Oldalak

2018. november 24., szombat

A Duna új forrásai


Az évmilliók óta zajló Duna-Rajna vízgyűjtő-háború egyik mellékhadszínterén a Duna ismét vesztésre áll. A Donauversickerung-jelenség miatt a folyó hossza hamarosan száz kilométerrel rövidülhet. A sorozat harmadik részében a jelenkori folyamatok alapján megpróbáljuk kikövetkeztetni a jövőbeli Duna forrásainak helyét. 

A Sváb-Alb mészkőszirtjei a Beuron apátság mellett. Foto: Schwäbische Alb Tourismusverband e.V.

Merthogy a Donaueschingeni kastélypark gyönyörű kútja, amely Tiberius császár óta a Duna forrásaként ismert a Rajna egyik eldugott mellékvölgyébe kerül át a Breg és Brigach forráságakkal együtt. A Duna "lefejezése" hátterében egy érdekes jelenség áll, melyet már korábban két (fentebb linkelt) bejegyzésben bemutattunk. Most ismét felvesszük a fonalat és részletesebben is kibontjuk azt a választ, miszerint ez az új, immár rövidebb Duna valahol a Sváb-Alb egyik kevésbé frekventált mellékvölgyében fog eredni.

"Donauversickerung"

A Sváb-Alb középhegység mészkőszirtjei adják a keretét a Duna legfelsőbb szakaszának. A 800-1000 méter magas középhegység Jura időszaki mészköve remekül karsztosodik, azaz a víz gyorsan oldja. A mészkőhegység koszorújában kanyargó Duna valamint a mellékfolyói helyenként kiszélesedő ártereket alakítottak ki maguknak a felszínen, miközben a leszivárgó — talajtól, növényzettől, légkörtől — savas vizek a mélyben tágítják a kőzet repedéseit üregekké, később barlangokká. A még gyermekcipőben járó, kb. 10 köbméter/másodperc középvízhozamú Duna folyócska a württembergi Immendingen és Fridingen között egyszerűen eltűnik a mederből. A mélyben húzódó kőzetrepedések az év bizonyos szakaszában képesek egy adott vízhozamot teljesen elnyelni.

A Duna elszivárgások helyszínrajza

A Duna itteni völgyének magasságviszonyai jelentős szerepet játszanak a folyó elszivárgásában. Immendingentől 12, Fridingentől 19 kilométerre található a Radolfzeller Aach patak forrása, amely a Bodeni tavon keresztül a Rajnába ömlik. Ez Németország legbővízűbb (karszt)forrása, volt olyan időszak, amikor másodpercenként 24000 liter (24 m3/sec) víz ömlött ki a forrásbarlang száján keresztül. Az átlag kb. 8 m3/sec, melynek egy része a Duna medréből származik. Ez a forrás az immendingeni Brühl kanyarulathoz képest — ahol a legerősebb az elszivárgás — 181 méterrel van mélyebben, a Fridingen  melletti mészkő-medertől pedig 135 méterrel. Ettől a két szélső ponttól 15 ill. 7 méter a vízszínesés kilométerenként a Rajna völgy irányába. Ez a láthatatlan patak tehát nem csak oldással, hanem mechanikailag is tágítja a mélyben található mészkövek repedéseit. Mindeközben a Duna Immendingen és Fridingen között 1,2 métert esik kilométerenként.

Nézzük, hogyan alakul át a táj először a mélyben, aztán a felszínen is!

Elszivárgás az év közel felében.

Ott, ahol a Duna medrét a leginkább repedezett mészkő alkotta az évezredek, évmilliók alatt az elszivárgó vizek lassan kialakították a maguk útját a mélyben. Először csak néhány cseppnyi víz szivárgott el. Később, ahogy a mészkő elkezdett egyre jobban oldódni a cseppekből vízerecske formálódott, amely a gravitáció és a kőzet rétegei hatására dél felé kezdett vándorolni. Ott pedig, ahol a kőzet hirtelen véget ért — esetünkben Aach városka mellett — forrásként lépett a felszínre és patakként csordogál tovább a Rajna felé. A Duna kezdetben tudta pótolni az elszivárgó vízmennyiséget, de ahogy a repedésekből hasadékok, a hasadékokból üregek, majd az üregekből barlangok váltak egyre gyakrabban fordult elő, hogy a kisvizek mind eltűntek. Csak a közepes- és nagyvizek jutottak át. 

