2013. május 25., szombat

Özönvíz a Szigetközben 1954 nyarán


Mire elegendő két napi eső? Általában elég ahhoz, hogy a termőföldek kellőképpen átázzanak, hogy a patakok megduzzadjanak és az emberek hangulata megromoljon. Általában két napi csapadék nyomán még nem alakul ki katasztrófahelyzet az országban, ám jobb ha tisztában vagyunk vele, hogy egyáltalán nem mindegy, mennyi ennek a két napnak a csapadékösszege. 1954 nyarán két napig esett egyfolytában az Alpok északi előterében, Bajorországban, Tirolban és Felső-Ausztriában. Ez a csapadékmennyiség elegendő volt ahhoz, hogy a nyomában kialakuló villámárvíz teljesen letarolja Magyarországon a Szigetközt és Győr városának egyes részeit.

Duna-völgy, Ausztria, 1954

1954 júliusában az Északi tenger felett kialakuló alacsony légnyomású hideg légtömegből leszakadó rész haladt délkelet felé. Ez a hidegbetörés, más néven magassági hidegcsepp (németül: Höhentief) az Alpok hegytömegét elérve komoly zivatargócokat alakított ki. Július 7-én hirtelen leesett a hőmérséklet, 1000 méter magasságban már 0 fokot mértek, 600 méteren pedig havazott. Júliusban ez meglehetősen szokatlan időjárás még az Alpokban is. Két teljes napig tartott az intenzív felhőszakadás, a lehullott csapadék szokatlanul nagy mennyiségéről az alábbi táblázat nyújt támpontokat: 

1. ábra Felső-ausztriai állomásokon mért csapadékösszegek (mm)

Volt, ahol két nap alatt 30 centiméter csapadék hullott. A hegy- és dombvidéki területeken ennyi víz egyszerűen nem tudott elszivárogni a földbe. A kései olvadás miatt már amúgy is megteltek a patakmedrek, a beérkező csapadékot már a folyók sem tudták befogadni, ezért kiléptek medrükből. A hidrológia ezt a jelenséget villámárvíznek nevezi. Előrejelezni szinte lehetetlen, védekezni ellene pedig nagyon nehéz. Ilyen villámárvíz pusztította el Mátrakeresztest is 2005 áprilisában. Az 1954 júliusi csapadéktevékenység időtartamában és kiterjedésében is többszörösen meghaladta egy "átlagos" villámárvíz kialakulásának feltételeit.

A lezúduló hatalmas víztömeg következtében a felső-ausztriai vízmércéken sorra dőltek meg a vízállásrekordok:

2. ábra Felső-ausztriai folyókon mért legnagyobb vízállások és azok dátuma (állomás, vízfolyás, vízállás, dátum)

Ausztriában szinte minden Duna parti települést elöntött a víz a legkisebb falutól Bécs városáig. Különösen nehéz volt a mentést összehangolni Linzben, ahol a Duna két partja ekkor még külön megszállási övezethez tartozott. A magyarországi Duna-szakaszon már az esőzések idején, július 8-án elrendelték a legmagasabb fokú készültséget. Dunaremete és Dunakiliti között Stelczer Károly vízügyi mérnök irányította a védekezést. (Ő az 50 éves évfordulóra szervezett megemlékezésen részt is vett Mosonmagyaróváron a Hanság Múzeumban). A Szigetközben ezeddig legnagyobb vízállást 1899-ben mérték, a töltések koronaszintjét erre a magasságra tervezték. Nehezítették a védekezést a mentett oldalon lévő gabonatáblák, ahol a buzgárokat szinte lehetetlen volt lokalizálni.
Tovább rontotta a védekezés esélyeit a Felső-Dunán elfajult főmeder. A háború utáni helyreállítás elsősorban a roncsok eltávolítását jelentette, összesen 300 hajó és 12 hídroncsot kellett kiemelni. Kotrásra nem maradt sem idő, sem lehetőség. Az Öreg-Dunában pedig évente 100-150 ezer köbméter kavicsmennyiséget rakott le a folyó. Ez nem csupán a medret érintette, hanem a hullámteret is, a középvízszint átlagosan körülbelül 1 méterrel emelkedett ez idő alatt. Értelemszerűen emiatt az árvizek is egy méterrel magasabb értékkel vonultak le.


Még álltak a töltések, mikor a Szigetköz alsó és középső részét már elborította a víz. A szivattyútelepek nem bírtak ekkora víztömeggel megbírkózni, sok helyen csónakból arattak 1954 júliusában. 
A hetvenegy éves kisbodaki Pintér Ferenc – aki a gáttól száz méterre, az egykori szülői házukban él – tanúja volt annak a pillanatnak, amikor átszakadt a töltés, s kártyavárként omlott össze a családi házuk. Mint mondja: ez máig torokszorító érzés számára.

