Szent Mária jelene

Több szempontból is különleges helyzetben van egy halódó sziget Esztergom-Búbánatvölgy Duna partján. Egyrészt gondban van az, aki erről a szigetről szeretne írni, hiszen nincsen más sziget Magyarországon, melyet ennyi különböző néven ismernek egyszerre. Ezek közül mind hivatalos: Dédai-, Szent Mária-, Fogarasi-sziget, és ha egyiket használják a többit általában mögéírják zárójelben. Másrészt az Ősbuda-kutatók egyik csoportja a megtisztelő Margitsziget szerepét szánja neki, hogy a Szamár-hegyi Ősbuda elhelyezkedését igazolni lehessen.

A Szent Mária-sziget, a Helembai-sziget és a Törpe-sziget.

Ősbuda romjainak ugyan nyoma sincs a környéken, annál inkább megtalálhatóak a római kor emlékei. Soproni Sándor kutatásai szerint csak a  Dédai-sziget mellett három római őrtorony állt, melyek sorsa tipikusan magyar: a telektulajdonosok a romokat beépítették a házalapba.  A Fogarasi-sziget fejlődéséről és etimológiájáról lesz majd egy külön bejegyzés, ez alkalommal a sziget jelenlegi állapotát járjuk - szó szerint - körül. Első pillantást a Bubánatvölgy felett emelkedő Sas-hegyről (323 m) vetjük a Dunakanyar bejáratára. Az előtérben elhelyezkedő fél Törpe-sziget igazán fiatal képződmény, 1930-ban is csupán egy homokzátonyt jelölnek itt a térképek. Szemben a Hont vármegyéből megmaradt Helembai-sziget látható, amely egy jóval idősebb mederforma, a XII. században érseki nyaraló és gyümölcsös állt rajta. A Szent Mária-sziget pedig teljesen beleolvad az ártéri erdőbe, ilyen szögből egyáltalán nem látszik a mellékága, ill. az ami maradt belőle.

Kissé közelebbről nézve, Vácon mért kb. 100 centiméteres vízállásnál található némi víz a mellékág keleti oldalán, azaz a kifolyásnál. Körülbelül bokig érhetett. Vízáramlás azonban nem jelentkezik, tehát feljebb biztosan el van záródva a meder.

Mindössze egy helyen jelentkezett vízmozgás. Ott, ahol ekkora vízállásnál a sziget fiatal fűzfákkal borított keleti csúcsa önálló életre kel, azaz külön szigetecskéről beszélhetünk. Ottjártamkor éppen ez a helyzet állt elő egy, a fentihez hasonló nyílás miatt.

Nem éppen szívderítő látvány a meder Búbánatvölgy felőli állapota. Áthatolhatatlan aljnövényzet és fiatal fűzfaerdő nő a kiszáradt agyagon, ahol nem is olyan régen még a Duna vize hullámzott. Két vízfolyás töltögette itt egyszerre a partot, egyrészt a Duna az itteni lassú vízben rakta le agyagos üledékeit, másrészt a két Szamár-hegy között leszaladó Bubánatvölgyi-patak hordalékkúpjának nyugati része is hozzájárult a meder feltöltéséhez. Közös munkájuknak köszönhetően a Dédai-sziget mellékága alig 6-8 méteresre szűkült.

Jobbára a part felől zajlik a szukcesszió, azaz a növényzet térhódítása a nyílt vízfelület rovására. Mintha a két part fűzfái szépen lassan megvalósítanák közös álmukat, hogy egy egységes erdőt alkothassanak. Talán 10 éven belül a sziget alsó csúcsánál ez akár meg is valósulhat. De csak itt, mert ahogy haladunk a folyásiránnyal szemben a parton úgy változik a meder jellege és állapota is.

Lassan szűkül az ártér és egyre közelebb húzódik a 11-es út a folyóhoz. A meder egyre mélyebbé válik és már nem is látni az alját. A part meredekségéből kifolyólag egyre nehezebb a vízparton cuppogni a sárban, de szerencsére a vízbedőlt fákon átmászva egy parti ösvény bukkan elő az embermagasságú susnyásból.

Ez az ösvény elmegy egészen a sziget nyugati csúcsáig. A mellékág itt más jóval szélesebb és mélyebb. Amennyiben bekövetkezik az alsó kifolyás teljes elzáródása itt még hosszú ideig megmaradhat a holtág, ugyanis a körben lévő erdő megszűri a hordalékot, nem juthat be ide uszadékfa és egyéb szemét sem. A feltöltődés veszélyét a lehulló levelek és a vízbedőlő fák jelenthetik.

Már csak azt kellett kideríteni, hogy a mellékág feliszapolódásának emberi vagy természetes okai vannak. A Fogarasi-szigetnél egyik térkép sem jelölt keresztgátat, és én sem találtam nyomát. Ezért a közvetlen emberi hatást ki lehet zárni ebben az esetben. Közelebb járnánk a megfejtéshez, ha a Helembai-szigettől nyugatra, a jobbparton épült sarkantyúkat okolnánk a feliszapolódásért.  Ez a három sarkantyú irányítja a sodorvonalat a Helemba-szigettől északra. Ezek befolyásolják a hajózó út számára jutó vízmennyiséget és egyben felelősek a jobbparton megváltozott áramlási viszonyokért. Utóbbi természetesen okozhatta a feliszapolódás felgyorsulását a Szent Mária-szigetnél.

