Kelheim vizei

Habár Kelheimnél a Duna közepes vízhozama tízszer akkora mint az Altmühl folyóé, a városka vízrajzát mégis az utóbbi dominálja. Ez olyannyira igaz, hogy a helyi Kis-Dunában (Kleine Donau) is az Altmühl vize folyik. 

Kilátás a Duna-Altmühl összefolyására a "nagy" Duna-Majna csatorna megépítése előtt

Természetes állapotban, azaz az emberi megtelepedés előtt Kelheimnél feltehetően csak két vízfolyás létezett; az Altmühl és a nála kb. hússzor nagyobb vízhozamú Duna, melyek éppen itt folytak össze. Természetes állapotban valószínűleg létezett itt néhány kisebb sziget is, ezek közül néhány még 1921-ben is megvolt, elsősorban az Altmühl mentén, lásd az alábbi térképet. 

Kelheim vizei és a régi Duna-Majna csatorna

Kelheim városában a mai vízrajzi helyzet viszonylag későn, 1960-1992 között alakult ki, amikor befejeződtek a Duna-Majna csatorna építési munkálatai. Ez azt eredményezte, hogy a Dunáról a Majna felé haladó hajók az Altmühl folyót vették igénybe Nürnberg, majd Bamberg felé, melyet alaposan ki kellett szélesíteni a hajózás érdekében. Az Altmühl jelenlegi szélessége jóval nagyobb, mint azt a rajta érkező vízhozam indokolná. A kellő vízmélységet zsilipekkel szabályozzák, és már ezek építésekor is megszólaltak azok a hangok, amely a természetes vízfolyás tönkretétele és a várható invazív fajok betelepülése ellen szólaltak fel.

Kelheim vizei és az új Duna-Majna csatorna

Csakhogy akkor a probléma már adott volt, ugyanis a Duna-Majna csatorna nem ekkor épült, hanem jó száz évvel korábban, igaz valamivel kisebb méretekben. Az I. Wittelsbach Lajos bajor királyról elnevezett csatorna 10 év alatt épült fel 1836-1846 között. A 0 kilométerkő (ekkoriban valószínűleg inkább mérföldkő) éppen Kelheimben található, a Stadtknecht utca hídjánál, közel a Dunához. Ugyanis a tervezők nem a messze keletre benyúló félsziget mellett kotorták ki a csatornát a kellő méretűre, hanem Kelheim nyugati városfala és a Michelsberg között ástak ki egy új, rövidebb nyomvonalat. 

A csatorna 172,4 kilométer hosszú volt, nyomvonala kissé eltért a maitól (főként a vízválasztó környékén), de ugyanúgy Dietfurtnál ágazott ki az Altmühl-ből. Vízfelülete mindössze 16 méter széles volt, mélységét egységesen másfél méteresre tervezték. Ez a csatorna egészen 1950-ig működött, de ekkorra már a hajók mérete és a mozgatott árumennyiség növekedése miatt már nem felelt meg a kor kívánalmainak.

1960-ban a Duna-Majna csatorna is új torkolati nyomvonalat kapott, méghozzá a Gmünd és Kelheim közötti széles ártéri mezőn keresztül. A régi Altmühl-meder megmaradt a létrejövő új félsziget középvonalában, csakhogy a legtöbb térképen ezt a szakaszt Kis-Dunaként emlegetik manapság. A névváltozás okáról nem találtam adatot, de bizonyára kell, hogy legyen, mert 1960 azért nem volt olyan régen. A Kis-Duna elnevezés azért is sértő erre a mederre nézve, mert a mai napig az Altmühl vize folyik benne, amely két ponton lép ki Kelheim óváros keleti és nyugati oldalán. Ez a két vízfolyás pedig nem más, mint Kelheim két egykori várárka; a keleti Schleifergraben és a nyugati Bräugraben, melyet a mellette épült sörgyárról neveztek el. Ezek inkább csak hagyománytiszteletből maradhattak fenn, s talán praktikus okokból, hiszen a városka csapadékvizeit remekül el lehet benne szállítani. 

A Schleifergraben

Az Altmühl

A Lajos-féle Duna-Majna csatorna kikötője

A Bräugraben

A Kis-Duna

A Duna a Michelsbergről fotózva.

