Oldalak

2020. augusztus 25., kedd

Forrás a Szentendrei-szigeten

Annak ellenére, hogy a Szentendrei-szigeten található csápos kutak szolgáltatják Budapest ivóvízszükségletének jelentős részét, felszínén nem találni természetes tavat, vízfolyást. Éppen ezért kuriózum a Váccal szemben található felső tordai sarkantyúnál fakadó forrás. 

Sarkantyú felett növekvő zátony a Tordáknál

A Szentendrei-szigeten nincsen patak, nincsen természetes tó, leszámítva persze mellette található kisebb szigetek holtágait. És nem jöhetett létre természetes forrás sem. Ennek a "szárazságnak" földtani okai vannak, a sziget leginkább folyami kavicsból és a mederből kifújt homokból épül fel. Ilyen környezetben az esővíz azonnal elszivárog, le egészen a Duna által erősen befolyásolt talajvízszintig. Apadásnál a talajvíz tükre követi a Duna vízállását, így a csapadék a felszín alatt áramlik a folyóba. Áradáskor pedig ugyancsak a Duna duzzasztja vissza a talajvizet.

Fontos leszögezni, hogy ez a természetes állapot. Ugyanis az emberi tevékenység következtében három tó is keletkezett a Szentendrei-szigeten. Ezek mindegyike kavics- vagy homokbányató. Egyet találunk Kisoroszitól keletre, egyet Pócsmegyer mellett és egyet a Szentendrei-sziget egykori legmagasabb pontja helyén, Surányban. Nem csak a tavakra igaz, hogy emberkéz alkotta, hanem az egyetlen általam ismert forrásra is.

Terepbejárások alkalmával időnként készülnek minimalista filmfelvételek a Dunáról és például erről a forrásról is, ezeket a Dunai Szigetek YouTube csatornáján lehet követni. 


Ez a forrás az 1682-es folyamkilométer tábla tövében található, kb. száz méterrel a sarkantyú felett, szemben a kisváci Buki-sziget feltöltődött déli csúcsával. A váci rév tótfalusi oldalától földút vezet idáig. Útközben megtekinthető a Révész-sziget és a Torda-sziget is, hacsak egy nagyobb birkanyáj nem akadályozza az áthaladást. Elhelyezkedése alapján bizonyos, hogy a legnagyobb árvizek elöntik. Vize egyenes vonalban, néhány parti fűzfa között szalad a folyóig, komolyabb medret nem alakított ki magának.  

Kilátás a Torda-zátonyra

E forrás létezése kuriózum a "száraz" Szentendrei-szigeten. Kialakulása a Kisoroszitól egészen az 1682-es folyamkilométer tábláig tartó vízmű kútjaihoz kapcsolódik. Éppen a legdélebbi kút alatt bukkan elő, melytől egy ültetett nyárfaerdő választja el. Feltehetően a csőhálózat túlfolyója, tehát elképzelhető, hogy több hasonló is található a Szentendrei-sziget látogatóktól fegyveres őrökkel elzárt területein.

2020. augusztus 21., péntek

Sziget Mohács alatt


Régi térképek és útirajzok alapján valószínű, hogy a középkorban Mohács városa egy különálló dunai szigeten állt, amely sziget nem volt azonos a mai Mohácsi-szigettel. A középkori településtől nyugatra létezett egy Duna-ág, melyet később a terjeszkedő Mohács lassan feltöltött és beépített. Erről korabeli források is beszámolnak, ami azonban a legérdekesebb; egyes részeire azonban ma is rálelhetünk a város utcahálózata és vízrajza alapján. 

Mohács palánkja, 1608. Maximilian Brandstetter képe

Viszonylag nehéz dolog ezt a szigetet mindenki számára érthető módon bemutatni. Ennek oka főleg az, hogy a rendelkezésünkre álló források és térképekből nem lehet egyértelműen meghatározni, mikor és meddig létezett ez a sziget. Létezését egy medermaradvány bizonyítja, mely mocsaras mélyedésként egészen a XIX. század első negyedéig fennmaradt. Ugyanakkor nem maradt fenn a sziget elnevezése sem. Mohácsi-szigetként nem hivatkozhatunk rá, hiszen ez a földrajzi név már foglalt. 

