Csónakok Pócsmegyer utcáin

A Duna Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29.  Kép: Fortepan/Vass Károly

Az 1940-es dunai árvízről már többször volt szó a blogon, bemutattuk az antarktiszi tájat idéző képeket Gödről, és volt szó a váci zajlásról, ami úgy elnyírta a korzó vaskorlátját mint a vajat. Az áradás Pócsmegyert sem kímélte, azonban az ugyancsak 1940 márciusában készült Fortepanon található néhány kép egy egészen más árvizet mutat be. Ugyanis ebben a hónapban nem egy, hanem két árvíz vonult le a Dunán.  

E cikk apropóját a Pócsmegyer utcáin csónakázókat megörökítő fortepanos képek adták, illetve egy olyan légifelvétel, mely egy külön cikket is megért volna, de szorosan kapcsolódik az 1940-es árvízhez. 

Elöljáróban fontos arról beszélni, hogy 1940. márciusában nem csak a Dunán volt árvíz, hanem egy rendkívüli időjárási helyzet következtében az egész országban kiléptek a folyók a medrükből, Zala megyétől a visszatért Felvidéken keresztül egészen Kárpátaljáig. Az időjárási tényezők rendkívül kedvezőtlen együttállása következtében bekövetkező árvíz szerencsére viszonylag kevés kárt okozott a Duna mentén, annak ellenére sem, hogy 1876 óta nem láttak ekkora áradást. 

Forrás: Lászlóffy W. 1941.

Mostanában, amikor nemhogy havat, de fagypont alá süllyedő hőmérsékletet is alig hoz a tél, 1939/1940 tele szinte felfoghatatlan hideget hozott. 84 napon keresztül volt jég a Dunán, ebből 62 napon keresztül 30-40 cm vastag állójég fedte a folyót. Nem véletlenül. Egy tanulmány szerint ez volt az évszázad leghidegebb tele. A téli országos középhőmérséklet -5,8 °C fok volt. Hónapokra lebontva 1940. januárjában ez az érték -9,5 °C fok, februárban pedig -7 °C fok volt. E zord tél során az év 48 napján mértek -10 °C foknál hidegebbet és 21 napon mértek -15 °C foknál kevesebbet. 

Ezt tetézte a rendkívül sok csapadék. Már ősszel, az októberi és novemberi esők telítették a talajt vízzel, majd januárban és februárban az átlag csapadék 1,5-2,5-szerese hullott le hó formájában. Korabeli tudósítások hóba rekedt vasúti szerelvényekről, embermagasság kétszeresét meghaladó hótorlaszokról számoltak be. Tetézte a bajt, hogy ez a hómennyiség már megfagyott talajra hullott, azaz nem tudott sem elszivárogni, a hőmérsékleti viszonyok miatt pedig elolvadni sem. Ez pedig előre jelezte, hogy a belvíz és árvízhelyzet kritikus lehet tavasszal. Ezt azonban egy lassú, fokozatos enyhülés tompítani tudta volna, főleg, ha nem nyugatról, hanem dél felől érkezik. 

Tudott ugyanis, hogy a Duna katasztrofális jeges árvizeinek a legfőbb oka a nyugat felől érkező óceáni eredetű enyhe légtömegek okozták a tél végén. A folyó felső szakaszain meginduló jégzajlás az alsóbb szakaszokon álló jeget talál, feltorlódik és csak a víznyomás hatására indul meg, majd akad el újra és újra. Egy ilyen jégtorlasz okozta a katasztrofális pesti (voltaképpen Esztergomtól Mohácsig pusztító) árvizet 1838-ban. 

1940 márciusában azonban ez sem jött össze. A felmelegedés gyors és drasztikus volt. A zord és havas tél után március 13-án a Dunántúlon 12-14 Celsius fok feletti hőmérsékleteket is mértek. Egyszerre indult meg tehát a hótömeg olvadása, lefolyása és a Duna jegének zajlása - ismét csak nyugat felől, de ezúttal két hullámban. 

