Szőny öt szigete

1880. januárjában a jeges ár elvitte a komáromi híd új-szőnyi és erzsébet-szigeti hídfőjét. 1876 után pedig másodszor is megsemmisült a Vág-Dunán átívelő, nemrégiben újjáépített híd. A jeges árvizek utáni munkálatok alaposan megváltoztatták a város és környezete képét. A megrongálódott nagy-dunai híd helyén tíz év múlva már az állandó vashidat építették. Egy évvel a jeges ár után pedig már meg is kezdődött a jégtorlódás fő felelősének, a szőnyi medertágulatban képződött zátonynak felszámolása. 

Rés a Szőnyi-szigetek párhuzamművén

Komárom vára alatt ömlik a Vág és a Pozsony alatt kiágazó csallóközi Kis-Duna együttesen kb. 200 m³/s vízhozama a Duna főágába. A mostani kisvizes időszakban a főág vízhozama mindössze 1000-1200 m³/s, így viszonylag sok vízzel gyarapszik a Duna. A vízzel azonban hordalék is érkezik, amely az összefolyás miatt megváltozó vízsebesség hatására kiülepedhet. Így alakulhatott ki a folyószabályozás előtt a Szőny település mellett képződött zátonyos medertágulat, amelyen az 1880 telén fennakadó jégtáblák súlyos károkat okoztak Komáromban és Új-Szőnyben (Új-Szőny 1896, Ó-Szőny pedig 1977 óta Komárom része).

Szőnyi-zátony 1857.

Történetünk kezdetén, 1857-ben még a Budapest-Komárom vasútvonal sincsen készen, de Ó-Szőny mellett már ott látunk egy viszonylag nagy, 1400 méter hosszú zátonyt. Szemben, a harcsás-pusztai oldalon nem aknazárat, hanem hajómalmokat látunk, melyek a józan észt és a bejelölt hajózó útvonalat figyelembe véve valószínűleg a legnagyobb sodrású szakaszon őröltek. A Szőnyi-zátony 1857-ban viszonylag fiatal képződménynek számított, az előző, 1840-ben felvételezett Komárom környéki második katonai felmérésről ugyanis még hiányzott. 

Érdemes megemlíteni, hogy régebben is léteznie kellett egy Szőnyi-szigetnek. Ó-Szőny település nyugati vége egy ma is látható régi meder mentén fekszik. Ennek az ágnak a nyugati vége eltűnik a Csillag erőd alatt, de az ívből következtetve valahol ott szakadhatott ki a főágból. Kelet felé ma is ez az ág rajzolja ki a közben összenőtt település határát, visszatorkollását egy vasúti híd jelölte a katonai térképeken valahol ott, ahol a keresztgát megépült a vasútállomás alatt.  

Ugyancsak jelöli a Szőnyi-zátonyt a III. katonai felmérés, mely vízrajzi tekintetben pontatlanabb volt elődjénél. Ez a felmérés valamikor 1874 és 1880 között készülhetett, Ez volt az utolsó térkép, mely a szabályozás előtti állapotokat ábrázolja, ezen a Szőnyi-szigetek őse csak 700 méter hosszú, azaz feleakkora, mint a hajózási térképen szereplő mederforma.

1881 és 1884 között a komáromiak nagy megkönnyebbülésére nekiláttak felszámolni a szőnyi medertágulatot. Egyrészt ástak egy 40 méter széles vezérárkot a folyó közepén 2100 méter hosszúságban, másrészt két kőszórással összeszorították a Duna medrét. Harcsás-pusztától délre csak partvédő kőszórás, Szőny mellett egy nagyobb munka keretében egy szokatlan alakú, lekerekített végű párhuzammű épült, melyet egy keresztgát kapcsolt a parthoz, közvetlenül a vasútállomás mellett. 760 méterről 460 méterre csökkent a Duna szélessége. A párhuzammű egy része a fenti térképen látható zátonyon keresztül épült meg, azaz a keleti, lekerekített elvégződés keresztgátként is funkcionált - eleinte. Mindazt, ami a párhuzamművön kívül maradt a zátonyból elmosta a Duna, míg ami belülre került a kőszórással védett öblözetbe, megmenekült és idővel szigetté fejlődött, már amennyiben nem szigorú értelemben használjuk a sziget kifejezést. 

A párhuzammű keleti végére később egy, a fő kőszórásnál mélyebb helyzetben lévő kis "farok" került, feltehetően azért, hogy megakadályozza a nagyobb örvények kialakulását. Mivel örvények nem alakultak ki itt, a feliszapolódás idővel itt is szigetet épített, de erről majd később, ugyanis tennünk kell egy kis kitérőt.  

Szőnyi pártvédelmi művek - tévesen berajzolva, 1898.

