2013. május 27., hétfő

Hidrológus gyereknap a Margitszigeten


Felnőtt fejjel is nagy élmény volt a Danube Flow - Hív a Duna! szervezésében megrendezettt "hidrológus" gyereknap a Margitszigeten. A borús idő ellenére sokan választották ezt a rendezvényt, a hol a gyerekek mellett a szülők is kaptak feladatokat. Aki minden kérdőíven feltett kérdésre tudta a választ, akár hajókirándulást is nyerhetett a Mahart jóvoltából. De az biztos, hogy egy zacskó Dunakavicsot minden csapat kapott a rengeteg játszva megtanulható ismeretanyag mellé.


A Holdudvarban lévő első számú bázis mellett két másik helyszínt kellett bejárniuk a gyerekeknek. A Holdudvarban kézműves foglalkozások kaptak helyet, ahol szemétből lehetett hasznos dolgokat fabrikálni. Egy nagy asztalnál pillepalack, wc papír guriga, tojástartó, rengeteg toll, ragasztó, olló állt a gyerekek rendelkezésére. Ezen a helyszínen adták át a szervezők a díjakat és értékelték a kitöltött kérdőíveket.


A második helyszín a tudományé volt. A Magyar Tudományos Akadémia Ökológiai Kutatóintézetétől kitelepült standon megtudhatták a gyerekek élnek-e rákok a Dunában, hogyan néz ki a tüskés pikó, mely országok találhatók a Duna vízgyűjtőjén. Mindemellett lehetett lefolyást modellezni, mikroszkóp alatt halivadékokak, szitakötőlárvát és halpikkelyt vizsgálni. A legnépszerűbb a viza-kirakó volt! Komolyabb tartalom is helyet kapott itt; molinókon mutatták be a folyószabályozás hatásait, zooplankton vizsgálatokat. Volt szó a Dunába került invazív halfajokról, néhány példányuk spirituszban megtekinthető volt. Voltak élő ebihalak, halak és egy kis rák is, akváriumban, befőttesüvegekben bemutatva. Megtudhatták a gyerekek mi az a sulyom, miért fájdalmas belelépni, és azt is, hogy kissé gesztenyeízű lisztté őrölve ették eleink.


A harmadik állomás a játszóház funkciót töltötte be, ahol változatos feladatokon keresztül ismerkedhettünk a Dunával. Hosszú kék szalagon (Duna), amin egy barna karton (Margitsziget) állt kellett elhelyeznünk a főváros hídjait. A szépen megrajzolt papírhidakat nem volt nehéz felismerni, a sorbarakásuk már sokkal nagyobb kihívás volt. Gyereknapi mulatság nem létezhet lavórhorgászat nélkül, ezúttal a kifogott halaknak nevük is volt, közös jellemzőjük, hogy mindegyikük megtalálható a Dunában. A kifogott halak neveit egyből lehetett írni a kérdőívre! Egy másik gumimedencében vízipuskával lehetett legóvárosokat elsüllyeszteni.


A leadott kérdőívek helyszínén délután két órától a színházé volt a főszerep. A gyerekek megismerkedhettek egy vízcsepp életével, aki felhőből születik, lejut a földre, elutazik a tengerig, ahol a nap újra felszívja őket az égbe. A gyerekek fantáziája remekül működött az interaktív műsor közben, csupán egyetlen alkalommal mondott csődöt, amikor a vízcsepp megkérdezte: mit lehet csinálni a Dunában? - Fürödni! - Halászni, hangzott a válasz. - És még mit lehet csinálni? - Fürödni! - Halászni! - Na jó lehet fürödni meg halászni, meg fürödni, meg halászni, de mit lehet még csinálni?... Halászni! :)
 

A Danube Flow - Hív a Duna második alkalommal rendezte meg a margitszigeti gyereknapot. Céljuk, hogy a városi emberekhez közelebb hozzák, megismertessék és megszerettessék a Dunát. Azt hiszem a borongós idő ellenére sikerrel jártak! Jövőre ugyanitt!

2013. május 25., szombat

Özönvíz a Szigetközben 1954 nyarán


Mire elegendő két napi eső? Általában elég ahhoz, hogy a termőföldek kellőképpen átázzanak, hogy a patakok megduzzadjanak és az emberek hangulata megromoljon. Általában két napi csapadék nyomán még nem alakul ki katasztrófahelyzet az országban, ám jobb ha tisztában vagyunk vele, hogy egyáltalán nem mindegy, mennyi ennek a két napnak a csapadékösszege. 1954 nyarán két napig esett egyfolytában az Alpok északi előterében, Bajorországban, Tirolban és Felső-Ausztriában. Ez a csapadékmennyiség elegendő volt ahhoz, hogy a nyomában kialakuló villámárvíz teljesen letarolja Magyarországon a Szigetközt és Győr városának egyes részeit.

Duna-völgy, Ausztria, 1954

1954 júliusában az Északi tenger felett kialakuló alacsony légnyomású hideg légtömegből leszakadó rész haladt délkelet felé. Ez a hidegbetörés, más néven magassági hidegcsepp (németül: Höhentief) az Alpok hegytömegét elérve komoly zivatargócokat alakított ki. Július 7-én hirtelen leesett a hőmérséklet, 1000 méter magasságban már 0 fokot mértek, 600 méteren pedig havazott. Júliusban ez meglehetősen szokatlan időjárás még az Alpokban is. Két teljes napig tartott az intenzív felhőszakadás, a lehullott csapadék szokatlanul nagy mennyiségéről az alábbi táblázat nyújt támpontokat: 

1. ábra Felső-ausztriai állomásokon mért csapadékösszegek (mm)

Volt, ahol két nap alatt 30 centiméter csapadék hullott. A hegy- és dombvidéki területeken ennyi víz egyszerűen nem tudott elszivárogni a földbe. A kései olvadás miatt már amúgy is megteltek a patakmedrek, a beérkező csapadékot már a folyók sem tudták befogadni, ezért kiléptek medrükből. A hidrológia ezt a jelenséget villámárvíznek nevezi. Előrejelezni szinte lehetetlen, védekezni ellene pedig nagyon nehéz. Ilyen villámárvíz pusztította el Mátrakeresztest is 2005 áprilisában. Az 1954 júliusi csapadéktevékenység időtartamában és kiterjedésében is többszörösen meghaladta egy "átlagos" villámárvíz kialakulásának feltételeit.