Valahol itt tart most a helyzet. A jövőben az év egyre nagyobb részében, egyre nagyobb vízhozamok tűnhetnek el, mígnem a hasadékok olyannyira kitágulnak, hogy a Duna vize Fridingen alatt teljes egészében átfolyik a föld alatt a Rajnába. Ez az aachiak számára nem túl jó hír, mert az addig a Dunán levonuló árvizek ezentúl az ő településükön keresztül fog levonulni. A környékbeli földbirtokosok számára pedig a karsztbarlangok felnyílása okozhat gondot, amikor a föld alatti üregek olyannyira kiszélesednek, hogy akár be is szakadhatnak. Egy ilyen karszt aknán letekintve egyre több helyen láthatjuk majd a Dunát mint búvópatakot. Végső soron egy szurdokvölgy alakul ki, olyasmi, mint a Wutach-patak felső szakaszán, amely régen ugyancsak Duna forráság volt, csak azt a Rajna már korábban elorozta (alábbi képen). 

A Wutach patak kaptúrája (A kelet-nyugati Duna-völgyet délről érte el a Rajna mellékfolyója) 

Ha csupán a földtani folyamatokat vesszük figyelembe és a Duna-völgy megmentéséért tett emberi erőfeszítéseket (meder kibetonozása, meder áthelyezése az elszivárgásos részekről) mellőzzük a következőképpen alakulhat a Felső-Duna sorsa. Mivel az Immendingen melletti Brühl réten tapasztalható a legjelentősebb elszivárgás vélhetően a forrástól a rétig tartó 100 kilométeres szakasz kerülhet át elsőként a Rajna vízgyűjtőjéhez.

Hogy mikor fog mindez bekövetkezni? Lehetetlen megjósolni. Számítások szerint évente 7000 tonna oldott mészkő bugyog elő az Aachtopf forrástavában, ami körülbelül 2700 köbméternyi kőzetnek felel meg. 

A Duna Tuttlingennél

Immendingennél a Duna középvízhozama kb. 10 köbméter másodpercenként, ez a vízmennyiség hiányozni fog az alsóbb szakaszról. Amikor ez a teljes vízhozam az év minden napján a föld alatti barlangrendszerbe kerül a Duna jelenlegi forrásai megszűnnek létezni. Ennek a száz kilométeres szakasznak új nevet kell majd találni, földrajzilag valószínű, hogy a hosszabbik forráság neve öröklődne át, így Bregnek hívnák ezt a víznyelőig tartó szakaszt. 

A megrövidült Duna pedig kénytelen lesz új forrás után nézni. Tuttlingen felett két nagyobb mellékpatak vizét veszi fel a Duna; Möhringennél a Krähenbach-t, Tuttlingennél pedig az Eltát. Közel azonos hosszúsággal (16,3, ill. 15,7 km) és vízhozammal (1 m3/sec) rendelkeznek és az is közös bennük, hogy mindkét vízfolyás a tunningeni szeméttelep mellett ered; tőle délre a Krähenbach, északra pedig az Brandgraben, amely később egyesül az Eltával. Nem valami idilli terület egy ilyen nagy hírű folyó forrásvidékének...

A helyzetet némiképpen bonyolítja, hogy az Elta néven nevezett pataknak van egy hosszabb mellékága, a Schura városka mellett eredő Brandgraben, amely később felveszi a Schönbach nevet. Ez a két vízfolyás Seitningen-Oberflacht településtől délre egyesül. A Krähenbach vízrendszere ennél jóval egyszerűbb, forrástól a torkolatig ezen a néven ismert, jelentősebb mellékpatakja nincsen.  Eldönthetetlen, hogy kettejük közül melyik lenne "az igazi" forráság, az bizonyos, hogy ebben az esetben Tuttlingen lenne az első "dunai város".

A Duna három új forrása

Az immendingeni batükaptúra (mélybe fejeződés) kialakulása esetén mint láttuk a Duna felső szakasza a Rajna vízgyűjtőjéhez kerül át, a forrásvidék pedig 100 kilométerrel kerül keletebbre. Most tekintsük át azt a földtörténetileg később bekövetkező szcenáriót is, miszerint Fridingen mellett is teljesen elnyelődik a Duna már amúgy is lecsökkent vízhozama.

Immendingen és Sigmaringen között így alakul a Duna középvízhozama (dőlt betűvel a vízmércék folyamkilométer szerinti pozíciója):

Immendingen 9,4 m3/sec 2757 fkm
Möhringen 8,6 m3/sec 2749 fkm
Fridingen 6,1 m3/sec 2730 fkm
Beuron 12,6 m3/sec 2715 fkm
Sigmaringen 17,2 m3/sec 2683 fkm

Mint látható, az Immendingen utáni huszonhét kilométeres szakaszon eltűnik a Duna vízhozamának harmada annak ellenére, hogy három mellékpatak is érkezik észak felől. Fridingennél a Duna középvízhozama már csak 6,1 m3/sec. Így nem csupán egy helyszíni szemle, hanem a vízhozam adatok elemzése is jelzi, hogy itt bizony elszivárgás történik. Az Immendingennél eltűnő másodpercenként átlagosan 10 köbméter víz hiányban a hasadékok fejlődése lelassul, de a lassú víz partot mos elv idővel itt is érvényesülni fog. A három balparti mellékpatak (Krähenbach, Elta és Bära) vize ugyancsak a Rajnába kerül majd a földalatti járatokon keresztül. Amikor ez a mélybefejeződés is végbemegy a Dunának ismét új források után kell majd néznie!

A Fridingen melletti kanyarulatok.
Az elszivárgás a kép bal alsó sarkában jelentkezik, a Heiland Kapelle mellett (mapire.eu)

Fridingen és Sigmaringen között, pontosabban a Bära és a Schmeie patakok között a Duna az egyik legszárazabb mészkő térszínen halad át, ahol egyetlen jelentősebb mellékvizet sem vesz föl. A táj jellegét remekül összefoglalja a kezdőkép; magas mészkőszirtek között kanyarog itt még a Duna, érintve a hatalmas Beuron főapátságát is. Amennyiben Fridingennél is eltűnik a teljes vízhozam ez a  kb. 40 kilométer hosszúságú szakasz feltételezhetően teljesen kiszárad. Esetleg egy apró erecske marad a széles mederben a Schmeie torkolatáig, amely vélhetően át fogja venni a Duna forráságának szerepét. 

A Schmiecha patak és egyben a Duna leendő forrásvidéke Onstmettingen mellett.

Éppen ezért nem árt jobban megismerkedni a patakkal, amelyre az a hírnév vár, hogy a Duna legfőbb forrásága lehet. A 893 méter magas Heiligenkopf-hegy keleti lejtőjén eredő Schmiecha csak a felső folyásán, Az Albstadt-patak torkolatáig viseli ezt a nevet, utána Schmeie néven folytatja tovább egészen a torkolatig. Felső szakasza javarészt urbanizált területeken halad át, kiépített mederben, alsó szakaszán, a mészkőszirtek között jóval vadregényesebb. Hossza 41 kilométer, közepes vízhozama 1,6 köbméter másodpercenként. Elképzelhető, hogy a Rajna győztes hódítása után a Schmeie vízhozama nagyobb lesz, mint a nyugatról érkező Maradék-Dunáé. 

Összefoglalásul tehát négy forrás lesz versenyben a kitüntetett helyszínért; éppen annyi ahány most van (Donaueschingen kastélykert, Breg és Brigach forrása ill. e kettő összefolyása). 
  1. Krähenbach, 806 m, Tuningeni szemétteleptől délre (48° 1′ 11″ N, 8° 37′ 16″ O)
  2. Elta,  780 m, Gunningentől ÉNY-ra, az Espachstraße mellett (48° 3′ 37″ N, 8° 40′ 52″ O)
  3. Brandgraben-Schönbach-Elta, Tuningeni szemétteleptől északra (48° 2' 26″ N, 8°  37' 1" O)
  4. Schmeie (Schmiecha), 848 m, Heiligenkopf-hegy keleti lejtőjén  (48° 17′ 40″ N, 8° 57′ 46″ O)

Természetesen nem zárhatjuk ki a lehetőséget, hogy egyéb források is bejelentkeznek majd a megtisztelő címért. Egy bizonyos, érdekes téma lesz a jövő geográfusai és hidrológusai  számára! 

