2014. április 30., szerda

Bécs Ördögárka


A XIX. századi városfejlődések együtt jártak a csatornázás fejlődésével. Addig jobbára a folyók voltak a fő gyűjtők és a kisebb vízfolyások szolgáltak csatornaként. Felszámolásuk előtt már elviselhetetlen bűzt árasztott Budán az Ördögárok és Pesten a Rákos-árok. Az Osztrák-Magyar monarchia második fővárosa egyrészt betemette, másrészt föld alá kényszerítette a dögletes bűzt árasztó csatornákat, melyek legtöbbször szemétlerakóként is funkcionáltak. Kevesen tudják, hogy ez időben a Birodalom fővárosa hasonló gondokkal küszködött, itt a város névadója a Wien-folyó áradásai és járványveszélye miatt volt szükség határozott és drasztikus beavatkozásra. 

Burkolják Bécs Ördögárkát, 1895 körül.

A bécsi várostervezés - a csatornázás révén magvalósuló rohamos vízminőségjavulással egy időben - új kihívások elé került. Már nem tekintenek ellenségként a folyóra, és lassan megteszik azokat az első lépéseket, melyek átvitt és szó szerinti értelemben is rehabilitálhatják a Wien-folyót. Azt a folyót, mely nem csak nevét adta a városnak, hanem történelme során védelmezte az ellenségtől.

Tyúk és tojás esete - Melyik Wien volt előbb? 

A Wien elnevezés először a Salzburgi Évkönyvekben jelenik meg 881-ben, ad Uueniam formában (ad Weniam), az azonban nem derül ki, hogy a városról, avagy a folyóról van-e szó. Alsó-Ausztriában kifejezetten gyakori, hogy egy-egy dunamenti települést az ott beleömlő mellékfolyóról nevezzenek el (pl. Enns, Ybbs, Aggsbach stb.), így a történész-etimológusok valószínűsítik, hogy Bécs a Wien folyóról kapta nevét.   

A Wien-folyó, mint Vindobona természetes védelmi vonala

A folyó kiemelt jelentősséggel bírt Bécs kialakulásában és fejlődésében. Stratégiai szerepe volt a város délkeleti védelmi vonalában. Az ókorban Vindobona légiós táborát a Wien és az Ottakring-patak övezte két irányból, alkotva természetes vizesárkokat a település körül. A római korban a Duna ágas-bogas mellékágai valóságos szigettengert alkottak a kiszélesedő ártéren, a Wien ezen mellékágak egyikébe ömlött.

A Wien (jobbra) torkolata és Bécs városfala 1686-ban

Éppen úgy, mint a Csallóközben a Duna főága itt sem volt alkalmas a hajózásra. A középkorban az egyik Duna-mellékágból kezd kialakulni már a ma is ismert Donaukanal, ahol a hajósok egy viszonylag állandó szélességű és mélységű folyóágban közelíthették meg a várost, úgy, mint a Mosoni-Dunán a magyar szakaszon. A Wien folyó Bécs városának legkeletibb bástyája tövében ömlött a Dunába, mely torkolata fölött egy rövid (keleti) szakaszán kitöltötte a Grabennek nevezett egykori várárkot.

A szabályozás előtti meder

Erzsébet királyné itt is járt.

A Wien folyó a Bécsi Erdőben ered, egy Rekawinkel falu fölött emelkedő hegy oldalában, 540 méter tengerszint feletti magasságban. Forrása foglalt, rajta emléktábla őrzi a Kaiserbründl-t 1882-ben meglátogató Erzsébet királyné emlékét. A forrás kifolyójának mérete csalóka, mintha csupán egy békés csermely eredne útnak innen, nem pedig az a folyó, mely többször fenyegette özönvízzel Bécs városát.


A Wien folyónak (a Dunához hasonlóan) két forrásága van. A Száraz (Dürre)-Wien és a Hideg (Kalte)-Wien Pressbaum község házai között egyesül, az an der Wien utca végében. A meder Bécs város határáig nagyjából egyenesen, kelet-északkeleti irányban fut. Ezt tekinthetjük a folyó természetes szakaszának. Purkersdorfot elhagyva a Wien folyó kelet-délkeleti irányt vesz fel és szabályozott-kiépített mederben jut el a Donaukanal-ig.


Bécsben a Wien "kerületválasztó" folyó, azaz egyik kerület sem nyúlik át a folyó másik oldalára. A városi szakasz - hasonlóan a budapesti Ördögárokhoz - részben fedett, a szabályozás óta.


Bécs Ördögárka

A Bécsi Erdő (Wienerwald) középhegység fő tömegét alkotó homokkő jelentősen meghatározza az alig 34 kilométer hosszú Wienfluss vízhozamát. A csapadékvizeket ez a kőzet igencsak nehezen nyeli el, ezért a lehulló csapadék komoly hányada a völgyekben talál magának lefolyást. Mivel a 230 négyzetkilométeres vízgyűjtő jelentős része homokkő alapkőzetű, a másik része pedig városi, azaz lebetonozott területre esik, a Wien folyó közel jár ahhoz, hogy torrens vízfolyásnak (vadpataknak) nevezzük. A torrens vízfolyások jellemzője, hogy száraz időszakban is van vízhozamuk, azonban a csapadék (és a sziklás vízgyűjtő terület) hatására ez akár száz, vagy ezerszeresére is emelkedhet. A lefutó árvizek gyorsak, és a digitális korszak előtt gyakorlatilag előrejelezhetetlenek voltak.

Várható legnagyobb árvízek a Mauerbach és Wienfluss esetében

A Wien folyó esetében az átlagos vízhozam mindössze 200 liter másodpercenként, azaz 0,2 köbméter. Árvíz esetén ez az érték felkúszhat 450 köbméterre. Egy ilyen kiszámíthatatlan vízhozamú folyót egy nagyváros általában semennyire sem tűr el maga mellett. 

1785-ben a folyó árvize elöntötte a Schönbrunn kastély pincéit és földszintjét. Mivel ez már egy igen komoly fenyegetés volt a nemrégiben elkészült császári rezidenciának, nem várhatott tovább; a Wien folyót meg kell regulázni! A francia forradalom és az azt követő háborúk azonban közbeszóltak ezért csak 1814-17 között indulhatott meg az első szabályozási munkálat Schönbrunn és a torkolathoz közel eső Stubentor között. Az 1830-as árvíz után kolerajárvány tört ki a városban, melynek köszönhetően egy év alatt szennyvízcsatornákat építettek a folyó mindkét oldalán. Ezeket a bécsi népnyelv Kolera-csatornának nevezte el. A két párhuzamos csatorna a Donaukanal-ba ömlött a Wien folyó torkolatánál.

Ebben a korban Budának és Pestnek is megvolt a maga természetes szennyvízcsatornája: az Ördögárok és a Rákos-árok. Budapest terjeszkedésével mindkét árok sorsa megpecsételődött, ugyanis patakvíz és régi Duna-víz helyett jobbára már csak kommunális és ipari (mészárszékek, cserzőműhelyek, stb) szennyvíze áramlott medrükben. A Rákos-árok a mai nagykörút helyén haladt, az 1838-as árvíz után végleg feltöltötték. Az Ördögárkot pedig befedték, bár 1875-ben egy hatalmas villámárvíz felszakította - a ráépült házakkal együtt - ezt a boltozatot. Az Ördögárokra már csak Nepomuki Szent János horváthkerti szobra emlékeztet.


A folyó ma is látható képe az 1895-99 között lezajlott munkálatok következménye. A városi hatóságok két fő szempontot vettek figyelembe. Az első és legfontosabb: a medret úgy kell kialakítani, hogy a Wien többé semmiféle kárt ne okozhasson a gyors fejlődésnek és terjeszkedésnek indult császárvárosban. Ennek érdekében az 1000 évente várható legnagyobb árvízi hozamot vették alapul, amikor a város határán belül gyakorlatilag teljes egészében kőmederbe terelték. Tervben volt a teljes városz szakasz befedése, ám ez végül anyagi okok miatt csak néhány helyen valósult meg, például a belvárost délről övező Naschmarkt-Karlsplatz-Stadtpark között. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy a városi vasutat, amely ma a 4. számú metróvonalként funkcionál a Wien folyó medre mellett vezették. A vasutat csupán egy betonfal választja el az időnként hatalmas vízhozamokat produkáló folyótól.

 
Másik szempont volt egy esetleges rekordvízhozam tárolása, visszatartása. Ennek érdekében a városon kívül, Weidlingauban 7 medencéből álló záportározó készült. A hétből 6 a Wien folyó számára, egy pedig az északi mellékpatak, a Mauerbach-on közvetlenül annak torkolata fölött. Betonfalak osztják a tározókat kazettákra, melyek összesen 1160000 köbméter vizet képesek befogadni. Normál esetben csak átcsörgedezik rajtuk a két patak, amikor azonban átlép egy határértéket a vízhozam, a medencéket elkezdik feltölteni. 

A záprtározókban építésük óta visszatelepedett a növényzet, némelyikben egy kisebb erdő is felnőtt. Ez igencsak kedvezett a hódok megjelenésének. A XIX. században kihalt rágcsálókat száz évvel később tervezett telepítéssel honosították vissza az ausztriai Duna-szakaszon. Néhány elkóborolt hódcsalád aztán felúszott a kikövezett mederben és kolóniát alapított a bécsi záportározókban.