Mindkettő az Altmühl-ből kapja vizét az árvízvédelmi művek alatti átereszeken keresztül, bár a szabályozás előtt feltehetően az aktuálisan magasabb folyó volt hatással a szintjükre. Helyenként eltűnnek a beépített területek alatt, viszont mindenképpen meg kell említeni a Mária mennybemenetele templom melletti Sziszüphosz nevű képzőművészeti alkotást mely leginkább az utolsó előtti Pink Floyd album, a Division Bell borítóján látható arcokra emlékeztet, ahogy fémesen megcsillan a várárok vizében.  

Tulajdonképpen a két "graben" az a víztest, melyben átlényegül az Altmühl vize Dunává, ahogy az összefolyás után kelet felé veszik az irányt a régi Altmühl medrében. Ezen a szakaszon áll egy zsilipház, amely megakadályozza, hogy az árvizek kelet felől behatoljanak a városba. Ezután egy rövid, de annál vadregényesebb ártéri erdőn keresztülfolyva visszatorkollik—hová is?— természetesen az Altmühl-be. 

Mindeközben a Duna déli irányból úgy kerüli meg Kelheimet, mintha ehhez az egészhez semmi köze nem lenne. 

Kelheim szigete inkognitó módban

Néha előfordul, hogy egy sziget szeretné megőrizni magának a titkait, törli magát a világhálóról és a térképekről, sötétségben hagyva a kutatót. De ezzel nincsen semmi gond, lépünk tovább, sok ember maga is így viselkedik.

A bajorországi Kelheim városa alatt, az Altmühl folyó torkolatában található kicsiny dunai sziget olyan, mintha a folyószabályozást végző mérnökök megfeledkeztek volna róla. A Duna-Majna-Rajna csatorna megépítése során kialakított partvonal mellett található, kissé túllóg az Altmühl folyó utolsó hullámain, még mielőtt azok Dunává válnának. Főági partját biztos-ami-biztos alapon kőszórással erősítették meg, de apró mellékága egészen természetes jellegű. Miközben a Kelheimtől keletre hosszan benyúló félsziget rendezett városik park képét mutatja leginkább, mintha valaki itt felejtett volna egy darabkát a régi dunai világból. Magas füvű rét, vízbe dőlt fák, sekély, iszapos ártér váltakozik itt a mélyebb mederrészekkel. Ez a táj éles kontrasztot alkot a saal-i parton álló hatalmas vegyi üzemmel. A Kelheim Fibres viszkózszál gyárának hatalmas füstölgő kéményei alapvetően meghatározzák a sziget hátterét.

A sziget keleti csúcsa, háttérben a vegyi gyárral.

Kilátás kelet felé, balra az Altmühl Mündung.

Kilátás nyugat felé, a Duna túlpartján az Affecking régi temploma.

A szerény méretű mellékág szárazon fekvő középső szakasza

A sziget a 2412 és 2413 folyamkilométer táblák között helyezkedik el, legnagyobb hosszúsága 280 méter, legnagyobb szélessége pedig 25 méter. Nagyjából mindez amit tudni lehet róla. Térképeken nem szerepel a neve, sem nyomtatott, sem pedig online formában nem találtam nyomát. Talán legegyszerűbb, ha Kelheimi-szigetnek nevezzük, lévén más dunai sziget nincsen a városban. Keletkezésének ideje is bizonytalan, feltehetőleg a Duna-Majna csatorna legutóbbi építése során alakították ki mesterségesen valamikor 1960-1992 között. Kelheim város történetében nem említik, régi térképeken Kelheimwinzerrel szemben apró zátonyokat jelölnek ugyan a helyén, de a formája alapján nem valószínű a kapcsolat közöttük. A Wildislands térkép nem jelöli önálló szigetként, legközelebbi szomszédai 7-10 kilométerre találhatók tőle. 

Röviden összefoglalva: a sziget őrzi az inkognitóját, de ez nem biztos, hogy minden esetben baj. És az sem biztos, hogy később nem derülnek ki róla újabb részletek.