Képzeletbeli térkép az Új-Felső-Dunáról

Ha a jövőben teljesen végbemegy a Duna mélybefejeződése át kell írni a földrajzkönyveket. 
  • A Duna már nem a Fekete-Erdőben fog eredni (a teljes hegységet bekebelezi a Rajna vízgyűjtő területe), hanem a Sváb-Alb középhegységben. 
  • Csökken a forrásvidék magassága; míg a Breg forrása 1078 méteres magasságban van, addig a Krähenbach 806, az Elta 780, a Schmiecha pedig 848 méteren. 
  • A Duna hossza a fridingeni víznyelővel körülbelül 160 kilométerrel rövidülhet, de mivel a Breg forráság is beleszámítódik ebbe az értékbe, a Schmeie patakkal némiképpen kompenzálódik a végeredmény.
  • Körülbelül 1500 négyzetkilométerrel csökken a Duna 801463 négyzetkilométeres vízgyűjtő területe. Legalább kerek, könnyen megjegyezhető szám lesz. 
  • Az első dunai város Sigmaringen lesz, ahol Borus Demeter, Jules Verne dunai hajósa megnyerte a horgászversenyt. 
  • Az egyetlen dolog ami miatt nem kell aggódni az a vízhozam és a vízállás kérdése lesz. A Rajna által elhódított (Zala folyónyi) 10-15 köbméter másodpercenkénti közepes vízhozam a budapesti vízhozamnak kb. fél százalékát teszi ki. Egyszóval Magyarországon vajmi keveset érzünk meg a változásból.



Ajánlott és felhasznált irodalom:

  • https://de.wikipedia.org/wiki/Donauversinkung
  • http://www.schule-bw.de/faecher-und-schularten/gesellschaftswissenschaftliche-und-philosophische-faecher/landeskunde-landesgeschichte/module/epochen/geowissenschaft/kalksteine/immendingen/3materialien.htm
  • https://de.wikipedia.org/wiki/Schmiecha

2018. november 11., vasárnap

Még sosem volt ekkora a Zebegényi-sziget


2018 őszén még sosem volt ekkora a Zebegényi-sziget sem, a többi még létező dunai szigethez hasonlóan. Október 25-én dőlt meg a közeli nagymarosi vízmérce rekordalacsony vízállása -72 centiméterrel. Zebegénynél az volt a kérdés, hogy sziget marad-e az új LKV idején is a Zebegényi-sziget. 

Zebegényi-sziget 2018 október. Polgár Balázs képe

Ahhoz, hogy kijelenthessük, hogy a Zebegényi-sziget még sosem volt ekkora kiterjedésű meg kell bizonyosodnunk róla, hogy nem létezett-e valaha a történelem folyamán ennél nagyobb méretben. Nos, Zebegényben egy kifejezetten fiatal sziget található. XIX. századi történelmi térképeken hiába keresnénk, először 1930-ban bukkan fel homokzátonyként jelölve, de szigetként létezésének első nyomtatott bizonyítéka 1966-ból származik (fentrol.hu légifotó). Ugyanebben az évben, 1966. április 14-én a Pest Megyei Hírlap örömmel közölte a hírt miszerint a nyaralók kedvéért a Pilismarót-Zebegény között közlekedő kishajó ezentúl megáll a Zebegényi-szigetnél is. Ha itt végigpörgetjük a légifotókat megbizonyosodhatunk róla, hogy a címben tett kijelentés valóságalappal bírt 2018. október 23-án, Nagymarosnál mért -60 centiméteres vízállásnál, amikor az alábbi fényképek készültek. 

A Zebegényi-sziget az augusztusi kisvíz idején (Augusztus 11. ~ -17 cm vízállás N.Maros)

A Zebegényi-sziget fiatalságához megfelelően "karcsú testfelépítés" párosul. Még a rendkívül alacsony vízállás miatti hízás sem gyarapította számottevően a sziget szélességét. A hosszúságát annál inkább. Középvíznél a Zebegényi-sziget hossza körülbelül 450 méter, területe 1,5 hektár. Ebből a fásszárú növényzettel borított rész hossza 370 méter, területe 1,1 hektár. A zátonyos 80 méter kisebb része található az északi csúcson, míg a déli csúcsnál egy méretes kavicszátony-nyelv nyújtózik folyásirányban. A sziget szélessége 50-60 méter körül váltakozik közepes vízállásnál.

