Felső-miocén Duna-delta a Bécsi-medencében

11,5 millió éve, a miocén korban a Duna Bécstől északra, a Bécsi-medence északnyugati részén torkollott a Pannon-tóba. Osztrák kutatók szeizmikus mérésekkel és fúrásokkal határozták meg az Ős-Duna deltának kétszáz ezer éves történetét, melynek során öt deltalebenyt azonosítottak. A vizsgált időszakban a Duna-delta fokozatosan északnyugat felé tolódott el, majd 11,3 millió évvel ezelőtt a Pannon-tó jelentős vízszint-emelkedése miatt a partvonal nyugat felé hátrált, megszüntetve a delta-képződést a Bécsi-medence mai területén. 

Bécs környéke és a Duna fejlődése (17, 11, 9 és 0,3 millió éve) (forrás)

Erről a miocén deltáról először a tullni Römermuseum bejárata előtti padon olvastam 2023. április 21-én, péntek délben. A pontos dátum mindössze a tudomány-kommunikáció szempontjából lesz fontos. Erich Wonka: Der Donauraum von Tulln bis Klosterneuburg c. könyvét éppen ekkor vettem meg, és a kezdő képen látható ábrák már a hatodik-hetedik oldalon szembejöttek. Bécsbe visszaérve rákerestem a témában írt tanulmányokra. Arthur Borzi, Mathias Harzhauser, Werner E. Piller, Philipp Strauss, Wolfgang Siedl, Rudolf Dellmour 2022. évi dolgozata (Late miocene evolution of the Paleo-Danube Delta (Vienna Basin, Austria)) tűnt a legígéretesebbnek. Azonban a 32 és 25 US$ dolláros ár kissé túlzásnak tűnt, ezért ráírtam az egyik szerzőre, aki egy óra múlva küldte is a .pdf-et. Mindössze öt óra telt el a Wonka-féle könyv megvásárlása óta, és már a szerzők hozzájárulása is megvolt a kiválogatott ábrák felhasználásához.   

A Bécsi-medence északi része annak ellenére, hogy a Morva folyó révén a Duna vízgyűjtőjéhez tartozik, nem egy tipikus dunai táj. A dimbes-dombos területen szántóföldek uralkodnak, a völgyekben falvak és kisvárosok bújnak meg, míg a legmagasabb térszínen, 400-500 méteres magasságban erdőket találunk. A Duna azonban ott van a talpunk alatt. Ez ismeretes, mióta az olajat kutató mélyfúrások keresztül-kasul lyuggatták a Bécsi-medencét. A miocén korú tétegek vastagsága helyenként eléri az 5500 méteres vastagságot, amiből a geológusok következtetni tudnak az üledékfelhalmozódás idejére, módjára és körülményeire, beleértve a korabeli klímát és vízrajzot is. A fúrásminták és 3D szeizmikus mérések szerint a miocén rétegsorban elkülönül egy 1200 méter vastag réteg, amely dunai eredetű, és a késő-miocénben létezett Pannon-tóban ülepedett le. 

A Pannon-tó kialakulásának bemutatása túlmutatna a bejegyzés keretein, azonban az ősföldrajzi környezet ismerete szempontjából fontos kitérni a Kárpát-medence nagy részét kitöltő vízfelületről. Elődje a Szarmata-tenger az egykor innen Közép-Ázsiáig nyúló Paratethys-tenger legnyugatabbi ága volt, mely időszakonként még kapcsolatban állt a világtengerekkel. Elnevezését a középső-miocén utolsó, szarmata korszakáról kapta, amikor a Tokaji-hegység riolitos vulkánjai működtek. A ma érvényes rétegtani beosztás szerint Közép-Európában a szarmata kor 11,61 millió évvel ezelőtt ért véget. A Bécsi-medencében ezt a határt a rétegekben megfigyelhető diszkordancia jelöli. Ekkor a globális tengerszintsüllyedés és a tektonikai mozgások összjátéka végleg elszigetelte a Pannon-medencét a Paratethystől. 

A Bécsi-medence középső részének tektonikai viszonyai és a deltalebenyek elhelyezkedése.