– A gát a mostaninál két méterrel alacsonyabb volt akkoriban. Huszonegy éves voltam, éppen sorkatonai szolgálatomat töltöttem Várpalotán. A rádióból és az újságokból értesültem az otthoni hírekrõl, valamint a szüleim leveleibõl tudtam: egyre nagyobb a baj. 1954 júliusában sorra küldték haza a szigetközi katonákat. Mire hazaértem, már olyan magas volt az ár, hogy mindenki összepakolt Kisbodakon: ruhaneműt, élelmet, gabonafélét. Az unokabátyámék Máriakálnokon laktak, s eljöttek lovas kocsival: õk segítettek elhurcolkodni.

Rengeteg „lapátos" ember volt itt az ország minden részébõl. Építették és erősítették a nyúlgátakat. Ennek ellenére átázott a töltés, olyan puha volt, mint a gumi. Már az árvizet megelőzõ tél is csapadékos volt, ráadásul kora tavasszal is sok eső esett. Ezután megjött a márciusi köd: a szigetközi ember ebből mindig tudta: száz napjára nagy víz lesz. Ez a tapasztalat mindig be is igazolódott, amíg nem terelték el a Dunát. Folyamatosan áradt azon a nyáron a folyó, aztán „zúgva, bőgve törte át a gátat".

– Július 15-én dél körül aztán nem bírta tovább a töltés, s átszakadt az iszonyú nyomás alatt. Apám szülei már felrakodtak a kocsira, én pedig kémleltem a vizet: a szakítás pillanatát is láttam. A faluban félreverték a harangot. A töltés alsó része teljesen átázott, az ürgelyukak is megteltek: megkereste a Duna az útját. A szlovák töltéstől idáig 3–4 kilométer szélesen mindenhol víz volt: óriási nyomást kellett addig is tartania a gátnak. Amikor menekültünk ki Kisbodakról, visszanéztem a házunkra: úgy rogyott össze, mint egy kártyavár. A nagykapu teteje felett folyt át a víz: ment Dunaremete és Darnózseli felé. Odaveszett a konyha- és szobabútorunk. Szó szerint a sarkunkban volt az ár, úgy siettünk Püski felé, mint akit kergetnek. Dunaremeténél 622 centiméterrel tetőzött a folyó. A teheneket utána kötöttük a lovas kocsinak, a disznókat autóval elvitték a katonák: ezeket úgy kellett megkeresni, én például Újrónafőnél találtam meg enyéimet.
 
– Az egész falut ki kellett telepíteni: mi Máriakálnokra kerültünk. Csakhogy éjfélkor ott is verték az ablakot, hogy meneküljünk, mert „itt a Duna". Így aztán Mosonmagyaróvárra mentünk, Szalay Zoltánék fogadtak be bennünket. Azonban ott is mindig gátat kellett építeni, mert Feketeerdő, Dunakiliti felől jött a folyó, kereste a laposokat. Kisbodakról a gátőrnek is menekülnie kellett.

Édesapja itt maradt: az egyik szivattyútelepnél már tüzesek voltak a motorok, azokat irányította. Az épület egyik felét ki kellett bontani, akkora volt benn a hőség. Addig jártak a gépek, amíg Lajos bácsit is majdnem elvitte a víz. Ekkor állították meg a szivattyúkat, melyeket az árvíz után el kellett vinni „rosszvasba". Néhány őr maradt csak a faluban: ők csónakkal járták a házakat, s a trágyadombon rekedt tyúkokat etették, s összeszedték a tojásokat.

– Én is visszajöttem hamarosan: Püskin elkötöttem egy csónakot, s hazalapátoltam.

Nem féltem akkor sem, most hetvenegy éves vagyok, s még „meg tudom evezni a vizet". Körülbelül egy hónapig voltunk távol, iszonyú büdösre értünk haza, fertőtleníteni kellett, hatalmas volt ugyanis a járványveszély. Eltakarítottuk a romokat: az egész falu összefogott. Állami segítséget is kaptunk, vonaton jött a cserép és az építőanyag. Amerikából kukorica, olaj, búza és takarók érkeztek. A bútorokat jutányos áron kaptuk meg. Több száz önkéntes kőmûves dolgozott a faluban. Nyár végére már lakható lett a házunk, még a villanyt is bekötötték. Hamarosan a töltés magasságán is emeltek. Szerencsére emberi életben nem esett kár az árvíz idején. Talán 15–20 épület maradt épségben Kisbodakon.

