2013. július 29., hétfő

Útnak indul a harmadik Duna Expedíció


Minden Dunával foglalkozó kutató számára a lehető legnagyobb megtiszteltetés részt venni a 6 évente lebonyolított Duna Expedíción. 2001 és 2007 után harmadik alkalommal indul útnak egy nemzetközi kutatócsoport Regensburgból 2013. augusztus 14-én, hogy adatokat szolgáltasson a Duna jelenlegi vízminőségével kapcsolatban.  A nemzetközi együttműködés keretében 7 ország 20 kutatója vesz részt a másfél hónapos munkában, melynek során 2375 folyamkilométert tesznek majd meg egészen a Deltáig. Az expedíció vezetője dr. Csányi Béla hidrobiológus lesz. Az érdeklődők a főbb Duna-menti városokban személyesen is találkozhatnak a kutatókkal nyílt napok keretében. Budapestre előreláthatólag augusztus 27-én érkeznek.


A vállalkozás lelke az ENSZ bécsi székhelyű szervezete, a Nemzetközi Duna Védelmi Bizottság (International Commission for the Protection of the Danube, ICPDR). Ez a bizottság vállalta, hogy megszervezi a harmadik Duna Expedíciót (Joint Danube Survey, JDS3), a Duna-menti országok által delegált 20 fős nemzetközi mérőcsapattal. Maga az expedíció hivatalosan augusztus 14-én indul Regensburgból, ám a mérőcsapat "magja" már 2012. novembere óta végzi a szervezést és az előkészületeket. A szervezők munkáját megkönnyíti, hogy ez már a harmadik ilyen felmérés, ezért hagyatkozhatnak az előző kettő tapasztalataira, akár a mintavételi pontok kijelöléséről, akár a szükséges laborfelszerelés kiegészítéséről van szó. Ezen időszak alatt kell összegyűjteni az eszközállományt, a kutatógárdát, a "tartalék" gárdát, összehangolni és finomítani a módszereket, meghatározni a mintavételi helyeket és ami a legfontosabb megteremteni az expedíció anyagi hátterét.

A kutatómunka nem korlátozódik csupán a Duna Expedíció időtartamára. A hajóút fő feladata a mintavételezés. A mintáknak egy kisebb hányadát tudják helyben feldolgozni, a nagyobb hányad folyamatosan - közúton - jut el a pozsonyi központi raktárba, ahonnan szerencsés esetben egyszerre küldik szét a kutatásban részt vevő intézetek és egyetemek laboratóriumaiba. Ez a kör meglehetősen széles, a 15 résztvevő laboratórium között van olasz, német, sőt norvég és svéd is. A szomszédos országok közül Horvátország, Ausztria és Szlovákia is részt vállalt a gyűjtött minták elemzéséből. Sajnálatos módon Magyarország ebből idén kimarad, ennek oka a VITUKI felszámolása, mely a 2007-es 2. expedíció labormunkálatokban még aktívan részt vett. A magyar részvétel drasztikus háttérbeszorulása azonban más szempontból is megfigyelhető, melyről még lesz szó. A laborvizsgálatok várhatóan legkésőbb 2014 nyarán lezárulnak, az összefoglaló kiértékelést az ősz folyamán fogadja el a bizottság, ezután következhet a publikáció.

A Duna Expedíció keretében végzett kutatás és mintavételezés főként a (hidro)biológia témakörére fókuszál. (Ez a biológia központúság megfigyelhető a magyar Duna-kutató Intézet munkájában is.) A vizsgálat tárgya a Duna, mint élőhely a vízminőség szempontjából. A fő cél az elmúlt 6 év változásainak dokumentálása.


Természetesen a mintavételi helyek kijelölésénél fontos szempont volt, hogy az adatok összehasonlíthatósága érdekében lehetőleg pontosan fedjék a JDS1 és JDS2 helyszíneit. Sőt, még a 2004-ben lebonyolított AQUATERRA expedíció mintavételi pontjait is figyelembe vették. Összesen 68 ilyen pont került be a részletes programtervbe, fontos elmondani, hogy nem mind a Dunán található. A vizsgálat kiterjed a Duna főbb mellékfolyóinak torkolati vidékére és néhány mellékágra is. Egy pontnál nem csak egy mintát vesznek, hanem rögtön hármat; jobb és balpartról, valamint a sodorvonaltól. Az első mintavételezési pontot már a regensburgi hivatalos indulás előtti -1. napon felkeresik a 2581 folyamkilométernél, Ulm városa alatt elhelyezkedő Böfinger Halde vízerőműnél. Az utolsó pontok a Duna torkolati ágában lesznek, a 68.-ra szeptember 25-én a Szent György-ág 107. folyamkilométerénél kerül sor. Magyarországon a következő helyszíneken találkozhatunk munka közben az expedíció tagjaival:

JDS15 Augusztus 23. Medve, 1806 fkm
JDS16 Augusztus 23. Mosoni-Duna torkolata 1794 fkm
JDS17 Augusztus 24. Kolozsnéma 1790 fkm (JDS18-as pont a Vág folyón van)
JDS19 Augusztus 25. Izsa/Szőny 1761 fkm
JDS20 Augusztus 25. Szob 1707 fkm
JDS21 Augusztus 26. Megyeri híd 1660 fkm
JDS22 Augusztus 26. Deák Ferenc (M0) híd 1632 fkm
JDS23 Augusztus 28. Ráckevei-Duna 59 fkm
JDS24 Augusztus 28. Dunaföldvár 1560 fkm
JDS25 Augusztus 29. Paks 1533 fkm
JDS26 Augusztus 29. Baja 1481 fkm
JDS27 Augusztus 30. Kölked-Hercegszántó 1434 fkm

A biológia mintavételezés egyedi terv szerint zajlik majd, hiszen mást érdemes vizsgálni Kelheimnél, és mást például a Ráckevei-Dunán. Ezzel szemben a vízkémiai mintavételezés során ugyanazokat a komponenseket mérik, kivéve néhány speciális helyszínt, ahol más összetevőkkel is kiegészül a lista. 

Öt különféle mintát vesznek minden helyszínen: víz, üledék, biológiai, oldott anyagok és bióta (elsősorban kagyló és hal).

A Duna Expedíció munkájához szorosan kapcsolódik egy halászati mintavételezés is, bár több szempontból is különálló ez a csapat. Különállásuk elsősorban abban nyilvánul meg, hogy saját hajójuk lesz, az osztrák szakaszon a Meßschiff IV., a hátralévő szakaszra Bécsnél csatlakozik a Wien negyedik hajóként. A "halászok" különálló mintavételezési program szerint dolgoznak majd.


Talán a halászok munkája a legkézzelfoghatóbb és leglátványosabb egy laikus horgász számára. Biztos vagyok benne, hogy sok horgász ugyancsak szívesen vizsgálná a kifogott halakat, bár a módszerrel bizonyára nem értenének egyet. Ugyanis a vizsgált halakat sem nem horoggal, sem nem hálóval, sokkal inkább elektromos árammal ejtik fogjul, ami valljuk meg egy horgász szemében rabsicmunkának is tűnhet.

A JDS3 20 kutatója közül hárman foglalkoznak a halakkal akik esetenként kiegészülnek az éppen aktuális ország helyi nemzeti halászcsapataival (akik elsősorban biológusok). Módszerük egy csónakban elhelyezett generátor, melyből áramot vezetnek a vízbe. Ettől a halak elkábulnak (nem pusztulnak el) és feljönnek a felszínre. Miután megszámolták őket legtöbbjüket visszaengedik. Főképp a dévérkeszegeknek (Abramis brama) lehet félnivalójuk, de erről majd később. 

Ugyancsak áramütéssel működik az a fenékvonóháló, mellyel a meder alján élő nagytestű vízi állatokat vizsgálják. A halászok nem csupán nappal, de éjszaka is dolgoznak majd. Könnyű lesz őket megismerni a zümmögő csónakjukról.
 

Kémiai mintáknál egy tételes felsorolásban szereplő 19+15 szennyező elemet vizsgálnak majd. Ezek közt szerepelnek nehézfémek; higany, kadmium és szerves szennyezők is, mint például a benzolok. Mintavételezési helyszínenként 2-3 dévérkeszegből vesznek máj és vérmintát, ezeket a jószágokat lefagyasztva szállítják majd a pozsonyi raktárba. Üledékmintákban is vizsgálják a szennyezőanyagokat, itt a mintavételezés nehézségei mellett problémát jelenthet, hogy a hűtéssel v. hőközléssel járó szárítás módosíthatja a mérés eredményét. Üledékminták vizsgálatára a hajón is lesz lehetőség, például a hőmérséklet, pH, vezetőképesség és oldott oxigén tartalom. Nitrogén, oldott foszfor, kalcium és magnézium vizsgálatra később, a laboratóriumokban lesz lehetőség.

Talán a legbonyolultabb részt az ökotoxikológiai mintavételezés és laborvizsgálat. Különösen nagy mennyiségű mintát kell venni, ami jelen esetben 1000 litert jelent. A minták szállítása és kezelése nagy kihívást jelent az expedíció számára. Fel van adva a lecke a laborosoknak is, a mintákat egy hosszú listán szereplő 360 komponens alapján kell majd vizsgálniuk.

  
Érdekesség, hogy lesz még ezen kívül izotópvizsgálat is, ennek célja a folyómenti atomerőművek valamint az 1986-os csernobili katasztrófa hatásainak monitorozása cézium és stroncium izotópok kimutatásával.
 
Geográfusok számára talán a legérdekesebb rész a medermorfológiai vizsgálat. Míg a biológiai mintavételezéshez a közép, ill. kisvíz az ideális, addig a mederfelmérésnek a magasabb vízállás kedvez. Elkészül majd egy Duna hossz-szelvény Kelheimtől (2415 fkm) a Deltáig. A Dunát 10 kilométeres szakaszokra osztották egy rácsháló segítségével. Felmérik a folyó folytonosságát megszakító műtárgyakat, úgymint a sarkantyúkat, duzzasztókat, zsilipeket és egyéb létesítményeket. Szélesség és mélységvizsgálatok elvégzésével valamint az előző expedíciók adatainak felhasználásával meg lehet majd állapítani hol történt medermélyülés, vagy zátonyképződés-feltöltődés. Sor kerül zátonyvizsgálatokra, ezek a helyek kiemelten fontosak a halak szaporodása szempontjából. Ehhez kapcsolódóan madármegfigyeléseket is végeznek, a sekély parti zónák ugyanis a vízimadarak fontos élőhelyei.

