Oldalak

2012. augusztus 30., csütörtök

Virágzik a Duna!

Múlt héten több levelet is kaptam olvasóktól, hogy csoda történt, VIRÁGZIK A DUNA! Képeket is küldtek illusztrációnak, melyeket végigböngészve kiderült, hogy a Duna vízminőség javulása következtében komoly konkurenciára számíthat ezentúl a tiszavirágzás. Talán nem is kell sokat várnunk, hogy a Dunához is érdeklődők és turisták ezrei zarándokoljanak el augusztusban, hogy megtekinthessék az alig egy-két napig élő dunavirág kérészek násztáncát. Olvasóink így látták a nagy eseményt:

raczger: IMG 1357
Mintha havazna. Dunavirágzás Tahitótfalun. Fénykép: Rácz Gergő

Augusztus 23. este, Vác. Légrádi Miklós: Pár hónapja olvastam egy írást az önök oldalán, miszerint régen nem csak a Tisza virágzott, hanem a Dunát is ellepték a tiszainál kisebb, fehér kérészek. Tegnap este csónakkal kimenetem egy kicsit a Dunára. Mikor besötétedett, egyre erősodő sercegést hallottam a csónaból. Mikor felkapcsoltam a lámpát, csodálatos látvány tárult elém. Millió kis kérész cikázott a víz felett.
Szóval lehet menni nézni a csodát, VIRÁGZIK A DUNA!!! Vácon, a Duna korzónál, kb. a Székesegyház vonalában, a parttol 40-50 méterre. Sötetedés után jöttek, rengetegen voltak.
 
raczger: IMG 1345
 Fénycsapda. Dunavirágzás Tahitótfalun. Fénykép: Rácz Gergő
 
Augusztus 24. Tahitótfalu. Rácz Gergő: A tegnapi napon furcsaságot láttam a faluban, a Duna felett átívelő Tildy Zoltán hídon, hogy sok-sok bogár repked a lámpafényeknél. Csináltam néhány képet (http://indafoto.hu/raczger/dunaviragzas) illetve egy rövid videót is felvettem (http://www.youtube.com/watch?v=hEI6MuYQb40&list=UUSKKsM5Z13DjSSL5WKCyaFg&index=1&feature=plcp). A te blogodon találtam erről a jelenségről információt (http://dunaiszigetek.blogspot.co.uk/2012/06/viragzo-duna.html). Én itt élek a faluban (Tahitótfalu), de ilyet nem láttam a környéken sem, de tegnap az egyik nézelődő azt mondta, hogy ilyen már tavaly is volt itt ilyen tájban, augusztusban. Úgy tűnt, hogy a kérészek tízezrével jönnek fel folyamatosan a Duna felől a fényre, sajnos az autóforgalom egy részüket elpusztította, de a nagyrésze megmaradt. Ma este is lemegyek és ha jönnek, újra csinálok egy-két képet. Remélem érdekesnek találod a képeket, mert interneten keresve nagyjából nulla információ van erről, fénykép még annál kevésbé (talán hármat ha találtam).

 
Augusztus 25. Árpád-híd, Budapest. A Velveten megjelent cikkből idézve: „Atyaisten, hát ezek meg mik” – döbbent meg hangosan a BKV 1-es villamosának utazóközönsége a hétvégén késő este az Árpád híd Szentlélek téri megállójánál, amit – és az egész hidat – több száz kérész lepett el, de talán még az ezres nagyságrend sem túlzás. A szárnyas rovarok alosztályába tartozó állatok az utcai lámpák köré csoportosultak, de annyi volt belőlük, hogy beterítették a megállót, többen inkább a lépcsőkön vártak a villamos érkezésére. A helyzetet a gyors felszállás sem orvosolta, a kérészek ugyanis a villamosba is berepültek, és jogszabály ide vagy oda, a csapkodástól pusztultak erősen.


Augusztus 29. A38 hajó, Budapest. A koncertre látogatók a hajóhídon találkozhattak elhullott kérészekkel. Közülük öt egy apró dobozban jutott el hozzám.

