2020. szeptember 11., péntek

Zátonyok a Slachta Margit rakpart alatt

A folyószabályozások előtti állapothoz képest a Margit-sziget nyugati, azaz budai ágának szélessége alig kétharmadára csökkent. A meder szűkülése azonban már jóval korábban, a XVIII. században megkezdődött. Ne keressünk hidrológiai okot a változás mögött, a sekély, zátonyos meder jobb parti feltöltését az újlaki és óbudai lakosság önszorgalomból végezte. 

Hajóhíd, hajómalmok és vulkánok a Margit-sziget mellett 1766-ban. (forrás)

Nem is gondolnánk, hogy a malomipar mennyi hidrológiai kuriózummal gazdagította a Dunáról való ismereteinket. Mostani bejegyzésünk apropóját egy 1777-es és egy 1786-as helyszínrajz adja, amely az óbudai és újlaki Duna-szakasz hajómalmainak elrendezését rögzítette. Mivel ezek a szerkezetek igencsak együtt éltek a folyó vízállásával, nem lehetett akárhová telepíteni őket. Minél nagyobb volt ugyanis a folyó sodrása, annál jobban őröltek. Minél mélyebb volt a folyó, annál biztosabb volt a folyamatos munkavégzés, hiszen nem kellett attól tartaniuk, hogy szárazra kerülnek. Éppen ezért a jobb helyekért a molnárok komoly harcot vívtak egymással. A közösségüknek pedig elemi érdeke volt, hogy a vitáknak elejét vegyék és szabályozzák, ki hol őröltethet a Dunán. Ennek érdekében pedig helyszínrajzokat készítettek, hogy a molnárok tudják, hol van a helyük.
 
Parti zátonyok Újlak mellett 1783. (forrás)

Egy ilyen helyszínrajz készült 1783-ban, ahol a malmok elhelyezkedésén túl igazi vízrajzi kuriózumok bukkannak fel. Hogy képben legyünk, a helyszínrajz keletre van tájolva, azaz az észak helyén a kelet égtájat találjuk. Látjuk a Margit-szigetet és a Festő-szigetet (Stadt Insel) zölddel. Az újlaki part előtt azonban két világosbarna mederformát találunk. Ezek minden kétséget kizáróan parti zátonyok, melyek a budai-ág medertágulatában jöttek létre. Kisvíznél ezek a zátonyok szárazra kerültek, mégpedig olyannyira, hogy a lóval végzett hajóvontatás átkerült ide a magasabban fekvő hajóvontatási útról (Hufschlag). A térkép további érdekességeket rejt; megtudhatjuk róla, hogy honnan indult a rév a Margit-szigetre a budai oldalról és hová érkezett vissza az utas. Ez a két pont ugyanis nem esett egybe. 

Ugyanez a két zátony kissé sematikusabb ábrázolással megjelenik már hét évvel korábban is. Itt nem teketóriázott a rajzoló, csakis a lényeget ábrázolta. Szerencsére ebbe pont beleesett a két parti zátony is. Az egyik a Margit-sziget (Insula Leporum) északi csúcsával átellenben látható az óbudai oldalon, míg a másik a Festő-szigettel szemben helyezkedik el az újlaki parton. 

Hajómalmok és zátonyok Újlak mellett 1777-ben (forrás

Mindössze ezt a két helyszínrajzot sikerült megtalálnom az újlaki zátonyokról. Ezen felül további adatokkal szolgálnak a Duna Mappáció 1826-os leírásai Újlak és Óbuda területéről. Ezekből nem csak azt tudhatjuk meg, hogy Óbuda mezővárosa milyen hidrológiai körülmények következtében válik szigetté, hanem azt is, hogy bizony a jobbparti lakosok alaposan kivették a részüket a folyó szabályozásából. 
"A Dunának itt láttzó jobb partya mindenütt város alatt lévén átalyában jó karban van; a’ Commissionalis Epület alatt sarkantyukkal és karókkal van meg erősítve, melyeknek felső végei gerendákkal vagynak jó erőssen öszve foglalva. De másutt is a’ Duna partnál a’ hol legg inkább szükségesnek láttatott vagy jég török verettek, vagy kö Falak rakattak. E’ szerént itt a’ Duna part átalyában inkább nevekedik, mint fogy; még is mindazáltal a’ lenni szokott nagyobb ár vizekben felyül haladják kiönteseikkel a’ partokat, a’ mely egyébbaránt a’ Jeges ár vizeket ki vévén ritkán szokott megtörténni."

"A’ Dunának itt ábrázolt jobb partja több helyeken sarkantyúval van ki tóldva, hogy a’ viznek ereje a’ partoktól el vétetődvén a’ Városban kárt ne tégyen. Úgy is van mert a’ Sarkantyú belső vége irányában a’ viz folyás mentében a’ Duna szél iszapolódik, és partja nevekedik. Külömben is a’ part sehol sem töredékeny minthogy a’ Városiak szüntelen töltik, és nevelik."
Úgy tűnik korabeli mércével mérve a legkorszerűbb árvízvédelmi megoldásokat alkalmazták a Duna árvizei ellen, sarkantyúk terelték el a sodorvonalat, fából és kőből épült falakkal állták útját a jeges árvíznek. Ezen felül ott volt még megoldásként a feltöltés is. Legtöbbször azonban mindez kevés volt a sorozatban érkező, sokszor rendkívüli árvizek ellen.

Az Újlaki-ág hajómalmai 1760-ban (forrás)

Mint a fenti ábrán látjuk Újlak dunai oldalán a telkek eredetileg egészen közel végződtek a Dunához. (Az 1760-as helyszínrajz továbbá azért is fontos, mert egyszerű magyarázatot ad a kezdő képen látható vulkánok rejtélyére: Casa Piscatorum, azaz halászkunyhók.) Az itt lakók érthető okokból mind horizontálisan, mind pedig vertikálisan igyekeztek gyarapítani a földjeiket. Felfelé azért, hogy a Duna a lehető legkevesebb alkalommal jelenjen meg hívatlan vendégként, kelet felé pedig azért, hogy minél nagyobb legyen a telkük. Ezt úgy kell elképzelni, hogy ha akadt némi építési törmelék vagy felesleges föld, azt szétterítették a telken, vegyesen a háztartási hulladékkal, amely ekkoriban jellemzően még szerves anyagot illetve kerámiát tartalmazott. Ez nem járt számottevő gyarapodással, legalábbis olyan ütemű feltöltéssel, mint később, a XIX. századi rakpartépítések során megvalósult. 

Hajómalmok és gőzhajók 1851-ben (forrás)

1851-ben még mindig megvoltak a hajómalmok, de felbukkant már a gőzhajójárat is, melynek egyik állomása a Császár fürdő (Kaiser Bad) előtt volt. Ez a járat folyásirány szerint felfelé, azaz hegymenetben egyenes útvonalon haladt, völgymenetben azonban egy hurkot írt le kikötésnél. A Császár fürdőnél, valamint az Óbuda-Újlak határán lévő öblözetben még mindig feltüntették a széles zátonyos partot, valamint a Margit-sziget és a Festő-sziget melletti ugyancsak sekély medret, melyet a gőzhajók igyekeztek mindkét oldalról kikerülni és a meder közepén haladni. 

Hajómalmok Óbudán 1878 előtt (Fortepan / Jurányi Attila)

Egészen a folyószabályozásig ezen a szakaszon a mai Frankel Leó utca volt az egyetlen utca a Duna és a Szemlőhegy között. 1882-ben már állt az a töltés a Dunában a Zsigmond tér és a Bem József utca között, melynek révén később további párhuzamos észak-déli utak is létrejöttek, például a Slachta Margit rakpart. Ez a töltés a III. katonai felmérésen Óbudai rakpartként (Alt Ofner Quai) szerepel és a Császár fürdőnél 140 méterrel, 370-ről 230 méterre szűkítette le a folyó medrét. A töltés és a part közé eső részt fokozatosan feltöltötték a part irányából, miközben a folyóról szépen lassan eltűntek a hajómalmok.

A budai töltés és az egykori partvonal nyomvonala
a Margit-sziget mellett 1882-ben (mapire.eu)

1892-ben a töltésen belüli területen épült meg a MÁV jobbparti körvasútja, a H5-ös HÉV előfutára. Kevesen tudják, de ugyancsak az egykori újlaki zátonyos Duna meder helyén áll a Margit híd budai hídfője, az Elvis Presley park, a Komjádi uszoda, valamint északabbra, Óbuda felé az Árpád fejedelem útja és az attól keletre eső parkosított terület. 

Feltöltött meder a Császár fürdő előtt. (mapire.eu)

Az újlaki part szabályozása nem párját ritkító példa, a budapesti Duna-szakaszt máshol is szűkítették, kiépítették, feltöltötték. Azonban a Slachta Margit rakpart alatt megbújó parti zátonyok és az itt élők évszázados küzdelme a folyóval figyelemreméltó történetét mondja el a Margit-sziget budai mellékágának. 

