Magyarország vizei múltjának és vízépítésének története, 1882, Budapest. (részlet)
17. – A másik kérdést illetőleg:
léteztek-e már a rómaiak idejében folyóink nagyobb szigetei? erre már mások is feleltek előttem. „Pannoniának Duna szigeteiről semmi bizonyost se tud a régiség; de ismeretes előtte Segestica szigete a Szávában” s ezen kívül Plinius említ még Metubarris nevű szigetet.
A Száva említett szigetét nemcsak a régi írók említik, hanem az feltüntetve van az itineráriákon is, míg a Duna nagy szigetjeinek nyomát úgy azokon, mint a rómaiak tetteivel foglalkozó íróknál hiába keressük. A Segestica sziget létezése Strabóból is kitünik, de a Duna nagy szigetjeiről hallgat, valamint Plinius, ki Noricumról hosszasabban ir s így ezt ismerte, vagy legalább jó értesülésekből irt; és a vele szomszédos Csallóközről mégis szintén hallgat. Ha ezen írók nem említik, tudniok kellene a császárok viselt dolgaival foglalkozóknak, jelesen Dio Cassiusnak, ki mint Felső Pannonia praefektje csak ismerhette volna az ezzel határos nagy szigetet, és hogy ő is hallgat, ennek egyszerű oka: mert akkor még nem létezett. Marcus Antoniusról fel van jegyezve, hogy a Duna bal partján lakó barbárok beütéseiért, Kr. u. 161. évben, elégtételt vevén a velök kötött békében őket a Dunától távolabbra parancsolja; de az nincs feljegyezve, hogy a több mértföld széles szigetekről is őket kitiltotta, holott, ha ezek léteznek akkor, azt elmulasztania, emberi felfogás szerint, nem lett volna szabad.
Ha a nagyobb szigetek, minö a Csallóköz, Sz. endrei, Csepel stb. a rómaiak idejében valóban léteznek, azokat figyelembe kell vala venniök már vízi törvényeik szerint is, még inkább védelmi tekintetből; mert ha várat tudtak építeni a Száva szigetére, az még szükségesebb volt a Dunánál. Ha Flexum (Pozsony, mások szerint Mosony) vagy Brigetium (Szőnynél) és Quadrata (Öttevénynél) már akkor sziget mellett feküsznek, sokkal jobban ki lettek volna téve a barbárok támadásainak. Nem képzelhető tehát, hogy ezen előnyt sem ezek észre nem veszik, sem a belőlök támadható hátrányokat a rómaiak fel nem ismerik.
Hogy a Duna szigetjei akkor nem léteztek, a későbbi idők is szolgáltatnak bizonyítékot. A mai Szigetköz vagy Kis Csallóköz szihetnél két helységünk van Öttevény néven. Egyik a mosonyi Dunaág jobb partján, másik a szigetben (innen neve Sziget-Öttevény). Ezen helynév jelentésének kulcsát a győri káptalan 1237. évi oklevele adja kezünkbe. Említ ugyanis Öttevénynél egy régi utat, „mely Eethewen-nek mondatik”. Kétségkívül itt egy római útról van szó s így ama helységnek neve innen ered. Az Árpádok utáni korban az öttevény szó U betűvel iratik, olvasva Ü. Igy Róbert Károlynak egy év nélküli levelében Purpachnál (Feketeváros) említett régi királyi útra nézve. Ez ismét nem volt más, mint Drusus római császárnak sabariai útja, melyet egyik királyunk kijavított s mint országút, királyinak neveztetett. Ép úgy, miként Slavoniában a Száva menti római utat Kálmán király helyreállíttatta s ezért róla „Kálmán király útja” nevet kapott. Századokkal később a vármegyék javítottak ki római utakat. Az Öttevénynél menő bregetium, quadrata-carnuntumi út a Duna kiöntései és a Fertő felől erre kinyuló, a maga helyén említett mocsár miatt töltésben épült s ezt őseink tősgyökeresen ötevénynek (öntvény) nevezték. Ezek szerint ha Sziget-Öttevénynél római út van be a szigetre: itt, ha létezett volna a mosonyi Duna-ág, hídnak kell vala lennni s ésszerútlenség lett volna a rómaiaktól az utat bevinni a szigetre, mikor a parti városaik azon kívül fekszenek.
