A Tullni-medence eltűnt szigetvilága

Egészen rövid bejegyzésnek indult ez a mostani; régi térképeken nézegettem éppen Tulln környékét, ahol viszonylag éles kontraszt volt az 1780. körüli és a mostani állapotok között a dunai szigetek tekintetében. Mintha régebben több lett volna. Manapság meg úgy tűnik, hogy egy sincs. 

A Duna ártere Tulln városától nyugatra 1780. és 2023. körül. (Mapire, Googleearth)

Mi sem egyszerűbb mint összeszámolni a két időszak szigeteit, és összevetni a számokat, főleg térinformatikai programmal. Mautern an der Donau és Klosterneuburg között 1780-ban 295 szigetet ábrázoltak az első katonai felmérés térképszelvényein, miközben a legfrissebb GoogleEarth felvételeken nagy nehezen össze lehetett számolni négyet, de erős a gyanú, hogy e négy sziget közül legfeljebb egy természetes eredetű. Ez azt jelenti, hogy a 2004-es és az 1938-as folyamkilométer táblák közötti 66 kilométeres Duna-szakaszon az elmúlt 250 évben eltűnt a dunai szigetek 99%-a. 

Tehát egy folyamkilométerre jelenleg 0,06 dunai sziget esik, azaz átlagosan 16,5 kilométerenként akad egy darab. 1780-ban kissé más volt a helyzet, ekkor 4,5 sziget esett egy folyamkilométerre, és akkoriban átlagosan 223 méterenként jött szembe egy dunai sziget (lásd alábbi ábrát). Eredetileg ennyi lett volna a bejegyzés, de a folyamatok megértése nélkül az adatok csak lógnának a levegőben. 

295 dunai sziget Mautern a. d. D. és Klosterneuburg között 1780 körül.

A vizsgált terület, a Tullni-medence (Tullnerfeld) Alsó-Ausztriában található, a Wachau és a Bécsi-kapu között. Ugyan a névadó Tulln a Duna jobb partján fekszik, de ennek ellenére a balparti síkság is a városkáról kapta nevét. Alsó-Ausztria tradicionális négyes felosztása nincs tekintettel a medence geográfiai egységére, hiszen a Tullni-medence egyaránt részét képezi a Waldviertel-nek (Krems környéke), a Weinviertel-nek (Krems-Lang-Enzersdorf szakasz a bal parton), a Mostviertel-nek (Mautern-Greifenstein szakasz, Duna jobb part) és a Bécs környéki Industrieviertel-nek (Klosterneuburg környéke). 

A Duna-medencéket szokás a lezáró hegyvonulatok alapján részmedencékre tagolni, ilyen a Tullni-medence, vagy az alsóbb szakaszon a Morvamező, melyet a Bécsi-erdő és a Bisamberg szűkülete választ el. Dunai szigetek szempontjából azonban 1780 körül nem volt értelme ilyen módon felosztani a Krems-Gönyű szakaszt, ugyanis a hegyvidéki szűkületeknél, mind a Bisamberg tövében, mind pedig a Dévényi-kapu térségében a dunai szigetek még mindig egy 2-3 kilométer széles ártéren terültek el. Ez pedig alig szűkebb, mint a Bécs vagy éppen a Tulln környéki síkvidéki ártér szélessége (3-4 km). Tehát nem a folyó árterei szűkültek itt össze, hanem folyót kísérő medencék. Éppen ezért a Klosterneuburg melletti 1938-as folyamkilométer kiválasztása ebben az esetben önkényes volt.

Szigetek és ártéri erdők Mautern a. d. D. és Klosterneuburg között 1780 körül.

Miután a Duna Krems és Mautern között elhagyja a Wachau áttörését egy körülbelül 50 kilométer hosszú, 20 kilométer széles, szilvamag formájú medencét képez, melynek középvonalában folyik a Duna egy közel négy kilométer szélességű ártéren. Ezen az ártéren számos szigetet és zátonyt képez, nem is beszélve a part mentén növő ártéri erdőkről. Míg a szigetek és a parti ártéri erdők meglehetősen könnyen azonosíthatók az I. katonai felmérés térképén, addig a zátonyok szempontjából érdekes anomália rajzolódik ki. A Tullni-medence térképezése legalább két eltérő időpontban zajlott, ugyanis a nyugati medence felmérése alacsony vízállást feltételez a zátonyok nagy száma miatt. Érdekes módon nem térképszelvény-határon jelentkezik ez a zátony-többlet, hanem egy konkrét szelvény keleti szélén. Összesen 178 növényzet nélküli zátonyt ábrázoltak a térképészek a 295 szigeten kívül, azonban a felemás elhelyezkedésük miatt (lásd alábbi ábra) nehéz számolni velük, de jó képet adnak a bonyolult mederviszonyokról.  