Két újabb beszámolót kaptam a dunavirágzásról!
Frissítve: augusztus 31. 18:11

2012. augusztus 14-én. Pipoly Ivett: Érdekességként írnám le, hogy én idén augusztus 13-17-ig nyaraltam a Dunakanyarban, és már akkor láttam elhullott kérészeket (egy fotót mellékeltem is, ez Nagymarosnál készült a kompkikötő mellett.2012. augusztus 14-én.)

Dunavirág rajzás a nagymarosi parton. Fénykép: Pipoly Ivett

Augusztus 28-án, kedd este (Horváth Dorián): Duna budapesti részén horgásztam, 7 és 8 között szó szerint elleptek a hófehér rovarok. Délután még erős szél volt, de estére ahogy elcsendesedett a légmozgás rengeteg dunavirág repült. A vízfelszínen úsztak a levetett lárvabőrök, a halak feljöttek a felszínre, a terített asztalra. Korábban ilyen mennyiségben még nem láttam rajzást, nem tudtam horgászni, annyian voltak. Inkább csak gyönyörködtem... :) 

2012. augusztus 29., szerda

Élő árvízi emlék 1838-ból - A margit-szigeti narancseperfa


1838. március 6-a és 18-a között a Margit-sziget megszűnt létezni. A jégár következtében felduzzadt Duna majd' két héten keresztül lepte el József nádor szigetét, miközben a zajló jég is letarolta 13-án. Levonulás után az árvíz emlékeit a planírozás és a fokozatos átalakítás lassan eltüntette. A József nádor sárga nyári lakján álló, árvízszintet jelző márványtáblát az épülettel együtt tüntették el a II. Világháború után. Krúdy Gyula a '20-as években még láthatott 3 élő törzset a Hétvezér-platánból, melynek hét törzse egy árvízben megsérült fából hajtott ki. Azóta ez a fa is eltűnt. Egyetlen margitszigeti emléke maradt az 1838-as árvíznek: a kisréti narancseperfa.


Bél Mátyás idejében a sziget még dús füvű kaszáló volt, bár az utolsó tulajdonos, az óbudai Mayer még megpróbálkozott a szőlőtelepítéssel, mielőtt a sziget nádori birtokba került. Az 1796-ban nádorrá választott József Antal főhercegnek hamar kedvenc tartózkodási helye lett. A ferences templom még fennálló falai mellett építtette meg nyaralóját egy egyszerű, sárgára mázolt, egyemeletes épületet. Főkertésze, Toszt Károly gondos munkája mellett a főherceg
"...Üres óráit itt a csendes szigeten tölté s maga is szenvedélyes kertész levén, rövid idő alatt gyönyörü parkká alakitotta át az elvadulásnak indult szigetet és kezében kertészkéssel és fürésszel órákig elmulatott a fák nyesegetésével, oltásával, virágültetéssel és gyomlálással."
A legelőből egy apró tündérkert kerekedett a Duna közepén. Virágágyások, ligetek, fasorok nőttek föl schönbrunni példára. A Szent Margit-szigeten kiirtott akácos helyét lassan átvették a többek között Alcsútról hozatott facsemeték; kőrisek, platánok, hársfák, vadgesztenyék, nyárfák, jegenyék, fenyők, valamint más egzotikus növények, melyek közül egy volt az amerikából származó narancseper (Maclura pomifera). Ezt a növényt a népnyelv ismeri még lócitrom, majomagy, vagy vadnarancs néven is. Tövises ágain termő sárga gyümölcse emberi fogyasztásra alkalmatlan. A Margit-szigeten található példány körülbelül 180 éves lehet, 1838-ban még fiatal csemeteként törhetett el a törzse a jeges árvíz következtében.


1838-ban a sziget fiatalabb fákból álló ültetvényei szenvedték a nagyobb károkat. Az idősebb fák állták a jég nyomását. Az árvíz behordta iszappal a mélyebb gödröket, elegyengette a hepehupás felszínt. Néhány helyen romokat is előmosott a vízáramlás. A Pest felé eső parton jelentkeztek komolyabb károk, itt több fa dőlt vízbe a kimosódás következtében. A városi legendák szerint József nádort igencsak megviselte kedves nyaralóhelyének romlása. A helyreállítási munkálatok még évekig eltartottak, s a sziget lassan elfeledte a jeges árvizet. 1876-ban és húsz évvel később még víz alá került, de a károk szerencsére nem voltak mérhetőek az 1838. éviekhez. Később a feltöltések és a partvédelmi művek kiépülése révén már csak az extrém magas vízállások veszélyeztetik a létesítményeket és az élővilágot.

