2015. április 15., szerda

Cseh miniállam született egy dunai szigeten


Ugyanúgy, ahogy a természet, a közigazgatás sem tűri a vákumot és törekszik annak mielőbbi megszüntetésére. Ugyanúgy, ahogy a gázok kitöltik a rendelkezésükre álló teret, úgy csapott le a Vít Jedlička és az általa vezetett Szabad Polgárok Pártja az egykori Sziga-szigetre Horvátország és Szerbia vitatott határvidékén. 

                   
Elképzelhető, hogy a cseh politikus olvasta a korábbi bejegyzésünket a horvát-szerb dunai határról és ez alapján határozta el, hogy államot alapít a vitás területen. Mindenesetre részéről zseniális húzás volt a dolog, hiszen ha a horvát állam tiltakozik azzal elismeri, hogy a Duna jobbparti terület az ő fennhatósága alatt áll, mint ahogy azt a szerbek állítják. Amennyiben pedig a szerbek tiltakoznának azzal borulna a Duna középvonalát államhatárnak tekintő álláspontjuk. Önkéntes államalapítóknak jó hír, a Duna jobb partján még van 3 másik "zseb" ahol esetleg próbálkozhatnak, bár a legnagyobb területű rész, a Sziga-sziget már elkelt. El kell ismernünk tehát, hogy Vít Jedlička zseniálisan töltötte be a tátongó űrt Liberland létrehozásával. Még akkor is, ha az alapítás fő oka a hazai belpolitikai helyzettel való elégedetlenség.

Egy pillanatra tekintsünk el az új állam felettébb klisés elnevezésétől és bosszantóan naív zászlajától és vizsgáljuk meg magát azt a dunai szigetet, melyen ez az operettállam két napja, április 13-án létrejött. A terület hivatalosan Szerbia (Monostorszeg település) része, de a szerbek szerint Horvátországé, ugyanis a folyó jobb partján helyezkedik el. Valójában Veresmarthoz esik legközelebb, a magyar határtól kb. 20 kilométernyire délre. Van már zászlaja, címere, honlapja, szerepel a wikipédián, és készül az alkotmány is. Hivatalos nyelve a cseh. Érdemes a honlapon tájékozódni erről a különös honfoglalásról.

Egyetlen apróságtól tekintettek el az alapítók: a terület ártér, és a rendelkezésre álló 7 négyzetkilométeren néhány szántón és hatalmas ártéri erdőn kívül semmi nincs ott az égvilágon. Még egy ól sem. Ártérre ugyanis itt sem szokás építkezni, legfeljebb államot alapítani. Bizonyára az a szempont is felmerült az államalapításkor, hogy ez a sziget nem része a horvát Kopácsi Rét Nemzeti Parknak, így nem kell attól tartaniuk, hogy esetleg a parkőrők elkergetik őket. 

A Sziga-sziget a II. kat. felmérés idején

A terület egykor a magyar Duna-szakasz egyik legnagyobb szigetének, a Sziga-szigetnek volt a része (jelenleg Gornji Siga). A Gemenctől a Dráva-torkolatig tartó széles ártéren a Duna igen gyakran változtatta a medrét. Az áradások után gyakran a hajósok rá sem ismertek a tájra, egész erdőket tarolt le az új medret kereső Duna. A hajózhatóság érdekében vágták ketté a Szigát, valamikor az 1890-es években, ugyanis Vályi Béla 1900-as térképén már jól látszik az a vezérárok, mely 115 évvel a térkép elkészülte után egy cseh vicc-állam keleti határává növekedett. 

A Sziga-sziget és a folyószabályozás (Vályi Béla-féle térképen)

A terület többi határa egy részben már feltöltődött, beerdősült holtág, az egykori főmeder halovány emléke. Liberland cseh államhoz tartozik még egy egyelőre névtelen zátony-sziget is a főmederben, így valószínű, hogy a letelepedésre szánt terület a domború oldalon a továbbiakban még gyarapodhat is. A szigetet nem védi árvízvédelmi töltés, a holtág horvát partján, valamint a szerb oldalon, közel a folyóhoz láthatunk ilyet. 

A Szigán az erdők kirajzolják az egykori folyókanyarulatokat

A legmagasabb térszíneket, a folyóhátakat is rendszeresen elönti a Duna. Így hát bárki aki ide költözik először az árvízvédelmet kell majd megoldania, aztán foghat bármi másba. Egyébként nem valószínű, hogy az alapítók közül bárki is járt volna ezen a szigeten, bár az előfordulhat, hogy lelkes vízitúrázók hada keresi majd fel ezt az eldugott, csendes és éppen ezért szimpatikus dunai szigetet. 

Cseh példa alapján akár meg is szállhatná Magyarország a Mohácsi-sziget déli csücskét

A sajtóban vírusszerűen terjedő hír miatt valószínűleg a szerb és a horvát kormánynak hamarosan megállapodásra kellene jutnia, mert az ötlet ragadós lehet, és ami azt illeti Magyarország is gond nélkül megszállhatná a Mohácsi-sziget déli részét Bezdánig a ugyanezen rendezetlen helyzetre hivatkozva. Ha másra nem is jó ez a cseh akció, talán a két szembenálló felet ráveheti a helyzet rendezésére. 


2 megjegyzés:

Csakbetksszmk írta...

http://nemzeti.net/magyar-es-lengyel-fiatalok-uj-allamot-kialtottak-ki-delvideken-3212074.html Celesztínia és Enkláva : )

Szávoszt-Vass Dániel írta...

Várható volt. Gondolkodtam rajta, hogy lehetne Dunai Szigetek állam is azon a helyen, de nem volt rá elég energiám. :)

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...