A hidromorfológiai vizsgálatok, mint a vízsebesség-, vízhozam-, vízszínesésmérés, keresztszelvények felvétele kiegészítik és szorosan kapcsolódnak a biológiai vizsgálatokhoz. Támpontot adnak az eróziós, felhalmozódási területek, mint élőhelyeknek lehatárolásához.


A 20 fős kutatógárda két fő hajója az Argus (szerb), melyen a kutatás zajlik és az Istros (román), mely amolyan szálláshajóként funkcionál, hozzájuk csatlakozik a Meßschiff IV. és a Wien halászhajó. A legutóbbi, 2007-es expedíción az Istros helyett még a Széchenyi jégtörő vett részt, hiánya ugyancsak a magyar hozzájárulás csökkenését jelzi. Az Argus hajón kettő, az Istros-on 14, a halászhajókon 4-5 személyt helyeznek el. Közöttük az összekötetést motorcsónakokon oldják meg. Magyarországról dr. Csányi Bélán kívül részt vesz Szekeres József hidrobiológus, Gödről. A többi ország kutatói így oszlanak meg: Románia 2, Szerbia 2, Ausztria 5, Bulgária 1, Szlovákia 5, Horvátország 1. Az úgynevezett tartalékcspatban további két magyar halas vesz részt, készen arra, hogy egy esetleges betegség esetén azonnal átvegyék a helyet a fedélzeten.

Az expedíció augusztus 23-án érkezik magyar területre, a bősi üzemvízcsatornán keresztül. A kutatókkal augusztus 27-én személyesen is találkozhatunk Budapesten egy nyílt nap keretében 8-14 óra között (2007-ben a Batthyány tér volt a helyszín). Augusztus 30-án hagyják el az országot egy Kölked melletti mintavételezést követően.


Annak ellenére, hogy ez egy igencsak komoly felmérés Magyarország környezeti állapotáról, a magyar hozzájárulás sok kívánnivalót hagy maga után. 2007 óta megszűnt a VITUKI, melynek révén kivehettük volna részünket a kiértékelésből, román hajón utaznak a kutatók a Széchenyi helyett és egyelőre úgy tűnik a magyar állam 10 millió forintos hozzájárulása sem érkezett meg a ICPDR-hez két héttel az expedíció indulása előtt.

Reményeink szerint a 2013-as expedíció jelentős javulást mutat ki majd a magyar (és az egész) Duna vízminőségében, hiszen az utóbbi 6 évbenpéldául elkészült a csepeli szennyvíztisztító telep és sok partmenti településen bővült a csatornahálózat. Az esetleges új szennyező pontok feltárása pedig jó visszajelzést adhat a döntéshozóknak, környezetvédelmi szakembereknek és mindnyájunknak.

Ugyan az expedíció kezdetéig még hátravan két hét, de az Istros hajó már júliusban kihajózott romániai kikötőjéből Regensburg felé. Ha hivatalosan még nem is, de a 3. Duna Expedíció elkezdődött.


Hasznos linkek (valamint a fényképek származási helye):

ICPDR: http://www.icpdr.org/main/
JDS3: http://www.danubesurvey.org/

Kapcsolat: 

ICPDR Secretariat
Vienna International Centre, Room D0412
Wagramer Strasse 5, A-1220 Vienna, Austria
Telephone: +431 260 60 5738
Fax: +431 260 60 5895

2013. július 23., kedd

Ártéri mintázatok


Egy árvíz olyan munkát végez az ártér arculatán, mint amikor egy kisgyerek lehúzza a mágnestábláról az előző rajzát. Olyan egy árvíz mint egy pihentető alvás, eltünteti a homokvárakat, gödröket, lábnyomokat és vaddisznótúrásokat a felszínről. A letisztult felszínen a víz pedig új, természetes formákat alkot. Mintázatot alkotnak a friss üledék alól előbújó növények, a magasabb térszínen száradó agyag, az elmosott kőgát részei. S aztán majd érkezik a következő árvíz mely letörli újra a korábbi mintázatokat. 

 
Szervesanyag-törmelékből formázott apró hullámfodrok homokon.


Wass Albert tévedett: a víz szalad, de a kő sem marad. A jég, a víz, a nap együttes munkája során a legerősebb kőzet is porrá válik idővel. A masszív kőépítmény repedéseiben fák nőnek, terebélyesednek, aztán egy viharban a gyökereivel együtt a kövek is kifordulnak.


Elmosás ellen védő kőszórás tömbjei közül is elhabolja a finomabb szemcséket a sodrás. A jég pedig még ezeket az andezit sziklákat is megrepeszti.


Fűzfagyökér, amely még a mozgó, durvaszemcsés kavics között is táplálékra lel. Egyúttal meg is köti a mozgó hordalékot. A kavicsok még izegnek-mozognak egy darabig, de aztán a gyökerek behálózzák őket.


Van, hogy a hullámzás elhalt kagylók héjából épít torlatot. És van, hogy ez évmilliókkal később tömör kőzetté alakul.