A lezúduló hatalmas víztömeg következtében a felső-ausztriai vízmércéken sorra dőltek meg a vízállásrekordok:

2. ábra Felső-ausztriai folyókon mért legnagyobb vízállások és azok dátuma (állomás, vízfolyás, vízállás, dátum)

Ausztriában szinte minden Duna parti települést elöntött a víz a legkisebb falutól Bécs városáig. Különösen nehéz volt a mentést összehangolni Linzben, ahol a Duna két partja ekkor még külön megszállási övezethez tartozott. A magyarországi Duna-szakaszon már az esőzések idején, július 8-án elrendelték a legmagasabb fokú készültséget. Dunaremete és Dunakiliti között Stelczer Károly vízügyi mérnök irányította a védekezést. (Ő az 50 éves évfordulóra szervezett megemlékezésen részt is vett Mosonmagyaróváron a Hanság Múzeumban). A Szigetközben ezeddig legnagyobb vízállást 1899-ben mérték, a töltések koronaszintjét erre a magasságra tervezték. Nehezítették a védekezést a mentett oldalon lévő gabonatáblák, ahol a buzgárokat szinte lehetetlen volt lokalizálni.
Tovább rontotta a védekezés esélyeit a Felső-Dunán elfajult főmeder. A háború utáni helyreállítás elsősorban a roncsok eltávolítását jelentette, összesen 300 hajó és 12 hídroncsot kellett kiemelni. Kotrásra nem maradt sem idő, sem lehetőség. Az Öreg-Dunában pedig évente 100-150 ezer köbméter kavicsmennyiséget rakott le a folyó. Ez nem csupán a medret érintette, hanem a hullámteret is, a középvízszint átlagosan körülbelül 1 méterrel emelkedett ez idő alatt. Értelemszerűen emiatt az árvizek is egy méterrel magasabb értékkel vonultak le.


Még álltak a töltések, mikor a Szigetköz alsó és középső részét már elborította a víz. A szivattyútelepek nem bírtak ekkora víztömeggel megbírkózni, sok helyen csónakból arattak 1954 júliusában. 
A hetvenegy éves kisbodaki Pintér Ferenc – aki a gáttól száz méterre, az egykori szülői házukban él – tanúja volt annak a pillanatnak, amikor átszakadt a töltés, s kártyavárként omlott össze a családi házuk. Mint mondja: ez máig torokszorító érzés számára.

– A gát a mostaninál két méterrel alacsonyabb volt akkoriban. Huszonegy éves voltam, éppen sorkatonai szolgálatomat töltöttem Várpalotán. A rádióból és az újságokból értesültem az otthoni hírekrõl, valamint a szüleim leveleibõl tudtam: egyre nagyobb a baj. 1954 júliusában sorra küldték haza a szigetközi katonákat. Mire hazaértem, már olyan magas volt az ár, hogy mindenki összepakolt Kisbodakon: ruhaneműt, élelmet, gabonafélét. Az unokabátyámék Máriakálnokon laktak, s eljöttek lovas kocsival: õk segítettek elhurcolkodni.

Rengeteg „lapátos" ember volt itt az ország minden részébõl. Építették és erősítették a nyúlgátakat. Ennek ellenére átázott a töltés, olyan puha volt, mint a gumi. Már az árvizet megelőzõ tél is csapadékos volt, ráadásul kora tavasszal is sok eső esett. Ezután megjött a márciusi köd: a szigetközi ember ebből mindig tudta: száz napjára nagy víz lesz. Ez a tapasztalat mindig be is igazolódott, amíg nem terelték el a Dunát. Folyamatosan áradt azon a nyáron a folyó, aztán „zúgva, bőgve törte át a gátat".

– Július 15-én dél körül aztán nem bírta tovább a töltés, s átszakadt az iszonyú nyomás alatt. Apám szülei már felrakodtak a kocsira, én pedig kémleltem a vizet: a szakítás pillanatát is láttam. A faluban félreverték a harangot. A töltés alsó része teljesen átázott, az ürgelyukak is megteltek: megkereste a Duna az útját. A szlovák töltéstől idáig 3–4 kilométer szélesen mindenhol víz volt: óriási nyomást kellett addig is tartania a gátnak. Amikor menekültünk ki Kisbodakról, visszanéztem a házunkra: úgy rogyott össze, mint egy kártyavár. A nagykapu teteje felett folyt át a víz: ment Dunaremete és Darnózseli felé. Odaveszett a konyha- és szobabútorunk. Szó szerint a sarkunkban volt az ár, úgy siettünk Püski felé, mint akit kergetnek. Dunaremeténél 622 centiméterrel tetőzött a folyó. A teheneket utána kötöttük a lovas kocsinak, a disznókat autóval elvitték a katonák: ezeket úgy kellett megkeresni, én például Újrónafőnél találtam meg enyéimet.
 
– Az egész falut ki kellett telepíteni: mi Máriakálnokra kerültünk. Csakhogy éjfélkor ott is verték az ablakot, hogy meneküljünk, mert „itt a Duna". Így aztán Mosonmagyaróvárra mentünk, Szalay Zoltánék fogadtak be bennünket. Azonban ott is mindig gátat kellett építeni, mert Feketeerdő, Dunakiliti felől jött a folyó, kereste a laposokat. Kisbodakról a gátőrnek is menekülnie kellett.

Édesapja itt maradt: az egyik szivattyútelepnél már tüzesek voltak a motorok, azokat irányította. Az épület egyik felét ki kellett bontani, akkora volt benn a hőség. Addig jártak a gépek, amíg Lajos bácsit is majdnem elvitte a víz. Ekkor állították meg a szivattyúkat, melyeket az árvíz után el kellett vinni „rosszvasba". Néhány őr maradt csak a faluban: ők csónakkal járták a házakat, s a trágyadombon rekedt tyúkokat etették, s összeszedték a tojásokat.

– Én is visszajöttem hamarosan: Püskin elkötöttem egy csónakot, s hazalapátoltam.

Nem féltem akkor sem, most hetvenegy éves vagyok, s még „meg tudom evezni a vizet". Körülbelül egy hónapig voltunk távol, iszonyú büdösre értünk haza, fertőtleníteni kellett, hatalmas volt ugyanis a járványveszély. Eltakarítottuk a romokat: az egész falu összefogott. Állami segítséget is kaptunk, vonaton jött a cserép és az építőanyag. Amerikából kukorica, olaj, búza és takarók érkeztek. A bútorokat jutányos áron kaptuk meg. Több száz önkéntes kőmûves dolgozott a faluban. Nyár végére már lakható lett a házunk, még a villanyt is bekötötték. Hamarosan a töltés magasságán is emeltek. Szerencsére emberi életben nem esett kár az árvíz idején. Talán 15–20 épület maradt épségben Kisbodakon.

Ásványráró víz alatt 1954.

Július 15-én és 16-án a sok helyütt a töltéskoronáig emelkedő hatalmas víztömeg nyomását nem bírta tovább tartani az átázott töltés, amely egy hatalmas szivacshoz hasonlóan kocsonyaként rengett a vízügyi dolgozók lába alatt. Pozsonynál ekkor 10230 köbméter volt a Duna vízhozama másodpercenként (Budapesten az átlagos vízhozam kb. 2300 m3/sec). A töltés alatt lévő, főként elhagyott medrek laza üledékein átjutó víz talajtörést okozott Kilitinél, Kisbodaknál és Ásványrárónál. Egyszerre 550 millió köbméter víz zúdult a Szigetközre, ahol már zajlott a lakosság evakuálása. Összesen 30000 embernek kellett elhagynia otthonát.
 
A nyolcvanegy esztendős ásványrárói Vadász Ernő már az ötven évvel ezelőtti árvíz idején is a vízügynél dolgozott, késõbb harminc évig gátőrként tevékenykedett.