Ettől kezdve a vízfelület kapcsolata megszakadt a világtengerekkel, ami azt eredményezte, hogy a globális tengerszintváltozások helyett a klíma határozat meg a tó vízszintjét. A Pannon-tó sótartalma 8-15 ezrelék között váltakozott, ami a Balti-tenger (alsó határ) és a Kaszpi-tó (felső határ) sótartalmának feleltethető meg. A Pannon-tóban maradt élőlények evolúciója sajátos fordulatot vett, a speciális körülmények között a sósvízi fajok kényszerültek alkalmazkodni a csökkent sótartalomhoz, míg az édesvízi fajok a brakkvízhez alkalmazkodtak. Az eredmény a egy világszerte párját ritkító endemikus fauna lett. A Pannon-tó puhatestű fajainak 90%-as csak innen ismert. A tó élővilága és a többi tengertől eltérő üledékviszonyai miatt a másutt előforduló késő-miocén rétegek megfeleltetése nehét feladat, legfeljebb az emlőscsontvázak segíthetnek.

Az Alpok északi előterében folyó Ős-Duna ekkoriban jóval rövidebb volt, és más mederben is folyt mint manapság. Kremstől indulva a mai medertől mintegy 25 kilométerrel északabbra, Hollabrunn felé folyt a Weinviertel-en keresztül, miközben a torkolati szakasza Mistelbach környékén érte el az erózióbázisát, a Pannon-tavat. Ez a miocén korú, folyóvízi sóderes, kavicsos üledék (Hollabrunn-Mistelbach formáció) Mistelbachtól nyugatra a felszínen található, azonban a keleti részen, a Bécsi-medence fokozatos tektonikai süllyedése miatt eltemetődött. A kiemelkedő nyugati és a süllyedő keleti részt az ÉÉK-DDNy irányú Aderklaa-Pirawarth-Steinberg törésvonal választja el. 

A már a Pannon-tóban leülepedett dunai eredetű deltaüledékek alatt egy 200 méter vastag márga és homokréteget találunk, amelyben egy 50 méter vastagságú zöldesszürke agyagos márgaréteg húzódik. Erre települt a pannon korszak elején egy 200 méter vastag homokos réteg, melyben elszórtan kavicsok is találhatók (großer unterpannoner Sand). Ez a réteg feleltethető meg a Bécsi-medence északi részén kialakult Duna-delta üledékeinek. Erre egy vékony réteg települ, amely erőteljes vízszint-emelkedésről árulkodik. Ez a vízszintemelkedés (transzgresszió) nemcsak a deltaüledékek képződésének vetett véget, de a Duna torkolatát is nyugatabbra helyezte át, ahogy a tó elöntötte a korábbi partvodéket. Jelenleg ezek az alsó-pannon deltaüledékek kb. egy kilométeres mélységben találhatók. 

Három elmélet létezik a deltaképződés időpontjára (11,2-11 millió éve (Ma), 11,3-11,1 Ma és 11,5-11,3 Ma), de ezek egyetértenek abban, hogy a folyamat hozzávetőlegesen 200 ezer éven keresztül zajlott, miközben a delta fokozatosan északkeleti irányban tolódott el, majd a transzgresszió megszüntette a deltaüledékek felhalmozódását. A kutatók legfőbb eredménye, hogy az eltemetett rétegekből sikerült meghatározniuk a delta lebenyeinek egymásutániságát, elmozdulásuk irányát és a korabeli mederviszonyokra is következtetni tudtak. 

A Bécsi-medence alsó-pannon korának kronosztratigráfiája, biosztratigráfiája és litosztratigráfiája.
A zöld rész a delta kialakulásának időtartamát jelöli.

