Két könyv a csallóközi árvédekezés történetéről

  

Földes Gyula: Felső-Csallóköz árvédekezésének története, 1896, Pozsony, Felső-csallóközi Ármentesítő Társulat. Rudnay Béla: Ismertetése az Alsó-Csallóköz és Csilizköz ármentesítésére, valamint az Alsó-Csallóköz belvizeinek rendezésére vonatkozó terveknek és munkálatoknak, Budapest, 1894.

A két könyv szépen kiegészíti egymást, uganis a teljes Csallóköz területe ekkor három vármegye között oszlott el, úgymint Pozsony (Felső-Csallóköz), Győr és Komárom (Alsó-Csallóköz). Földes Gyula műve terjedelmesebb, mind az oldalszámok, mind pedig a tartalom tekintetében. Olvasmányosabb is, mert míg Rudnay műszaki-mérnöki szemszögből közelít az ármentesítési munkálatokhoz, addig Földes műve inkább helytörténeti munka. Részletesen szót ejt egészen a legkorábbi időktől a Csallóköz honfoglalás-kori állapotáról, a régi vízrajzi viszonyokról:

"A Kis-Dunának hajózható volta 1751-ben kezd romlásnak indulni. Ekkor kezdik a baj okát a benne álló malmokra, belehordott fatörzsekre, csallóköziesen szólva csökökre tolni; pedig már 1602-ben igyekeznek Pozsonynál az ág kiszakadását hatalmas pőzssarkantyúval elterelni; az 1682. évben elrendelték Pozsonynál a fő kiszakadás elzárását, mely miatt onnan a malmokat el is távolították. Azonban úgy látszik, a kitorkollás végleges áttétele későbbre, a sarkantyúzó világ idejére maradt, mert a pozsonyi Halászkapu előtti híd még a 17. század végéig fennállott. Addig évről évre a hajózási akadályok elhárítása képezi a megye gondját. Mérnököt küldenek ki szakértői felvételek és vélemény készítésére, hogyan és mily módon lenne ezen Duna-ág hajózható közlekedési útként fenntartható. 

A helytartótanácshoz írnak fel 1773-ban hangoztatva, hogy az Érsekújvári-Duna kitorkollása "in statu quo" meghagyandó. 

     Rövid tíz év alatt azonban nagyon el kellett romolnia az Érsekújvári-Duna felső kitorkollásának, hogy 1785-ban már azon vízre vetik szemüket, melyről alább szólunk, mint külön ágról, de mely a 16.,17. és 18. század nagy árvizei alkalmával összeköttetésbe került az Érsekújvári-Dunával Főrév és Vereknye közt, és ezzel a Csallóköz szigetétől az egészen községgé nőtt Főrévet elszakította, ellenben a vereknyei félszigetet átszakította, s erős nyomásával, sok hordalékával a Vereknyét körülfutó kanyarulatot betöltve Vereknyét a Csallóközbe kebelezni segítette."

Kitér a tavak és mocsarak egykori elhelyezkedésén túl a malmokra, fenékgátakra. Részletes adatokat közöl a XIX. század jég-, és időjárás viszonyairól. Könyvéből újdonságként hat, mekkora erőfeszítést követelt az ott lakóktól az árvizek elleni küzdelem, az állandóan vándorló folyóágak kártételei. 

Az Öreg-Duna Pozsony és Gönyű között. kép forrása: http://www.szigetkoz.biz/terkepek/page1881.html

   

Rudnay Béla miniszteri biztos, főispán egy szerzőgárda élén dolgozva jegyzi könyvét. A Komárom vármegyére eső rész árvízvédekezési és mentesítési folyamatát írja le faluról-falura, töltésről töltésre. Számos helyen igen pontos mérési adatokkal, melyek révén az adott magasságadatokhoz képest bekövetkezett változások könnyedén nyomon követhetőek. Rendeletek, zsilipek, gátak, munkálatok költségei, töltésmagasságok, adatok, elvek és módszerek követik egymást, mérnöki pontossággal. Emiatt a "Csallóközi Kiskönvtár" eme fejezete sokkal szárazabbnak tűnhet egy átlagos olvasó számára, viszont éppen a sok adat miatt sokkal inkább felhasználható kutatásra.

Megint "Változó Dunatáj"

 
A Magyar Tudományos Akadémia ez év őszén megjelent tanulmánya a "Megújuló energiák hasznosítása"   címmel ismét felvetette vizierőművek építésének lehetőségét Magyarországon.

"A vízenergia felhasználásának vizsgálatakor az írók kiemelik, hogy a hazai vízenergia-hasznosítás jövője csak akkor tervezhető - márpedig mindenképpen tervezni kell -, ha feldolgozzuk és reálisan értékeljük Bős-Nagymaros kudarcának tapasztalatait. Magyarország ugyan nem gazdag vízenergiában, hiszen kevés a hegy és a csapadék is, bővizű folyóink pedig lapos területen folynak, a bős-nagymarosi térséget figyelmen kívül hagyva azonban a Dunán Adonynál és Fajsznál is szóba jöhet egy-egy erőmű építése. Ezt az is indokolná, hogy a folyó az erőművek által hajózhatóbbá válna, a vízlépcsők segítenék a Dunai Hőerőmű, valamint fedeznék a Paksi Atomerőmű bővítésének többletigényét hűtési célú frissvízből, javítanák az árvízvédelem hatékonyságát és olcsóbbá tennék a hidak építését. Az éghajlatváltozás miatt a Duna átlagos vízszintjének apadása várható, és az ilyen létesítmények e csökkenést is ellensúlyoznák" (forrás:http://mta.hu/cikkek/megujulo-energiak-hasznositasa-12582)

Az ötlet nem új. 1988-ban Dosztányi Imre szerkesztésében megjelent az állami propagandának szánt "Változó Dunatáj" című ismeretterjesztő füzet Bős-Nagymarosról. Ebben így írnak a kérdésről:

"A Bős-Nagymaros Vízlépcsőrendszer már a megvalósulás szakaszába érkezett. Nekünk még csak a jövőt jelenti, de az ország vízgazdálkodásáért felelős szakemberek már előbbre néznek. Ők azt tartják számon, hogy a Duna magyar szakaszán még két további vízlépcső megépítésére lenne lehetőség. Az egyik helyét Adonynál, a másikét Fajsznál jelölték be a folyó komplex hasznosításának távlati programjába."

Egyenlőre nem tudni, mennyire komoly a szándék a Magyar Kormányban, és azt sem tudni mekkora a vízi szállítási lobbi ereje az Európai Unióban. Arról sem szól a tanulmány, hogy honnan lehetne a beruházásra pénzt előteremteni. Viszont ha már a Magyar Tudományos Akadémia is a terv mellett foglal állást (nem is tehet mást, hiszen a 80-as években is ezt tették), akkor érdemes lesz figyelemmel kísérni a híreket. Ugyanis ha ez a két erőmű felépül, akkor a nagymarosi erőmű felépítése sem fog sokáig váratni magára. 

Onnantól kezdve én is nagy gondban leszek, hiszen a dunai szigetekről csak múltidőben fogok tudni írni.

Sződligeti szigetek

 
Jelenleg Sződligetnél a haldokló Égető-szigetet leszámítva nem találni más szigetet. Azonban ez nem volt mindig így, sőt még manapság is előfordul, hogy nagyobb vízállás esetén három sziget jelenik meg a Duna medrében. Sződligettől északra fokozatosan kiszélesedik a Duna balparti ártere. A kettes útról nézve árvizek idején gyakran úgy tűnik, mintha a Duna egészen az útig érne. Apadás után, hosszú mélyedésekben sokáig megmarad a víz. Ezek a vékony 20-30 méter széles, több száz méter hosszú lapos, mélyedések egy laikus számára is egykori Duna-medrek irányát rajzolják ki. 

A sződligeti kiszélesedett ártér Vácott kezdődik, a város határában lévő Ligettől délre emelkedő 116 méter magas Akasztó-dombnál. Itt szakadt ki az egykori meder, mely 3 kilométernyi hosszúságban követi a kettes számú főút futását. Az északi részt napjainkban ültetett nemesnyáras erdő borítja (az 1953-as légifotón még szántóföld látszik). A déli rész nyitottabb, rendszeresen kaszálják. Déli visszatorkollása a jelenlegi sződligeti yacht kikötőtől valamivel északabbra van. 

A dunaparti kerékpárútról nézve a domborzati formák nem szembeötlők. A terület egy kaszáló-legelő képét mutatja, enyhe hullámos felszínnel (1. kép). Nehéz eldönteni, hogy ez a terület valódi szigetként létezett-e, vagy csak sekélyebb mederben kialakult zátonyról van szó. Erre további kutatások, fúrások deríthetnének fényt. A déli szigetmagon átvágva a főút irányába, először egy nádas szegéllyel találkozunk, mely két oldalról öleli körül az egykori medret (2. kép). Ennek legmélyebb pontjain kopár, fekete földet látni (3. kép). A növényzet hiánya utal a gyakori vízborításra. Az időszakos vízjárásra vannak további bizonyítékok is. Az elhagyott mederben több helyen végeztek keresztirányú feltöltést, ahol facsoportok jelentek meg. A 4. képen látható egy ilyen facsoport, melyen az áramló víz nem tudta átemelni a magával hozott uszadékfát, ami ezen a természetes akadályon fennakadt. Uszadékfa felhalmozódást csak és kizárólag az egykori elhagyott mederben láttam, körülbelül 20 méter szélességben. Valószínűleg a legutóbbi nagyvíznél ekkora szelvényben jelentkezett vízmozgás. 

 

1. ábra. Két egykori szigetmag, az Égető-sziget és a lefűződött medrek Sződligettől északra. A Duna jobbról bal irányba folyik.

1. kép. A déli szigetmag a Duna felől területe északkeleti irányban, háttérben a fák között az egykori meder. A terep nem tökéletesen sík, a mélyedésekben belvíz jelentkezik.

2. kép Széles, lapos, feliszapolódott meder déli irányba tekintve. Háttérben a Duna.

 

3. kép. Növényzet nélküli elhagyott meder. Balra a szigetmag, jobbra a kettes út, a jegenyék mellett.

4. kép. Vízmozgásra utaló hordalékfelhalmozódás jelentkezik az egykori mederben keresztbe épített úton.

 

Vác és Sződliget között a balpart volt a sekélyesebb, zátonyosabb szakasz, mint ahogy az a Dunai Mappáció kapcsán már 1826-ban leírták. A terület feltöltődése a folyószabályozás előtt megkezdődött, 1945 után hasonló sorsra jutott az Égető-szigettől a váci Ligetig terjedő rész is, ahol az egykori Duna mederben széles zátonyon ártéri erdő nőtt fel. Egy ilyen új erdőben halad a váci Ártéri Tanösvény. A sződligeti szigetek legnagyobb magassága tengerszint felett 103 méter, ami a mértékadó árvízszint alatt marad körülbelül 1-1,5 méterrel. Az Égető-szigettől északra elterülő ártér ennél alacsonyabb, vízzel gyakrabban elborított terület.

Dunakutató Állomás Göd (1957-2010)

Kevesen tudják, még a Gödiek közül is, hogy településükön működik a Magyar Tudományos Akadémia Dunakutató Állomása. Azt pedig még kevesebben tudják, hogy az intézmény 2011. januárjával elköltözik. A világ boldogabbik felén egy település foggal-körömmel harcolna a döntés ellen. 

Huzella Tivadar biológus, mielőtt még államosíthatták volna, az ELTE-nek adományozta dunaparti telkét. Az alapítás körülményeiről ez a rövid bejegyzés található az Állomás honlapján (lásd: fontosabb honlapok).

"A Nemzetközi Limnológiai Társaság (SIL) 1956. évi, Helsinkiben tartott 13. kongresszusán született meg a felhívás Földünk nagy folyóinak átfogó tudományos vizsgálatára. E felhívás hatására alakult meg osztrák kezdeményezésre a Nemzetközi Dunakutató Munkaközösség (IAD) 1957-ben, Bécs székhellyel. A nemzetközi munkaközösségben Magyarországra háruló feladatok ellátására Dudich Endre akadémikus javaslatára, a Magyar Tudományos Akadémia az Eötvös Loránd Tudományegyetemmel együttműködve kutatócsoportot hívott létre. Az így 1957-ben Gödön létrehozott MTA Magyar Dunakutató Állomás 1976-ig az ELTE tanszéki kutatócsoportjaként tevékenykedett, majd 1977-tõl nevének és telephelyének megtartása mellett osztályként az akkori MTA Botanikai Kutatóintézetéhez csatolták. Az MTA Magyar Dunakutató Állomás mind a mai napig az egyetlen, erre a célra alapított és profilírozott fõhivatású kutatóintézmény az egész Duna mentén."

A döntés hátterében a "költségtakarékosság" áll: Pálinkás József MTA-elnök szerint is alapvető probléma lesz a következő években a víz. A felszíni vizekkel kapcsolatos kutatások, az ivóvízbázis pontos felmérése, biztonsága a legsúlyosabb stratégiai kérdések közé tartozik majd. Ezért az MTA vezetése szeretne létrehozni egy európai értelemben is versenyképes hidrobiológiai központot a Duna, a Tisza és a Balaton kutatására, lehetőség szerint már jövőre. Az intézmény központja a tihanyi Limnológiai Kutató Intézet lenne. Második részlege a Dunakutató Intézet, amelyet a gödi Dunakutató állomásból alakítanának ki, de a tervek szerint más telephelyen. A harmadik részleg a Tisza kutatásával foglalkozna, ezt a debreceni Atommagkutató Intézet egyik épületében rendeznék be. A debreceni helyszínt az elnök szerint részben a költségtakarékosság indokolja. Másrészt a ivóvízbázisok mozgásának izotópos vizsgálatához szükséges műszerek jó része - mint amelyekkel például a paksi atomerőmű körüli vizek vizsgálatát végezték - itt rendelkezésre áll. Az új intézmény felállításához szükséges 300 millió forintot Pálinkás József a 2010-es költségvetésből a kormánytól, illetőleg a környezetvédelmi tárcától reméli megszerezni, lévén az új kutatóközpont többletfeladatokat lát majd el. Az átszervezést részben személyi okok és a meglévő intézmények nem elegendő tudományos teljesítménye indokolja, ezért az elnök hangsúlyozta, a központot csak akkor hozzák létre, ha ehhez a megfelelő vezetőket is megtalálják. (forrás: Népszabadság, 2009. május 8.)

A gödi Dunakutató Állomás elsősorban hidrobiológiai és vízkémiai mérésekkel, elemzésekkel foglalkozott.  A részletes publikációs lista megtalálható az Állomás honlapján. Több tanulmány készült itt a Gödi-szigetről, ezek a feljegyzések, mérési adatok mankóként szolgálnak a folyamatos kutatásokhoz.

Vajon el lehetett volna érni, hogy a hamarosan felálló Dunakutató Intézetnek Göd adjon otthont?

Légifotók szkennelése

Mostanában nem sok időm volt ide írni, ugyanis a Gödi-sziget wikipédiás lapját szerkesztem szabadidőmben. Érdekes dolog ez, mert egyensúlyozni kell a szakmaiság és a közérthetőség határvonalán. Egy szócikk szerkesztése megfelelő tömörséget és lényegretörő stílust igényel. Gyakran nézem a többi sziget cikkeit, de azokhoz képest én valami mást szeretnék létrehozni. Lassan, de biztosan bővül, aki szeretne csatlakozni hozzám a szerkesztésben (hidrobiológia, régi fénykép, madárvilág, üledékek, stb.) azt szíves örömest veszem, mindenhez én sem értek.

                  1951 Göd.    kép forrása: Hadtörténeti Múzeum Térképtára

Más: végre sikerült elhoznom a katonai légifotózás 1951-1987-ig terjedő időszakának 444 képét a váci Dunáról, a Hadtörténeti Múzeum Térképtárából. Reményeim szerint a Karácsony után az egyetemen be is tudom majd szkennelni mindet. Az ortorektifikáció csak ezután következhet, ami ugyancsak komoly munka lesz. Sebaj, erre vártam már jó ideje. Vannak már most érdekes témáim a képekkel kapcsolatban, ilyen a váci Ferences templom előtti terület föltöltése, a Cementgyári kikötő megépülte, a Kőgeszteri, Martuska és Kismarosi-szigetek eltűnése. Mondanom sem kell, 1951-ben a Duna még egészen máshogy festett. Egy komolyabb bejegyzésben majd röviden összefoglalom a változásokat, a hosszabb cikket meg majd vélhetően doktori dolgozatnak fogják hívni.

Megjegyzések Fekete Zsigmond elméletéhez

Fekete Zsigmond érdekes szigetképződés-elmélete gondolkodásra készteti az embert.

A római írók által említett két sziget közül Segestica a római korban átnevezett Siscia (Sziszek) városának kelta neve, míg Metubarris egykori mocsár a Szerémségben, a mai Vukovár környékén húzódott. Siscia Pannonia egyik legfontosabb városa volt, elsősorban pénzverdéjének köszönhetően. Másrészt ez volt az első város Pannoniában, melyet a rómaiak először meghódítottak. Így érthető, miért szerepel kiemelt helyen a római történetíróknál.