A Zebegényi mellékág alsó szakasza

A Zebegényi-sziget kavicszátony szintjei (balra az alacsony, jobbra a magasabb térszín)

A Zebegényi-sziget déli csúcsa a magaspartról fotózva

A Zebegényi mellékág felső szakasza (háttérben Szob templomtornya)

A Zebegényi-sziget északi, madaras csúcsa

2018. októberében az alacsony vízálláskor a sziget több mint 620 méter hosszúságúra nyúlt. Déli részén a kavicszátony kb. háromszorosára nyúlt. Déli csúcsa a Pilismaróti és Zebegényi hajóállomást összekötő képzeletbeli vonalat is átlépte. Északon a zátony ugyancsak megnyúlt Szob felé, de nem olyan mértékben mint délen. Érdekes módon a sziget szélessége nem változott számottevően. A balparti oldalán a sziget meredek partfala továbbra is a fák tövében húzódott. Tehát a Zebegényi-sziget ilyen rendkívüli kisvíz idején is valódi, azaz vízzel minden oldalról körülvett szigetnek bizonyult. 

És ez mindenképpen jó hír!

2018. november 6., kedd

Még sosem volt ekkora a Helembai-zátony


A Duna felszíne alatt egy hatalmas zátony formálódik Esztergom és Szob között. Habár a 2018 őszi rekordalacsony kisvíz idején is csak három különálló darab látszik belőle elképzelhető, hogy a közeljövőben egy összefüggő nagy zátonyt látunk majd a közeljövő hasonlóan aszályos időszakban. 

Írta: Szávoszt-Vass Dániel és Szokolics György, fényképek: Szokolics György

Szigetek, zátonyok Esztergom és Szob között. (fotó: Kaszás Gergő)

A nemzetközi hajózóúttól délre, azaz Magyarország felé eső Helemba-sziget, Helembai-zátony és Szobi-zátony a Dunakanyar bejáratánál helyezkedik el a Kovácspataki-hegység és a Visegrádi-hegység által körülölelt területen. 2015. szeptemberében ugyancsak kisvizes időszakban már bejártuk a területet, kutatva, hogy mennyire függ össze ez a három mederforma. Három év elteltével a zátonyok helyzete, alakja némiképpen változott és a még alacsonyabb vízállás sohasem látott nagyságban mutatta meg mi rejtőzik a víz alatt. 

A Szobi-zátony lankásabb északi oldala.

A Szobi-zátony legnagyobb kiterjedése körülbelül 680 méter volt. Szob-Pilismarót rév feletti csúcsa viszonylag meredeken végződik el, ez a pont tekinthető a zátony-komplexum legkeletibb pontjának. Ennek közelében, 2018. október 22-én Esztergomban mért -10 centiméteres vízállásnál egy kör alakú kis aprókavicsos szigetet találunk, melyet 2 méteres csatorna választ el a nagy, orsó alakú szigettől. Ez egy új mederforma, az elmúlt három évben alakult ki, magassága ennél a vízállásnál körülbelül fél méter. 

Kerek-zátony

A Kerek-zátonytól nyugatra, az északi part mentén viszonylag sekély a víz, de ettől eltekintve a Szobi-zátony mindkét oldalán meredeken szakad be a meder. A kisvizes időszakra jellemző rendkívül tiszta (azaz átlátszó) vízben akár 2-2,5 méter mélységig le lehet látni, de ezeken a szakaszokon a kavics-lejtő hamar eltűnik a szem elől. Megigéző nézni, ahogy a parttól alig egy-két méterre eltűnik a meredek kavicsos lejtő a kristálytiszta vízben.