Az alsó-pannon Duna-delta teljes területe kb. 850 négyzetkilométer volt, kisebbik harmada Mistelbach környékén a felszínen is megmaradt, míg a nagyobbik harmada bezökkent a Bécsi-medence süllyedése következtében. A delta egy kontinentális lejtőhöz hasonló morfológiát hozott létre, ugyanis a víz alatti lejtő viszonylag mély (~180 m) vízben kezdett épülni, és rétegei a durvább szemcseméretnek köszönhetően jóval meredekebbek (14-25°) voltak, mint a mai, fekete-tengeri Duna-deltában megfigyelt rétegek. De nem ez az egyetlen különbség. Területét tekintve a Bécsi-medence Duna-deltája hatszor kisebb a mainál, a szállított hordalék mennyisége pedig hetvenszer kisebb (a tanulmányban nem írják, hogy ez a duzzasztás előtti, vagy az utáni adathoz képest). Ennek oka az volt, hogy 11,5 millió éve a Duna vízgyűjtője nyugaton még kisebb volt, a Sváb-Bajor-medence vizeit még az "Ős-Rhone" gyűjthette össze. Érdekesség, hogy a Pannon-tó jellemzően csökkent sótartalmú tó volt, de a brakkvíz a déli medencére volt inkább jellemző, ugyanis északon a sok folyó miatt kiédesedett. Mivel az eltemetett üledékek két helyen, jelentős hosszúságban megőrizték a miocén folyómedreket, tudjuk, hogy 11,5 millió éve a Duna torkolati szakasza 200-240 méter széles volt és erősen meanderezett. Több helyen a mellékágai is láthatók a szeizmikus felvételeken.

A paleo-Duna-delta és az egyes delta-periódusok fejlődése 200 ezer év alatt.
Kékkel az azonosított Duna-medrek, a narancssárga vonalak a partmenti gerinceket jelölik.

A delta első azonosított nyúlványát Großengersforf környezetében azonosították. Miután a Duna a Zaya-kapun át kiért a Mistelbach környéki síkságra, déli irányba fordult, és egy keskeny, ék alakú deltát formált. A 35 km²-es nyúlvány alakját feltehetően az Aderklaa-törésvonal jelölte ki. Ezt követően a delta képződése kelet felé tolódott el és létrehozta az Aderklaa-lebenyt, ami méretét tekintve hasonló volt a korábbihoz, melyet részben át is fed. Ez az átfedés a későbbiekben is megfigyelhető az egyes jól elkülöníthető delta-periódusok között. A Markgrafneusiedl-delta az Anderklaa-nyúlványra települ, de majdnem kétszer akkora kiterjedésű volt. Aljzatuk 600 méter mélyen helyezkedik el a felszín alatt, az üledékek vastagsága 140 méter. A következő, Matzen deltalebeny arról tanúskodik, hogy a Duna-medre észak felé vándorolt, miközben a legnagyobb területű 170 km²-es delta keleti része már elérte a mai Morva folyó vonalát. A delta-területek növekedése feltehetően összefüggésben volt a vizsgált 200 ezer év alatt végbement kb. 80 méteres vízszint-csökkenéssel: az egyre sekélyebbé váló víztömegben a üledék számára csak oldalirányban adódott kitölthető tér. A 11,3 millió éve bekövetkezett erőteljes tengerszint-emelkedés előtti utolsó nyúlvány Zistersdorf térségében alakult ki, jóval északabbra a deltarendszer többi részétől és mintegy 50 kimométerrel északabbra a Duna mai főmedrétől. A korábbi Matzen deltával csupán kis átfedést mutat. Ezután a transzgresszió lezárta a deltaüledékek képződését azzal, hogy elöntötte a deltát és a partvonalat nyugat felé tolta el. Ez az időszak jelezte a Pannon-tó legmagasabb vízállását. 

A Pannon-tó feltöltődésének folyamata.
A cikkben tárgyalt deltaképződés idején a (b) állapot állt fenn (forrás)

Ahhoz, hogy a Duna utat találjon a Kárpát-medencébe, ismét át kellett haladnia a Bécsi-medencén. Ugyancsak a miocén pannóniai korszakában, valamikor 10,5-10 millió évvel ezelőtt a tavi üledékek és a folyók hordaléka rohamos gyorsasággal töltötték fel a sekélyebbé váló tómedencét. Ebben az időben a Duna vízhozama és hordalékszállítása megnőtt, ugyanis vízgyűjtője kibővült a mai Svájc és DNy-Németország területeivel, melyet az Ős-Rhône folyótól hódított el. 

Ezt követően a Kárpát-medence aljzatának süllyedése lassult, és évmilliók alatt a kiemelkedő hegységkeretből lefutó folyók hordaléka folyamatosan feltöltötte a Pannon-tó medencéjét. Ez a folyamat a pliocén kor elejére (kb. 5 millió éve) végbement és részben a szárazodó klíma miatt a Pannon-tó végleg megszűnt létezni.  

Köszönet Uhrin Andrásnak, a cikk megírásához nyújtott segítségért!