Miért fontos ennek a szigetnek, illetve a nyugati mellékágának a kutatása? Talán a legfigyelemreméltóbb ok az, hogy ez a meder egyszerre volt Duna, mocsár, volt magas partja és lehetett akár fok is 1526-ban, tehát az is elképzelhető, hogy II. Lajos király ebbe fulladt bele, miközben harmadmagával menekült a törökök elől. Érdekes lehet ez a meder a római korosok számára is, hiszen a mellékága által alámosott part ugyanazt a vonalat követi, amely Altinum erődjének keleti részét elpusztította. Azaz léteznie kellett még a népvándorlás korában is. És talán szállíthatott vizet ennél később, a középkorban is. 

Mohácsot először 1093-ban említik oklevelek. Ekkoriban a pécsi püspök halászfalva volt, egy viszonylag sűrűbb településhálózattal rendelkező területen, ahol Mohács mellett több jelentősebb település létezett. 1330 körül iparosokat telepítenek Mohácsra, ettől kezdve válik egyre jelentősebbé ez a dunaparti település. Ugyanebből a korból származik egy oklevél, melyet a Mohács földrajza c. kötet idéz és amely egyedüliként, közvetett módon először említi a Mohácstól nyugatra elterülő Duna-ágat. 
"...1331-ben a cselei birtok elleni ezen hatalmaskodás ismétlődik. A helyet az okmány «Mohach»-nak nevezi és Cselével szemben akként tünteti föl, mintha az a Duna túlsó partján feküdnék, azaz nem ugyanazon oldalon, mint Csele; miből az látszik és következik, hogy Mohács azon időben még nem a Duna jobb partján, hanem a szigetben feküdt. Ugyanezt látszik igazolni az 1343-ban Bodrogmegyében kelt egy közgyűlési határozat is. Ebből megtudjuk ugyanis, hogy Herczeg Péter, bodrogmegyei főispán ellen Gallics pécsi kanonok azon panaszt emelte, hogy [...] még Mohácsnál is a folyón vámot szed, mikor Mohácsra át és vissza akarnak menni. Vagy még valószínűbben azt következtethetjük, hogy Mohács a Duna mindkét partján épült volt és csak későbben épült egészen a jobb parton föl, a hol azt a XVI. században találjuk. " Fölker József: Mohács története 1900. p26. 
Fölker József 1900-ban kiadott Mohács története c. művében arra következtet tehát, hogy Mohács ekkoriban a Mohácsi-szigeten állt, majd később átköltöztek a lakók a Duna jobb partjára, úgy, hogy egy időben létezhetett a település az akkoriban keskenyebb Duna két oldalán. Ezzel szemben az valószínűbbnek tűnik, hogy Mohács akkor is nagyjából ugyanott volt, mint a mai település központja a rév közelében és az 1331-es oklevél, amely a Csele-patak mellett fekvő Csele településsel szemben írja le Mohácsot nem a Mohácsi-Duna főágáról beszél, hanem arról a nyugati ágról, melynek maradványa ott rejtőzik eltemetve a mai város alatt. Az azonban világos, hogy 700 évvel ezelőtt ez az ág középvízi Duna-meder volt, melyen még kisebb révátkelés is működött. 

Annak ellenére, hogy ez az egyetlen általam ismert forrás, amelyből a Mohácsot egykor nyugatról ővező Duna-mederre lehet következtetni, természetföldrajzi bizonyítékok is rendelkezésünkre állnak a létezéséről. Ennek a medernek a meredek bal partja fennmaradt, markáns vonala ma is felismerhető a főúttól (Kossuth Lajos út — Eszéki út) keletre. A folyóág itt egy jégkorszak végi teraszszintjébe vágódott be egy magas partot kialakítva. Ez az átlagosan négy méteres szintkülönbség választotta el az ármentes térszínt (>90 m.B.f.) az ártértől (~86 m.B.f). Azért csak múlt időben, mert ezt a funkciót azóta átvette a part mentén futó árvízvédelmi töltés. 

Mohács magaspartja, feltételezett Duna-medrek és a Mohács alatti sziget

Ha észak felé meghosszabbítanánk a magaspart ívét, az nem követné a mai Duna-medret, hanem Észak-északkelet felé tartana Bár irányában. A Mohácsi-Duna nyugati irányú kanyarulatfejlődését ismerve Mohácstól északra ez az ív megegyezhet a Duna egy korábbi, akkoriban még kevésbé fejlett kanyarulatával. Ugyanez az ág lehetett az, amely Altinum római erődje tövében kanyarodott el Kölked felé. 

