Oldalak

2019. október 13., vasárnap

Az év dunai szigete - 2019


A Dunai Szigetek blog immár hetedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást. 2019. október 13-tól december 31-ig tart majd a szavazás a három jelöltre.



A szavazás fő célja, hogy jobban megismerhessük A Duna-völgy eldugott, de annál érdekesebb szegleteit. Sokan ugyanis előbb jártak a Maldív-szigeteken, mint például az alábbiak valamelyikén. Ez már az hetedik szavazás, úgy tűnik sikerült hagyományt teremteni és a többi "Az Év ...-ja" szavazás mellett ennek a kezdeményezésnek is lassan híre megy Magyarországon és a környező országokban.

Eddigi nyerteseink:

2013-ban a váci Kompkötő-sziget
2014-ben az esztergomi Helemba-sziget
2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget
2016-ban a dunaújvárosi Szalki-sziget
2017-ben a Szlovkiába szakadt Csallóköz
2018-ban a soroksári Molnár-sziget

Idén ismét két szigetet választottak ki a blog olvasói a selejtező során; a dunavarsányi Domariba-szigetet és a Rácalmási Nagy Szigetet. A Dunai-szigetek blog idén a többihez hasonlóan viszonylag ismeretlen nagyszentjánosi Erebe-sziget komplexumot nevezte. Tehát mindhárom idei induló magyarországi sziget lesz.

ABC sorrendben mutatjuk be a jelölteket, amely egyben nagyság szerinti sorrend is:

Képtalálatok a következőre: domariba-sziget

Domariba-sziget, Dunavarsány

Ez az elnyúlt orsó alakú sziget a Ráckevei-Dunaág bal partján található, Szigetcséppel szemben található déli csücske már Majosháza területére nyúlik át. Keskeny mellékága a lassú vízáramlás miatt szinte tavi körülményeket biztosít az élővilág számára. Északi csúcsánál úszólápokat is felfedezhetünk. Mindössze itt, az északi csúcsán telepedett meg az emberiség, tipikus ráckevei-dunai üdülőövezetével, míg a déli 90%-át erdők és mezők borítják. Megközelíthető Dunanagyvarsány felől az 51-es útról, vagy a vízről kajakkal, kenuval.


Erebe-szigetek, Nagyszentjános

Folyószabályozási művek ölelésében alakult ki az a szigetkomplexum a Gönyűtől keletre található Nagyszentjános mellett, amelyet Erebe-szigetekként ismerünk. Keleti csúcsa már Komárom-Esztergom megyébe lóg át. Az Erebe-szigetek tulajdonképpen egy vadvízi labirintus, egy érintetlen erdőrezervátum, ahol az élővilágot semmiféle emberi beavatkozás ill. gazdálkodás nem érinthet. Sóderzátonyok, kanyargó mellékágak, kis és nagyobb szigetek váltakoznak itt. Vizét nem csupán a Duna, de az ide torkolló Cuhai-Bakony-ér is gyarapítja. Megközelíthető Gönyűből a Duna parton, ill. a régi 1-es útról.

Képtalálatok a következőre: rácalmási sziget

Rácalmási Nagy-sziget

Rácalmáson is nyugodtan beszélhetünk egy sziget-komplexumról és az Erebe-szigetekhez hasonlóan a sziget-sokféleség itt is a változatos folyószabályozási művek révén alakult ki, elsősorban a főági oldalon. A Rácalmási Nagy-szigettel szemben torkollik vissza a Ráckevei-Duna a főágba. Déli csúcsa ma már Dunaújvárosig tart, ahol ma már a Szalki-sziget is ehhez a komplexumhoz sorolható. Egykor a település ártéri gyümölcsösei borították, amelynek írmagja néhány helyen még fellelhető. Híd vezet át rá, így nagyobb vízállás idején is bejárható száraz lábbal.
Az év dunai szigete szavazás nem vérre megy, éppen ezért kérem mellőzzük a csalást! Mivel a szavazóprogram jelzi, hogy egy IP címről hányszor szavaztak minden olyan IP címet blokkolni fogok, ahonnan két számjegyű szavazat érkezett!




A szavazás 2019. december 31-én éjfélkor zárul. Eredményhirdetés a 2020-as évzáró bejegyzésben!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése