbentrop paktum). Az 1940-es "határincidens" következtében kialakuló határ nem volt tartós, 1941 júliusában a Szovjetunió ellen induló német támadásban részt vevő 10. román gyalogezred visszafoglalta a szigeteket és tovább nyomult kelet felé. A román fennhatóság egészen 1944-ig állt fenn, ekkor a szovjetek megint elfoglalták őket.

A szigetek egy 1911-es román vízrajzi térképen - román fennhatóság alatt

A II. világháború után, 1948-ban került sor legfelsőbb szintű kétoldalú megbeszélésekre, melyek során a szigetek hovatartozását is rendezni kívánták a felek. Petru Groza román miniszterelnök és Molotov szovjet külügyminiszter megbeszéléseinek eredményeképpen a szovjetek visszaadták a Tătaru mare, Cernofca és a Babina szigeteket, ellenben a Tătaru mic, a két Daleru, a Maican és a Limba szigeteket megtartották maguknak. Itt most a fekete-tengeri Kígyók-szigetével nem foglalkoznék, de ez a tengeri határ szempontjából nem jelentéktelen sziklasziget is a Szovjetunió birtokába került.


A határkijelölés során a románok igyekezték elszabotálni az új határ ratifikálását, ugyanis nem voltak hajlandóak önként lemondani erről az öt szigetről (emlékezhetünk a mondásra: "nici o brazda", azaz egy barázdát sem). A Szovjetunió megszűnése után Ukrajna örökölte ezt a problémát és ugyancsak nem volt hajlandó lemondani a fennhatósága alá került szigetekről. A két állam között megkötött 2003-as csernovic-i egyezmény értelmében létrehozott vegyesbizottság megállapította, hogy a két ország közötti határvonal a hajózható ág középvonala.

A Tataru mic, és a két Dalaru-sziget, Chiliától nyugatra
   
Ezen a ponton úgy tűnik történetünk akár véget is érhetne, hiszen egyértelműek a szerződésben foglaltak. Azonban az ukrán fél álláspontja az, hogy elismerik a szerződésben foglaltakat, DE ennek ellenére egyetlen szigetet sem hajlandóak átadni, amely a középvonal román oldalára esne. Pedig öt ilyen sziget is lenne, összterületük 23,75 négyzetkilométer. A Szovjetunió által megtartott Tătaru mic (Salangic), valamint a két Dalaru-szigetnél egyaránt szélesek a mellékágak, az északiak azonban sokkal szélesebbnek tűnnek és a hajóforgalom is ide összpontosul. A három kérdéses sziget felszínét a parton ártéri erdők, beljebb vizenyős területek, nádasok borítják. Rajtuk sem emberi településnek, sem gazdálkodásnak nyoma sincs. Jelentősségüket nem a mértetük, sem a rajta található értékek, sokkal inkább a hajózó útvonal mentén betöltött szerepük határozza meg.

Maican-sziget
A Maican-sziget (Остров Майкан) Chilia városától keletre található. Ez a kicsiny földdarab ugyancsak a román igények tárgyát képezi. Déli ága ugyanis az évek során a folyóhidraulikában bekövetkezett változások miatt fokozatosan feliszapolódott, így a hajóforgalom átkerült az új, északi főágba. Jelenleg lakatlan, területe 0,25 négyzetkilométer, hossza 1500, legnagyobb szélessége 800 méter.

Végül a csak részben dunai, részben pedig fekete-tengeri Limba-sziget következik. Ez a napjainkban is épülő sziget a Musura-öbölben található. Jelentősségét a deltáját déli irányba építő Chilia-ág adja. Ha ugyanis a folyó középvona rajzolja ki a román ukrán határt, akkor könnyen belátható, hogy a napról-napra, évről-évre délebbre kerülő folyóág Románia rovására szűkíti annak tengeri határát. A jövőben előfordulhat, hogy a Chilia-ág összeolvadhat a Sulinai-ág épülő deltájával. Ez a természetes jelenség a távoli jövőben komoly geopolitikai kalamajkát okozhat, hiszen akkor Ukrajna fennhatósága alá kerülne a Sulinai-ág torkolati szakasza is. Jelenleg a delta évente körülbelül 5 métert nyomul előre a Fekete-tenger rovására. A két torkolat közötti távolság 9 kilométer. A Limba-sziget kérdésében a román álláspont az, hogy mindegy merre folyik a folyó, a határok maradnak, míg az ukrán fél ragaszkodik a folyó középvonala által megrajzolt - változó - határhoz. Érdekesség, hogy a magyar-román határ a Maroson ugyanilyen "mozgó" határ, 10 évente vegyes bizottság rajzolja át a két ország határvonalát attól függően, hogy melyik oldalon mekkora erózió, ill. feliszapolódás jelentkezett.

Jelenleg a kérdésben patthelyzet alakult ki, a szigetek a törvény szerint (de jure) Románia fennhatósága alá tartoznak, a valóságban (de facto) azonban ukrán felségterületnek számítanak és nem valószínű, hogy Ukrajna valaha lemondana róluk.

A Limba-sziget és a tengeri határ kérdése

A folyami határon fekvő szigetek hovatartozása elsősorban a hajózási útvonal ellenőrzése szempontjából fontos. Ukrajna jelenleg 0,8-1 milliárd eurónyi pénzt fizet Romániának a hajózási utak használata címén. Nemrég éppen a NATO, az EU és Románia akadályozta meg az ukrán Bistroe-csatorna megépítését környezetvédelmi okokra hivatkozva. Ez a csatorna teljes egészében ukrán területen futott volna, alternatívát nyújtva a román hajózási monopóliummal szemben. Nem véletlen tehát, hogy Ukrajna ennyire ragaszkodik hozzá, hogy a Chilia-ág részben a fennhatósága alatt maradjon.

A Duna és a Fekete-tenger találkozásánál a határvonal kérdése más jóval komolyabb kérdéseket vet föl; a kontinentális talapzaton található kőolaj és földgáz tulajdoni és kitermelési jogát. Ezért nem véletlen, hogy a legkomolyabb diplomáciai csatározás ezért a területért zajlik. A Tătaru mic, a két Dalaru, a Maican és a Limba-sziget a Szovjetunió által begurított Érisz almáiként szítják a viszályt napjainkban is Románia és Ukrajna között.

Térképek: Cholnoky Jenő kolozsvári hagyatéka, valamint wikipédia

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...