2016. május 15., vasárnap

A Dunai hajók fotópályázat nyertesei


Immár a 4. Dunai Szigetek blog által szervezett fotópályázatot zárjuk. A pályázat témája a "Dunai Hajók" volt ugyan, de szinte bármilyen vízi alkalmatosságról készített képet szívesen láttunk. A tavalyi pályázathoz képest kevesebb kép érkezett, ennek két oka is volt, idén már csak két képet lehetett beküldeni és a pályázók száma sem érte el a tavalyi rekordot. 

Idén is a Dunakanyar Esztergomtól Budapestig terjedő szakaszáról érkezett a legtöbb kép. Kompok, kirándulóhajók, vízi sport eszközök voltak a fő témák. Érdekes módon az uszályok, kotróhajók, tolóhajók kevésbé ragadták meg a pályázók fantáziáját. 

Összesen 43-an küldtek be képeket a pályázatra, 11-el kevesebben mint tavaly. Ez a 43 fő 72 képet küldött be, fejenként 1,67-et. Már az előző pályázatokon is bebizonyosodott, hogy sokkal jobb, ha egyvalaki egy darab jól megválasztott képet küld be, mert két jó kép esetén a leadott szavazatok is megoszlanak. Idén a csökkentett képszám miatt már nem fordult elő hasonló, legalábbis a pályázat nyerteseinek sorrendjét nem befolyásolta.

Az idei szavazás tanulsága, hogy jó bornak is kell a cégér, és nem árt minél több helyen hirdetni a pályázatot. Lehet, hogy már mindenkinek van elegendő térképe, így elképzelhető, hogy új nyereményeket kell kitalálni. :)

A rövid elemzés után következzenek a nyertesek!

26. Nagy Katalin: Hajnali derengés

A közönségdíjat idén sem volt nehéz kiosztani: Nagy Katalin: Hajnali derengés c. képe toronymagasan nyerte a Szarvas András által felajánlott, szabadon választott egy darab térképet. A 79 like és 17 megosztás pontszáma alapján szerzett pontszáma kb. a duplája volt a második helyezettnek. Gratulálunk a képhez és a nyereményhez!

Immár hagyomány nálunk, hogy a díjazottakat azok választhatják ki, akik vették a fáradságot és lementek a Duna-partra fotózni. Három képre lehetett szavazni, az első hely 4, a második 2, a harmadik 1 pontot ért. Itt már nem számított kinek hány ismerőse van a facebookon, csakis a kép minősége, témája és a jól eltalált cím. A szavazási hajlandóság a többszörös értesítés ellenére sem haladta meg a 65%-ot (28/43). Talán ha mindenki szavaz másképpen alakul a sorrend, de ezen már kár keseregni, lássuk ki szerezte meg a harmadik helyezést!

62. Rákos Péter: Kielboatok alkonya

Az idei harmadik helyezett kép a tavalyi győztes Rákos Péter felvétele: Kielboat-ok alkonya. A kép Zebegényben készült, éppen a folyásirány felé látunk rá a Dunakanyarra. Összesen tizenegy pontot szerzett, két első, egy második és egy harmadik helyezéssel. A szerző egy másik képe 2 pontot kapott, de ha össze is adnánk a kettőt, még így sem érné el a második helyezett pontszámát. Nyereménye 2 darab szabadon választott turistatérkép Szarvas András térképkiadó jóvoltából!

14. Torma Rita: Esti horgászat

A második helyezett kép is a Dunakanyarban készült, Torma Rita: Esti horgászat c. felvétele összesen 19 pontot szerzett három első, három második és egy harmadik helyre szóló szavazattal. Ha jól tippelem ez a szép kép Verőcén, Kismaroson, vagy a két település között készülhetett. Nyereménye 3 darab szabadon választott turistatérkép Szarvas András térképkiadó jóvoltából!

67. Hantos Zoltán: Első járat

Amikor megláttam Hantos Zoltán: Első járat című képét a levelesládámban azt gondoltam magamban, hogy mag is van az első helyezett. Ennek ellenére sokáig csak hátul kullogott a szavazásban, de a legutolsó szavazatokban rendre szerepelt a 67. sorszám. Hat első, három második és egy harmadik helyezéssel kapott összesen 31 pontot, amely nagy előnnyel biztosította győzelmét. A képen amúgy az alsógödi komp bukkan elő a sejtelmes őszi ködből. Hantos Zoltán nyereménye egy éves A Földgömb előfizetés és 4 darab szabadon választott turistatérkép Szarvas András térképkiadó jóvoltából! Szívből gratulálunk!

Gratulálunk minden nyertesnek, hamarosan felveszem velük a kapcsolatot. Addig is itt lehet böngészni a lehetséges térképek közül:

http://www.map.hu/Katalogus/Turista_biciklis_terkepek-atlaszok/Turista_biciklis_terkepek

Jövőre pedig új tematikával várjuk régi és új pályázóinkat! 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...