Napjainkra egyedül ez a narancseperfa emlékezteti a látogatókat a három várost elpusztító 1838-as jeges árra. Ha a szigeten járunk, érdemes felkeresni ezt a fát a Kisrét közelében. Pontos helyzete: N 47 31,458' - E 19 2,874'. 

És ha lehet kérni: ne másszanak fel rá!

Ajánlott és felhasznált irodalom:
  • Király Ilona: Árpádházi Szent Margit és a sziget. Szent István társulat 1979.
  • Némethy Károly: A pest-budai árvíz 1838-ban. Budapest Székesfőváros, 1938.
  • Törs Kálmán: Margit-sziget. Athenaeum, 1873.

2012. augusztus 19., vasárnap

Az Óbudai-sziget története a sziget.hu-n

 
Augióusztus 7-én, Zubreczki Dávid (ő volt a riporter; urbanista.blog.hu) meghívására mentem ki idén az Óbudai-szigeten 20. alkalommal megrendezett Sziget fesztiválra, hogy a hely történelméről beszéljek a kamera előtt. Miközben alkalmas helyszínt kerestünk a felvételhez, megtaláltuk a modernkori mellékágfeltöltést, különböző sziget szinteket és a Helytartói Palota helyén zöldellő golfpályát is. Errefelé nem nagyon nyüzsögtek a fesztiválozók. Annak ellenére, hogy életem első interjúja volt kiteszem ide. Mindenre sajnos nem jutott idő, ugyanis szinte lehetetlen a sziget történetét 3 percbe sűrítve előadni, főleg úgy, hogy egy részét le is vágták. A videó címét nem én adtam. Szerencsére azok számára, akik többet szeretnének tudni: a Hajógyári-sziget római  múltjáról már volt szó itt a Dunai Szigeteken.


2012. augusztus 9., csütörtök

...boldog ember, aki tud így pihenni!


Egy időre elbúcsúzok az olvasóktól. Körülbelül augusztus végéig, szabadság miatt nem várható újabb bejegyzés. Kell ez a kis idő, hogy ősztől újult erővel kezdődhessen meg majd a munka, új ötletekkel, szebb-jobb-hosszabb-tudományosabb-képesebb beszámolókkal. Lesz majd Helembai-sziget, lesz Angyali-sziget, a többit még nem kiabálnám el.

Kívánok a Dunai Szigetek olvasóinak is minél tartalmasabb kikapcsolódást a nyár hátralévő részére! Keressenek egy vadszőlővel befuttatott duna-parti kerthelyiséget, jó halászlével, paprikás lisztben sütött keszegekkel, hideg sörrel-borral! Nincs is jobb hely hosszú vízitúrák után egy tartalmas esti beszélgetésre. Mindegy, hogy a Luppán, a Rómain, a Margitszigeten vagy emberek által kevésbé látogatott partszakaszokon. Nagy társasággal béreljenek kenut, vigyenek sátrat és bográcsot! Készítsék be a horgászfelszerelést! Élvezzék a vizet, a napot és a simogató szellőt! És kerüljék el messziről a hekket, a pangáziuszt és a pancsolt bort!

"Munkásember tudja, hogy pihenni csak ugy lehet, ha az ember nem ir, nem olvas és úgy él, mint a legsötétebb Afrika vad embere: rézbőrűre sülve eszik, iszik, alszik, fürdik, halászgat; ha pedig egy-egy kis időre ezek egyikét sem teszi, akkor kifekszik a fübe, feje alá kanyarítja két karját és nézi a kék eget, hogy milyen istenáldott szépet tud kékleni az a felénk boruló magas menyország." - (Rexa Dezső - Dunamenti nyaralóhelyek)

Kedvcsinálónak összeválogattam néhány képet a nyári Duna szépségeiről. Néhányukon feltűnik a nagyapám és valamivel többön a számomra oly kedves alsógödi Duna-part és sziget.

