Révállomások romjai Kisorosziban

Kisoroszi két északi révállomása

2007. január 5-én, egy pénteki napon szűnt meg a révátkelés Kisoroszi és Kismaros között. Másnap az utolsó hajó már azért érkezett Kismarosba, hogy felszedje a stéget és magával vigye a Szentendrei-szigetre. 

Kismarosi révállomás, a túloldalt Kisoroszi homokdombjai (Fortepan 31257)

Annyi bizonyos, hogy már 1930-ban is közlekedett kishajó járat Kismaros és Kisoroszi között, amelyet főként kirándulók és a kismarosi vasútállomásról Budapestre ingázó kisorosziak vettek igénybe. Az utolsó időszakban a hajójárat évi 6 millió forint veszteséggel működött, ezért az üzemeltető kisoroszi önkormányzat a járat megszüntetése mellett döntött — írta a Vác online annak idején. 2007. január ötödikén lejártak az utolsó bérletek és másnap már semmi nem emlékeztetett arra, hogy itt valaha révátkelés működött. Azaz valami nyom mégiscsak maradt, ennek eredtünk nyomába 12 és fél évvel a megszűnés után.

A Szentendrei-sziget Pest megyén belül viszonylagos perifériát alkot megközelíthetetlenségével. Egyetlen híd ível át rá Tahitótfaluban, egy másik pedig áthalad felette Szigetmonostortól délre. Közúti kapcsolatok híján a lakosok kénytelenek a révhajókra támaszkodni, ha a külvilággal szeretnének kapcsolatot tartani. Hét helyen lehet átkelni menetrend szerint járó hajóval a szigetre, ezek közül három autókat is szállít. Autókat szállított a kisoroszi rév is, mármint az, amelyik a dunántúli oldallal tartotta a kapcsolatot. Mostanában itt is csak személyforgalom maradt. Kisoroszinak azonban volt még két másik révállomása is a főág mentén. De miért kellett kettő, ha mindkettő a szemben található egykor sváb lakosságú Kismarosra vitte az utasokat, ahol a lakosságszám csak 1960-ban lépte át az ezer főt?

A Fecske Kismarosnál (forrás és forrás)

Kifejezetten érdekes ennek a két révállomásnak a története, ugyanis elhelyezkedésüknek természetföldrajzi és hidrológiai okai voltak. Ahogy az első képen, az "Angyalos vízisport" térképen láthatjuk volt egy hosszabb és egy rövideb útvonal is Kismaros felé. Kisoroszi régebben hangsúlyosabban kapcsolódott a Szentendrei-Dunához, mint mostanában, amikor a település nyaralóövezete észak felé terjeszkedik. Az elsődleges révátkelés Visegrád-Szentgyörgypusztára közvetlenül a falu közepéből indult, annak ellenére, hogy a révállomást jelző közúti tábla egy kilométert ír egy kb. 120 méteres szakaszra a Nepomuki Szent János szobor közelében. 

A két északi révállomáshoz ezzel szemben valóban egy kilométert kell gyalogolni, a Klapka utcán, a Bárány közön, majd szélfútta, folyómarta homokdombok között, végül egy nedves réten keresztül, ahová már a kisebb árvizek is kiöntenek. 

A kisoroszi felső révállomás romjai

Meglepetésként hatott, hogy a felső révhez egy töltésen futó lebetonozott járda vezet, amikor az ember egyszer csak rábukkan egy ártéri erdő kellős közepén. Amióta ezt az útvonalat nem használják birtokba vette az erdő és egyre több szúrós bokor hajol rá. Holott tökéletesen alkalmas útvonal lenne kajak-kenu szállítására. Ezt az ösvényt követve eljutunk a felső révállomáshoz - pontosabban annak maradványaihoz. 

Az 1690-es folyamkilométer tábla alatt találunk egy kerítéssel körülölelt fedett karámot, egy fém esőbeálló vázat, egy oszlopot, amint talán egykor a menetrend táblája állt, valamint egy lépcsőt lefelé. Kevés fantáziával is el lehet képzelni, hogy itt 13 éve még emberek várakoztak arra, hogy megtéve a 900 méteres hajóutat, átjussanak Kismarosra. 

