2016. november 19., szombat

Ködben a csúcs


Kisoroszi település a létét köszönheti annak a félhold alakú homokdombnak, amely északról öleli körül, magasan kiemelkedve a Duna árteréből. Valószínűleg egy ősi szigetmagként képződött, még a jégkorszakban, amikor a folyó jóval több hordalékot szállított. Legmagasabb pontja eltörpül a Visegrádi-hegység csúcsainak tövében, mindössze 123,2 méter, azonban a Szentendrei-szigeten ez már rekordnak számít, nem véletlenül található a tetején egy háromszögelési pont. 

Ködből bukkan elő a Visegrádi-hegység, előtérben Kisoroszi

Kuülalakja alapján hegynek is beillik ez a magaslat. Duna felőli oldalai éles peremmel, 18 méterrel magasodnak az előterében található szántóföldek fölé. Különösen a nyugati rész meredek, északon a homokdombba vágott utak teszik lépcsőzetessé (geomorfológiai kifejezéssel teraszossá) a térszínt. A lépcsőzetességet továbbgondolva a Duna felé a következő lépcsőfok (terasz-szint) a magaslatokat északról és nyugatról szoknyaként körülölelő 105 méteres átlagmagasságú szántóföld, legelő és ezek beerdősülő változata. Ezen a térszínen mintha elvágták volna, véget ér a település.

Madárraj röppen fel Kisoroszi nyugati szélén fekvő földekről

Útban a csúcsra

Az egyes lépcsőfokok térképen is remekül kirajzolódnak. A homokdombok hegyes csúcsa egyben a falu szélét is kijelöli. Ha tovább haladunk a szigetcsúcs irányába, a 105 méteres sík térszín nyugati, félkörre hasonlító elvégződésénél véget érnek a nyílt területek és egy ártéri erdőbe érünk. Ez az a fizetős kemping, ahol novemberben már semmi élet sincs, nyáron ellenben remekül megtréfálhatja a gyanútlanul kikötő és sátort verő vízitúrázókat. Ki gondolná, hogy a kényelmesen berendezett sátor első vendége egy jegyszedő lesz, aki a semmiből felbukkanva pénzt kér az itt eltöltött éjszakáért. 

Megkésve hulló fűzlevelek

1930 körül ezt a keményfás ligeterdővel borított területet még a Senki-szigeteként ismerték. Akkoriban még elkülönült a Szentendrei-szigettől, azóta már nyomát sem lelni az egykori elválasztó mellékágnak. Ezen a "lépcsőn" találni ugyan áramlási csatornákat, erdővel benőtt árkokat, de ezekben legfeljebb az árvizek idején van vízmozogás. 

Ködben úszó dunántúli part

Parti zátony és a sejtelmes szentgyörgypusztai fák

Ahogy haladunk nyugat felé, újabb lejtős területen leérkezünk a következő lépcsőre, a puhafás ártéri ligeterdőbe. Ezen a térszínen a fák magassága alaposan lecsökken, uralkodó faj a fűz lesz, törzsük girbe-gurba alakja a gyakori elöntésről tanúskodik. Jég, uszadék görbítette őket a folyásirányba, de szívós gyökérzetük évről évre több hordalékot köt meg. Itt már eltűnik a talajtakaró és eltűnik az ezen megtelepedett aljnövényzet. Nyílt kavicsfelszínen járunk, egyre több mélyedésben csillog a víz. Két oldalról ritkul az erdő és előbukkanna a Duna, ha nem borítana mindent tejfehér köd. 

Kavicshalmokon nőtt fűzliget

Ködben a csúcs

2016. november 15-én, kedden délben Nagymarosnál mért 97 cm vízállásnál (Vác: 107 cm) így festett a Szentendrei-sziget folyamatosan nyugat felé növekvő felső csúcsa. 124 centiméterrel volt most magasabb a vízállás, mint amikor tavaly extrém kisvíznél, pillantottunk rá a visegrádi várból. Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy a Duna elborítsa azt a hatalmas kavicszátonyt, amelyet nevezhetnénk akár a következő lépcsőfoknak is. Gumicsizmában még nagyon messzire be lehetett volna sétálni a 6-7 fokos vízben. 

A legtávolabbi látható kavicszátony.

A mélyben rejtező lépcsőfok.

A következő lépcsőfokot elborítja már a Duna, de ismerve a folyó bevágódásának ütemét valószínű, hogy a kibukkanását és beerdősülését még meg fogjuk élni. A Szentendrei-sziget tovább nyújtózik ezáltal nyugat felé, elhagyja a Kis-Villám kőbányászok által vágott tájsebét, bekanyarodik a Sibrik-domb alá. Ha ez megtörténik az összes bejárt lépcsőfokunk eggyel feljebb lép, zátonyból fűzerdő, fűzerdőből keményfás ligeterdő válik. De ez már egy másik bejegyzés témája lesz...

Nincsenek megjegyzések:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...