Mintha 17 évvel később teljesen megfeledkeztek volna a zátonyról és a védművekről, Vályi Béla 1898-as "A Dunavölgy átnézeti térképe" c. művében előző nem szerepel, utóbbi pedig partbiztosításként jelenik meg, nem pedig a Duna közepén, ahol lennie kellene. Nem tudok másra gondolni, minthogy az átnézeti térkép méretaránya nem tette lehetővé a pontos ábrázolást, mindenesetre ezentúl érdemes fenntartásokkal olvasni Vályi Béla mérnök összefoglaló térképművét. 

A szőnyi szabályozási művek és az első két sziget, 1930.

Szőny mellett ma öt jól elkülöníthető sziget található, közülük négy a párhuzammű ölelésében, egy pedig azon kívül, annak keleti elvégződésénél. Közülük az elsőként létrejött az egykori zátony maradéka lehetett. A második 1930-ban már megvolt, az Angyalos térkép szerint. A keresztgáttól nyugatra képződött, a kőszórás belső oldalán. Ez nem lehetett a zátony maradéka, az egyik térképen sem nyúlt a vasútállomáson és a keresztgáton felül. Természetesen elképzelhető, hogy a zátony víz alatti része került felszínre a mederszűkülés révén létrejött mélyülés miatt. 

Három sziget 1941.

A harmadik sziget 1941-ben már látható. Az első sziget belső oldalán jött létre. Kialakulása összefügg a kőszórással határolt terület feliszapolódásával. A nagyvizek idején bejutó hordalék itt csapdába esett, apadás idején már nem tudott kiürülni a főágba, így évről évre sekélyebbé vált. Mivel az 1941-es légifotó árvíz idején készült, nem tudhatjuk, hogy a negyedik sziget zátonyként megvolt-e már. Az árvíz azt sem teszi lehetővé, hogy megállapítsuk megvolt-e már az a rés a párhuzamművön, a keresztgáton felül, amely az összes későbbi felvételen látszódik. Ez a rés friss vizet enged a mai napig a mellékágba az első, valamint a második és harmadik sziget között. 

A szőnyi öt sziget, 1960 (fentrol.hu).

Könnyű dolgunk van, ha a Szőnyi-szigetcsoport második világháború utáni történetére vagyunk kíváncsiak. A fentrol.hu oldalon 1960-tól 1976-ig négy különböző időpontban jó minőségű légifotókat találunk. Közülük az elsőn, 1960-ban már szerepel a negyedik és ötödik sziget. Negyediknek azt nevezem, amely a kőszórás által körbeölelt öbölben, a harmadiktól délre képződött. 1960-ban, középvíznél már 260 méter hosszú volt, de csak az alsó és felső csúcsán látunk növényzetet. Ekkoriban az ötödik sziget a dunai egyfás-szigetek népes táborát gyarapította, a kép jobb szélén. A keresztgáton felüli szakaszon a feliszapolódás nem a meder közepén, hanem a partok irányából jelentkezett fokozatosan, évről évre szűkítve a medret. Volt a feltöltődésnek egy harmadik iránya is, az öböl nyugati csücskéből keleti irányba. 

A szőnyi szigetcsoport 1976-ban (fentrol.hu).

Ha 1976-ban három helyen átvágják a kőszórásokat ma a Duna gazdagabb lehetne öt szigettel. Ekkor már önálló földdarabként, erdővel borítva látjuk őket, bár az ötödiken még mindig csak egy fa található. A folyó sodrását bizonyítja, hogy a párhuzamműn kívül nem alakulhatott ki a legkisebb zátony sem, a part itt nyílegyenesen követi a száz éve leszórt köveket.

A szőnyi szigetek, 2014.

Az utóbbi évtizedekben tovább folytatódott a feltöltődés, az ártéri erdő egyre nagyobb területeket hódított meg és a szigetecskék is egyre jobban egymásba olvadnak. A keresztgát alatt újabb zátony növekedik, holott 1976 után a párhuzammű alsó végét is átvágták, hogy a víz akadálytalanabbul áramolhasson. Az átvágás alatt az eddig egyfásként ismert szigeten újabb fák telepedtek meg és a zátony összenőtt a parttal. A szűkülő, egyre sekélyebbé váló medrekben hatalmas tömegű uszadékfa gyorsítja a feltöltődést. 

Jelenleg az erdő kiterjedése körülbelül 25 hektár, a Natura 2000 hálózat révén kiemelt természetmegőrzési terület. Csak remélni tudjuk, hogy az erdők és a folyóágak egyensúlya a jövőben is fennmarad. 

Ajánlott irodalom: 

Ádám Szilvia, Malatinszky Ákos: A Szőnyi-szigetcsoport tájtörténete és vegetációja

Szétrágott Szőnyi-sziget

A Duna mentén egyre több gondot okoznak a hódok. A WWF irányításával indult hódvisszatelepítési program révén a prémes állatok már az egész magyar Duna mentén megtalálhatók. Nyomaikkal elsősorban télen találkozni, amikor a friss faforgács és a kidőlt fák jelzik munkájukat. A Szőnyi-szigeten is él egy hódcsalád, munkásságukat a ritkuló ártéri erdő jelzi.