2020. szeptember 1., kedd

Lázár deák elveszett szigete Pilismaróton


Ha Lázár deák 1528-ban kiadott Tabula Hungariæ térképe alapján kellene tájékozódnunk a Dunakanyarban, bizony nagy gondban lennénk. Hiányzik róla a Duna jellegzetes kanyarulata, az Ipolyt a Garam mellékfolyójaként ábrázolják továbbá Pilismarót mellett egy jókora dunai szigetet láthatunk, amely majdnem teljesen kitölti a Szob-pilismaróti öblözetet. 

A Pilismaróti-sziget nyugati csúcsa (bal alsó sarokban). Fortepan/24333

Vajon létezett-e ez a sziget? Tévedett-e Lázár deák? Hogyan nézhetett ki a Pilismarót előtt elterülő dunai síkság félholdja félezer évvel ezelőtt? Nem új kérdések ezek, az ELTE Geofizikai tanszéke 2009-ben már publikált erre vonatkozó kutatást Székely Balázs, Molnár Gábor, Timár Gábor: Lázár deák és a folyódinamika - térképezési hibák vagy valós mederváltozás? címmel [1]. Mostani bejegyzésünkben ezen a tanulmányon keresztül mutatjuk be a Pilismaróti-sziget(ek)et, néhány új észrevétellel kiegészítve a jelenleg is zajló kutatást. A tanulmány szerzői abból indultak ki, hogy Lázár deák helyesen rajzolta be ezeket a földrajzi helyeket; három alapfeltevésük közül kettő az Ipoly lehetséges Garam folyóba torkollásáról szólt, a harmadik, számunkra legizgalmasabb feltevés szerint a Pilismaróti-szigetnek a térkép kiadási évében, 1528-ban még léteznie kellett, s a mellékágának későbbi lefűződéséből következtetni lehet a Duna bevágódásának ütemére a Dunakanyarban. 

Mielőtt rátérnénk a tanulmányra, érdemes térben elhelyezni ezt az eltűnt szigetet. Esztergomot elhagyva a Duna a Szamár-hegy és a Szlovákiába szakadt Börzsöny-darabka, a Kovácspataki-hegység között belép a tulajdonképpeni Dunakanyarba. A Hideglelős-keresztet elhagyva balról felveszi az Ipolyt és halad tovább Zebegény felé, alámosva a bal partot. A jobb parton eközben egy széles lapály nyílik, amelyen túl a hegyek lábánál látszódik Pilismarót. Ez a félhold alakú lapály rejti Lázár deák szigetét, amit leginkább a rajta felhalmozott futóhomokról lehet felismerni. Mármint azt a részét, amelyet (még) nem bányásztak el. 

Lázár deák térképe. Részlet a Dunakanyarról (forrás)

Lázár deák egykor Bakócz Tamás esztergomi érsek (1497-1521)  titkára volt. Beszámolója szerint, amennyiben hivatalának helyszíne Esztergomban volt úgy alaposan kellett ismernie az érseki székhely földrajzi környezetét. A Tabula Hungariæ című térképét először 1528-ban adták ki. Vélhetően katonai szempontok indokolhatták az elkészítését és kiadását, hiszen szerepel rajta a mohácsi csata, a törökök által felprédált területek, amelyeket pontozott vonallal körberajzolta, Ugyanakkor a szerző nagy hangsúlyt fektetett arra is, hogy a városok egymástól való távolságágát arányosan ábrázolja, melyből a hadvezetés leolvashatta a menettávolságokat. 

Ha rápillantunk a térképre a Dunakanyarban Esztergom mellett láthatjuk Marost, Visegrádot, Vácot, Szentendrét, valamint hat névtelen települést a Szentendrei-szigeten. A kérdéses sziget Maros és Esztergom között látható. Amely akár lehetne az esztergomi érseknek oly kedves Helemba-sziget is, ahol az érseknek nyaralója állt, melyet a régészek fel is tártak. De nem biztos, hogy az volt, ennek bizonyítása térinformatikai eszközökkel nem is olyan bonyolult, a tanulmány szerzői ezt a munkát már el is végezték 2009-ben. Nem kellett mást tenniük, mint digitálisan egy gumilepedővé alakítani Lázár deák térképét és az adott városokat gombostűvel rátűzni egy mai térképre. Az egyetlen bonyolító tényező a török pusztítás, ugyanis 1528 óta több település eltűnt a térképről. Mivel a régészet a segítségükre sietett jó közelítéssel elkészült a térkép transzformációja:

Lázár deák tanszformált térképe és a mai vízhálózat (forrás [1])

A jó közelítés néhány ponton nincsen meg, ilyen terület például a Szentendrei-sziget, ahol a névtelen települések miatt a szerzők a ma is látható településhálózatból indultak ki. A középkorban azonban jóval több település állt a szigeten mint manapság. Nem létezett Surány, valamint Szigetmonostor is a mai Horány helyén lehetett, csak néhány évtizeddel később költözött magasabb térszínre a Duna sorozatos árvizei miatt [2].

Lázár deák szigete ennek ellenére a megfelelő helyre került, Zebegény és Pilismarót közé. Ha ismét a mai helyzetből indulnánk ki akár lehetne ez a Zebegényi-sziget is, vagy annak valamely nagyobb kiterjedésű elődje. Ez is elképzelhető, de nincs rá bizonyíték, hogy a XVI. század elején létezett-e ez a sziget. A Zebegényi-szigetet ugyanis alig száz éve kezdik feltüntetni térképeken, 1911-ben például még nem látható a Duna helyszínrajzán [3]. 

Arra azonban létezik bizonyíték, hogy egy jókora sziget rejtőzik a Pilismaróti lapályon. Nem is kell mélyfúrásokat végezni elég előkeresni néhány régi légifotót, lehetőleg 1980 előttről. Ezek mindegyikén kirajzolódik világos kontúrral egy sziget-forma. Kezdő képünk 1944-ben készült, miközben a szövetséges légierő a szobi vasúti hidat próbálta eltalálni. Bal alsó sarkában a szántóföldek alatt kirajzolódik a(z általunk önkényesen elnevezett) Pilismaróti-sziget nyugati csúcsa. Ha felkeressük a fentrol.hu honlapját, ráközelítünk Pilismarótra és kiválasztjuk az 1975. évi sorozatot a maradék kételyünk is elillanhat: itt valóban egy sziget állt. 

Pilismaróti-sziget, nyugati csúcs egykori zátonnyal. 1975. március 1. (fentrol.hu) 

Mit is látunk a képen pontosan? Délen a 11-es utat, Basaharc és Pilismarót között, északon a Dunát. Közöttük pedig egy fehéren sávozott síkságot. Ezek a fehér sávok utalnak az egykori domborzatra, olyan meredekebb partoldalt jelölnek, ahol a szántás miatt jobban előbukkant a humuszos réteg alól a homokos üledék. Ezek a meredekebb részek jelölik ki a sziget egykori partvonalait. A kép közepe táján elkülönül egy ilyen felszínforma, ez nagy valószínűséggel egy zátony lehetett a sötétebb színnel megjelenő egykori mederben. A sötétebb szín a mélyebb területeket jelöli, ahol az időszakosan jelentkező árvizekből származó, valamint a hegyvidéki területről érkező vízfolyások által szállított finomszemcsés üledékkel keveredő szerves hordalékból humuszban gazdagabb talaj jött létre. A szerves anyag felhalmozódást elősegíthette a vizenyős terület növényborítása is.

Megvan tehát az egykori sziget, Lázár deák pedig berajzolta a híres térképére. Ebből levonhatjuk azt a következtetést, hogy a Pilismaróti-sziget még létezett a XVI. század első felében és csak azóta tűnt el. Amennyiben a sziget az elmúlt 500 év alatt tűnt el a tanulmány szerzői szerint a Duna évente átlagosan 2 millimétert vágódott be (50-70%-os hibával) a Dunakanyarban.

Csakhogy egyáltalán nem biztos, hogy a Pilismaróti-sziget valódi dunai szigetként létezett (azaz mindkét oldalról a Duna középvízi medre ölelte körül) 1528-ban, amikor Lázár deák térképe megjelent. Hidrológiai, geomorfológiai és régészeti szempontból vizsgálva éppen ennek az ellenkezője tűnik valószínűnek; a Pilismaróti-sziget jobb oldali mellékága már jóval korábban feltöltődhetett. Az alábbiakban hat erre utaló közvetett bizonyítékot tekintünk át.