Vissza a természethez

Bécsben már sohasem lesz újra természetes medre a Wien folyónak, a lezúdló árvizek kőfalak hiányában azonnal alámosnák a környező utcákat, hidakat és házakat. Éppen ezért minden erre irányuló törekvést éles viták kísérnek az osztrák fővárosban. Ez történt azzal a kezdeményezéssel is, mely egy 300 méteres szakaszt varázsolna újra élővé a záportározók alatti szakaszon, a XIII. (Hietzing) -XIV. (Penzing) kerület határán található Ferdinand Wolf Park és a Brauhausbrücke között. 


A terv szerint a betonmedret szélessége meghagyása mellett tagolják gyorsabban és lassabban folyó szakaszokra. Partjaira őshonos növényeket telepítenének, őshonos állatokkal együtt. A meder szélén futó kerékpárút megmaradna és új lépcsők építésével válna jobban megközelíthetővé a helyiek számára. A Wien folyó revitalizációja nem valószínű, hogy mélyebbre hatol majd a városi betondzsungelbe. Habár ez a háromszáz méternyi szakasz rövidnek tűnhet, a 34 kilométeres folyó legalább valamennyit visszakap régi medréből. A revitalizáció a bécsi Universität für Bodenkultur tervei alapján valósul meg. Hogy mennyire lesz tartós ez az emberkéz által létrehozott rövidke természet csak néhány kiadósabb árvíz után tudjuk meg.


Ugyan nem revitalizáció, csupán városrendezés, de mégis szorosan kapcsolódik a Wien folyóhoz az a terv, mely három szakaszban fedné be a mederrel párhuzamosan - egyelőre szabad ég alatt - futó városi vasútpályát. Ez mindenesetre új értelmet adnak a folyóterasz kifejezésnek. A három, egymástól független ún. terasz közül az első 2015-re készül el a Pilgramgasse és Nevillebrücke között. A terv megvalósítását különösen indokolttá teszi az a tény, a környező, sűrűn beépített kerületek zöldfelülete csupán 3-6 százalák között változik. Ugyancsak különbséget jelent a fentebb vázolt tervekkel, hogy itt elsősorban nem a természet igényei kerülnek előtérbe, sokkal inkább az embereké. Ezek a tervek ugyan nem bontanák meg az egységes kibetonozott medret, de a vasútpálya befedése révén mindenképpen közelebb kerülhetnének a bécsi emberek a városuk névadó folyójához.

Új értelmet nyernek a "folyóteraszok" Bécsben

Remélhetőleg a trend idővel Budapesten is megfordul és bizonyos külvárosi szakaszokon szabadon engedhetjük végre betonbazárt patakjainkat.

Felhasznált források:

http://www.wien.gv.at/umwelt/wasserbau/gewaesser/wienfluss/
http://taj-kert.blog.hu/2010/05/15/a_becs_partjan_becsben
http://www.buergmann.net/penzing/wf_info.htm
http://www.wien.gv.at/english/transportation-urbanplanning/river-wien-valley-terraces.html


E cikk eredetileg az Élet és Tudomány LXIX. évfolyam 12. számában jelent meg 2014 március 21-én. 

2014. április 26., szombat

Kilátás Preßburgra


Keresve sem találhattak volna alkalmasabb helyet emlékművüknek a Porta Hungarica osztrák oldalán emelkedő Braunsberg hegyénél a Szlovákiából elűzött német nemzetiségűek. Különös pikantériáját adja a helyszínnnek, hogy a pozsonyiak egyik kedvelt ausztriai kirándulóhelyéről van szó, ahonnan remekül rálátni a fővárosukra. Aki azonban a legeslegjobb képet szeretné elkészíteni Lamácsról, Dévényről, a Zerge-hegyről vagy a várról annak el kell gyalogolnia az emlékműhöz. Sokuknál már a Felvidék szó kiveri a biztosítékot mit gondolhatnak vajon Nordkarpatenland országról és annak német nyelvű városairól?

Kilátás Preßburgra

A Magyarország és az osztrák hercegségek között húzódó határ gyakorlatilag Aba Sámuel és III. Henrik császár megállapodása óta (1043) állandó volt. Majdnem 900 éven keresztül a Braunsberg legészakibb csúcsán magasodó Röthelstein és a túlparti Dévény vára között, a Porta Hungarica szigetvilágán lépett magyar földre a Duna. Évszázadokon keresztül kíváncsisággal vegyes borzongással nézték e két várat a Magyarországra hajón érkezők, akik elhagyták a biztonságot nyújtó német nyelvterületet és beléptek a vad magyar pusztára. Ugyanezt érezhették az ún. Schwabenzug telepesei és a XIII. században érkező bajor hospesek, akik Pozsonyban és annak környékén telepedtek meg. 


