Megjegyzések Fekete Zsigmond elméletéhez

Fekete Zsigmond érdekes szigetképződés-elmélete gondolkodásra készteti az embert.

A római írók által említett két sziget közül Segestica a római korban átnevezett Siscia (Sziszek) városának kelta neve, míg Metubarris egykori mocsár a Szerémségben, a mai Vukovár környékén húzódott. Siscia Pannonia egyik legfontosabb városa volt, elsősorban pénzverdéjének köszönhetően. Másrészt ez volt az első város Pannoniában, melyet a rómaiak először meghódítottak. Így érthető, miért szerepel kiemelt helyen a római történetíróknál.

A kora császárkorban a pannoniai határ közvetlenül a Duna partján húzódott. Mindegy, hogy az egy pár tucat méteres kisebb ág volt, vagy éppen a főág. A kora császárkorból nincsenek leletek a Szentendrei-szigetről, sem a Csepel szigetről, sem pedig a Mohácsi szigetről. Utóbbi volt ugyanakkor az első sziget, ahol a rómaiak „átkeltek” a túlpartra. Dunafalva erődje biztosította ugyanis a legrövidebb, Szegeden át menő utat Dacia provinciába.

A későbbi korokban a római ellenőrzés fokozatosan terjedt ki először a szigetekre (elsősorban a Szentendrei-szigetre), majd II. Valentiniánus császár korában a Duna bal partjára is. Ismerünk balparti létesítményeket a szlovákiai Leányváron (= kis vár, római burgus), Szobon, Verőcén, Gödön, Dunakeszin, Budapesten (Contra-Aquincum) és Dunafalván.

A római utakról szólva, azok mindig a két pont közötti legrövidebb szakaszon épültek meg, szinte légvonalban. Így érthető, ha azok nyílegyenesesn kereszteznek mocsarat, folyómedret, erdőt, hegyet. A pannoniai határszakaszon végig hadiút vezetett a Duna partjához a lehető legközelebb. A Szigetközben voltak Magyarországon a legjelentősebb dunai mederelfajulások, ott valószínűleg rekonstruálhatatlan a római kori Duna meder nyomvonala, viszont a hadiút futása jó támpontot adhat a kutatóknak.

Máshol is változott a Duna-meder nyomvonala. Az Alföldi szakaszon a pleisztocén óta jellemző a Duna meder nyugati vándorlása. Ez a folyamatot a dunaföldvári, pentelei, szekcsői löszfal-alámosódások jelzik napjainkban is. Ez a fő oka annak, hogy római emlékeket találnak a búvárréggészek a Duna medrében.

 

Lugio (Dunaszekcső) légiós táborának felét már elpusztította a víz, az elmúlt 1600 évben. (forrás: varvebaruhaz.blogter.hu)

 
Fekete Zsigmond elmélete jól szemlélteti azt a korabeli – legjobban Verne Gyulával jellemezhető – felfogást, miszerint az ember legyőzheti a természetet, és teljesen uralma alá hajthatja, irányíthatja. Ezt az antropogén geomorfológiai túlzást Fekete részéről azóta már nemcsak a tudósok, de maga a természet is többször megcáfolta.

Jeges szigetek

1985. január 17-én készült légifelvétel sorozat a váci Duna-ágról. Ez a tél mifelénk arról nevezetes, hogy a környék összes diófája szétfagyott, több el is pusztult. Ennek kapcsán teszek közzé 5 összeillesztett képet, amelyek jól illusztrálják az utolsó nagyobb jégzajlás és a szigetek viszonyát a Dunán. A képek nincsenek georeferálva, nincsenek észak felé tájolva, és nem méretarányosak. A folyam jobbról balra folyik mindegyik képen.

 

 A Dunán január 14-én Vácott a vízmérce -20 centimétert mutatott, ami extrém kisvízi helyzetet jelent. 17-ére valamelyest emelkedett a vízszint, reggel -2, este 10 cm-t mértek. Az emelkedő vízszint lassan átnedvesítette a parton felhalmozódott hótömeget, de a parti jégpáncélt még nem tudta megbontani. Az emelkedő vízszint kiterjedését a szárazföldi hó és a parti jégen felhalmozódott hó között húzódó sötétebb sáv jelöli.