Ha keresztgát nincs is a mellékágban van helyette más érdekesség. Egy idő után az ösvényről már nem látni a mellékágat, és nem tudni, hogy a folyó kanyarodott el, vagy itt már erdő nőtt a helyén. Egy jobbra kanyarodó ösvényen aztán vissza lehet találni a vízhez. Nem is akármilyen vízhez, egy nyílegyenes árokban termő élénkzöld békalencse jelzi nekünk, hogy itt bizony a kotrás ellenére jó ideje nem volt vízmozgás.De ha kikotorták miért nem mozog a víz? Ki érti ezt?

A kb. 2,5-3 méter széles mellékágon pedig pontonhíd vezet át! A nyilvánvalóan kotort szakaszon átkelve azt is megtudhatjuk, hogy a sziget magántulajdon, a Sziget erdőgazdálkodói csoport tulajdona, az átjárón meg tilos átmenni. Csahogy a papír a túloldalon van. Ki érti ezt?

Szerencsére, vagy sajnos a szigetre máshogy is be lehet jutni. Itt, a sziget nyugati csúcsán végre választ kaphatunk minden kérdésünkre. A mellékágnak nyoma sincs itt, mindenütt egyforma nagyságú és életkorú fűzek magasodnak ameddig a szem ellát. A befolyást szépen betemette az üledék - akár elért idáig a kikotort árok akár nem. A sziget csúcsát egy magaslat és a rajta megtelepedett árvizek és jég gyötörte göcsörtös fűzfák jelzik. Valamivel beljebb az erőben egy évre elegendő tüzelőt halmozott fel a legutóbbi áradás.

A Dédai-sziget csúcsán már csupán egy dolog volt hátra, megkeresni a mellékág maradványát, legalábbis azt a pontot, ahol még van benne víz. Végül ez is meglett. A medernek egyáltalán nem nevezhető alacsony vizenyős területen élénkzöld aljnövényzet mellett apró tavacskák bukkantak elő. Úgy tűnik a kotrás nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket és a hordalék rövid időn belül visszatemette azt amit az ember fáradságos munkával (és rengeteg pénzért) elvégzett. 

A Szent Mária-, Dédai-, ill Fogarasi-sziget úgy határozott jó lesz neki továbbra is félszigetként.

Lezárult a mohácsi Szabadság-sziget revitalizációja

Többszörösen is befejeződött a mohácsi Szabadság-sziget revitalizációja. Elsősorban a tavaly befejezett terepi munkálatokra gondolunk, amely révén a WWF szervezésében lezárult a magyar Duna-szakasz eddig legnagyobb szabású mederrehabilitációs munkálata. Ennek lezárásaképpen 2013 novemberében tudományos konferenciát szerveztek, melyet idén ugyancsak lezártak a tudományos eredmények és előadások közzétételével.

A revitalizált Szabadság-sziget déli része (Fotó: Pócza Gábor, interspect.hu)

A jó hírről emailben kaptunk értesítést:

"Örömmel adjuk hírül, hogy a Szabadság-sziget élőhelyrehabilitációs projekt sikeresen zárult. A Duna mellékág felélesztése és a Szabadság-sziget ártéri erdeinek rehabilitációja Mohács mellett, a Duna Béda-Karapancsa tájegységében valósult meg. Az 5 éves természetvédelmi projekt, melyet többek között a LIFE+ Nature alapja finanszírozta, egy tudományos konferenciával zárult 2013 év végén. A konferencia előadásaiból egy absztraktkötetet állítottunk össze, melyet pdf formátumban adunk közre. A cikkek nagy része magyar nyelven olvasható, a külföldi előadók anyagai pedig angol nyelven kerültek bele.
Emellett küldjük a projektet összefoglaló rövid, áttekintő kiadványunknak is a linkjét."

Érdemes végigböngészi mindkét kiadványt, hiszen egyedüllálló az a munka, amelyet a Szabadság-szigeten végeztek az elmúlt nyolc évben. A konferencia összefoglalójában pedig más revitalizációs témákról is olvashatunk.

A Dunai Szigetek blogon sokszor volt már szó a Szabadság-szigetről, álljon itt egy rövid összefoglaló, miről is van szó:

A Szabadság-sziget Mohács mellett, a várostól északra található a Duna bal oldalán. Hossza körülbelül 3 kilométer, szélessége 150-200 méter, területe 47 hektár (94 focipálya nagyságú). A sziget és a mellékág a Duna-Dráva Nemzeti Parkhoz tartozik, az európai Natura 2000 hálózat része, fokozottan védett természeti terület.