Ja igen, majdnem elfelejtettem; augusztus hatodikán volt három éves a Dunai Szigetek blog! Hogy repül az idő...! 





      
 
 
   
 
  

Képek: Inkey Alice: Alsógödi Amarcord ('50-es évek)
             Fortepan.hu
             családi fotóalbum ('30-as évek)

2012. augusztus 6., hétfő

Sziget születik

 
Geomorfológiai folyamatok folyóvízi környezetben jellemzően sokkal gyorsabban játszódnak le, mint más területeken. Egy hegység kiemelkedéséhez legkevesebb évmilliók kellenek, lepusztulásuk sem megy egyik napról a másikra. Vannak ugyan viszonylag gyors folyamatok, omlások, csuszamlások és tűzhányók is kialakulhatnak viszonylag rövid idő alatt. Ezek azonban rövid lefolyású és nem rendszeres folyamatok. Herakleitosz szerint nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Ez a Platón által reánk hagyott gondolat kifejezi a folyóvízi környezet állandó változását. Meanderek átszakadása, löszfalomlások, zátonyok és szigetek képződése és eltűnése, (jeges)árvizek, kisvizek mindennapos jelenségek voltak a szabályozás előtti Duna-völgyben. A partok és a meder stabilizálásával azonban nem szűntek meg ezek a folyamatok. Ha valaki szeretné saját szemeivel is látni, hogyan születnek a dunai szigetek, nem is kell messzire mennie.

Zátonyból lett sziget a Garam torkolatánál
  
Szigetek keletkezhetnek meanderek lefűződésével. Ez elsősorban a kis esésű, alsószakasz jellegű folyókra jellemző, mint a például a Tisza bizonyos szakaszai vagy a Duna Gemencnél. 

Legtöbbször a szigetnek létezik "előzménye" a mederben, ez pedig a zátony. Elöljáróban fontos tisztázni a különbséget sziget és zátony között. A zátony egy olyan mederforma, amelynek anyagát még nem stabilizálta a növényzet. Az áramlások hatására folyamatosan mozgásban van, gyakran nem is emelkedik a középvízszint fölé. a víz alól csak kisvizeknél bukkan elő, ilyenkor lehet tanulmányozni őket. A szigetet ugyancsak gyakran elborítják az árvizek, de rajtuk már állandó növényzet található, amely gyökérzetével egyben tartja az amúgy vándorló mederanyagot. A növényzet hatására talaj képződik rajta, nagyon kevés humuszanyag tartalommal (öntéstalajok). Hogy pontosan hol húzódik a határ zátony és sziget között, nehéz megmondani. A népnyelv segít talán a legjobban eligazodni, ugyanis a tudományos elméletek helyett ránézésre is képes eldönteni a kérdést.

Térdig érő víz a Duna kellős közepén: itt egy zátony rejtőzik a habok alatt

A zátonyképződés mechanizmusa szorosan összefügg a folyó energiájával és a szállított hordalék mennyiségével. Zátonyok kialakulására elsősorban ott lehet számítani, ahol a vízfolyás hordalékszállító kapacitása csökken. Az áramlási viszonyokban szétágazás és összefolyás jelentkezik, amit mederközépi zátonyoknál talán a sodorvonal szétágazásával lehet jól érzékeltetni.

Szokták a zátonyképződést összekapcsolni a parton zajló erózióval, amelyből a kialakuló zátony az anyagát nyeri. Ez lehet például partomlás vagy egy hordalékban gazdag mellékfolyó. Egy kiszélesedő folyószakasz (medertágulat) ugyancsak kedvez a zátonyok kialakulásának. Itt a folyó energiája csökken le, a szállított hordalék pedig kiülepedik. 

Először egy mag alakul ki, amely pozitív visszacsatolással tovább erősíti a lerakódást. Az üledék a víz színe alatt folyamatosan gyűlik, hogy aztán az első rendkívül alacsony vízállásnál a felszínre bukkanjon.

Tenyérnyi kavicszátonyon strandoló madarak az Ipoly torkolatnál.