Hogyan nézhetett ki Mohács szigete a középkorban? Nyugat felől, a régi térképek alapján egy 200-250 méter széles mocsaras meder választotta el a Dunántúltól, mely még a XVIII. század végén is 120-160 méter széles volt. A sziget északi csúcsán található legmagasabb térszínén épült fel Mohács. Ez a térszín dél felé fokozatosan lejtett. Ebben az irányban Mohács terjeszkedése hidrológiai okokból megállt a 86 méteres tengerszint feletti magasságnál. Ezeket a képzeletbeli szintvonalakat követi a város utcahálózata is a Baross utcától délre. Még az is előfordulhat, hogy ez az utcahálózat egy keletről nyugat felé ívelő folyókanyarulat emlékét őrzi.

Utcahálózat Mohács déli részén. Bal oldalon látható a magaspart a főút mellett.

A város alatti szigettől keletre húzódott a bizonytalan szélességű Mohácsi-Duna. Azonban nem világos, hogy a keleti, vagy a nyugati meder volt-e a főág a középkorban. Ez már csak azért is érdekes kérdés, mert miután Mohács dunai kikötővé fejlődött, amely délvidéki hadjáratok idején katonai logisztikai bázisként működött. Csakhogy nem tudni, hogy a keleti vagy a nyugati ág adott-e helyet ennek a kikötőnek. Elképzelhető, hogy eredetileg a nyugati ág volt a főág, amely idővel éghajlati vagy ebből következő hidrológiai okok (szigetképződés, kanyarulatfejlődés, a keleti ág bevágódása) miatt egyre kevesebb vizet szállított. A Mohácstól keletre folyó ág vízhozamnövekedése és ezáltal mélyebbre vágódása lehet az egyik ok. Ez a növekvő vízhozam egyéb problémákat is okozott Mohácson, erről rendelkezünk egy 1608-as beszámolóval:
„Délben a Tolnától három mérföldre eső Mohácsra érkeztünk, és a vár alatt egy kellemes ligetben kötöttünk ki. Orátor úr itt megtekintette a várat, amelyet a paksihoz és a tolnaihoz hasonlóan csak egy sárral betapasztott magyar kerítés, vagyis palánk vesz körül, kis sarokerődítésekkel, benne szintén sárral ragasztott és deszkából készült kis szoros házakkal, és annyira közel fekszik a Dunához, hogy a víz néhány éve benyomta a palánkot, ezért azt beljebb kellett helyezni.” Brandstetter 1608. 
Maximilian Brandstetter tehát leírja, hogy azt a szigetet, amelyen Mohács épült keletről erőteljesen pusztítja a Duna oldalazó eróziója. Vajon mi okozhatta ezt a nagymértékű eróziót? Helytörténészek szerint a Duna akár 150-250 méter széles szakaszt is elmoshatott Mohács keleti részéből, beleértve az öregvárat és a palánk egy részét. Előfordulhatott az is, hogy az elzárt/elzáródott/lefűződött nyugati meder vízhozama hozzáadódott a főághoz és ez megnövelte a folyó munkavégző képességét? Ennyi idő távlatából nehéz megválaszolni ezt a kérdést mint ahogy azt is, hogy ez az esemény mikor következett be.

Ugyancsak érdekes kérdés, hogyan nézhetett ki ez a nyugati meder a mohácsi csata idejében (1526). Vajon még akkor is szigeten állt a város, vagy már megkezdődött a feltöltődés és létezett az a híd amelyen száraz lábbal meg lehetett közelíteni? A korabeli források és a csata leírásai sem említenek szigetet Mohácsnál. A következő forrás közel 140 évvel később már mocsárként írja le ugyanezt a medret:
"A helységtől jó puskalövésnyire körös-körül mocsaras hely terül el, amely úgy látszik a Dunából jön és oda ömlik vissza, s így a helységet nem csekély mértékben megerősíti. A mocsáron át hidat építettek, mindjárt a helység kapujával szemben, mert a mocsár nagyon mély, és nem lehet átlovagolni rajta." (Henrik Ottendorf, 1663.) 

Henrik Ottendorf nemcsak mocsárként írja le a medret, hanem egy rajzot is mellékel az elmocsarasodott ágról, amely nem csak emiatt érdekes. Moháccsal szemben ugyanis nem a Mohácsi-sziget látszódik, hanem egy másik, annál jóval keskenyebb fás sziget is. A mocsár szélessége helyenként eléri a palánk szélességét, legkeskenyebb pontján híd ível át rajta, amely lehetővé tette az időnként kiáradó Duna vizének levonulását a palánk védelmével egyidejűleg.

Henrik Ottendorf rajza Mohács palánkjáról, délre tájolva. 1663.

Ottendorf leírása és rajza szerint Mohács védői felhasználták a természet adta lehetőségeket is az erődítmény védelmére. A mocsaras terület szélessége és íve a fő természetföldrajzi érv amellett, hogy ez nem egy, a település védelmében ásott mesterségesen ásott árok volt, melybe a Duna vizét vezették. Arra ott volt a másik árok, közvetlenül a palánk falai körül, melyről a török utazó, Evlia Cselebi 1663-ban konkrétan megemlítette, hogy abban a Duna vize folyt. Az is elképzelhető, hogy bizonyos időszakokban a széles meder felső torkolatánál fokszerű záráson keresztül szabályozhatták a mocsár vízállását, ill. a vízutánpótlását. 

A mohácsi tábor 1687. augusztus 6–9. között, azaz 3 nappal a Nagyharsányi csata előtt. (forrás)

Ez a nyugati Duna meder későbbi ábrázolásokon is megjelenik. Az 1687-es kép, mely a császári és királyi tábor elhelyezkedését ábrázolja a nagyharsányi ütközet előtt, vékony vízérként jelöli. Ezzel szemben a Mohácstól Kölkedig húzódó öblözet egy kiterjedt mocsár, ennek átmenete a Mohács felé eső ármentes térszínre valószínűleg fokozatos volt, erre utal a sziget különös alakja. 

Az egykori dunai holtág lefűződését a kutatók a XVII. század végére teszik, de óriási szerencsénk van abban a tekintetben, hogy a XVIII. század vége felé fellendülő hazai térképezés még láthatta ennek a nyugati medernek a maradványait. 1778-ban két Mohácsot is láthatunk a meder két oldalán. A mai Kossuth utca mentén terül el a szalagtelkes Újmohács a betelepített svábok házaival. Eközben a régi sokác, szerb és magyar lakosságú Ómohács a meder és a Mohácsi-Duna között terül el. Közöttük ott csordogál egy vékony, patak-szerű vízfolyás, melyen hidak vezetnek keresztül. Ez a vízér a mai Sokácrévnél szakadt ki a Dunából és folydogált végig Mohács déli része felé, ahol beleveszett a Kölkedig tartó vizenyős ártérbe. Újmohács házai végében egy sötéttel sávozott terület látható. Valószínűleg a térkép szerzői így próbálták érzékeltetni a Mohácsi-síkság meredek leszakadását a dunai ártérre. A meredek partfal és az egykori meder futása hatással volt a mohácsi utcahálózat kialakulására. 
 
Mohács 1778. párhuzamosok: út és meder - nyugatra tájolva. (forrás)

A két településrész közötti területet a Duna árvizei rendszeresen elárasztották, a mai Koló téren csak csónakkal lehetett átkelni ilyenkor. Az egykori vizenyős térszínt a XIX. század első évtizedekig csak vásártérként tudták hasznosítani. A terjeszkedő város területigénye miatt az egykori dunai holtágat feltöltötték, először kertek, majd házak is épültek a területen. Modern kori Mohácsi épületek alapozásánál megfigyelték, hogy a talaj legfelső 1, helyenként 2 méter vastagságú rétege gyakorlatilag korábbi korok elegyengetett építési törmeléke. Ez egy gyakorlatias lépés volt a helybéliek részéről, a régi épületek törmelékének elszállítása nélkül tudtak hatékonyabban védekezni a dunai árvizek elöntése ellen. 

...és az egykori nyugati Duna meder feltételezett partvonalai

A feltöltés azonban csak a meder északi részét érintette. Ez a tereprendezés végleg levágta a holtágat a Dunáról, de a meder déli része fennmaradt, sőt továbbra is vizenyős térszín maradt, köszönhetően a kicsiny Bég-pataknak. 

A Bég-patak a Geresdi-dombság déli lejtőjéről eredő vízfolyások egyesülése után Lánycsók mellett ért ki a Mohácsi-síkságra ahol egy hordalékkúpot épített fel. Ezután kelet felé kanyargott egészen Mohácsig, ahol egy következő tereplépcsőt ért el. Itt az esés megnövekedése miatt hátravágódott a magaspartba egy viszonylag mély völgyet alakítva ki. Vízhozama meglehetősen szélsőséges volt. Nagyobb esőzések utáni villámárvizei Mohács déli részét rendszeresen fenyegették, előfordult, hogy csónakázni lehetett a 3-4 méter széles medrében. Ezért 1920 körül csatornázták medrét. Napjainkban Mohácstól északra ömlik a Dunába.

A jobbról (nyugatról) érkező Bég-patak "dunai" torkolata

Egykori völgye Mohácson ma is megvan, olykor még víz is áramlik benne, már ha a helyi lakosság belehordott zöld- és egyéb hulladéka engedi. A Szent Rókus kápolna mellett érte el a Mohácstól nyugatra található Duna-medret. Ezt a városrészt a vizenyőssége miatt – nem véletlenül – "Venezia" néven emlegették, de a környékbeli Bégpatak, Fűzfa és Árok utcák is beszédes földrajzi nevek. Mohácson a Bég-patak kiépített medrét leszámítva nem maradt nyoma ennek a Duna holtágnak. 

A vízgyűjtőjének nagy részét elvesztő Bég-patak napjainkban elsősorban csapadékvizet és szennyvizet vezet le. Megrövidített szakasza Kölked mellett éri el a Dunát. Így volt kétszáz évvel ezelőtt is, azzal az apró különbséggel, hogy akkoriban a Duna árterén tűnt el és nem (Bég-)patakként, hanem (Temető-)fokként hivatkoztak rá:
Az árvíz ezen két Sectiót, a Kölkedi Intravillanumot és kerteknek egy részét kivévén, egészen elborítja. Ezen vízbe zárt Kölked helysége olyan dombos helyen fekszik, hogy senki nem is hallotta, hogy valamikor az árvíz bejött vólna a’ faluba. A helység három tőltés által fentartja a kommunicatiót az Ország úttal; a Duna felé való magos töltést pedig az Hertzegi Uradalom Tsinaltatta, hogy a Vislaki rétjeit a Kölkedi laposágra kiömlö árvizek ellen óltalmazza. A Barátok fokja mindég folyik; mert szárazság idején legalább a Mohátson úgy nevezett Bék rétje val Temetői Fok vizei azon szivárognak le. 

Mohács déli része 1826 körül; a régi temető, a Temető-fok és a Vári-rét. (forrás: Duna Mappáció)

Ennyi maradt tehát az ismeretlen, régi Duna mederből, amely a magaspart tövében folyt Kölked irányában dél felé. Sorsára reményeink szerint fény derülhet az 500. évforduló felé haladó mohácsi csatatérkutatás révén, melyhez további természetföldrajzi kutatások szükségesek. Sekélyfúrások az egykori medrekből, dendrokronológiai vizsgálatok az egykori mocsáron átívelő hídpillérekből, a beleveszett faanyagokból, vagy a folyami üledékek szénizotópos kormeghatározása. Hiszen ahogy egyre többet tudunk meg a Dunáról, úgy tisztul a kép a csatával kapcsolatban is és ahogy egyre jobban megismerjük a csatát, egyre több ismeretanyagunk lesz az 500 évvel ezelőtti Dunáról. 

2020. augusztus 10., hétfő

Százhúszasok

Surány területén volt egykor a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja, de az elmúlt fél évszázadban a nyersanyagkitermelés áldozatául esett. Ezáltal ez a kitüntetett földrajzi pont Kisorosziba tevődött át, de az sem biztos, hogy még megvan. Mostani bejegyzésünkben a Szentendrei-sziget öt legmagasabb "csúcsát" járjuk be, melyek között alig pár méter a különbség.

A "csúcsok" magassági sorrendbe rendezése nem egyszerű feladat. Akárhány térképet nézünk annyi eltérő adattal találkozhatunk. Ennek okai lehetnek mérésbeli pontatlanságok, kerekítések (pl. turistatérképek), de okozhatja az alapszint változása is:
"1960-ban rendelték el, hogy a kelet-európai szocialista országokban az Adriai alapszintről a Balti alapszintre kell áttérni. Ekkor a nadapi alapszintről áttértünk a kelet-európai alapszintre, az ún. balti (kronstadti) alapszintre, amely 67,47 cm-rel feljebb van, mint a nadapi alapszint."

Ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy az addig mért szintekből le kell vonni ezt a 67,47 centiméteres magasságot, így csökkent például Magyarország legmagasabb pontja a Kékes-tető 1015-ről 1014 méteres magasságra.  

A Szentendrei-sziget csúcsait ebben az írásban egy 1945 és 1960 között készült szintvonalas térkép alapján vesszük sorba. Az ezen szereplő magasságadatokat nagy valószínűséggel még a nadapi alapszint alapján számolták. Hogy miért nem valami aktuálisabb térképet használunk? Azért, mert ez az utolsó olyan részletes térkép, amelyen pontos magasságadattal szerepel a sziget egykori legmagasabb pontja.  


123,5 
Surány, homokbánya (47.701148, 19.111913)

A Szentendrei-sziget legmagasabb pontja eredetileg a Pócsmegyerhez tartozó Surány üdülőtelepen volt. Egy 1960 előtt készült térképen magassága 123,5 méter volt, későbbi térképeken már nem jelöltek magasságot. 

A fentrol.hu-n található légifelvételek szerint 1961. május 25-én még érintetlen domborzatot láthatunk a dombtető környékén, de 1965. október 7-én már egy bányagödör jelenik meg a helyén (lásd fenti képet). Méretéből és lassú növekedéséből arra lehet következtetni, hogy eleinte valószínűleg illegális homokbánya lehetett. A bányagödör az évek során egyre nőtt, lassan elnyelte az egész dombot. Az 1980-as években már ipari méretű kitermelés zajlott. A kibányászott homok helyén feljött a talajvíz és egy tó jött létre. Egy időben horgásztóként hasznosították, de manapság már valószínűleg magánterület, bejutni legalábbis nem lehet hozzá. 

A bányagödör földutakon körbejárható, de a partján és a kerítés mentén felnőtt erdő és a védő növényzet miatt alig néhány pontról látni rá a türkizkék víztestre. Nyugati részén még érzékelni lehet az egykori domb magasságát, nagyszerű panoráma nyílik az itt található homokpusztáról a Dunán túli hegységekre. Itt a tengerszint feletti magasság manapság is megközelíti a 120 métert a balti alapszint felett.

A partján mindenhol drótkerítés fut körbe, megtámogatva némi homoktövissel, amely nem csak a C-vitaminban gazdag termésével tartja távol a hívatlan látogatókat. 
Az egykori bányaművelés nyomai még mindig megtalálhatók a környéken. Elhagyott gépek, berendezések és egy rozsdás "Bányaterület" tábla igazítja útba a kevés erre tévedő érdeklődőt. 

123,2
Kisoroszi Homoki-szőlők (47.812450, 19.008449)

Miután a surányi csúcsot elbányászták, a Szentendrei-sziget legmagasabb pontja Kisorosziba vándorolt. Az addigi második helyezett a település északi részén található Homoki Szőlők dűlőben felépült nyaralótelepen található. A pont érdekessége, hogy 1960 előtt és után is egyaránt 123,2 méteres magasságot jeleznek itt a térképek, de például a Duna vízisport térképen 122,1 méter szerepel. Közvetlenül a Duna ártere felett magasodik, remek kilátóhely lenne. 

Jelenleg ez a "csúcs" megközelíthetetlen, ugyanis valószínűleg magánterületen lehet. A Pacsirta utca alacsony páros házszámai közül rejti valamelyik. Az sem teljesen biztos, hogy még létezik, ugyanis nyugat felől igencsak közel van hozzá egy bevágás, melyet korábban szeméttelepként jelöltek a térképek, manapság viszont Kisoroszi zöldhulladék lerakata található itt. Amennyiben ez a gödör tovább mélyült kelet felé érinthette a 123,2 méter magas pontot is. 