1. A Pilismaróti-sziget kizárólag Lázár deák térképén jelenik meg. Egyetlen más általam ismert térképen sem. Átböngészve a Magyarország legszebb térképei c. kiadványt, Marsigli térképeit, a Duna Mappáció ide vonatkozó szelvényeit, sehol sem jelenik meg önálló szigetként. Ez persze nem jelenti azt, hogy attól még ne létezhetett volna, hogy a térképekre nem került fel. Ez annak fényében nem is biztos, hogy különleges eset, hogy a legtöbb XVII. és XVIII. századi térképet a szerzők egymásról másolták. Elég volt, ha egyvalaki lehagyja, az utána következők sem jelölik már be. 

Azonban létezik egy elképzelés, miszerint Lázár deák nem vett részt közvetlenül a terepi felmérésekben, sőt az is előfordulhat, hogy egy korábbi, elveszett térkép alapján dolgozott, amelyen még szerepelt a sziget. Amennyiben feltételezzük, hogy a Tabula Hungariæ az utolsó térkép, amelyen a pilismaróti-sziget szerepel találni kell egy kora XVI. századi eseményt, amely örökre eltüntethette a szigetet a térképről. Egyetlen hidrológiai esemény jöhet szóba, melynek során egy egész Duna-ág lefűződhetett, ez pedig az 1501-es nagyárvíz, melynek azonban Magyarországi levonulásáról viszonylag kevés adatunk van. A pilismaróti ág árvízi lefűződése több kérdést is felvet — például, hogy miért pont a rövidebb és nagyobb esésű ág szűnt meg — így ennek  a hidrológiai elméletnek a modellezése további kutatásokat igényel majd. 

Négy kisebb sziget Nagymaros és Visegrád között
(Regnum Hungariae in Omnes suos Comitatus Accurate Divisum
et Editum Per Nicolaum Visscher Amstelodami 1680 és 1710 forrás)

Érdemes ezzel kapcsolatban egy gondolat erejéig visszatérni a Garamba torkolló Ipoly kérdéséhez. Ha hihetünk a térképészeknek és az általuk készített több tucat térképnek az Ipoly egészen 1682-ig [4] a Garam mellékfolyója volt, sőt azon is túl. Még 1771-ben is jelenhetett meg olyan Magyarország térkép, amely ezt a fiktívnek mondható vízrajzi állapotot ábrázolja. A természetföldrajzi korlátok ellenére a tanulmány geofizikus szerzői nyitva hagyták ezt a kérdést. 

2. A Dunakanyarban épült római őrtornyok a ma is látható folyómedret rajzolják ki [5]. Több, mint másfél ezer évvel ezelőtt, amikor Valentinianus császár parancsára erőforrásokat nem kímélve a Római Birodalom megerődítette a kvádokkal szembeni folyópartot az őrtornyok láncolatát a pannóniai folyópart mentén építették fel. Ezek a katonai létesítmények a Duna mellett húzódó folyóhát 106-107 méter magasságú, vélhetően ármentes kiemelkedésein épültek fel. A Malom-pataknál található kiserőd van a legmagasabb helyzetben 108,4 méteres magasságban. Ezek a szintek közel megegyeznek a Pilismaróti-sziget feltöltődött mellékágának legmélyebb szakaszának jelenlegi mélységével. 

Egy kis számolás: ha abból indulunk ki, hogy a római korban szigeten épültek fel az őrtornyok és ezek a tornyok a tanulmányban szereplő 2 mm/év ütemben emelkedtek ki legalább ezerötszáz éven keresztül akkor összesen kb. 3 méterrel kell, hogy magasabban legyenek, mint amikor felépültek. A pilismaróti mellékág azonban egészen 1500-ig bevágódott, hiszen a Duna folyt benne. Kiemelkedése az erózió, azaz a vízáramlás megszűnése után kezdődhetett és csak az utóbbi 500 évre tehető (~1 m kiemelkedés). Mivel a mellékág medre eleve méterekkel lehetett a római őrtornyok alapozási szintje alatt csak egy rendkívüli ütemű feltöltődés/betemetődés hozhatta egy szintre a területet. Csakhogy ezek éppen a legmélyebb mederszakaszok, azaz itt jelentkezett a legkisebb mértékű feltöltés.

Egyes római katonai létesítmények a folyó barbár oldalán épültek fel, jellemzően kikötőerődök (Dunakeszi, Nógrádverőce, Contra Aquincum, stb.), illetve egyes nagyobb táborok is, mint pl. Göd-Újtelepen. Rendkívül valószínűtlen, hogy a pilismaróti parton a szokásosnál is nagyobb sűrűségben megtalálható őrtornyokat egy dunai szigeten építették volna fel. Ezt feltételezi Varga Gábor is A Szentendrei-sziget római kori erődítettségéről című cikkében is [6]:

"A rómaiak általában nem szállták meg a Duna szigeteit; nem ismerünk római lelőhelyet a Szigetközből. Budapest–Margit-sziget és Dunaújváros–Szalki-sziget korábban rómainak gondolt lelőhelyei középkoriak."

Ugyancsak a maihoz nagyon hasonló futású meder tényét támasztja alá a Szobon, az Ipoly torkolatánál megtalált római kikötőerőd is. Ez a barbár területen, Basaharccal szemben megépült katonai őrposzt bizonyítékként szolgálhat arra is, hogy a szobi rév kis eltéréssel, de több mint másfél évezrede ugyanott közlekedik.


Az őrtornyok létezése azonban nem zárja ki azt a lehetőséget, hogy ezer évvel később, a csapadékossá váló éghajlat következtében a Duna birtokba vette ezt a jobb oldali ágat. Az Ipoly torkolatával szemközt van egy partszakasz, ahol két őrtorony (10-11) távolsága eléri az 1200 métert, a többi őrtorony között mért 400-800 méteres távolsággal szemben. Ezen a ponton a Duna "átjuthatott", egy őrtornyot elmosva például, ahogy a Malom-patak torkolatánál található kiserődtől délre is egy kilométer esik két létesítmény közé (17-18), ahol ez az ág akár vissza is térhetett a főágba. 

3. Nem maradt egységes meder a Pilismaróti-sziget feltöltődött mellékága helyén. A Pilismarótról készült legkorábbi részletes térkép 1789-ben készült, 260 évvel Lázár deák térképe után. Ennyi idő elteltével egyetlen nyílt vízfelület, azaz holtág, tó, mocsár sem maradt fenn az egykori széles Duna-ágból. Egy kisebb tavacska ugyan észrevehető a térképen, de az a Malom-patak felduzzasztásával keletkezett. Az egykori Duna-medret ekkor már teljes egészében felparcellázták, a legmélyebben fekvő vizenyős területeket (jelenleg 104,5 méter a tengerszint felett) már hasznosították rétként, vagy kenderföldként. Ha a Pilismaróti-ág folyamatosan fűződött le, akkor az elmocsarasodással bizonyos mértékű agyag és iszap lerakódás meg tudta volna akadályozni az elszivárgást, sőt a magas talajvíz még sokáig tudta volna pótolni a meder nyílt víztükrét.

Pilismarót homokdombjai 1789-ben, délre tájolva. (forrás)

A meder feltöltődésében jelentős szerepet játszottak a Visegrádi-hegységből lefutó patakok, például a Basaharci-völgy vízfolyása, a Bitóci-patak, a Nyároska-patak, a Malom-patak és délen Dömös határában a Köves-patak. A hegyvidékről érkező hosszabb-rövidebb, tartós vagy időszakos vízfolyások nagyobb esőzések alkalmával jelentős mennyiségű hordalék szállítására képesek. Hordalékszállító képességük azonban alaposan lecsökken, amikor elérik a síkságot, nagyjából a 11-es út vonalában. A vízfolyások lecsökkenő energiája miatt itt halmozódik fel a hordalék, jellemzően egy kúppalást formájában, amelyet hordalékkúpnak nevezünk az egyszerűség kedvéért. A kisebb patakok érdekes módon el sem érik a Dunát, saját hordalékkúpjukon elszivárognak, vagy a szántóföldek nyelik el őket. Ezek a hordalékkúpok folyamatosan épültek a meder rovására, amikor a Duna még itt folyt. Kettő közülük, a Bitóci-, és a Malom-patak hordalékkúpja teljesen betemette a medret, egészen az egykori sziget déli pereméig nyújtóznak. 

A pilismaróti hordalékkúpok növekedésének irányai,
kékkel a nagymarosi duzzasztási szint (107,83 m.B.f.)