Ásványráró víz alatt 1954.

Július 15-én és 16-án a sok helyütt a töltéskoronáig emelkedő hatalmas víztömeg nyomását nem bírta tovább tartani az átázott töltés, amely egy hatalmas szivacshoz hasonlóan kocsonyaként rengett a vízügyi dolgozók lába alatt. Pozsonynál ekkor 10230 köbméter volt a Duna vízhozama másodpercenként (Budapesten az átlagos vízhozam kb. 2300 m3/sec). A töltés alatt lévő, főként elhagyott medrek laza üledékein átjutó víz talajtörést okozott Kilitinél, Kisbodaknál és Ásványrárónál. Egyszerre 550 millió köbméter víz zúdult a Szigetközre, ahol már zajlott a lakosság evakuálása. Összesen 30000 embernek kellett elhagynia otthonát.
 
A nyolcvanegy esztendős ásványrárói Vadász Ernő már az ötven évvel ezelőtti árvíz idején is a vízügynél dolgozott, késõbb harminc évig gátőrként tevékenykedett.

– Abban az évben egész tavasszal „nagy víz" volt, másfél hónapig volt árvízkészültség, s egyre súlyosabb lett a helyzet. Az egész ásványrárói töltésszakaszt másfél méter magas nyúlgát tartotta. Nehéz volt a dolgunk, mert a töltés innenső oldala szántó volt, így a buzgárt sem nagyon lehetett megtalálni a gabonától. Az árhullám elől mindenkit ki kellett telepíteni a faluban. A fiatalokat és a gyerekes anyákat már a gátszakadás előtti nap elvitték: az én családom – feleségem és az akkor egyéves kisfiam – Pannonhalmára került. Én itt maradtam, a házunkat nem vitte el a víz, csak az udvarig jött be. Ásványrárón maradni csak saját felelõsségünkre lehetett.

Az akkori töltés ahhoz a vízhozamhoz gyenge volt, érthető, hogy nem bírta a nagy nyomást. Július 15-én háromnegyed tizenegykor adta meg magát. Én mindennap a töltésnél dolgoztam, folyamatosan töltöttük a homokzsákokat, hullámverés ellen védekeztünk, erősítettük a nyúlgátakat. A gátszakadás után uszályok hozták be a falu szélére a köveket, azokat pakoltuk. Kétszáznyolcvan házat öntött el a folyó, s 2400 embert kellett kitelepíteni. Miután lement a víz augusztus derekán, kijött egy bizottság, s felmérte a károkat.

Megérkeztek a „közerők" – katonák, tűzoltók, gyári munkások – s megkezdõdött az újjépítés. A község hálája jeléül az egyik utcát például Szerszámgépgyár utcának nevezte el, a segédkezet nyújtó gyári munkások miatt. A mi házunkat is elbontották – mert az alapot alámosta a folyó –, majd újjáépítettük. A vályogházak persze egytől egyig összecsuklottak. Őszre nagyjából helyreállt a rend a faluban. Az árvíz után egy évvel gátőr lettem, s harminc évig töltöttem be ezt a tisztséget.

Győr-Révfalu

A Szigetköz töltésekkel övezett belső részébe jutó Duna a domborzatviszonyok miatt Győr felé hömpölygött elpusztítva mindent ami az útjába került. Július 20-án a Győr városát védő északi körtöltés is átszakadt Révfaluban, a Tábor utcánál. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Mosoni-Duna mentén szilárdan álló töltéseket megkerülve a Duna a mentett ártér felől tört be a városba. A Szigetköz keleti részében összegyűlő vizek visszajutását később éppen a dunai töltések akadályozták meg. Győr-Révfaluban 5 napig tartott az árvíz, amely a Mosoni-Dunán átívelő hídfőt leszámítva mindent elborított. A Damjanich utcában 3,6-4 méter magas vízoszlopot mértek. Az áldatlan állapotokat az apadás megindulása után a Gönyű felé eső töltések felrobbantásával sikerült megoldani, amikor is a Szigetközt borító ár gravitációs úton visszatérhetett a mederbe.
A hetvenhét éves doborgazszigeti Haselberger Lajosné szerint bár időben fel tudtak készülni a gátszakadásra Kilitinél, mégis bútoraik és a házuk is odaveszett.

