Egészen a török kor kezdetéig 10 név szerint ismert és egy névtelen település állt a Rosd-, újabb nevén a Szentendrei-szigeten. Közülük csupán négy maradt fenn. Az elpusztult települések közül néhány nevét megőrizte az utókor, településrészként, vagy éppen dűlőnévként, a többit csupán oklevelekből, vagy régészeti leletekből ismerjük. Mostani bejegyzésünkben rövid sétát teszünk a középkori Szentendrei-szigeten.
1, római romok. 2, elpusztult település.
3, létező település. 4, a Szentendrei-sziget kiterjedése a középkorban
A Szentendrei-sziget északi csúcsa egy viszonylag magas homokhát, mely folyásirányban folyamatosan ellaposodik. Alakja emlékeztet a sivatagi barkánra, de itt nem csak a szél, a víz is közrejátszott kialakulásukban. Magjuk főként kavicsból áll, melyre a szél hordott homokot a szárazabb és hidegebb periódusokban. E térszínekből több is van, ezek jelölik azokat a sziget kezdeményeket, melyből a jégkorszak után egybeforrt a ma is ismert egységes Szentendrei-sziget. Ezek voltak az emberi megtelepedés első térszínei, ahol az árvizek nem fenyegették az ott élőket. Legmagasabb pontjaik meghaladhatják a 120 métert.
Kisoroszi legmagasabb pontján a római korban egy kiserőd állt. A Kápolna-dombi erőd tövében jött létre a hagyomány szerint Kálmán király uralkodása alatt (1095-1116) Kisoroszfalva település. A Galíciából érkező rutén (orosz) telepesek királyi ajtónállók voltak, feltételezhetően a közeli Visegrádon teljesítettek szolgálatot. Annak ellenére, hogy a település első okleveles említése 1631-ből származik a cserépleletek alapján biztosan kijelenthető, hogy már az Árpád-korban is létezett. A török megszállás alatt (1588-1626 között) elnéptelenedett, majd újratelepült és átvészelte a felszabadító háborúkat.
Ármentes térszín és ártér találkozása Kisoroszinál
Nem volt ilyen szerencsés a Dunabogdánnyal szemközt, az Istvánffy-földeken feltételezett Bogdánrév falu. Történetéről csupán annyit tudni, hogy 1397-ben együtt említik a folyami átkelőhelyet és a falut, melyet valószínűleg a révész és családja lakott. A török kor elején néptelenedhetett el, utoljára 1623-ban említik pusztaként. Neve ezt leszámítva teljesen feledésbe merült.
Tahitótfaluról sokan tudják, hogy a dunántúli Tahiból és a szigeti Tótfaluból jött létre, azt azonban már kevesebben, hogy ezen kívül még 4 középkori falu területét kebelezte be. Tahitótfalu mentségére legyen mondva, hogy a bekebelezés idején ezek a falvak már régen elnéptelenedtek. Két faluról, Tordáról és Vácrévéről már részletesebben beszámoltunk a Dunai Szigeteken. A lebontott Pokolcsárdától délre állt Vácréve első okleveles említése 1318-ból származik, 1623-ban pedig már pusztaként említik. Bogdánrévhez hasonlóan a neve sem maradt fenn, jelenleg egy erdővel benőtt sportpálya alatt nyugszik. Torda falu egy a Dunával párhuzamos homokháton épült templomos település volt. Nevét egy dűlő őrizte meg. A szántásból rengeteg cserép kerül elő mind a mai napig, köztük VIII. századiak is. Nem lehetetlen, hogy a honfoglalás előtti népek települése egészen a török időkig fennált. Lakói Tótfaluba költöztek be. Majdnem megérte a keresztény hadak győzelmét, 1685-ben írják le először elnéptelenedett faluként. Református templomának helye még az 1800-as években felismerhető volt.
Ennyi maradt Tordából
Ugyancsak a Váci-Duna partján feküdt Szentgyörgy. A Torda-sziget felső részénél épített sarkantyúnál a kisoroszi szigetmaghoz hasonló homokhát magasodik. A parttól 200 méterre épült Szentgyörgy falu és a hozzá tartozó templom. Okleveles említését nem ismerjük, valószínűleg a török kor elején pusztulhatott el. Templomát és temetőjét régészek megtalálták, neve dűlőnévként él tovább. A helyszínen talált leletek itt is egy korábbi avar települést feltételeznek. Tahitótfaluhoz csatlakozott egy másik szentről elnevezett elpusztult falu, melynek neve ugyancsak dűlőnévként él tovább; Szentpéter. Cirpi római táborával átellenben magasodó Józsa-hegy nevű homokdombon a római korban őrtorony állt. Ennek tövében a névből következtetve a XIII. században jött létre település. A név alapján az is megállapítható, hogy templomos helyről volt szó, kőtemplomának maradványai az 1800-as években tűntek el végleg. A falut 1546-ban már kihalt helyként említik, helyén a XX. században nyaralók épültek. Maga Tótfalu pedig nem csupán túlélte a török megszállást, de 1686-ban Pest vármegye egyik legnépesebb települése volt, többen laktak itt mint Cegléden.