A kora császárkorban a pannoniai határ közvetlenül a Duna partján húzódott. Mindegy, hogy az egy pár tucat méteres kisebb ág volt, vagy éppen a főág. A kora császárkorból nincsenek leletek a Szentendrei-szigetről, sem a Csepel szigetről, sem pedig a Mohácsi szigetről. Utóbbi volt ugyanakkor az első sziget, ahol a rómaiak „átkeltek” a túlpartra. Dunafalva erődje biztosította ugyanis a legrövidebb, Szegeden át menő utat Dacia provinciába.

A későbbi korokban a római ellenőrzés fokozatosan terjedt ki először a szigetekre (elsősorban a Szentendrei-szigetre), majd II. Valentiniánus császár korában a Duna bal partjára is. Ismerünk balparti létesítményeket a szlovákiai Leányváron (= kis vár, római burgus), Szobon, Verőcén, Gödön, Dunakeszin, Budapesten (Contra-Aquincum) és Dunafalván.

A római utakról szólva, azok mindig a két pont közötti legrövidebb szakaszon épültek meg, szinte légvonalban. Így érthető, ha azok nyílegyenesesn kereszteznek mocsarat, folyómedret, erdőt, hegyet. A pannoniai határszakaszon végig hadiút vezetett a Duna partjához a lehető legközelebb. A Szigetközben voltak Magyarországon a legjelentősebb dunai mederelfajulások, ott valószínűleg rekonstruálhatatlan a római kori Duna meder nyomvonala, viszont a hadiút futása jó támpontot adhat a kutatóknak.

Máshol is változott a Duna-meder nyomvonala. Az Alföldi szakaszon a pleisztocén óta jellemző a Duna meder nyugati vándorlása. Ez a folyamatot a dunaföldvári, pentelei, szekcsői löszfal-alámosódások jelzik napjainkban is. Ez a fő oka annak, hogy római emlékeket találnak a búvárréggészek a Duna medrében.

 

Lugio (Dunaszekcső) légiós táborának felét már elpusztította a víz, az elmúlt 1600 évben. (forrás: varvebaruhaz.blogter.hu)

 
Fekete Zsigmond elmélete jól szemlélteti azt a korabeli – legjobban Verne Gyulával jellemezhető – felfogást, miszerint az ember legyőzheti a természetet, és teljesen uralma alá hajthatja, irányíthatja. Ezt az antropogén geomorfológiai túlzást Fekete részéről azóta már nemcsak a tudósok, de maga a természet is többször megcáfolta.

Jeges szigetek

1985. január 17-én készült légifelvétel sorozat a váci Duna-ágról. Ez a tél mifelénk arról nevezetes, hogy a környék összes diófája szétfagyott, több el is pusztult. Ennek kapcsán teszek közzé 5 összeillesztett képet, amelyek jól illusztrálják az utolsó nagyobb jégzajlás és a szigetek viszonyát a Dunán. A képek nincsenek georeferálva, nincsenek észak felé tájolva, és nem méretarányosak. A folyam jobbról balra folyik mindegyik képen.

 

 A Dunán január 14-én Vácott a vízmérce -20 centimétert mutatott, ami extrém kisvízi helyzetet jelent. 17-ére valamelyest emelkedett a vízszint, reggel -2, este 10 cm-t mértek. Az emelkedő vízszint lassan átnedvesítette a parton felhalmozódott hótömeget, de a parti jégpáncélt még nem tudta megbontani. Az emelkedő vízszint kiterjedését a szárazföldi hó és a parti jégen felhalmozódott hó között húzódó sötétebb sáv jelöli.

Jól megfigyelhető, hogy a zajló jégtáblák a sorozatos ütközések miatt lekerekítettek. A parti sávban a jég elsősorban a limányos és lassú vízáramlású területeken hízott meg a legjobban, míg a nyílt vízfelület rajzolja ki a legnagyobb vízsebességű, a hajósok által is használt felületet. Érdemes lesz a sodorvonal elhelyezkedését összevetni a nyílt víz középvonalával. Valószínű, hogy nagy pontossággal a két vonal egybeesik. A jég megjelenése szépen kirajzolja a folyó dinamikáját. Megmutatja, hol jelentkezik hordalék kiülepedés, hol találhatók a sekélyebb, lassabb vízsebességű szakaszok, hol vannak zátonyok a víz alatt és hol vannak a feliszapolódásnak a potenciális zónái.

 

Kompkötő-sziget, Vác. Az egykori Duna-meder kellős közepén álló szigetet a szabályozás a parthoz kapcsolta egy folyásirányra domború gáttal. Kisvízi helyzetben nincs vízáramlás a mellékágban, így az könnyedén befagyott ezen a hideg télen. A sziget fölött elhelyezkedő mélyebb, jégmentes szakaszon megmaradt a folyó egykori mélysége, míg annak a két oldalán zátony képződött a lelassuló vízáramlás miatt. A mellékág teljesen el van zárva ebben a helyzetben a főágtól. A sziget külső oldalán a vékony parti jég mély és sebes vizet jelez. Érdekes jelenség a kisebb jégdugó, mely a sziget jobb partján alakult ki a főágban. Valószínűleg az emelkedő vízszint emelte ki a megrekedt helyzetéből, amire a jégtábla szigeti oldal szögletessége utal.

Tordák, Vác. Már a szabályozás idején is sekély, iszapos folyószakasz volt. A két sarkantyú kisvízkor erősen elősegíti a jég képződését, mind a felvízi, mind az alvízi szakaszon. A középsőnél a jégmentes keresztmetszet minimálisra szűkül, az ilyen helyek a legalkalmasabbak a jégdugók kialakulásának. Itt fordulhat elő az, hogy a megrekedt jégtáblák feltorlódnak, a jeges víz által összeforranak, mintegy természetes gátat alkotva a folyón. Így alakulnak ki a jeges árvizek, amikor a feltorlódó víz új utat keres magának, legtöbbször a szárazföldön keresztül. A nagyobb Torda-sziget északi része szép példája a zátonyon zajló szukcessziónak. A sziget magja észak felé folyamatosan növekszik a kép jobb oldalán látható sarkantyú irányában, a zátonyon folyamatosan jelenik meg a növényzet, így a hordalékfogó képesség tovább nő.

Égető-sziget, Sződliget. A Duna hajózhatósága szempontjából fontos szelvény a sződligeti szűkület, melynek kotrása napjainkban is tervbe van véve. A képen jól megfigyelhető a folyásirányból hízó jégpáncél, mely a sekély partmenti részen kezdett képződni. Ez az állójég elfoglalja a mederkeresztmetszet több mint felét. Kirajzolja magát a szűkületet, melyben ugyancsak megjelennek az összetorlódott jégtáblák. Az Égető-sziget mellékága ebben a helyzetben szinte teljesen ki van  száradva.

 

Gödi-sziget, Göd. A Gödi gázló 1985-re már annyira szabályozva volt, hogy nem jelentett akadályt a hajózásnak. A felére szűkített mederben a szentendrei-szigeti oldalon épített párhuzammű mentén egyáltalán nem is figyelhető meg jég, csak feljebb, a Fegyveresi-sziget sarkantyúi miatt jelentkezik jegesedés a parton. A Gödi-sziget oldalán ugyancsak a sarkantyúk okoznak jegesedést, inkább a felvízi oldalon. A gödi mellékágban van némi víz, erre a korcsolyázók által hómentesített részek utalnak, de kapcsolat nincs a főággal. A szigetet körülrajzoló sötétebb sáv szépen köberajzolja a sziget mentén zajló hordalékfelhalmozódást. 

 

Szürkő-sziget, Dunakeszi. Az egyetlen sziget a váci ágban, melyet még kisvíz esetén is minden oldalról körülölel a folyó. Göd felé eső csúcsán azonban a víz dinamikáját jól mutatja a felszakadozóban lévő jégpáncél. A mellékágat a part felől beborító jég egyaránt kijelöli a lassabb szakaszt, és igencsak hasonlít a feliszapolódott mellékágakat elzáró zátonyokra. Itt azonban utóbbiról nincsen szó, bár a két jelenség közötti összefüggés szembeötlő. A dunakeszi magaspart alatt minimális a parti jegesedés. A parti havat a magaspartban felfakadó és Dunára leszaladó források olvasztják meg.