Ajánlott irodalom továbbolvasáshoz: 

• https://www.sciencedirect.com/science/article/abs/pii/S0921818122000364?via%3Dihub
• https://eletestudomany.hu/paleopuzzle-interju-magyar-imrevel/
• http://www.paleo.hu/hu/pannon_to_osfoldrajza
• https://www.epa.hu/01600/01635/00338/pdf/EPA01635_foldtani_kozlony_2011_141_4_382-392.pdf
• https://docplayer.hu/141875168-Vizszintvaltozasi-ciklusok-es-kialakulasuk-okai-a-keso-miocen-pannon-to-egyes-reszmedenceiben.html
• http://kazmer.web.elte.hu/pubs/Kazmer_1990_Birth_Pannonian_Lake.pdf
• http://www.paleo.hu/en/lake%20pannon
• https://www.verlag-berger.at/detailview?no=2961

Így lesz a középvízből árvíz

Hivatalos álláspont szerint az számít árvíznek, amikor egy folyó kilép a középvízi medréből és elönti a környező árteret. Ezzel szemben a köznyelv szerint az számít árvíznek, ami magasabb vízállást jelent a megszokottnál. Mivel Magyarországon az elmúlt évtizedben nem volt hivatalos értelemben vett árvíz a Dunán, már egy Budapesten mért 532 centiméteres vízállás is árvízként jelenik meg a híradásokban és a közösségi médiában. Az árvizek percepcióját az elmúlt évtizedek folyómederben bekövetkezett változásai alapvetően átalakították. 

2023.05.19 19:00 Alsógödi rév 430 cm (Vác)

Fontos leszögezni, hogy a 2013. júniusi rekordárvíz óta a Dunán Budapesten kétszer is mértek ennél magasabb vízállást (2019. 584 cm, 2021. 562 cm), azonban egyszer sem érte el a vízszint az első készültségi fokot. Azaz maradt a középvízi medrében. A Szigetköz térségében a 2023. májusi árhullám elérte az első készültségi fokot a nyers vízállások alapján, de ez sem tartott sokáig, mindössze 31 órán keresztül haladta meg az árvízi védekezés elrendeléshez szükséges vízállást.

1. készültségi fok Nagybajcsnál 31 órán keresztül

Ha laikus szemmel nézzük az árvizeket, a középvíz szintjét elérő árhullám egyre gyakrabban jelenik meg árvízként. Ez természetesen nem egy tudományos megállapítás, hanem néhány példán alapuló felvetés, azonban lehet alapja is. 

2023.05.19 19:00 Alsógödi strand 430 cm (Vác)

2023.05.19 19:00 Gödi-sziget keresztgát 430 cm (Vác)

2023.05.19 19:00 Gödi-sziget észak 430 cm (Vác)

Ez pedig nem más, mint a medermélyülés. Ez a folyamat természetes viszonyok között is végbemegy, földtörténeti időtávlatban ezt a folyamatot írja le a folyóterasz-képződés. A medermélyülés azzal jár, hogy egy egységnyi vízhozam egyre alacsonyabb vízállás mellett vonul le a Dunán. A medermélyülés azonban az utóbbi évszázad során a Magyar szakaszon alaposan felgyorsult, ennek elsődleges oka a folyószabályozás. Eleinte a jeges árvizek elleni védekezés motiválta ezeket a munkálatokat, később a hajóút biztosítása került előtérbe. A párhuzamművekkel, sarkantyúkkal szűkített mederben a vízáramlás egyre mélyebbre vágta magát a laza, kavicsos-homokos üledékben. Miután elkészültek a felsőbb szakaszon a duzzasztóművek, a Magyarországra érkező hordalék utánpótlás drasztikusan lecsökkent. Erre jött rá az ipari mértékű folyami kavicskotrás, ami az 1960-1990 közötti három évtizedben kulminált. 

A dunai vízállások csökkenése és az árvizek elmaradása egy szempontból alig egy évtizedes távlatban is látványosan érezteti a hatását. Ez a szempont pedig a növényzet primer szukcessziója, azaz a nyílt meder-felületek benövényesedése, majd újabb növénytársulások megjelenése. A főág mentén kevésbé látványos a változás, de a lezárt mellékágakban, az egykor nyílt holtágak medrében a növényzet térhódítása csak nehezen visszafordítható. Ez pedig azzal jár, hogy az egy évtizede még iszapos medrekben ma már combig érő fűzfák nőnek. Rendszeres és hosszan tartó magas vízállás ellensúlyozni tudná ezt a folyamatot, hiszen a lágyszárú parti növényzet egy idő után "megfullad" a víz alatt. 