Pozsony vármegye egykori német nemzetisége szervesen kapcsolódott a nyugatmagyarországi (Vas, Sopron és Moson vármegye) németekhez, azokkal egybefüggő területet alkottak. Az általuk eredetileg lakott terület a XVI. századtól kezdve felvonulási és frontterületté vált a török elleni harcokban. Az elpusztult városokba, falvakba - mivel német földről már nem érkeztek újabb bevándorlók - szlovákok és részben magyarok érkeztek. A folyamatos fogyás, beolvadás ellenére a XX. század fordulóján az I. világháború előtt végzett  utolsó népszámlálás még mindig 50000 pozsony-környéki németet talált, akik közül 32000-en Pozsony városában éltek. A Duna és Kis-Duna menti falvak közül Dévény, Főrév, Dénesd, Torcs, Misérd, Csölle, Pozsonyligetfalu és Dunahidas volt német többségű.

"Die Karpatendeutschen in der Slowakei 1914-1945" - Paul Brosz 1972.
 
A közhiedelemmel ellentétben tehát a Csallóköz sosem volt "színmagyar", a német falvaknak részben a Felső-Csallóközt lefedő somorjai járás adott otthont. A német településterület ekkor még kiterjedt a Kis-Kárpátok keleti lejtőin fekvő bortermelő szabad királyi városokra, ahol néhány száz éve az erős német többséget szlovák váltotta fel, úgymint Modor, Bazin és Szentgyörgy.

Kilátás a Braunsbergre Hainburg várából

1918 után teljesen felborultak a pozsony-vidéki etnikai viszonyok, alig 10 év alatt eltűnt a német és magyar többség Pozsonyból és a közeli falvakból az erőteljes cseh és szlovák betelepülés miatt. A Nyitra és Turóc vármegye határvidékén elterülő Hauer-földön, valamint az Alsó és Felső-Szepességben valamivel lassabb volt ez a folyamat.


Kevésbé ismert tény, hogy 1938. novemberében az első bécsi döntéssel nem csupán Magyarország kapott területeket az egykori Csehszlovákia szlovák részéből, hanem Lengyelországon kívül Németország is. Dévénybe (Theben) és az ekkor már tízezer fős, szlovák többségű külvárossá duzzadt Pozsonyligetfaluba (Engerau) német csapatok vonultak be. E két település az Észak-Burgenlandból és Alsó-Ausztria tartományból kialakított Niederdonau Reichsgauhoz került, ezen belül a Bruck an der Leitha központú járáshoz (Kreis). 


Pozsonyligetfalu megszerzése stratégiai jelentősségű volt a németek számára, ugyanis Magyarország és Szlovákia közé beékelődve szinte teljesen ellenőrzésük alatt tarthatták Pozsony vasúti és közúti forgalmát. 1938. őszén maga Hitler is meglátogatta Pozsonyligetfalut, távcsővel szemlélte az egykor német polgárságú magyar koronázóvárost Preßburg/Pozsonyt.

Dévény vára a Braunsbergről

Ezután tragikus gyorsasággal vált semmivé a felvidéki német nemzetiség és velük együtt pusztult el a 800 éves történelmük. Szlovákia területén már 1944-ben megkezdődtek a németek elleni atrocitások, elsősorban a szlovák-felkeléshez közel eső Hauer-vidéken. A szovjet hadsereg közeledtével a németek által szervezetten indult meg a német kisebbség áttelepítése Ausztriába, majd tovább Németország felé. Alig 20000-ren maradtak a 150000-ből. Aki maradt, az 1945-től a Benes-dekrétumok hatálya alá került, hacsak nem sikerült bizonyítani az "antifasiszta" tevékenységet. Nőknek, gyermekeknek és öregeknek eleve esélyük sem volt a maradásra.  A "demokratikus" Szlovák Nemzeti Tanács határozott, hogy az országot meg kell tisztítani a németektől, fejüket kopaszra kell borotválni, megkülönböztető jelzést kell viselniük és koncentrációs táborokba gyűjtötték őket. Azok is így jártak, akik a háború után próbáltak visszatérni szülőházaikba, ahol ekkor jobb esetben már szlovák telepesek laktak, rosszabb esetben csak üszkös romokat találtak.

Szlovákiában jelenleg 5000 német nemzetiségű állampolgárt tartanak nyilván, többségük a fővárosban él. Időnként ők is elzarándokolnak a Hainburg felett magasodó emlékműhöz.

2014. április 20., vasárnap

Sziget osztott tulajdonban


Ha Szigetszentmiklósról nézzük ezt a szigetet, érintetlen, burjánzó természetet látunk, ruganyos erdei láptalajon járunk, ahol virágba borul minden tavasszal. Ha Szigethalom felől nézzük egy átlagos kertvárost látunk, melyet amellett, hogy két oldalról víz övez, keresztül-kasul átjárják apró árkok és vízerek. Nehéz helyzetben lennénk, ha valaki megkérdezné melyik szigetről is van szó. A szigetnek legalább két, egymástól teljesen eltérő arca van, mindemellett neve sajnos nincsen.