A Dunán Esztergom és Nagymaros között képződő zátonyok anyaga kavics. Az ennél kisebb szemcseméretű hordalékot a hajók által keltett hullámzás és a sodrás elmossák. A kavicszátony folyásirányban vándorol, a zátony nyelve (tulajdonképpen a csúcsa folyásirányban lefelé) folyamatosan gyarapodik a zátony uszályáról áthalmozott anyagmennyiséggel. A nyelv meredek peremmel élesen elválik a környezetétől, míg az uszály lankásabb és ritkábban emelkedik a vízszint fölé.

A nagymarosi zátony nyelve, háttérben a Szent Mihály-hegy
 
A Dunakanyarban a zátony-kibukkanások fő oka a medermélyülés, amelyet egyfelől a mértéktelen (sokszor illegális) kavicsbányászat, valamint a hajózóút érdekében végzett mederkotrások okoztak. Tehát nem a zátonyok emelkedtek ki, hanem a vízállás lett évről-évre alacsonyabb. Ennek ütemére jó példa két másik sziget Nagymarosnál, melyek olyan gyorsan emelkedtek ki, és erdősültek be, hogy még nevük sincsen. A '80-as években még csupán homokzátonyokat mutatnak a légifotók, ma hatalmas erdőt láthatnak az arra járók.
 
Vízáramlási nyomok a zátony felszínén

A zátonyból szigetté válás folymata, ugyanúgy mint az embereknél a felnőtté válás, szakaszokra osztható. Minden egyes szakasznak indikátora a rajtuk kialakuló növényzet. Eleinte a zátony felszíne csupasz, kizárólag hordalék borítja, mely lehet iszap, homok, kavics vagy ezek keveréke. A növényzet még nem tudott megtelepedni rajta, mert egyfelől szinte 0 % a humusztartalom, másfelől igencsak gyakori az elöntés időtartama.

Keserűfű zöldül a zátonyon

Az elöntés időratamának csökkenésével válik alkalmassá a zátony felszíne a pionír növényzet megtelepedésére. A talajnak még nem nevezhető hordalék humuszanyaga lassan növekedik a felhalmozódó uszadékfából, az ezeken fennakadó levelekből, melyeket a következő árvíz már tovább is sodor. A pionír növényzet gyökereivel összefogja a laza üledéket, így a zátony egyre jobban ellen tud állni az elmosódásnak.

Lágyszárú növényzettel megkötött zátony a Garamon

A lágyszárú növényzet záródása szinte teljesen megakadályozza a hordalék mozgását a zátonyon. Ez, azonban nem jelenti azt, hogy az üledék lerakódása is megszűnik. A növényzet révén a finomabb szemcséjű agyagos-iszapos üledék is fel tud halmozódni. A humuszanyag egyre kevésbé mosódik ki, és megkezdődik a gyenge minőségű, ún. öntéstalajok képződése. Ez a növényzet számára jelent pozitív visszacsatolást, hiszen a feldúsuló tápanyag lehetővé teszi, hogy a más fajok is megjelenhessenek a pionírok által "kitaposott ösvényen".

Magányos fűzfák a basaharci zátonyon

Van úgy, hogy a pionír fajokat megelőzik. Nem ritka jelenség, hogy a zátonyokon kisarjadnak a partról bedőlt fűzfák, melyeket a Duna kilométereken keresztül cipelt magával, mígnem apadó vízállásnál kitett egy néptelen, csupasz földdarabon. Ha ez egy tavaszi árvíz során történik és sikerül még a következő árvíz előtt, nyáron megkapaszkodniuk új hazájukban előfodulhat a fenti képen látható állapot. Amikor még lágyszárú növényzetnek nyoma sincs, ellenben a lakatlan zátonyra vetett fűzfák élnek és virulnak.

Apró oázis a kavicssivatagban a Duna kellős közepén

A szigetté válás folyamatában a fásszárú növényzet megtelepedése fordulópont. A fűzek erős gyökérzete által megkötött hordalék jobban ellenáll a sodrásnak és az eróziónak. A fűzfákat nehezebben pusztítja el a tartós vízborítás. A kosárfonás alapanyagaként is ismert fűzfavessző rugalmas, a víz sodrása és a felszínen úszó uszadék nem tudja eltörni, sőt fennakad a sűrű ágakban. A zátony tömege ezáltal is gyarapodik. Gyakori látvány a folyásirányba eldőlt fűzfa, ami a sivatagi fenyőkhöz hasonlít, azzal a különbséggel, hogy utóbbiakat az uralkodó széljárás torzítja el.