Nem is a hónapos vízborítás alól feléledő fűcsomó itt a lényeg, sokkal inkább a hordalék lerakódásra gyakorolt hatása. Mögötte homok, előtte kavics.


Nem hullámfodrok, bár nagyon hasonlítanak rá. Nem is szél által keletkezett formák. Homokos aljzatú fattyúágra rajzolt áramlási nyomok, ahol a víz jobbról balra mozgott.

 
Nagyobb hullámzás által rajzolt apró folyóágacskák. Különösen apadásnál jelentkeznek, amikor az újabb hullámok már nem tudják felülírni ezeket a formákat. Sivatagos területeken ugyancsak megtalálhatók ezek a felszínformák, igaz ott nagyban.
  

Apró, egybeolvadó hullámfodrok jelölik a legutóbbi hullámok legnagyobb kiterjedését.


Átázott, megdagadt agyag, ilyen helyeken lehet térdig elsüllyedni.


Kiszáradt agyag és iszap a legutóbbi áradás hordaléka, alatta megtalálható a korábbi térszín az elhalt növényi maradványokkal. Vastagsága esetenként a 4 centimétert is meghaladja. Így emelkedik az ártér szintje évről-évre. Sajnos ez a jelenség a mellékágakban is zajlik.


A szervesanyagban gazdag üledéken hamar szárba szökken a vegetáció, és van ahol az évelő növények képesek áttörni a friss üledékrétegeket.

 
Szellemerdő. A fűzfagyökerek az árterek terjeszkedésének fő felelősei. Képesek bármilyen üledéket megkötni, és ezáltal felhalmozódásra kényszeríteni.

A felvételek egy dunai szigeten készültek, vajon melyiken? 

2013. július 19., péntek

Rekordidő alatt készült el Magyarország első 2013-as árvízi emléke!

 
Július 9-én, Esztergomban elkészült országos viszonylatban az első 2013-as árvízi jelzés! Itt most nem a betonfalakra festékszóróval felfújt görbe vonal+2013 szintű műalkotásokra gondolunk, ilyenből ugyanis van már jópár. Az Esztergomi Dzsámiban árvíz után 1 hónappal felszerelt fém emlék párját ritkítja Magyarországon, mind kialakítását, mind kivitelezését tekintve. Egy árvíz utáni nagytakarításon kipattant ötlet volt az alap, majd tett követte a szót, és rekord gyorsasággal, maximális kreativitással létrehoztak valamit, ami mellett nem szabad szó nélkül elmenni. Így születik tehát egy modern-kori árvíztábla a készítők elmondása alapján:

"Amikor 1 nappal (!) a Múzeumok éjszakája előtt elkészült a helyreállítás az árvíz után, a tulajdonos Rosenberg Hungária Kft. vezetősége társaságában megkönnyebbülten anekdotáztunk a friss árvízi élményeinkből a munkatársakkal, akik a nagy munkában, azaz a védekezésben és a helyreállításban részt vettek. Nem tudom, ki vetette fel az összegyűltek közül, hogy meg kéne jelölni a víz magasságát. Akkor még nem száradt ki teljesen a másfél méter vastag bástyafal, amit a Duna majd' egy hétig közvetlenül nyaldosott. Így is lett, bejelölték, aztán az igazgató úr kérésére a cég telephelyén megtervezték, megrajzolták számítógéppel a vízmércét, és valaki a srácok közül cnc-vel kivágta rozsdamentes acélból. Egy olyan gyárban, ahol a lemezmegmunkálás a mindennapos munka része, ez teljesen természetes. A műhelyben vitatták meg, milyen színű porfestékkel fújják be, aztán a héten kihozták Tokodaltáróról és felszerelték pont aznap, amikor a Szulejmán-kő felújítását is elvégezték."
  

Én még rászerkesztettem volna az 1838-as (110 m. B. f.) és az 1809. évi (108,42 m. B. f.) jeges árvízet is, de azt az információt kaptam a készítőktől, hogy azok tavaszi jeges árvizek voltak ők pedig csak a nyáreleji zöldárakat kívánták ábrázolni. Ezekre még emlékezthetnek az esztergomiak, 1838-as árvízi jelzésből pedig szerte a városban elég sok van. Érdekességképpen szerettem volna legalább berajzolni az 1838-as értéket, de sajnos nem fért volna rá a képre.

A vízállások abszolút magasságát nem nehéz kiszámolni, amennyiben ismerjük a vízmérce alappontjának tengerszint feletti magasságát. Az esztergomi vízmérce 0 pontja (régiesen: sempont) 100,92 méter magasságból indul.  A 2013-as tetőzéskor 812 centimétert mértek ez 109,04 méteres vízállást jelent. Ezt megelőzően a legmagasabb vízállást 2002-ben mérték, 771 centimétert, ami 108,63 méteres értéknek felel meg. A téglák mérete jó viszonyítási alap, milyen nagy is volt a 2013 júniusi árvíz.Végső soron szintezési alappontnak sem utolsó.

Magyarország legfiatalabb árvízi emléke megtekinthető az Esztergomi Dzsámiban, a Berényi Zsigmond utca 18. szám alatt éppen a Bazilika tövében, a Duna parton.