A XXI. század mindezidáig a hódok sikertörténete Magyarországon. A hódok sikere azonban másnak a kára, különösen telente. 2014 telén már a Gödi-sziget apropóján áttekintettük az Európából szinte teljesen kipusztult hódok újbóli megtelepedését és életmódjukat. Akkor számtalan új felbukkanásról kaptunk visszajelzést, amely addig még nem szerepelt hódok által érintett területnek. 2016-ra valószínűleg már az egész magyarországi Duna-szakaszon elterjedtek. 

A közigazgatásilag Komárom városhoz tartozó Ószőny szigetén is él egy vagy két hódcsalád. A szám azért bizonytalan, mert két egymástól elkülönülő területen vannak rágásnyomok, de csak egy hódvárat találtam meg. Az egyik megrágott rész éppen a vasutállomásról fél perces sétával megközelíthető keresztgáton jön velünk szembe. A fenti két kép itt készült. Előnye a helyszínnek, hogy magányos fák állnak a szinte felismerhetetlen kőszóráson, így bármit megrágnak, az biztosan a vízbe dől. Már ha a vízállás erre rábólint. A kidőlt fáról a hódok könnyen lerágcsálhatják a friss ágakat és hajtásokat. 

A Szőnyi-sziget tulajdonképpen Szőnyi-szigetek lennének helyesen, ugyanis négy többé-kevésbé különálló részből állnak össze egy egésszé, melyet a párhuzammű és a keresztgát fog össze. A keresztgát alatti rész három "karéjból" áll, melyek közül a parthoz közeli karéj legvégén találkozatunk a másik hódcsalád nyomaival. Itt egy mély öböl található, mely kapcsolatban van a főággal egy szakaszon, ahol elbontották a kőszórás egy részét. Ebből az öbölből könnyen megközelíthető a főág és a két másik csatorna is. 

Itt a kezdő hódok már nehezebb helyzetben vannak, a fák erdőt alkotnak, ahol egy rosszul kivitelezett rágás rengeteg erőforrást elvisz - a semmire. Itt a fák ugyanis néha egymásra dőlnek, így a szomszédos fatörzs megfogja a hódok ágak végén található reggelijét. Ilyenkor újra kell kezdeni a rágást, amely ismét magában rejti az előző szituáció megismétlődését. 

A hódlakások többnyire két bejárattal rendelkeznek, az egyik a felszínre, a másik a víz alá nyílik. Alacsony vízállás esetén az összes szárazra kerülhet, magas vízállás estén pedig mind víz alá. Komáromnál mért 103 centiméternél a szőnyi hódok lakása felszínre bukkan. Mintha a férjnek és feleségnek egyaránt lenne külön garázsa odalenn...

A szőnyi szigeteket nem csak a hódok, a harkályok is alaposan megtépázzák, bár utóbbiak a már elkorhadt törzseket részesítik előnyben. A pajorok, rovarok, bogarak utáni hajsza során a talajt sokfelé borítják be a hódrágáshoz hasonló forgácsok. 

Végezetül következzen egy szőnyi hódos képrejtvény, mely akármelyik logikai rejtvényújság lapján megjelenhetett volna. Mi történt itt? Segítségül annyit, hogy a szétrágott, de még álló törzs nem rendelkezik már odalenn gyökerekkel.

Palotai-sziget, 1944.

Budapest eltűnt szigetei közé tartozik a IV. kerületben található Palotai-sziget. Eltűnésének időpontját is ismerjük, valamikor 1953 táján már az újpesti part része volt, 1980-ban pedig egykori területén épült meg az Észak-pesti Szennyvíztisztító telep, teljesen átformálva a vízitúrázók két világháború közti paradicsomát. Egy most előkerült légifotó sorozat révén újabb darabka került helyére a sziget eltűnésének mozaikján.

Palotai-sziget, 1944 /hungaricana.hu/

1944. április 14-én, pénteken (a fák árnyékából ítélve) reggel a Magyar Királyi Honvéd Légierő gépei felmérték Budapesten a néhány nappal azelőtti szövetséges bombázás okozta károkat. A közel 550 légifotó a főváros ostrom előtti utolsó állapotát tükrözi, emellett számtalan érdekességet rejt a Dunáról. A georeferált állomány az Arcanum és a mapire.eu honlapon tanulmányozható, valamint a nagy felbontású képeket a Fortepan oldaláról lehet letölteni. 