A mellékág mentén, a Duna bal partján a parti szűrésű vízbázisra települt kutak sorakoznak, ahonnan Dél-Baranya településeit látják el ivóvízzel. A szigeten ártéri erdőt találunk, ahol a projekt indulása előtt a tulajdonosok a védettség ellenére fakitermelést folytattak. Ezért az értékes erdőben foltokban a fatermelő erdőgazdálkodás  okozta leromlott állapotú ültetvények és a betelepült tájidegen, gyorsan terjedő invazív fafajok példányai veszélyeztették az élőhelyet.

A Szabadság-sziget északi része (Fotó: Pócza Gábor, interspect.hu)

A mintegy 150 méterszélességű mellékágat 1982-ben egy kő keresztgáttal kettévágták, ezzel a természetes vízáramlást megszüntették, így a fokozott feltöltődés miatt az egyre sekélyebb lett. Végül az év nagy részében csak a sártengerben visszamaradó lefolyástalan tócsák sorozatává vált, amit csak árvízkor öntött el friss víz. Alsó és felső végén keskeny erecskén keresztül tartotta a kapcsolatot az élő folyóággal, így vízszint-emelkedéskor kétfelől folyt be a víz a gát felé, apadáskor pedig mindkét irányba kifelé folyt. A tocsogókban gázlómadarak keresgéltek, de a teljes kiszáradás után már ők sem találtak itt semmit. A kiszáradó tocsogók pedig ökológiai csapdaként számtalan vízi lény temetőjévé lettek.

Már az ezredfordulón is jól látszott: ha nem teszünk ellene semmit, a felgyorsult feltöltődés hamarosan a sziget és a part egybeolvadását okozza.

(A kőgát eredetileg hajózási célból épült, hogy a vizet a mellékágból elterelve több vizet tartson a főágban. Később azonban a gátban fektették le a Duna balparti víznyerő kutaktól a jobbparti víztisztító műbe vezető víznyomócsöveket is. Így a gát elnyerte 6 méteres magasságát, amit csak a legnagyobb árvizek tudtak átlépni, megállásra kényszerítve a folyóágat az év 95%-ában.)

Az elbontott keresztgát (Fotó: Pócza Gábor, interspect.hu)

E fenitek miatt hatalmas munka vette kezdetét 2009-ben, amelynek a célja a mellékág és a sziget megmentése volt. Első lépésben a WWF az Európai Unió LIFE alapjának finanszírozásával megvásárolta a magántulajdonban lévő szigetet, és a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság vagyonkezelésébe helyezte. Ezzel vált biztosítottá, hogy a fokozottan védett élőhelyen ne járjanak illetéktelenek, és a természeti folyamatok nyugodt körülmények között indulhassanak újra.

Ezután a szakemberek az idegenhonos növényeket irtották ki, majd új, őshonos fafajokat ültettek a helyükre. 2012-ben megkezdődött a hazánkban eddig egyedülálló terepi munka is. Két kotróhajó, 7 hónapig, napi 10 órában dolgozott a mellékágban, így 160.000 m³ homokot és iszapot kotortak ki a természetvédők. 

A szakemberek 2012 végén meder alá helyezték a kőgátban futó két nagyméretű ivóvízvezetéket, ami a dunai vízbázisról kitermelt nyersvizet viszi a Duna túlpartján lévő víztisztítóba. Pécs innen kapja az ivóvizet. Ezután, 2013 elején elkezdődhetett a kőgát megbontása, amely augusztus végén fejeződött be. Szeptemberben, a munkálatok végeztével a sziget visszanyerhette eredeti állapotát, így hazai állat- és növényfajok tucatjainak jelenti majd a biztonságos otthont. 

A szakmai munkában az illetékes Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, az Alsó-Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság, a Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. vett részt. Pénzügyileg a legnagyobb támogató az Európai Unió LIFE+ Nature alapja, a szükséges önrészt pedig a Partnereken túl a Coca-Cola Magyarország, Mohács Önkormányzata valamint magánszemélyek biztosították.

forrás: felsofokon.hu további információ: http://www.szabadsagsziget.hu/ 

A Szabadság-sziget elkotort déli homokzátonyai (forrás)

A sziget tehát "elkészült", immár képes fogadni a vízitúrázókat, kirándulókat és az egyszerű érdeklődőket. Érdemes folyamatosan monitorozni az itteni eredményeket, hiszen a Szabadság-sziget a magyarországi revitalizációs munkálatok teszt-területe, az itteni eredményeket máshol is lehet kamatoztatni, a hibákból pedig lehet tanulni.

Tovább folyik a partrendezés Verőcén

Tavalyi utolsó bejegyzésünkben a rejtélyes verőcei mederkotrás körülményeit sikerült tisztáznunk, szerencsére maga a tervező is segítségünkre sietett a helyzet tisztázásában:

"A mederkotrás vízjogi és környezetvédelmi engedélyek birtokában történik, a tervek, hatásvizsgálati anyagok (előzetes környezeti vizsgálati dokumentáció, Natura2000 hatásvizsgálat) az engedélyezési eljárás során mind a Zöldhatóságnál, mind Verőce Önkormányzatánál kifüggesztésre kerültek.