Huszonnyolc árvíz Kelheimben

Legalábbis ennyit ábrázoltak a bajor városka központjában található épületek falán. Arról viszont nem szólnak a feljegyzések, hogy az árhullám vajon a Dunán vonult-e le, vagy az Altmühl folyón érkezett, esetleg mindkettőn egyszerre. Annyi bizonyos, hogy az ódon városka árvíztáblái 418 évet ölelnek fel 1595-től 2013-ig. 

Kelheim legidősebb árvíztáblája 1595-ből.

Kelheim városában legalább öt árvíztábla létezik, közülük kettő helyen több árvízi jellel találkozhatunk. Egy további árvízi emlék található folyásirányban felfelé, a Weltenburgi-áttörésben, egészen pontosan a 2417,2 folyamkilométernél. 

A kelheimi árvíztáblák elhelyezkedése

Az óvárosban található táblák eloszlása valamelyest egyenletes, bár jellemzően a városfalon belül a keleti részen találhatók. Ennek egyszerű oka van, a város járószintje kelet felé lejt, lásd az alábbi elöntési ábrát. Ez azt jelentette, hogy az árvizek kelet felől törtek be a városba, és amennyiben nem haladtak meg egy bizonyos szintet a város nyugati fele szárazon maradhatott. Így ésszerű és célszerű volt az árvíztáblákat a keleti városrészbe tenni, ahol az egészen alacsony árvizeket is fel tudták tüntetni. 

Árvízi elöntés Kelheimben (forrás)

Például az alig vádliig érőket. Mivel a kelheimi látogatás során nem volt nálam mérőszalag, ezért csupán leíró jelleggel tudom bemutatni az itteni árvizeket. 

A legidősebb árvíztábla az északi városkapu tornyának falán található az Altmühl folyóhoz közel (lásd kezdőkép). Mivel Kelheim városa a Duna és az Altmühl közé zárt félszigeten található, a két folyó árvizei összeadódtak, ha egyszerre érkeztek, illetve egymás vizét visszaduzzaszthatták, ha például az Altmühl átlagos vízhozamához hozzáadódott az alpesi olvadás által felduzzasztott Duna. A torony falába bevésett vonal és az 1595-ös évszám egy dunai árvizet jelöl, amely februárban és márciusban pusztított végig a Duna mentén, egészen Magyarországig. 

A legtöbb árvíztábla egy helyen (KL3) 

A leggyakrabban szereplő kelheimi árvízi évszám majdnem kétszáz évvel későbbi. 1784. február végén nem csak a Duna, de a Majna és a Rajna medencéjében is hatalmas esőzések fokozták az olvadás által már amúgy is felduzzasztott folyókat. Az olvadás által feltört jégpáncél február végén óriási károkat okozott a Felső-Duna mentén, de még Bécsben is éreztette hatását. Kelheim és Regensburg között Bad Abbach-ban lerombolt egy késő gótikus templomot, de Köln a Rajna mentén rosszabbul járt, itt ezer ember halt meg és több száz ház pusztult el. Nem véletlen tehát, hogy a helyi lakosság Kelheimben emléket állított a több napon át tartó pusztításnak. Három táblán február 29-i dátum szerepel, de egy táblára (Altmühl straße 2.) március elsejét véstek. Az 1784-es azonban hiába a leggyakoribb árvíztábla, Kelheimben valószínűleg csak a harmadik legmagasabb árvíz lehetett. 

A leggyakoribb árvíztáblák 1784-ből (f-l: KL2, KL5, KL4)

A legmagasabb kelheimi árvíz kapcsán van némi bizonytalanság. A városban a legmagasabb árvíz a Ludwigsplatz-on található árvíztáblán az 1809-es, amelyről bőven írtunk korábban, ez eddig a blog történetének leghosszabb írása. A talajszinttől kb. 2,7 méter magasságban található a januárban pusztító árvíznek emléket állító árvízi rovátka. Második helyen áll az 1845-ös, harmadik helyen pedig az 1784-es árvíz. Ezzel szemben a Weltenburgi-áttörésben található rozsdamentes acélból készült árvízi emléken az 1845-ös árvíz szerepel a legmagasabban, második helyen az 1824-es, harmadik helyen pedig itt is az 1784-es szerepel. Az eltérés már annak a fényében is érdekes, hogy alig 2-3 kilométerre állnak egymástól. Viszont az 1845-ös árvíz rekordját erősíti a Weltenburgi kolostor falára rajzolt árvízi jel is. Ez az árvíz ugyancsak a tél végén, március végén, április elején vonult le. 

Kelheim rekordárvizei egy érdekes, de kevésbé ismert tényre is rávilágítanak. Magyarországon sem az 1845-ös, sem az 1784-es, sem pedig az 1824. évi árvíz nem szerepel a legnagyobbak között. Ez fordítva is igaz, az 1838-as, vagy 1775-ös, 1876-os Magyarországon végigpusztító árvíz Kelheimben egyik táblán sem szerepel. Ez azért fordulhat elő, mert az árvízi görbék levoulva ellaposodhatnak, vagy éppen kialakulhatnak árvizek az alsóbb szakaszokon a mellékfolyók vízgyűjtőin bekövetkezett csapadék következtében, amely a felső szakaszokat kézenfekvő okokból kifolyólag nem érintheti. A lokalitás különösen a jeges árvizek kialakulásában játszik szerepet, ahol egy jégtorlasz nagyon rövid idő alatt nagyon nagy vízszint-emelkedést okozhat egy meghatározott szakaszon. Az 1809. évi árvíz azonban intő jel, a Dunán igenis kialakulhatnak olyan katasztrofális árvizek, amelyek Németországtól az Al-Dunáig végigpusztíthatnak.

A kakukktojás: árvízi emlék a Weltenburgi-áttörésben

Közel a Duna partjához, de már az egykori városfalon kívül, az egykori kelheimi Wittelsbach vár falán található egy további, kissé esetleges, de egyedi műanyag árvíztábla, amely az 1988 márciusában levonult árvíznek állít emléket.

Árvíztáblák az ezeréves kelheimi vár falán (1784, 1988)

Érdemes egy bekezdést szentelni az árvizek gyakoriságának is, hiszen ellentétben a magyar Duna-szakasszal (talán Pozsony kivételével) Kelheimben folyamatos volt az élet, azaz a lakosság könnyebben őrizhette meg emlékezetében az árvizeket, és az árvíztáblákkal ékesített épületeket. Ha feltételezzük is, hogy korábbi árvízi jelek megsemmisülhettek, elmondható, hogy az árvizek gyakorisága a XIX. század során tetőzött, ebben az évszázadban 10 árvizet örökítettek meg. A XX. században hetet, a XVIII. században pedig további hatot. Ugyan csak a negyede-ötöde telt el a XX. századnak, már ebből a századból is három árvizet örökítettek meg a helyiek. Hogy mit hoz a jövő? Az éghajlatváltozással prognosztizált szárazodás, az alpesi gleccserek visszahúzódása miatt inkább a rekord kisvizek gyakorisága fog növekedni. De ha az éghajlati szélsőségek, köztük a csapadékhullás, gyakorisága is növekedik, akár még az árvízi jelek is gyarapodhatnak a bajorországi Kelheim városában. 

A 28 kelheimi árvíz időbeli sorrendje a hat árvíztábla alapján: 

1595.

1651.

1709. február 14.

1729.

1731. március 30.

1778. október 29.

1784. február 29.

1789.

1809. január 26.

1819. december 24.

1824. október 31.

1845. április 1.

1850. február 4.

1853. június 5/20.

1861. január 30.

1863. január 3.

1882. december 31.

1890. szeptember 6.

1916. június 18.

1920. december 26.

1926. június 10.

1965. június 14.

1988. március

1994. április 15.

1999. május 23.

2002. augusztus 14.

2005. augusztus 25.

2013. június 4.

Weltenburg novemberben

Elcsépelt közhely lenne a Weltenburgi-áttörést Németország Dunakanyarjának nevezni, ezért ezt még most az elején jobb is elfelejteni. Weltenburg az Weltenburg, érkezik a következő közhely, de ebben éppen az a lényeg, hogy ez egy megismételhetetlen csoda, amit csak önmagához szabad hasonlítani. Itt hiába keresnénk a Magyarországon otthonos Duna-illatot, amely már száz méterekről felismerhető a parton. Weltenburgban az őszi Duna gombaillatú, bükkfa avar-illatú, séta közben felhőkben borít be minket az átható szarvas-vadszag, mindezt pedig megfűszerezi a fehér mészkősziklafalak között bolyongó harangzúgás.