A folyó oldalazó eróziója révén az anyag egy részét elszállította, de nem az egészet. A Dunába érkező patakok hordalékkúpjának hatásairól a Duna Mappáció leírásaiban olvashatunk egy szentendrei példán (több más, a Visegrádi-hegységből lefutó patakról is létezik hasonló leírás): 
Szent Endrei Duna jobb partja város Szigetje mellett szakadozott; [...] Malomvőlgyi Patak pedig Torkolatjánál kővits által annyira felemelkedett, hogy a’ Hajóknak a’ Monostori parthoz kőzel járni, és úgy ezen akadályt kikerűlni kelletik. Ezen nagy Porondnak oka az, hogy 1816ik Esztendőben hegyek kőzőtt tőrtént felhőszakadás tőbb e’ Vőlgyben helyheztetett házakat lerontott, és tővestűl lemosván nehezebb részeket itt lerakott. – Ezen Forgó felett Szent-Endre Várossának széliben a’ part magossabb, a’ Szent Endrei Réven felűl ismét lapos, iszapos, síma, és víz eránnyal eggyenletes partot formál mind addig, a’ hol a’ Pismányi Patak nagyobb esőzések idején a’ Duna partjára hordott sok kővits miatt a’ Felhajozóknak legnagyobb akadalyára, sőtt gyakran károsításokra is felső Forgót okoz [7]. 
Elsősorban északon maradtak meg a mélyebb mederszakaszok, mégpedig ott, ahol a síkságra kiérő patakok jellemzően rövidebbek. Ezek a mélyebb szakaszok sem egységesek, a hordalékkúpok kisebb részmedencékre tagolják. Mint fentebb láttuk a légifelvételen, a mederformák, mint például a markánsan kirajzolódó zátony ezen az északi részen a mai napig a felszínen vannak, azaz itt nem számolhatunk a meder eltemetődésével, kizárólag a kiemelkedésével. Délen, a legnagyobb vízhozamú Malom-patak hordalékával betemethette a mélyebb részeket is, itt a szintvonalak nem jelölnek ki hosszanti, mederszerű mélyedéseket.
 
4. Már kétszáz évvel ezelőtt is csupán a rendkívüli árvizek borították el a feltöltődött meder területét. Erre vonatkozóan ugyancsak a Duna Mappációból ismerünk egy 1823-ban keltezett leírást Pilismarót környékéről, ahol egy rendkívüli árvizet fel is tüntettek kék vonallal (Inundations Gränze). 
Die Felder unter der von Dömös nach Maroth führender Straße werden beÿ außerordentlichen Donau Hochwasser übeschwemmt [8]
Bizonytalan, hogy ez melyik árvíz is volt pontosan, Némethy Károly: A pest-budai árvíz 1838-ban c. művében az 1778-as árvizet említi, de a Duna Mappáció leírásai között egy Szobi árvíztábla kapcsán előfordul az 1808-as árvíz is. Ez az árvíz a sziget magját kijelölő homokbuckás térszín kivételével az egész pilismaróti lapályt elborította a hegylábig, azaz körülbelül a 108 méteres szintvonalig. Érdekesség: ez a magasság nagyjából megegyezik a Nagymarosi erőmű tervezett duzzasztási szintjével (107,83 m.B.f.) [9], valamint néhány deciméterrel marad alatta a 2013-as rekordárvíz szobi tetőzésének [10]. Azonban 2013-ban az árvízvédelmi töltéseknek köszönhetően a Duna ezen a szakaszon már nem lépett ki a medréből. 

Az elárasztott területek határa 1823-as leírás szerint (forrás)
 
5. Az alig négy kilométerre lévő Helemba-sziget legmagasabb pontján a középkorban az esztergomi érseknek nyaralója állt. Hogy jön ide már megint a Helemba-sziget? Úgy, hogy a Helemba-sziget legmagasabb pontja (>105 m.B.f.) alacsonyabban van jelenleg, mint a feltöltődött pilismaróti Duna-ág legmélyebb pontjainak többsége. Belátható, hogy ugyanabban az időben, azonos szinten nem létezhet egyszerre építkezésre alkalmas térszín valamint középvízi Duna-meder. Egyetlen magyarázat lehet a jelenségre, ez pedig a tektonika. A területen keresztül húzódik a Piliscsaba-Bernecebaráti vonal, amely neotektonikusan aktív. Ez azt jelenti, hogy a vonaltól keletre lévő terület kiemelkedik, míg a tőle nyugatra eső süllyed, legalábbis szinten marad. Ez a mozgás azonban semmi esetre sem értendő méterekben, legfeljebb centiméterekben egy 500 éves időintervallumban.

A Helemba-sziget szintvonalai

6. Pécsi Márton az egykori szigetet II/a teraszmaradványként írta le, a körülötte elterülő alacsonyabb területet pedig magasártérnek [11]. Dunakanyarbeli megfigyeléseit később a szerző és más kutatók pontosították. Pécsi Márton szerint Pilismaróton az ártéri szint 3 méterrel emelkedik a Duna 0 pontja (101 méternél valamivel magasabb abszolút magasság)  fölé, az I. számú terasz szintje ennél valamivel magasabb, 5 méter. A II/a terasz ugyanakkor 14 méteres viszonylagos szinten található. Ezekbe a keretekbe viszonylag nehéz a pilismaróti szinteket elhelyezni, ugyanis az egykori mellékág legalacsonyabb szintje jelenleg 105 méter alatt van azaz magasabban, mint az ártéri szint (101+3=104 m.), miközben a homokdombokkal tarkított egykori szigetmag nem éri el, csak megközelíti a 114 métert azaz a II/a terasz szintjét (101+14=115 m.). 

Dunai terasz-szintek Pilismaróton, Pécsi Márton (1959) alapján 
I. ártéri szint, II/a terasz - Homoki szőlők.

Miért fontos ezeknek a szinteknek az ismerete? Azért, mert a dunai teraszok kialakulásában szerepet játszott egyfelől a kéregmozgás, másrészt a klíma, azaz az éghajlatváltozás. Pilismarót térségében a kéregmozgás jellemzően kiemelkedést jelent. Mivel a jégkorszak és a holocén kor (11700 évvel ezelőttől napjainkig) klimatikus változásait a tudomány viszonylag pontosan meghatározta, a Pilismaróti-sziget kialakulását és mellékágának lefűződését is fel lehet fűzni a klimatikus változásokra. Pécsi Márton szerint az I. terasz kialakulása a holocén korban ment végbe, annak is inkább a korábbi időszakában, ez alapján tehát a Pilismaróti-ág feltehetően jóval Lázár deák kora előtt lefűződött a Duna főágáról.

Összefoglalásként elmondható, hogy a Pilismaróti-sziget létezése igazolt, azonban a sziget lefűződése már korábban végbemehetett. A sziget korának és fejlődéstörténetének feltárásához további természetföldrajzi kutatások szükségesek. Ha viszont a Pilismaróti-sziget nem létezett már Lázár deák idejében akkor meg kell magyarázni, hogy melyik másik sziget szerepel a térképen. A Helemba? A Szent Mária? 

Végezetül egy rövid kitérő erejéig térjünk vissza a harmadik ponthoz, ugyanis nem teljesen felel meg a valóságnak, hogy nem maradt fenn meder a Pilismaróti-sziget szomszédságában. Létezik ugyanis egy keskeny meder, amely gyakorlatilag keresztülvágja a Pilismaróti-szigetet. Irányából és méretéből kifolyólag azonban ez nem egyezhet a Pilismaróti-ág maradványával. Az alábbi képen szemből, a Malom-patak felől látjuk ezt a meder-maradványt, egészen pontosan a bála felett látható kukoricás lealacsonyodó íve rajzolja ki. Pilismarót településről a révhez vezető úttól délkeletre, a Nyárfa és Eperfa utcák között bukkan fel és tart enyhe ívben egy kilométeres hosszúságban a Malom-patak torkolatához, ahol elvégződik. 

Egykori Duna-meder a szántóföldön, a Malom-patak torkolatánál.

Szerencsére a kukoricás képnél van jobb kép is a meder beazonosítására, ahol a kontrasztos képen a vizes területek feketével rajzolódnak ki. 1966. augusztus 12-én viszonylag magas volt a Duna vízállása, de feltehetően egy nagyobb esőzés miatt telt meg ez a régi meder. Legnagyobb szélessége 50-60 méter lehetett. Különlegességét az adja, hogy ha meghosszabbítanánk az ívét északnyugat felé majdnem pontosan kettévágná a Pilismaróti-sziget tömbjét. Csakhogy az úton túl nem nyomozható tovább, elveszik a homokfelszín buckái között. Vajon mi lehetett ez a meder, amely a legmarkánsabb medermaradvány a Pilismaróti síkon és milyen korban szállíthatott vizet?

Újra elöntött Duna-meder 1966-ban, a terület szintvonalaival (fentrol.hu)

Elképzelhető, hogy valójában nem egy, hanem két Pilismaróti-sziget létezett, csak az őket elválasztó meder északi részét a későbbi korok homokfúvásai betemették? Vagy az ős-Ipoly medre volt jóval hosszabb és valahol a Malom-patak torkolatánál torkollott a Dunába? Netán a XVIII.-XIX. század rendkívüli, illetve jeges árvizei mélyítették ki miután a homokfelszín mélyedésein átjutva lefolyást kerestek a Duna felé? 

Mivel a területen ma is zajlanak földtani kutatások, ezektől remélhetünk majd közvetlen bizonyítékokat Lázár deák elveszett szigetének történetével kapcsolatban. Érdemes lenne meghatározni a római-kori létesítmények alapozási szintjeit Esztergom és Budapest között, hiszen a közel egy időben épült katonai épületek láncolata ugyancsak pontos adatokkal szolgálhat a Dunakanyar kiemelkedésével kapcsolatban!



[1] Székely Balázs, Molnár Gábor, Timár Gábor: Lázár deák és a folyódinamika - térképezési hibák vagy valós mederváltozás? http://oldwww.mageof.hu/arch/szekelyOTKA.pdf
[2] Magyarország régészeti topográfiája A szobi és a váci járás - szerk. Torma István.  Dinnyés István, Kővári Klára, Kvassay Judit, Miklós Zsuzsa, Tettamanti Sarolta, Torma István. – 1993. – Budapest Akad.K. 
[3] Duna helyszínrajz 1911. http://mercator.elte.hu/~messer/folyo/
[5] Soproni Sándor: Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre 1978.
[6] Varga Gábor: A Szentendrei-sziget római kori erődítettségéről, Arch. Ért. 137. 2012.
[7] Duna Mappáció leírásai §II_359 Szentendre 1826.
[8] Duna Mappáció leírásai §II_310 Dömös 1823.
[9] Erdélyi Mihály: A Dunaalmás és Nagymaros közötti terület hidrogeológiája Hitel 1989. 10. sz. https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Dunakanyar_1978/?query=pilismar%C3%B3t%20duna&pg=30&layout=s
[11] Pécsi Márton: A magyarországi Duna-völgy kialakulása és felszínalaktana. Akadémiai, 1959.

2020. augusztus 25., kedd

Forrás a Szentendrei-szigeten

Annak ellenére, hogy a Szentendrei-szigeten található csápos kutak szolgáltatják Budapest ivóvízszükségletének jelentős részét, felszínén nem találni természetes tavat, vízfolyást. Éppen ezért kuriózum a Váccal szemben található felső tordai sarkantyúnál fakadó forrás. 

Sarkantyú felett növekvő zátony a Tordáknál

A Szentendrei-szigeten nincsen patak, nincsen természetes tó, leszámítva persze mellette található kisebb szigetek holtágait. És nem jöhetett létre természetes forrás sem. Ennek a "szárazságnak" földtani okai vannak, a sziget leginkább folyami kavicsból és a mederből kifújt homokból épül fel. Ilyen környezetben az esővíz azonnal elszivárog, le egészen a Duna által erősen befolyásolt talajvízszintig. Apadásnál a talajvíz tükre követi a Duna vízállását, így a csapadék a felszín alatt áramlik a folyóba. Áradáskor pedig ugyancsak a Duna duzzasztja vissza a talajvizet.

Fontos leszögezni, hogy ez a természetes állapot. Ugyanis az emberi tevékenység következtében három tó is keletkezett a Szentendrei-szigeten. Ezek mindegyike kavics- vagy homokbányató. Egyet találunk Kisoroszitól keletre, egyet Pócsmegyer mellett és egyet a Szentendrei-sziget egykori legmagasabb pontja helyén, Surányban. Nem csak a tavakra igaz, hogy emberkéz alkotta, hanem az egyetlen általam ismert forrásra is.

Terepbejárások alkalmával időnként készülnek minimalista filmfelvételek a Dunáról és például erről a forrásról is, ezeket a Dunai Szigetek YouTube csatornáján lehet követni. 


Ez a forrás az 1682-es folyamkilométer tábla tövében található, kb. száz méterrel a sarkantyú felett, szemben a kisváci Buki-sziget feltöltődött déli csúcsával. A váci rév tótfalusi oldalától földút vezet idáig. Útközben megtekinthető a Révész-sziget és a Torda-sziget is, hacsak egy nagyobb birkanyáj nem akadályozza az áthaladást. Elhelyezkedése alapján bizonyos, hogy a legnagyobb árvizek elöntik. Vize egyenes vonalban, néhány parti fűzfa között szalad a folyóig, komolyabb medret nem alakított ki magának.  

Kilátás a Torda-zátonyra

E forrás létezése kuriózum a "száraz" Szentendrei-szigeten. Kialakulása a Kisoroszitól egészen az 1682-es folyamkilométer tábláig tartó vízmű kútjaihoz kapcsolódik. Éppen a legdélebbi kút alatt bukkan elő, melytől egy ültetett nyárfaerdő választja el. Feltehetően a csőhálózat túlfolyója, tehát elképzelhető, hogy több hasonló is található a Szentendrei-sziget látogatóktól fegyveres őrökkel elzárt területein.

2020. augusztus 21., péntek

Sziget Mohács alatt


Régi térképek és útirajzok alapján valószínű, hogy a középkorban Mohács városa egy különálló dunai szigeten állt, amely sziget nem volt azonos a mai Mohácsi-szigettel. A középkori településtől nyugatra létezett egy Duna-ág, melyet később a terjeszkedő Mohács lassan feltöltött és beépített. Erről korabeli források is beszámolnak, ami azonban a legérdekesebb; egyes részeire azonban ma is rálelhetünk a város utcahálózata és vízrajza alapján. 

Mohács palánkja, 1608. Maximilian Brandstetter képe

Viszonylag nehéz dolog ezt a szigetet mindenki számára érthető módon bemutatni. Ennek oka főleg az, hogy a rendelkezésünkre álló források és térképekből nem lehet egyértelműen meghatározni, mikor és meddig létezett ez a sziget. Létezését egy medermaradvány bizonyítja, mely mocsaras mélyedésként egészen a XIX. század első negyedéig fennmaradt. Ugyanakkor nem maradt fenn a sziget elnevezése sem. Mohácsi-szigetként nem hivatkozhatunk rá, hiszen ez a földrajzi név már foglalt. 

Miért fontos ennek a szigetnek, illetve a nyugati mellékágának a kutatása? Talán a legfigyelemreméltóbb ok az, hogy ez a meder egyszerre volt Duna, mocsár, volt magas partja és lehetett akár fok is 1526-ban, tehát az is elképzelhető, hogy II. Lajos király ebbe fulladt bele, miközben harmadmagával menekült a törökök elől. Érdekes lehet ez a meder a római korosok számára is, hiszen a mellékága által alámosott part ugyanazt a vonalat követi, amely Altinum erődjének keleti részét elpusztította. Azaz léteznie kellett még a népvándorlás korában is. És talán szállíthatott vizet ennél később, a középkorban is. 

Mohácsot először 1093-ban említik oklevelek. Ekkoriban a pécsi püspök halászfalva volt, egy viszonylag sűrűbb településhálózattal rendelkező területen, ahol Mohács mellett több jelentősebb település létezett. 1330 körül iparosokat telepítenek Mohácsra, ettől kezdve válik egyre jelentősebbé ez a dunaparti település. Ugyanebből a korból származik egy oklevél, melyet a Mohács földrajza c. kötet idéz és amely egyedüliként, közvetett módon először említi a Mohácstól nyugatra elterülő Duna-ágat. 
"...1331-ben a cselei birtok elleni ezen hatalmaskodás ismétlődik. A helyet az okmány «Mohach»-nak nevezi és Cselével szemben akként tünteti föl, mintha az a Duna túlsó partján feküdnék, azaz nem ugyanazon oldalon, mint Csele; miből az látszik és következik, hogy Mohács azon időben még nem a Duna jobb partján, hanem a szigetben feküdt. Ugyanezt látszik igazolni az 1343-ban Bodrogmegyében kelt egy közgyűlési határozat is. Ebből megtudjuk ugyanis, hogy Herczeg Péter, bodrogmegyei főispán ellen Gallics pécsi kanonok azon panaszt emelte, hogy [...] még Mohácsnál is a folyón vámot szed, mikor Mohácsra át és vissza akarnak menni. Vagy még valószínűbben azt következtethetjük, hogy Mohács a Duna mindkét partján épült volt és csak későbben épült egészen a jobb parton föl, a hol azt a XVI. században találjuk. " Fölker József: Mohács története 1900. p26. 
Fölker József 1900-ban kiadott Mohács története c. művében arra következtet tehát, hogy Mohács ekkoriban a Mohácsi-szigeten állt, majd később átköltöztek a lakók a Duna jobb partjára, úgy, hogy egy időben létezhetett a település az akkoriban keskenyebb Duna két oldalán. Ezzel szemben az valószínűbbnek tűnik, hogy Mohács akkor is nagyjából ugyanott volt, mint a mai település központja a rév közelében és az 1331-es oklevél, amely a Csele-patak mellett fekvő Csele településsel szemben írja le Mohácsot nem a Mohácsi-Duna főágáról beszél, hanem arról a nyugati ágról, melynek maradványa ott rejtőzik eltemetve a mai város alatt. Az azonban világos, hogy 700 évvel ezelőtt ez az ág középvízi Duna-meder volt, melyen még kisebb révátkelés is működött. 