A mederkorrekciónak konkrétan két célja van:
1. a verőcei partfal alámosódásának megakadályozása
2. a partszakasz többi részének eliszapolódásának megelőzése

Az első kizárólag az épített környezet - tehát a helyi lakosság érdekét szolgálja, viszont a második - amellett, hogy a part kikapcsolódásra, fürdőzésre való alkalmassága megmarad - az itt élő Natura2000 jelölő fajok - pl. az év hala, a magyar bucó - élőhelyének megőrzését is szolgálja."

A kotrás már befejeződött, jelenleg a parti mélyedések visszatöltése zajlik, melynek révén a parti ingatlantulajdonosokat és a híres Ybl-féle támfalat nem fenyegeti többé az alámosódás veszélye.

Képes beszámoló: Zirig Árpád

Ősz óta kotornak folyamatosan a falu előtt, a Vác felőli oldalon kezdték, de hónapok óta a falu kismarosi vége és a Török-patak között dolgozik a kotró.

Július 9-én jött egy másik hajó is. A kotróhajó mellől ehhez úsztatják az uszályt, majd az felkapja a sódert és a part mellé köpi a szállítószalaggal, hogy azt a kis öblöt, ahol a víz meg tud fordulni és a nagy hajók hullámai egészen az Ybl-támfalig csapnak, betöltsék.

Az idősebb helyiek azt mondják, hogy az akkor alakult ki, miután a támfal új szakasza megépült, mert annak töltőanyagát simán a Dunából kotorták ki, és azzal megváltozott az áramlás, és kialakult az öbölke. Ez nem tudom helytálló-e, de tény, hogy az érintett házak lakói nem voltak jó helyzetben, próbálkoztak egyénileg nagy sziklákat leszóratni, de nem volt maradéktalanul sikeres.

Az elmúlt héten közben abbahagytak a kavics kirakását,es már járt erre valami bulldózer es megkezdte a simítást.

A hírek szerint a beavatkozásra az épített környezet megóvása miatt volt szükség, reméljük, hogy a Török (Morgó)-patak torkolatától lefelé nem egy Dunából kiemelkedő szigetecske csíráját egyengették el.

A munkálatok pontos helyszíne:  47°49'20.6"N 19°01& - Google Maps
Képek forrása: http://indafoto.hu/baowah/betoltik_az_oblot

Elhagyott Duna-medret rejthet a pesti Kiskörút

Ha Budapesten a Kiskörúton járunk nem is gondolnánk mi van a talpunk alatt. Az aszfalt jótékonyan eltünteti a korábbi rétegeket és megnehezíti a kutatók feltáró munkáját. Pest városfalainak történetét alaposan feldolgozták a régészek és történészek, de a Kiskörút nyomvonalán húzódó városfal előtti árokról azonban sokkal kevesebb szó esik. Mivel eddig még nem készült az árokról összefoglaló munka megpróbáltam összegyűjteni a témában rendelkezésre álló információ-morzsákat.

Pest városfalai a Városháza mögötti területen (forrás)

Pest városa közvetlenül a Duna legkeskenyebb szakasza mellett egy potenciális révátkelőhely mellett született. Római előzménye volt ugyan, de valószínű, hogy a rómaiak idején Contra Aquincum ellenerődjén és a tövében kialakult esetleges piachelynél nem volt több. Az erőd falait sem hasznosították később, legfeljebb kőbányaként, valamint erre alapozták később a Nagyboldogasszony plébániatemplomot. A római bal (és jobb) parti katonai létesítmények mind rendelkeztek árokkal, Contra Aquincumnál azonban szinte teljesen biztos, hogy ez ásott és nem természetes Duna-meder volt. 

Pest városa a révnek köszönhetően gyors fejlődésnek indult a XI. századtól és valamikor a tatárjárás előtt városfalat is kapott. Amennyiben a Kiskörút nyomvonalán Duna-meder futott volna a XIII. század derekán, akkor bizonyára a tatárjárás előtti városfalak kihasználták volna ezt a lehetőséget és ezt a vonalat követték volna. Ez azonban nem így volt, a középkor első pesti városfala jóval a ma ismert városfalakon belül húzódott, egyetlen ismert szakaszát a Városháza utca vonalában tárták fel régészek. Egy bizonyos, ekkoriban oklevelek tanulsága szerint a Nagykörút vonalát hozzávetőlegesen követő Duna-mederben vígan hajókáztak fel-alá.

1. ábra Pest városa a középkorban (forrás)

A teljesen elpusztult és a budai Várhegyre felköltöztetett város csak lassan tért magához, és I. Mátyás király idejére nyerte vissza csak egykori fényét és kicsit később (1505.) szabad királyi város rangját. Valószínűleg az ő uralkodása alatt épült Pest második várfala, mely az előzőnél nagyobb területet fogott immár közre, hossza elérte a 2 kilométert. Oláh Miklós 1536-ban így írt a várárokról: "maenibus in latum orbem circumductis Danubio utrinque compacta", azaz Pest fallal körülvett város, melyet a Duna egyik ága vesz körül. Egyáltalán nem mindegy, hogy ez a Rákos-árok, vagy éppen a pesti várfalat övező árok volt, de, hogy Oláh Miklós melyikre gondolt, már sosem fog kiderülni.