Elérhetőség: http://www.esztergomidzsami.hu/

Nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10-17 óra között

2013. július 15., hétfő

Sáraranyat mostunk a Lovadi-réten!

 
Aki korán kel, aranyat lel. Kétszeresen is igaz volt ez ránk, ahogy az Ács melletti Lovadi-rét felé szerveztük kirándulásunkat. Egyfelől a korai indulás, másrészt a mindennap ellenőrzött vízállásadatok miatt. Hiszen, amint a vízszint egy bizonyos érték alá süllyed előbukkannak azok a Duna-szakaszok, ahová a hullámzás előszeretettel halmozza fel a friss hordalékokat. Nem csupán ágakat, szemetet és iszapot, hanem nehézásványokat és aranyat is. Az elméletről már volt szó a blogon, most következzen a gyakorlat!

Ártéri csendélet árvíz után a Lovadi-réten

A Lovadi-rét Ácstól északra található, a Nagyléli-sziget és a Concó-patak torkolata között. Nevét egy Lovad nevű török-korban elpusztult faluról kapta. A Duna domború kanyarulata és a magaspart által bezárt háromszög nem csupán Magyarország legnagyobb nehézásvány torlat-telepét takarja, csodálatos vízimadár paradicsom is egyben, mely Natura 2000 terület. A réten kanyargó földutak mellől volt, hogy egyszerre 8 fekete gólya (!) röppent föl, de láttuk fehér testvéreiket is. Vízparti gázló és énekesmadarakból sem volt hiány: láttunk még kormoránt, jégmadarat, kis kócsagot, szürke gémet, gyurgyalagokat. Emberekkel egyáltalán nem találkoztunk.

A Lovadi-rét íve

Nem véletlenül. Ezen a partszakaszon mintha sohasem lett volna szúnyogirtás, a vérszívók rajai felhőkben követtek minket az ártéri erdőben, ahogy alkalmas helyet kerestünk a letelepedéshez. A legideálisabb hely kiválasztásában kifejezetten fontos szempont volt, hogy a lehető legkevesebb szúnyoggal találkozzunk és szinte másodlagosnak tűnt az ún. "piros föveny". Végül sikerült mindkét kritériumnak megfelelő helyet találnunk egy - életéhez igencsak ragaszkodó -  fa mellett. Közel volt ugyan az ártéri erdő, de az erős szél és a napsütés elzavart minden szúnyogot a környékről.


Aranymosással mindenütt lehet kísérletezni végig a Duna partján, a kérdés csupán az, hogy érdemes-e. A természet apró jeleiből értő gyakorlott aranyász egy félig elszenesedett falapát segítségével egy mosással meg tudja mondani, hogy a föveny tartalmaz-e elegendő aranyszemcsét a munka megkezdéséhez. Ha egy lapáton körülbelül 100 aranyszemcse csillog, az azt jelenti, hogy a hordalék aranytartalma kb. 1 gramm/köbméter (=1,6-1,8 tonna). Magyarul egy köbméter föveny átmosásából mindössze 1 gramm arany nyerhető ki, ami már nagyon jó értéknek számít mostanában. 1 g aranyat körülbelül 100 - 120000 szemcse tesz ki. A népnyelv találóan sáraranynak nevezi a mosott aranyat, mely konkrétan itt a Lovadi-réten az Alpokból, a Magas-Tauernből származik. Aranytartalmú kőzetek aprózódásával kerülnek apró pikkelyei a hordalék közé. Sajnos a Dunán felépített duzzasztók miatt évről évre egyre csökken a mosásra alkalmas partszakaszok kiterjedése, és a különösen magas (0,5-0,8 gramm/köbméter) aranytartalmú foltok. 

A parti nehézásvány feldúsulásokat a geológia torlatoknak nevezi. Ahol a folyó esésében változás jelentkezik, a nehezebb ásványok kiülepednek fajsúlyuk alapján, míg a könnyebb szemcséket tovább szállítja a víz. A szemcsék elkülönítését a hullámzás végzi. A Kárpát-medencében található folyóvízi-torlatok jelző ásványai a gránát-csoport ásványai alkotják, amelyek pirosra színezik az amúgy sárga homokot. Gránátok mellett kisebb számban előfordul fekete magnetit és még kisebb arányban aranyszemcse. Egy arany mosására ideális partsáv különös piros színben pompázik (valamennyi aranyat a "sárga" homokban is találni), azonban fontos szempont az is, hogy a piros anyag kellő mélységű is legyen. Ha csupán a felszínt színezi érdemes továbbállni. Az is előfordul, hogy a könnyebb fajsúlyú sárga hordalék elfedi a nehezebb, sötétebb rétegeket.


Az aranymosáshoz mi a lehető legegyszerűbb eszköztárral települtünk ki. Egy vödör kellett a kupacoláshoz, ebben szállítottuk le a piros fövenyt a partra. Volt egy gyalogsági ásónk, hogy azért mégse kézzel kelljen pakolni a homokot. És volt három szérkénk (aranymosó tál), ezek is a legegyszerűbb fajtából. Igazából aki ért az aranymosáshoz, az valószínűleg egy otthonról hozott szimpla mélytányérral is ugyanolyan (vagy jobb) eredményt érhetett volna el mint mi.

