2016. október 29., szombat

Állandóan változó Duna


Nem könnyű még egy alig ötven éves, repülőgépből készített Duna fotót sem beazonosítani. Hiszen elegendő két sarkantyút építeni a folyóba és az utókor már hiába fogja keresni az adott folyószakaszt. 


Facebook oldalunkon egyetlen helyes megfejtés sem született a fenti képpel együtt közzétett "Hol járunk?" kérdésünkre. A képet Gallé Miklós fényképezte valamikor a '70-es - '80-as években, repülőgépből. Korábban már találkozhattunk az ő képeivel, pl. ebben a bejegyzésben.
Látunk két szép sarkantyút a folyó bal partján (áramlási nyomokból meghatározva), egy települést szép jegenyesorral, egy másikat a túlsó parton, valamint egy patak mesterséges medrét és torkolatát, de például a tájolás már nem mutat valós irányokat.

Az alábbi, 1984-ben készült légifotó nyújt némi segítséget a helyszínről, valamint a Duna-meder változásainak jellegéről:


A kép meghatározásának nehézsége abból fakad, hogy ma már alig látszik valami a sarkantyúkból, egy hatalmas ártéri erdő nőtt fel a Duna és a patak által idehordott üledéken. 1984-ben már homokpadokat látunk lágyszárú növényzettel. A bal oldali zátony íve pedig már előre jelzi azt a területet, ahol később ártéri erdő fog nőni. 


És így néz ki mostanában a terület az első kép irányába forgatott GoogleEarth. Körülbelül 1600 méter hosszan képződött új ártéri erdő a mederben, kétszáz méterrel szűkítve a folyó keresztmetszetét. Két kis öböl jelzi a sarkantyúkat, a yachtkikötő pedig egyértelműen meghatározza melyik településen járunk. 

Innen már könnyű kitalálni?

2 megjegyzés:

  1. Hát így már igen. Főleg, hogy a kép címében is benne van.:)
    A környék egyetlen települése, ahol -- talán gazdasági megfontolásból -- nem dunai strand létesült, hanem yachtkikötő. Strandolásra itt egyetlen kis öblöcske adódik, ahol, ha jól tudom, nincs is engedélyezve a fürdés, sajnos.
    De az első képből nem találtam volna ki...
    Juli

    VálaszTörlés
  2. A jachtkikötő fölött van egy strandolásra alkalmas sóderes rész, amit ki is használnak a fürdőzők. Utána a következő ilyen rész a biciklis pihenőnél van, ahol a Vác alatti sziget déli sarka utáni sóderes strand terül el. Azt hiszem ez a rész is Sződligethez tartozik, szal két dunai strand is van itt. Ugyanakkor a pataktól délre a gödi strandig iszonyú iszaptenger található.

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...