Ültetett (!) facsemete a basaharci zátonyon

A lágyszárú és a fásszárú növényzetet is megelőzi azonban az ember, aki minden talpalattnyi helyet meghódít magának. A nyári kisvizeknél kikötő strandolók, vízitúrázók, madarászok, horgászok hamar birtokba veszik a nemrég született földdarabot. Lábnyomaikat aztán a következő áradás elegyengeti.

Bokorfüzes a Zebegényi-sziget kavicszátonyán

A fásszárú növényzet záródásával a zátony egyre inkább kezd egy valódi szigetre hasonlítani.

Ez a folyamat szinte minden dunai sziget esetében lejátszódott, talán csak a zátonyok anyagában ment végbe egyfajta "durvulás". Régebben nem volt ritka a Dunán sem az iszap és homokzátony, mára ezek ritkábbak mint a fehér holló. 

A kavicszátonyok napjainkban védettséget élveznek, elsősorban az itt ívóhelyet találó ritka halfajok miatt. Másrészt pedig azért, mert magukban hordozzák egy új sziget születését.

A szövegben említett zátonyokról légifotók itt!!!

2012. augusztus 3., péntek

Tévedett-e Hérodotosz és Sztrabón? - A Maros dunai torkolatának nyomában


"A Maros folyó neve Herodotnál Tiarantos, Strabonál Marisus, Tacitusnál Marisia, Ptolemaeus Alexandrinusnál Rhabo, Cellariusnál Rhabon; más íróknál Marin, Marum vagy Mariscus. Nagy jelentőségü, a mit róla Herodot és Strabo egyértelmüleg feljegyeztek, hogy t. i. közvetlenül a Dunába folyt..." - írta Fekete Zsigmond 1882-ben. Sorai gondolkodásra késztetnek. A Maros, mint a Duna mellékfolyója? Kénytelen voltam levenni az említett műveket a polcról, hogy utánajárjak ennek a földrajzilag felettébb valószínűtlennek tűnő elképzelésnek.

No. 1. Hérodotosz (Kr. e. 484-425) görög-perzsa háborújában (IV. 48.) ez található a Marosról:

"Az Isztrosz a legnagyobb ismert folyam. Vízbősége télen-nyáron egyenlő. Nyugat felől számolva ez az első folyó Szküthiában, azért olyan hatalmas, mert sok folyó folyik bele, de főként az az öt, amely Szküthiát átszeli. Először is az, amelyet a szküthák Poratának, a hellének Pürétosznak neveznek, majd a Tiarantosz, az Araszosz, a Naparisz és az Ordésszosz, amelyek szintén az Isztroszba ömlenek. Ezek a Szküthia földjén eredő folyók gyarapítják az Isztroszt"

A négy évszázaddal később élt Sztrabón (Kr. e. 64 - Kr. u. 23) már kissé lakonikusabb, Geógraphika hüpomnémata című földrajzi alapvetésében ez áll:

Rajtuk [dákok] keresztül folyik a Marisos a Danuiosba. (Strabon VII. 3. 13.)
 
A három Dacia, egy román térképen (a határokkal kissé nagyvonalúan bántak)

A Hérodotosztól Sztrabónig eltelt időszakban a Kárpát-medence és benne a Maros eljutott a majdnem teljesen ismeretlen területtől a Római Birodalom tágan értelmezett peremvidékéig. Sztrabón öregkorára Rómának sikerült már meghódítania a Dunántúlt, azaz Pannoniát. A dákok ellen ekkor már zajló háborúk miatt szükségessé vált a Dunától keletre, ill. északra elterülő területek földrajzi felfedezése. A kérdés, mely mindkét forrás kapcsán felmerül: vajon tévedhettek-e a szerzők? Feltehetőleg kereskedők, vándorok, katonák, hadifoglyok lehettek a forrásaik, hiszen akkora területet, melyet leírtak nem járhattak be személyesen. Így a válasz magától értetődő; igen tévedhettek. "Tévedésük" azonban eredhetett más okból is. 