Annak ellenére, hogy ez az egyetlen általam ismert forrás, amelyből a Mohácsot egykor nyugatról ővező Duna-mederre lehet következtetni, természetföldrajzi bizonyítékok is rendelkezésünkre állnak a létezéséről. Ennek a medernek a meredek bal partja fennmaradt, markáns vonala ma is felismerhető a főúttól (Kossuth Lajos út — Eszéki út) keletre. A folyóág itt egy jégkorszak végi teraszszintjébe vágódott be egy magas partot kialakítva. Ez az átlagosan négy méteres szintkülönbség választotta el az ármentes térszínt (>90 m.B.f.) az ártértől (~86 m.B.f). Azért csak múlt időben, mert ezt a funkciót azóta átvette a part mentén futó árvízvédelmi töltés. 

Mohács magaspartja, feltételezett Duna-medrek és a Mohács alatti sziget

Ha észak felé meghosszabbítanánk a magaspart ívét, az nem követné a mai Duna-medret, hanem Észak-északkelet felé tartana Bár irányában. A Mohácsi-Duna nyugati irányú kanyarulatfejlődését ismerve Mohácstól északra ez az ív megegyezhet a Duna egy korábbi, akkoriban még kevésbé fejlett kanyarulatával. Ugyanez az ág lehetett az, amely Altinum római erődje tövében kanyarodott el Kölked felé. 

Hogyan nézhetett ki Mohács szigete a középkorban? Nyugat felől, a régi térképek alapján egy 200-250 méter széles mocsaras meder választotta el a Dunántúltól, mely még a XVIII. század végén is 120-160 méter széles volt. A sziget északi csúcsán található legmagasabb térszínén épült fel Mohács. Ez a térszín dél felé fokozatosan lejtett. Ebben az irányban Mohács terjeszkedése hidrológiai okokból megállt a 86 méteres tengerszint feletti magasságnál. Ezeket a képzeletbeli szintvonalakat követi a város utcahálózata is a Baross utcától délre. Még az is előfordulhat, hogy ez az utcahálózat egy keletről nyugat felé ívelő folyókanyarulat emlékét őrzi.

Utcahálózat Mohács déli részén. Bal oldalon látható a magaspart a főút mellett.

A város alatti szigettől keletre húzódott a bizonytalan szélességű Mohácsi-Duna. Azonban nem világos, hogy a keleti, vagy a nyugati meder volt-e a főág a középkorban. Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert miután Mohács dunai kikötővé fejlődött, amely délvidéki hadjáratok idején katonai logisztikai bázisként működött. Csakhogy nem tudni, hogy a keleti vagy a nyugati ág adott-e helyet ennek a kikötőnek. Elképzelhető, hogy eredetileg a nyugati ág volt a főág, amely idővel éghajlati vagy ebből következő hidrológiai okok (szigetképződés, kanyarulatfejlődés, a keleti ág bevágódása) miatt egyre kevesebb vizet szállított. A Mohácstól keletre folyó ág vízhozamnövekedése és ezáltal mélyebbre vágódása lehet az egyik ok. Ez a növekvő vízhozam egyéb problémákat is okozott Mohácson, erről rendelkezünk egy 1608-as beszámolóval:
„Délben a Tolnától három mérföldre eső Mohácsra érkeztünk, és a vár alatt egy kellemes ligetben kötöttünk ki. Orátor úr itt megtekintette a várat, amelyet a paksihoz és a tolnaihoz hasonlóan csak egy sárral betapasztott magyar kerítés, vagyis palánk vesz körül, kis sarokerődítésekkel, benne szintén sárral ragasztott és deszkából készült kis szoros házakkal, és annyira közel fekszik a Dunához, hogy a víz néhány éve benyomta a palánkot, ezért azt beljebb kellett helyezni.” Brandstetter 1608. 
Maximilian Brandstetter tehát leírja, hogy azt a szigetet, amelyen Mohács épült keletről erőteljesen pusztítja a Duna oldalazó eróziója. Vajon mi okozhatta ezt a nagymértékű eróziót? Helytörténészek szerint a Duna akár 150-250 méter széles szakaszt is elmoshatott Mohács keleti részéből, beleértve az öregvárat és a palánk egy részét. Előfordulhatott az is, hogy az elzárt/elzáródott/lefűződött nyugati meder vízhozama hozzáadódott a főághoz és ez megnövelte a folyó munkavégző képességét? Ennyi idő távlatából nehéz megválaszolni ezt a kérdést mint ahogy azt is, hogy ez az esemény mikor következett be.

Ugyancsak érdekes kérdés, hogyan nézhetett ki ez a nyugati meder a mohácsi csata idejében (1526). Vajon még akkor is szigeten állt a város, vagy már megkezdődött a feltöltődés és létezett az a híd amelyen száraz lábbal meg lehetett közelíteni? A korabeli források és a csata leírásai sem említenek szigetet Mohácsnál. A következő forrás közel 140 évvel később már mocsárként írja le ugyanezt a medret:
"A helységtől jó puskalövésnyire körös-körül mocsaras hely terül el, amely úgy látszik a Dunából jön és oda ömlik vissza, s így a helységet nem csekély mértékben megerősíti. A mocsáron át hidat építettek, mindjárt a helység kapujával szemben, mert a mocsár nagyon mély, és nem lehet átlovagolni rajta." (Henrik Ottendorf, 1663.) 

Henrik Ottendorf nemcsak mocsárként írja le a medret, hanem egy rajzot is mellékel az elmocsarasodott ágról, amely nem csak emiatt érdekes. Moháccsal szemben ugyanis nem a Mohácsi-sziget látszódik, hanem egy másik, annál jóval keskenyebb fás sziget is. A mocsár szélessége helyenként eléri a palánk szélességét, legkeskenyebb pontján híd ível át rajta, amely lehetővé tette az időnként kiáradó Duna vizének levonulását a palánk védelmével egyidejűleg.

Henrik Ottendorf rajza Mohács palánkjáról, délre tájolva. 1663.

Ottendorf leírása és rajza szerint Mohács védői felhasználták a természet adta lehetőségeket is az erődítmény védelmére. A mocsaras terület szélessége és íve a fő természetföldrajzi érv amellett, hogy ez nem egy, a település védelmében ásott mesterségesen ásott árok volt, melybe a Duna vizét vezették. Arra ott volt a másik árok, közvetlenül a palánk falai körül, melyről a török utazó, Evlia Cselebi 1663-ban konkrétan megemlítette, hogy abban a Duna vize folyt. Az is elképzelhető, hogy bizonyos időszakokban a széles meder felső torkolatánál fokszerű záráson keresztül szabályozhatták a mocsár vízállását, ill. a vízutánpótlását. 

A mohácsi tábor 1687. augusztus 6–9. között, azaz 3 nappal a Nagyharsányi csata előtt. (forrás)

Ez a nyugati Duna meder későbbi ábrázolásokon is megjelenik. Az 1687-es kép, mely a császári és királyi tábor elhelyezkedését ábrázolja a nagyharsányi ütközet előtt, vékony vízérként jelöli. Ezzel szemben a Mohácstól Kölkedig húzódó öblözet egy kiterjedt mocsár, ennek átmenete a Mohács felé eső ármentes térszínre valószínűleg fokozatos volt, erre utal a sziget különös alakja. 

Az egykori dunai holtág lefűződését a kutatók a XVII. század végére teszik, de óriási szerencsénk van abban a tekintetben, hogy a XVIII. század vége felé fellendülő hazai térképezés még láthatta ennek a nyugati medernek a maradványait. 1778-ban két Mohácsot is láthatunk a meder két oldalán. A mai Kossuth utca mentén terül el a szalagtelkes Újmohács a betelepített svábok házaival. Eközben a régi sokác, szerb és magyar lakosságú Ómohács a meder és a Mohácsi-Duna között terül el. Közöttük ott csordogál egy vékony, patak-szerű vízfolyás, melyen hidak vezetnek keresztül. Ez a vízér a mai Sokácrévnél szakadt ki a Dunából és folydogált végig Mohács déli része felé, ahol beleveszett a Kölkedig tartó vizenyős ártérbe. Újmohács házai végében egy sötéttel sávozott terület látható. Valószínűleg a térkép szerzői így próbálták érzékeltetni a Mohácsi-síkság meredek leszakadását a dunai ártérre. A meredek partfal és az egykori meder futása hatással volt a mohácsi utcahálózat kialakulására. 
 
