Wörth és Werfenstein

A magyarok számára a magyar Duna-szakasz a legszebb, a szerbek számára a szerb, a románok számára a román, és ez így van rendben. Azonban ha sikerül felülemelkednünk e gondolkodásmódon, és nyitottakká válunk más nemzetek Duna-szakaszai iránt kellemes csalódásokban lehet részünk. Én így vagyok az osztrák Dunával azóta, hogy bejártam Wachau-t. Míg nálunk a Dunakanyar Esztergomtól Szentendréig tart, addig Ausztriában gyakorlatilag a német határtól majdnem Bécsig folyamatos ez az áthallás. Nem utolsósorban az ilyen várak miatt.

Werfenstein vára (forrás)

Először Droppa Kálmán fortepanos felvételei között bukkantam erre a duna-parti várra. Magányos parti sziklán magasodik, tövében országút fut, felette vasút vágja át a hegyet. Szinte a várkastély ablaka alatt hullámzik a folyó, udvarába behallatszik a csevegés a kirándulóhajók fedélzetéről. És ha mindez még nem lenne eléggé bámulatos nézzünk csak át a szomszédos szigetre, Wörthre! 

Két szomszédvár: Wörth és Werfenstein, köztük a Strudel/Struden zuhataga

Ősi gránit és gneisz sziklák merednek ki itt a Duna medréből. Számuk a folyószabályozás óta alaposan megfogyatkozott, ezen a szakaszon csupán a Wörth-sziget szirtje maradt meg a folyómederben. A Duna ezen a szakaszon nem jelent geológiai határvonalat, a Cseh-masszívum 300 millió évnél idősebb intruzív kőzetei "átlógnak" a Duna déli, azaz jobb partjára. Ezek a magmás kőzetek még a Variszkuszi-hegységképződés idején nyomultak a felszín felé, de azt sosem érték el. Felőlük az évmilliók során lekoptak a fedőkőzetek, ebben nagy segítséget nyújtott részben az ős-Duna is. A legellenállóbb kőzetekkel azonban nem bírt, itt-ott nemes egyszerűséggel körbeölelte őket. Ott ahol sikerült lepusztítani az ellenálló gránitot fedőüledék nélküli zátonyok maradtak, melyek kisvíz idején alaposan megkeserítették a hajósok életét. Olyan ez, mint az al-dunai Kazán-szoros egy dombsági tájon.

Werfenstein vára

És ezek a zátonyok pontosan ugyanolyan módon gátolták a hajózást, mint az al-dunai társaik. Itt nem az történt, mint pl. a magyar szakaszon, hogy kisvíznél a bárkák egyszerűen fennakadtak egy homokpadon, aztán a vízszint emelkedésével egyszerűen leúsztak róla. Itt a zátonyra futás gyakorlatilag egyenlő volt a biztos halállal. Nem véletlenül Strudel a balparti ág neve, ez a szó németül egyszerűen örvényt jelent, a Strudeln pedig örvénylést. Mikor utánaolvastam úgy tűnt a Struden/Strudel/Strudeln hármas mindegyik verziója használatban van.  Az alsó-ausztriai, azaz jobbparti ágat Hößgangnak nevezik. 

A Strudel sziklazátonyai egy 1649-ben készült metszeten

A Strudel zátonyai mindkét oldalról körülölelték Wörth szigetét, hajózásra a balparti ágat használták. Völgymenetben egy, a parttól a sziget irányába tartó áramlás nehezítette meg az áthaladást. A hajóknak szorosan a jobbparti Strudel-fal mellett kellett haladniuk, majd még mielőtt nekimentek volna, a sodrás átlendítette a hajót a balparti védműhöz, ahol csak teljes erővel működő motorral tudták elkerülni az ütközést. A motorizáció előtt ugyanez sokkal nehezebb és veszélyesebb művelet volt. A hajókat itt három sodronnyal erősítették egymáshoz, az átkelés különösen nagy odafigyelést és ügyességet igényelt.

Az Isar vontagőzös hegymenetben a Strudenen (forrás)

Hegymenetben kisvíz idején a hajók saját erőből képtelenek voltak áthaladni a zátonyok között. Éppen ezért a felső, wildriss-nek nevezett szakaszon lovak és ökrök vontatták a hajókat. 1876-ban 321 megrakott és 150 üres hajót vontattak keresztül a Strudenen, ehhez 5131 fős vontatószemélyzet, 5362 ló, 1248 ökör szükségeltetett. A Wörth-sziget oldalán 1853-1866-ig a hajózást segítendő felépítettek egy védművet, mely kissé összébb szorította a medret. Hozzá a követ egy másik felrobbantott dunai szirtből nyerték. Érdekesség, hogy ez egy akkora szirt volt, hogy a tetejére még egy várat is építettek. Hausstein várát tehát beépítették a szigeti védműbe, maradék sziklái a kissé lejjebb fekvő Werbel zátonynál található, a 2075,5-ös folyamkilométernél. Kár ezért a várért, mely a legenda szerint egy az ördög által vízbe dobott sziklára épült, bár az adott helyzetben a hajózás feltételezhetően jövedelmezőbb volt még, mint a turizmus...