Légifotók forrása: Vituki Kht. Argos Távérzékelési Stúdió

Fekete Zsigmond elmélete a dunai szigetek keletkezéséről

Magyarország vizei múltjának és vízépítésének története, 1882, Budapest. (részlet)

17. – A másik kérdést illetőleg: léteztek-e már a rómaiak idejében folyóink nagyobb szigetei? erre már mások is feleltek előttem. „Pannoniának Duna szigeteiről semmi bizonyost se tud a régiség; de ismeretes előtte Segestica szigete a Szávában” s ezen kívül Plinius említ még Metubarris nevű szigetet.

A Száva említett szigetét nemcsak a régi írók említik, hanem az feltüntetve van az itineráriákon is, míg a Duna nagy szigetjeinek nyomát úgy azokon, mint a rómaiak tetteivel foglalkozó íróknál hiába keressük. A Segestica sziget létezése Strabóból is kitünik, de a Duna nagy szigetjeiről hallgat, valamint Plinius, ki Noricumról hosszasabban ir s így ezt ismerte, vagy legalább jó értesülésekből irt; és a vele szomszédos Csallóközről mégis szintén hallgat. Ha ezen írók nem említik, tudniok kellene a császárok viselt dolgaival foglalkozóknak, jelesen Dio Cassiusnak, ki mint Felső Pannonia praefektje csak ismerhette volna az ezzel határos nagy szigetet, és hogy ő is hallgat, ennek egyszerű oka: mert akkor még nem létezett. Marcus Antoniusról fel van jegyezve, hogy a Duna bal partján lakó barbárok beütéseiért, Kr. u. 161. évben, elégtételt vevén a velök kötött békében őket a Dunától távolabbra parancsolja; de az nincs feljegyezve, hogy a több mértföld széles szigetekről is őket kitiltotta, holott, ha ezek léteznek akkor, azt elmulasztania, emberi felfogás szerint, nem lett volna szabad.

Ha a nagyobb szigetek, minö a Csallóköz, Sz. endrei, Csepel stb. a rómaiak idejében valóban léteznek, azokat figyelembe kell vala venniök már vízi törvényeik szerint is, még inkább védelmi tekintetből; mert ha várat tudtak építeni a Száva szigetére, az még szükségesebb volt a Dunánál. Ha Flexum (Pozsony, mások szerint Mosony) vagy Brigetium (Szőnynél) és Quadrata (Öttevénynél) már akkor sziget mellett feküsznek, sokkal jobban ki lettek volna téve a barbárok támadásainak. Nem képzelhető tehát, hogy ezen előnyt sem ezek észre nem veszik, sem a belőlök támadható hátrányokat a rómaiak fel nem ismerik.

Hogy a Duna szigetjei akkor nem léteztek, a későbbi idők is szolgáltatnak bizonyítékot. A mai Szigetköz vagy Kis Csallóköz szihetnél két helységünk van Öttevény néven. Egyik a mosonyi Dunaág jobb partján, másik a szigetben (innen neve Sziget-Öttevény). Ezen helynév jelentésének kulcsát a győri káptalan 1237. évi oklevele adja kezünkbe. Említ ugyanis Öttevénynél egy régi utat, „mely Eethewen-nek mondatik”. Kétségkívül itt egy római útról van szó s így ama helységnek neve innen ered. Az Árpádok utáni korban az öttevény szó U betűvel iratik, olvasva Ü. Igy Róbert Károlynak egy év nélküli levelében Purpachnál (Feketeváros) említett régi királyi útra nézve. Ez ismét nem volt más, mint Drusus római császárnak sabariai útja, melyet egyik királyunk kijavított s mint országút, királyinak neveztetett. Ép úgy, miként Slavoniában a Száva menti római utat Kálmán király helyreállíttatta s ezért róla „Kálmán király útja” nevet kapott. Századokkal később a vármegyék javítottak ki római utakat. Az Öttevénynél menő bregetium, quadrata-carnuntumi út a Duna kiöntései és a Fertő felől erre kinyuló, a maga helyén említett mocsár miatt töltésben épült s ezt őseink tősgyökeresen ötevénynek (öntvény) nevezték. Ezek szerint ha Sziget-Öttevénynél római út van be a szigetre: itt, ha létezett volna a mosonyi Duna-ág, hídnak kell vala lennni s ésszerútlenség lett volna a rómaiaktól az utat bevinni a szigetre, mikor a parti városaik azon kívül fekszenek.

A budai kőpartok építésénél a Császárfürdővel szemben egyik kotrógép épületi kőlapokat római felirással s római téglát emelt ki a Duna fenekéről. Azt lehetne itt mondani, hogy ezek csak véletlenül jutottak a Duna gyomrába. Talán behányták oda. Ámde ily kőlapokat már számos ízben szedtek ki a Duna fenekéről s érthetetlen volna, miért akadt kedve valakinek azokat a többi épületkövekkel együtt a parttól oly távol be a vízbe hányni? Itt tehát a régi Aquincum folytatása állott be a szigetekre. Ezt legújabban bizonyította Salamon Ferencz klassikus irályu és felfogású történetirónk, kinek művelődéstörténelmünk már eddig oly sokat köszön. Bizonyította előtte Fényes Elek, midőn írja Ó Budáról: „Hogy ez híres és nagy kiterjedésű lehetett (t. i. a rómaiak idejében) onnan gondolhatni, mivel a római épületek maradványait nem csak a városban bent, hanem a szántóföldeken, sőt még a Duna gyomrában is fedeztek fel; és így bizonyos, hogy a mostani Duna-szigetek csak későbben támadtak s hogy Aquincumnak nagy részét a Duna temette el.” Hasonló sors érte a Csepel-sziget aljánál Duna Pentele táján álló Anamantia római várost. Itt is a Dunából római régiségek kerültek elő, „miből lehet következtetni, hogy a városnak egy részét a Duna hullámjai nyelték el”. Fentebb megemlítettem, hogy I. Justinián korára az Aldunának Ostrovo szigetét Vimnacium városánál Procopius nem említi; tehát ekkor még nem létezett. Ellenben Mauritius császár korában már csaknem valamennyi byzanti írónál szerepel.



Mindezekből kitűnik, hogy Dunának nagy szigetjei a rómaiak alatt még nem léteztek, ezért rólok a régi írók nem emlékezhettek. Most azon újabb kérdés merül fel: Vajjon maga a természet önnönmagától alkotta meg oly gyorsan ezen szigeteket?

Nem lehet kétségbe vonni, hogy földünk felszinét nagy részben a víz alakította át, de ily munkákra nem rővid évek, hanem ezredévek kellenek. Valamint a nemzetek életében évszázadok kellenek ahhoz, hogy a műveltség egy bizonyos fokáig eljussanak és mintegy hivatásszerű helyet foglaljanak el a népek között: akként egy folyóvíznél, mint ezt a geologiai vizsgálódások értésül adják, hogy maguknak egy kiképzett és meglehetősen megállapodott medret alkossanak, több ezer éven át folytatott munka szükséges. A víz egészen magára hagyva, mint az később hazánk vízépítkezési történetéből is eléggé kiderül, nem képes, sőt általában természete ellen van, hogy folyásában emberi kezek közreműködése nélkül nagy szigeteket alkosson. Medrének munkálása alatt a magával hozott vagy kimosott hordalékokból, mint munkaanyagból zátonyokat rak, ismét elmos; partját megtámadva, magának helyet készít, kanyarokat váj, s ezt is hosszú idők alatt és itt is a legtöbbször emberi kéz vagy emberi művelet hat közre, mely őt segíti avagy kényszeríti régi medrét újabbal felcserélni, amabba csak felesleges tömegjét öntvén ki még olykor-olykor. A folyóvíz irányt gyorsan csak úgy cserél s új medret gyorsan csak úgy foglal el, ha az ember teremtő eszével közbelép s a természet ellen is daczolni tudó hatalmával a folyókat saját czéljainak eszközévé rendeli. A Dunáról ismeretes, hogy ár-tömegjében úsztatott jég segélyével, mint másik munkaeszközével, medrét észrevehetőleg átalakítja s az emberi művekben és emberi kulturában nagy pusztításokat tesz. Megjegyezte ezt már egy régi író is róla. „ A Duna nemcsak hegytöveket és hegyfalakat rontogat, hanem magukat a hegygerinczeket bántalmazza, magába ontva lemosott lejtőket, leomlott sziklákat és nagy hegyvidékek kinyujtványait, melyek megszüntek száraz helyek lenni. „ Ezen szavakkal összes, ős időktől beállott és folytatott működése jellemezhető; mert például Aldunánk, hogy keresztül vágja magát, hegyeket, sziklákat tört keresztül és mosott le, de ez nem néhány év, hanem több ezer esztendő alatt ment végbe. Szóval a folyamképződés a mi nagy szigetjeink oly gyors keletkezését megfejthetetlenné teszi; azért kellett emberi kezeknek közrehatni, hogy megalakuljanak.

képek:

1. Moson vármegye római emlékei
2. Tabula Peutingeriana, római itinerárium

Linkajánló: Vízügyi Levéltár

A fontosabb honlapok közé felkerült a mai nappal a Vígyügyi levéltár linkje. Az Újpesten található levéltári épületet dolgozó ember számára elérhetetlenné tevő nyitvatartás miatt erősen ajánlott a link. Az elérhető adatok, dokumentumok nagy része digitális katalógusból kereshető, így szerencsére már nagyban rövidülhet az ott kutatással töltött idő.

