A Torda-sziget régi csúcsa

Váccal szemben, a kisebbik Torda-sziget mellékágából nyílik egy fokszerű, 1,5-2 méter mély árok. A főágra merőleges, kissé ívelt nyomvonalon vezet át a nagyobbik Torda-sziget mellékágába. Első ránézésre mesterséges vízpótló csatornának tűnhet, pedig nem holtág-revitalizációról van itt szó. Ez a csatorna nagyon is természetes eredetű.

2022. november 26-án, dél körül, Vácott mért 86 centiméteres vízállásnál a kisebbik Torda-szigetet nem ölelte körül teljesen a Duna, körülbelül 30-40 centiméternyi áradás kellett volna még. Éppen ezért a sarkantyú feletti mellékágból, a fokszerű résen nyíló meder is száraz volt, vastagon betakarva a felette összeboruló ártéri erdő avarjával, jelezve, hogy a lombhullás óta nem is volt benne vízáramlás. 

A csatornát részben benőtte a fű, mindössze egy helyen volt benne némi víz, az ív legmélyebb pontján, ahol az áthaladó birkanyáj rendszeresen dagonyáz. Ezen a szakaszon az állati taposásból eredő erózió megbontotta az eredeti mikrodomborzatot, azaz az árok viszonylag meredek peremét, de ezen kívül az árok jól járható és így a víz is akadálytalanul mozoghat benne a holtág irányába. Az ív a Szentendrei-sziget felé ellaposodik és csatlakozik ahhoz a holtág-rendszerhez, ami a XX. század második felében meglehetősen gyorsan beerdősült. Száz éve még nyílt Duna hullámzott errefelé.

Mivel a helyszínen lehetetlen megállapítani mi lehetett ez a csatorna, illetve hogyan alakult ki, némi utólagos kutatásra volt szükség. A Fentrol.hu honlapon és a Hadtörténeti Intézet Térképtárában található légifotók nyújtottak ebben segítséget. Hogy el tudjuk helyezni a csatornát térben, szükséges bemutatni a Váccal szemközti, rendkívül változatos névanyagú szigetvilágot: 

A félköríves ág helyzete és a Torda-szigetvilág elnevezései 1953-ban (Hadtörténeti Térképtár)

Az érdekes, árokszerű mélyedés kialakulása szoros összefüggésben van a Duna kisvízi szabályozásával. A Váccal szemközt felépült a három sarkantyú lassú halálra ítélte a tahitótfalusi oldalon lévő szigetvilágot. Eredetileg nem ez volt a cél, csupán a váci gázlót szerették volna hajózhatóvá tenni, ami meg is valósult a meder szűkítésével (és a két soknevű sziget megszűnésével). A jobb parton meginduló üledékfelhalmozódás szerencsés hozadéka volt a kisebbik Torda-sziget megjelenése. Viszont a két keresztgáttal lezárt Szentendrei-sziget melletti mellékág fokozatosan összeszűkült és az erdő kiszorította a nyílt víztükröt. A Torda-sziget felső, azaz nyugati csúcsánál lelassuló vízben is megindult a zátonyképződés, de valószínűleg a szigetcsúcsnál felgyorsuló vízmozgás és rendszeres átöblítődés révén megmaradt egy csatorna a főág és a mellékág között. Ezzel koránt sem zárult le a feltöltődés.

A Torda-sziget csúcsán képződött zátonyok 1961-ben (fentrol.hu)

A Torda-sziget csúcsán képződött zátonyok 2022-ben (googleearth)

Később, az egyre gyarapodó zátony a folyásirányban felette található sarkantyúig nyújtózott, messze túlnyúlva az 1961-es helyzetén, amikor még nem érte el a Kis-Torda-sziget csúcsát. Az erdő terjeszkedése manapság is zajlik, és ez érdekes kontrasztot alkot a hatvan évvel korábbi kopár állapothoz képest. A szárazföldi élővilág szempontjából nézve ez egy üdvös fejlemény, azonban a vízi élőhelyek változatosságának rovására történik. A növényzet szukcessziója egyértelműen az emberi beavatkozás eredménye; a mederkotrást és a kisvízi szabályozást azonban tetézi a Duna tartós alacsony vízállása. Mindezek a tényezők előrevetítik az ártéri erdők további előrenyomulását a Duna rovására. Az ártéri erőkben megbújó mikrodomborzat azonban megőrizhet valamit a Duna-szabályozás előtti állapotból. 