Elképzelhető, hogy a Tisza alsó szakaszát hozzávették a Maroshoz. Ebben semmi különöset nem találhatunk, hiszen akkoriban nem ismerhették a két folyó pontos hosszát. Vízhozamukról sem lehettek pontos ismereteik, volt, hogy a Tisza medrében folyt több víz, volt, hogy a Maroséban (igaz, ez utóbbi ritkábban fodult elő). A Maros pedig Dacia elfoglalása után "római" folyóvá vált (még Szegeden is volt Partiscum néven római telep!), így nem lehetetlen, hogy éppen ezért a Tisza alsó folyását is a Maroshoz számították akkoriban.

Ez a nevezéktan öröklődhetett tovább később a magyar mondavilágba. A Maros dunai torkolatának motívuma felbukkan a Maros és az Olt legendájában is, ahol a szépséges tündér, Tarkő sziklája tövéből két folyócska indul apjukhoz a tengerbe. Természetesen ketten kétfelé. A kisebbik lány, az Olt eltévedt a Kárpátok bércei között.

"...-Ó, miért nem hallgattam édesanyám szavára! Itt kell elpusztulnom egyedül, elhagyottan, senki sem könyörül rajtam!
Ám egyszerre zúgást, morajlást hall, s ím látja, hogy hömpölyög felé lassan, méltóságosan egy rengeteg nagy folyó. És hallja Maros hangját:
-Jere, jere! Tarts velünk! Engem magába fogadott a Duna, ő elvisz épdesapámhoz, elvisz téged is!..."

Ha esetleg a Tisza alsó szakaszának átnevezése túlságosan prózai választ ad a Maros dunai torkolatának kérdésére érdemes megvizsgálni egy második lehetőséget is. Lássuk, mit mondanak nekünk a térképek!


No. 2. A Maros miután elhagyja az Erdélyi-középhegység völgyét, szinte nyílegyenesen tart nyugati irányba, ahol Szegednél a Tiszába ömlik. A hegység előterében szétteregetett hordalékkúpjába mélyedve kanyarog jelenleg hol szabályozott, hol természetes mederben. Ezt látjuk most. Ha a pár száz évvel korábbi viszonyokat  tanulmányozzuk, még a lecsapolások előtti korszakból, érdekes medrek tárulnak a szemünk elé.

Csanád vármegye a XVIII. században

Csanád vármegye XVIII. századi térképén jól látható, hogy a Maros Arad városa alatt elágazik, és egy mellékág szakad ki a jobb parton. Ennek neve Száraz-ér. Battonya és Tótkomlós érintésével valahol a Szeged és Hódmezővásárhely közötti mocsarakban veszett el. Vízhozamáról sokmindent elárul, hogy a XIX. században még hajóztak rajta, sőt vízimalmokat is hajtott. A Száraz-ér tehát a Maros bifurkációjának tekinthető, bár nem a Dunába ömlik, de mindenképpen említésre méltó. Ugyancsak a jobbparton, de a hegyek lábánál ágazott ki a Marosból a Ménesi-ér, mely Arad városánál csatlakozott vissza a főfolyóba, és vizeinek egy részét a Száraz-érbe engedte. Ez a vízfolyás már kevésbé volt jelentős, feliszapolódása előrehaladott állapotban volt már a II. katonai felmérés idején.

A Száraz-ér Tótkomlós határában

A Maros saját hordalékkúpján nem csupán északi irányban szakadt több ágra, létezett/létezik egy bifurkáció a bal parton is. Az Erdőhát lealacsonyodó dombvidéke számtalan széles jégkorszaki Maros-medret rejt, az egyik legszebb Vinga határában tanulmányozható. E völgyekre jellemző, hogy szélességükhöz mérten egy jelentéktelen vízfolyás csordogál csupán bennük. Olyan ez, mint az egykori Tisza-mederben csörgedező Ér Biharban és a Szilágyságban. Az elhagyott medrek ma a Temes és a Béga folyó felé vezetik vizeiket.