Felszabadulási emlékmű, Kelheim

Weltenburgban mintha nem is a Duna, hanem az Andúin folyna keresztül. Tiltó kezüket itt nem Isildur és Anarion emeli a folyón érkező vándor felé, hanem a ködbe burkolózó Weltenburgi kolostor és a klasszicista Minas Tirith, a kelheimi bajor királyi felszabadulási emlékmű. Utóbbi nem csak Napóleon császár bukásának és a népek csatájának állít emléket, hanem az emlékmű zöld homokkövében tenyésző 100 millió éves férgek millióinak táplálkozásának is. 

A sziklafalra felfutó víz folytonossága

A táplálkozás kapcsán fontos megemlíteni, hogy Weltenburgban kb. egy évezrede zajlik a folyóvíz átlényegülése. A sziklaszoros bejáratában megbújó kolostorban élő szerzetesek 1050 óta változtatják át a Duna vizét sörré. Mindössze tíz éven múlt, hogy ez legyen Európa legöregebb sörfőzdéje, de az 1040 óta működő, ugyancsak bajor és ugyancsak bencés Weihenstephani Apátság lehagyta ebben. Viszont Weltenburgban a mai napig zajlik egyházi élet, míg a Weihenstephani Apátságot 1803-ban szekularizálták és a sörfőzdéje is állami tulajdonba ment át. 

Falevelek körtánca

De térjünk vissza a Dunához! Vize sokkal prózaibb, de igéző mozdulatokra képes, mint a sörkádakban való erjedés. Nem fűzfa, nem nyár, hanem bükk, juhar, kőris, vörösfenyő és égerfák leveleit kevergeti a sziklafalak tövében. A körtánc fáradhatatlan és folyamatos mozgás, a sodrás csak a fáradt leveleket sodorja tovább. Talán a táncolók észre sem veszik a sziklafalon álló vándort. Talán nem is számítanak épeszű emberre a novemberi esőben.

Emberkéz alkotta kőfalak, de azért a természetes az igazi

Utak ugyanis nem vezetnek keresztül a mészkősziklák között a Duna partján. Ez az elszigeteltség óvta a kolostort, védte a kelták és rómaiak erődjeit, egymással szemben a Duna két oldalán. Weltenburgtól egy kőfalak tövében vezető zsákutca vezet a hajókikötőig, ott az ember vagy hajóra száll, vagy visszafordul. Végső pont ez most is, a Weltenburgi Apátsággal szemközti külső kelta várfal a legnyugatibb pont, ameddig eljutottunk, 2419 folyamkilométerre a Duna torkolatától. 

Kelta sáncon átvezető turistaút.

Apropó folyamkilométer. Itt a táblák 200 méterenként állnak a parton. Méghozzá a bal parton, ahol kissé kitágul a Duna völgye, pedig nem tűnik úgy, mintha itt lenne klasszikus ártere a Dunának. Nem nagyon, éppen annyira, hogy elférjen egy gyümölcsös. Meg két olyan létesítmény, amire senki nem számítana. Két rövid sarkantyú, német alapossággal felépítve, mintha a sziklák nem lennének elegendőek arra, hogy megregulázzák a folyót. Mindenesetre arányosabban kisebbek mint az alsóbb szakaszon.

Szűkület.

Az emberi beavatkozást ezt leszámítva fokozatosan szorítják vissza ezen a természetvédelmi területen, melynek alapjait már 1840-ben lerakták. A sziklafalak tetején vezető turistautak közül sokat már lezártak, hogy minél kevesebb legyen a zavarás az erdőben, minél kevésbé kezdje ki a tájat az erózió. A kötelekkel lezárt utakat lassan elnyeli az erdő, pár év múlva már nyomuk sem marad. 

Danuvius isten rácos heregolyói

Sekély tengerben ülepedtek le annak idején Weltenburg sziklái. Helyenként 80 méterrel magasodnak a Duna vize fölé a mészkőszirtek, melyek Németországban gazdagnak számítanak fosszíliákban. A 150 millió éves felső-jura kőzetekbe helyenként az al-dunai Vaskapu-szoroshoz hasonló sziklaösvényt véstek. Közkeletű tévedés, hogy "a víz szalad, a kő marad", a geológiai értelemben éppen a fordítottja zajlik. Jellemzően a folyók, patakok nyalogatják kitartóan a mészkövet mérsékelten szénsavas vizükkel, fokozatosan koptatva azokat. 