Dunáról a Sárvízre - A Gógai rév másfél évszázada

Kácsor László Gemenc könyvében található egy fekete-fehér kép a Gógai révről. Az egyszerű vízparti idillt ábrázoló fotó különlegességét az adja, hogy kortalan. Készülhetett volna akár tavaly is, esetleg ötven, kétszáz éve, vagy régebben is, ha festmény lenne. Mivel a Gógai rév térben pontosan elhelyezhető, ebből következően az épület és maga a fénykép kortalansága némi utánjárással keretek közé szorítható. 

A gógai révház a Sióval

Még a legelején érdemes tisztázni, hogy a képen nem a Duna látható. Hanem a Sió. Vagy a Sárvíz. Attól függően, hogy mikori térképet nézünk. A fénykép készítése idején már valószínűleg Siónak hívták. Régen persze ez is Duna volt, de a taplósi kanyarulat árvágása, majd a Doromlásnál ásott vezérárok alaposan átrendezte a tájat és egy dunai révből sárvízi révet csinált. Vagy sióit. Mindez nem hangzik túl egyszerűen, de hát a Gemenc vízrajza alapból bonyolult téma, amire még jött az emberi beavatkozás hatása is. Kissé rombolja az idilli képet az a tény, hogy a gógai rév létesítése is annak a következménye, hogy az ember drasztikusan belenyúlt a tájba. 

Emberek komppal kelnek át a Dunán a Gógai (Kutyatanyai) révnél. 1958. augusztus 17.
MTI Fotó: Bereth Ferenc

A Gógai rév már más érdeklődését is felkeltette, aki vette a fáradságot, utánanézzen a rév történetének és az épületek sorsának, ezért érdemes itt kezdeni az olvasást. Most röviden csak arra szükséges kitérni, ami onnan kimaradt.   

A bejegyzést ihlető fénykép történetéhez hozzátartozik, hogy Kácsor László 1976-ban megjelent könyvében a szerző saját felvételeként van megjelölve, azonban ugyanez a kép egy 1981-es Népszava cikkben [1981-05-20 / 116. szám] is felbukkan, ahol Járay Rudolf/MTI szerzőt tüntették fel mellette. 

1800-ban járunk. Történetünk és a képen látható révház helyszíne ekkor még a Duna bal partja, Bogyiszló falu közigazgatási határain belül, azaz a Duna-Tisza-közén. Tolna mellett még a Nagy-Duna folyik és a mezővárostól délre egy hatalmas, túlfejlett kanyarulat található. A Duna itt messze belevág a Sárköz árterületébe kikerülve a Taplósnak nevezett földnyelvet, amely ekkor már alaposan elvékonyodott a folyó romboló hatása miatt, és közel van az átszakadáshoz. A déli irányú kanyarulatfejlődés egyre nehezebb helyzetbe hozta azokat, akik gyalogosan, vagy szekérrel Bogyiszló és  Szekszárd között közlekednének a Dunán keresztül vivő legrövidebb úton. A taplósi földnyelv végén volt ugyanis a régi révátkelés. Bogyiszlóhoz tartozott a Taplósi csárda, vele szemközt állt Korsóföld diversorium. 