Szentgyörgy falut rejtő fenyves
A terepviszonyok alapján elképzelhető, hogy Torda, Szentgyörgy, Tótfalu és Szentpéter között a középkorban időszakosan Duna meder húzódhatott nagyvíz idején. A Kecske-sziget déli csúcsától kiinduló árok egészen Sződligetig nyomozható, ehhez csatlakozott egy másik meder, mely Szentgyörgy és Torda között szakadt ki a váci ágból.
Pócsmegyer hasonlóan Tótfaluhoz épségben átvészelte a török kort, folyamatosan lakott hely volt. Középkori templomát csak 1788-ban bontották le, festett köveit beleépítették az új református templomba. Pócsmegyer közigazgatási határain belül nem állt más középkori falu, viszont a XX. században létrejött Surány nyaralótelep manapság sok embernek szolgál állandó lakhelyül.
A Szentendrei-sziget alsó harmada Szigetmonostorhoz tartozik. Régi település ez is, amely kis költözködéssel ugyan, de túlélte a törököket. Létrejötte a Szent Szalvátor bencés(?) monostornak köszönhető, mely eredetileg az horány-alsógödi révháztól délre állt. Alapítását 1198-1221 közé teszik. Oklevelekben "rosdszigeti"-ként említik az itt birtokos Rosd nemzetségről. Ez a szigetnév a törökök megérkeztéig van használatban, ekkortól kezdik Váci-, ill. Szent András szigetének nevezni. Monostor falu a XVI. században költözik a mai helyére, azt nem tudni, hogy a monostor pusztulása, vagy árvizek következtében, bár az utóbbi valószínűbb. Többször elnéptelenedik, de a XVII. század közepétől folyamatosan lakják és átvészeli Buda ostromát is 1686-ban.
Itt rejtőzik Bolgárfalu
Monostor gyakran együtt szerepel egy másik faluval az adóösszeírásokban. Ez Bolgárfalu, mely ugyancsak a Duna partján épült, szemközt Szentendrével és a Bükkös-patak torkolatával. Nevezték Polgárnak és Polgárdinak is, de ez nem más mint névtorzulás, hiszen nem polgárok, hanem bolgár telepesek lakták. 1592-ben már pusztaként említik, később sem települ újra. Jelenleg a falu helyét szigorúan őrzi a Vízművek, tilos a látogatása.
Végül meg kell említenünk a legdélebbi települést is, melynek a neve sem maradt fenn. X-XIV. századi cserepek és egyéb leletek alapján gondolják a régészek, hogy a Szentendrei-sziget déli csúcsa lakott hely lehetett. Kifejezetten sok bronzkori lelet mellett római emlékeket is leírtak innen, sajnos a vízművek építkezései alaposan átformálták itt a terepet és a római emlékek már nem nyomozhatók. Buda 1686-os visszavívásakor a keresztény hadak egy földsáncot építettek a sziget déli csúcsára, hogy így biztosíthassák a megyeri átkelőt.
Mivel a Szentendrei-szigeten nincsenek állandó vízfolyások érthető, hogy valamennyi település a Duna partján jött létre. Egyetlen kivétel Szigetmonostor, ez a település máig tisztázatlan okból költözött a sziget belsejébe a XVI. században. A megtelepedésre legalkalmasabb térszínek Tahitótfalu környékén találhatók, ez volt a legsűrűbben lakott terület, ahol egyes falvak egy kilométeres távolságon belül helyezkedtek el egymástól. Gyakran a középkori cserép leletek mellett nagy számban találni bronzkori emlékeket ugyanott. Ha az egyes települések továbbélése nem is bizonyítható, de valószínű, hogy eleink bölcsen ugyanazokat az ármentes halmokat népesítették be, mint előttük már oly sokan.
FRISSÍTÉS!
Mindig nagy öröm, ha a bejegyzések másokat munkára inspirálnak, szerencsére ez történt ez alkalommal is. Takács Zoltán küldte az általa szerkesztett Szentendrei-sziget domborzati térképet némi kommentárral ellátva:
"Nagyon tetszett a Szentendrei-sziget elpusztult települései című bejegyzés. Korábban nézegettem Lázár deák térképét is, és ott láttam, hogy anno jóval több település lehetett a szigeten, mint ma.
A mostani bejegyzés alapján próbáltam elhelyezni őket hol, merre lehettek. Kiindulásként jobb híján a mai domborzatot vettem figyelembe. Nyilván ez közel sem egyezik az 500-1000 évvel korábbi domborzattal, de az tűnt fel, hogy a mai terepviszonyok szerinti legmagasabb részeken nem nagyon vannak, és nem is voltak települések. Illetve talán megfigyelhető pár a cikkben említett szigetmag is. Csatolok egy kezdeti képet, talán érdekes lehet."
Köszönjük a térképet, annyi hozzáfűznivaló lenne talán, hogy a sziget legmagasabb térszínei időszakosan mozgó futóhomok hamok voltak, amelyre középkori ember - ugyanúgy, mint ártérre - nem volt hajlandó építkezni. A térképen nagyszerűen kirajzolódnak a szigetmagok is, egy kivételével - Szentgyörgy is egy ilyen ősi magra települt.