Ha a Duna szempontjából vizsgáljuk a légifotókat, egyből szembeötlő a magas vízállás. 1944. áprilisában egy nagyobb árhullám vonult le a folyón. A repülés időpontjában 700 cm körüli vízállás volt a Vigadó téri mércén. Az árhullám három nap múlva, 17-én tetőzött 754 centiméterrel (a 2013-as budapesti LNV 891 cm volt). Budapesten a pesti oldalon ekkoriban a Vizafogó magasságáig épültek ki a rakpartok, ettől északra vízben állnak a lapos parton fekvő építési és rakodó területek. Szembeötlő a folyó színe is, az árvíz idején szállított hordalékmennyiség sárgás-barnára színezi a Dunát. Különösen éles a színbeli kontraszt a Népsziget déli csúcsánál, ahol a lezárt téli kikötő szinte fekete vize nem keveredik a főág világos színű vizével.

A "Palotai-sziget - fejlődés és morfológia" c. bejegyzésben, még 2011-ben végigtekintettük a sziget eltűnését. Az 1944-es légifotó előkerülése miatt érdemes ezt a cikket kiegészíteni.

1944-ben még jól látható a sziget fő tömege, a rajta található erdő miatt. Nyugati oldalán fehér pöttyöket látni, ezek ivóvízkutak, melyek valamilyen csővezetéken kapcsolatban kellett, hogy álljanak a parttal. Az alsó rész irányába elnyúló áramvonalas orsó alak a térképek tanúsága szerint alig változott az idők során. A sziget növekedése folyásirányba történt, a sziget déli csúcsán látható sűrű erdő alacsony ártéri növényzetre utal.

Mivel a fotózott terület északon a Fóti-út- Váci út sarkáig terjed, a Palotai-sziget eltűnését okozó megyeri T-sarkantyú nem szerepel a képeken. A mederszűkítés következtében a megyeri part előterében megindult az üledékfelhalmozódás és ezzel párhuzamosan a szemközti Római-part egyre erősödő elmosódása. Egészen addig csak a kis Palotai-sziget törte meg a meder egyhangúságát. Erdős felszínéhez 1930-ra északról egy Lidó nevű zátony csatlakozott, mely hamar a vadkempingezők kedvelt területévé vált. 1944-ben ez a zátony az árvíz miatt nem látható ellenben a sziget déli csúcsánál egy addig ismeretlen félholdhoz hasonlatos zátony nőtt, melyet már a legnagyobb árvizek sem leptek el. Felszínén már megtelepedett a növényzet. 

A megyeri part felé eső mellékág feliszapolódása is előrehaladott állapotban volt már 1944-ben. A T-sarkantyútól délre hosszú, sekély mellékágakkal tagolt zátony alakult ki. Itt is megtelepedett a növényzet, bár sűrűsége még nem hasonlítható a Palotai-sziget déli zátonyához. Feltehetően alacsonyabb vízállás esetén a táj már inkább az 1953-as állapothoz hasonlíthatott, mint a vízisport térképen ábrázolthoz.  

A Palotai-sziget hűlt helye 2016-ban

Ugyan a Palotai-sziget eltűnt a szennyvíztisztító feltöltött területe alatt, de a népnyelv még mindig ezen a néven ismeri a terület déli csúcsát. A zátonyon felnőtt erdő természetvédelmi oltalom alatt áll, de a mellette lévő holtágban ennek ellenére folyamatosan zajlanak kotrások és feltöltések. Ennek ellenére ez a partszakasz jóval érintetlenebb, mint a szemközti, parterózióval alaposan sújtott Római-part.

Régi parcellák az új Sárvíz-csatorna mentén

Hol volt már az az idő 1854-1855 fordulóján, amikor a dunai ártér áthatolhatatlan rengetege még védelmet nyújtott az ott lakóknak az átvonuló török és királyi hadseregek ellen. A világ egy nagyot fordult a XVIII. században és a hatalmas erdők, mocsarak, holtágak és fokok már egyre inkább akadályává váltak a gazdasági "fejlődésnek". 

A Sárvíz új torkolata.

A Sárviz és a Sió vízrendszerek szabályozatlansága komoly akadálya volt a mezőgazdaságnak, valamint ezen kívül megnehezítette a kelet-nyugat irányú dunántúli kapcsolatokat. Nem véletlen tehát, hogy itt alakult meg először Magyarországon az első hazai vízitársulat, a Nádorcsatorna Társulat. 1810. szeptember 10-én, Simontornyán Podmaniczky József kir. biztos hathatós szervezőmunkája révén sikerült nekifogni a nagy munkának, melyet már hetven éve sürgettek Tolna és Fejér vármegyében az érdekelt felek. A konkurencia és az ellentábor azonban igen jelentős volt, főként a malomtulajdonosok voltak ellenérdekeltek a Sárvíz völgyének rendbetételében. 

Mözs és Szekszárd határa még a régi medrek mentén fut.

