2017. január 1., vasárnap

Dunai hetilap - Ez történt a Dunai Szigetek blogon 2016-ban


Újabb év ért véget, 2017-ben a Dunai Szigetek blog már a nyolcadik évét tapossa. Szokásos év végi bejegyzésünkben visszapillantunk a 2016-os évre, a bejárt szigetekre, mindazokra, akik idén is segítettek és a végén az is kiderül, hogy ismét a Dunakanyarból nyerte-e meg valamelyik sziget az Év dunai szigete szavazást. 


Úgy tűnik idén hetilap formátumot vett fel a blog, 52 hét alatt 52 cikk készült el, nagyjából azonos időközökben. Ez jóval kevesebb, mint a tavalyi 64, vagy a rekord 85, de a rendelkezésre álló egyre kevesebb idő miatt még ez is elég soknak számít. Remélem ennyi jövőre is összejön! Szerencsére a mapire.hu és az arcanum szkennelt térképállományai kifogyhatatlan forrásnak bizonyulnak. 
Idén sikerült átléptük a félig bűvös 500. cikket.
A külföldi nyelvű Donauinseln oldalunk még mindig működik, idén hat fordítás készült el és előkészületben van még egy. Folyamatosan bővül a térképtár, de sajnos a régiek közül egy-kettő elérhetetlenné vált, így ezeket le kellett szedni. A Nepomuki Szent János szobrok közé is folyamatosan kerülnek fel újabbak. Már most is annyi van, hogy akár külön honlapra is kerülhetnének. 


Bejártunk idén is sok új és régi szigetet, szárazon és vizen egyaránt. A kisvíz miatt sor került régiekre is az év elején: Pap-, Óbudai-, Égető- és kompkötő-sziget, majd következett a dömsödi Felső-sziget, a Bécsi Práter holtágai, az elmaradhatatlan Gödi-sziget, a Bölcskei-szigetlabirintus, a Neszmélyi-, Mocsi-, Radványi-, és Süttői-sziget, a Prépost-sziget, majd sorban felfelé a Szőnyi-sziget, a Kismarosi-sziget és végül a Szentendrei-sziget ködbe burkolózó csúcsa. Idén a legnagyobb dunai hullámokat egy apró edény keltette, melynek kapcsán egészen sok visszajelzést kaptunk régészektől, akik segítettek beazonosítani a Szobi-zátonyon talált cserép korát. Az, hogy hogyan került oda máig rejtély. Ugyancsak népszerű cikk volt a hegy a Mohácsi-szigeten. Ez a hihetetlen felszínforma sajnos már nem létezik, de nem lehetetlen, hogy 2017-ben meglátogatjuk a hűlt helyét. 


Idén 127073 oldalletöltést regisztrált a blog, mely 99 különböző országból érkező látogatót jelentett. Naponta 348 egyéni oldalletöltés történt. 
2016-ban ezek a cikkek voltak a legnépszerűbbek oldalletöltés alapján:
  1. Az év dunai szigete - 2016 16980
  2. Hegy a Mohácsi-szigeten 3646
  3. Zöld labirintus Bölcskén 2591
  4. Hol is van pontosan a Süttői-sziget? 2122
  5. Két vízügyi térkép 1741
  6. Észak-tolnai löszfalak 1817-ben 1505
  7. Egyszer fenn, egyszer lenn - Egy apró edény és a globális éghajlatváltozás 1439
  8. Néhány gondolat a Buszistáról 1435
  9. Rejtőzködő Marsigli 1427
  10. Jókai nem Ada Kaleh-ről mintázta a Senki-szigetét 1359

2013 után idén januárban az árvízzel szemben az alacsony vízállás volt a legfőbb téma, bejegyzéseink, főként az év elején erről szóltak. Sok cikk született érdekes régi térképekről, ez a jövőben is így lesz majd. 2016-ban ezek voltak a legfontosabb cikkeink:
  1. Egyszer fenn, egyszer lenn - Egy apró edény és a globális éghajlatváltozás
  2. Hegy a Mohácsi-szigeten
  3. Szőny öt szigete
  4. Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Magyarországon
  5. A várszegi B-terv
  6. Egy varázslatos sziget Neszmélyen
  7. Észak-tolnai löszfalak 1817-ben
  8. Az eltűnt erdbergi folyókanyarulat Bécsben
  9. A Grében felrobbantása
  10. Hol is van pontosan a Süttői-sziget? 


Hagyományosan októberben indult az "Év Dunai Szigete" szavazás, mely kissé eltávolodott térben az eddigi győzteseket adó Dunakanyartól. Immár az is hagyományosnak mondható, hogy a blog által ajánlott sziget az utolsó helyen végzett. Idén valahogy senki sem reklamált csalás miatt, pedig már azt gondoltam ez is hagyománnyá válik. :) Pedig még meg is dőlt a tavalyi szavazatrekord. Ellenben tartozom egy fotósorozattal a győztes szigetről, amely a sziget szebbik oldalát mutatja majd meg. Idén ez váltotta ki a legtöbb méltatlankodó dunaújvárosi kommentet.
A váci Kompkötő-sziget, az esztergomi Helemba-sziget és a Kismarosi-sziget után 2016-ban komoly előnnyel a dunaújvárosi Szalki-sziget nyerte a szavazást. 

Íme a végeredmény: 1. Szalki-sziget (Dunaújváros), 2. Zebegényi-sziget, 3. Fürdő-sziget (Budapest).



Végül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek aki idén is segítette a munkámat! Szerencsére felsorolni is sok mindenkit: Schell Gergely, Pletser József, Bereczky Bence, Szokolics György, Zubreczki Dávid, Ferenczy Zsuzsanna, Pásztor Balázs, Viola Bence, Márkus Péter, Kállai Tibor, Takács Zoltán, Szabó Balázs, Szombathelyi Gergely és még sokan mások. Köszönet az Indexnek és az Origónak a megjelenési lehetőségért!
És köszönet a pillanatnyilag 3092 lelkes facebook közösségnek (463 fős növekedés tavaly óta!), ez már egy komolyabb település lenne! Köszönet azoknak is, akik bármit kértek tőlem, örültem, hogy segíthettem!
Találkozunk jövőre is!

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónak!


Szávoszt-Vass Dániel
Alsógöd

1 megjegyzés:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...