– Abban az évben egész tavasszal „nagy víz" volt, másfél hónapig volt árvízkészültség, s egyre súlyosabb lett a helyzet. Az egész ásványrárói töltésszakaszt másfél méter magas nyúlgát tartotta. Nehéz volt a dolgunk, mert a töltés innenső oldala szántó volt, így a buzgárt sem nagyon lehetett megtalálni a gabonától. Az árhullám elől mindenkit ki kellett telepíteni a faluban. A fiatalokat és a gyerekes anyákat már a gátszakadás előtti nap elvitték: az én családom – feleségem és az akkor egyéves kisfiam – Pannonhalmára került. Én itt maradtam, a házunkat nem vitte el a víz, csak az udvarig jött be. Ásványrárón maradni csak saját felelõsségünkre lehetett.

Az akkori töltés ahhoz a vízhozamhoz gyenge volt, érthető, hogy nem bírta a nagy nyomást. Július 15-én háromnegyed tizenegykor adta meg magát. Én mindennap a töltésnél dolgoztam, folyamatosan töltöttük a homokzsákokat, hullámverés ellen védekeztünk, erősítettük a nyúlgátakat. A gátszakadás után uszályok hozták be a falu szélére a köveket, azokat pakoltuk. Kétszáznyolcvan házat öntött el a folyó, s 2400 embert kellett kitelepíteni. Miután lement a víz augusztus derekán, kijött egy bizottság, s felmérte a károkat.

Megérkeztek a „közerők" – katonák, tűzoltók, gyári munkások – s megkezdõdött az újjépítés. A község hálája jeléül az egyik utcát például Szerszámgépgyár utcának nevezte el, a segédkezet nyújtó gyári munkások miatt. A mi házunkat is elbontották – mert az alapot alámosta a folyó –, majd újjáépítettük. A vályogházak persze egytől egyig összecsuklottak. Őszre nagyjából helyreállt a rend a faluban. Az árvíz után egy évvel gátőr lettem, s harminc évig töltöttem be ezt a tisztséget.

Győr-Révfalu

A Szigetköz töltésekkel övezett belső részébe jutó Duna a domborzatviszonyok miatt Győr felé hömpölygött elpusztítva mindent ami az útjába került. Július 20-án a Győr városát védő északi körtöltés is átszakadt Révfaluban, a Tábor utcánál. Így az a furcsa helyzet állt elő, hogy a Mosoni-Duna mentén szilárdan álló töltéseket megkerülve a Duna a mentett ártér felől tört be a városba. A Szigetköz keleti részében összegyűlő vizek visszajutását később éppen a dunai töltések akadályozták meg. Győr-Révfaluban 5 napig tartott az árvíz, amely a Mosoni-Dunán átívelő hídfőt leszámítva mindent elborított. A Damjanich utcában 3,6-4 méter magas vízoszlopot mértek. Az áldatlan állapotokat az apadás megindulása után a Gönyű felé eső töltések felrobbantásával sikerült megoldani, amikor is a Szigetközt borító ár gravitációs úton visszatérhetett a mederbe.
A hetvenhét éves doborgazszigeti Haselberger Lajosné szerint bár időben fel tudtak készülni a gátszakadásra Kilitinél, mégis bútoraik és a házuk is odaveszett.

– Az állatokat a lovas kocsihoz kötöttük, a ruhákat felpakoltuk, s indulnunk kellett egy mosonmagyaróvári iskolába. Érkezett ugyanis a hír, hogy Dunakilitinél hajnalban átszakadt a töltés, s néhány órán belül már ott is volt a házunknál. Az épület összerogyott, a berendezések összetörtek, mindent elvitt az ár. Az ablakunk magasságáig volt a folyó szintje. Állami segítséggel aztán egy hónap elteltével kezdhettük el az újjáépítést. Ugyanarra az alapra építkeztünk, az ország minden részéről érkezett segítség a faluba.

„Mégis... tudja, mennyire hiányzik nekem az a Duna, mely rengeteg katasztrófát okozott abban az időben? Hiányzik az, amikor az őszi ködök idején dudálnak a hajók: itt volt ugyanis a horgonyzóhely. Zörögtek a vasmacskák, román hajók érkeztek. Meg is maradt az a szólás a faluban, hogy »olyan kiabálással vagy, mint a román hajósok«. Hiányzik a folyó, pedig mennyi borsot tört az orrunk alá!"

Győr-Révfalu víz alatt

A Szigetköz 65000 holdas területéből 35000 állt víz alatt. A védekezés költsége és a károk akkori értéken meghaladták az 500 millió forintot. Közel 1400 - többnyire vályogból épült - ház dőlt össze, 2000-nél több sérült meg. Feketeerdő és Dunaszentpál települések szinte sértetlenül vészelték át az árvizet, e két falu kivételével azonban mindenhol tetemes károk keletkeztek. A legrosszabbul az Alsó-Szigetköz járt. Győrladamér, Győrújfalu, Győrzámoly, Dunaszeg, Kisbajcs, Szőgye szinte teljesen elpusztult. Kisbodakot az árvíz levonulása után odébb kellett költöztetni, magasabb területre, Ásványrárón, Vámosszabadiban az épületek fele összedőlt. Az árvíz levonulása után a fertőtlenítés volt az első és legfontosabb dolog, hogy elkerüljék a járványveszélyt. A kiöntött pöcegödrök és az elhullott állatok még hetekkel az árvíz után is elvislehetetlen bűzt árasztottak.

Az árvíz levonulása után a vízügy legfontosabb feladata volt, hogy az gátszakadást előidéző okokat feltárják és orvosolják. Az 1899. évi árvízre méretezett töltések már nem nyújtottak elegendő biztonságot. A töltéseknek mind a koronaszintjét, mind pedig a talpszélességét növelni kellett. Ezen kívül a Csehszlovák Közös Műszaki Bizottsággal együtt döntöttek a hajózó meder kotrásáról. 1956-60 között 1,24 millió köbméter kikotort kavicsot helyeztek el a párhuzamművek mögé, valamint a mellékágrendszerekbe. A beavatkozásoknak is köszönhető, hogy a Szigetközt nem fenyegette már az 1956. évi jeges árvíz, valamint az 1965. évi extrém hosszú árvíz. Ez utóbbi már sehol sem okozott töltésszakadást magyar szakaszon.
  
Árvízi utcanévtábla Ásványrárón
  
Az árvizi károk felszámolásában magyar adományozók, magyar gyárak mellett rengeteg külföldi segítség is érkezett. Ásványrárón a mai napig viseli egy utca a (Győri) Szerszámgépgyár nevet, hálából az újjáépítésben nyújtott segítségért.
 
Révfalusi emlékmű Győrben

Ha a Szigetközben járunk, szinte minden falu történetében visszatérő elem az 1954. évi árvíz, mindenhol külön fejezetet szentelnek e kérdésnek az információs táblákon. Kopjafák jelzik a gátszakadások pontos helyeit az Öreg-Duna melletti töltések tövében Kilitin, Kisbodakon, Ásványrárón. Győr városában két emlékmű emlékeztet a gyászos eseményre, egyik a belvárosban, a másik Révfalun.