– Az állatokat a lovas kocsihoz kötöttük, a ruhákat felpakoltuk, s indulnunk kellett egy mosonmagyaróvári iskolába. Érkezett ugyanis a hír, hogy Dunakilitinél hajnalban átszakadt a töltés, s néhány órán belül már ott is volt a házunknál. Az épület összerogyott, a berendezések összetörtek, mindent elvitt az ár. Az ablakunk magasságáig volt a folyó szintje. Állami segítséggel aztán egy hónap elteltével kezdhettük el az újjáépítést. Ugyanarra az alapra építkeztünk, az ország minden részéről érkezett segítség a faluba.

„Mégis... tudja, mennyire hiányzik nekem az a Duna, mely rengeteg katasztrófát okozott abban az időben? Hiányzik az, amikor az őszi ködök idején dudálnak a hajók: itt volt ugyanis a horgonyzóhely. Zörögtek a vasmacskák, román hajók érkeztek. Meg is maradt az a szólás a faluban, hogy »olyan kiabálással vagy, mint a román hajósok«. Hiányzik a folyó, pedig mennyi borsot tört az orrunk alá!"

Győr-Révfalu víz alatt

A Szigetköz 65000 holdas területéből 35000 állt víz alatt. A védekezés költsége és a károk akkori értéken meghaladták az 500 millió forintot. Közel 1400 - többnyire vályogból épült - ház dőlt össze, 2000-nél több sérült meg. Feketeerdő és Dunaszentpál települések szinte sértetlenül vészelték át az árvizet, e két falu kivételével azonban mindenhol tetemes károk keletkeztek. A legrosszabbul az Alsó-Szigetköz járt. Győrladamér, Győrújfalu, Győrzámoly, Dunaszeg, Kisbajcs, Szőgye szinte teljesen elpusztult. Kisbodakot az árvíz levonulása után odébb kellett költöztetni, magasabb területre, Ásványrárón, Vámosszabadiban az épületek fele összedőlt. Az árvíz levonulása után a fertőtlenítés volt az első és legfontosabb dolog, hogy elkerüljék a járványveszélyt. A kiöntött pöcegödrök és az elhullott állatok még hetekkel az árvíz után is elvislehetetlen bűzt árasztottak.

Az árvíz levonulása után a vízügy legfontosabb feladata volt, hogy az gátszakadást előidéző okokat feltárják és orvosolják. Az 1899. évi árvízre méretezett töltések már nem nyújtottak elegendő biztonságot. A töltéseknek mind a koronaszintjét, mind pedig a talpszélességét növelni kellett. Ezen kívül a Csehszlovák Közös Műszaki Bizottsággal együtt döntöttek a hajózó meder kotrásáról. 1956-60 között 1,24 millió köbméter kikotort kavicsot helyeztek el a párhuzamművek mögé, valamint a mellékágrendszerekbe. A beavatkozásoknak is köszönhető, hogy a Szigetközt nem fenyegette már az 1956. évi jeges árvíz, valamint az 1965. évi extrém hosszú árvíz. Ez utóbbi már sehol sem okozott töltésszakadást magyar szakaszon.
  
Árvízi utcanévtábla Ásványrárón
  
Az árvizi károk felszámolásában magyar adományozók, magyar gyárak mellett rengeteg külföldi segítség is érkezett. Ásványrárón a mai napig viseli egy utca a (Győri) Szerszámgépgyár nevet, hálából az újjáépítésben nyújtott segítségért.
 
Révfalusi emlékmű Győrben

Ha a Szigetközben járunk, szinte minden falu történetében visszatérő elem az 1954. évi árvíz, mindenhol külön fejezetet szentelnek e kérdésnek az információs táblákon. Kopjafák jelzik a gátszakadások pontos helyeit az Öreg-Duna melletti töltések tövében Kilitin, Kisbodakon, Ásványrárón. Győr városában két emlékmű emlékeztet a gyászos eseményre, egyik a belvárosban, a másik Révfalun.

A kisbodaki töltésszakadás helyén felállított kopjafa


A bejegyzésben szereplő idézetek forrása: http://szigetkoz.eu/sajto/50eve.htm

Érdekes cikkek az árvizet kiváltó időjárási jelenségről, a magassági hidegcseppről:

1 megjegyzés:

lezlidzsi írta...

Nagypapámék a győri Kertész utca-Bácsai utca- Szövetség utca-Tábor utca sarkánál laktak friss házasként -tehát a gátszakadással szemben, mintegy 100-150 méterre a szakadástól. Azt mesélte, biciklivel menekültek, mögöttük hömpölygött a víz. Sokáig őrizték a képet, amin az látható, hogy ladikkal közelítik a ház padlását...

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...