2016. június 15., szerda

Új film Gemencről


Annak idején a Vad Magyarország film foglalkozott már Gemenccel, ám idén decemberben önálló film jelenik meg a tájegységről. A címe Gemenc, árterek világa lesz, egy kis ízelítő már most elérhető a youtube-on. 

Az előzetes alapján elsősorban az élővilág van a fókuszban, reménykedünk, hogy a földrajzi témákról, pl. a Duna mederváltozásairól is lesz majd szó benne. Kíváncsian várjuk a dunás drónfelvételeket. Aranysakálok, vadmalacok, szarvasok, békák, madarak és halak mellett az ember is felbukkan majd, az alkotók szerint 2015-ben lefilmezték az utolsó gemenci halászokat. Ez a mesterség sajnios a Parlament döntésének következtében Gemencen is megszűnik. A forgatás már évek ótat tart és ha minden jól megy a bemutató idén decemberben lesz.  





Érdemes nyomon követni a film facebook oldalát, ahol időről időre remek felvételek bukkannak fel Gemencről és a forgatásról!

4 megjegyzés:

  1. Sajnos?
    Már 80 éve is panaszkodtak, hogy a bérlő a lehető legnagyobb hasznot óhajtja az általa bérelt vizekből. Arasznyi csukák, süllők estek áldozatul ennek a vizi "vadkapitalizmusnak".
    Most, és csak a környékünkről, a Dunakanyarról tudok egy s mást mondani, a halászok komplett ívásokat húztak le, anyahalastól, tejesestől. Alig várták, hogy ívjon a süllő, már mentek is a gyökerekhez, amit lehetett, leszedtek róla.
    Van egy ismerősöm, akinek a családja kb. 90 éve bérelte ezt a mi szakaszunkat. Ő még volt gyerekfejjel volt velük halászni, és amikor egyszer a legény be akart tenni egy anyapontyot a bárkába, akkor az öreg rákiabált, hogy azonnal engedje vissza, mert ők, a halászok, az ilyen halak utódjaiból élnek.
    Ezeket az embereket már ne keressétek sehol, helyette lesz olyan, aki terepjáró, öt-hat lakást, ezt-azt tud felmutatni a halászatból.
    Persze van még a kisszerszámos halász (nem az a szerszáma kicsi:)) ), tőlük kevesen ismerik jobban a vizet. Ők viszont nem tesznek annyi kárt, persze a szabályokat betartva, mint a nagyüzemi halászok.
    Úgyhogy ne sajnáld, hogy vége ennek a rablásnak, ami a természetes vizeken folyt. A sajnos az az, még mindig vannak, akik nem bírnak a vérükkel és orvban folytatják ezt az egészet. remélhetőleg ők is csak korsók, akik addig járnak a kútra...

    VálaszTörlés
  2. Elnézést a grammatikai hibákért! A korareggelre fognám, ha lehet...:)))

    VálaszTörlés
  3. Ha tehát a kárpitosok 40%-a mondjuk nem ad számlát, akkor az Országgyűlés megszünteti ezt a szakmát? Elég lenne csak a szabályokat be nem tartó embereket megbüntetni. Költői kérdés, de hogyan egyek balatoni fogast, ha a balatoni horgászok nem adhatják el amit fogtak? Marad a hekk?

    VálaszTörlés
  4. Az a baj, hogy ezeknek a "kárpitosoknak" a 99%-a nem adott számlát. Lopták a halat, ahol érték.
    A balatoni fogas egyedszáma is jelentősen megcsappant az elmúlt években, ezért a kifogható méretét is meg kellett emelni (legalább egyszer le tudjanak ívni).
    Egyébként gyakorló horgászként a Dunát járva azt hallom, hogy amióta nincs halászati őrület, a halak is mintha egy kicsit többen lennének. Persze még el kell teljen néhány évtized, amikorra beáll(hat) egy jobb állapot.
    Ha még a szállodahajókat is megreguláznák, és nem csak az osztrák vizirendőr adhatna több ezer euros számlát a nagyobb sebességért, akkor aztán Kánaán...

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...