Szigethalom és Szigetszentmiklós között a közigazgatási határt a - hova máshova mint Taksonyba vezető - Taksony vezér híd képezi. A Ráckevéről ismert módon, a Kis-Duna leszűkítésével elkészíttett hidat hadiipari szükségletek hozták létre. A II. világháború alatt megalapított Dunai Repülőgépgyár Részvénytársaság csúcsidejében 7700 munkást foglalkoztatott, szállításukat eleinte a HÉV vonalán oldották meg, de később szükségessé vált, hogy vasúti fővonal is vezessen a gyárhoz, valamint a Tököli repülőtérhez. Ennek érdekében épült meg a taksonyi híd, melyet 1944. január 21-én adtak át a forgalomnak. A vasúti mellett közúti forgalmat is lebonyolított. 1998-ban a Hídépítő Zrt. újjáépítette, a vasúti forgalom ezáltal megszűnt.

A híd fesztávja mindössze 50 méter. Ez azt jelenti, hogy ennyit hagytak meg a Dunának az eredeti 380 méteres szélességéből (ebben a sziget is beleértendő).


Visszatérve a sziget nemlétező nevére, nem mondható el, hogy ne néztünk volna utána minden lehetséges helyen. Már akkor gyanakodni kellett volna, amikor az 1930-as Soroksári-Duna vízisport térképen nem szerepelt név. Kis túlzással, ami ezen a térképen nem szerepel, az nem is létezik. Ugyan a szigetet feltüntették rajta, de a név lemaradt róla. Nincs név a katonai felmérések szelvényein, nincsen név az EOTR 10000-es térképlapokon, nincs szó a sziget nevéről sem Szigethalom, sem Szigetszentmiklós honlapján.

Hosszas kutatás és helyszíni terepszemle után mindössze két vékonyka nyomra leltünk. Az egyik nyom egy Cartographia vízisport térkép az '50-es évekből. A még beépítetlen helyet nemes egyszerűséggel szigetnek nevezik. Sokkal nem kerültünk előrébb. A második nyom egy utcanévtábla, mely arról tudósít, hogy feltehetően Dunaszigetnek nevezik ezt a helyet. Talán leszögezhetjük, hogy semmi köze a szigetközi Dunasziget településhez, mindenesetre jó lenne, ha szigethalmi vagy szigetszentmiklósi helytörténészek segítenének tisztázni a sziget nevét. Különben ezt a dunai szigetet is a Névtelen szigetek kategóriába kellene sorolnunk.


A szigetet a Taksony vezér híd töltése teljesen a csepel-szigeti parthoz kapcsolja. A híd mellett mindkét oldalon út fut, melyek közül a déli aszfaltozott. Az április elején szerét ejtett terepbejáráson a sziget északi, természetközeli csúcsával indítottunk.


Európa második (!) legnagyobb úszólápjának képezi részét a sziget szentmiklósi harmada. Úszóláp alatt ez esetben azt kell érteni, hogy a növényzet a Duna felszínén úszó szervesanyagban gyökerezik, a talaj alatt itt a folyó található. Könnyű felismerni a süppedős talajról, és arról, hogy az ember óvatlan lépés esetén térdig elmerülhet a tőzegben. Nem csak a sziget északi csúcsán száradó nádas ilyen, magában az erdőben is igen nedves süppedős a talaj, tele frissen bújó páfrány-csemetékkel. Mivel a termőréteg vékony és nem nyújt stabilitást a megtelepedő növényzetnek a nagyobb széllökések komoly kárt tudnak okozni a sekély gyökérzetű fák között.


Ahogy a szigetcsúcs süppedős nádasaiban kószáltunk egy pillanatig sem volt olyan érzésünk, mintha a Duna mellett járnánk. Talán inkább a Velencei-tóra emlékeztetett a táj. Normális körülmények között egy ilyen úszólápnak semmi keresnivalója nem lenne a Duna-parton. Azonban a Soroksári-ág lezárása óta nem beszélhetünk normális körülményekről. Mint, ahogy a Tisza-szabályozás után lett szikes (és védett) a Hortobágy, a Duna elzárása óta alakult ki Szigetszentmiklós és Szigetcsép között úszóláp, méghozzá a második legnagyobb Európában.


A Taksony vezér hídtól délre megszűnik a természetközeliség érzete, egy standard vidéki lakópark aszfaltozott utcáin bandukolunk, a kertekben törpék és amerikai iskolabuszok között alakul a felhozatal. Egy kerítésen megpillantjuk a sziget névadó utcatábláját, vagy legalábbis az utcáét, de kell, hogy legyen valami összefüggés e kettő között.