Épülő és pusztuló partok a régi Bogyiszló-Szekszárdi révnél, Korsóföldnél, 1816-ban. (forrás)

Jó lett volna, ha mondjuk száz évvel korábban felfedezik a fényképezést, akkor talán erről a révátkelőről is lenne használható fénykép. Egy biztos, térképeket már ekkoriban is készítettek és a mérnöki szemléletű szelvényeket ellátták dátummal és magyarázattal. Készült a taplósi kanyarulatról is ilyen térkép, amiből megtudhatjuk, hogy az ember nem várta meg míg a földnyelv magától átszakad, hanem 1816-ban némi földmunkával a Taplósi-fészigetből Taplósi-szigetet csináltak. 1816-ban ezzel párhuzamosan értelmét vesztette és megszűnt a korsóföldi átkelő is, a képeken látható diversoriumok az alábbi térképen láthatók utoljára. 

Rév-vándorlás 1816-1842. (forrás)

Mivel az átvágás környezetében még évekig érvényesült a Duna erőteljes romboló hatása, ahogy az új nyomvonalat birtokba vette, ezért egy darabig nem létesülhetett ezen a szakaszon új révátkelő. Létezik egy 1834-es, viszonylag részletes térkép a területről, ahol nem jelölnek semmi hasonlót. 1856-ban viszont már felbukkan az épület és a révátkelést jelölő szimbólum, csakhogy akkor már szigorú értelemben nem beszélhetünk dunai révátkelésről, ugyanis a Tolnai-Duna-ágat már levágták. 

A gógai rév felbukkanása (forrás: 1834, 1856)

Hogy a térképek nem tévednek és viszonylag jó intervallumot adnak meg a gógai rév keletkezéséhez, arról Rádi József "Kalocsán Gemencről" című könyvében szereplő mondat ad bizonyosságot. A gógai-, bogyiszlói-, vagy más néven kutyatanyasi révet a Kalocsai Érseki Uradalom hozta létre a Duna főágán, 1842-ben. Ekkoriban az érseki uradalmi erdők a Duna mindkét oldalára kiterjedtek. Góga a Duna-Tisza közén volt, és ugyanúgy Bogyiszlóhoz tartozott, mint az onnan nemrég leszakított Taplós. Gógával átellenben, a Duna túloldalán volt Bárányfok, Sárosalja és valamivel délebbre a nevezetes Borrév. Kutyatanya helyzete bizonytalan, a térképek mindkét parton jelölték a Gógai révnél. 

Gógánál körülbelül egy évtizedig működhetett a dunai révátkelés. 1852-ben Doromlásnál új vezérárokba terelték a Dunát, levágva a tolnai kanyarulatot. Ezzel megszűnt Tolna mezőváros élő kapcsolata a Dunával, és Bogyiszló egyik napról a másikra átkerült a Dunántúlra. Ezzel a Tolnai-szakasz holtággá vált, amit ugyanúgy le kellett valahogy küzdeniük az átutazóknak. Tehát a révállomás tovább funkcionált, habár az erőteljes feltöltődés miatt évről-évre rövidebb távot kellett megtennie a révésznek a két part között. Hogy a gógai rév ezután sem szűnt meg, egy újabb emberi beavatkozásnak volt "köszönhető". Legkésőbb 1856-ban az addig Báta felé kanyargó Sárvíz folyót egy egyenes árokkal belevezették a Taplósi-Holt-Dunába. A beavatkozást nem a holtág revitalizációja tette szükségessé, hanem az, hogy a lehető leggyorsabban levezessék a Sárközt gyakran elöntő vizeket. Ezáltal a Gógai rév átkerült a Sárvíz partjára, és még évtizedeken keresztül segítette az itt átutazókat. 