A kisoroszi felső révállomás lejárata

Az alsó, régebbi révállomás épületének megtalálása már koránt sem ilyen egyszerű, annak ellenére sem, hogy a kezdő térképünk jó támpontot nyújt hozzá. Ezt az épületet ugyanis már széthordták, nyomát benőtte az erdő. Csak hosszas keresgélés után, iszalagon, csalánon és földig hajló fákon átvergődve sikerült maradványaira rábukkanni egy almafa és bodzabokor társaságában — a térkép által jelölt helyen. 

A kisoroszi alsó révház épülete 1960-ban.

Mindössze az alapja maradt meg, némi téglatörmelékkel, ami a negyven centi magas alapfalakon kívül szóródik szét. Körülbelül 3*4 méteres alapterületű lehetett. Dr. Deák József 1960-ban készült képe szerint nyeregtetős volt, kéményéből következtetve fűtötték is. Az alapfalak között megtalálható még az épület hátsó részének beton teteje (a kép bal oldalán). Helyzete alapján még az is előfordulhat, hogy éppen a melette növő fa ugyanaz az almafa, ami manapság elrejti a romot. 

Innen valamivel rövidebb úton át lehetett jutni Kismarosra, a légvonalbeli távolság 700 méternél rövidebb volt. Azt nem tudtam eldönteni, hogy a révész itt lakott-e, vagy csak egy esőbeálló volt, talán az idősebb helyiek tudnának erről felvilágosítást nyújtani. Ezen ismeretek hiányában alternatív lehetőség volt, hogy a régi légifotókat nézzük át, hátha szerepel valamelyiken az épület.

A kisoroszi alsó révállomás romjai

A fentrol.hu segítségével korábban is sok felmerült kérdést, bizonytalanságot sikerült tisztázni a Dunával kapcsolatban, ez szerencsére most sem volt másképp. A legkorábbi felvétel a területről 1961-ben készült. Ezen jól látható a felső (bal oldali) kikötőhőz vezető fehér betonút, de a hajóállomás nem ott van, hanem az alsó átkelőnél. Itt van a stég is egy hajóval, valamint kissé távolabb a révállomás apró épülete. A kép tanúsága szerint 1961-ben még mindkét átkelőhely használatban volt, éppúgy mint 30 évvel ezelőtt. Ezen a képen viszonylag magas a vízállás, nem látszódik ki a Verőczei-sziget északi csúcsán, egy keresztgát miatt képződött hatalmas homokzátony. Amikor ilyen magas volt a vízállás az alsó kikötőt használták, de amint apadni kezdett a kishajó alacsony merülése ellenére sem tudott már itt kikötni, ezért a felső kikötő lépett működésbe. Érdekes kérdés, hogy az utasok, kirándulók honnan tudták, hogy melyik helyre kell menniük. Elképzelhető, hogy volt egy vízállás, amely alatt az egyik, felette pedig a másik rév funkcionált. 

1961. május 25. Hajóállomás az alsó révnél.

1975-re kissé átalakult a táj, a keresztgát megtette a dolgát. Immár látjuk miért volt szükség két révállomásra. A sivatag-szerű homokzátony kialakulása a Verőczei-sziget nyugati csúcsán ellehetetlenítette az alsó kikötőt. Az épület még áll, de valószínű, hogy már igen rossz állapotban lehetett ekkor is, hiszen már a közepes árvizek is elérhették. 1975-ben már sem a stéget, sem pedig a hozzá vezető ösvényt nem látjuk. A főágban tehát valamikor 1961-1975 között változott meg annyira a hidrológiai helyzet, hogy a két révállomás helyett csak egy maradhatott. 

1975. Hajóállomás a felső révnél.

Újabb harminc év elteltével újra változott a táj, a homokzátonyt meghódította az ártéri erdő. Az a parti fasor, amely elválasztotta a Dunát a mezőgazdasági területektől egy helyenként 300 méter széles erdővé terebélyesedett. A Verőczei-sziget gyakorlatilag beleolvadt ebbe a több mint 80 hektáros  dzsungelbe, amely teljes egészében egykori (feltöltődött) Duna mederben nőtt fel. Ennek a dzsungelnek a szegélytársulása nyelte el az alsó révállomás romjait. 

Várhatóan ez lesz a sorsa a 2007-ben, gazdasági és nem hidrológiai okokból bezárt, felső kikötőnek is. 

2005. Még jár a kishajó...

Kisoroszi ennek ellenére nem maradt révátkelő nélkül; Szentgyörgypusztára még mindig jár a kishajó, de ez már egy másik történet.