Milyen más lehetőségünk van eldönteni, Duna folyt-e az árok helyén, vagy sem? Itt vannak például az Ős-Buda kutatók által előszeretettel hivatkozott metszetek. Pest városáról több száz alkotás készült, mint a folyó túloldalán lévő Buda mellékvárosa. Ezek a metszetek annyifélék, ahány féle ember rajzolta, vagy éppen másolta valakiről. Többnyire abban is képtelenek megegyezni, mennyi bástya kísérte a pesti városfalat. Evlia Cselebi leírása alapján 12, amiből 5 kerek rondella volt, 7 másik pedig a kapuk között helyezkedett el. Ugyanígy képtelenség bármilyen várárokra vonatkozó információt leszűrni a metszetekből. Az egyiken létezik:

Míg a másikról hiányzik:

Ha mindenképpen meg akarjuk magyarázni ezt a jelenséget, akár azt is mondhatnánk, hogy az egyik képen magas volt a Duna vízállása, míg a másikon éppen kisvíznél érkezett a metszet készítője. Azonban a városban állomásozó helyőrségnek kisvíz alkalmával is meg kellett valahogy védeni a várfalakat, nem valószínű, hogy hagyták volna kiszáradni.

Visszatérve a török világutazóhoz, szerencsére jó megfigyelőképessége a pesti árokra is kiterjedt:

"Némelykor ha a Duna megárad a vár falait verdesi, azért árokra szükség nincs. A száraz felől a földből metszett sekély árka van, de ez nagyon széles, sőt a régi időben a Duna körítette, a minek a jelei most is láthatók."

Tehát ha volt is ott Duna-meder 1660-1664 között már csak nyomait látta.

Közvetlenül Buda visszavívása előtt az árok és a városfal között a törökök cölöpöket vertek le és arra külső ágyúállásokat telepítettek. Ezt azonban még 1686 előtt elbontották. Ekkoriban az árok 8 méter széles és 6 méter mély volt, méretei alapján egyértelműen emberkéz formálta.

Utolsó hírünk a városfalról 1710-ből származik, amikor a pesti városi tanács elrendelte a sáncárok rendbetételét, hogy az védelmet nyújtson Rákóczi kurucaival szemben. Ezt követően már nem volt többé szükség a várárokra, a város fejlődése hamarosan túljutott a városfalakon és egy ekkora méretű árok ezt a fejlődést már akadályozta. Pest katonai szerepe a török kiűzésével megcsappant, de a városfalakat, kapukat csak fokozatosan bontották le. Bél Mátyás 1737-ben még azt írja az árok megvan, de Mikovinyi 1737-es térképén és az azt követőken már nyomát sem lelni.

1838-ban, amikor a Duna újra birtokba vette egykori medreit, sőt azokon bőven túlnyújtózott az elöntés a falakon belüli Belvárost is érintette. Míg az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél 270 centiméter magas vízoszlopot mértek, addig a falakon jobbára kívül eső terület a Deák térnél szárazulat maradt. Az elöntés mértékéről készült térképen már az árok vonala sem rajzolódott ki. 

2. ábra Vízborítás mélysége az 1838-as árvíz idején - a várárok vonalának semmi nyoma

Ahhoz, hogy témánkat földrajzi szempontból is körüljárhassuk vissza kell mennünk abba az időbe, amikor Pest városa helyén még homokdombok között megbúvó vizenyős területek húzódtak. Az 1000 évvel ezelőtti tájrekonstrukció egy ilyen beépített területen már csupán mélyfúrásokból lehetséges, ahol a fúrási eredményekből le kell vonni mindazt ami emberi beavatkozást feltételez. Az antropogén hatás azonban sokszor elpusztította a kutatott területen vizsgált utolsó természetes állapotot, így a felső rétegeket illetően csupán találgatni lehet. Az alábbi ábrán a 201-es fúrás és a 193-203 közötti terület egykori folyómedret jelez.

Schweitzer Ferenc által fúrásminták alapján összeállított geomorfológiai térképe szerint Pest mégcsak nem is a II/a teraszon, azaz a legmagasabb térszínen jött létre. Ellenben a terület déli részén - az illesztési és rajzolási hibahatáron belül - a Dohány utca és a Fővám tér között egy elhagyott Duna medret láthatunk. Elképzelhető, hogy a vizesárok részben dunai eredetű volt?

Ha azonban összevetjük az 1. ábrát a 3. ábrával, jól látható, hogy a Duna-meder feltételezett helyén Szentfalva külváros, majd városrész fekszik. A középkori emberekről merészség lenne feltételezni, hogy ártérre építkeznének, így két lehetőség adódik. Vagy Szentfalva épült egy régen feliszapolódott Duna-mederre, vagy a medernek és az ártérnek nincs semmi keresnivalója ezen a területen.