A munkálatok "fentről lefelé" azaz északról dél felé haladtak. Utoljára maradt a legnagyobb változást előidéző feladat, új torkolatot kellett találni a Sárvíznek. Egészen az 1850-es évek elejéig a Sárvíz torkolata Bátánál volt. A Sárvíz mintegy 50 kilométert kanyargott a róla elnevezett Sárközön keresztül a Szekszárdi dombok lábánál. Légvonalban ugyan csak 27 kilométer a távolság, de a közel sík, elhagyott folyókanyarulatok százait, ezreit rejtő lapályon minduntalan eltérült ez a vízfolyás.  

1854-ben aztán elért a Sárvíz-szabályozás a Dunához. Új torkolatot kellett találni a folyónak, hogy a Sárközben a mezőgazdaság válthassa fel a nádasokat, szittyós réteket. A mérnökök választása a közigazgatásilag az egykor duna-tisza-közi Bogyiszlóhoz tartozó Taplósi-Holt-Dunára esett. Az egykor a Palánki-szigeten álló török vártól majdnem nyílegyenesen meghúzott új meder nyomvonala mindössze 4 kilométer volt. A Taplós a Duna egyik rövid életű, gyorsan lefűződött meandere volt Tolnától délre. A Tolnai-Dunát holtággá változtató munkálatokról már írtunk a blogon, a várszegi átvágás mindössze két évvel előzte meg a Sárvíz torkolatának áthelyezését (1852). Azaz a Sió és a Sárvíz vize már egy kétszeresen is holtággá változtatott mederbe került. Hosszú évek során napjainkra az egykori Duna főmeder a Sió szélességére csökkent, ma már szinte fel sem ismerni.

Elmocsarasodott régi medrek a szekszárdi vámház környékén.

A bejegyzés apropóját ennek az átvágásnak a kataszteri megjelenítése adja. Közvetlenül az csatorna kiásása után készült el az a tolna vármegyei kataszteri térkép, mely a Tolnához kapcsolt Mözs és a megyeszékhely Szekszárd határát ábrázolja. A térkép nemrégiben került fel a mapire.eu honlapra. 

Ezen még mindig megtalálható az egykori birtokszerkezet, melyet mint egy forró kés a vajban vágott keresztül a csatorna. Külön érdekessége a térképnek, hogy valamennyi korabeli tulajdonos neve szerepel a parcellákon, így családfakutatáshoz sem utolsó dokumentum.

Természetesen ezeket az apró parcellákat 1945 után már hiába keresnénk. A folyószabályozás és árvízvédelem lehetővé tette a mezőgazdasági hasznosítást a Sárköz északi részén is. A nagytáblás művelés a téeszesítéssel köszöntött be. Ez pedig nem csupán a korábbi birtokszerkezetet tüntette el, hanem az annak rajzolatát meghatározó vízrajzi hálózatot is. 

Nagyobb esőzések, áradások után ez a vízrajzi mintázat még nyomozható, a parcellák nyomát pedig már végleg elmosta az idő. 

Lassan felismerhetetlenné váló meder Kismaroson

Elnézést kérek a kifejezésért, de a 2015. év dunai szigetének választott Kismarosi-sziget borzasztóan unalmas sziget. Telepített, csupasztörzsű nyemesnyáras borítja egész területét, ahol az aljnövényzet hasonlóan unalmas csalán és szederinda. Van rajta három izgalmas és szokatlan fa, egy fenyő és két tuja, de tulajdonképpen a környezete az, ami széppé teszi a Kismarosi-szigetet. Például az alámosott dunai partfal, vagy bejegyzésünk témája, a gát feletti feltöltődött mellékág.

A Mátyásfa Környezetvédő Egyesület videójában már megismerkedhettünk a területtel, de annak már megvolt három éve. A videóban a gát feletti rész többnyire még vízzel borított volt, de most 2016 késő őszén csak néhány gödörben csillogott víz. A fenti képről még azt sem lehet eldönteni, hogy egy hétköznapi erdőszél látható-e egy mezővel, vagy egy Duna meder. Pedig ez az utóbbi, a kismarosi mellékág hűlt helye.

2016. november 26-án délután Nagymaroson mért 107 centiméteres vízállás esetén a kismarosi mellékág kettős arcát mutatja. A mellékágelzáró gát alsó oldalán van víz, a felső nincsen. Ez annak köszönhető, hogy a mellékág alulról kaphat csak vizet. Ha elég magas a főág vízállása alulról feltöltődik a kiság, ha tovább emelkedik a vízszint a gáton vágott átereszen feltöltődik a felső szakasz is. Hogy ez megvalósulhasson kellett volna még egy jó méter az aktuális vízálláshoz. E küszöbszint meghatározásához pontos mérésekre lenne szükség.