Széles völgytalpak a temes vármegyei Vinga határában

A Maros bal partján Fönlak [Felnac, Románia] település alatt szakad(t) ki az Aranka. Ma már nincsen közvetlen kapcsolata egykori főfolyójával, annak áradásait már régen nem vezeti le. Napjainkban az északi Bánság sík vidékének vizeit gyűjti össze és csatornázott, 117 kilométeres mederben vezeti Pádé [Падеј, Szerbia] mellett a Tiszába.

Az Aranka [Zlatica] Pádénál (fényképezte: Padej, panoramio.com)
 
A lecsapolások és csatornázás előtt előtt az Aranka a Maros "túlfolyója" volt. Nagyobb árvizek idején érkező hatalmas vízmennyiség egy része Fönlak mellett kiszakadt a főágból, majd hosszasan kanyargott mellette. Nagyszentmiklósnál fordult délnyugat felé. Elképzelhető, hogy ennek a víztömegnek egy része átkerülhetett a Temes és Béga egymástól alig elkülöníthető vízrendszerébe. A Temesről pedig tudjuk, hogy Belgrád alatt, Pancsovánál ömlött a Dunába. Ezen az úton tehát elképzelhető, hogy a Maros vize nem a Tiszán, hanem a Temesen keresztül érte el a Dunát.


No. 3. A Maros dunai torkolata után nyomozva nem hagyhatjuk figyelmen kívül az elmúlt 2 millió évben lejátszódott földtani változásokat sem. A pliocén közepén (9,5 millió éve) legnagyobb kiterjedését elérő Pannon- és Erdélyi-beltó fokozatos feltöltésében a Marosra jelentős szerep hárult. 

A Kárpát-medencén belül a legjobban megsüllyedt terület a Békési-medence volt. Itt a Pliocén pannon-tavi üledékek 5 kilométeres mélységben találhatók. Az északnyugati, északkeleti és keleti irányból építkező deltarendszerek éppen ezért valahol Orosháza környékén találkoztak. Hogy melyik delta melyik folyóé volt, azt nehézásvány elemzéssel lehet legegyszerűbben elkülöníteni. Mintegy 650-550 ezer éve, a günz eljegesedés idején a Békési-medence területén találkozott a Maros, a Tisza és igen, a Duna is, mely ekkor még a nem létező Balaton irányából tartott kelet felé. Ebbe a Dunába torkollott először a Tisza, majd utána a Száraz-ér mai nyomvonalát követve a Maros is.

A Maros dunai torkolata a günz-mindel interglaciálisban (ábra: Vízrajzi Atlasz 6.)
 
Ez az állapot körülbelül a mindel glaciálisig (475-430 ezer éve) tarthatott, innentől kezdve a Duna medre fokozatosan déli irányba tolódott el, talán éppen az északkelet felől érkező hordalékmennyiség hatására. Ezután a Maros már a Tisza mellékfolyója volt, bár hatalmas hordalékkúpján eztán is gyakran változtatta folyásirányát, mindig a leggyorsabban süllyedő térszín irányába. A Duna végül a Kiskunság kiemelkedése és a Kalocsa-Bajai süllyedék miatt hagyta el végleg Szeged környékét a holocén kezdetén. 

A pleisztocén kor günz és mindel eljegesedése idején az Ős-Maros az Ős-Duna mellékfolyója volt. A torkolat Szeged, Szentes és Orosháza által körbezárt területen lehetett. Ennek elsősorban az erősen süllyedő Békési-medence volt az oka. Amikor más területek kezdtek erőteljesebben süllyedni, az a folyóvízhálózat azonnali átrendeződését vonta maga után.

Így elmondható, hogy Hérodotosz és Sztrabón saját tudtukon kívül helyesen ítélték meg, hogy volt időszak, amikor a  Maros valóban a Duna mellékfolyója volt. Bár az erősen kétséges, hogy a jégkorszakból fennmaradhattak és továbbélhettek ezek a legendák. Létezhetett kapcsolat a Duna és a Maros között a középkor folyamán is, bár ez inkáb csak nagyobb árvizek idejére korlátozódott. Legvalószínűbb azonban, hogy a távoli vidékekről származó információk végül összekeveredtek és a Tisza alsó folyását ókori szerzőink nemes egyszerűséggel a Maroshoz vették.