Ugyancsak új link a Duna Hajózhatósága Projekt, amelyről a blogon már többször is szó volt a mederkotrással kapcsolatban. A honlapon megtalálható az érintett területek szelvényei, elérhető egy dokumentumtár is, ahol bőségesen állnak rendelkezésre adatok az érdeklődők számára. Mivel több, mint biztos, hogy a Dunát kotrorni fogják, hogy minél nagyobb hajók tudjanak rajta közlekedni, ezért a parton lakók számára én kötelezővé tenném ennek a dokumentumtárnak az átolvasását.

A Gödi-sziget déli küszöbszintje

  

2010. November 6-án délután jártam lent a Gödi-sziget déli végében, ugyanis a vízmérce Vácott 88-89 centiméteres stagnáló vízállást jelzett. Arra voltam kíváncsi, hogy ilyen vízállási helyzetben van-e kapcsolata dél felől a mellékágnak a főággal. A mellékelt kép aznap készült, azon a ponton, ahol az egykori fattyúág kiszakad a mellékágból. Ebben a helyzetben a mellékág felesleges (főként forrásokból táplálkozó) vizei csordogáltak egy kisebb kavicsos mederben a pár méterrel lejjeb elhelyezkedő Nagy Duna vizébe. A főágból érkező nagyobb hullámok viszont már átjutottak a mellékágba, így arra a következtetésre jutottam, hogy a déli küszöb szintje váci vízállásadatok alapján 90 cm kell, hogy legyen, pár cm esetleges eltéréssel. Ez azt jelenti, hogy az északi 123-125 cm-es küszöbnél a déli mintegy 33-35 cm-rel alacsonyabban helyezkedik el. Az észlelt állapot alapján könnyen meg lehet rajzolni majd a mellékág hossz-szelvényét. A Duna főági esésvonala alapján pedig könnyedén meg lehet határozni, hogy a Kis-Duna 30 centis esése 900-1000 méteren megegyeznek-e. Ha a főág esése kisebb, akkor nagy valószínűséggel az északi küszöb szintje süllyedni fog. Ha az esés kisebb, akkor a déli küszöbnél feltöltődés várható.

Abszolút értékben kifejezve, a Kis-Duna-ágat dél felől elgátoló zátony magassága körülbelül 98,5 méter, ettől pár centiméteres eltérés lehetséges.

A magyar Duna-szakasz főbb vízmércéi

   

A Duna  az 1850. folyamkilométernél lép be Magyarországra és az 1433.-nél hagyja el.

Fkm: a vízmérce távolsága a Duna-torkolattól

0 pont: a vízmérce 0 pontjának tengerszint feletti magassága. A vízmérce relatív vízoszlop magasságot mér, ha ezt átszámítjuk tengerszint feletti magasságra, megkapjuk az abszolút magasságot.

Legkisebb vízállás: negatív értékek azért alakulhattak ki, mert a nagyrészt több mint 100 évvel ezelőtt kijelölt kezdőponthoz képest nagyfokú medermélyülés zajlott le. Általában jégmentes értékek.

Legmagasabb vízállás: Adott szelvényben mért legnagyobb vízszint.

Vízjáték: A legkisebb és legnagyobb vízállás különbsége.

Elrendelő vímérce: árvíz esetén I,II,III fokú védekezést rendelhet el.

Pusztuló tündérkert a Duna-mentén: a gödi Szakáts-kert

"Szakáts kert - így nevezték, ez volt a köztudatban. A tulajdonosa Dr. Szakáts Nándor nyugalmazott miniszteri tanácsos volt.

...

Ingatlanát 1924-ben vásárolta meg Göd  határában. A terület nagysága 8 kataszteri hold volt. Kelet felől a temető, déli oldalon a dunakeszi határ, nyugati oldalon a Duna, északi oldalon az I. utca, a VI utcam a IV. utca és az V. utca határolta.

A terület legnagyobb része völgy, csak egy kis része sík terület. Ebben a völgyben két forrás található, ami a Szakáts villa előtt egyesül, és táplálja vízzel a halastavat. A területen minden megtalálható volt. A temető mellett sárgahomok bányát, a Dunához közel sóderbányát nyitott. A tulajdonos foglalkozott tehenészettel. A 30-as években a helyi lakosság tejellátásához nagy mértékben hozzájárult. Reggel-este lófogattal szállította házhoz a friss tejet. Tyúkfarmot is létesített és friss tojással látta el a lakosságot. Termelt továbbá búzát, rozsot kukoricát és konyhakerti növényeket. Külön említést érdemel a gyümölcsöse. Meggyfa, cseresznyefa, kajszi-, sárga-, és őszibarackfa, mandulafa, körte- és almafa volt telepítve a területen. A gyümölcsfák tavaszi virágzása csodálatos látvány volt. Virágerdő volt az egész domboldal.

Földszeretet, szakszerű hozzáértés és kitartó szorgalom jellemezte a terület gazdáját..."


Angyal Lukács: A Szakáts kert, Gödi Almanach 1997. 37-39 pp.

 

Minél jobban beleásom magam a régi Göd múltjába, annál jobban szégyellem, hogy most itt lakom.

Közmeghallgatás a Duna-kotrásról a Gödi Önkormányzatban

 
2010.10.19 14 h. Érdeklődők száma 12 fő.

Két rövid bevezető után - mely elhangzott az Önkormányzat és a KDVKÖVIZIG részéről - meghallgathattuk egy diavetítés keretében a Gödöt is érintő Duna kotrás paramétereit. Az előadó főként erre a témára fókuszált, ez lévén az elsődleges. A gödi megjelentek azonban főként a Gödi-sziget és mellékág tervbe vett kotrása iránt érdeklődtek. Ez csak utólag került bele a tervekbe, kicsit olyan "hangulatjavító" beruházásként. Érzésem szerint azért, hogy talán így a gödiek régi vágya teljesül, és emiatt kevésbé fognak tiltakozni a főági kotrás ellen. 

A témában már lezajlott az előzetes vizsgálat, és a környezeti hatásvizsgálat három hónapos időtartama is lezárult 2010.06.30-09.30-ig. Ezek során Gödön szakhatóság volt a Duna-Ipoly Nemzeti Park, később csatlakozott a WWF és a Fővárosi Vízművek. Utóbbi elsősorban a vízbázis védelme miatt, hiszen a fél Budapest a parti szűrésű kutakból kapja az ivóvizét.

A főági kotrás:

A korábban napvilágra került tervekhez képest (szept 14-i bejegyzés) talán nem lesz 180 méter szélességű a megkotort terület, a valószínű a 150 méter, de az Önkormányzat szerint elég lenne 120 méter is, mivel jól belátható szakaszról van szó, és két hajó még 120 méteren belül is bőven elférne. Az érintett szakasz továbbra is  a Szürkő-szigettől az alsógödi révig terjedő terület lenne. Az itt kikotort anyagmennyiség a nagyobbik Torda-sziget külső oldalára kerülne Vácott, a két sarkantyú közé, egy korábbi illegális kotrás nyomán keletkezett mélyebb mederszakaszba. 150 méteres szélesség esetén 53.000 köbméter anyagról lenne szó, mely elsősorban oligocén agyag, másrészt az ezt borító vékony üledék. 40-50 munkanapba kerülne, ennek következtében 3 cm-es vízszintsüllyedés jelentkezne. Ez főleg a dunakeszi Pihenő utcai lakosoknak rossz hír, akiknek jelenleg is mossa el a telkük végét a Duna. A kiszáradó és aprózódó agyagmárga könnyen áldozatul eshet a Duna sodrásának, míg ha ugyanez anyag a víz alatt marad sokkal stabilabb kőzetként viselkedik. 