Az aranyszemcsék foglyul ejtéséhez szimpla műanyag pipettát használtunk, amit egy gyógyszeres üvegcsébe tettünk át. Ha szeretnénk másoknak is megmutatni a zsákmányunkat akkor érdemes átlátszó fiolát használni!


Az aranymosás során csupán annyi a teendőnk, hogy folytatjuk ugyanazt a munkát, amit a Duna elkezdett. A fajsúly alapú kiülepedés (gradáció) elve mentén a feladatunk annyi, hogy szépen sorban el kell távolítanunk a könnyebb fajsúlyú részeket a hordalékból. A szérkébe piros fövenyt teszünk, maximum a 2/3-ad részéig töltve. Víz alá nyomva eltávolítjuk belőle a víznél könnyebb fajsúlyú részeket, úgymint a hangya, falevél, beszorult levegő, stb. Ezután a víz segítségével felgyorsítjuk a gradációt, folyamatos rázással, keveréssel elérjük, hogy a nehéz szemcsék, mint a gránát, magnetit és az arany lesüllyedjen a szérke alsóbb részeibe. A felülre került részecskéket pedig lögybölésssel fokozatosan eltávolítjuk. Érdemes tudni, hogy az agyag, iszap, homok és kavics nem anyagot jelent a geológiában, hanem szemcseméretet. Az aranymosás során nem a szemcseméret szerint távozik az anyag, hanen a fajsúlya szerint. Így az agyag szemcseméretű arany ugyanúgy bennmarad(hat) a szérkében, ha elég ügyesek vagyunk.
 
A szérkében lévő anyag az eljárás során fokozatosan változik homokszínből vörössé, majd a legvégén feketévé. Ezt az anyagot már nem is lehet felkavarni, ahogy belenyúlunk azonnal le is ülepedik a szérke aljára. Amikor már csupán a koromfekete magnetit maradt, körkörös mozdulatokkal lassan előcsalogathatók az aranyszemcsék. Az imitált hullámzás itt is elvégzi a gradációt, elválik egymástól az arany és a vasérc fajsúlyuk alapján. Hatalmas élmény felfedezni a tálkában az első szemcsét! Érdemes ezt az utolsó szakaszt árnyékban csinálni, így a sötétben az aranyszemcsék szinte világítanak. Ha maradt némi magnetit a pipettával átemelt aranyszemcsék között célszerű mágnessel eltávolítani. Értelemszerűen szép magnetitásványokat is lehet gyűjteni, valamivel egyszerűbb az aranynál.

Gránátoktól pirosló szérke

Aki aranyrögökre számít hatalmasat fog csalódni. A kimosott szemcsék szabad szemmel alig láthatóak, súlyuk szinte nincs is. Mivel az arany puha fém, a több száz kilométeres vízi út során folyamatosan kopik, egyre kisebb részecskékké esik szét. Két kiló homokból jó ha 10-20 szemcsét sikerült foglyul ejtenünk pipettával. Talán százezer ilyen apró pikkelyből összejön 1 gramm, melynek ára 9 és 12 ezer forint körül ingadozhat. Ha ez egy nap alatt össszejön az jó órabér, de tudni illik, hogy ma Magyarországon nincsen olyan ember, aki csak ebből élne. Vagy ha van, akkor sem árulná el. A megtalált aranyat valahogy úgy féltik, mint Gollam a drágaságát.

Egy aranyszemcse
 
A Lovadi-réten szerzett aranykincs mindössze pár tucat szemcséből áll. Mindenesetre maradnak a fiolában, hátha alkalomadtán kerülnek hozzá majd újabb szemcsék. De valószínűleg egy emberélet is kevés lenne, hogy teljesen megteljen.

Fontos tudni, hogy Magyarországon csupán a kézi erővel végzett aranymosás nem engedélyköteles (1993. évi XLVIII. törvény)!

Ajánlott irodalom: 

Aranymosás: Dunai Szigetek, Ex Auro Danubi

Ásványtan: http://www.geomania.hu/lelohely.php?lelohely=195

Folyami torlatok képződése: http://fold1.ftt.uni-miskolc.hu/~foldshe/telep04.htm 

 
Ha valakit érdekel a téma, akkor ezen a címen érdeklődhet aranymosás-tanárunktól:
aranymosas@hotmail.com

2013. július 8., hétfő

Macedónia útja a Dunához


Macedónia tavaly decemberben, a Duna Bizottság 79. ülésén megfigyelői státuszt kapott a Bizottság munkájában. Egészen 1998-ig csupán partmenti országok vehettek részt az elsősorban a hajózás problémakörével foglalkozó, 1948-ban Belgrádban alapított szervezet munkájában. Macedónia megfigyelői státusza kevésbé meglepő, mint például Ciprusé, vagy Franciaországé, de még így is magyarázatra szorul. A státuszból fakadó gazdasági előnyök elemzése helyett vizsgáljuk meg Macedónia és a Duna földrajzi kapcsolódási pontjait.