A kisbodaki töltésszakadás helyén felállított kopjafa


A bejegyzésben szereplő idézetek forrása: http://szigetkoz.eu/sajto/50eve.htm

Érdekes cikkek az árvizet kiváltó időjárási jelenségről, a magassági hidegcseppről:

2013. május 21., kedd

"Római part - ameddig tart" - Egy kiállítás képei



Egy héten keresztül látogatható a Nádor utca 22. szám alatt található Korczak-teremben "Római Part - ameddig tart" című kiállítás. A fotókiállítást a tervezett mobilgát ellen szerveződő "Maradjanak a FÁK a Rómain" elnevezésű civil koalíció kezdeményezte a Védegylettel és a VaLyo Város és Folyó csoporttal együtt. Képeket elvileg bárki beküldhetett (feltéve ha értesült a lehetőségről). Minden képet nem volt lehetőség kiállítani, annyi érkezett a felhívásra. Ezen a kiállításon a legszebb pályamunkákat válogatták össze, valamint Bárdos Deák Péter "ilyen volt-ilyen lett" képeit. Két képeslappal a Dunai Szigetek blog is jelen van a kiállításon, melyekért a profila.hu-nak jár elsősorban a köszönet. Valamint a szervezőknek, amiért e két kép miatt engem is meghívtak.

Római Part - Sarnyai Krisztina képe

A mai (2013.05.21 10 óra) megnyitón beszédet mondott Dr. Szabó Marcel, a jövő nezedékek érdekeinek védelmét ellátó biztoshelyettes. Jelen volt a Vida Gábor akadémikus, Bárdos Deák Péter a Duna Chartától, valamint Csemez Attila az MTA Tájépítész Albizottságától és a délelőtti időponthoz képest meglepően sok érdeklődő.


Dr. Szabó Marcel megnyitó beszédében jó volt hallani, hogy még mindig lát esélyt társadalmi párbeszédre. Valamint arra, hogy a 432-2000 fát veszélyeztető mobilgátnak még létezhetnek alternatívái, például a kerítések nyomvonalában futó, tájba valamivel jobban illeszkedő támfal. A rendezvényen elhangzottak MTI összefoglalója itt olvasható: http://www.portfolio.hu/ingatlan/varoskep/lehetseges_kompromisszum_a_romai-parton.184150.html

 
 
A megnyitón elhagzott vers talán jól visszaadja a Római Part hangulatát:
Simon Balázs: Római part

Egy dunaparti sáv, aztán
Derékszögben az a mesés fasor,
A Rozgonyi Piroska dús platánjai,
Pöndör kéregcsíkok az aszfalton,
Mint száraz papirusztekercsek esnek
Szét a láb alatt – addig a csónakházi
Placc, a parti sáv, fellocsolt por,
Egy-egy sínpár a csónakliftekhez,
Fabódékban lacipecsenye-hal és, persze,
Sör, kimustrált killbe ültetett
Muskátlik, néhány pad, ott ettünk akkor
Is, ez volt a zárlat: bágyadt ég,
Kitűnő fáradtság, a jegenyék borzonganak,
Zizegnek fönn, a muskátlik alig
Rebbennek, söntésből recseg a meccs,
Mi hallgatunk, „finom a hal”, nézem a
Papírtányéron a lefosztott vázat, olyan,
Mint az a halott csónaktest, egy sirály
Körözött, emlékszem, fönt, és mintha
Álomban, nehéz tagokkal, evezéstől,
Víztől, naptól kábán indulunk, a
Sarkon, mielőtt a platánsorba lépnénk,
Visszanézünk, még egyszer a Dunára és a
Poros töltésút, amit olyan rég ismerünk,
Lejátszódik, pördülnek föl a csónakok,
Itt-ott biciklisek, pocakos partiak,
Gyerekek, cserzett öregasszonyok, és,
Mintha függönyt húzna el, víztajtékban,
Párában lebukik a Nap, még épp kiköt a
Hófehérke, lágyan csapkodja a stégeket.

Sárgarigó (Oriolus oriolus) - Nehézy László képe

Mivel a kiállítás csupán május 29-ig látogatható, így valószínűleg sok vidéki érdeklődőnek jelent könnyebbséget ezen a linken végignézni a kiállítást. (ha nem működne: http://www.ajbh.hu/)

2013. május 19., vasárnap

Sehányadik kerület? - Közvetlen fővárosi irányítás alá kerülhet a Margitsziget


Egy 2013. május 21-én tárgyalandó törvényjavaslat alapján valószínűsíthető, hogy véget ér a XIII. kerület 63 évig tartó "uralma" a Margitsziget fölött. A Navracsics Tibor által benyújtott javaslat alapján a sziget közvetlenül a főváros igazgatása alá kerülhet. A sziget alig 105 éve van a főváros tulajdonában, története alapján nem csak a XIII. kerület tarthatna igényt rá. Lássuk ki és mikor bírta a Margit-szigetet!

Szökökút a Margitszigeten (egykor.hu)
  
Kezdetben a sziget királyi vadaskert lehetett, erre utalhat a Nyulak-szigete név. 1225-ben II. András (Endre) király a Szent Mihály prépostságnak, azaz premontreieknek adományozta. A tartárjárás után a szigeten épült fel az esztergomi érsek és a johanniták vára, a domonkosok apácakolostora, valamint egy ferences kolostor. Valószínűsíthető, hogy kisebb falu is állhatott a szigeten, ahol a szolgák laktak. A török pusztítás után 1686-ban újra magyar fennhatóság alá került szigeten a domonkos apácák jogutódjaira szállt a tulajdonjog, akik ebben az időben a Pozsonyból visszatelepülő klarissza apácák voltak. Ők nem építették vissza a romokat, hanem bérbeadták a szigetet a környékbelieknek, akik legelőnek használták. A XVIII. vége felé Majerffy bérlőé volt, aki szőlőtermesztéssel is próbálkozott. 1790-ben birtokcsere révén került a Margit-sziget Sándor Lipót főherceg tulajdonába. Ő a Schönbrunni park példájára kívánt itt egy nyári lakot és egy hozzá tartozó kertet kialakítani.
 
A sziget-alapító József nádor (wikipedia.org)
1796-tól József nádor tulajdonába ment át a sziget. Az ő hatalmas munkája során alakult ki a Margit-sziget ma ismert jellege, megszokott látvány volt, amint metszőollójával maga is munkálkodott a parkban. 1866-tól József (Károly Lajos) főherceg a tulajdonosa. Érdemes megjegyezni, hogy ekkoriban még létezett a Festő-sziget a Margit-sziget déli csúcsánál, amely Buda város tulajdona volt, ezért nevezték Kis Budai-szigetnek is (Klein Ofner Insel). A Margit híd szigeti lejárója építésekor adomány fejében ez a kis sziget is főhercegi tulajdonba került, így megindulhatott a feltöltés, melynek révén kialakult a Margit-sziget mai megnövekedett területe. 1908-ban a főherceg eladta a Margit-szigetet a fővárosnak, mely a közmunkatanács kezelésébe ment át. Egészen eddig a pillanatig a sziget nem tartozott egyetlen kerület fennhatósága alá sem. Talán ez az állapot lebeghetett a mostani törvényhozók szeme előtt is. 