Jól szituált, gondozott kertek között időnként valószínűtlen felszínformák keresztezik utunkat. Sekély patakmeder-szerű árkok darabolják fel részekre a sziget déli felét. A nyitó térképen látható medrek maradványai ezek, manapság már csónakkal sem járhatóak, legfeljebb egy-egy kacsapár tud itt elevickélni, bár az ő lábuk is leér helyenként. Oldalról ezeket a mini Duna-ágakat is lassan birtokba veszi a növényzet, éppen úgy, mint a nagy ágban.


Ottjártunkkor a sziget legjellegzetesebb díszítő eleme az utcahossznyi letekeredett magnókazetta szalag volt, ami minden kiálló dologra rátekeredett. Láttunk még avar alá rejtőzött piros béemvét, amelyen már a humuszosodás bizonyos jeleit is felfedezni véltük. Nem mellesleg az autó tárva nyitva volt, közel az alábbi telefonfülkéhez, melyben telefonkészülék helyett botanikus kert telepedett. Benne a felirat még mindig hirdette: ne rongáld a telefonfülkét mert életet menthet!


A déli szigetcsúcs számunkra elérhetetlennnek bizonyult, ugyanis családi ház áll itt. Kovácsoltvas kerítése vízbe kényszeríti azokat, akik a déli csúcs kilátására áhítoznak. A szigetet övező nádast itt szépen nyírják, nyilván a kies panoráma érdekében.


Itt is, mint oly sok helyen a Ráckevei-Duna mentén rengeteg az eladó vízparti ingatlan. Ez már azonban  korántsem az a kategória amit pl. a Kerekzátony-szigeten tapasztaltunk. Ezek komoly családi házak, minden lehetséges luxussal felszerelve. Szó, ami szó, aki családi házat keres egy dunai szigeten annak a szigethalmi oldalt ajánljuk, aki a természetet kedveli jobban és egy valódi süppedős úszólápra kíváncsi az járja be a szentmiklósi részt.

A kettőt nem nehéz elkülöníteni, 10 méter magas hídtöltés választja el őket hermetikusan.

2014. április 13., vasárnap

A Dunai Hidak Fotópályázat nyertesei


Megvannak a Dunai Hidak fotópályázat nyertesei! 
Köszönet mindazoknak, akik vették a fáradságot és beküldték képeiket a fotópályázatra! A tavalyi 64 képnél is több érkezett be, egészen pontosan 73 db, harmincegy pályázótól. Ez mindenképpen nagy előrelépés. Érdekes módon a szavazási kedv jócskán alábbhagyott, a beküldőknek csupán fele szavazott a többiek képeire. Mivel a szavazás már akkor is érvényes, ha csupán egy ember küldi el a kedvenc képeinek a sorszámát ezzel végül nem lett gond. Volt egy olyan kép is, melyek láttán alig tudtam megállni, hogy ne szavazzak, szerencsére találni fogok rá megoldást, hogy az is díjazott legyen valamilyen módon! :) Nos hát akkor lássuk, ki nyerte meg a fődíjként felajánlott négy térképet!
 

A közönségdíjas képért járó, Szarvas András által felajánlott, szabadon választható térképet hatalmas többséggel Daszkalopulosz Thanaszisz nyerte meg. Pályamunka címe: Jedlik híd: Az éjszakai kék világítás mintegy pengeként vágja ketté a híd külső és belső oldalát. A kép Győrben készült.

Az első három helyezett kiválasztásában csak az vehetett részt, aki vette a fáradságot és küldött be képet a pályázatra. Ezzel szerettem volna a fődíjaknál elkerülni azt, hogy a legtöbb "ismerőssel" rendelkező pályázót díjazzam. A pályázók három képre szavazhattak, sorszámmal ellátva, ez alapján kaptak súlyozást a képek. Az első hely 4 pontot ért, a második kettőt és a harmadik egyet. A tavalyi pályázaton kialakult holtverseny miatt volt szükség arra, hogy az első helyezett idén kissé több pontot érjen. Ezáltal idén sikerült elkerülni ezt a helyzetet.

Egy megosztott harmadik helynek köszönhetően 8,5 ponttal lett harmadik Csalay Balázs: Vonalak című képe. A felújított Újpesti vasúti híd zöld mintázata sok más pályázót is megihletett. Nyereménye két szabadon választott térkép!
 

Második helyezett lett 12 ponttal Takács Zoltán: Lánchíd c. pályműve. A kép láttán olyan érzése lehet az embernek, hogy a háttérben álló Gresham-palota mintegy túlparti alagútként szerves folytatása a hídnak. Nyereménye három szabadon választott térkép Szarvas András jóvoltából. 


13 ponttal első helyezést ért el Kunné Ács Andrea csodálatos képe a budapesti Margit hídról, ő kapja a fődíjért járó négy darab szabadon választott térképet.


Gratulálok a nyerteseknek! Mindenki másnak pedig köszönöm a lelkesedést, és ígérem lesz még lehetőség képeket beküldeni, egy következő pályázat keretében!

