2015. szeptember 10., csütörtök

Nevezd kedvencedet "az év dunai szigete" szavazásra

Mivel a dunai szigetek nem tudják magukat nevezni az év dunai szigete szavazásra, ezért arra kérjük olvasóinkat, hogy jelöljék kedvenceiket 2015. október 5-ig! 


Íme a 2014. évi győztes és a szavazást kísérő háborús helyzet


Nevezni lehet az előző évek nyerteseit is, de az biztos, hogy a végső szavazáson nem vehetnek majd részt. Ennek oka egyszerű, hagyni kell másokat is nyerni, hiszen annyi érdekes sziget található a Dunán, amely érdemes arra, hogy az ország megismerje őket. 

Az előző évek szavazásaiból okulva a szavazóprogramot lehet, hogy lecserélem, de ezúttal is a két legnépszerűbb sziget fog megmérkőzni azzal, melyet a blog nevez majd. Tavaly a blog ajánlata egybeesett a közakarattal, így indulhatott a Veránka-sziget, mely végül a második helyezést érte el. Idén lehet javítani!

A nevezett szigetek közti selejtező október 5-től október 12-ig tart majd. Október 13-tól pedig december 31-ig tart majd a "nagy" szavazás a három továbbjutóra. Eredményhirdetés hagyományosan az évzáró bejegyzésben. 

Szavazni lehet a bejegyzéshez fűzött kommentben, vagy a facebook oldalunkon. Külön vállveregetés jár azért ha valaki hajlandó meg is indokolja a nevezettjét!

Eddig kétszer osztottuk ki az "Év Dunai Szigete" megtisztelő címet.

2015. ? :)

8 megjegyzés:

  1. Nevezem a Zebegényi-szigetet! B

    VálaszTörlés
  2. A gödi Homokszigetet nevezném :D

    VálaszTörlés
  3. Nevezem a Luppa szigetet és a mellette lévő Egyfás szigetet

    VálaszTörlés
  4. Nevezem a Kádár-szigetet.

    VálaszTörlés
  5. Benevezem az érdi Beliczay-szigetet !

    VálaszTörlés
  6. Benevezem a dunaújvárosi Szalki-szigetet... ;)

    VálaszTörlés
  7. A 2015. év duna szigete szavazásra szeretném nevezni a Komárom Duna partjánál elhelyezkedő Koppánymonostori-szigetet (egykori nevén Szent Pál-sziget).
    Indoklás: Az elmúlt évszázadok során folyamatosan változó, élővilága szempontjából is igen értékes és változatos egykoron 1 nagyobb és 3 kisebb szigetből álló szigetcsoport a folyamszabályozások hatására vált egy összefüggő szigetté. Gyakorlatilag nincs olyan ártéri növénytársulás, ami a szigeten ne lenne legalább egy kis foltban jelen, arról nem is beszélve, hogy az erdőben matuzsálemi korú botoló füzek, fekete nyarak, látványos palánkgyökereket növesztő szilek fogadnak, a lágyszárúak között pedig számos mára igencsak megritkulóban lévő védett növényfaj él. Megmaradtak szép ártéri gyümölcsösök, sok-sok fajta ízletes alma, szilva.
    Kevés olyan szigetet ismerek, ahol mind a természeti adottságok mind az emberi tevékenységek ennyire változatos és sokszínű képet hoztak volna létre.
    Érdemes ellátogatni!

    VálaszTörlés
  8. Szia Sárgabogár, köszönjük szépen a remek ajánlót, ott lesz a Koppánymonostori-sziget is a listán!
    (bejegyzést írni a szigetről nincs kedved?) :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...