Macedónia domborzata
 
Macedónia 1991. szeptember 8-án kiáltotta ki függetlenségét, azaz elszakadását Jugoszláviától, melynek addig egyik tagköztársasága volt. Valamennyi jugoszláv utódállam közül Macedónai kapcsolódik legkevésbé a Dunához. A Szovjetunió széthullását követő területi átrendeződések következtében számos új állam keletkezett. 1989-ben a Duna menti országokat 8 állam alkotta, ezek Németország, Ausztria, Csehszlovákia, Magyarország, Jugoszlávia, Románia, Bulgária és a Szovjetunió. Jugoszlávia, Csehszlovákia és a Szovjetunió megszűnésével három állam kiesett, helyettük azonban 5 új országgal gazdagodott a Duna-völgy: Szlovákia, Horvátország, Szerbia, Moldova és Ukrajna. Tehát jelenleg 10 Duna-parti európai állam létezik.
  
A Duna vízgyűjtő területét tekintve az átalakulás jóval nagyobb. 1989-ben még csupán 12 ország osztozott kisebb-nagyobb mértékben a 817 000 négyzetkilométeres vízgyűjtő területén; Németország, Svájc, Ausztria, Olaszország, Jugoszlávia, Csehszlovákia, Magyarország, Lengyelország (!), Bulgária, Albánia (!) Románia és a Szovjetunió. Koszovó 2008-as kvázi függetlenségével ezen államok száma 20-ra növekedett; (vastaggal az új államok: Németország, Svájc, Olaszország, Ausztria, Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Szlovénia, Horvátország, Bosznia és Hercegovina, Szerbia, Bulgária, Románia, Moldova, Ukrajna, Albánia, Montenegró, Koszovó és Macedónia.

A felsorolt húsz ország közül azonban csak egyetlen van, amely egész területéről csak és kizárólag a Dunába engedi vizeit. Vajon melyik lehet ez? Több ország is van azonban amelynek csupán apró szegletében van lefolyás a Duna irányában. Lengyelország dunai szegletéről, Árva vármegyéről már volt szó a blogon. Ilyen ország Macedónia is.
  
Skopska Crna Gora (trekearth.com)

A Szkopjétól északra elhelyezkedő Fekete-hegyekben (Skopska Crna Gora, Скопска Црна Гора, törökül: Kara Dagh) annak idején furcsa határvonalat húztak az illetékesek. Valószínűleg nem gondoltak bele mekkora szívességet tesznek így az akkor még csupán önálló tagköztársaságnak. A prekambriumi paláktól és gneisztől fekete hegység tipikus középhegység, legmagasabb pontja az 1651 méter magas Ramno. A Szerb-Macedón (korábban Szerb-Trák) masszívum nyugati tagja. Szeizmikusan kifejezetten aktív terület, többször is pusztított a környéken komolyabb földrengés. 1963-ban egy 6,1-es földrengés Szkopje négyötöd részét döntötte romba. A szkopjei Fekete-hegység kontinentális vízválasztó, északnyugati lejtői a Fekete-tengerbe, délkeleti lejtői pedig a Vardaron keresztül az Égei-tengerbe engedik vizüket. Összesen három egymástól elkülönülő terület alkotja Macedónia köldökzsinórját a Dunához és ez által a Duna-Bizottsághoz. Ez a 37 négyzetkilométer az össz-Duna vízgyűjtő terület 0,045%-a.

Macedónia három, különálló Duna-vízgyűjtő területe

Mivel nagyon kis területről van szó, kevés, hiányos, és többszörösen átvett, ellenőrizhetetlen információkból tudunk tájékozódni. Az angol wikipédia szerint a Ključevska és a Slatinska patak egyesüléséből ered a Golema patak, mely áthaladva a macedón-koszovói határon felveszi a Binačka Morava (Биначка Морава) nevet. (Térképen azonban sehol nincsen meg ez a névanyag, így hiábavaló találgatás lenne feliratozni a vízfolyásokat. A mellékelt ábrán látható, hogy Macedónia területét öt különálló patak hagyja el.) Ez a folyócska aztán keresztülhalad Koszovó délkeleti részén, átvágja magát a Skopska Crna Gora és a Plajčkovica (Пљачковица) hegységek között. Már szerb területen - Bujanovac városnál - 49 kilométer megtétele után felveszi a Preševska Moravica folyót, az összefolyástól nevezzük Déli-Moravának (Južna Morava, Јужна Морава).

A Déli-Morava Vranjétól (Врање) északra (fotó: Небојша, panoramio.com)
 
A Déli-Morava Stalać településig folyik, itt felveszi a Nyugati-Morava folyót, majd Nagy-Morava néven folytatják útjukat a Dunáig, ahová átlagosan 270 köbméter vizet szállít másodpercenként. A torkolat az egykori moesiai főváros, Viminacium mellett található, mai neve Kostolac.

A nyugati völgyek északi irányból
 
A három részre tagolt Duna-vízgyűjtő legnagyobb, nyugati részén található az egyetlen lakott település Tanushevci (albánul: Tanushë). 417 lakójából mindenki albán. A vízválasztó gerinc legmagasabb pontja a hírhedt Kodra Fura, 1492 méter magas. Nem is olyan régen ezen a területen még harcok dúltak. Itt kezdődött meg a koszovói albánok beszivárgása 2001-ben, három macedón katona agyonlövésével. A koszovóiak eszkalálni akarták a háborút a szomszédos Macedóniára, maguknak követelve többek között a Kodra Fura hegyet is. Mindenesetre az albánok elsősorban nem hidrológiai okokkal indolkolták követeléseiket.