Az árvizek percepciójának van egy olyan nézőpontja, miszerint, ha a Duna árhulláma elborítja a csupasz (kavicsos-homokos) partot és behatol a lágyszárúakkal, vagy ártéri erdővel borított, magasabb térszínekre, az már úgy tűnik mintha árvíz lenne. Az egyre alacsonyabb szinteket meghódító növényzetet pedig már egy relatíve alacsonyabb árhullám is elönti. Így lesz manapság a középvízből (KöV) árvíz. 

A szőnyi Forró-sziget nyomában

1627-ben, majd tizenöt évre rá 1642-ben is Komárom várával szemben kötött békét a Királyi Magyarország a törökökkel. Mivel egy hasonló aktus heteket, ha nem hónapokat vett igénybe és kísérők százairól kellett alkalmanként gondoskodni, ezért a felek a Szőny melletti Forró-szigetet választották ki a tárgyalás helyszínéül. A sziget neve Tholdalagi Mihály erdélyi diplomata naplójában maradt fenn, annak ellenére, hogy már a béketárgyalás idején sem valószínű, hogy valódi sziget lett volna. A sziget neve dűlőnévként a mai napig fennmaradt, sőt a sziget egykori mellékága is megvan, annak ellenére, hogy részben ezen épült fel a komáromi Csillagerőd.

Legelő a Forró-sziget egykori mellékágában, a vasúti töltésről fotózva.
Kilátással a Szőnyi-szigetekre (Fortepan 91250/UVATERV)

A török háborúk korában a békeszerződések ellenére állandóak voltak a határvillongások Magyarországon. A frontvonal menti területeken hozzátartozott a mindennapokhoz a falvak felprédálása, a jobbágyok elhajtása, vagy éppen a katonai utánpótlás elleni támadások. Egymás várainak elfoglalása tiltott volt, de a sorozatos békeszegések miatt szükséges volt a korábbi szerződéseket megújítani. Mindkét szőnyi béke a korábbi békék megújítása volt. A tárgyalások ideje alatt a magyar fél Komárom várában szállt meg, míg a török és erdélyi küldöttek Szőnyben. A két település közötti félúton, a jobb parton fekvő Forró-sziget éppen ezért alkalmas helyszín volt az alkudozások lebonyolítására.

Komárom és a Forró-sziget mellékág-maradványa 1661-ben (forrás)

Ugyan Tholdalagi Mihály konkrétan szigetként említi a tárgyalások helyszínéül szolgáló Forró-szigetet, azonban kérdéses, hogy a lefűződésnek éppen milyen állapotában volt. A lefűződés mindenképpen folyamatban volt, erre abból lehet következtetni, hogy nem tudunk olyan térképről, melyen a Forró-szigetet a Duna minden oldalról körülöleli. A korszakból származik a fenti, 1661-es dátumozású helyszínrajz Komárom környékéről, ahol a Forró-sziget hozzávetőleges helyén egy elnyúlt mocsarat látunk. Ez nagy valószínűséggel a Forró-sziget mellékága lehet, 34 évvel az első és 19 évvel a második szőnyi béke megkötése után. Ebből az következik, hogy a sziget ekkor már lefűződött, és a küldöttek sokasága száraz lábbal is át tudott kelni a tárgyalás helyszínére, hiszen nem lett volna értelme százával csónakba tenni a kísérőszemélyzetet, amikor a holtágtól délre a part menti országút mellett is tudtak volna tárgyalni. Igaz, a forgalom miatt kevésbé zavartalanul. 

Brigetio környezete az ókorban 106 m.B.f elöntési szinttel. A Forró-sziget a polgárvárostól északra látható.
(Viczián I., Nagy B., Deák M., Szeberényi J.)