A Strudel, a Hößgang és a Werbel zuhatagjai

Grein és St. Nikola között a gőzhajózás elterjedése előtt kötelező volt a révkalauz alkalmazása, aki ezért busás díjat kapott. Gyakran a hajósok kénytelenek voltak Greinben éjszakázni, esetleg a reggeli behajózás előtt még elmehettek a templomba imádkozni a sikeres átkelésért. A Struden örvényeinek köszönhette tehát Grein város a jólétét. 

A hajózás problémáit végül az Ybbs-Persenbeug vízerőmű felépülése oldotta meg, amely körülbelül 5 méterrel emelte meg a Strudel vízszintjét, így a zátonyok már nem érik el a legnagyobb merülésű hajó fenekét sem. A szabályozás előtti képeket összehasonlítva az utolsóval, mely már az erőmű felépülte után készült remekül látható mennyivel duzzadt meg a folyó. Talán kultúrtörténeti, talán más okból hagyták meg a Wörth-szigetet a folyó kellős közepén, holott a legtöbb társa áldozatul esett az osztrák folyószabályozásnak. Maga a sziget Alsó-Ausztriához tartozik, míg a szemközti Werfenstein vár már Felső-Ausztriához.

Alacsony vízállásnál gyalog, sőt kocsival is át lehetett rá menni a kavics és sziklazátonyokon keresztül, most ez már lehetetlen. Jelenlegi kiterjedése 13,5 hektár, de magán a szigeten majdnem két hektárnyi vízfelület található, amelyek tulajdonképpen a szabályozás után elzárt Duna-medrek. A kelták idején lakott hely volt, és később a rómaiak is megszállták, sőt őrtornyot is emeltek a sziklára, hogy jobban szemmel tarthassák a dunai határt. Egészen az 1862-es árvízig folyt a szigeten mezőgazdasági művelés, az itt élők házaiból azonban csak romok maradtak. Azóta a földek beerdősültek és 1970 óta a sziget természetvédelmi oltalom alatt áll. Nem véletlenül, hiszen csak ezen a kicsiny szigeten 234 növényfaj él. A sziget legmagasabb pontja egy sziklaszirt, mely 40 méterrel emelkedik a Duna tükre fölé. Ezt a pontot egy minden irányból jól látható kereszt jelöli.

E kereszthez is tartozik egy legenda, mely szerint 1540 körül egy tiroli gróf családjával és háza népével hajótörést szenvedett a szigeten. A grófot hű szolgája kimentette, a többiek mind odavesztek. A szerencsés megmenekülésért cserébe felajánlották magukat Istennek és szerzetesek lettek a Wörth-szigeten. Azt nem tudhatták, hogy a grófnő is szerencsésen partra evickélt valamivel lejjebb, aki viszont a férjéről hitte azt, hogy halott. Isteni sugallatra 12 évvel a hajótörés után újra ellátogatott a szigetre, ahol rálelt halottnak hitt férjére, aki hálából egy keresztet emelt a szigeten majd hazatért feleségével Tirolba. 

De térjünk vissza a felső-ausztriai partra, ahol a szigeti szirt párja és rajta Werfenstein  vára található. Valamelyest alacsonyabb a szigeti szirtnél, de a ráépített vár kiegyenlíti magasságukat. Első írásos említése 1234-ből származik. A XIX. század végéig a greini uradalomhoz tartozott, melyet a Szász-Coburg-Gothai hercegek birtokoltak. Mivel ez a család adta az angol uralkodót, I. Viktória királynő idején angol tiszttartó élt a várban. 1907-ben Adolf Joseph Lanz birtokába került a vár, aki egy kiugrott ciszterci szerzetes volt. Az egyházi pálya elhagyása után Jörg Lanz von Liebenfelsre "németesítette" a nevét és 1900-ban megalapította Bécsben az Új Templomos Rendet, mely nem keresztény, sokkal inkább árja tanokat terjesztő szervezet volt. Lanz szerette magát Hitler előfutárának feltüntetni, annak idején ő írta és adta ki az Ostara folyóiratot is, melyet maga Hitler is olvasott. Ezzel csupán egyetlen gond volt; az Anschluß után Hitler maga tiltotta be az árja pap műveit. A vár későbbi története már kevésbé romantikus, 1963-ban egy linzi orvos, Hans Kopf vásárolta meg a várat, mely ma is lakott.  

    

A vár mai képét a folyószabályozás és a part mellett futó vasút határozza meg. Az öt méteres vízszintemelkedés lealacsonyította a szirtet, a várudvaron keresztül épített sínpár eltüntette az alsóvárat. De a vár tövében gond nélkül közlekednek a legnagyobb hajók is, fedélzetükről a csevegés pedig behallatszik a vár kitárt ablakain...