2014. augusztus 6., szerda

Öt év


Ennyi idő telt el azóta, hogy egy szép csütörtöki napon ezzel a bejegyzéssel útjára indult a Dunai Szigetek blog. Akkor még lehetetlen volt megmondani, hogy az ELTE doktori iskolájában végzett PhD tanulmányaim mellékfoglalkozása ennyire kinövi majd magát az évek során. Hogy ennyi örömöt fog okozni! Hogy ennyi embernek segíthettem, és mennyi ember segített nekem! Hogy ennyi helyre eljuthattam a Duna mentén, hogy ennyi rendezvényre fognak hívni, hogy ennyi cikket fogok írni olyan újságokba, melyeket gyerekfejjel ámulva olvastam. Hogy ilyen és olyan országos projektbe hívnak segítségül. Hogy bekerülök a Blikkbe és a tévébe. Hogy rádióműsorokban fogok szerepelni. Hogy komoly emberek fognak idézni tőlem. És, hogy ennyi mindent tanulhattam én is.


Mivel Dunai Szigetes közönségtalálkozó még nem volt, ezért az évforduló alkalmából közös ünneplésre hívnám az olvasóinkat 2014. augusztus 10-én, vasárnap 16 órakor Esztergomba a Dzsámi Múzeumba és kávézóba! Cím: 2500 Esztergom, Berényi Zsigmond utca 18. A Múzeum 17 óráig van nyitva a kávézó 20 óráig. Előtte reggel-délelőtt megnéznénk a Táti-szigeteket, de ez a program kifejezetten függ az időjárástól és a vízállástól és csak azoknak javasolt, akik jól bírják az ártéri viszontagságokat (eső, szúnyog, iszap, csalános-susnyás). Aki szívesen velünk tartana kérjük jelezze itt vagy a facebook oldalunkon kommentben!

Ha igény lesz rá megismételhetjük a találkozót budapesti helyszínen is augusztus hónap folyamán!

Remélem találkozunk! 

Szávoszt-Vass Dániel

2 megjegyzés:

  1. Na igen, ha bekerültél a blikkbe, akkor már már átadják a helyet a buszon a kismamák is, tényleg.. :)
    B

    VálaszTörlés
  2. Fénykép nélkül ment a Blikk, de az RTL klub lekamerázott a házunk előtt. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...