Víz hiányában még akár beszélhetnénk is mellékágról, ha mondjuk egy széles kavicsos meder tárulna a szemünk elé, de Kismaroson már olyannyira előrehaladott a feltöltődés, mint például a Vác déli részén található Égető-szigeten. 

Ahogy haladunk a gáttól a nyugati szigetcsúcson található feltöltődés felé egyre szűkül a nyílt terület. Nyílt területnek ebben az esetben a nem beerdősült területet értem. Ez lehet nyílt földfelszín, ahonnan a növényzet többnyire azért hiányzik, mert a vaddisznók kitúrták. Itt a gödrökben két helyen is csillogott víz, ami a  magas talajvízszintről árulkodik. 

A meder alja egyenetlen, de ez is a vaddisznók számlájára írható. Egész kondák járhatnak ide a Börzsönyből csigákat és kukacokat keresgélve, vagy éppen a sárban fürdeni. 

Mindkét oldalon meredek part követi a medret, jellemzően idős, terebélyes fűzekkel, nyárakkal kísérve. E természetes szegély mögött a szigeten papírnyár erdő egyhangú törzsei látszódnak, a parton pedig egy fasor ugyanebből a fafajból. Ahogy haladunk a feltöltődött mellékág közepe felé úgy változik a növényzet. Megjelennek a fiatal fűzek a széleken, mélyebb területen pedig a lágyszárú növényzet, nád, sás, keserűfüvek, sőt még nedvesebb periódusokból megmaradt békalencsét is látni. 

A gáttól háromszáz méternyire záródik az erdő felettünk a mederben, bár előbb még egy nádason is át kell valahogy vergődni. Eleinte ligetes ez az erdő, fiatalabb, majd idősebb fűzekkel. Az egykori Kismarosi-sziget felső csúcsánál az erdő már olyan sűrű, hogy a vadszőlők iszalagok miatt járhatatlanná válik. Ezek a liánok már egy következő szintjét jelölik az ártéri ligetredőknek, egyértelműen jelezve, hogy a feltöltődés itt már magasabb ártéri szintet épített.

A feltöltődés ma is tart, ha néhanapján az árvizek be is jutnak a mellékágba, apadás esetén a víz még kijut innen, de a benne lévő hordalék újabb tized milliméterekkel emeli a térszínt. Azaz a feltöltődés folyamata visszafordíthatatlan emberi beavatkozás nélkül. Ezzel nincs is gond, hiszen az ilyen élőhelyek csak változatosabbá teszik a Duna ártereit. Szerencsére a Dunakanyarban ma is folyamatosan képződnek újabb és újabb zátonyok és szigetek, úgyhogy a feliszapolódó mellékágaknak lesz utánpótlása a jövőben. 

Hegy a Mohácsi-szigeten

Amikor először hallottam róla nem hittem el. Ha még aznap nem látom a saját szememmel, a mesélőt egy notórius handabandázónak nyilvánítom. Csakhogy a dolomitos mészkő ott volt a kukoricásban, ahol ígérte, ráadásul annyi, hogy nem lehetett tévedés, a Mohácsi-sziget egykori sziklaormát találtuk meg. Azaz csak a hűlt helyét...

Ez a hegy már nem látszik ki a kukoricásból.

Aki a legújabb légifelvételek alapján szeretné megtalálni Vári-pusztát, vagy a róla elnevezett mészkőkibukkanást lehetetlen feladatra vállalkozik; szántóföldeken, erdőcsoportokon kívül mást nem látni. Hogy ide eltaláljon valaki tudnia kell mit keres és azt is, hogy hol. Turisták által messzire elkerült terület ez, ahol csak néhány horgász, vagy gazda bukkan fel minden sokadik napon. A Füzeséri Holt-Dunán sem lehet ide csónakkal eljutni, partjára nem vezet út, még földút sem. A legközelebbi település Dunafalva 3,5, a következő Bátmonostor 5,5 kilométerre van. Az egykori mészkőkibukkanást nyáron csak a szántóföldi növények tövében egyre sűrűsödő, szanaszét heverő kövekből lehet felismerni, bár ez már komoly geológusokat is megtévesztett már, akik valami régi épületrom maradványait vélték felfedezni a kőtörmelékben. Télen valamivel könnyebb ide eljutni, akkor sem a búzát, sem a kukoricát nem kell letaposni vagy kerülgetni és a domborzat hajlását is megfigyelhetjük.

Hegy a Mohácsi-szigeten (II. kat. felmérés)

De hogyan került egy mészkőszirt a Mohácsi-szigetre, a régi Baracskai-Duna partjára? 