1950-ben, Nagy Budapest kialakításakor nyilvánvalóan politikai okokból kapta meg a "proletár" XIII. kerület a "burzsoá" III. kerülettől a szigetet. Az 1938-ban még Magdolnaváros néven alapított XIII. kerület ez idő óta megszakítás nélkül bírta a Margit-szigetet. Ez az állapot érhet véget 2013. június 30-i határidővel, amennyiben az alábbi hírnek hitelt adhatunk:

"A fővárosi önkormányzat közvetlen irányítása alá kerülne a Margitsziget Navracsics Tibor javaslata szerint; a közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken nyújtotta be a vonatkozó javaslatot az Országgyűlésnek.
A tárcavezető ezt azzal indokolta, hogy a - jelenleg a XIII. kerülethez tartozó - terület kiemelt idegenforgalmi jelentőségű, a fejlesztése túlmutat egy kerületi önkormányzat stratégiai tervezésében rejlő lehetőségeken. Navracsics Tibor jelezte: a Margitsziget Budapest azon területeinek egyike, amely kiemelt az ország turisztikai megítélése szempontjából. A közvetlen fővárosi irányítással biztosítható, hogy a Margitszigetet érintő fejlesztések szervesen illeszkedjenek a Budapestet érintő nagyszabású koncepciókba.
   
A benyújtott törvényjavaslat szerint a területen a fővárosi önkormányzat a külön törvényekben meghatározott egyes feladat- és hatáskörök tekintetében eljárni jogosult hatóság, továbbá a helyi önkormányzati feladatokat is a főváros veszi át. Szabályozza azt is, hogy a Margitszigeten található ingatlant nem lehet lakóhelyként bejelenteni.
Az előterjesztés rögzíti a XIII. kerület módosított határát is. A fővárosi önkormányzatnak korábban nem volt közvetlenül irányított közigazgatási területe. A törvény a tervezet szerint 2013. június 30-án lépne hatályba."
 
 
Az exterritoriális Margit-sziget 1893-ban (fehérrel) (forrás: egykor.hu)
 
A mostani döntés mögött is találhatunk politikai felhangot, hiszen a XIII. kerületben választottak egyedül szocialista polgármestert Budapesten 2010-ben. Érdemes lesz figyelemmel kísérni a döntést, ugyanis arra még nem volt példa, hogy a fővárosban lehessen egy olyan terület, amely egyik kerülethez sem tartozik. Már csak azért is fontos döntésről van szó, mert felcsendültek már  bizonyos aggódó hangok azzal kapcsolatban is, hogy esetleg újra bevezetik a belépődíjat, mely egészen 1918-ig érvényben volt. Az Országgyűlés várhatóan 2013. május 21-én délután dönt a kérdésről.

A Margit-sziget még a III. kerület tulajdonában

Amennyiben a közeljövő újabb információkkal szolgál, természetesen frissíteni fogom a bejegyzést. Hiszen Magyarország legfontosabb dunai szigetéről van szó.

2013. május 16., csütörtök

Kik érted haltak, Duna szabályozás


Egy magányos fehér kő áll a Szigetközben, Ásványráró határában, a falutól keletre, az árvízvédelmi töltés és a Duna között. Váratlanul bukkan elő kis facsoport közül, és első ránézésre mintha világháborús emlék lenne. Az ártér dús füvén legelésző gulya ad bukolikus hangulatot a tájnak, melynek egyhangúságát fűz és nyárligetek törik meg. Vajon ki állíthatta ezt az emléket és kinek? Ahogy közeledünk hozzá, lassan láthatóvá válik a rajta lévő felirat. 


Fémből készült korlát tartja távolt a teheneket tőle, az egyenlő oldalú hasáb elejét két tuja jelzi. Nevek sorakoznak rajta - összesen 35 - mindegyik egy évszámmal. A legelső év az 1886 a legutolsó pedig 2004. Érdekes, hogy a férfiak között akad egy női név is. 




Lassan eloszlik a homály a rejtélyes emlékmű körül. A fehér kőhasáb harmadik oldalán megtaláljuk a magyarázatot, miért pont ide az ártér kellős közepére építették annak idején .


A szokatlan név mögött a magyar vízzügyi szolgálatban elért komoly életmű áll. Kofranek Vendel királyi műszaki tanácsos (1875-1933) egyik első munkája a Temes folyó menti kistopoloveci árapasztó zsilip felépítése volt. Ezután vezette a miskolci vízügyi mérnöki hivatalt, közvetlenül a háború előtt a Szegedi Helyszínelési Felügyelőségen dolgozott. A Világháború után vezette a Nagykanizsai Folyammérnöki Hivatalt és ekkor készítette el az Old-Barcs közötti Dráva-szakasz szabályozási terveit. Élete végén átkerült a Győri Folyammérnöki Hivatal élére. Ásványráró mellett, munka közben szívroham végzett vele, mindössze 58 évesen.


Halála helyén a Győri Folyammérnöki Hivatal nemcsak az ő, hanem minden más Duna szabályozás következtében elhunyt kubikos, gátőr, mérnök emlékét megörökítette.
 

A Dunával vívott harcok áldozatainak ez talán az egyetlen magyarországi emlékhelye. Az Öreg Duna mellett a Völgyi-szigettel szemben áll a parton, az 1816,8 folyamkilométernél.

2013. május 12., vasárnap

Nem bántja a szemét?


Pillepalack. Fél papucs. Gumilabda. Vodkásüveg. Női szandál. Törött deszka. Nejlonzacskó. Dezodoros flakon. Plüssállat. Dobozos sör. Gyökeres tuja. Műanyag szék. Babakocsikerék. Higítósflakon. Cigarettacsikk. 100 literes műanyag ballon. Bója. Tejesdoboz. Melltartó. Karácsonyfa. Hungarocell tábla. Minden, ami boltban kapható, megtalálható az ártéri erdőkben. Sajnos. A Duna parton annyira a táj képévé vált a a szemét, hogy gyakran már észre sem vesszük. Mivel sem a szemét, sem az erdő nem a miénk, eszünkbe sem jut felszedni. Mégis mi kellene ahhoz, hogy ártéri - többnyire védett - erdeink megtisztulhassanak?
 
forrás: greenfo.hu

Elsősorban érdemes tudni, hogy mi lesz a szemét sorsa, miután elkészült a szép új házunk és az utolsó plató építési törmeléket/kommunális hulladékot is sikeresen elhelyeztük a közeli ártéri erdőben.