Jól megfigyelhető, hogy a zajló jégtáblák a sorozatos ütközések miatt lekerekítettek. A parti sávban a jég elsősorban a limányos és lassú vízáramlású területeken hízott meg a legjobban, míg a nyílt vízfelület rajzolja ki a legnagyobb vízsebességű, a hajósok által is használt felületet. Érdemes lesz a sodorvonal elhelyezkedését összevetni a nyílt víz középvonalával. Valószínű, hogy nagy pontossággal a két vonal egybeesik. A jég megjelenése szépen kirajzolja a folyó dinamikáját. Megmutatja, hol jelentkezik hordalék kiülepedés, hol találhatók a sekélyebb, lassabb vízsebességű szakaszok, hol vannak zátonyok a víz alatt és hol vannak a feliszapolódásnak a potenciális zónái.

 

Kompkötő-sziget, Vác. Az egykori Duna-meder kellős közepén álló szigetet a szabályozás a parthoz kapcsolta egy folyásirányra domború gáttal. Kisvízi helyzetben nincs vízáramlás a mellékágban, így az könnyedén befagyott ezen a hideg télen. A sziget fölött elhelyezkedő mélyebb, jégmentes szakaszon megmaradt a folyó egykori mélysége, míg annak a két oldalán zátony képződött a lelassuló vízáramlás miatt. A mellékág teljesen el van zárva ebben a helyzetben a főágtól. A sziget külső oldalán a vékony parti jég mély és sebes vizet jelez. Érdekes jelenség a kisebb jégdugó, mely a sziget jobb partján alakult ki a főágban. Valószínűleg az emelkedő vízszint emelte ki a megrekedt helyzetéből, amire a jégtábla szigeti oldal szögletessége utal.

Tordák, Vác. Már a szabályozás idején is sekély, iszapos folyószakasz volt. A két sarkantyú kisvízkor erősen elősegíti a jég képződését, mind a felvízi, mind az alvízi szakaszon. A középsőnél a jégmentes keresztmetszet minimálisra szűkül, az ilyen helyek a legalkalmasabbak a jégdugók kialakulásának. Itt fordulhat elő az, hogy a megrekedt jégtáblák feltorlódnak, a jeges víz által összeforranak, mintegy természetes gátat alkotva a folyón. Így alakulnak ki a jeges árvizek, amikor a feltorlódó víz új utat keres magának, legtöbbször a szárazföldön keresztül. A nagyobb Torda-sziget északi része szép példája a zátonyon zajló szukcessziónak. A sziget magja észak felé folyamatosan növekszik a kép jobb oldalán látható sarkantyú irányában, a zátonyon folyamatosan jelenik meg a növényzet, így a hordalékfogó képesség tovább nő.

Égető-sziget, Sződliget. A Duna hajózhatósága szempontjából fontos szelvény a sződligeti szűkület, melynek kotrása napjainkban is tervbe van véve. A képen jól megfigyelhető a folyásirányból hízó jégpáncél, mely a sekély partmenti részen kezdett képződni. Ez az állójég elfoglalja a mederkeresztmetszet több mint felét. Kirajzolja magát a szűkületet, melyben ugyancsak megjelennek az összetorlódott jégtáblák. Az Égető-sziget mellékága ebben a helyzetben szinte teljesen ki van  száradva.

 

Gödi-sziget, Göd. A Gödi gázló 1985-re már annyira szabályozva volt, hogy nem jelentett akadályt a hajózásnak. A felére szűkített mederben a szentendrei-szigeti oldalon épített párhuzammű mentén egyáltalán nem is figyelhető meg jég, csak feljebb, a Fegyveresi-sziget sarkantyúi miatt jelentkezik jegesedés a parton. A Gödi-sziget oldalán ugyancsak a sarkantyúk okoznak jegesedést, inkább a felvízi oldalon. A gödi mellékágban van némi víz, erre a korcsolyázók által hómentesített részek utalnak, de kapcsolat nincs a főággal. A szigetet körülrajzoló sötétebb sáv szépen köberajzolja a sziget mentén zajló hordalékfelhalmozódást. 

 

Szürkő-sziget, Dunakeszi. Az egyetlen sziget a váci ágban, melyet még kisvíz esetén is minden oldalról körülölel a folyó. Göd felé eső csúcsán azonban a víz dinamikáját jól mutatja a felszakadozóban lévő jégpáncél. A mellékágat a part felől beborító jég egyaránt kijelöli a lassabb szakaszt, és igencsak hasonlít a feliszapolódott mellékágakat elzáró zátonyokra. Itt azonban utóbbiról nincsen szó, bár a két jelenség közötti összefüggés szembeötlő. A dunakeszi magaspart alatt minimális a parti jegesedés. A parti havat a magaspartban felfakadó és Dunára leszaladó források olvasztják meg.