A gógai rév 1980-ban és 1989-ben (fentrol.hu)

A Gógai rév épülete ma már nincsen meg. A helyszínen némi sittkupac emlékeztet arra, hogy itt valaha épület állhatott. Sorsáról így írtak:

"Ezeknek a volt réveknek már csak halvány emléke él. Ezeken a réveken át faanyagot, szénát szállítottak, sőt sokszor állatokat is (Csanádi-rév), és az erdei munkások egy része is még rendszeresen használta. A régi réveket a kalocsai érsekség állandó, fizetett uradalmi révészekkel üzemeltette. Az érsekség által üzemeltetett ilyen rév volt a kutyatanyai, gemenci, feketeerdei, érsekcsanádi (csak a bátai részben). Ezek a révek kompokkal és nagy ladikokkal üzemeltek, 1945 után már gépesítve is (az érsekcsanádi). A korábban üzemeltetett kompokat a Sión húzták (kutyatanyait), a dunaiakat nagy evezőkkel hajtották és kormányozták. A révek időközben tanácsi kezelésbe kerültek (érsekcsanádi, bátai, kutyatanyai). Erdészeti kezelésben a Sión a kutyatanyai maradt meg legtovább, a tolnai Duna áttöltése után azonban végleg megszűnt."

Évszámot azonban nem írtak a megszűnéshez. A fentrol.hu légifotói sem adnak pontos támpontot ehhez (bár nem kizárt, hogy idővel fognak, ahogy kerülnek fel újabb felvételek), 1980-ban még ott látjuk behavazott tetővel, azonban a rossz felbontású 1989-es képen mintha már elnyelte volna a bozót. 

A Gógai rév tehát közel másfél évszázadon keresztül üzemelt, ez idő alatt három folyót is kiszolgált. 10 évet a Dunán, és további 140 évet a Sárvíz, majd a Sió partján (érdekes, hogy a régebbi térképek a torkolati szakaszon Sárvizet írnak, az újabbak Siót — ezek időbeli elhatárolása a jövő feladatai közé tartozik). Kortalan fényképe révén őrzi egy letűnt Duna-táj emlékét. Munkáját pedig átvette az M9-es autópálya.

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• Kácsor László: Gemenc. Gondolat 1975.
• Rádi József: Kalocsán Gemencről. Kalocsa 2012.
• https://nabuhad.blogspot.com/2020/06/kutyatanyai-rev.html
• https://nabuhad.blogspot.com/2020/06/taplosi-holt-duna.html#more
• https://elbiferrum.blogspot.com/2019/03/goga.html
• https://elbiferrum.blogspot.com/2010/11/goga-es-taplos.html
• https://elbiferrum.blogspot.com/2019/05/taplos-es-goga-kozt-avagy-egy-alkotoi.html

Rege a három Rezétről

Pörböly mellett, közvetlenül a Gemenc határát jelző árvízvédelmi töltésen túl található egy jelentéktelennek tűnő Duna-ág, amelyet jobbára már csak a térképeken jelölnek élővíznek vékony, kék vonallal. Ez a Kerülő-Duna, melynek fontosságát és nagyságát jelzi, hogy mind a mai napig vármegyehatár, de számunkra azért igazán fontos, mert eredetileg ez volt "A Rezéti-Duna".

2022. november 19-én, Baján mért 91 centiméteres vízállásnál nem nagyon lehetett benne reménykedni, hogy lesz víz a Kerülő-Dunában. Annak ellenére sem, hogy a Pörbölyi Ökocentrumban megvásárolható legújabb Gemenc térkép is élővízként ábrázolja. Pörbölynél felismerhető még a mederforma, egy méretes árok formájában. A növényzet térhódítása ezen a szakaszon nem számottevő; a Gemenci Erdei Vasút hídja környékén még csak lágyszárúakat, illetve nádat találni a legmélyebben fekvő részeken. 

Megmaradását annak köszönheti a Kerülő-Duna, hogy az árvízvédelmi töltés építése idején a Kalocsai Érseki Uradalom részét képezte, annak is a szentistványi kerületéhez tartozott. A töltés nyomvonalát a nyugati és déli partján húzták meg, holott már akkoriban is lefűződésében meglehetősen előrehaladott állapotban volt, medrén több helyen állandó hidak létesültek. Lefűződésének pontos időpontja nem ismert, 1809-ben már vékony mellékágként jelölték, ami fokokon keresztül kapcsolódott az ekkor még szabadon kanyargó főághoz. 