A Forró-sziget múltjának rekonstruálásához támpont lehet az a tény is, hogy a római korban Brigetio polgárvárosa (sárgával) Ószőny nyugati részén feküdt, a mellékágat kísérő magasabb térszínen. A régészet alapján a Forró-sziget területe ekkoriban még ártér lehetett. A római telepeket délről övező ős-Duna-ág és a római kori környezet jobban kutatott terület, éppen ezért az Újszőnytől Almásfüzítőig húzódó jókora sziget külön bejegyzést érdemelne. 

Egy 1808-ban készült Komárom térkép jó közelítést ad a Vág torkolatával szemben fekvő Forró-sziget egykori kiterjedéséről. A mellette fekvő út íve kirajzolja a két csúcsát, amely nyugaton a mai hídig tartott, míg keleten Ószőny központjáig. Ez körülbelül 3,3 kilométeres hossznak felel meg (folyamkilométer szerint 1773-1770 fkm), legnagyobb szélessége 500-600 méter lehetett. Ugyanezen a térképen a régi meder középtájban kiszélesedik, melyben Ószőny szélső házai mellett két kisebb szigetet ábrázoltak a térképészek.

Komárom és környéke 1808-ban, középen a Forró-sziget (forrás)

A Forró-sziget mint földrajzi név a lefűződés ellenére sem merült feledésbe, egyrészt tovább élt dűlőnévként, mint Forró rét, másrészt a Duna mappáció térképszelvényein a mellékág helyén maradt vizenyős területet Forró-érként jelölik. Erről az érről és az árvizek levezetésében játszott szerepéről 1826-ban az alábbi leírás született (németből fordítva):

"A már említett alacsony parton és az Új-Szöny település keleti részén az árvíz először is túlcsordul, és egészen a postaházig és az alatta lévő szántóföldekig és rétekig ömlik. Onnan a sáncok mögött az Ó-Szőny felé az úgynevezett Forró-érbe folynak, ha nem állná útjukat egy gát, amely a sáncokat a főúttal köti össze. [...] Itt még láthatók a házak nyomai, amelyeket a Duna erős eróziója miatt kellett elhagyni."

A Forró-érnek nevezett Duna-meder fennmaradásában szerepet játszott a relatív mélysége, melyben a csapadékvíz, talajvíz felgyűlt, de Ószőny irányából a déli ős-Duna medrekből is érkezett vízutánpótlás. E csatorna torkolata a katolikus templomtól kissé keletre volt, a Hősök tere környékén. Árvizek idején fokszerűen működhetett; ezen a ponton lépett ki a medréből a Duna, és öntötte el a mögöttes területeket és a levonulás után itt tért vissza az áradat a középvízi mederbe.

A Forró rét és a Forró-ér Ószőny mellett (Duna Mappáció) 

A meder későbbi elzáródása az idézetben már említett sánc építésével is összefüggésben lehet. A Szent Péter palánk a komáromi erőddel átellenben a jobb parton már a török időkben felépült. A hídfőt az átkelés biztosítása érdekében hozták létre. Ezt a leromlott palánkot kezdték 1848 előtt komoly erőddé átépíteni, az építkezés azonban a szabadságharc idején szünetelt. A Csillagerőd mai formájában 1850-1870 között épült fel, kőből és téglából, az alábbi térkép szerint valószínűleg a mellékág kellős közepén. A sánchoz felhasznált töltőföldet közvetlenül a falak mellől termelték ki, így két legyet ütöttek egy csapásra, hiszen egy füst alatt elkészült a várárok is. Nem ez volt az egyetlen beavatkozás. Kényszerű okokból (pl. helyhiány) az erőd sáncon és a régi medren is átvezették az 1860-ban átadott Újszőny-Székesfehérvár vasútvonalat. Ezek a földmunkák alapvetően átformálták a Forró-sziget nyugati részét és teljesen felszámolták azon a szakaszon a régi Duna-medret. 