Történetünk 237-246 millió éve kezdődik a triász időszak anisusi korszakában, amikor a valahol az Európai kontinens déli előterében hullámzó tengerben leülepedett az a meszes, dolomitos, kevés fosszíliát tartalmazó üledék, mely a Mecsek és a Villányi-hegység kőzeteivel egyidős és rokon. A Mecsektől egészen az Erdélyi-középhegységig húzódó üledékgyűjtő terület később a miocén korban hegységgé gyűrődött fel és vulkáni működés hatására vastartalmú forróvizes oldatok járták át. A limonitosdás következtében a szürke mészkő barna foltokat kapott helyenként. A miocén kortól kezdődően süllyedni kezdett a mészkőhegység középső része, helyenként a felszín alatt több kilométerrel találkozhatunk csak azzal a kőzettel, ami a Mecsekben, vagy az Erdélyi-középhegységben még mindig a felszínen található. 

Kövek a kukoricásban

A váripusztai szirt ennek az elsüllyedt hegységnek egy felszínt elérő és kb. 10 méterrel meghaladó csúcsa volt. Legnagyobb kiterjedése a bányászat előtt legfeljebb 20 hektár lehetett. Több hasonló szirt előbukkanást ismerünk, egyet például a Duna túloldalán fekvő Báta község fölé emelkedő löszdombok rejtenek. Geofizikai kutatások kimutatták, hogy a sekély helyzetben lévő mészkő alaphegység a Duna alatt is folytatódik nyugati irányban, csak vékony folyami üledék fedi. 

Geoelektromos mérési pontok és szelvények GEO-S Bt. 1994

Elsőként feltehetően a rómaiak csaptak le erre az ideális helyzetben lévő, megfelelő keménységű kőzetre, amikor a dunai védvonalukat kezdték kiépíteni ezen a tájon. Konkoly Sándor geológus szerint, aki a területet alaposan végigkutatta, ezen a stratégiailag fontos ponton is épülhetett római erőd. Egyrészt a kőbánya, másrészt a folyami átkelő védelmére. A római korban (sőt még a középkorban is) a Baracskai-Duna ugyanakkora, ha nem nagyobb vízhozammal rendelkezett, mint a Mohácsi-szigetet nyugatról körülölelő ág. A triász mészkőből római erőd épült Dunafalván is, ennek romjai ma is megvannak a parton, és római erőd épült a túlsó parton is Dunaszekcső löszdombján, melynek felét már elvitte a Duna. Utóbbinak nevét is ismerjük: Lugio. 

Dunafalva római maradványai, szemben Dunaszekcső löszdombjai

Építőkövek bányászatán kívül mészégetés is folyt a területen egészen 1939-ig, amikor a bánya kimerült és végleg bezárták. A Vári családról (vagy a folyókanyarulatban várakozó hajóvontatókról) elnevezett puszta utóélete azonban ugyanolyan izgalmas, mint a bányászat kora. Helyenként még az 1960-as években is lehetett látni szálban álló mészköveket a puszta épületei körül. A holtág partján álló pusztát a kőbánya bezárása után még a TSZ használta, azonban 1974-ben a területet "rendezték", azaz elbontották valamennyi épületet, a bányagödröket feltöltötték, arra termőföldet terítettek. Azóta traktorok, aratógépek közlekednek a Mohácsi-sziget hegycsúcsa felett.

1994-ben terv született a bánya újranyitására, ennek érdekében geológiai kutatások tárták fel a mélyben rejtőző kőzet kiterjedését. A tengerszint felett 90,5 méterrel magasodó dombocska még mindig kiemelkedik kissé környezetéből. A területen a talajvíz tükre 83-84 méteren húzódik a közeli Duna hatással van mozgására. 2 méter mélyen alig fél hektár a kőzettest kiterjedése, de ez a mélységgel fokozatosan növekszik. A talajvíztükör felett található, gazdaságosan kitermelhető kőzet 2,2 hektáron terül el, kiterjedése 57000 köbméter. A bányát végül éppen a talajvízszint miatt nem nyitották újra. 

Vári-puszta az elbontást megelőzően 1962. július 10. (fentrol.hu 0951-8589)

A váripusztai szirtből lehetett volna védett geológiai feltárás, még a múlt század hetvenes éveiben is volt rá törekvés. Helyzetéből következett szomorú sorsa, egy ilyen mészkőkibukkanás a kőben meglehetősen szegény Alföldön úgy jár, mint egy szem kukorica a csirkeólban.

Így sajnos ez a geológiai kuriózum is a dunai dodómadarak sorsára jutott. Ugyanúgy lekéstünk róla, hogy valaha láthassuk, mint a Fürdő-szigetről, a Váccal szemben lévő Pokol csárdáról, Ada Kaleh-ről, vagy akár a szélesen hömpölygő Ráckevei-Dunáról. 

Szerencsére a mélyben még ott húzódnak maradványai, esetleg a Duna medermélyülése ezer évek múltán újra felszínre hozhatja... 