Jelenlegi helyzetét legjobban vasúti megállóhelyekkel lehet körülírni. A Kerülő-Duna kiindulási pontja a Lassi-csárdánál volt. Itt manapság vasúti megállóhely és halászati múzeum található. Ez a kocsma és révátkelő már messze esik a Rezéti-Dunától is, hát még a Nagy-Dunától. Régi forgalmát részben annak köszönhette, hogy telente az itt kialakult (főágról lefűződött) öbölbe húzták be a vízimolnárok a hajómalmaikat a jeges árvíz elől a XIX. század végéig, melyet ma is Malomtelelőnek hívnak (ugyancsak vasúti megállóhely). Innen egy hurkot leírva haladt a Kerülő-Duna délnyugat, majd vissza északkelet felé. Legtávolabbi pontja kb. a pörbölyi végállomásnál található, a visszatorkollása pedig a Nyárilegelő megállóhelynél. 

Hidrológiai szempontból a legfontosabb megállóhely mégis az a Nagyrezét, amely a Kerülő-Duna hurkán belül található. 

A Rezét keleti része 1809-ben (forrás)

A földrajzi nevezéktan logikája azt mondatja: ha létezik Nagyrezét, egészen biztos létezik valahol Kisrezét is. De mégis, merre?

A Rezéti-Duna elhelyezkedése nem ad elég jó támpontot a kérdés megválaszolásához, hiszen manapság azt a Duna-ágat értjük alatta, amin körbe lehet kenuzni a mesterséges Veránka-szigetet, és nem pedig a Rezétet. De először tisztázzuk, mi is volt ez a Rezét egészen pontosan? Erdőnév? Dűlőnév? Elpusztult település? Nehéz meghatározni. Annyi bizonyos, hogy a Rezét egy bizonyos időszakban egy jól körülhatárolható, bizonyára erdős dunai sziget volt, amelyet kelet felől az Öreg-Duna, minden más irányból pedig az ártérbe messze benyúló Kerülő-Duna, más néven Kis-Duna vagy Moldovicz-fok határolt. Középvonala jelölte ki a határt Pest-Pilis-Solt(-Kiskun 1876-tól) és Tolna, és jelöli ki jelenleg is Bács-Kiskun és Tolna vármegyék között. Ami azt sugallja, hogy a kerülő-Duna egykor főág lehetett, és Rezét—ugyanúgy mint a Veránka—a bal part részét képezte, azaz a Duna-Tisza-közéhez tartozott földrajzilag. Arról nem találtam adatot, hogy ez az állapot mikor változhatott meg, a rendelkezésre álló, pontosabb térképek már a jobb parton ábrázolják. 

A Rezét 1830 körül (forrás)

Ez az egységes Rezét-sziget sajnos története egy pontján útjába került a Gemencen keresztül szabadon kanyargó főágnak, amely kb. 50 év alatt, közvetlenül az 1893-as veránkai átmetszés előtt először két, majd három darabra szabdalta. A legnagyobb rész lett értelemszerűen a Nagyrezét, a keleti csücske a Kisrezét, miután a főág átszakította az 1826-ra már alaposan elvékonyodott keleti földnyelvet. A III. katonai felmérés idején a Nagyrezét még egy hasonlóan vékony földnyelven keresztül kapcsolódott a Rezét-erdő nevű középső részhez, amely a következő 13 évben a kanyarulat déli irányú fejlődése miatt ugyancsak átszakadt a Nyárilegelő vasútállomástól keletre. A veránkai átmetszést elfoglaló főág rohamtempóban pusztította el a Kisrezétet, miközben a Nagyrezétet és a Rezét-erdőt fenyegető elmosódás veszélye lényegesen lecsökkent, a lefűződő Veránkai-ág vízhozam-csökkenésével párhuzamosan. Ezt a Veránkai-ágat kezdték ezután Rezéti-Dunának nevezni, ami annyiban igaz, hogy az alsó negyedrésznyi szakasza Lassi alatt valóban a Rezétet határolja, bár északról. Ilyen név-vándorlás elő-előfordul a Gemencben, hiszen maga a Gemenc földrajzi név is egy dunai szigetről terjedt ki az egész ártérre, melyet Haynald Lajos kalocsai érsek mentett meg az utókor számára.