Légifotók forrása: Vituki Kht. Argos Távérzékelési Stúdió

Fekete Zsigmond elmélete a dunai szigetek keletkezéséről

Magyarország vizei múltjának és vízépítésének története, 1882, Budapest. (részlet)

17. – A másik kérdést illetőleg: léteztek-e már a rómaiak idejében folyóink nagyobb szigetei? erre már mások is feleltek előttem. „Pannoniának Duna szigeteiről semmi bizonyost se tud a régiség; de ismeretes előtte Segestica szigete a Szávában” s ezen kívül Plinius említ még Metubarris nevű szigetet.

A Száva említett szigetét nemcsak a régi írók említik, hanem az feltüntetve van az itineráriákon is, míg a Duna nagy szigetjeinek nyomát úgy azokon, mint a rómaiak tetteivel foglalkozó íróknál hiába keressük. A Segestica sziget létezése Strabóból is kitünik, de a Duna nagy szigetjeiről hallgat, valamint Plinius, ki Noricumról hosszasabban ir s így ezt ismerte, vagy legalább jó értesülésekből irt; és a vele szomszédos Csallóközről mégis szintén hallgat. Ha ezen írók nem említik, tudniok kellene a császárok viselt dolgaival foglalkozóknak, jelesen Dio Cassiusnak, ki mint Felső Pannonia praefektje csak ismerhette volna az ezzel határos nagy szigetet, és hogy ő is hallgat, ennek egyszerű oka: mert akkor még nem létezett. Marcus Antoniusról fel van jegyezve, hogy a Duna bal partján lakó barbárok beütéseiért, Kr. u. 161. évben, elégtételt vevén a velök kötött békében őket a Dunától távolabbra parancsolja; de az nincs feljegyezve, hogy a több mértföld széles szigetekről is őket kitiltotta, holott, ha ezek léteznek akkor, azt elmulasztania, emberi felfogás szerint, nem lett volna szabad.

Ha a nagyobb szigetek, minö a Csallóköz, Sz. endrei, Csepel stb. a rómaiak idejében valóban léteznek, azokat figyelembe kell vala venniök már vízi törvényeik szerint is, még inkább védelmi tekintetből; mert ha várat tudtak építeni a Száva szigetére, az még szükségesebb volt a Dunánál. Ha Flexum (Pozsony, mások szerint Mosony) vagy Brigetium (Szőnynél) és Quadrata (Öttevénynél) már akkor sziget mellett feküsznek, sokkal jobban ki lettek volna téve a barbárok támadásainak. Nem képzelhető tehát, hogy ezen előnyt sem ezek észre nem veszik, sem a belőlök támadható hátrányokat a rómaiak fel nem ismerik.

Hogy a Duna szigetjei akkor nem léteztek, a későbbi idők is szolgáltatnak bizonyítékot. A mai Szigetköz vagy Kis Csallóköz szihetnél két helységünk van Öttevény néven. Egyik a mosonyi Dunaág jobb partján, másik a szigetben (innen neve Sziget-Öttevény). Ezen helynév jelentésének kulcsát a győri káptalan 1237. évi oklevele adja kezünkbe. Említ ugyanis Öttevénynél egy régi utat, „mely Eethewen-nek mondatik”. Kétségkívül itt egy római útról van szó s így ama helységnek neve innen ered. Az Árpádok utáni korban az öttevény szó U betűvel iratik, olvasva Ü. Igy Róbert Károlynak egy év nélküli levelében Purpachnál (Feketeváros) említett régi királyi útra nézve. Ez ismét nem volt más, mint Drusus római császárnak sabariai útja, melyet egyik királyunk kijavított s mint országút, királyinak neveztetett. Ép úgy, miként Slavoniában a Száva menti római utat Kálmán király helyreállíttatta s ezért róla „Kálmán király útja” nevet kapott. Századokkal később a vármegyék javítottak ki római utakat. Az Öttevénynél menő bregetium, quadrata-carnuntumi út a Duna kiöntései és a Fertő felől erre kinyuló, a maga helyén említett mocsár miatt töltésben épült s ezt őseink tősgyökeresen ötevénynek (öntvény) nevezték. Ezek szerint ha Sziget-Öttevénynél római út van be a szigetre: itt, ha létezett volna a mosonyi Duna-ág, hídnak kell vala lennni s ésszerútlenség lett volna a rómaiaktól az utat bevinni a szigetre, mikor a parti városaik azon kívül fekszenek.

A budai kőpartok építésénél a Császárfürdővel szemben egyik kotrógép épületi kőlapokat római felirással s római téglát emelt ki a Duna fenekéről. Azt lehetne itt mondani, hogy ezek csak véletlenül jutottak a Duna gyomrába. Talán behányták oda. Ámde ily kőlapokat már számos ízben szedtek ki a Duna fenekéről s érthetetlen volna, miért akadt kedve valakinek azokat a többi épületkövekkel együtt a parttól oly távol be a vízbe hányni? Itt tehát a régi Aquincum folytatása állott be a szigetekre. Ezt legújabban bizonyította Salamon Ferencz klassikus irályu és felfogású történetirónk, kinek művelődéstörténelmünk már eddig oly sokat köszön. Bizonyította előtte Fényes Elek, midőn írja Ó Budáról: „Hogy ez híres és nagy kiterjedésű lehetett (t. i. a rómaiak idejében) onnan gondolhatni, mivel a római épületek maradványait nem csak a városban bent, hanem a szántóföldeken, sőt még a Duna gyomrában is fedeztek fel; és így bizonyos, hogy a mostani Duna-szigetek csak későbben támadtak s hogy Aquincumnak nagy részét a Duna temette el.” Hasonló sors érte a Csepel-sziget aljánál Duna Pentele táján álló Anamantia római várost. Itt is a Dunából római régiségek kerültek elő, „miből lehet következtetni, hogy a városnak egy részét a Duna hullámjai nyelték el”. Fentebb megemlítettem, hogy I. Justinián korára az Aldunának Ostrovo szigetét Vimnacium városánál Procopius nem említi; tehát ekkor még nem létezett. Ellenben Mauritius császár korában már csaknem valamennyi byzanti írónál szerepel.



Mindezekből kitűnik, hogy Dunának nagy szigetjei a rómaiak alatt még nem léteztek, ezért rólok a régi írók nem emlékezhettek. Most azon újabb kérdés merül fel: Vajjon maga a természet önnönmagától alkotta meg oly gyorsan ezen szigeteket?

Nem lehet kétségbe vonni, hogy földünk felszinét nagy részben a víz alakította át, de ily munkákra nem rővid évek, hanem ezredévek kellenek. Valamint a nemzetek életében évszázadok kellenek ahhoz, hogy a műveltség egy bizonyos fokáig eljussanak és mintegy hivatásszerű helyet foglaljanak el a népek között: akként egy folyóvíznél, mint ezt a geologiai vizsgálódások értésül adják, hogy maguknak egy kiképzett és meglehetősen megállapodott medret alkossanak, több ezer éven át folytatott munka szükséges. A víz egészen magára hagyva, mint az később hazánk vízépítkezési történetéből is eléggé kiderül, nem képes, sőt általában természete ellen van, hogy folyásában emberi kezek közreműködése nélkül nagy szigeteket alkosson. Medrének munkálása alatt a magával hozott vagy kimosott hordalékokból, mint munkaanyagból zátonyokat rak, ismét elmos; partját megtámadva, magának helyet készít, kanyarokat váj, s ezt is hosszú idők alatt és itt is a legtöbbször emberi kéz vagy emberi művelet hat közre, mely őt segíti avagy kényszeríti régi medrét újabbal felcserélni, amabba csak felesleges tömegjét öntvén ki még olykor-olykor. A folyóvíz irányt gyorsan csak úgy cserél s új medret gyorsan csak úgy foglal el, ha az ember teremtő eszével közbelép s a természet ellen is daczolni tudó hatalmával a folyókat saját czéljainak eszközévé rendeli. A Dunáról ismeretes, hogy ár-tömegjében úsztatott jég segélyével, mint másik munkaeszközével, medrét észrevehetőleg átalakítja s az emberi művekben és emberi kulturában nagy pusztításokat tesz. Megjegyezte ezt már egy régi író is róla. „ A Duna nemcsak hegytöveket és hegyfalakat rontogat, hanem magukat a hegygerinczeket bántalmazza, magába ontva lemosott lejtőket, leomlott sziklákat és nagy hegyvidékek kinyujtványait, melyek megszüntek száraz helyek lenni. „ Ezen szavakkal összes, ős időktől beállott és folytatott működése jellemezhető; mert például Aldunánk, hogy keresztül vágja magát, hegyeket, sziklákat tört keresztül és mosott le, de ez nem néhány év, hanem több ezer esztendő alatt ment végbe. Szóval a folyamképződés a mi nagy szigetjeink oly gyors keletkezését megfejthetetlenné teszi; azért kellett emberi kezeknek közrehatni, hogy megalakuljanak.

képek:

1. Moson vármegye római emlékei
2. Tabula Peutingeriana, római itinerárium

Linkajánló: Vízügyi Levéltár

A fontosabb honlapok közé felkerült a mai nappal a Vígyügyi levéltár linkje. Az Újpesten található levéltári épületet dolgozó ember számára elérhetetlenné tevő nyitvatartás miatt erősen ajánlott a link. Az elérhető adatok, dokumentumok nagy része digitális katalógusból kereshető, így szerencsére már nagyban rövidülhet az ott kutatással töltött idő.

Ugyancsak új link a Duna Hajózhatósága Projekt, amelyről a blogon már többször is szó volt a mederkotrással kapcsolatban. A honlapon megtalálható az érintett területek szelvényei, elérhető egy dokumentumtár is, ahol bőségesen állnak rendelkezésre adatok az érdeklődők számára. Mivel több, mint biztos, hogy a Dunát kotrorni fogják, hogy minél nagyobb hajók tudjanak rajta közlekedni, ezért a parton lakók számára én kötelezővé tenném ennek a dokumentumtárnak az átolvasását.

A Gödi-sziget déli küszöbszintje

  

2010. November 6-án délután jártam lent a Gödi-sziget déli végében, ugyanis a vízmérce Vácott 88-89 centiméteres stagnáló vízállást jelzett. Arra voltam kíváncsi, hogy ilyen vízállási helyzetben van-e kapcsolata dél felől a mellékágnak a főággal. A mellékelt kép aznap készült, azon a ponton, ahol az egykori fattyúág kiszakad a mellékágból. Ebben a helyzetben a mellékág felesleges (főként forrásokból táplálkozó) vizei csordogáltak egy kisebb kavicsos mederben a pár méterrel lejjeb elhelyezkedő Nagy Duna vizébe. A főágból érkező nagyobb hullámok viszont már átjutottak a mellékágba, így arra a következtetésre jutottam, hogy a déli küszöb szintje váci vízállásadatok alapján 90 cm kell, hogy legyen, pár cm esetleges eltéréssel. Ez azt jelenti, hogy az északi 123-125 cm-es küszöbnél a déli mintegy 33-35 cm-rel alacsonyabban helyezkedik el. Az észlelt állapot alapján könnyen meg lehet rajzolni majd a mellékág hossz-szelvényét. A Duna főági esésvonala alapján pedig könnyedén meg lehet határozni, hogy a Kis-Duna 30 centis esése 900-1000 méteren megegyeznek-e. Ha a főág esése kisebb, akkor nagy valószínűséggel az északi küszöb szintje süllyedni fog. Ha az esés kisebb, akkor a déli küszöbnél feltöltődés várható.

Abszolút értékben kifejezve, a Kis-Duna-ágat dél felől elgátoló zátony magassága körülbelül 98,5 méter, ettől pár centiméteres eltérés lehetséges.

A magyar Duna-szakasz főbb vízmércéi

   

A Duna  az 1850. folyamkilométernél lép be Magyarországra és az 1433.-nél hagyja el.

Fkm: a vízmérce távolsága a Duna-torkolattól

0 pont: a vízmérce 0 pontjának tengerszint feletti magassága. A vízmérce relatív vízoszlop magasságot mér, ha ezt átszámítjuk tengerszint feletti magasságra, megkapjuk az abszolút magasságot.

Legkisebb vízállás: negatív értékek azért alakulhattak ki, mert a nagyrészt több mint 100 évvel ezelőtt kijelölt kezdőponthoz képest nagyfokú medermélyülés zajlott le. Általában jégmentes értékek.

Legmagasabb vízállás: Adott szelvényben mért legnagyobb vízszint.

Vízjáték: A legkisebb és legnagyobb vízállás különbsége.

Elrendelő vímérce: árvíz esetén I,II,III fokú védekezést rendelhet el.