Oldalak

2021. május 30., vasárnap

Különös Kengyeles


Makádtól nyugatra található egy különleges formájú nádas. A népnyelv ezt a formát örökítette meg a Kengyeles névvel. Ez a Kengyeles nagyon valószínű, hogy egy lefűződött dunai folyókanyarulat volt, habár elhelyezkedése és kiterjedése számos kérdést vet fel.

Makád és a Nádas-tó északnyugati irányból

Makád a Csepel-sziget legdélebbi települése — jelenleg. Ezt azért fontos leszögezni, mert korábban volt egy nála délebbi település is, Gyála, amely a török időkben néptelenedett el és feltehetően ugyanannak a régi Duna-ágnak, a Kengyelesi-Dunának a partján állt. Ezen a Duna medren kívül Makád azért is érdekes hely hidrológiai szempontból, mert a település déli részének utcahálózata megőrizte a korábbi folyóhálózatot. A házsorok közötti széles utcák a Duna egykori medreit követik, miközben az utcaszintnél magasabban elhelyezkedő háztömbök körvonalai régi szigetek, zátonyok alakját őrzik. Az azonban erősen kérdéses, hogy ezek a medrek egy időben léteztek-e azzal a Duna-ággal, amelyet Makád nyugati részén a nádas rejt. 

A kengyelesi gerincút

Miután átkeltünk a Kengyelesi-csatorna alig észrevehető árkán a Jegenye sortól induló földúton, jobb kéz felé letérve találjuk a kengyelesi "gerincutat", amely az itt található földeket vágja ketté középen. Ezen a ponton a legszűkebb a kanyarulat, azaz valamikor a történelem egy nem meghatározott időpontjában itt szakadt át egy folyókanyarulat; vagy a régi Budafoki-, vagy a régi Soroksári-ág. A gerincút fokozatosan emelkedik észak felé, miközben két oldalról gabonatáblák és gyümölcsösök kísérnek minket. Ez a szigeti térszín közvetlenül a holtág mellett éri el a legmagasabb pontját, ahonnan remekül rálátni Makád református templomára, amely egy körülbelül öt méter magas, ármentes tereplépcsőn helyezkedik el a nádashoz képest. Leginkább csak a templomra látni rá, ugyanis a környező magas nádas majdhogynem egy szintben látszik a szigeti részt borító búzával, azaz a mélyebb területeket látjuk magasabbnak.

A Nádas-tó és háttérben az árvízvédelmi töltés mentén telepített erdő

Ezen a részen messze begyalogolva a nádasba sehol nem láttam vízfelületet. Gumicsizmára nem volt szükség, ugyanis sár sem nagyon volt az elmúlt hetek csapadékos időjárása ellenére sem. Ennek ellenére némi víznek jelen kell lennie a területen, ugyanis a Kengyelesbe vágott árokban, a Kengyelesi-csatornában volt vízmozgás a Jegenye sortól induló földút alatti átereszben. Ez a csatorna a Makádi Ezüstparton torkollik be a Soroksári-Dunába, feltehetően követve az egykori Kengyelesi-Duna-ág medrét. 

Kilátás a félsziget északi csúcsáról

A helyszínen látható nádgúlák és a légifelvételek alapján elmondható, hogy a területen telenként nádgazdálkodás zajlik, annak ellenére, hogy a nádas 1981 óta természetvédelmi terület, mely több mint 98 hektáron terül el. Erre a fontos tényre a helyszínen semmiféle ismertető tábla nem utal. Érdemes lenne pótolni. 

A nádgazdálkodás nyomai

Mocsári nőszirom

A Nádas-tó nyugati íve

A Kengyeles-csatorna áteresze Makádon

Manapság a folyószabályozás, a feltöltés és a mezőgazdasági művelés miatt ez a nádas már inkább csak egy patkóra hasonlít. A lószerszámok közötti alaktani különbségek ebben az esetben átvihetők a felszínalaktan tudományába is. Makádon a kengyel és a patkó közötti különbség annyit tesz, hogy a nádas közepén található egykori sziget ma már csak egy félsziget. Részben a folyószabályozás is tehet arról, hogy a helyi legendárium szerint a tatár és török ellen menedéket nyújtó rejtekhely az idők során száraz lábbal megközelíthetővé vált. De nem ez volt az egyetlen változás, a Kengyeles-szigetet még 1865 körül is erdő borította, méghozzá keményfás ligeterdő. Ezt az erdőt azóta kiirtották, helyét mezőgazdasági művelés foglalta el és csak az egykori sziget partján maradhatott néhány fa. Makád település egykor egy ártérből kiemelkedő térszínen épült fel, előfordulhatott, hogy az árvizek teljesen körülölelték. A Csepel-sziget árvízvédelmi munkálatai során ez a helyzet 1899-1909 között gyökeresen megváltozott. A töltés lezárta a fokokat, ahonnan a Kengyeles rendszeres vízutánpótláshoz jutott, így az mentett ártéri területek vízutánpótlása megszűnt. A folyóvízi eredetű felszínformákat, azaz a táj mikrodomborzatát a mezőgazdasági művelés fokozatosan elegyengette. Ennek ellenére felülről nézve a tájat mind a mai napig kirajzolódnak az egykori folyóvízi formák a szántóföldek alatt. Azonban a Kengyeles hurok alakú medre egyáltalán nem illeszkedik a terület medermintázataiba. 

  • Ilyen jellegű túlfejlett folyókanyarulatokra leginkább Pakstól délre, vagy a Szigetközben lehet példát találni, ez a forma a Csepel-szigeten és tágabb értelemben a Duna Gönyű-Paks közötti szakaszjellegén egyedülálló. 
  • Holtágként ezen a szakaszon szintén egyedülálló a 270-320 méteres szélessége. Paraméterei alapján feltételezhető, hogy egy egykori főági mederről lehet szó.
  • Ennek a főági medernek más nyoma nem maradt a felszínen, ami alaposan megnehezíti az egykori meder azonosítását. 
  • Kellett lennie egy másik hasonló huroknak is, ahol az északi irányból folyó Duna irányt váltott és visszakanyarodott észak, azaz a Kengyeles felé. Ezt a hurkot azonban a későbbi kanyarulatfejlődés vagy oldalazó erózió elmoshatta, amikor a Duna felvette az egyenesen dél felé tartó futását.  

A Kengyelesi-Duna egykori medrének nyomvonalára, lefűződésének idejére, medrének későbbi sorsára csak egy átfogó tudományos kutatómunka tudna választ adni.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése