Kilátás Preßburgra

IN ENGLISH

Keresve sem találhattak volna alkalmasabb helyet emlékművüknek a Porta Hungarica osztrák oldalán emelkedő Braunsberg hegyénél a Szlovákiából elűzött német nemzetiségűek. Különös pikantériáját adja a helyszínnnek, hogy a pozsonyiak egyik kedvelt ausztriai kirándulóhelyéről van szó, ahonnan remekül rálátni a fővárosukra. Aki azonban a legeslegjobb képet szeretné elkészíteni Lamácsról, Dévényről, a Zerge-hegyről vagy a várról annak el kell gyalogolnia az emlékműhöz. Sokuknál már a Felvidék szó kiveri a biztosítékot mit gondolhatnak vajon Nordkarpatenland országról és annak német nyelvű városairól?

Kilátás Preßburgra

A Magyarország és az osztrák hercegségek között húzódó határ gyakorlatilag Aba Sámuel és III. Henrik császár megállapodása óta (1043) állandó volt. Majdnem 900 éven keresztül a Braunsberg legészakibb csúcsán magasodó Röthelstein és a túlparti Dévény vára között, a Porta Hungarica szigetvilágán lépett magyar földre a Duna. Évszázadokon keresztül kíváncsisággal vegyes borzongással nézték e két várat a Magyarországra hajón érkezők, akik elhagyták a biztonságot nyújtó német nyelvterületet és beléptek a vad magyar pusztára. Ugyanezt érezhették az ún. Schwabenzug telepesei és a XIII. században érkező bajor hospesek, akik Pozsonyban és annak környékén telepedtek meg. 

Pozsony vármegye egykori német nemzetisége szervesen kapcsolódott a nyugatmagyarországi (Vas, Sopron és Moson vármegye) németekhez, azokkal egybefüggő területet alkottak. Az általuk eredetileg lakott terület a XVI. századtól kezdve felvonulási és frontterületté vált a török elleni harcokban. Az elpusztult városokba, falvakba - mivel német földről már nem érkeztek újabb bevándorlók - szlovákok és részben magyarok érkeztek. A folyamatos fogyás, beolvadás ellenére a XX. század fordulóján az I. világháború előtt végzett  utolsó népszámlálás még mindig 50000 pozsony-környéki németet talált, akik közül 32000-en Pozsony városában éltek. A Duna és Kis-Duna menti falvak közül Dévény, Főrév, Dénesd, Torcs, Misérd, Csölle, Pozsonyligetfalu és Dunahidas volt német többségű.

"Die Karpatendeutschen in der Slowakei 1914-1945" - Paul Brosz 1972.

 
A közhiedelemmel ellentétben tehát a Csallóköz sosem volt "színmagyar", a német falvaknak részben a Felső-Csallóközt lefedő somorjai járás adott otthont. A német településterület ekkor még kiterjedt a Kis-Kárpátok keleti lejtőin fekvő bortermelő szabad királyi városokra, ahol néhány száz éve az erős német többséget szlovák váltotta fel, úgymint Modor, Bazin és Szentgyörgy.

Kilátás a Braunsbergre Hainburg várából

1918 után teljesen felborultak a pozsony-vidéki etnikai viszonyok, alig 10 év alatt eltűnt a német és magyar többség Pozsonyból és a közeli falvakból az erőteljes cseh és szlovák betelepülés miatt. A Nyitra és Turóc vármegye határvidékén elterülő Hauer-földön, valamint az Alsó és Felső-Szepességben valamivel lassabb volt ez a folyamat.

Kevésbé ismert tény, hogy 1938. novemberében az első bécsi döntéssel nem csupán Magyarország kapott területeket az egykori Csehszlovákia szlovák részéből, hanem Lengyelországon kívül Németország is. Dévénybe (Theben) és az ekkor már tízezer fős, szlovák többségű külvárossá duzzadt Pozsonyligetfaluba (Engerau) német csapatok vonultak be. E két település az Észak-Burgenlandból és Alsó-Ausztria tartományból kialakított Niederdonau Reichsgauhoz került, ezen belül a Bruck an der Leitha központú járáshoz (Kreis). 

Pozsonyligetfalu megszerzése stratégiai jelentősségű volt a németek számára, ugyanis Magyarország és Szlovákia közé beékelődve szinte teljesen ellenőrzésük alatt tarthatták Pozsony vasúti és közúti forgalmát. 1938. őszén maga Hitler is meglátogatta Pozsonyligetfalut, távcsővel szemlélte az egykor német polgárságú magyar koronázóvárost Preßburg/Pozsonyt.

Dévény vára a Braunsbergről

Ezután tragikus gyorsasággal vált semmivé a felvidéki német nemzetiség és velük együtt pusztult el a 800 éves történelmük. Szlovákia területén már 1944-ben megkezdődtek a németek elleni atrocitások, elsősorban a szlovák-felkeléshez közel eső Hauer-vidéken. A szovjet hadsereg közeledtével a németek által szervezetten indult meg a német kisebbség áttelepítése Ausztriába, majd tovább Németország felé. Alig 20000-ren maradtak a 150000-ből. Aki maradt, az 1945-től a Benes-dekrétumok hatálya alá került, hacsak nem sikerült bizonyítani az "antifasiszta" tevékenységet. Nőknek, gyermekeknek és öregeknek eleve esélyük sem volt a maradásra.  A "demokratikus" Szlovák Nemzeti Tanács határozott, hogy az országot meg kell tisztítani a németektől, fejüket kopaszra kell borotválni, megkülönböztető jelzést kell viselniük és koncentrációs táborokba gyűjtötték őket. Azok is így jártak, akik a háború után próbáltak visszatérni szülőházaikba, ahol ekkor jobb esetben már szlovák telepesek laktak, rosszabb esetben csak üszkös romokat találtak.

Szlovákiában jelenleg 5000 német nemzetiségű állampolgárt tartanak nyilván, többségük a fővárosban él. Időnként ők is elzarándokolnak a Hainburg felett magasodó emlékműhöz.