Mivel a Kisoroszi alatt rejtőző egykori jégkorszaki dunai sziget külső karéja a beékelődő mélyutak ellenére viszonylag egységesen magas, ezért a területen több 120 métert meghaladó pont is található. Például a Rigó utca északi részén található fenyvesben is rejtőzik egy 120,6 méter magas pont, valamint az alábbi képen látható háromszögelési pont is tagja a szentendrei-szigeti százhúszasok klubjának.


121,6 
Szigetmonostor, Homokos (47.649578, 19.089049)

A Szentendrei-sziget déli részén is található százhúsz méter feletti pont, bár ez a terület a vízmű miatt csak engedély birtokában látogatható. Szigetmonostortól délre, Szentendre Pannóniatelep városrészével átellenben található az egyszerűen Homokosnak nevezett csúcs. Térképenként eltérő magasságadatokkal találkozhatunk, 122,3 és 122 méteres magasság is előfordul. 

Ugyancsak az ártér peremén található magaslatról van szó, körülbelül 20 méterrel magasodik a Szerem-földek fölé, ahol a vízművek csápos kútjai sorakoznak. Mivel a környék a szocializmus idejében katonai gyakorlóterületként szolgált, mind a Homokos dombon, mind pedig a tőle keletre található területen számos lövészárkot találunk. Éppen ezért a Szentendrei-szigetnek ezt a részét rendszerint kitakarták a korabeli légifelvételekről. A domb északi részén homokbányászat nyomai láthatók. 
121,3 
Surány (47.714178, 19.110830)

Surány másik százhúszas dombja nem tartozik az ismert pontok közé. Két csúcs is található ezen a nyaralótelepi dombon, az egyik az Alma és a Körte utcák között, a másik a Szilva és a Szekfű utca között. Térképeken jellemzően hiányzik róla a magasságadat megírása, csupán a szintvonalakból olvasható le, hogy kitüntetett helyen járunk. Az alábbi térképen szereplő magasságadat nem is a legmagasabb pontra vonatkozik, hanem a domb oldalában található háromszögelési pontra, tehát a csúcsok valódi szintje ennél akár magasabb is lehet. Egy pontosabb mérés mindenképpen fontos lenne annak kiderítése érdekében, hogy nem itt található-e mégis a Szentendrei-sziget legmagasabb csúcsa.  
120,8 
Szurdok-tető (47.795288, 19.069142)

Kisoroszi és Tahitótfalu között is található egy "százhúszas" csúcs, a két települést összekötő út északi oldalán. A korábbi térképek alapján magassága 120,8 méter volt, de előfordul 121,2 méteres adat is. Az út bevágódik a Szurdok-tető nyugati lejtőjébe, amely a Hatvannégyesek (nem magasságadat, dűlőnév) homokdomb-sorozatának déli részéhez tartozik. Hidrológiai szempontból is kitüntetett helyen van a Szurdok-tető, tövében csatlakozik be egy régi Duna-meder, amely a Váci-ágból vezetett át Szentendrei-ágba. Elhelyezkedését tekintve — hasonlóan a többi százhúszashoz — ez a domb is az ártér fölé magasodik, tőle délre található a nagyrészt már feliszapolódott kecske-szigeti mellékág. 

Felmerülhet a kérdés, hogy miért fontos ezekről a gyakran jellegtelen és észrevehetetlen homokbuckákról írni? Elsősorban a veszélyeztetettségük miatt, de a "százhúszasok" fontos emlékei a sziget kialakulásának és fejlődésének, illetve jellegzetes növénytársulások alakultak ki felszínükön.  

  • Mindegyik pont a Szentendrei-sziget legidősebb szigetmagjain található. A jégkorszakban kialakult négy szigetmag alig néhány ezer éve forrt össze egyetlen egységes szigetté. Ez a négy szigetmag mindegyike reprezentálva van a százhúszasok listáján. 
  • A "csúcsok" anyaga minden esetben homok. Ennek anyaga a Duna medréből származik, a hideg, száraz időszakokban az uralkodó szelek halmozták fel az ármentes térszíneken. 
  • A Szentendrei-sziget homokfelszíneit, így a legmagasabb pontjait sok esetben fenyegeti az illegális homokbányászat. Ennek esett áldozatául a sziget legmagasabb pontja is. 
  • Élőviláguk, mint például a homokpusztagyepek, vagy a nyíres-borókások egy része védett, de a fokozódó nyersanyagigény miatt megfontolandó további területek védetté nyilvánítása. 