A pályázatra beküldött többi kép ezen a linken érhető el: http://dunaiszigetek.blogspot.hu/p/dunai-hidak-fotopalyazat-2014.html
Köszönet Szarvas Andrásnak és térképkészítő műhelyének a felajánlott térképekért. Nélküle ez a fotópályázat nem jöhetett volna létre! 

A nyerteseknek járó térképek közül itt lehet választani: http://www.map.hu/Katalogus/Turista_biciklis_terkepek-atlaszok/Turista_biciklis_terkepek

2014. április 6., vasárnap

Mi történt a Kompkötő-szigeten?



Ugyan nem egy Pál utcai fiúk vagy Tüskevár de mindenképpen ajánlott ifjúsági regény Tamás Lajos "Mi történt a Kompkötő-szigeten?" c. regénye, főképpen a váciak számára! A múlt század harmincas éveiben játszódik a történet, amikor a Kompkötő még valódi sziget volt a Duna kellős közepén. Egy igazi paradicsomi hely, ahová még nem épült meg a Duna egyik legnagyobb mellékágelzáró keresztgátja. Aktualitása a témának, hogy részben váci olvasóinknak köszönhetően az év dunai szigete megtisztelő címet a Kompkötő-sziget nyerte el 2013-ban.


"Ismeritek a Kompkötő-szigetet?
A Duna visegrádi hajlásán alul, a folyó váci ágában zöldel, szemben a szentendrei szigettel.
A Kompkötő-sziget tulajdonképpen tilos terület.
Ősszel vadászok csörtetésétől és kopók csaholásától hangos, de télen csak néha-néha pukkan bokrai között egy-egy puska. Tavasszal és nyáron csendjét vadász-zaj nem veri fel. Az öreg Márkus a sziget vadőre és ezért díjmentesen lakhat ott. Tehenen és lovan kívül háziállatot is tarthat magának és művelheti a kunyhó körüli területet.  [...]
Menjünk és nézzünk szét kissé a szigeten. [...]
Márkus bácsiék hajléka és földje a sziget déli részét foglalja el, reszkető levelű nyárfák és szürke-zöld fűzfák közé bújtatva.A sziget középső része legelő, telehintve bokrétának való mezei virágokkal, miknek tarka-barka csokrát ha meglengeti a májusi szellő, olyan illatfelhőt áraszt a kunyhó lakóira, hogy annál különb szagot még a patikában sem árulnak. Itt csilingel kora tavasszal a kikeleti hóvirág, itt szerénykedik a bokrok alatt a kék ibolya, itt berzenkedik a kékszirmú szarkaláb és itt várja fehér bóbitájának kifejlődését a gyermekláncfű, hogy aztán rábízza ejtőernyős csemetéit a nyári szél sodrára. Olyan pompás látvány ez, mintha repülő-ünnepen a fényes gépekről aláhulló fehérernyős pilóták százai lebegnének a kék ég alatt.Van itt még gólyahír, vérehulló fecskefű, vadszekfű, kenyérmorzsavirágú pásztortáska és más egyéb. Csak a gimnázium növényismerő tudós professzorai tudnák a nevüket mind felsorolni.
A tarka-barka virágszőnyeget, melyhez hasonló szépségűt nem szőnek gyárban, fehérhasú nyírfák, égrekapaszkodó jegenyenyárfák és partkötő fűzfák szegezik a földhöz. Ezt a gazdagon terített fűasztalt tépi naphosszat Gedeon, a kecske. Meg is fizet érte hálával és bőséggel, mert van úgy, hogy esténként három liter tejet is kiemel alóla Péter.
A sziget északi része vad, szinte áthatolhatatlan bokros, fás terület.
Itt is fűzfa és nyárfa az uralkodó, de kifehérlik itt-ott közülük virágos mellényével egy-egy nyírfa is. Köztük a járást bodza- és tüskés szederbokrok nehezítik.
Itt víg élet folyik.
A gombák, ibolyák, gyöngyvirágok birodalmában egyáltalán nem gyáva nyulak százai baktatnak, fülelnek.
Mitől is félnének? Ellenségük csak az ember, ő is csak a vadászat idején.
A tavaszi süldő nyulak még nem ismerik a puskadörrenést; őszig szabad a vásár és a bukfenc.
Egyszer történt meg, hogy egyik téli napon rókát tett közéjük egy parthoz ütődő jégtábla. A nagy riadalomnak aztán Bundi vetett véget. Megszimatolva a hivatlan vendéget, addig hajkurászta, míg nyakszirten nem ragadta a vörös rokont. Márkus bácsi szögredobott rókaprémes kucsmája a tanu rá.
A bokrok között cserren, riadozik a fácán, a faágon ugrándozik a mókus és a fakéreg kunyhóajtóján kopog a harkály. A fák csúcsán az őrgébics figyel és a lombok között vadgalamb turbékol.
 - "Turri úrr turrót furr" - pletykálkodik naphosszat, míg csak az előbb alattomosan keringő, majd kilőtt nyílként egyenesen rácsapó vércse el nem némítja.
Énekesmadarakban sincs hiány. Itt gyakorol a fülemile-dalárda és ha partraszállsz dühösen kiált rád az emeleteslábú nádiveréb.
"Kara-kara ki-ki-ki..."
A homokos parton búbos vöcsök és pipaszárlábú gém bóbiskol. Lusta mozdulatlanságukból csak egy-egy csónak közeledtére lebbennek a légbe.
Egyszóval, ezen a részen zajban, rikácsolásban nincs hiány.
Az már természetes, hogy esténként a parti füzes között békák ezrei ungolnak és brekegnek.
A szigeti szemlének ezzel vége. Ha valamit most nem vettünk volna észre, majd rábukkanunk az elbeszélés folyamán..."