A Duna mellékágra épült Csillagerőd 1854-ben (forrás)

A meder felszámolásában egy következő lépés a Kelenföld-Újszőny vasútvonal megépítése volt. 1884-ben a vasút töltését átvezették a mellékág alsó torkolatánál, egy áteresznyi szélességre szűkítve a medret. A helyszínen a vasúti töltés magassága indokolatlanul nagynak tűnhet, azonban nem árt tudni, hogy a világon sok más helyen tervezték úgy a vasúti pályát, hogy az egyben árvízvédelmi töltésként is hasznosuljon. Ezzel párhuzamosan a Forró-éren keresztül dűlőutak is létesültek, hogy a falusiak könnyebben megközelíthessék a Forró-réten lévő földjeiket. A részmedencékre tagolódott meder végül két halastó létesítésével nyerte el mai formáját. Az 1970-es évek első éveiben az almásfüzitői Timföldgyár felajánlotta, hogy kikotorja és rendbe tesz a szőnyi Selye János Kórházzal szemben lévő mocsaras, lápos területet. A Duna régi medrében két halastavat alakítottak ki és parkosították a területet. A partján horgászkunyhók épültek, a magántulajdonért cserébe vállalták, hogy rendben tartják a környéket. Manapság a tavak a Kállay Ödön emlékpark részét képezik. Végül 1990 után több ütemben bányató létesült a Halastó utcától nyugatra. Az öt különálló részmedencéből álló, a tulajdonosról elnevezett Bocska-tó részben a Forró-sziget kavicsanyagába mélyül és jelenleg ez is horgásztóként működik. 

Sötéttel a vizenyős területek. Komárom 1960. március 23. (fentrol.hu)

2018 tavaszán szőnyi civilek létrehoztak egy tanösvényt a Forró-ér maradékának bemutatására. A Bocska-tó és a Szőnyi-szigetek közötti szakasz tájképileg három részre tagolható, nyugaton a mederben nőtt nádas, középen a halastavak és a park, keleti végében pedig a vasúti töltés által kettévágott ártéri legelő tanulmányozható. Alig öt évvel később a tanösvény emlékét csak a leszakadó táblák, a mellig érő csalán közepén felbukkanó híd őrzik. A Kállay Ödön park melletti keskeny mederszakaszban frissen lerakott építési törmelék jelzi, hogy az antropogén felszínformálás ideje még nem zárult le. A lerakott téglák között itt-ott oszladozó haltetemek gondoskodnak róla, hogy a tanösvénnyel bemutatni kívánt természetet minél több ember kerülje el, lehetőleg jó messziről.

Ezt az egy helyszínt leszámítva a Forró-ér egykori medre viszonylag rendezett képet mutat. Ez egyaránt értendő a természetközeli nádasokra, ahol nem látható a mederbe hordott szemét, illegális feltöltés, vagy éppen útszéli sittlerakó, és értendő a horgásztavak környezetére, ami gyakorlatilag egy gondozott városi park. 

Az eltűnő tanösvény hídja (2018-2023) (forrás)

Karhosszúságúra szűkült egykori Duna-holtág a legelő melletti nádasban

Földhíd a két horgászó között a Kállay Ödön emlékparkban

Falu végén, kertek alatt folydogál a Forró-ér

Szűk keresztmetszet. A Forró-ér eltömődő áteresze a Bocska-tavaknál

A Forró-sziget tehát nem csak a történetírók jóvoltából maradhatott fenn. A természetes és mesterséges feltöltések ellenére holtága, a Forró-ér révén a sziget természetes formája is nyomozható még a terepen. A békedelegációk sátrainak helyét felszántották, de a barázdák között rejtőző cserepek emlékeztetnek a régmúlt időkre. 

A Szőnyi-mellékág küszöbszintje

Átfolyás. Párhuzamművön fennakadt tuskó

A folyószabályozások által közvetett (medermélyülés) és közvetlen (keresztgátak) módon megszüntetett szigetek kapcsán mindig érdekes kérdés, hogy milyen vízállásnál és mennyi időn keresztül tapasztalható vízmozgás a mellékágukban. Sokszor szerencse is kell hozzá, hogy centiméterre pontosan meg lehessen ezt az értéket határozni, de mindenképpen célravezető többször is visszatérni egy adott helyszínre. A Komáromhoz tartozó Szőnyi-szigetek esetében is sikerült közelebb kerülni a pontos értékhez. 