Kilátás nyugatra a Szobi-zátonyról

Felmerülhet a kérdés, hogy miért volt ennyire tiszta és átlátszó a Duna vize az alacsony vízállás idején? Ennek egyszerű oka volt: megszűnt a lebegtetett hordalék utánpótlása. A folyó partjai végig olyan vonalon futottak, amely messze a partfal talajszintje alatt volt. Szinte kizárólag kavicságyban folyt a Duna, azaz a hullámzás oldalról nem moshatott be finomabb szemcséket és a mellékfolyók vize is jóval kevesebb agyag, iszap és szerves anyagot hordozott. Továbbá megszűnt a hajóforgalom nagy része, így a hajók által keltett, a partot elmosó hullámok is gyakorlatilag hiányoztak. 

A Szobi-zátony meredek déli partja

A Szobi-zátony éppen az Ipoly torkolatában épült fel, de az anyaga nem az Ipolyból származik. Az Ipoly szorgalmasan építgeti a maga zátonyát a part mellett. Ilyen alacsony vízállás idején nagy szintkülönbséggel, saját hordalékkúpjáról bukik bele a Dunába. Ez a rész kisvíz idején a szobiak "kisoroszi szigetcsúcsa", sokan látogatnak ide ki bámészkodni. De ezt a hordalékkúpot és a zátonyt markánsan elválasztja egymástól a hajózóút. Miközben a Szobi-zátony három oldalról meredek falakkal szakad a Dunába nyugat felé, egy sekély nyúlványa nyújtózik nyugat felé, a Helembai-zátony irányába.

Madarak a Varjú-zátonyon

Ezen a nyúlványon sok helyen madarak jelzik azokat a sekély részeket, ahol a víz kellően alacsony a pihenéshez, de elég mély ahhoz, hogy ragadozók semmiképpen ne zavarják őket. Nem mintha a zátonyokon vadállatok élnének... Egy ilyen madárról neveztük el a Varjú-zátonyt, mely mederformaként a Szobi-zátonyhoz kapcsolódik, de a legkisebb vízállás esetén is egy csatorna választja el a fő tömegétől. Az elmúlt három év alatt ez a zátony alaposan "meghízott". A korábbi három apró zátony összenőtt és most egy nagyobb, körte formát alkot, ahol az elvékonyodó szár a Helembai-zátony irányába mutat. 

Vándormadarak paradicsoma. Kövek és kavicshátak a Szobi- és a Helembai-zátony között

Mindössze 100-140 méter a távolság a Szobi- és Helembai-zátony között, de mederformákat tekintve ez a legizgalmasabb rész. Kajakból egyszerre könnyű és nehéz megfigyelni a víz alatt rejtőző világot, ugyanis ez a világ helyenként előbukkan kövek és kavicszátonyok formájában, máshol olyan sekély a víz (10-40 cm), hogy szabad szemmel látni minden egyes kavicsot és kagylót. Persze ezeken a sekély, 70 centiméternél sehol sem mélyebb sebes folyású szakaszokon arra kell ügyelni, hogy a kajak alja ne sérüljön. Tapasztalható ugyanis egy viszonylag erős áramlás, amely a pilismaróti oldalról húz át a szobi oldalra, valamint egy gyengébb, amely éppen az ellenkező irányba halad, közvetlenül a Szobi-zátony felett. 

Bokáig érő víz a Duna kellős közepén

Itt akár ki is lehet szállni és egy sétát tenni a bokáig érő vízben a Duna kellős közepén. Azonban a két zátony fő tömege továbbra is elválik egymástól. A 2015-ben megfigyelt, 1,4-1,6 méter mélységű 6-7 méter széles Varjú-árok az a pont, ahol a két zátony tömege elkülönül egymástól. Ez az áramlási csatorna az elmúlt években a várakozás ellenére nemhogy feltöltődött, de tovább mélyült, mélysége 2018-ban már megközelítette a 2 métert (1,8-1,9 m). Ezzel párhuzamosan a benne áramló víz ereje is megnőtt, így egyhamar nem lesz összefüggő nagy zátony a Dunán.

A Helemba-zátony homokos nyúlványa

A két zátony közötti szakasz nem csak a meder mélysége miatt változatos, de az anyaga miatt is. Aprókavics váltakozik nagyobb kavicsokkal, sőt ki tudja honnan idekerült kőtömbökkel, melyek közül kétség kívül a legérdekesebb a Helemba-sziget keleti csúcsán található kerek "ágyúgolyó". Ahogy közeledünk a Helemba-zátony felé úgy változik a hordalék szemcsemérete és amikor kikötünk a legkeletibb nyúlványán lábunk süppedős finom homokot ér.  