Kis Vaskapu utánérzés

Weltenburgon kívül egy kisebb kolostor is épült az áttöréses völgyben. 1454-ben néhány erdei ferences szerzetes remetelakot és kápolnát épített a dunaparti barlangokban, néhány kilométerrel Kelheim fölött. A kápolna védőszentje Szent Miklós volt, a folyami hajósok védőszentje. 1803 óta magántulajdonban van, a szorosban zajló vizitúrázók egyik kiindulópontja. Dunai oldalán az ellenségtől és az áradásoktól kőfal, sőt torony védi, falában zsidó asszony sírkövével. A kolostor alatti sóderzátony igazán különleges, alpesi eredetű kavicsokból épül fel. 

Ferences kolostor a szorosban

5,5 kilométernyi kanyargás után a Duna Kelheimnél találkozik a régi Duna medrével, melyben manapság az Altmühl folyik. Azaz a Duna új bérlő Weltenburgnál, magát a szorost az elődje az Augsburg felől érkező Ős-Lech alakította ki. A jégkorszaki Duna ág, az Altmühl elvesztette ugyan a nevét, de megkapta cserébe a dunai hajóforgalmat a Majna, és azon is túl, az Északi-tenger felé. Kelheimtől a folyó völgye kitágul ugyan, de Regensburg-ig a fehér sziklák fel-felbukkannak a folyó két partján. 

Dunai sziklák Münchenben

München nem az a kifejezetten dunaparti város. A bajor városban azonban található egy templom, melynek bejárata egy dunai tájat idéz meg. A Sendlinger Straße 32. szám alatt álló, sok szempontból rendkívüli Nepomuki Szent János templom kapujának két oldalán álló sziklák legendája egy dunai hajótragédiának állítanak emléket.  

A müncheni Asamkirche eredetileg egy magánkáponának épült két testvér, Egid Quirin Asam és Cosmas Damian Asam jóvoltából. A testvérpár a saját házuk szomszédságában építette fel a templom méretű kápolnát, amely illeszkedik a Sedlinger straße házsoraiba. Cosmas festőként és szobrászként, Egid pedig építészként kereste kenyerét, ezért az egész templom az ő kezük munkáját dicséri. Olyannyira együtt éltek a templommal, hogy ezt a helyet választották sírhelyüknek, sőt állítólag a hálószobájukból nyíló ablakon konkrétan az oltárra láttak rá. A templom védőszentjéül az építés megkezdése előtt az alig négy éve szentté avatott Nepomuki Szent Jánost választották. Hogy miért? A legenda szerint egy csodával határosan túlélt dunai hajóbaleset miatt.

Kelheim sziklái (forrás)

Weltenburg bencés apátsága és Kelheim között a Frank-Jura középhegység mészkő sziklái 80 méter magas falként tornyosulnak az összeszűkülő Duna fölé. A szurdok természeti jelentőségét mi sem emeli ki jobban, minthogy 1840 (!) óta áll természetvédelmi oltalom alatt; újabban Natura 2000-es terület és geotóp is egyben, ami azt jelenti, hogy a környék geológiai értékei (barlangok, szirtek, sziklafalak) is védelmet élveznek. A védett terület 5,5 km hosszúságban kíséri a folyót, teljes kiterjedése 580 hektár. A folyót övező szirtek a késő jurában, sekély tengerben ülepedtek le mintegy 150 millió éve, ami megmagyarázza a kőzetben rejtőző számtalan fosszíliát. A Duna mélysége ezen a szakaszon helyenként a 20 métert is elérheti!

A fivérek a legenda szerint hajójukkal éppen ezen az áttörésen haladtak keresztül. Szobrokat és építőköveket szállítottak a Kelheim és Weltenburg között, amikor vihar csapott le rájuk és a zátonyos-örvényes szakaszon már-már úgy tűnt, hogy odavesznek. A legnagyobb veszedelemben Nepomuki Szent Jánoshoz, a vízenjárók és bajbajutottak védőszentjéhez imádkoztak és ígéretet tettek, ha megmenekülnek hálából egy templomot emelnek.