Mohács 1778. párhuzamosok: út és meder - nyugatra tájolva. (forrás)

A két településrész közötti területet a Duna árvizei rendszeresen elárasztották, a mai Koló téren csak csónakkal lehetett átkelni ilyenkor. Az egykori vizenyős térszínt a XIX. század első évtizedekig csak vásártérként tudták hasznosítani. A terjeszkedő város területigénye miatt az egykori dunai holtágat feltöltötték, először kertek, majd házak is épültek a területen. Modern kori Mohácsi épületek alapozásánál megfigyelték, hogy a talaj legfelső 1, helyenként 2 méter vastagságú rétege gyakorlatilag korábbi korok elegyengetett építési törmeléke. Ez egy gyakorlatias lépés volt a helybéliek részéről, a régi épületek törmelékének elszállítása nélkül tudtak hatékonyabban védekezni a dunai árvizek elöntése ellen. 

...és az egykori nyugati Duna meder feltételezett partvonalai

A feltöltés azonban csak a meder északi részét érintette. Ez a tereprendezés végleg levágta a holtágat a Dunáról, de a meder déli része fennmaradt, sőt továbbra is vizenyős térszín maradt, köszönhetően a kicsiny Bég-pataknak. 

A Bég-patak a Geresdi-dombság déli lejtőjéről eredő vízfolyások egyesülése után Lánycsók mellett ért ki a Mohácsi-síkságra ahol egy hordalékkúpot épített fel. Ezután kelet felé kanyargott egészen Mohácsig, ahol egy következő tereplépcsőt ért el. Itt az esés megnövekedése miatt hátravágódott a magaspartba egy viszonylag mély völgyet alakítva ki. Vízhozama meglehetősen szélsőséges volt. Nagyobb esőzések utáni villámárvizei Mohács déli részét rendszeresen fenyegették, előfordult, hogy csónakázni lehetett a 3-4 méter széles medrében. Ezért 1920 körül csatornázták medrét. Napjainkban Mohácstól északra ömlik a Dunába.

A jobbról (nyugatról) érkező Bég-patak "dunai" torkolata

Egykori völgye Mohácson ma is megvan, olykor még víz is áramlik benne, már ha a helyi lakosság belehordott zöld- és egyéb hulladéka engedi. A Szent Rókus kápolna mellett érte el a Mohácstól nyugatra található Duna-medret. Ezt a városrészt a vizenyőssége miatt – nem véletlenül – "Venezia" néven emlegették, de a környékbeli Bégpatak, Fűzfa és Árok utcák is beszédes földrajzi nevek. Mohácson a Bég-patak kiépített medrét leszámítva nem maradt nyoma ennek a Duna holtágnak. 

A vízgyűjtőjének nagy részét elvesztő Bég-patak napjainkban elsősorban csapadékvizet és szennyvizet vezet le. Megrövidített szakasza Kölked mellett éri el a Dunát. Így volt kétszáz évvel ezelőtt is, azzal az apró különbséggel, hogy akkoriban a Duna árterén tűnt el és nem (Bég-)patakként, hanem (Temető-)fokként hivatkoztak rá:
Az árvíz ezen két Sectiót, a Kölkedi Intravillanumot és kerteknek egy részét kivévén, egészen elborítja. Ezen vízbe zárt Kölked helysége olyan dombos helyen fekszik, hogy senki nem is hallotta, hogy valamikor az árvíz bejött vólna a’ faluba. A helység három tőltés által fentartja a kommunicatiót az Ország úttal; a Duna felé való magos töltést pedig az Hertzegi Uradalom Tsinaltatta, hogy a Vislaki rétjeit a Kölkedi laposágra kiömlö árvizek ellen óltalmazza. A Barátok fokja mindég folyik; mert szárazság idején legalább a Mohátson úgy nevezett Bék rétje val Temetői Fok vizei azon szivárognak le. 

Mohács déli része 1826 körül; a régi temető, a Temető-fok és a Vári-rét. (forrás: Duna Mappáció)

Ennyi maradt tehát az ismeretlen, régi Duna mederből, amely a magaspart tövében folyt Kölked irányában dél felé. Sorsára reményeink szerint fény derülhet az 500. évforduló felé haladó mohácsi csatatérkutatás révén, melyhez további természetföldrajzi kutatások szükségesek. Sekélyfúrások az egykori medrekből, dendrokronológiai vizsgálatok az egykori mocsáron átívelő hídpillérekből, a beleveszett faanyagokból, vagy a folyami üledékek szénizotópos kormeghatározása. Hiszen ahogy egyre többet tudunk meg a Dunáról, úgy tisztul a kép a csatával kapcsolatban is és ahogy egyre jobban megismerjük a csatát, egyre több ismeretanyagunk lesz az 500 évvel ezelőtti Dunáról. 

2020. augusztus 10., hétfő

Százhúszasok

Surány területén volt egykor a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja, de az elmúlt fél évszázadban a nyersanyagkitermelés áldozatául esett. Ezáltal ez a kitüntetett földrajzi pont Kisorosziba tevődött át, de az sem biztos, hogy még megvan. Mostani bejegyzésünkben a Szentendrei-sziget öt legmagasabb "csúcsát" járjuk be, melyek között alig pár méter a különbség.

A "csúcsok" magassági sorrendbe rendezése nem egyszerű feladat. Akárhány térképet nézünk annyi eltérő adattal találkozhatunk. Ennek okai lehetnek mérésbeli pontatlanságok, kerekítések (pl. turistatérképek), de okozhatja az alapszint változása is:
"1960-ban rendelték el, hogy a kelet-európai szocialista országokban az Adriai alapszintről a Balti alapszintre kell áttérni. Ekkor a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai alapszintre, az ún. balti (kronstadti) alapszintre, amely 67,47 cm-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint."

Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az addig mért szintekből le kell vonni ezt a 67,47 centiméteres magasságot, így csökkent például Magyarország legmagasabb pontja a Kékes-tető 1015-ről 1014 méteres magasságra.  

A Szentendrei-sziget csúcsait ebben az írásban egy 1945 és 1960 között készült szintvonalas térkép alapján vesszük sorba. Az ezen szereplő magasságadatokat nagy valószínűséggel még a nadapi alapszint alapján számolták. Hogy miért nem valami aktuálisabb térképet használunk? Azért, mert ez az utolsó olyan részletes térkép, amelyen pontos magasságadattal szerepel a sziget egykori legmagasabb pontja.  


123,5 
Surány, homokbánya (47.701148, 19.111913)

A Szentendrei-sziget legmagasabb pontja eredetileg a Pócsmegyerhez tartozó Surány üdülőtelepen volt. Egy 1960 előtt készült térképen magassága 123,5 méter volt, későbbi térképeken már nem jelöltek magasságot. 

A fentrol.hu-n található légifelvételek szerint 1961. május 25-én még érintetlen domborzatot láthatunk a dombtető környékén, de 1965. október 7-én már egy bányagödör jelenik meg a helyén (lásd fenti képet). Méretéből és lassú növekedéséből arra lehet következtetni, hogy eleinte valószínűleg illegális homokbánya lehetett. A bányagödör az évek során egyre nőtt, lassan elnyelte az egész dombot. Az 1980-as években már ipari méretű kitermelés zajlott. A kibányászott homok helyén feljött a talajvíz és egy tó jött létre. Egy időben horgásztóként hasznosították, de manapság már valószínűleg magánterület, bejutni legalábbis nem lehet hozzá. 

A bányagödör földutakon körbejárható, de a partján és a kerítés mentén felnőtt erdő és a védő növényzet miatt alig néhány pontról látni rá a türkizkék víztestre. Nyugati részén még érzékelni lehet az egykori domb magasságát, nagyszerű panoráma nyílik az itt található homokpusztáról a Dunán túli hegységekre. Itt a tengerszint feletti magasság manapság is megközelíti a 120 métert a balti alapszint felett.

A partján mindenhol drótkerítés fut körbe, megtámogatva némi homoktövissel, amely nem csak a C-vitaminban gazdag termésével tartja távol a hívatlan látogatókat. 
Az egykori bányaművelés nyomai még mindig megtalálhatók a környéken. Elhagyott gépek, berendezések és egy rozsdás "Bányaterület" tábla igazítja útba a kevés erre tévedő érdeklődőt. 

123,2
Kisoroszi Homoki-szőlők (47.812450, 19.008449)

Miután a surányi csúcsot elbányászták, a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja Kisorosziba vándorolt. Az addigi második helyezett a település északi részén található Homoki Szőlők dűlőben felépült nyaralótelepen található. A pont érdekessége, hogy 1960 előtt és után is egyaránt 123,2 méteres magasságot jeleznek itt a térképek, de például a Duna vízisport térképen 122,1 méter szerepel. Közvetlenül a Duna ártere felett magasodik, remek kilátóhely lenne. 

