2020. október 13., kedd

Az év dunai szigete - 2020

A Dunai Szigetek blog immár hetedszer hirdeti meg az Év Dunai Szigete szavazást. 2020. október 13-tól december 31-ig tart majd a szavazás a három jelöltre.


A szavazás fő célja, hogy jobban megismerhessük A Duna-völgy eldugott, de annál érdekesebb szegleteit. Sokan ugyanis előbb jártak a Maldív-szigeteken, mint például az alábbiak valamelyikén. Ez már az hetedik szavazás, úgy tűnik sikerült hagyományt teremteni és a többi "Az Év ...-ja" szavazás mellett ennek a kezdeményezésnek is lassan híre megy Magyarországon és a környező országokban.

Eddigi nyerteseink:

2013-ban a váci Kompkötő-sziget
2014-ben az esztergomi Helemba-sziget
2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget
2016-ban a dunaújvárosi Szalki-sziget
2017-ben a Szlovákiába szakadt Csallóköz
2018-ban a soroksári Molnár-sziget
2019-ben a Rácalmási Nagy-sziget


Idén ismét két szigetet választottak ki a blog olvasói a nyolc szigetet felvonultató selejtező során; a Gödi-szigetet és a ráckevei Kerekzátony-szigetet. A Dunai-szigetek blog idén a határmenti komáromi Erzsébet-szigetet jelölte. Azaz a két magyarországi sziget mellett egy szlovák felségterületen található sziget is indul a szavazáson.

ABC sorrendben mutatjuk be a jelölteket, amely egyben folyásirány szerinti sorrend is:

A sziget és a hajógyár 2011 februárjában

Erzsébet-sziget, Komárom/Komárno

A városi legenda szerint a sziget arról kapta a nevét, hogy Erzsébet királyné lába először itt érintette a magyar földet 1857-ben. A (rév)komáromi Erzsébet-sziget 1918 óta rövid megszakítással már nem magyar föld többé, ennek ellenére számos magyar vonatkozással találkozhatunk rajta. Birtokos volt itt pl. a Jókai család, egyes elképzelések szerint az itteni idilli gyümölcsös ihlette az Aranyember Senki-szigetét. A folyószabályozás során a parthoz kapcsolták a nyugati csúcsán épült töltéssel, manapság a hajógyár öbleként funkcionál. Könnyen megközelíthető a komáromi Erzsébet hídról.

A Gödi-sziget a két világháború között (Fortepan.hu)

Gödi-sziget, Göd

A Gödi-szigetet a helyiek és a messzi földről érkező strandolók is Homokszigetként ismerik, habár a homokos plázs csupán a déli csúcsánál található. Fontos tudni, hogy természetvédelmi terület, a Duna-Ipoly Nemzeti Park messzire szakadt része. A folyószabályozás ezt a szigetet is a parthoz kapcsolta, de a duna jege és helyi kezek fokozatosan bontották meg a vízáramlást gátoló műtárgyat, így a feliszapolódott medrében az év egy részében még szabadon áramolhat főág vize. Nagy részét vadregényes ártéri erdő fedi, melyet egyetlen természetes ellensége a nemrég visszatelepült hód.  

A Kerekzátony-sziget Ráckevéről nézve


Kerekzátony-sziget, Ráckeve

Nem is kerek, nem is zátony a ráckevei Kerekzátony-sziget. Egykor kaszálóként hasznosították, majd a Tassi-zsilip felépülése után a feszített víztükrű Soroksári-Dunán megkezdődhetett a parcellázás. Először gyümölcsösök, zártkertek, majd az állandó lakók is megjelentek a szigeten annak ellenére, hogy csak csónakkal lehet ide bármilyen építőanyagot hordani. Kétségtelen, hogy itt találhatók Magyarország legkeskenyebb utcái, ahol két ember is bajosan fér el egymás mellett. Földi halandók Ráckevéről közelíthetik meg egy révként működő csónakkal. 



Az év dunai szigete szavazás nem vérre megy, éppen ezért kérem mellőzzük a csalást! Mivel a szavazóprogram jelzi, hogy egy IP címről hányszor szavaztak minden olyan IP címet blokkolni fogok, ahonnan két számjegyű szavazat érkezett!


A szavazás 2020. december 31-én éjfélkor zárul. Eredményhirdetés a 2021. év első bejegyzésében!

5 megjegyzés:

  1. Mintha csak a Soroksári Dunaág létezne, pedig a Gödi-sziget értékes és jól ismerem. Sőt, a Szentendrei-szigethez csatolva létezik a Gödsziget is, amely lényegesen nagyobb és a növényzete is értékes.

    VálaszTörlés
  2. Ez némiképpen érthető, hiszen a Soroksári-Dunán az embereknek sokkal élőbb kapcsolata van a folyóval a feszített víztükörből eredő parcellázások következtében.

    VálaszTörlés
  3. Az a Kerekzátony... Maga a Tüskevár, meg a Téli berek... Fröccsbe mártott, sült szalonna ízű, balzsamos nyári esték, friss, zöld illatú, madárfüttyös csobbanás... Vasárnaptól péntekig, novembertől márciusig nagyon nehéz nélküle...

    VálaszTörlés
  4. Göd Homok sziget az szephely szeretek lejarni

    VálaszTörlés
  5. Köszönjük mindenkinek, aki a Kerekzátony szigetre szavazott! Aki nem volt még, az jöjjön, nézzen körül, szagoljon bele a szigeti élet nyújtotta utánozhatatlan hangulatba, aki meg volt, vagy van már, annak üzenem, hogy...flexszel a kézben minden vasnak tűnik és lassan ideje füvet nyírni! :) BUÉK!

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...