A lakossági hozzászólók ezzel kapcsolatban elsősorban az ingatlanok értéke, a révnél tapasztalható partfalsüllyedés és a megnövekvő hajóforgalom kapcsán fejezték ki aggályaikat. Való igaz, hogy az alsógödi szakaszon a hullámzás hatására már nem található a kavicsnál kisebb szemcseméretű üledék. Igaz az is, hogy a partfal süllyed folyamatosan, és ezáltal az ingatlanok értéke csökkenhet. 

A mellékági kotrás:

Ebben a kérdésben egyenlőre két álláspont ütközött. Egyfelől az Önkormányzati, amely a teljes és állandó vízáramlás pártján áll, és a Nemzeti Park álláspontja, miszerint a ki és befolyásnál meghagyandó a küszöb, ami alacsony vízállásnál is a mederben tart vizet, ellenben e két pont között lehetségesnek tartják a kotrást. Ennek szélessége - sajnos csak - 5 méter lenne, 1/3-as rézsűvel, hajózási kisvízszint alatt 1 méterrel. Ez még nem garancia arra, hogy szélsőségesen kis vízállásnál marad víz a mellékágban. A kitermelendő anyag mennyisége (elsősorban iszap, de van ott kavics is) kb. 13800 köbméter lenne, melyet a sziget oldalában raknának le.  

A mellékág kotrásában úgy tűnt még a bizonytalan helyzet miatt lehetőség van változtatásokra.

Én inkább a Nemzeti Park álláspontját osztom, teljes kotrás esetén ugyanis olyan mértékű partpusztulás jelentkezhet, melynek mértéke egyenlőre megjósolhatatlan. Teljes kotrás esetén egészen az alsógödi révnél kellene kezdeni a mellékági kotrást, egészen a felsőgödi töltés déli sarkáig, ez nagyjából 1,5 km. Mivel a főág sodorvonala a helyén marad, valószínűleg a feltöltődés újra jelentkezne pár év elteltével. 

Ha meghagynánk a két küszöb között egy kimélyített szakaszt, amelybe visszavezetjük vízfrissítés céljából az Ilka-patakot, az még nem jelentene akkora beavatkozást, melyet esetleg utólag ne tudnánk korrigálni. Az MHSZ füves telkétől tartana a kotrás föl az északi küszöb sóderzátonyáig. Ez lényegesen rövidebb szakasz, viszont nem ártana a lehető legszélesebb keresztmetszetet kikotorni a keresztgáttal együtt. Azonban ha mindennek az az ára, hogy a kitermelt menyiséget a szigeten rakják le, semmiképpen nem lenne jó ötlet a beavatkozás.

Az engedélyek beszerzése 2011. első negyedévében zajlanak majd, utána írják ki a közbeszerzést. Jó lenne, ha az Önkormányzat leülne a Nemzeti Parkkal tárgyalni ebben a kérdésben, ugyanis a kivitelező azt fogja csinálni, amit ők ezzel kapcsolatban döntenek. Így esély van arra, hogy egy ésszerű megoldással mielőbb kitalálni, hogy mi legyen a Gödi-szigettel és annak a mellékágával. Ebben szívesen segítenék én is, és ezúttal felajánlom az adataimat is a cél érdekében.

Linkajánló: Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat

 
Az Országos Vízügyi Informatikai Szolgálat honlapja nagyszerűen kiegészíti a hydroinfo.hu-n található információkat. Az Oldaltérkép menüpontban megtaláljuk az Operatív Vízállás részt. Itt tudunk keresni Vízügyi Igazgatóság és vízmérce szerint is, hogy megtudjuk az adott észlelőhelyen az aktuális vízállást, akár 3 hétre visszamenő trendekkel. Sajnos csak a törzsállomások, és azoknak adatai vannak fenn. Így például a Szentendrei-Duna ágból nincsen információ, pedig Dunabogdányban és Szentendrén is végeznek méréseket. Külön öröm, hogy minden vízmércének közlik a pontos adatait is, úgymint a 0 pont tengerszint feletti magasságát (ún. abszolút magasság), és elhelyezkedését folyamkilométer alapján. Ezeket már ki is gyűjtöttem, lesz belőle egy külön táblázat. Jobb oldalra mellékeltem a linket, úgy, hogy egyből az Operatív Vízállás oldalra mutasson. 

Egyéb fontos linkeket is találtam, ezek inkább a fotók miatt lehetnek érdekesek:

egykor.hu - itt érdemes Dunaparton fekvő településekre keresni. Vácról vannak fenn fontos képek, pl. a Ferences templom előtti mederfeltöltésről.

foto.mti.hu - ez az MTI fotó adatbázisa. Én eddig csak a Duna címszóra kerestem rá, de annyi képet adott ki, hogy szűrni kell őket. 1938-2006-ig terjedő időintervallumot fednek le a képek, amelyek vízjel nélkül megvásárolhatók a honlapon.

fortepan.hu - itt nincsen sajnos mód keresésre, viszont ajánlom, hogy mindenki küldje be ide a régi családi fotókat is akár, mert ennek az oldalnak a hangulata egyszerűen leírhatatlan. Odaszögezi az embert órákra a képernyő felé egy végtelennek tűnő időutazás formájában.

Ártéri Tanösvény, Vác

Vácott, a város déli határában, ahol a Gombás-patak keresztezi a kerékpárutat érdemes letérni a Göncöl Alapítvány által létrehozott Ártéri tanösvényre. Magasabb vízállásnál nem látogatható ugyan, de ma (2010.10.09) délelőtt 148 centiméteres Váci vízállásnál a pallókból ácsolt ösvény mintegy 50-60 cm-rel emelkedett a vízszint fölé. A tanösvény első néhány száz méteren egy ártéri ligeterdőben halad, és csak fokozatosan szakadozik föl a lombkorona ahogy haladunk déli irányba. A keskeny deszkaösvény mindenütt víz fölött halad, ám ez a víz nem a Dunából származik, hanem a Gombás patak vizét duzzasztja föl az Égető-sziget északi részén épült zátony. A Duna csak magasabb vízálláskor önti el a területet, amely az 1826. évi Dunai Mappáció során készített leírások alapján még nyílt vízfelület volt. Igaz, hogy zátonyos és sekély  folyószakaszt írtak le, de állandó növényzet a területen csak a folyószabályozás és a váci Ferences-templom előtti feltöltés következtében telepedett meg a XX. század második felében.

A dunai oldalon beerdősült zátony védte meg a mellékággá fajult egykori parti oldalon található mélyebb részeket a teljes feltöltődéstől. Itt viszonylag nyílt vízfelületeket találni, elsősorban lágyszárú vízi növényekkel.

A tanösvényen haladva fokozatosan érünk el az ártéri ligeterdőn keresztül a nyílt vízfelülethez, jól megfigyelhető a fokozatos átmenet. Az ártéri erdő után vizenyős rét, majd sűrű nádas keresztezi utunkat.

A fákon elhelyezett ismeretterjesztő táblákat sajnos az árvizek nagyon megrongálták, több helyen olvashatatlanok. Mivel ártérről van szó, talán műanyaggal fedett papírlapoknál vélhető, hogy nem lesz tartós. Ezek a táblák hivatottak tájékoztatni a látogatókat a terület élővilágáról, ha jól emlékszem a legtöbbje madarakat ábrázolt. Ottjártamkor egy két halivadékon kívül csak kevés madárral találkoztam.

Lussonium

 IN ENGLISH

 

Lussonium, Dunakömlőd későrómai erődjének igényesen megszerkesztett animációját látva felmerülhet az olvasóban, hogyan is függ össze mindez a Dunai Szigetekkel? A Dunai Limest nemrég felterjesztették az UNESCO világörökségi listájára. Ez a nevezés nem országos szintű, mint például Pannonhalma, hanem felöleli az összes dunamenti országot, Németországtól Romániáig, forrástól a torkolatig. A Dunai Limest közelebbről tanulmányozva megállapítható, hogy állapota és elhelyezkedése mintegy leképezi az elmúlt 1600 évben bekövetkezett mederváltozásokat. A központi akarat szerint, nagyjából egy időben létesített római határvédelmi erődöket vizsgálva következtetéseket vonhatunk le a Duna korabeli vízszintjére, gázlóinak elhelyezkedésére, partvonalának futására. 

Ebben a 8 percben tökéletes összhangban van a történelem, a térinformatika, térképészet és a régészet. E rövid film elkészülte reményt ébreszthet az emberben, hogy lehetne hasonlót készíteni a korabeli Duna futásáról, melyen természetesen az összes római tábor, őrtorony, colonia és municipium fel lenne tüntetve. Ez a munka egészében bemutathatná a vélhetően Világörökségi címet elnyerő Dunai Limest.

Egykori Duna-meder a Nagykörút alatt - A Rákos-árok

A Pesti-síkságot a Dunakanyarból kiérkező lassuló sebességű Duna hordaléka építi föl. A földtörténeti múltban a Duna ingadozó vízhozama miatt voltak bevágódó és feltöltődő szakaszok. Ezeknek révén alakultak ki az ún. terasz szintek. A pleisztocén korban a folyó kiérkezve az alluviumra, egyenesen Szegednek tartott, homokos üledékei építik föl napjainkban a Duna-Tisza közét. Csak fokozatos vándorlással került a Duna a mai medrébe, melyet napjainkban ugyancsak jellemez a nyugat felé vándorlás. Kitűnő példa erre a Dunántúli löszfalak pusztulása. A dunaszekcsői Lugio római tábornak mindössze a fele van már csak meg, keleti része a folyamatos alámosódás miatt már elpusztult. 

 A terasz szintek megtalálhatók a Pesti-síkságon, kelet felé egyre idősebbek és magasabbak. Napjainkban is tart képződésük bár elsősorban ez már antropogén hatásokra vezethető vissza, mint például a folyószabályozások, mederkotrás, és kavicsbányászat.

Mikovinyi Sámuel 1737-es térképén még jól látszanak az egykori Duna-medrek. Megfigyelhető a széles főág, mely ekkoriban Lágymányosnál több, mint egy kilométer széles volt. Létezik a Margit-sziget, az Óbudai (Hajógyári)-sziget két részben, a Népsziget, a Palotai-sziget és az 1775-ös árvíz által elpusztított kis Fürdő-sziget. A Rákos-patak szabályos torkolati íve is egykori Duna medret sejtet.

Pest visszafoglalásakor még létezett a Fossa Magna, a Nagy-árok, mely neve bizonytalan, általában a Pesti várfal előtt húzódó várárokra használták. Ebben az árokban a Duna vize folyt, védelmet nyújtva Pest városának. Az 1700-as években fokozatosan feltöltött árok nyomvonalát ma Kiskörútnak nevezik.

Kelet felé következik a Rákos-árok, mely az újkorban már erősen feltöltődött állapotban volt, csak a legnagyobb árvizek öblítették át medrét. 1740-ig Pest város esővíz levezetőjeként és szennyvízcsatornájaként funkcionált, a lakosság ugyancsak ebbe az árokba hordta a szemetet, komoly fertőzésveszélyt hordozva magában.

Mivel Pest szűknek bizonyult, a lakosság a várfalakon kívül is letelepedett, fokozatosan építve be a mezőgazdasági területeket. A majorságok helyét átvették a lakóépületek, ezért szükségessé vált 1740-re a bűzlő, mocsaras Rákos-árok szabályozása, ugyanis a kis esésű meder a megnövekedett igényeket már nem tudta kielégíteni. (http://www.bpcsatornazas.hu/tortenet.htm)

A Rákos-árok sorsát az 1838-as jeges árvíz pecsételte meg, amikor is Pest városát, a magasabban fekvő területek kivételével elöntötte a jeges ár. (Lásd mellékelt térképet, forrás: A Földgömb 2009/2) Ilyen magasabb terület volt Pesten a Bazilika környéke, ettől kelet felé azonban lejtett a térszín, és a mai Nagykörút nyomvonalán már 2 méteres mélységet is elért a Duna vízszintje. A maximum 2,6 métert a Ferencvárosban mérték. Az ok az egykori Duna-meder, a Rákos-árok volt, melyet ekkor töltött ki a folyó utoljára. 

A pusztítás után ezt a mellékágat feltöltötték, Pestre nem hajthatott be üres szekér, földet kellett szállítaniuk a környező területekről, hogy Pest egy magasabb térszínen épülhessen újjá. A feltöltést kitűnően szemlélteti, ha a Margit-híd pesti hídfőjétől visszatekintünk a Nyugati Pályaudvar irányába. Ma itt a térszín kelet felé lejt, de 1838-ban a pályaudvar területe az áradás során szárazulat maradt. 

Az árok nem követte pontosan a mai Nagykörút vonalát. A Margit-sziget alsó harmada táján szakadt ki a Duna fő medréből, tartott a Jókai utca nyomvonalán a Csengery  utca felé, aztán a Rákóczi tér irányában a Boráros tér táján tért vissza a fő mederbe. A korabeli utcahálózat ezt a nyomvonalat követte, azonban a Nagykörút tervezőasztalnál készült szakaszai már több ponton eltérnek ettől. A Nagykörút alatt húzódik ma is Pest fő szennyvíz főgyűjtő csatornája. A Rákos-árok, mint földrajzi név 1874-ben tűnt el, amikor a Rákosárok utcát Csengery utcává nevezték át.

Egyszer még felmerült az egykori mellékág "revitalizálása" Reitter Ferenc ötlete alapján, miszerint a Nagykörút helyén egy csatornát kellene építeni, két oldalán rakodó partokkal, és a csatornán átívelő hidakkal. Az ötletet pénz hiányában elvetették így a Nagykörút a mai formájában épült fel. 

A betemetett meder azonban napjainkban is érezteti hatását, a 4-es metró építésekor a Rákóczi térnél vízbetörés hátráltatta a munkát. Valószínűleg az egykori meder napjainkban is egyfajta föld alatti áramlási rendszer része, mely levezeti a rendkívüli csapadékokat.

Link ajánló: Lupasziget.hu

Kitettem a fontosabb honlapok közé a Lupasziget.hu linket, melyet tegnap találtam. Meg kell mondanom, hogy nagyon örültem neki. A sziget története kötelező olvasmány is lehetne a Dunai szigetek olvasóinak. Nekem is új volt például, hogy a régi petőfis 10 forintos bankjegy hátulján három sziget is látható! Rengeteg fontos adalék, adat, leírás is található a honlapon, mind a vízállásról, mind a folyószabályozások következményeiről.

A lakók, nyaralók 1932-ben vehették először birtokba a közigazgatásilag Budakalászhoz tartozó szigetet, ekkor indult meg a parcellázás. Névadója Luppa Péter országgyűlési képviselő volt, azelőtt Mészáros szigetnek hívták. A sziget közösségi életét is megjelenítő oldal szemlélete hasonló a Dunai szigetek bloghoz, ezért mindenkinek szeretettel ajánlanám nemcsak az olvasását, hanem a meglátogatását is! Elérhetőségek, menetrendek ugyancsak fellelhetők az oldalon!

Könyvajánló: Margit-sziget, Törs Kálmán 1872

  

Ma az Eiffel Antikváriumban igazi kincsre leltem. A 600 forintos dobozban ott hevert Törs Kálmán 1872-es Margit-szigete. Igaz, hogy reprint kiadás, de minden pénzt megér. 

Két fő részből áll, az elsőben a sziget múltját, régiségeit mutatja be Rómer Flóris tanítványa. Szó esik a római múltról, a Boldogasszony templomról és zárdáról, ahol Szent Margit is élt. Állt itt rendháza a johannita lovagrendnek, vára az esztergomi érseknek, Törs Kálmán még egy római torony romjait is megemlíti a sziget északi részében.

A második rész a sziget jelenével  foglalkozik, Budapest városfejlődésének egy pillanata bontakozik ki előttünk. "...ott, hol most a Lipótváros legszebb házsorai emelkednek, nehány évtized előtt csolnakon vadkacsázni jártak az urak a nádasba..."

Még nem épült föl a Margit-híd, a második híd Buda és Pest városa között, melyek ekkor még külön Szabad Királyi Városok.

Mi is odaállhatunk Törs Kálmán mellé, mikor ezeket a sorokat írja a sziget déli csücskén növő füzes erdőben.

"A sziget déli részén nyires erdőcske terül, fehér törzseivel, lelógó ágaival. E nyires alól leirhatatlan a kilátás. Órákig elmerenghet a szem rajta és nem fárad bele, s ha a nap egy másik szakában nézi, egészen ujnak tetszik ismét. Nem kell hozzá egyéb, csak hogy a világitás más oldalról jőjjön, s egészen kicserélve látszik a táj.

Baloldalt Pest gyárainak gomolygó füstjét lilaszinüre festi a napsugár, mig palotáinak ablakain izzó vörössé törik, mintha tüz égne rajtuk belül s lángban állnának a szobák. E kőből rakott kolossoknak tűzszeme van, mint Dante alakjainak a pokolban. Az egész város fényözönben uszik, s a messze falvak köralakjai is ott lebegnek tisztán a láthatár szélén. Jobbra látszik Buda-Ujlak, a vár, a Szent-Gellért-hegy, az oldalába rakott fecskefészkekkel, a mikben a szegény nép lakik. A citadella, a mogorva hegygyel, a királyi vár fel egész a Mátyás tornyáig tömör árnyat vetnek az egész budai Dunapart hosszában. Pesten a fény, Budán az árnyék a legszebb összhangzatban, melyet valaha festő képzelete álmodhatott. Közbül csillámlik a Duna s elviszi tekintetünket egész a Csepel-szigetig, mely e pontról tekintve, a viz határát látszik képezni, mintha nem is volna folyam, hanem valamely tó, a mit a felséges látvány emelésére emberi kéz csapolt ide. S valóban, a folyam csendes, sima tüköre sem akarja megczáfolni e fogalmukat, oly nyugodt, mintha álló viz volna s nem is jutna eszébe, hogy a fekete tengerbe siet. Csak a soroksári kanyarodás felé látható egy nyilás, a melyen elszabadulhatnak csillogó árjai. Itt messze, messze összeölelkezik az égboltozattal, összeolvad vele, elvész benne, mintha a lehajló égbe folyna bele.

Ez elragadó látomány nagyszerüsége mellett egészen el vész Budapest legnagyobbszerü épülete, a lánczhid. Ez óriási épitmény, melynek megcsodálására siet fel a vidék, s mely országunk egyik büszkeségét képezi, az egész tájkép nagyszabásu szépségeivel szemben csaknem hogy elenyész, eltörpül, s csak hosszabb szemlélés után veszszük észre a Duna közepén álló két oszlopot, melyen aztán felötlik a hid is, mint valami nádfonatu dobogó, melynek csak merész hajlását csodáljuk.

Nem tudjuk, örüljünk-e neki, vagy fájlaljuk, hogy a Margit-sziget déli csucsa e gyönyörü kilátásától meg lesz fosztva.

A Dunaszabályozást és a fővárosok egyesitését czélzó munkálatok terve szerint ugyanis a Margit-sziget déli végét meg fogják hosszabbítani, ugy hogy ez a pesti északi és a budai vaspályák indóházait összekötendő vasuti hid egyik oszlopának támpontját képezendi. Ez épület, a mint a tervből kitetszik, méltó társa lesz a lánczhidnak. Középen felül fognak elrobogni a gőzvonatok, két oldalt egyéb jármüvek, mig alább, mint valami függő erkély, a gyalogjárók számára épitett járda fogja szegélyezni Pestről, Budáról, a szigetre szolgáló gyönyörü lépcsőzettel. Ez által a szigettel való közlekedés, mely most egyedül a hajókra szoritkozik, nagyban könnyebbülni fog, de a sziget egyuttal nagyrészt elveszti azt a páratlan szép kilátást, mely innen a két főváros legszebb részének panorámájára nyilik.

Jobbfelől kissé korlátolva van a kilátás egy kisebb sziget által, melyet a Margit-szigettől csak egy keskeny és sekély csatorna választ el. E sziget sürün be van nőve a vizes talajt szerető fákkal. Épen ellentéte a kultivált Margit-szigetnek, mert ezen még kertész ásója, favágó baltája nem hagyott nyomot, tán mióta fennáll. E sziget most Buda városáé, de a Margitsziget igazgatósága bérli évi 600 frtért, nem azért, mintha hasznot hajtana, mert a szigetről a lekaszált füvön kivül ugy sincs egyéb haszon; de az okból, hogy az illetéktelen látogatóktól, kik ez oldalról ladikon, egy szál deszkán, vagy az elválasztó csatornát egyszerüen átlábolva, könnyen átjöhetnének, a bemenetelt elzárja. Ha e csatorna alsó végét erős czölöpökre támaszkodó gáttal elrekesztenék, a Duna maga hordaná meg kaviccsal, iszappal s nehány év alatt a két sziget egyesitve lehetne. De Buda városa nem szivesen válik meg a szigettől, melynek pedig vajmi kevés hasznát veszi. A föntebb emlitett Dunaszabályozás azonban alkalmasint segiteni fog a bajon, egyesiti a két szigetet, mely esetben aztán az "allodium" fölötte alkalmas lesz egy kis tehenészet felállitására a Margit-szigetbeli vendégek számára, üvegházaknak, melegágyaknak stb., hogy a plántákat és csemetéket ne legyen szükség messze földről ide hordani."

Az egykori Torda falu elhelyezkedése és a korabeli Duna medrek

Aki mostanában jár a Szentendrei szigetnek Váccal szemközti részén nem is gondolná, hogy ott a nadrágszíjparcellák helyén egykor település állt (1. kép). A török időkben elnéptelenedett falu neve átöröklődött a Dunában álló szigetekre és két dűlőre, az Alsó-, és Felső Tordákra. Az élesebb szeműek a friss szántásban (jó ha nagy eső is volt nemrég) számtalan cseréptörmelékre bukkanhatnak (2. kép).  

Torda falu keletkezésekor még egy önálló sziget csúcsán állt. A szintvonalak alapján megállapítható, hogy a jelenlegi Duna fölött mintegy 6-7 méter, a nyugat felé eső, mára feltöltődött meder fölött 3-4 méter szintkülönbség volt. Ez a viszonylag ármentes térszín alkalmas volt a megtelepedésre.

A Szentendrei-sziget több szigetmag összeolvadásából keletkezett, a szigetmagok között egészen az ármentesítési munkálatok befejeztéig (1940-es évek) gyakran újra és újra birtokba vette a Duna az alacsonyabban fekvő egykori medreit. A Duna Mappáció során készített feljegyzésekben szó esett a Nagy Árokról, mely Suránytól északra vezette le időszakosan az árvizeket. Szigetmonostor fölött is sokszor átszakadt a Váci Duna a Szentendrei Dunába és viszont. Ilyen medermaradvány húzódik a Tordai szigetmagtól nyugatra is (a képen kék nyíllal jelölve). A légifelvételen szépen kirajzolódik a mederben épült homokzátony (1. kép). Kevés szerves anyagot tartalmazó homok lévén a növényzet gyérebb rajta, mint a környezetében, így könnyebben azonosítható felülről, mint a helyszínen barangolva. Mivel már régebb óta mezőgazdasági művelés alá vonták ezt az elhagyott medret, az egykori szintkülönbségek már nem vehetők ki a 10.000-res katonai térképen (3.kép).

Az elhagyott-elpusztult Torda falu látképe napjainkban, nyugat felé tekintve. Keskeny nadrágszíj parcellák állnak itt ma, alig néhány épülettel. Területe Tahitótfaluhoz tartozik.

Környezeti hatástanulmány készül a Gödi Gázló kotrásáról

 
Göd város honlapjára tegnap 14:37 órai dátummal felkerült ez a dokumentum a környezeti hatósági eljárás megindulásáról. Érdemes végigfutni, mindössze két oldal.

http://www.god.hu/_site/doc/newswf20501112/20100913_kozlemeny.pdf

Holnap, szeptember 15-én lesz délelőtt tíz órakor a megbeszélés a Városházán, erről az EU által finanszírozott beruházásról, mely a hajózhatóság javítását tűzte ki célul a Dunán.

Szeptember 16-án délután 5-kor lesz egy Városfejlesztési Bizottsági ülés, melyen ez a téma is szóba kerül. Aki éppen ráér menjen el, főleg ha még Gödön is lakik, és jelent számára valamit a Duna, mint élő folyó.

Október 19-én, tehát a 3 hónapos határidő lejárta UTÁN közmeghallgatás lesz a témáról a Városházán délután 2 órakor, gondolom azért ekkor, mert ez a hétköznap déli időpont legtöbbünknek alkalmas lesz... Ekkor már valószínűleg a kész tényekkel fognak szembesülni az érdeklődők.

Az érintett területek térképen:

A kotrás területe Göd, Dunakeszi és Sződliget-Horány határán. A kotrás paraméterei:

Hossz:                                     1785 m

Szélesség:                                150-180 m

Kotrás által érintett terület:       cca. 29 ha

Kotrás átlagos mélysége:          40-60 cm

Kotrás maximális mélysége:      95 cm

Kotrás anyagmennyisége:         53000-73000 köbméter

    

A lerakásra szánt terület Vácott a Torda-szigeteknél.

A depónia hossza:               700 m

A depónia szélessége:         140-150 m

Depónia területe:                 cca. 10 ha

A lerakott anyagmennyiség: 53000-73000 köbméter

Depónia magassága:           A Gödön kitermelt anyag magasságának háromszorosa, 120-180 cm

Erre valószínűleg még rájön a Sződligetnél kikotort anyagmennyiség.