Az Al-Dunáról már februárban riasztó hírek érkeztek. A Száva torkolat alól meginduló jég miatt a Kazán-szorosban alig 11 nap alatt 7,5 métert emelkedett a vízállás, letarolva több part menti települést. A nyugat felől érkező zajlás március 6-án képzett jégtorlaszt Pozsonynál, ami négy nap múlva indult meg a magyar Oroszvár település felé, ahol újabb jégdugó alakult ki. Akadozva ugyan, de a jégdugó március 16-án már Esztergomot is elhagyta, a város azonban nem lélegezhetett fel. A Szentendrei-sziget csúcsán feltorlódó jégtáblák visszaduzzasztották a folyót, víz alá került az Esztergomról Pilismarót felé vezető országút is. Még aznap újra megindult a jég, de Vácott és a Gödi-sziget csúcsán is újból megállt. A visszaduzzasztás miatt egészen Visegrádig elárasztotta a jeges ár az alacsonyabban fekvő területeket. Tahitótfalunál az ár átszakította a töltést, de időben sikerült ezt a szakadást elfogni. Ekkor készültek Kloosterhuis Margaretha képei a váci korzón feltorlódott jégtáblákról. Beszámolók szerint egy faépületet az áradat a Kompkötő-szigettől egészen Surányig elhurcolt. 

A magyar légierő is kivette a részét az árvízi védekezésből, és ez nem csak a légi felderítést, fényképezést jelentette. Március 18-án, Százhalombattánál vetettek be először bombázókat a jégtorlasz felszámolására, ezt később további műveletek követték Rácalmásnál, Madocsa/Ordas, valamint Érsekcsanád környékén. 17 repülőgép összesen 271 darab egyenként 50 kilogrammos bombát dobott le dunai jégtorlaszokra, nagyban elősegítve a jeges árvíz levonulását. 

Március 18-ára virradó éjjel a Gödnél megállt jég megrongálta a Sződ-Felsőgödi Ármentesítő Társulat védőműveit és átszakította a gyenge minőségű töltést, elárasztva a nyaralótelepet. Aznap, vagy másnap készülhettek Doutlik József jéghegyes képei Felsőgödről. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy nem maga a jégtorlasz volt 10 méter körüli magasságú, ezeket a jéghegyeket a meginduló jégdugó iszonyatos ereje tolta ki és halmozta fel a partokon. Hajnalban tehát Gödnél megindult a jég és az áradat reggel március 18-án reggel fél kilenckor 724 centiméterrel tetőzött Budapesten. A jeges ár március 21-én hagyta el Baja térségét, azaz tizenöt nap alatt vonult le a magyar szakaszról. A legnagyobb kárt a lórévi gátszakadás okozta, melynek következtében Makád község víz alá került, Ráckevét és Szigetbecsét csak ideiglenes töltéssel sikerült megvédeni. 

Árvíz Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29. Kép: Fortepan/Vass Károly

Ugyan március közepén újra jelentkeztek a fagyok hazánkban, így az olvadás üteme némiképpen csökkent, de március 21-től egy újabb melegbetörés érkezett, melynek során március végén a Dunántúlon már 22 Celsius fokot is mértek. A melegedés olyan területeket érintett, ahol a korábbi felmelegedés még nem éreztette a hatását. Az Északi-középhegység mellett az Északnyugati-Kárpátokban is megindult az olvadás. A Morva, Vág, Nyitra, Garam és Ipoly folyókon árhullám alakult ki és ez egy újabb árhullámot okozott a Dunán, egy méterrel megemelve a vízszintet és 4-5 nappal elnyújtva a tetőzés időpontját. 

Csónakok Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29.  Kép: Fortepan/Vass Károly

A második árhullám budapesti tetőzése 35 centiméterrel elmaradt ugyan a 11 nappal korábbi jeges árvíztől, de mégis komolyabb károkat okozott Pócsmegyeren, mivel már megrongálódott töltésekkel próbálták felvenni vele a harcot. Március 28-án már voltak olyan hírek, hogy az árvíz már elöntötte a bekötő utat. Pócsmegyer sorsát azonban nem ez, hanem egy újabb szakadás pecsételte meg, amely a Szentendrei-Duna felől tört be a településre. Nem tudni, hogy helyileg pontosan hol szakadt át a töltés, de az korabeli újságokból kiderül, hogy ez egy korábban megrongált árvízvédelmi töltés kijavítására épült lokalizációs töltés lehetett. Ez az első árhullám után, március 17-én épült, mindössze 25 méter hosszúságban. Ez az ideiglenes töltés március 29-én, péntek reggel fél nyolckor szakadt át, elárasztva a település jelentős részét. 

Tutajjal Pócsmegyer utcáin, 1940. március 29. Kép: Fortepan/Vass Károly

Pócsmegyeren mindössze a templom környéke maradt szárazon, szigetként kiemelkedve az árvízből, miközben a környező területek helyenként több méter víz alatt álltak. A pócsmegyeriek elsősorban Surány közeli homokdombjaira menekültek, de 700 embert és 300 állatot kellett a bekötőút nyomvonalán felépített pontonhídon keresztül kimenteni. Volt akiket a háztetőkről vagy fákról kellett csónakba emelni. Csak a hadsereg és a védekező férfiak maradhattak.

