Ma az Eiffel Antikváriumban igazi kincsre leltem. A 600 forintos dobozban ott hevert Törs Kálmán 1872-es Margit-szigete. Igaz, hogy reprint kiadás, de minden pénzt megér.
Két fő részből áll, az elsőben a sziget múltját, régiségeit mutatja be Rómer Flóris tanítványa. Szó esik a római múltról, a Boldogasszony templomról és zárdáról, ahol Szent Margit is élt. Állt itt rendháza a johannita lovagrendnek, vára az esztergomi érseknek, Törs Kálmán még egy római torony romjait is megemlíti a sziget északi részében.
A második rész a sziget jelenével foglalkozik, Budapest városfejlődésének egy pillanata bontakozik ki előttünk. "...ott, hol most a Lipótváros legszebb házsorai emelkednek, nehány évtized előtt csolnakon vadkacsázni jártak az urak a nádasba..."
Még nem épült föl a Margit-híd, a második híd Buda és Pest városa között, melyek ekkor még külön Szabad Királyi Városok.
Mi is odaállhatunk Törs Kálmán mellé, mikor ezeket a sorokat írja a sziget déli csücskén növő füzes erdőben.
"A sziget déli részén nyires erdőcske terül, fehér törzseivel, lelógó ágaival. E nyires alól leirhatatlan a kilátás. Órákig elmerenghet a szem rajta és nem fárad bele, s ha a nap egy másik szakában nézi, egészen ujnak tetszik ismét. Nem kell hozzá egyéb, csak hogy a világitás más oldalról jőjjön, s egészen kicserélve látszik a táj.
Baloldalt Pest gyárainak gomolygó füstjét lilaszinüre festi a napsugár, mig palotáinak ablakain izzó vörössé törik, mintha tüz égne rajtuk belül s lángban állnának a szobák. E kőből rakott kolossoknak tűzszeme van, mint Dante alakjainak a pokolban. Az egész város fényözönben uszik, s a messze falvak köralakjai is ott lebegnek tisztán a láthatár szélén. Jobbra látszik Buda-Ujlak, a vár, a Szent-Gellért-hegy, az oldalába rakott fecskefészkekkel, a mikben a szegény nép lakik. A citadella, a mogorva hegygyel, a királyi vár fel egész a Mátyás tornyáig tömör árnyat vetnek az egész budai Dunapart hosszában. Pesten a fény, Budán az árnyék a legszebb összhangzatban, melyet valaha festő képzelete álmodhatott. Közbül csillámlik a Duna s elviszi tekintetünket egész a Csepel-szigetig, mely e pontról tekintve, a viz határát látszik képezni, mintha nem is volna folyam, hanem valamely tó, a mit a felséges látvány emelésére emberi kéz csapolt ide. S valóban, a folyam csendes, sima tüköre sem akarja megczáfolni e fogalmukat, oly nyugodt, mintha álló viz volna s nem is jutna eszébe, hogy a fekete tengerbe siet. Csak a soroksári kanyarodás felé látható egy nyilás, a melyen elszabadulhatnak csillogó árjai. Itt messze, messze összeölelkezik az égboltozattal, összeolvad vele, elvész benne, mintha a lehajló égbe folyna bele.
Ez elragadó látomány nagyszerüsége mellett egészen el vész Budapest legnagyobbszerü épülete, a lánczhid. Ez óriási épitmény, melynek megcsodálására siet fel a vidék, s mely országunk egyik büszkeségét képezi, az egész tájkép nagyszabásu szépségeivel szemben csaknem hogy elenyész, eltörpül, s csak hosszabb szemlélés után veszszük észre a Duna közepén álló két oszlopot, melyen aztán felötlik a hid is, mint valami nádfonatu dobogó, melynek csak merész hajlását csodáljuk.
Nem tudjuk, örüljünk-e neki, vagy fájlaljuk, hogy a Margit-sziget déli csucsa e gyönyörü kilátásától meg lesz fosztva.
A Dunaszabályozást és a fővárosok egyesitését czélzó munkálatok terve szerint ugyanis a Margit-sziget déli végét meg fogják hosszabbítani, ugy hogy ez a pesti északi és a budai vaspályák indóházait összekötendő vasuti hid egyik oszlopának támpontját képezendi. Ez épület, a mint a tervből kitetszik, méltó társa lesz a lánczhidnak. Középen felül fognak elrobogni a gőzvonatok, két oldalt egyéb jármüvek, mig alább, mint valami függő erkély, a gyalogjárók számára épitett járda fogja szegélyezni Pestről, Budáról, a szigetre szolgáló gyönyörü lépcsőzettel. Ez által a szigettel való közlekedés, mely most egyedül a hajókra szoritkozik, nagyban könnyebbülni fog, de a sziget egyuttal nagyrészt elveszti azt a páratlan szép kilátást, mely innen a két főváros legszebb részének panorámájára nyilik.
Jobbfelől kissé korlátolva van a kilátás egy kisebb sziget által, melyet a Margit-szigettől csak egy keskeny és sekély csatorna választ el. E sziget sürün be van nőve a vizes talajt szerető fákkal. Épen ellentéte a kultivált Margit-szigetnek, mert ezen még kertész ásója, favágó baltája nem hagyott nyomot, tán mióta fennáll. E sziget most Buda városáé, de a Margitsziget igazgatósága bérli évi 600 frtért, nem azért, mintha hasznot hajtana, mert a szigetről a lekaszált füvön kivül ugy sincs egyéb haszon; de az okból, hogy az illetéktelen látogatóktól, kik ez oldalról ladikon, egy szál deszkán, vagy az elválasztó csatornát egyszerüen átlábolva, könnyen átjöhetnének, a bemenetelt elzárja. Ha e csatorna alsó végét erős czölöpökre támaszkodó gáttal elrekesztenék, a Duna maga hordaná meg kaviccsal, iszappal s nehány év alatt a két sziget egyesitve lehetne. De Buda városa nem szivesen válik meg a szigettől, melynek pedig vajmi kevés hasznát veszi. A föntebb emlitett Dunaszabályozás azonban alkalmasint segiteni fog a bajon, egyesiti a két szigetet, mely esetben aztán az "allodium" fölötte alkalmas lesz egy kis tehenészet felállitására a Margit-szigetbeli vendégek számára, üvegházaknak, melegágyaknak stb., hogy a plántákat és csemetéket ne legyen szükség messze földről ide hordani."