Nehéz napok járnak a városban az alkoholistákra, állatkínzókra és egyéb gazemberekre. A rejtélyes Fehér Kéz falragaszokat hagy a tettesek ajtaján, világgá kürtölve bűnüket, hogy kocsmában isszák el a gyerekek elől azt a kevés pénzt is, hogy verik a szerencsétlen lovat, vagy azt, hogy dohos kenyeret szállítanak nyerészkedésből az iskolába. A városiak hiába találgatnak nem tudják kideríteni kik állhatnak az ügy hátterében, akik még arra is képesek, hogy valamennyi kalitkában tartott madarat egyszerre szabadon engedjék.


Nyár van, a Kompkötő-sziget a helyi gyerekek Balatonja, ide járnak úszóversenyt rendezni, indiánosat játszani. Mindegyiküknek saját jellemző tréfa-neve van, Kajakos, Bogaras, Lombik, stb. És ott van gól, aki péksegédként onnan kapta a nevét, hogy tésztából gyúrt focilabdát sütött magának, amiért később járt a pofon. Iszappal bekent indiánok támadnak az ólakra, ahol a sápadtarcúak elkeseredetten védekeznek. Csata után pedig irány a folyó, hiszen mindenki csurom sár lesz a végére. Végig nyomukban lohol ez elmaradhatatlan Bundi kutyus, akinek később komoly szerepe lesz a történetben.


Titkos hely is van a szigeten, ahol a csősz által örökbefogadott Péter tanulószobát rendezett be magának és a fiúktól kapott könyvekből titokban tanul és jár be vizsgázni a gimnáziumba amikor letelik a tanév. Nehogy megtudja az öreg Márkus!...


Pezseg a vízi élet a városban. A Dunán evezős és úszóversenyeket rendeznek, ott van a polgármester, a püspök és mindenki más aki számít. Péterke is rajthoz áll és megnyeri az első díjat. Jó tanuló, jó sportoló.


Miközben a város rendőre, Bunkó nyomozást folytat a sokak számára kellemetlenné váló Fehér Kéz után a városban újabb bűncselekmény történik. Kirabolnak egy trafikot, a tulajdonos idős nénit pedig megkötözik. A helyszínen pedig felbukkan egy újabb Fehér Kéz. Lehet, hogy ők állnak a rablás hátterében? Mindenesetre az ügyefogyott Bunkó detektív már a szigeten is nyomoz az egyik fiú árulása nyomán.


Nem csupán Péter tanulószobája az egyetlen titkos hely a szigeten. Az északi rész bozótosában két szökött fegyenc húzta meg magát, a környékbeli földeket dézsmálva. Péter kihallgatja a beszélgetésüket. A rablók a székesegyház kincseire pályáznak, aztán iszkiri, át a határon. A fiú egyedül van a szigetenk, gyorsan ki kell találnia, hogyan tudná értesíteni a városbélieket. Aztán a rablók fogságába esik.


Lelepleződik a Fehér Kéz, kiderül kik plakátozták tele a várost a felnőttek gonoszságával. A zord rendőrfelügyelő a kihallgatás végére azt kívánja, bárcsak a saját semmirekellő, lusta fia is a Fehér Kéz tagja lenne! A trafik kirablását azonban nem ismerik be.


Péternek sikerül értesítenie a várost a rablók terveiről. A csendőrség már várja őjet a székesegyházban. Az árva Pétert ünnepli a város, a városbeliek etetik és ruházzák eztán. A püspök komoly összeget fordít egy árva gyerekek részére felállítandó otthon javára, melynek helyszíne nem is lehet más, mint a Kompkötő-sziget!


A történet itt akár véget is érhetne, de sajnos távol a Dunától folytatódik. Hogy hogyan? Inkább nem árulnám el!... 

A szerző saját rajzaival. 
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...