3. ábra Pest morfológiai szintjei (Sötétzöld: alacsony ártér, sárga: magas ártér, sárgy pöttyözött: II/a tersz)

Ha egykori Duna-meder is volt Pest vizesárka ma már szinte lehetetlen lenne bebizonyítani. Amióta Pest városának helyén megtelepedett az ember a táj és a felszín folyamatos átalakuláson ment végbe. Békeidőben szemetet hordtak bele, háborús időben újra kiásták. Szélesítették, betemették, átépítették, mélyítették, cölöpöket vertek le benne, ágyúállásokat alakítottak ki rajta, majd végleg betemették és a biztonság kedvéért (árvízvédelem) még fel is töltötték. Azóta újabb és újabb városi rétegek rakódtak le fölötte és ma már képtelenség rekonstruálni a természetes állapotát.

Egészen biztos, hogy Pest városa egy dunai szigeten épült, hiszen a Nagykörút nyomvonalán bizonyítottan egy hajózható folyami fattyúág haladt a középkorban. Nagyon valószínű azonban az is, hogy ezen a szigeten belül létezhetett egy (vagy több) másik sziget, melynek déli részén épült fel Pest városa. A középkori város déli és keleti részén húzódó mederben később emberi erővel vizesárkot alakíthattak ki, melyet dunavízzel tápáláltak. Az új ág valahol a Vigadó környékén ágazhatott ki a Dunából. Ezért tűnhetett úgy a korabeli szemtanúknak, hogy a Duna övezi minden oldalról a szigetté vált várost.

Az elmélet megerősítéséhez azonban az kellene, hogy a városfal régészeti kutatásai kitejedjenek az árok eredetének tisztázására.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Aquincum, Ókori táj - ókori város - MTA Földrajztudományi Kutatóintézet. 2010.
• Irásné Melis Katalin: A pesti városfal a török hódoltság idején 1541-1686. Várak kastélyok templomok 2008/6. 12-15. p.
• Csorba Csaba: Pest városfalának vázlatos története. Budapest régiségei 24/1. (1976.) 349-368. p.
• Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai 1660-1664. Gondolat, Bp. 1985.
• Gárdonyi Albert: A pesti városfal. Historia Pest-Budai emléklapok 2 (1929) 4-5. p.
• Rómer Flóris: A régi Pest - Budapest 1873.

Laktanya alá temetett sziget

Szentendre városának egy 1826. évi leírás szerint volt még egy sziget a birtokában a Pap-szigeten kívül. Mivel már a Pap-sziget is a végét járja a mellékág feliszapolódása miatt, érdemes megvizsgálnunk mi történt Szentendre város másik szigetével, mely a Malom-patak (manapság Bükkös-patak) torkolatától délre feküdt és szinte évek alatt eltűnt a föld színéről. Majdnem teljesen, szerencsére apró nyomok még mindig emlékeztetnek a rejtélyes módon eltűnt Város-szigetjére.

"Az itt folyó Szent Endrei Kis Dunának jobb partja fejér agyagon nyugvó fekete főldből áll; Felső Mlákatól kezdvén, Dunárajáró mellett mindenütt magos és töredékeny; a’ város Szigetje alatt ezen magos part szántó főldekre tsavarodván a’ Város Szigetjét formálja; a’ valoságos Duna partja azomban alatson, de szinte tőredékeny: ott, a’ hol ezen két partok egymástól elválnak a’ hajókat vonó Lovak etettetni, és pihentetni szoktak, hogy megújjúlt erővel a’ Szent Endrei Forgókon által mehessenek."

1826-ban ugyan a Duna Mappáció térképész mérnökei még jelen időben írják le a szigetet, a térképeiken már csak múlt időben ábrázolják (1. kép Viszonyításképpen az Életes háztól nyugatra van most a HÉV végállomás, a téglagyári gödrök helyén ma sorházak állnak). A mellékág északi részén már nem jelölik a vízborítást, csupán egy keskeny holtági szakaszon. Az 1826-os állapot rekonstruálását nehezíti, hogy ettől délre lévő szelvény lappang valahol, így képtelenség megmondani, hogy a déli szakaszból mennyi maradt meg, és kapcsolatban volt-e a főággal. Véleményem szerint igen, főképp annak ismeretében, hogy tudjuk mi volt az a hidrológiai esemény, amely a sziget eltűnéséhez vezetett.

1. kép A szentendrei Város-szigetje 1826-ban

A titokzatos esemény tárgyalása előtt érdemes egy pillantást vetni az "eredeti" állapotra, ahogy azt az I. katonai felmérés készítői látták valamikor az 1780-as évek első felében (2. kép). Látjuk a két részből álló Pap-szigetet, a révátkelőt és a Bükkös-patak torkolatától délre lévő szigetet. A Bükkös-patak két évszázaddal ezelőtt valamivel bővízűbb lehetett, ugyanis több malom vízellátását biztosította, éppen ezért Malom-pataknak hívták.

Az orsó alakú Város-szigetje hosszában kb. 1 km hosszú lehetett, szélessége pedig 200 méter. A hajózási útvonal, azaz a főág tőle keletre húzódott. A leírás szerint a magas part, melyre a város is épült a Város-szigetjénél távolodik el a Dunától a szántóföldek irányába. A kiszélesedő ártéren a legnagyobb árvizek egészen a hegyek lábáig érhettek.