Jelenleg ez a "csúcs" megközelíthetetlen, ugyanis valószínűleg magánterületen lehet. A Pacsirta utca alacsony páros házszámai közül rejti valamelyik. Az sem teljesen biztos, hogy még létezik, ugyanis nyugat felől igencsak közel van hozzá egy bevágás, melyet korábban szeméttelepként jelöltek a térképek, manapság viszont Kisoroszi zöldhulladék lerakata található itt. Amennyiben ez a gödör tovább mélyült kelet felé érinthette a 123,2 méter magas pontot is. 

Mivel a Kisoroszi alatt rejtőző egykori jégkorszaki dunai sziget külső karéja a beékelődő mélyutak ellenére viszonylag egységesen magas, ezért a területen több 120 métert meghaladó pont is található. Például a Rigó utca északi részén található fenyvesben is rejtőzik egy 120,6 méter magas pont, valamint az alábbi képen látható háromszögelési pont is tagja a szentendrei-szigeti százhúszasok klubjának.


121,6 
Szigetmonostor, Homokos (47.649578, 19.089049)

A Szentendrei-sziget déli részén is található százhúsz méter feletti pont, bár ez a terület a vízmű miatt csak engedély birtokában látogatható. Szigetmonostortól délre, Szentendre Pannóniatelep városrészével átellenben található az egyszerűen Homokosnak nevezett csúcs. Térképenként eltérő magasságadatokkal találkozhatunk, 122,3 és 122 méteres magasság is előfordul. 

Ugyancsak az ártér peremén található magaslatról van szó, körülbelül 20 méterrel magasodik a Szerem-földek fölé, ahol a vízművek csápos kútjai sorakoznak. Mivel a környék a szocializmus idejében katonai gyakorlóterületként szolgált, mind a Homokos dombon, mind pedig a tőle keletre található területen számos lövészárkot találunk. Éppen ezért a Szentendrei-szigetnek ezt a részét rendszerint kitakarták a korabeli légifelvételekről. A domb északi részén homokbányászat nyomai láthatók. 
121,3 
Surány (47.714178, 19.110830)

Surány másik százhúszas dombja nem tartozik az ismert pontok közé. Két csúcs is található ezen a nyaralótelepi dombon, az egyik az Alma és a Körte utcák között, a másik a Szilva és a Szekfű utca között. Térképeken jellemzően hiányzik róla a magasságadat megírása, csupán a szintvonalakból olvasható le, hogy kitüntetett helyen járunk. Az alábbi térképen szereplő magasságadat nem is a legmagasabb pontra vonatkozik, hanem a domb oldalában található háromszögelési pontra, tehát a csúcsok valódi szintje ennél akár magasabb is lehet. Egy pontosabb mérés mindenképpen fontos lenne annak kiderítése érdekében, hogy nem itt található-e mégis a Szentendrei-sziget legmagasabb csúcsa.  
120,8 
Szurdok-tető (47.795288, 19.069142)

Kisoroszi és Tahitótfalu között is található egy "százhúszas" csúcs, a két települést összekötő út északi oldalán. A korábbi térképek alapján magassága 120,8 méter volt, de előfordul 121,2 méteres adat is. Az út bevágódik a Szurdok-tető nyugati lejtőjébe, amely a Hatvannégyesek (nem magasságadat, dűlőnév) homokdomb-sorozatának déli részéhez tartozik. Hidrológiai szempontból is kitüntetett helyen van a Szurdok-tető, tövében csatlakozik be egy régi Duna-meder, amely a Váci-ágból vezetett át Szentendrei-ágba. Elhelyezkedését tekintve — hasonlóan a többi százhúszashoz — ez a domb is az ártér fölé magasodik, tőle délre található a nagyrészt már feliszapolódott kecske-szigeti mellékág. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ezekről a gyakran jellegtelen és észrevehetetlen homokbuckákról írni? Elsősorban a veszélyeztetettségük miatt, de a "százhúszasok" fontos emlékei a sziget kialakulásának és fejlődésének, illetve jellegzetes növénytársulások alakultak ki felszínükön.  

  • Mindegyik pont a Szentendrei-sziget legidősebb szigetmagjain található. A jégkorszakban kialakult négy szigetmag alig néhány ezer éve forrt össze egyetlen egységes szigetté. Ez a négy szigetmag mindegyike reprezentálva van a százhúszasok listáján. 
  • A "csúcsok" anyaga minden esetben homok. Ennek anyaga a Duna medréből származik, a hideg, száraz időszakokban az uralkodó szelek halmozták fel az ármentes térszíneken. 
  • A Szentendrei-sziget homokfelszíneit, így a legmagasabb pontjait sok esetben fenyegeti az illegális homokbányászat. Ennek esett áldozatául a sziget legmagasabb pontja is. 
  • Élőviláguk, mint például a homokpusztagyepek, vagy a nyíres-borókások egy része védett, de a fokozódó nyersanyagigény miatt megfontolandó további területek védetté nyilvánítása. 

2020. augusztus 7., péntek

Dunai Színek fotópályázat


Immár a nyolcadik Dunai Szigetek fotópályázat indul útjára! Igaz, hogy kicsit késve, de talán olvasóinknak most könnyebb dolga lesz kimozdulni a természetbe, mint tavasszal. Ezúttal egy kissé elvont, de a képzeletnek ismét tág teret engedő témát választottunk! 2020-as fotópályázatunk a színekre koncentrál, legyen az a folyó megannyi árnyalata, a tükröződő égbolt, a zöldellő ártéri ligeterők, vagy a vízen tükröződő megannyi dunai szín!

A 2020. évi Dunai Szigetek fotópályázat témája: 
Dunai színek.

Egyszerűnek tűnik a fotópályázat, éppen ezért némiképpen nehezítenénk azzal, hogy a beküldött képek címében mindenképpen kell szerepelnie egy színnek, ami lehet szóval leírva, színkódként megadva vagy egyéb kreatív formában. Enélkül a fénykép nem indulhat a pályázaton. Ugyancsak elvárás, hogy szerepeljen rajta a Duna, de hát ez nem szokatlan az eddigi pályázatok ismeretében. 

Régen mindig leírtuk, hogy archív, fekete-fehér képekkel is szabad nevezni, de ilyen csak egy kép legyen a maximum a nevezésenként beküldhető legfeljebb háromból. A kép címében itt is elvárás egy szín megadása, bár kissé korlátozottak a lehetőségek. A photoshop használatát nem tudom és nem is akarom megtiltani. Se eddig beküldött, máshol megjelent képet, se más munkáját, se montázst (több képet egybe szerkesztve) ne küldjenek be. Rossz minőségű és telefonnal készített képet sem érdemes beküldeni, mert igencsak silányul mutatnak majd a többi között. 



A díjazás:



1. helyezés: 1 db 1 éves Élet és Tudomány magazin előfizetés, Szálinger Balázs: Al-Dunai álom című kötete és Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. c. mesekönyve

2. helyezés: Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. című mesekönyve és Szálinger Balázs: Al-Dunai álom c. kötete

3. helyezés: Szálinger Balázs: Al-Dunai álom c. kötete

4. közönségdíj: Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. c. mesekönyve


Pályázat zárul: 2020. szeptember 12. (szombat) dél
Szavazni ezután egy hétig lehet, szeptember 19-én délig.
Eredményhirdetés: szeptember 19-én, vasárnap.

A szavazás menete: az eddigi fotópályázatokon megszokott elv szerint aki veszi a fáradságot és beküld legalább egy képet, az szavazhat a többiek munkájára. A szavazatot szeptember 12. után, emailban fogom kérni. Ez elsősorban azért van így, hogy fényképezésre ösztönözzük az olvasókat, másrészt pedig azért, nehogy a legtöbb "ismerőssel" rendelkező fényképész nyerjen (arra ott van a közönségszavazás). Ugyancsak fontos szabály, hogy csak olyasvalaki képe nyerhet, aki maga is leadta a szavazatát mások képeire. A beérkező képeket folyamatosan fogom feltölteni a Dunai Szigetek facebook oldalára és ide a blogra is, ahol már mindenki szavazhat a leendő közönségdíjas fényképre. Szóval érdemes igyekezni a beküldéssel, aki a közönségdíjra pályázik!

A facebookon létrehozunk egy albumot, ahol egy "like" egy pontot ér, egy megosztás pedig hármat. Akinek nincs facebookja, az a fotópályázat aloldalán saját névvel kommentben szavazhat, ezek mindegyike ugyanúgy 1 pontot fog érni. Amennyiben a fotósok körében megtartott szavazáson szavazategyenlőség alakulna ki, akkor a közönség véleményét vesszük figyelembe a végső sorrendnél.

A fényképeket kizárólag az alábbi címre lehet beküldeni (nem a facebookon!!!) és ugyanitt, vagy a facebook oldalunkon lehet érdeklődni, ha valami kérdés merülne fel a fotópályázattal kapcsolatban:

dunaiszigetek@gmail.com

Mindenkinek kellemes tavaszi fényképezést kívánok!


Szávoszt-Vass Dániel

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...