Ez a második hullám Budapesten ugyanezen a napon, de az esti órákban tetőzött 689 (máshol 690 vagy 687) centiméterrel. Vass Károly pócsmegyeri felvételei valószínűleg még ezen a napon készültek.

Ősi Duna medrek Pócsmegyer és Surány között, légifelvételen

Északon, Tahitótfalu határán is húzódott egy töltés keresztben a Szentendrei-szigeten, ezt ugyancsak ostromolta az erős szél által felkorbácsolt hullámzás. A víz először a mélyebben fekvő területek felé tört utat, elsősorban a Pócsmegyertől keletre található mélyedésben. Az ezen keresztülvezető egyetlen bekötőút ugyancsak víz alá került. Ez az út két egykori Duna-medren vezetett keresztül, mely kirajzolódik a fenti, feltehetően 1940-ben az árvíz után készült légifotón. 

Manapság a bekötőút déli oldalán egy bányató található, északi oldalát pedig elkezdték beépíteni, ami a korábbi árvizek lefolyása alapján nem feltétlenül átgondolt ötlet. Miközben Pócsmegyer falu legmagasabb pontjai meghaladják a 104,5 méteres tengerszint feletti magasságot, ez a mederrész két két és fél méterrel van mélyebben. Pócsmegyertől kb. egy kilométerre északra csatlakozik a Szentendrei Dunához, miközben dél felé követi a homokdombok oldalában vezetett autóút nyomvonalát. Szigetmonostor felett azonban kétfelé ágazik; nyugati ága valahol a szentendrei Pap-szigettel szemben végződik el, de a keleti felé tartó mélyedés egészen az alsógödi révig nyomozható. Ezért fordulhatott elő, hogy a korabeli források szerint a homokdombokra települt Szigetmonostort is körbeölelte a második árvíz, habár valószínűleg "csak" északról és nyugatról. Ez a jelenség a történelmi időkben is felkeltette a vízügyi szakemberek érdeklődését, sőt 1826-ban is leírták a Szigetmonostor felett mindkét irányba levonuló árvizeket:

"Áradásoktól minthogy Gödi Puszta mentt, annal többet szenved Sziget Monostor föld, ugy hogy sokszor Kis Dunaban meg szorúlván a’ Jég Monostor mellett vízzel egyött tsuszván a’ Nagy Dunába és viszont tolakodik külömben Monostori Részen az áradástól ment hely, és aradas határja a’ rajzolatban ki vagyon téve." (Zsitnyán János, 1826. július 27.) 

Új Magyarság, 1940. március 30. / 71. szám

A két márciusi árvíz országos szinten egy helyen okozott töltésszakadást, további három helyen az árvíz meglépte a töltést, azaz átfolyt rajta. Összesen 8950 kat. hol területet öntött el a medréből kilépő Duna, ami alig 0,6%-a volt az országban ekkor összesen elárasztott területnek. Tehát annak ellenére, hogy a szabályozott Dunán ez volt az addig mért legnagyobb árvíz (1876-ban még nem fejeződött be a Budafoki-ág főággá szélesítése) viszonylag kevés kárt okozott. A szakadások által érintett folyószakaszokon az árvízvédelmi és szabályozási társulatok hamar megkezdték a töltések megerősítését, mert tartottak az áríz megismétlődésétől. 

1940-ben a két márciusi árvizet egy harmadik is követte júniusban, amely főként a Duna felső szakaszán okozott magasabb vízállást. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• https://www.ovf.hu/hu/korabbi-erdekessegek-1/75-eve-tortent
• https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/Nepszabadsag_1970_07/?query=1940%20%C3%A1rv%C3%ADz%20p%C3%B3csmegyer&pg=125&layout=s
• https://library.hungaricana.hu/hu/view/VizugyiKozlemenyek_1941/?pg=6&layout=s
• https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/FrissUjsag_1940_03/?query=1940%20%C3%A1rv%C3%ADz%20p%C3%B3csmegyer&pg=233&layout=s
• https://adtplus.arcanum.hu/hu/view/NemzetiUjsag_1940_03/?query=p%C3%B3csmegyer%20%C3%A1rv%C3%ADz&pg=302&layout=s