A legközelebbi áradás felkap belőle minden mozdítható anyagot, ami könnyebb a víznél. Ha bejön a parti telektulajdonosok számítása, a kirakott avart, zöldhulladékot mind elviszi a víz. Meddig? Általában a következő erdőig, ahol fennakad. Aztán jön egy másik árvíz és még lejjebb megy a cucc, esetleg gyarapodva a vízparton horgászók, táborozók (különös ismertetőjelük az elégetett sörösdoboz és pillepalack!) szemetével. Akik arra gondolnak, hogy majdcsak elviszi a kitett szemetet a víz csak abba nem gondolnak bele, hogy feljebb a folyón lakik pár ugyanilyen mentalitású ember. Így hát a Duna el is viszi az övéket, de hozza helyette a másét. Lassan ez az egész eljut a tengerig. Az már messze van, nem a mi gondunk - gondolja az egyszerű polgár, majd hazamegy és kinyit egy tengeri halkonzervet. Majd leül a gép elé és megnézi ezt a videót.


A kelet-ázsiai és észak-amerikai folyók által összehordott elképesztő mennyiségű hulladékból óriási szigetet alakítanak ki a tengeráramlások. Így alakul ki a világ legnagyobb szemétszigete a Csendes-óceán kellős közepén. A napsugárzás, mechanikai hatások, és a tengervíz hatására széteső műanyagok aztán belekerülnek a tengerben és tengerből élő állatok szervezetébe.

Van akit ez a film megdöbbent és elhatározza, hogy ezentúl odafigyel arra, hogy ne szemeteljen. Vannak olyanok is, akiket csak akkor zavar a szemét, ha a saját telkükön, kedvenc Duna-szakaszukon halmozódik. Tehetetlen dühük egyfajta megnyilvánulása a laminált ártéri próza, erősen felszólító módban írva. Ezeket már egy ideje gyűjtöm az utókor számára. Leszögezném, hogy a gondolatok gyakran az én fejemben is megfordulnak, de a lényegét tekintve ez is csak szemetelés. Egy példa a Palotai-szigetről, amely valóban katasztrofálisan néz ki szemét szempontjából.


Egy másik példa, ha jól emlékszem Surányból, erősebb nyelvezettel, gondosan fóliázva és lécre rajzszögelve.


Sokkal kulturáltabb megoldás, egyben a kedvenc táblám. Vajon gyártják még?


Az ártéri erdőkben található szemét jelentős hányada "parti" eredetű, azaz az emelkedő víz mossa be őket a folyóba. Elenyésző hányad az, amit a Dunán közlekedő hajókból közvetlenül kerül bele a vízbe. Hajókról egészen más jellegű szennyeződések kerülnek a vízbe: olaj, üzemanyag, tisztítószer.

Az ártereken csupán a jég- (szemét) hegy csúcsával találkozunk, csak azt a hulladékot látjuk, amelyik úszik a vízen. Mi lehet a mederben?  Ezek a dolgok általában alacsony vízállásnál bukkannak elő. Törött üveg, fém és sitt, mely mennyiségét és súlyát tekintve sokkal jelentősebb bár láthatatlanabb, mint a pillepalack szőnyeg. Végső soron a sitt ugyanolyan mederanyaggá válik idővel, mint a kavics, homok, iszap. A vas is elrozsdásodik, sőt a törött üveg is lecsiszolódik idővel, évek múlva már nem vágja el az ember lábát a strandon. Ennek ellenére egyetlen helyen van keresnivalójuk; az újrahasznosító üzemben vagy a kijelölt lerakóhelyen.

Égető-szigeti szeméttenger Vácott
 
Rengeteg ok vezethet oda egy embert, hogy a szemetét az ártéren rakja le. Az egyéni felelősség tekintetében elsődleges ok a spórolás (ebben nagyon jók vagyunk, kivéve ha mondjuk tévéről, telefonról van szó), nemtörődömség (senkit nem érdekel, mi van a lakópark falain kívül, csak az én kertemben nőjjön rendesen a tuja meg a fű!), kényelem (minek gyűjtögessem a csikkjeimet? Eldobálom, úgyis lebomlik!) Probléma az is, hogy a legtöbb helyen nincsenek kihelyezett kukák. Vagy ha vannak, nem ürítik őket rendszeresen, legfeljebb az árvizek. Legegyszerűbb persze az lenne, ha mindenki hazavinné a saját szemetét, sőt ha lehet valamivel többet is annál. Ehhez persze le kell győzni magunkban azt a jogos kételyt, miszerint szélmalomharc a szemétszedés folyópartokon.

Palotai-szigeti idill
  
Szerencsére vannak jó kezdeményezések szerte a Duna mentén, az árterek megtisztítására. Tavaly már beszámoltam a Magosfa Alapítvány Ipoly takarításáról, idén ugyanők megtisztították a nagymarosi Sólyom-sziget környékét. Gödön ugyancsak minden tavasszal várost takarítanak, a részvevőket vendégül is látják ebédre. Éppen április utolsó hétvégéjén tisztult meg ez a település és jó hír, hogy a szervezők évről-évre kevesebb hulladékkal találkoznak. Az alkalmat megragadva szeretnék mindenkit kérni, ha szemétszedési akcióról hall bárhol az országban, küldjék el a Dunai Szigetek elérhetőségeire (facebook, email) a részleteket és a szerény lehetőségekhez mérten megpróbálom majd népszerűsíteni ezeket.

Érd, külváros
Szemétszedésre különösen az árvizek levonulása után van jó lehetőség. Lehet csinálni egyénileg, családonként, lehet baráti társaságok közti versenyt szervezve vagy iskolai feladatként kiadva. Kifejezetten érdekes dolgokat lehet találni...

Motivációt jelenthetne ha mondjuk a pillepalack és a sörösdoboz is bekerülhetne a visszaváltható csomagolások kategóriájába. Egészen biztos vagyok benne, hogy emberek áradás után tökéletesen tisztára pucolnák az ártereket. Jó lenne, ha sikerülne megélnünk ezt a döntést.






Aki pedig kirándulásai során hasonló táblákkal találkozik, küldjön fényképet róla!

2013. május 11., szombat

A római jog szerint "mozgott" a dunai határvonal


Nagy Szent I. Justinianus római császár (527-565) institutiói között bukkant egy érdekes részletre Szabó Pál olvasónk, melyben a törvény a folyóban keletkező szigetek birtokjogát szabályozza meglehetős részletességgel. A Duna hosszabb-rövidebb megszakításokkal a XII. század végéig határfolyó volt a Magyar Királyság és a (Kelet-) Római Birodalom között, így nagy valószínűséggel a Nándorfehérvártól (Singidunum) a Deltáig terjedő szakaszon is e szerint alakult a birodalmi határ.