2. kép Szentendre és környéke az I. katonai felmérés idején (1782-1785)

Szentendre város szigetjének pusztulása egy konkrét dátumhoz, 1816-hoz köthető, amikor egy felhőszakadás következtében villámárvíz vonult le a Malom-patakon. A patak kilépett a medréből és a parton álló házakat elpusztítva söpört végig a városon. Íme a katasztrófa korabeli szűkszavú leírása:

"Szent Endrei Duna jobb partja város Szigetje mellett szakadozott; Téglaverőhely erányában kevés gyep mellett kővitses; Malomvőlgyi Patak pedig Torkolatjánál kővits által annyira felemelkedett, hogy a’ Hajóknak a’ Monostori parthoz kőzel járni, és úgy ezen akadályt kikerűlni kelletik. Ezen nagy Porondnak oka az, hogy 1816ik Esztendőben hegyek kőzőtt tőrtént felhőszakadás tőbb e’ Vőlgyben helyheztetett házakat lerontott, és tővestűl lemosván nehezebb részeket itt lerakott."

A patak tehát belehordta a Visegrádi-hegység köveit, saját mederanyagát és Szentendre bizonyos részeit a Dunába, a torkolatánál lerakta, majd ennek a hordalékmennyiségnek egy részét a folyó elegyengette. Jutott belőle a Város-szigetjének mellékágába is, méghozzá annyi, hogy annak északi szakaszát szinte teljesen eldugaszolta. Ez az állapot jelenik már meg az esemény után 10 évvel a Duna Mappáció szelvényén. A II. katonai felmérésen, kb. 20 év múlva már semmi nyoma nincs a szigetnek.

3. kép A Város-szigetjének megmaradt kontúrjai műholdképen

Közel kétszáz évvel a sziget eltűnéséhez vezető villámárvíz után még mindig találhatunk jelenkori domborzaton és térképeken az egykori partról árulkodó formákat (3. kép). A területen ugyan komoly terepmunkák zajlottak, feltöltések, árvízvédelmi töltés építése, amelyek tovább nehezítik a sziget megtalálását. Mivel ez honvédségi terület, talán a legegyszerűbb először távolról rápillantani. Műholdképen telekhatárok rajzolják meg a mellékág északi szakaszát a töltéstől egészen a honvédségi létesítményekig. A sziget főági partja bizonyára módosult az évszázadok során, de az orsó alak még mintha mindig kirajzolódna.

Kissé közelebb menve, de még mindig viszonylag távoli képet kapunk a Város-szigetjéről, ha a monostori partról tekintünk a túlpartra. Az ártéri erdőben jelentkező folytonossági hiány és a terjeszkedő aljnövényzet olyan érzetet kelt, mintha egy valódi szigetcsúcsot látnánk.

Ahogy közeledünk magához a szigethez, egyre jobban mosódnak el a formák. Valahol itt lehetett az északi csúcs, melyre ez a földnyelv emlékeztet az éppen aktuális vízállásnál. Mellékágra utaló más nyomot itt a feltöltés miatt nem is lehet találni, a táj nagyon átalakult az elmúlt két évszázad során.

Szentendrén is van Egyfás-sziget, bár nagyon kicsi az a vízállás-intervallum, amikor ez elmondható róla. Ez a kép éppen egy ilyen ritka alkalmat örökít meg éppen a Város-szigetjétől északra, de még a Bükkös-patak torkolata alatt.

A műholdképen látható telekhatáron és a sziget csúcsára emlékeztető felszínformán kívül is akadnak más nyomok a szinte teljesen beépített területen. A kerékpárút töltése közvetlenül a Duna mellett halad, a Város-szigetjének gerincén. A mentett ártér ma honvédségi terület, a Görgey Artúr Laktanyához tartozik. A szögesdróton túl jellemzően romos épületek állnak gazos telken. Azonban a mélyebben fekvő területeken a gazt kiszorította a nádas. Ez jelzi, hogy egyes részeken még mindig nagyon közel van a talajvíz.

Szentendre város emlékezetéből a beépítés teljesen eltüntette a Város-szigetének emlékét. Holott az eltűnése igazi kuriózum, hiszen nincs még egy sziget a magyar Duna-szakaszon, amelyet egy villámárvíz iszapolt volna fel ennyire rövid idő alatt.

A Hatoson/Sárkányon

Szentendre város legdélebbi szigete a vízügyes terminológia szerint a Sárkány-, vízitúrázók számára a Hatos-, a szélsőjobboldali polgártársaink szerint a Szálasi-sziget. Nem mondhatni, hogy a blog eddig még nem foglalkozott vele eleget, először az elnevezése körüli problémakört vettük górcső alá a Földrajzinév-bizottságig elmenve, majd olvasói kommentek segítségével is rekonstruáltuk a kicsiny sziget keletkezésének időpontját és körülményeit. Ezen a nyáron pedig végre sikerült is felkeresni egy rosszul végződött villám-kerékpártúra keretein belül.

Strandoló gólyapár a Sárkány-szigettől délre

 
Igazából nehéz eldönteni, hogy a sziget nevei közül az elsőt, vagy a másodikat használjuk a rendelkezésünkre álló háromból (az utolsót lehetőleg semmiképpen sem), így a döntést az olvasóinkra bízzuk, a bejegyzés végén található demokratikus applikációval lehet véleményt nyilvánítani.