A Rezét 1880-ban, a III. katonai felmérésen (mapire.eu)

A leírtakból következik, hogy manapság két Rezét létezik; Nagyrezét, és a három részre tagolódott Rezéti-sziget középső része, amely a III. kat. felmérés térképén Rezét-erdőként szerepel. Ez utóbbit a legfrissebb térképek újból Kisrezétként jelölik, holott a Középső-Rezét név talán pontosabb lenne, és figyelembe venné az elmosott Kis Rezéti-sziget kegyeleti jogait is. 

Nem lehet elégszer leírni, hogy a Gemenc egy varázslatos hely, ahol ilyen történetekre lehet bukkanni mégoly jelentéktelennek tűnő, régen kiszáradt holtágak medrében.

Sziszüphosz Párkányban

Párkányban idén egy olyan szigetet revitalizáltak, amely 30 éve még nem is létezett. Valószínűleg 30 év múlva sem fog már létezni, ugyanis a kotrás a főág hordalékviszonyait nem befolyásolta.

A Garam-torkolatban található szigetek meglehetősen változatos életúttal rendelkeznek. Gyakran és gyorsan változott alakjuk. Zátonyokból szigetek formálódtak, de volt példa a visszaalakulásra is, amikor egy jeges árvíz következtében a régi Ambó-szigetből lett csupasz kavicszátony. A Garam által szállított kavicsot a Dunával közös áramlási viszonyok rendezik el a mederben, de a Garam sodrása is hatással van a Dunán érkező hordalékra, amit a bal parton, közvetlenül a torkolat felett kiülepedésre késztet. A szlovák oldalon emiatt kiterjedt kavicszátonyok alakultak ki, ezek egy része az 1980-as évek óta beerdősült. Tehát itt is megfigyelhető az a Dunakanyarban általánosnak mondható jelenség, hogy az ipari méretű kavicskotrás következtében a Duna-meder nagy része szárazra került és megindult a növényzet szukcessziója. Az alábbi képen magas vízállásnál (1991. augusztus 10.: Budapest, 696 cm) ennek a folyamatnak a kezdetét látjuk. Ugyan az árvízi helyzet nem teszi lehetővé, hogy a mederformákat tanulmányozzuk, de az mindenesetre látható, hogy a Párkányi-sziget helyén ekkor még a növényzet sem telepedett meg.

A Garam-torok szigetei 1991. augusztus 10-én.

Harminc évvel később azonban már nagyon is létezett ez a furcsa sziget, melynek furcsasága nem csak a tájolásában, hanem a mellékág vízutánpótlásában rejlik. 2022. november 5-én délelőtt, Esztergomnál mért 56 centiméteres vízállásnál a Párkányi-sziget mellékágában csordogált némi víz, azonban ennek származási helye nem a Duna volt, hanem a párkányi szennyvíztisztító kifolyója. 2017-ben, ugyanitt 220 centiméteres vízállásnál a Duna folydogált a régi, lapos és széles mellékágban, irgalmatlan mennyiségű műanyag hulladékot ejtve csapdába a sűrű ártéri ligeterdőben. 