Itt szó szerint a szemünk láttára épül a zátony. Mindkét oldalról érkező hullámok rakják le szorgos hangyaként a magukkal görgetett szemcséket ott ahol találkoznak. A homokzátony pedig szemcséről szemcsére magasodik; az pedig, hogy ilyen szemcseméret tartomány megtelepedhet itt bizonyíték arra, hogy az áramlás magasabb vízállás esetén is csak formálja, mozgatja de nem bontja el a Szobi-zátony felé épülő nyúlványt. 

A Helemba-zátony északi oldala a Helemba-szigettel a háttérben

A Helemba-zátony közel 800 méter (kb 1708,9-1709,7) hosszúra nőtt az őszi kisvíz idején. Mivel keleti szomszédjánál nemcsak hosszabb, de magasabb is a növényzet megtelepedése előrehaladottabb állapotban van rajta. A "landmark" három fűzfa mellett ezernyi apró fűzfa csemete telepedett meg, érdekes módon olyan sorokban, amelyek futása követi a zátony (elsősorban déli) szintvonalait. Ez nem véletlen, a magokat valószínűleg a hullámzás tette partra miközben apadt a folyó. Egy egész ültetvényt telepített meg a Duna, megalapozva egy jövőbeli sziget alapjait, amelynek majd más nevet kell találni, hiszen a Helemba-sziget már foglalt. 

A fűzfákon kívül az "ember" is megtelepedett

A természet megtelepedésével párhuzamosan az ember is fel-felbukkan a szigeten. Vannak akik csak sétálni, gyönyörködni jönnek, vannak akik céges bulit rendeznek itt és itthagyják a szemetüket. Vannak akik megpróbálják helyben elégetni a szemetüket, aztán csodálkoznak, hogy nem ég el sem az alu sörösdoboz, sem pedig az üveg. Bizonyára sohasem hallottak még róla, hogy a zátonyok és a szigetek a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartoznak hivatalosan. Mindemellett a Helemba-szigeten ipari méretekben vadásszák a régészeti leleteket a fémkeresősök, akik lehet, hogy egy múzeum megbízásából dolgoznak, de az is lehet, hogy nem.


A Helemba-zátony a hasonló nevű sziget (azaz nyugat) felé lassan ellaposodik, mintegy háromszáz méterre tőle még mindig alig egy méteres a vízmélység.  Több helyen nagyon régi fadarabok vannak a meder agyagos-kavicsos alján. Érdekes kérdés lehet, hogyan kerültek oda a Duna fenekére. Itt is jelentkezik az erős keresztirányú áramlás egy, a két zátonynál megfigyeltnél mélyebb és hosszabb szakaszon. A Helemba-sziget keleti csúcsán is felbukkant egy zátony október 22-én, ahol egy korábbi, október 20-i evezés alkalmával még csak a madarak jelezték, hogy rejt valamit a víz mélye.

Sőt a Helemba-sziget felső csúcsán is előbukkant egy kavicszátony közvetlenül a kőszorással megerősített zigetcsúcs felett. Azonban az Esztergom felé eső ágban már nyoma sincs a Kis Helembai-szigetnek, amelyet elkotorhattak korábban.

A három mederforma; a két zátony és egy sziget remekül megfigyelhető "odafentről" a Hideglelős-kereszttől.

Sosem volt ekkora még a Helembai-zátony

A Szobi- és Helembai-zátony közti szakasz

A Helemba-zátony ellaposodó nyugati vége

A Helemba-zátony épülő, homokos keleti nyúlványa

A három részes Szobi-zátony: Varjú-zátony, a Szobi-zátony és a Kerek-zátony

2018. október végén tehát még mindig nem volt elég alacsony a vízállás ahhoz, hogy egy egységes zátony jöjjön létre a Dunakanyar nyugati kapujában. Azonban érdemes kisvízről kisvízre figyelemmel kísérni e három mederforma alakulását, hiszen viszonylag kevés olyan hely maradt a Dunán, ahol "élőben" követhetjük nyomon a mederközépi zátonyképződést, formálódást és a szigetté válás folyamatát.