A szárazságtűrő, világos erdőket főként a gerinceken szakítják meg legelők, ahol juhokat tenyésztenek a környékbeliek. Ezeken a lapos gerinceken zajlik a közlekedés is, a völgyek meredeksége miatt. Érdekesség, hogy a helybéliek crna gorainak mondják magukat, ami természetesen nem az országra, hanem a hegységre utal. A ritkán lakott hegységben külön crna gorai nyelvjárást beszélnek a macedónok.

A középső terület északról

A legkisebb völgyszakasz, ugyancsak északi irányból

Macedónia talán éppen e három kicsiny völgye által kapcsolódhat be majd a Duna Bizottság munkájába. Így talán ki tud törni (északi irányban) az elszigeteltségből, melyet többek között a tengerek távolsága és a görög rossz szomszédi viszony okoz.

2013. július 6., szombat

Élet a kismarosi ártéren

Nem is gondoltam volna, hogy ilyen alkotóműhely létezik Kismaroson. Történt ugyanis, hogy a Mátyásfa Környezetvédő Egyesület a Kisduna újsággal és a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásával egy 20 perces természetfilmet készített a kismarosi ártérről és annak élővilágáról. A forgatás februártól májusig tartott így az ártér több aszpektusát is lencsevégre kapták. Külön öröm számomra, hogy néhány régi légifotó és térkép révén a blogból átvett anyag is helyet kapott a filmben, így a néző talán jobban el tud igazodni merre is járunk pontosan.


Napjaink kedvenc time-lapse hangulatát árasztja a film, találkozhatunk benne napozó teknősökkel, felszín alatt cikázó halakkal, tekergőző siklókkal, párzó békákkal, bukdácsoló kacsákkal, szárítkozó gémekkel. Előre szólok: a Dunakanyar felett sodródó felhőket elnézve gyakran lesz majd libabőrös a karunk. Órákig el lehetne nézni, hogyan rezeg a víz a kismarosi mellékágban, melyet hol eső ver, hol nap süt. A kedvenc részem a hatodik percnél van, de nem árulnám el mi az.

A végén egy kis kritika, érdemesebb lett volna talán az aláfestő zene rovására egy kicsivel több békakuruttyolást, madárhangot, csobbanás, loccsanást, szélzúgást szerkeszteni, de néha a csendnek is jobban örültem volna. Ám ezek az apróságok eltörpülnek a film kedves hangulata mellett. Nagyon jó tudni, hogy ilyen alkotások is készülnek jelenleg Magyarországon a Dunáról!

A filmben szereplő utolsó mozdulatot pedig tanítani kellene!

A Dunai Szigeteken is volt már szó a kismarosi Duna-partról:

2013. július 2., kedd

1956 - Háború a Dunán


Az 1956-os, utolsó magyarországi jeges árvízről készült félig-meddig propagandafilmben hangsúlyos szerep jutott a néphadseregnek. És itt nem elsősorban a gáton segédkező közlegényeké a főszerep, hanem a valódi fegyvereké. Ezúttal szó szerint értendő a "harc az árvízzel" szófordulat. Tűzszerészek robbantják föl a korabeli Kossuth hídnál feltórlódott jeget, a déli országhatárnál a jugoszláv elvtársakkal együtt veszik aknatűz alá a jégtáblákat. És mivel mindez korántsem elég, érkeznek a magyar légierő akkor még létező bombázói. Komplett hadgyakorlat kerekedik, mely a korabeli szóbeszéd szerint járulékos veszteségekkel zajlik. Állítólag a Tassi zsilipet sem a jég tette tönkre, sokkal inkább egy eltévedt bomba.


A jeges ár 1956. március elején egészen Dunaföldvárig gond nélkül levonult. Itt azonban kialakult egy több méter magas jégtorlasz. Nem ez volt az egyetlen, valamivel lejjebb, a bogyiszlói átvágásban is megrekedt a jég. A jéggát mögött emelkedő vízszintet Dunaföldváron nyúlgátakkal megfogták, azonban Doromlásnál töltésszakadást okozott és a Duna elárasztotta a fadd-bogyiszlói öblözetet. Lassan megindult a földvári jégdugó is a hatalmas víznyomás következtében. Ez az óriási mennyiségű jég és víz rátorlódott a domborinál szilárdan álló jégdugóra.

Töltésszakadások 1956-ban (Ihrig D. 1979)

A pusztítás minden képzeletet felülmúlt. A töltések minden irányba átszakadtak, a Dunántúl felé ugyanúgy kiöntött a jeges ár, mint a Duna-Tisza közén. A Gemencen átzúduló áradat Dunaszekcső felett az összeszűkülő mederben újabb torlaszt okozott, így a Mohácsi-szigetet védő töltések is átszakadtak összesen 14 helyen.

Dunaföldvártól délre összesen 58 töltésszakadás volt, 74000 hektár került víz alá, 39 községből összesen 57000 embert kellett kitelepíteni. Hogy mindez mennyiben volt köszönhető a merőben új szemléletű, katonai árvízvédelemnek, nem tudni.
 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...