A mellékág közepe táján található kifolyóból a terepbejárás idején a víz mindkét irányba távozott, azaz szaknyelven bifurkált. A nagyobb vízhozam észak felé éri el a Dunát, míg egy kisebb vízmennyiség erecske formájában "visszafelé", azaz a sziget felső (déli) csúcsa felé folyik. Ez pillanatnyilag nem természetes állapot, hanem az idén elvégzett "revitalizáció" eredménye. A munkálatok nyomai még láthatók az ártéri erdőben és a szigeten is, beleértve a favágást, a deponált anyagot és a kikotort medret. A depóniák elhelyezése, a rézsű kialakítása azonban arra enged következtetni, hogy a revitalizáció előtti állapot akár éveken belül visszaállhat.

Mivel a kotrás a két torkolati szakaszon mozgatta meg a legnagyobb hordalékmennyiséget itt hozták létre a két nagyobb depóniát. A mellékág mentén a kikotort anyagot egyszerűen közvetlenül a meder mentén halmozták fel két oldalt, részben eltemetve a fák törzseit. A két depónia közül a nagyobbik a sziget felső (déli) csúcsánál létesült, a főági part mentén. Nagyjából embermagasságú halom ez, amit kivágott fák törzseiből épített "fallal" vettek körül, vélhetően az elmosódás elleni védekezés miatt. Közvetlenül a torkolat fölé magasodik, majdhogynem függőleges rézsűvel, amelyen már látszódnak az alámosás és hullámmarás által okozott partomlások. Magyarul a Duna előbb utóbb elegyengeti a térszín kiemelkedéseit, ami a torkolati szakasz visszatemetődésével jár. 

A sziget alsó (északi) csúcsán egy kisebb depónia létesült, méghozzá egy kivágott fiatal füzes liget helyén. A hordalék egy részét itt is a megmaradt erdőbe túrták bele. 

Megfigyelhető a kikotort hordalék szemcseméret változása, ahogy a két torkolattól a durva kavicsos anyag a mellékág középső szakasza felé egyre finomodik, egészen iszapossá, agyagossá válik. Ez a kemény, agyagos üledék alkotja a mellékág medrét is, melybe a kifolyóból érkező víz kanyonszerű völgyeket vágott, helyenként apró szigeteket formálva. Az bizonyosnak látszik, hogy a kifolyóból érkező vízhozam nem lesz elegendő az árhullámok után lerakódó hordalék teljes kiöblítésére.

A párkányi szennyvíztisztító kifolyója

Dunai szigetecske a kikotort mellékágban.

A Párkányi-sziget alsó csúcsa, a két oldalt felhalmozott hordalékkal.

A Párkányi-sziget leborotvált alsó csúcsa kb. fél méterrel lett magasabb.

Fatörzsekkel megerősített depónia a sziget főági partján.

A Párkányi-sziget leborotvált alsó (északi) csúcsa

A Párkányi-sziget és a hozzá kapcsolódó kavicszátony legészakabbi pontja kisvíz idején.

Fűzfa-sarjak a Garam-torkolat feletti kavicszátonyon.

A látottak alapján a Párkányi-szigetnél végzett kotrás várhatóan nem lesz hosszú életű. Leghamarabb, például egy közepes vízállás idején, a depóniák és a mellékág újonnan kialakított meredek partfalai alámosódnak és leomlanak, részben visszatemetve a medret. A hullámzás által megbontott nagyobb, sóderes depóniát a folyó sodrása szétteregeti, ami hosszabb távon újra elzárja a felső torkolatot. Ez valószínűleg még azelőtt megtörténik, hogy a növényzet a gyökereivel megköthetné ezt a kupacot. 

Hosszú távon, kb. 20-30 év alatt a Párkányi-sziget egybeolvad majd a bal parti zátonyokon felnövő egybefüggő ártéri erdővel. A tartósan alacsony vízállás ugyanis kedvez a fűzfák megtelepedésének, és ennek nyomai már most is megvannak a kavicszátonyon. Hacsak nem kotorják ki újra sziszifuszi munkával a szennyvíztelep kifolyójának környékét.