[...] Továbbá amit a folyó, mint hordalékát a földedhez növeszt, az a ius gentium értelmében a tiéd. A hordalék észrevehetetlen gyarapodás, és az tekinthető hordaléki növekedésnek, ami oly lassan gyarapszik, hogy nem tudod a pillanatonkénti gyarapodás mennyiségét megállapítani. Ha a folyam ereje telked egyrészét elszakítja s a szomszédod földjéhez sodorja, nyilvánvaló, hogy az a tiéd marad. Természetesen ha hosszabb időn át ottmarad a szomszéd telkén, s a magával hozott fák abba a földbe is gyökeret eresztenek, ettől az időtől fogva úgy tekintendő, mint a szomszéd telkének gyarapodása. A tengerben keletkezett sziget - ami ugyan ritkán történik meg - azé, aki elfoglalja, mert úgy tekinthető, mint senki földje. De ha a folyóban keletkezik sziget - ami gyakrabban megesik -, akkor, ha a folyó közepén fekszik, azok osztozkodnak rajta, kik a folyó két oldalán parti telektulajdonosok, mégpedig birtokaiknak a folyómenti szélessége arányában. Ha az egyik parthoz van közelebb, csak az ez oldali parti birtokosoké lesz. Ha a folyó valahol két ágra szakad s később ismét egyesülve valakinek a földjét szigetként körülzárja, a föld azé marad, akié azelőtt volt. Ha a folyó természetes medrét teljesen elhagyja és másfelé tör utat magának, a régi meder azoké lesz - kinek-kinek földje a partmenti szélesség arányában -, akik azon a partszakaszon parti tulajdonosok, az új meder pedig oly jogi megítélés alá esik, mint maga a folyó, azaz közhasználatú lesz. Ha pedig a folyó bizonyos idő múltán régi medrébe visszatér, az új meder ismét a két parti földtulajdonosoké lesz. Egészen más dolog az, ha valakinek egész földjét elborítja az árvíz. A föld jellegét ugyanis az árvíz nem változtatja meg s ezért ha a víz visszahúzódik, nyilvánvaló, hogy a telek azé marad, akié volt. [...]

Birodalmon belül ennek persze a folyóparti birtokosok nem minden esetben örültek, de az élelmesebbek talán nem az alámosott szakaszokon vásároltak telket. A leírás szerint a Római Birodalom folyami határai ún. mozgó határok voltak, melyek állandóan alkalmazkodtak a folyók futásához. Ilyen határvonal jelenleg Magyarországon is van, Szlovákia felé az Ipoly, Románia felé pedig a Maros. Itt 10 évente újrarajzolják az ország határait attól függően, hogyan változott a folyók futása. A folyami határok másik formája a stabil határ, amikor mindegy merre kanyarog az új meder, a határvonal állandó marad. Erre jó példa a horvát-magyar határon kanyargó Dráva.

Érdekes lenne, ha egy képzett jogász megírná nekünk, hogy a jelenlegi magyar törvények hogyan szabályozzák a születő szigetek tulajdonjogát! 

Frissítés! Már meg is érkezett:
[...] A 2011. évi CXCVI törvény 4. § (1) Az állam kizárólagos tulajdonába tartoznak d) a felszín alatti vizek, a felszín alatti vizek természetes víztartó képződményei, a folyóvíz és természetes tavak elhagyott medre és a folyóvízben, természetes tavakban újonnan keletkezett sziget, valamint az 1. mellékletben meghatározott folyóvizek, holtágak, mellékágak, természetes tavak és ezek medre. [...]

JUSTINIANUS CSÁSZÁR INSTITUTIÓI NÉGY KÖNYVBEN

2013. május 8., szerda

Névtelen szigetek

 - interjú Mikesy Gáborral
a Földmérési és Távérzékelési Intézet (FÖMI) vezető főtanácsosával
  
A doktori dolgozatomban feldolgozandó terület északi részén találkoztam egy érdekes problémával, ugyanis Nagymaros határában számtalan olyan sziget található, melynek (még) nem adtak nevet. Ezek kifejezetten fiatal természeti képződmények, valamikor az '50-es, '60-as években keletkezhettek. Mivel névtelenül meglehetősen nehéz rájuk hivatkozni egy tudományos munkában, így felmerült bennem a kérdés, kinek a dolga ezeknek nevet adni. Mivel információt a legjobb közvetlenül a döntéshozóktól beszerezni, megkerestem Mikesy Gábort, aki állandó meghívottként részt vesz a a Földrajzinév-bizottság munkájában. Talán ő tud ezzel kapcsolatban felvilágosítást nyújtani. Így készült el a blog történetében az első interjú.


Dunai Szigetek (D. Sz.): Tulajdonképpen mi is az a Földrajzinév-bizottság?

Mikesy Gábor (M. G.): A Földrajzinév-bizottság (FNB) egy kormányrendelet alapján működő tárcaközi testület, amely a Vidékfejlesztési Minisztérium keretén belül működik. Sok félreértés volt már a működésével kapcsolatban, ezért célszerű itt is leszögezni, hogy nem elnevező bizottságról van szó, hanem számos, hivatalos használatra szánt földrajzinév-típus esetében a jogszabály az előterjesztések véleményezését, ill. határozathozatali jogosultságot fogalmaz meg. Szóval maga a bizottság nem nevezget el, hanem a szintén a rendelet meghatározta úton eléje kerülő előterjesztésekkel foglalkozik.

Földrajzinév-bizottságok működtetése gyakorlatilag elvárás az ENSZ részéről, ui. számos probléma adódik abból, hogy a különböző országok, ill. nyelvek ugyanazt az objektumot más és másképp nevezik (csak egy példa: egységesítések nélkül gyakorlatilag lehetetlen nemzetközi menetrendet szerkeszteni), ill. a rendelkezésre álló térképi és szöveges források is igen eltérő névalakokat tartalmaznak. 



D. Sz.: Hogyan lesz valaki a Földrajzinév-bizottság tagja? Nyelvtan ötös érettségi kell-e hozzá? Hányan vesznek részt a napi munkában és egyáltalán hogyan kell elképzelni a bizottság működésének egy napját?

M. G.: A földrajzi nevekben leginkább érintett nyolc szakágazatot (pl. a térképészetet, vízügyet, környezetvédelmet, oktatást stb.) felügyelő miniszter és 5 tudományos intézmény jelöl tagot a bizottságba. Általában évente négyszer ülésezik, apparátusa nincs, a minisztérium két munkatársa - számos egyéb tevékenysége mellett - látja el az FNB elnöki és titkári funkcióit. A bizottság szorosan együttműködik a Földmérési és Távérzékelési Intézettel, ahol egy fő a Földrajzinév-tár vezetésével van megbízva (ez lennék én.) 

A nyelvtan 5-öst már csak azért sem vizsgálja senki, mert a nyelvhelyességi és helyesírási kérdések specialistái is (az MTA Magyar Nyelvi Bizottsága, ill. Nyelvtudományi Intézete képviseletében) helyet foglalnak a bizottságban. 

 
D. Sz.: Létezik egy olyan adatbázis, ahol az összes magyarországi földrajzi név szerepel?

M. G.: Ez nagyon szép lenne, de akkor is majdnem lehetetlen feladat, ha igen szűken - mondjuk 1:10000 méretarányú, térképi használatra szánt nevekre vonatkozóan definiálnánk az adatbázis célját. Ti. a névkincs folyamatos átalakulásban van, és ezt a folyamatot a földfelszín természetes és mesterséges változásai, ill. a földhasználatban bekövetkezett változások ugyanúgy befolyásolják, mint azoknak a szűkebb és tágabb közösségeknek a nyelvállapota, az ismeretei, igényei, szempontjai,  amelyek használják a földrajzi neveket. És akkor még nem is beszéltünk az egy közösségben meglévő változatokról, a történeti névanyagról, a nyelvjárási és kisebbségi nyelvű adatok és a köznyelvi formák különbözőségeiről.
Több térképészeti és nyelvészeti célú adatbázis létezik, melyek bizonyos területekre, vagy névtípusokra koncentrálnak. A Kárpát-medencére vonatkozóan csak a települési névtípusokra ismerek teljesnek mondható állományokat.


D. Sz.: Évente körülbelül hány új földrajzi név "keletkezik" és mi történik például azokkal a településnevekkel, ahol az utolsó ember is meghal? Létezik-e földrajzi név lemorzsolódás?

M. G.: Az új nevek zöme az épített környezet átalakulásával van összefüggésben: utca- és más közterületnevek, lakóparkok, hidak, állomások, megállóhelyek stb., valószínűleg több százas nagyságrendben. Az elnéptelenedő települések nevének sorsa többnyire az, hogy közigazgatásilag része lesz egy nagyobb helységnek, és egyelőre megmaradnak, mint településrészek nevei, teljes elnéptelenedés után is sokáig használják az épületeket valamilyen gazdasági célra, de tovább víve a nevet, és ha ezek is leomlanak vagy elbontják, akkor a terület neveként, dűlőnévként még huzamos ideig ismertek. Településnevek eltűnéséről csak száz éves távlatokban beszélhetünk. Egyéb névtípusokban gyakoribb a lemorzsolódás, pl. vizes helyek nevei könnyen eltűnhettek a lecsapolások, folyószabályozások következtében, vagy dűlők nevei a tagosítások, földosztások, a nagyüzemi struktúra kialakítása és egyéb gazdaság- és társadalomtörténeti folyamatok során. Mindazonáltal vannak olyan kisebb helynevek is, amelyek keményen dacolva a történelem sodrával, megmaradtak a korai időktől kezdve.


D. Sz.: Mit tehet az átlagember, ha felfedez egy új földrajzi formát, pl. szigetet, barlangot? Bemehet-e hozzátok azzal, hogy ennek és ennek szeretné hívni, mert ő "találta"?

M. G.: Persze az átlagember (vagy akár egy túraegylet, civil szervezet) szabadon úgy nevez egy földfelszíni alakulatot, ahogy akar, és ahogy megértik, akiknek szánja a közlendőjét. A kérdés nyilván arra vonatkozik, hogy ha szeretné a szélesebb közönséggel, pl. térképek által is megismertetni, elfogadtatni a nevet. Ennek hivatalos útja van.

D. Sz.: Hogyan zajlik ilyen esetben a hivatalos eljárás?

M. G.:  A legtöbb természetes objektum esetén két helyre fordulhat az ember (egyesület, szervezet stb.): vagy ahhoz az önkormányzathoz, amelyiknek a közigazgatási területén található az elnevezendő rész és az önkormányzat fordul a Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, vagy fordítva, a Vidékfejlesztési Minisztérium értesíti az önkormányzatot a javaslatról, és így kerül a Földrajzinév-bizottság elé.
Az önkormányzatnak mint testületnek a jogosultsága, hogy földrajzi nevekről döntsön. Az előterjesztéseket megvitatják a képviselő-testületi üléseken, és az önkormányzati határozat részeként megnevezik a további intézkedés felelősét, aki legtöbbször a jegyző, de nincs akadálya, hogy más személy járjon el. Kisebb helységek esetében nem ritkán a polgármester az. 

A fentieket azzal egészítem ki, hogy természetesen írásos anyagokról van szó, de határozott formai követelményei nincsenek. Egyértelműen azonosítani kell a helyet (ábrázolással, helyrajzi számokkal vagy egyéb módon), és célszerű leírni az elnevezés indoklását, különösen ha nem közismert szó, dolog, esetleg személy szerepel az előterjesztett névben.


D. Sz.: Nézzünk egy rossz példát! Itt van ez a videó, ahol egy jóember elnevezett egy szigetet Szálasi-szigetnek. Átmehet-e ez a név a mindennapi használatba, és ha átmegy, milyen eszköz áll a FNB rendelkezésére ennek megakadályozására?



M. G.: Az FNB magától nem tehet semmit (pl. most már több éve virít az ordítóan  hibás "Corvin-negyed" név több megálló tábláján). Civil névhasználatra nincs és nem is lehet befolyása az FNB-nek. A normálisabb emberek erejétől remélhetjük, hogy az idézett név nem megy át általános használatba. Igen, az jó lenne, ha valaki kézbe venné az ügyet, és elneveztetné, ha a videó is egy nevetlen szigetről szól.


D. Sz.: Nézzünk egy másik példát Nagymaros környékéről, itt az elmúlt 60-70 évben egy új zátony és 3 új sziget emelkedett ki a Duna hullámaiból. Mikor kapnak ezek nevet? Addig is hogyan nevezzem őket mondjuk a doktori dolgozatomban?

M. G.: Annak hangsúlyos feltüntetését a dolgozatban feltétlenül javaslom, hogy saját, nem hivatalos névhasználatról van szó, de ezen kívül nincs korlát. Neveket és kódokat és ezek elegyét is használhatod. 


D. Sz.: A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a Rákóczi híd elnevezése óta milyen érdekesebb esetekről döntöttetek? Melyik a leggyakoribb névadási/névváltoztatási eset (pl. dűlőnevek, településrészek vagy valami más)?

M. G.: Mennyiségében és fontosságában is kiemelkedő a határokon átívelő közlekedési kapcsolatokban érintett nevek ügye, ami többnyire határon túli települések (pl. Tótgyarmat vagy Szlovákgyarmat?), településrészek, állomások (Szatmárnémeti-Gőzfűrész) és néhány híd (Madách híd, Katalin híd) nevét jelenti. A településrészek komoly kihívást jelentenek, mert azokra ritkán van hiteles és egyértelmű magyar nyelvű forrás (pl. Scărişoara Nouă ~ Piskoltliget).
Sokszor fordulnak külterületi lakotthelyek nevével kapcsolatban is a bizottsághoz, mert ezekre újabban szüksége van a lakcímnyilvántartásnak (Őrhegy, Szűcsmajor, Erzsébetrét stb.)
Sok új vasútállomás kapott nevet (Móricerdő, Gönyű-Kikötő, Kispó stb.)
Dűlőnevek viszonylag ritkán kerülnek a bizottság elé. Néhány éve meg kellett erősíteni néhány boros címkén használt nevet EU-s oltalom végett (pl. az egri borvidéken Kántor-tag, Boldogságos, Szekszárd mellett Szarvas-hegy, Cegléden Fischer-tag), ami hirtelen eszembe jut.
Közterület nevekkel kapcsolatban olyan gyakran fordulnak a bizottsághoz, hogy ezek alapos előkészítéséhez az FNB ki is adott egy segédletet, bár természetesen nem kívánja az önkormányzatok hatáskörét csorbítani.


D. Sz.: Köszönöm a beszélgetést!

---xxx---

Bővebb információ a Földrajzinév-bizottság munkájáról, döntéseiről:

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...