Visszatérve a szigethez íme egy remek fotó róla a 2013 júniusi nagyárvíz idejéből. Ekkor nemogy a mellékágban, de egészen a töltés tetején futó kerékpárútig állt a víz és ebben a vízben az ártéri erdő.

A töltés tetejéről egy földút vezet le az ártérhez, ahol éppen egy parkoló autó mellett pumpálta egy család a gumicsónakot. Keresve sem találhattak jobb helyet, a folyópart itt olyan lapos, hogy szinte adja magát a csónakok vízrebocsátásához. Innen mindkét irányban sűrű, áthatolhatatlan ártéri erdő kíséri a Dunát.

Hatalmas szerencsére 2014. június 28-án Vácott mért 75-78 cm-es (reggel ill. este 7 órás mérés) és Budapesten mért 179 cm-es vízállásnál éppen volt némi átfolyás a mellékágban. Azért nagy szerencse ez, mert így a legkönnyebb meghatározni, hogy egy mellékágnak mekkora a küszöbszintje, azaz hány centiméteres vízállásnál szűnik meg, ill. indul meg újra a vízáramlás. Ehhez pedig nem kellett más tenni - mérőszalag híján - csupán hozzávetőlegesen meghatározni mekkora a legkisebb aktuális vízállás a mellékág két végében. Ami nem bizonyult túlságosan egyszerű feladatnak.

A szentendrei parton nem lehetett végigsétálni, a Duna éppen a parti fák és cserjék tövéig ért. Az ártéri erdőben pedig szinte áthatolhatatlan volt a szemét, uszadék, kidőlt fa, aljnövényzet és szúnyog sűrűsége. Elképzelhető, hogy a nyár elejei TeSzedd mozgalom hullámai ide már nem értek el. A talajt hólepelként borította a nyárfákról hullott szöszmösz, és ez az anyag kifejezetten jól tapad az ember ruházatához is. Egy ponton sikerült kiérni az ártéri erdőből egy talpalattnyi iszapos részre, ahol a mellékágra merőleges ritkás kősort lehetett látni a víz alatt; mintha egy régi keresztgát maradványa lett volna. Ilyet azonban egyik térképen sem jeleztek. Végül egy örökkévalóságnak tűnő háromszáz méter után sikerült átkelni ezen a dzsungelen és kiérni a sziget északi csúcsánál lévő kavicszátonyhoz.

Keskeny csatornán át áramlott a Szentendrei-Duna vize a meglehetősen sekély, zátonyokkal tarkított mellékágba, a legsekélyebb helyen is vádliig ért a víz, ami azt jelentette, hogy ha 30 centimétert apad még a vízállás kiszárad a mellékág és a sziget megszűnik szigetként funkcionálni. Ez Vácnál mért 45-48, Budapesten mért 150 centiméternél következne be.

A Hatos/Sárkány sziget nem tartozik a nagy dunai szigetek közé, mindössze 200 méter hosszú és 55 méter széles, így rövid idő alatt be lehet járni. Partja mindegyik irányban lapos, nincsenek rajta meredek szakadások. Magassága alapján gyakran elboríthatják az árvizek. A sziget belsejében ugyancsak rengeteg szúnyog van, az aljnövényzetet azonban itt első nyaras facsemeték borítják, a levélzetük alapján valamilyen juharféle. Egy, a sziget középvonalában kifeszített drótkötél mellett csak a milliónyi szúnyog érdemel említést. Lassan érthetővé válik miért a Szúnyog-sziget a magyar Duna-szakasz leggyakoribb szigetneve.

A sziget déli csúcsán  - és a szentendrei part mentén - a szukcesszió jelei mutatkoznak. A lapos, iszapos-agyagos területen kanadai aranyvessző, keserűfű és egyéb gyomnövények kezdik meghódítani a frissen lerakott hordalékot. A feliszapolódás és kavicszátony-képződés zónája egészen a szemközi parton fekvő erdősávig tart, melynek előterében a gólyák strandoltak a kezdő képen. Hacsak nem történik drasztikus változás a folyó dinamikájában öregkorunkra itt már ugyancsak áthatolhatatlan ártéri szemetes-szúnyogos erdőt fogunk találni.

Itt is jelentkezett vízáramlás, bár a csatorna mélysége feleakkora volt, mint az északi csúcsnál. Csupán bokáig ért a víz, amiből az következik, hogy a mellékág déli irányból fűződik le először Vácnál mért 65, ill. Budapesten mért 165 centiméternél.

Ha a mellékágban szeretnénk kenuzni, érdemes előtte az adatokat ellenőrizni a hydroinfo.hu honlapon. Kalandvágyók vízitúrázók számára a szemközti part erdőjében is rejtőzik érdekesség: két régen eltűnt sziget. Kerékpárral is könnyű meglátogatni, a Lupa-tavak északi partjainál található az odavezető földút lejárata. 

És a beígért kérdőív: 

online polls