2020. augusztus 7., péntek

Dunai Színek fotópályázat


Immár a nyolcadik Dunai Szigetek fotópályázat indul útjára! Igaz, hogy kicsit késve, de talán olvasóinknak most könnyebb dolga lesz kimozdulni a természetbe, mint tavasszal. Ezúttal egy kissé elvont, de a képzeletnek ismét tág teret engedő témát választottunk! 2020-as fotópályázatunk a színekre koncentrál, legyen az a folyó megannyi árnyalata, a tükröződő égbolt, a zöldellő ártéri ligeterők, vagy a vízen tükröződő megannyi dunai szín!

A 2020. évi Dunai Szigetek fotópályázat témája: 
Dunai színek.

Egyszerűnek tűnik a fotópályázat, éppen ezért némiképpen nehezítenénk azzal, hogy a beküldött képek címében mindenképpen kell szerepelnie egy színnek, ami lehet szóval leírva, színkódként megadva vagy egyéb kreatív formában. Enélkül a fénykép nem indulhat a pályázaton. Ugyancsak elvárás, hogy szerepeljen rajta a Duna, de hát ez nem szokatlan az eddigi pályázatok ismeretében. 

Régen mindig leírtuk, hogy archív, fekete-fehér képekkel is szabad nevezni, de ilyen csak egy kép legyen a maximum a nevezésenként beküldhető legfeljebb háromból. A kép címében itt is elvárás egy szín megadása, bár kissé korlátozottak a lehetőségek. A photoshop használatát nem tudom és nem is akarom megtiltani. Se eddig beküldött, máshol megjelent képet, se más munkáját, se montázst (több képet egybe szerkesztve) ne küldjenek be. Rossz minőségű és telefonnal készített képet sem érdemes beküldeni, mert igencsak silányul mutatnak majd a többi között. 



A díjazás:



1. helyezés: 1 db 1 éves Élet és Tudomány magazin előfizetés, Szálinger Balázs: Al-Dunai álom című kötete és Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. c. mesekönyve

2. helyezés: Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. című mesekönyve és Szálinger Balázs: Al-Dunai álom c. kötete

3. helyezés: Szálinger Balázs: Al-Dunai álom c. kötete

4. közönségdíj: Bartos Erika: Duna - Brúnó Budapesten 5. c. mesekönyve


Pályázat zárul: 2020. szeptember 12. (szombat) dél
Szavazni ezután egy hétig lehet, szeptember 19-én délig.
Eredményhirdetés: szeptember 19-én, vasárnap.

A szavazás menete: az eddigi fotópályázatokon megszokott elv szerint aki veszi a fáradságot és beküld legalább egy képet, az szavazhat a többiek munkájára. A szavazatot szeptember 12. után, emailban fogom kérni. Ez elsősorban azért van így, hogy fényképezésre ösztönözzük az olvasókat, másrészt pedig azért, nehogy a legtöbb "ismerőssel" rendelkező fényképész nyerjen (arra ott van a közönségszavazás). Ugyancsak fontos szabály, hogy csak olyasvalaki képe nyerhet, aki maga is leadta a szavazatát mások képeire. A beérkező képeket folyamatosan fogom feltölteni a Dunai Szigetek facebook oldalára és ide a blogra is, ahol már mindenki szavazhat a leendő közönségdíjas fényképre. Szóval érdemes igyekezni a beküldéssel, aki a közönségdíjra pályázik!

A facebookon létrehozunk egy albumot, ahol egy "like" egy pontot ér, egy megosztás pedig hármat. Akinek nincs facebookja, az a fotópályázat aloldalán saját névvel kommentben szavazhat, ezek mindegyike ugyanúgy 1 pontot fog érni. Amennyiben a fotósok körében megtartott szavazáson szavazategyenlőség alakulna ki, akkor a közönség véleményét vesszük figyelembe a végső sorrendnél.

A fényképeket kizárólag az alábbi címre lehet beküldeni (nem a facebookon!!!) és ugyanitt, vagy a facebook oldalunkon lehet érdeklődni, ha valami kérdés merülne fel a fotópályázattal kapcsolatban:

dunaiszigetek@gmail.com

Mindenkinek kellemes tavaszi fényképezést kívánok!


Szávoszt-Vass Dániel