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Konkoly Sándor: MEZOZOÓS ALAPHEGYSÉGI KIBÚVÁS VÁRI-PUSZTÁN

Ködben a csúcs

Kisoroszi település a létét köszönheti annak a félhold alakú homokdombnak, amely északról öleli körül, magasan kiemelkedve a Duna árteréből. Valószínűleg egy ősi szigetmagként képződött, még a jégkorszakban, amikor a folyó jóval több hordalékot szállított. Legmagasabb pontja eltörpül a Visegrádi-hegység csúcsainak tövében, mindössze 123,2 méter, azonban a Szentendrei-szigeten ez már rekordnak számít, nem véletlenül található a tetején egy háromszögelési pont. 

Ködből bukkan elő a Visegrádi-hegység, előtérben Kisoroszi

Külalakja alapján hegynek is beillik ez a magaslat. Duna felőli oldalai éles peremmel, 18 méterrel magasodnak az előterében található szántóföldek fölé. Különösen a nyugati rész meredek, északon a homokdombba vágott utak teszik lépcsőzetessé (geomorfológiai kifejezéssel teraszossá) a térszínt. A lépcsőzetességet továbbgondolva a Duna felé a következő lépcsőfok (terasz-szint) a magaslatokat északról és nyugatról szoknyaként körülölelő 105 méteres átlagmagasságú szántóföld, legelő és ezek beerdősülő változata. Ezen a térszínen mintha elvágták volna, véget ér a település.

Madárraj röppen fel Kisoroszi nyugati szélén fekvő földekről

Útban a csúcsra

Az egyes lépcsőfokok térképen is remekül kirajzolódnak. A homokdombok hegyes csúcsa egyben a falu szélét is kijelöli. Ha tovább haladunk a szigetcsúcs irányába, a 105 méteres sík térszín nyugati, félkörre hasonlító elvégződésénél véget érnek a nyílt területek és egy ártéri erdőbe érünk. Ez az a fizetős kemping, ahol novemberben már semmi élet sincs, nyáron ellenben remekül megtréfálhatja a gyanútlanul kikötő és sátort verő vízitúrázókat. Ki gondolná, hogy a kényelmesen berendezett sátor első vendége egy jegyszedő lesz, aki a semmiből felbukkanva pénzt kér az itt eltöltött éjszakáért. 

Megkésve hulló fűzlevelek

1930 körül ezt a keményfás ligeterdővel borított területet még a Senki-szigeteként ismerték. Akkoriban még elkülönült a Szentendrei-szigettől, azóta már nyomát sem lelni az egykori elválasztó mellékágnak. Ezen a "lépcsőn" találni ugyan áramlási csatornákat, erdővel benőtt árkokat, de ezekben legfeljebb az árvizek idején van vízmozogás. 

Ködben úszó dunántúli part

Parti zátony és a sejtelmes szentgyörgypusztai fák

Ahogy haladunk nyugat felé, újabb lejtős területen leérkezünk a következő lépcsőre, a puhafás ártéri ligeterdőbe. Ezen a térszínen a fák magassága alaposan lecsökken, uralkodó faj a fűz lesz, törzsük girbe-gurba alakja a gyakori elöntésről tanúskodik. Jég, uszadék görbítette őket a folyásirányba, de szívós gyökérzetük évről évre több hordalékot köt meg. Itt már eltűnik a talajtakaró és eltűnik az ezen megtelepedett aljnövényzet. Nyílt kavicsfelszínen járunk, egyre több mélyedésben csillog a víz. Két oldalról ritkul az erdő és előbukkanna a Duna, ha nem borítana mindent tejfehér köd. 

Kavicshalmokon nőtt fűzliget

Ködben a csúcs

2016. november 15-én, kedden délben Nagymarosnál mért 97 cm vízállásnál (Vác: 107 cm) így festett a Szentendrei-sziget folyamatosan nyugat felé növekvő felső csúcsa. 124 centiméterrel volt most magasabb a vízállás, mint amikor tavaly extrém kisvíznél, pillantottunk rá a visegrádi várból. Ez éppen elegendő volt ahhoz, hogy a Duna elborítsa azt a hatalmas kavicszátonyt, amelyet nevezhetnénk akár a következő lépcsőfoknak is. Gumicsizmában még nagyon messzire be lehetett volna sétálni a 6-7 fokos vízben. 

A legtávolabbi látható kavicszátony.

A mélyben rejtező lépcsőfok.

A következő lépcsőfokot elborítja már a Duna, de ismerve a folyó bevágódásának ütemét valószínű, hogy a kibukkanását és beerdősülését még meg fogjuk élni. A Szentendrei-sziget tovább nyújtózik ezáltal nyugat felé, elhagyja a Kis-Villám kőbányászok által vágott tájsebét, bekanyarodik a Sibrik-domb alá. Ha ez megtörténik az összes bejárt lépcsőfokunk eggyel feljebb lép, zátonyból fűzerdő, fűzerdőből keményfás ligeterdő válik. De ez már egy másik bejegyzés témája lesz...