A budai kőpartok építésénél a Császárfürdővel szemben egyik kotrógép épületi kőlapokat római felirással s római téglát emelt ki a Duna fenekéről. Azt lehetne itt mondani, hogy ezek csak véletlenül jutottak a Duna gyomrába. Talán behányták oda. Ámde ily kőlapokat már számos ízben szedtek ki a Duna fenekéről s érthetetlen volna, miért akadt kedve valakinek azokat a többi épületkövekkel együtt a parttól oly távol be a vízbe hányni? Itt tehát a régi Aquincum folytatása állott be a szigetekre. Ezt legújabban bizonyította Salamon Ferencz klassikus irályu és felfogású történetirónk, kinek művelődéstörténelmünk már eddig oly sokat köszön. Bizonyította előtte Fényes Elek, midőn írja Ó Budáról: „Hogy ez híres és nagy kiterjedésű lehetett (t. i. a rómaiak idejében) onnan gondolhatni, mivel a római épületek maradványait nem csak a városban bent, hanem a szántóföldeken, sőt még a Duna gyomrában is fedeztek fel; és így bizonyos, hogy a mostani Duna-szigetek csak későbben támadtak s hogy Aquincumnak nagy részét a Duna temette el.” Hasonló sors érte a Csepel-sziget aljánál Duna Pentele táján álló Anamantia római várost. Itt is a Dunából római régiségek kerültek elő, „miből lehet következtetni, hogy a városnak egy részét a Duna hullámjai nyelték el”. Fentebb megemlítettem, hogy I. Justinián korára az Aldunának Ostrovo szigetét Vimnacium városánál Procopius nem említi; tehát ekkor még nem létezett. Ellenben Mauritius császár korában már csaknem valamennyi byzanti írónál szerepel.
Mindezekből kitűnik, hogy Dunának nagy szigetjei a rómaiak alatt még nem léteztek, ezért rólok a régi írók nem emlékezhettek. Most azon újabb kérdés merül fel: Vajjon maga a természet önnönmagától alkotta meg oly gyorsan ezen szigeteket?
Nem lehet kétségbe vonni, hogy földünk felszinét nagy részben a víz alakította át, de ily munkákra nem rővid évek, hanem ezredévek kellenek. Valamint a nemzetek életében évszázadok kellenek ahhoz, hogy a műveltség egy bizonyos fokáig eljussanak és mintegy hivatásszerű helyet foglaljanak el a népek között: akként egy folyóvíznél, mint ezt a geologiai vizsgálódások értésül adják, hogy maguknak egy kiképzett és meglehetősen megállapodott medret alkossanak, több ezer éven át folytatott munka szükséges. A víz egészen magára hagyva, mint az később hazánk vízépítkezési történetéből is eléggé kiderül, nem képes, sőt általában természete ellen van, hogy folyásában emberi kezek közreműködése nélkül nagy szigeteket alkosson. Medrének munkálása alatt a magával hozott vagy kimosott hordalékokból, mint munkaanyagból zátonyokat rak, ismét elmos; partját megtámadva, magának helyet készít, kanyarokat váj, s ezt is hosszú idők alatt és itt is a legtöbbször emberi kéz vagy emberi művelet hat közre, mely őt segíti avagy kényszeríti régi medrét újabbal felcserélni, amabba csak felesleges tömegjét öntvén ki még olykor-olykor. A folyóvíz irányt gyorsan csak úgy cserél s új medret gyorsan csak úgy foglal el, ha az ember teremtő eszével közbelép s a természet ellen is daczolni tudó hatalmával a folyókat saját czéljainak eszközévé rendeli. A Dunáról ismeretes, hogy ár-tömegjében úsztatott jég segélyével, mint másik munkaeszközével, medrét észrevehetőleg átalakítja s az emberi művekben és emberi kulturában nagy pusztításokat tesz. Megjegyezte ezt már egy régi író is róla. „ A Duna nemcsak hegytöveket és hegyfalakat rontogat, hanem magukat a hegygerinczeket bántalmazza, magába ontva lemosott lejtőket, leomlott sziklákat és nagy hegyvidékek kinyujtványait, melyek megszüntek száraz helyek lenni. „ Ezen szavakkal összes, ős időktől beállott és folytatott működése jellemezhető; mert például Aldunánk, hogy keresztül vágja magát, hegyeket, sziklákat tört keresztül és mosott le, de ez nem néhány év, hanem több ezer esztendő alatt ment végbe. Szóval a folyamképződés a mi nagy szigetjeink oly gyors keletkezését megfejthetetlenné teszi; azért kellett emberi kezeknek közrehatni, hogy megalakuljanak.
képek:
1. Moson vármegye római emlékei
2. Tabula Peutingeriana, római itinerárium
