Olimpiai-sziget, Budapest

 
Időről-időre felvetődik a gondolat, hogy rendezzen-e Budapest Olimpiát. Vannak, akik olyannyira lelkesednek az ötletért, hogy népszerűsítő mozgalmat szerveznek. Nem újkeletű ez az ötlet,  visszanyúlik egészen az előző századfordulóig. A magyar főváros talán sosem volt annyira közel egy olimpia megrendezéséhez, mint a XX. század első évtizedeiben. Kevéssé ismert, hogy Budapest pótrendezése felvetődött Athén pénzügyi nehézségei miatt az első Olimpiai játékoknál. Később a magyar sportvezetők komoly reklámhadjáratot indítottak a magyar fővárosnak, és már biztosra vették az 1920-as megvalósulást, ám a világháború közbeszólt és Antwerpen kapta meg a szervezés jogát. Megcsúfolva az olimpiai szellemet, a vesztes országok csapatai el sem indulhattak rajta.

A trianoni tragédia után az ország testi és szellemi megújulásra tett erőfeszítései között újra megjelent a budapesti Olimpia, mint távlati terv. Egy ilyen nagyszabású rendezvényhez azonban szükség volt egy több tízezer fős, korszerű stadionra és egyéb sportkomplexumokra. Ilyen létesítmények akkoriban nem léteztek az országban, így hát elsőként ezt a problémát kellett megoldani. Helyszínként számos terület jött szóba, köztük - és itt kanyarodnánk vissza saját témánkhoz - több budapesti sziget is. Elsősorban természetesen a Margit-szigettel számoltak, hiszen ott már szinte kész infrastruktúra várta volna a fejlesztéseket. Szóba került az Óbudai-sziget, bár az akkoriban leginkább konyhakert, szántó és legelő volt.

A kor egyik neves sportolója, a délvidéki görög családból származó Manno Leonidas ekkor saját ötlettel állt elő. Ő és a bátyja, Manno Miltiades amatőr sportolók voltak, akik szinte a kor összes sportágát űzték. Ellentétben a mai sportolókkal, akik mindössze egyetlen sportágban érnek el eredményeket.  Komoly nemzetközi sikereik voltak úszásban, atlétikában, kerékpározásban, síelésben, evezésben, korcsolyázásban, sőt még a footballban is. Leonidas saját költségén vett részt magyar színekben az Athéni Olimpián. Később mind a ketten huszártisztként harcolták végig az első világháborút. Manno Leonidas 1921-ben megjelent könyvében, mely "A Nemzeti Stadion ügye" címet viselte, hitet tett egy stadion építése mellett, mely valamennyi sportág képviselőjét befogadhatná és mindemellett alkalmas lenne az 1928-as budapesti Olimpia lebonyolítására. A helyszínül pedig nem mást választott, mint az újpesti Szunyog-szigetet.

1. ábra. A Nemzeti Stadion ügye c. könyv mellékleteként megjelent térképvázlat.

A helyszín kiválasztásában az is szerepet kapott, hogy a szórakoztatóipar legyen minél messzebb a sportolóktól. „Hogy képzelik ők a sport komoly tréningjét? Hogy a sportoló ifjúság egyik szemével a trénerjére tekint, a másikkal pedig a női bokákban fog gyönyörködni?” -hangzott a fő ellenérv a Margit-szigettel szemben. A Szunyog-sziget mellett szólt számos érv, miszerint itt van elegendő terület a létesítményekhez, a téli kikötő kiválóan alkalmas evezős versenyek lebonyolítására. Megközelítése ugyan nehézkesebb mint például a Margit-sziget esetében, de közlekedés fejlesztés is szerepelt a tervben. Itt a Duna-parton helyben állt rendelkezésre a kavics és sóder, ami a beton elengedhetetlen alapanyaga. Ezt kotrással kívánták biztosítani, így egyben el is készült volna az öböl meghosszabbításával nyert 2 kilométeres evezőpálya. Ez majdnem egészen a Rákos-patakig nyúlt volna. A célt a tervek szerint 130 000 négyzetméter területről 900 000 köbméter anyag megmozgatásával kísérelték meg elérni. Ez az anyagmennyiség elegendő lett volna a sziget megmagasításához, hogy az árvizek ne veszélyeztethessék az épületeket. Az evezőspályát a Dunai oldalon tribünökkel szegélyezték volna. Ugyancsak ide szánták az öböl vizén ringó úszó uszodát is. A Szunyog-sziget területén ekkoriban elszórtan álltak csónakházak, az Északi-Összekötő hídtól északra emelkedett a  Pesti és Fiumei hajógyár ipartelepe. A '20-as években a parton is jobbára még beépítetlen telkek álltak itt, így hát a stadion építése valódi zöldmezős beruházás lett volna.

2. ábra. A szigeti létesítmények térképvázlata

A tervek szerint a szigeti részre került volna a stadion 400 méteres futópályával, elegendő hellyel az atlétáknak, kerékpár-pályával, valamint egy focipályával a közepén (B). Tőle északra épült volna fedett csarnok a tornászok, vívók, birkózók számára (C). A második sportkomplexumban kapott volna helyet nagy tribünnel a hokipálya, a futók és focisták edzőpályái, valamint a motorverseny-pálya (E, F, G, H). Ettől északra létesült volna a lósportokat befogadó pálya (I, J, K). A sziget dunai oldalán következtek a lövészek (M), és még a hídtól délre állt volna a krikett és rögbi pálya (U). A híd túloldalán a kutyáké lett volna a főszerep, kiállítási csarnok, (X) versenypálya és rendőrkutya tréningtelep (Y) formájában. A fő stadion mellé tervezték a kiszolgáló létesítményeket, szállodát (R), kávézókat (O), hajóállomást (S), strandot (N) valamint számtalan teniszpályát (T). Ha belegondolunk ma mennyi minden kell egy Olimpia megrendezéséhez, ez a terv egy megyeszékhely sporttelepének is kevés lenne. Mindössze két villamos és egy hajókikötő jelentette volna a tömegközlekedést. Nem vették figyelembe, hogy a  Zsilip utcai bejáró mellett kis átalakítással a vasúti híd alkalmas lehetne a szigetre való belépésre. És csupán egyetlen szálloda felépítése állt a tervrajzokon, ami bizonyára a sportolók elhelyezését tűzte ki célul. Az impozáns terv a Szunyog-sziget parkosításával számolt, mely kifejezetten üdítőleg hatott volna a gyárkülváros látképére.

3. ábra. Az 1928-as Olimpai tervezett helyszíne napjainkban.

Az elképzelések egy mai Olimpiához mérten aprócskának tűnhetnek, de abban a korban valószínűleg megfeleltek volna a célnak. Azonban Trianon után egy évvel ezek a tervek is messze meghaladták az ország teljesítőképességét és pénzügyi lehetőségeit. A Monarchiából hozott hatalmas tervnek, a budapesti Olimpiának ekkor már nem volt semmi realitása. Elnézve a Népsziget mai elhanyagolt állapotát, különösen szívfájdító, hogy ezek az elképzelések nem valósulhattak meg. A Manno Leonidas elméjéből kipattant szikra az újpesti Szunyog-szigetet gyakorlatilag egy szintre emelhette volna a Margit-szigettel. Mai szemmel tekintve ez a papíron megálmodott sport és park-sziget nagyon hiányzik a városból.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Diószegi György Antal: Két sokoldalú sportember

Zeidler Miklós: A Nemzeti Stadiontól a Népstadionig

Manno Leonidas: A Nemzeti Stadion ügye, 1921