Térdig érő vízállás az átmetszett keresztgáton

2016 decemberében, amikor utoljára vizsgáltuk, 103 centiméteres komáromi vízállásnál a Szőnyi-szigetek mellékágaiban nem jelentkezett vízmozgás. Hat és fél évvel később érdemes volt újra megvizsgálni a küszöbszintet +175 centiméterrel magasabb vízállásnál. Az előzetes terv az volt, hogy ekkora víznél még be lehet jutni a megbontott keresztgáton a szigetre, de szinte azonnal, a vonatról leszállva kiderült, ez most (szerencsére) nem fog menni. Még gumicsizmában sem. Ugyanis az átvágás meredek részén legalább combig ért a víz, és a keresztágon fennakadt uszadék miatt nem is volt hová átlábalni. Ez a hidrológus számára nem jó hír, bár meg lehetett volna kérni valakit a számos csónakból horgászó közül, viszont nem baj, ha ezek a szigetek néha "pihennek".

Mivel a Szőnyi-szigetcsoportra az 1770-1768 folyamkilométerek között megépített párhuzammű két végén is be lehet jutni, ebből lett a "B-terv". A Szőnyi-szigetek keleti végében a párhuzammű eredetileg "bekanyarodott" a jobb part irányába, mintegy második keresztgátat képezve. Azonban természetvédelmi okokból (a mellékág fennmaradása, és az átmosódás biztosítása érdekében) ezt a szakaszt is megnyitották. A helyet két kikötött csónak és egy lelakatolt kerékpár jelölte, csakhogy az átvágás olyan mély volt, hogy nem lehetett látni az alját. Itt sem lehet átjutni. Maradt a nyugati szigetcsúcs. 

A "C-terv irányában sétálva feltűnő volt, hogy az elmúlt majdnem hét év alatt a vasúttal párhuzamosan futó partot alaposan benőtte a növényzet (főleg fűzfák), és mintha ez összefüggésben lenne azzal a ténnyel, hogy nem lehetett sehol friss nyomait látni a hódoknak. Útban a sziget nyugati csúcsa felé ez még nyilvánvalóbbá vált, ugyanis egy érintetlen, fiatal nyárast telepítettek a töltés ártéri oldalára, ahol minden hüvelykujjnyi vastagságú fa érintetlenül állt. A nyárfák mellett még két jellemző növény tenyészett az ártéren itt májusban szegélytársulásként, a ragadós galaj és a mellig érő csalán. Ez a két növény az ártéri fák árnyékában fokozatosan eltűnt, helyüket átvette a töméntelen mennyiségű uszadékfával vegyes szemét. Köztük pl. vidám karácsonyfadíszek. 

A párhuzammű és a part kapcsolatát ezen a szakaszon egy kelet felé nyíló ollóként lehetne a legjobban ábrázolni, melynek csuklópontja a párhuzammű kiindulópontja. A párhuzammű által lezárt öblözetben, más szóval medertágulatban kezdődött meg a szigetek képződése. Ha nem nyitják meg ezt a kőszórást, az olló két szára között teljesen feltöltődött volna az elzárt meder. Csakhogy a kőszórás kicsorbult és 288 centiméteres komáromi vízállás esetén legalább három szakaszon ömlött be a víz a főágból. Hozzá kell tenni, hogy ennél valószínűleg több beömlés is létezik (egy a keresztgát felett), csak éppen az átjárhatóság hiánya alaposan csökkentette a belátható szakaszt.

Kilátás keleti irányba: a mederben felnőtt füzes (balra)

288 centiméteres vízállásnál a Duna kilép a növényzettel borított partra is.

Ártéri erdő természetes, elárasztott állapotában

Zátonyon növekedett fűzfák a Szőnyi-szigetek keleti végében

Csónakok kellenek már az átkeléshez a szigetek alsó részén

A megbontott párhozammű ideális terepe az uszadék fennakadásának

A kicsorbult kőszóráson felnőtt fák mintegy szűrőként működnek, a rajtuk keresztben fennakadt fatörzsek és az uszadék megakadályozzák a többi uszadék bejutását a mellékágba. A kicsorbulás mértékét a természetes sövény kialakulása miatt nem lehet meghatározni. Ránézésre ez is legfeljebb fél méter mély lehet a vízbeáramlás szelvénye, azaz a küszöbszint valahol 240 centiméter magasságában lehet. Ez közepesen alacsony vízállásnak számít a -12 centiméteres LKV és a 845 centiméretes LNV között. A szigetek szempontjából az lenne a legkedvezőbb, ha a Duna vízszintje ezt a szintet minél hosszabb időn keresztül meghaladná.

 
Korábbi írások a Szőnyi-szigetekről: 

• Szétrágott Szőnyi-sziget
• Szőny öt szigete