Nepomuki Szent János szobra a Weltenburgi szurdokban, a Dunáról fényképezve (wikipédia)

Már a kezdőképen lelőttük a poént; végül mindketten megmenekültek és 1733-ban le is tették a templom alapkövét. Az építkezés 1746-ra fejeződött be. A bejárat két oldalán látható sziklák a kelheimi szurdokot szimbolizálják, amely között a Duna folyik a templom ajtaján keresztül. Természetesen a sziklák jelképezhetik Szent Pétert is, a sziklát, akire Jézus az egyházat építette fel. A rendkívül gazdagon díszített rokokó templom védőszentje pedig a Duna mentén olyannyira népszerű Nepomuki Szent János lett, akinek az élettörténetét a templom faragott kapuján végigkövethetjük még mielőtt a templomba lépnénk. 

Az Asam-testvérek ezt a templomot egyfajta portfóliónak, vagy katalógusnak is használhatták, ahol a megrendelőknek be tudták mutatni a tudásukat, anélkül, hogy a saját házukat el kelljen hagyniuk. Hogy mennyi igaz a legendából mindenki döntse el maga, mindenesetre a sekélynek tűnő, valójában nagyon is mély folyó néhány kilométer hosszú áttörése mentén magasodó sziklafalak sehol sem kínálnak kikötésre alkalmas helyet a világ legöregebb apátsági sörfőzdéje (Weltenburg) és a Duna-Rajna-Majna csatorna torkolata között. 

Az Asamkirche legendája megidézheti számunkra a Duna-partot Münchenben, az Isar-menti Athénban. 

A német Duna

1938. márciusában a német Duna-szakasz közel 1000 kilométer hosszúra bővült. Az Anschluss révén Németország egészen Dévényig nyújtózott a Duna-medencében, sőt novemberben két faluval még tovább. A Duna meghosszabbítása felett érzett örömükben szinte azonnal kiadták a Die Deutsche Donau c. képes albumot, mely érdekes módon nem a "Blut und Boden" ideológiájának szellemében íródott, és az egyeduralkodó politikai nézetet is csupán egyetlen árva horogkeresztes zászló képviseli.

A Fekete-erdőben kanyargó Breg

A könyv Berlinből került hozzám Sajó Tamás jóvoltából, akinek ezúton is szeretném megköszönni ezt a szép gótbetűs dunás könyvet. A könyv bevezető sorait eredeti nyelven a Donauinseln blogon lehet elolvasni. 

Kifejezetten személyes (gyermekkori) élményeken alapul ez a könyv, bár az íróját valószínűleg el kellett küldeni egy újabb dunai körútra, hogy újra bejárhassa az immár német Duna völgyét. Útján elkísérte egy fényképész is, aki a legújabb nemét fototechnológiával volt felszerelve, színes Agfa filmekkel. És éppen ez adja a könyv jelentősségét. A színes fényképezés ugyan komoly múltra tekintett vissza 1938-ban, de a tömeges gyártás alig 2-3 éve indult meg. Így nem túlzás azt állítani, hogy ezek a bejegyzésben szereplő képek az egyik legelső színes fényképek a Dunáról! 

A könyvben negyven felvétel szerepel kezdve a Bregtől egészen a burgenlandi "Pußtáig". Ezek közül válogattam ki és szkenneltem be azokat, melyen a Duna is szerepel. Talán nem sok ennyi kép, de általuk egyfajta időutazáson vehetünk részt egy olyan korba, amikor még lassabban csordogált az élet a Duna mentén. 

A Breg és Brigach találkozása, innentől Duna a Duna

A fiatal Duna

Híd Geisingen mellett

A weltenburgi áttörés

A kelheimi áttörés

A Lajos-csatorna, a Duna-Majna-Rajna csatorna elődje

Kilátás a Walhallából

Regensburg

Táj Vilshofen mellett

Tutajosok a Dunán

Kilátás a passaui várból

Kanyarulat Schlögennél

Linz

Kilátás Linzre a bal partról

Aggstein vára Wachauban

Dürnstein temploma

Ősz Wachauban

Spitz és a Tausendeimerberg

Die Deutsche Donau, ein Farbbild-buch von K. P. Karfeld und A. Artur Kuhnert 1939.