178 zátony Mautern a. d. D. és Klosterneuburg között 1780 körül.

A bonyolult mederviszonyok nem csupán a 4 kilométeres szélességet elérő nagyvízi mederre korlátozódtak, a Duna oldalazó eróziója (kanyargása) érintette a magaspartot is. Az elmosódás elsősorban a déli part mentén jelentkezett, ennek legérdekesebb példája a tullni római erőd északi részének pusztulása. De nem csak az erőd, vagy éppen a termőföldek szenvedtek az eróziótól, a középkor végén változó klíma, a hűvösebb, csapadékosabb időszak Magyarországhoz hasonlóan Alsó-Ausztriában is kifejtette a hatását. A Tullni-medence nyugati részén legalább 10 település pusztult el, vagy hagyták el a lakói tervszerűen a megnövekedett árvízi kockázat miatt (lásd alábbi ábra).

A négy kilométer szélességű ártér alaposan megnehezítette az észak-déli irányú kapcsolatokat. A nagyjából a medence középpontjában található Tulln városa jelentőségét éppen az itt működő révátkelés adta. Nem véletlenül volt a Babenberg hercegek székhelye. Kitüntetett szerepét később elveszítette, amikor Bécsnél állandó híd épült a Dunán. 

A középkor végén elpusztult ártéri települések Tulln és Klosterneuburg között (E. Wonka)

Az első katonai felméréshez képest a Duna tárgyalt szakasza alaposan átalakult napjainkra. Az 1880-1900 közötti folyószabályozás révén csatornázott Duna végső formáját az 1973 és 1985 között épült két duzzasztóművel alakították ki. Ennek révén a Duna két szűk töltés közé szorult, a középvízi medre 350-500 méter között változik. A beavatkozást árvízvédelmi célok vezérelték eleinte, de a hajózóút biztosítása volt a fő oka annak, hogy se sziget, se zátony nem maradhatott a főágban. Első lépésként a Ferenc József-vasút épült meg. Ez bizonyára nem folyószabályozási munkának hallatszik elsőre, de mivel a töltését a mindenkori legnagyobb vízállás fölé építették bizonyos fokú védelmet nyújtott a Tullntól nyugatra elterülő öblözet lakói számára. 

A Duna csatornázása 1880-1900 között

A szabályozás célja egy egységes középvízi meder kialakítása volt, ennek érdekében a Bécsi-erdő bányáiból fejtett kővel és a mederből kikotort sóderrel lezárták a számtalan mellékágat. Mindeközben kőszórással biztosították a magaspartot az összeszorított mederben fellépő megnövekedett elmosódással szemben. Az eleinte csak szakaszonként megépített gátakat, párhuzamműveket később egyesítették egy, a part mentén közvetlenül futó árvízvédelmi töltéssel.

Mesterségesen kikövezett part a tullni hidak alatt

A Duna bevágódása miatt az ártereken leszállt a talajvíztükör, az erdők kiszáradásnak indultak. Jelenleg a terület legnagyobb részén erdőgazdálkodás folyik, habár néhány mellékágat revitalizáltak az egykori ártéren. Ezek vizeit általában a Dunába igyekvő patakok vízhozamát biztosítják. A duzzasztóművek miatt néhol az is előfordult, hogy egyes patakok torkolatát áthelyezték; a Krems-patak torkolata pl. légvonalban 16 kilométerrel került keletebbre, az altenwörthi duzzasztó mellé, miközben szinte teljes alsó szakasza a dunai töltés másik oldalán fut. A duzzasztás miatt a főág partja végig mesterséges, jellemzően terméskő-tömbök és meredek rézsű alkotja.

Zátony Greifenstein alatt

2023-ra összesen nulla zátony és négy sziget maradt erre a 65 folyamkilométerre. Kettő ezek közül az altenwörth-i duzzasztó alvizén található, egy a greifenstein-i mellékágban, a legnagyobb pedig Klosterneuburg mellett. Közös jellemzőjük, hogy egyik sem a főágban található, hanem kisebb öblökben, holtágakban, ahol semmi esetre sem zavarhatják a hajózást. 

Szigetek a Krems és a Traisen mesterséges torkolatánál az altenwörthi duzzasztó alatt.

A klosterneuburg-i sziget kitűnik ezek közül abból a szempontból, hogy ez a legnagyobb közülük, lakott, és a története kissé hasonlít a Csepel-szigetre. A folyószabályozás révén Klosterneuburg elvesztette a szigetekkel tarkított Duna-partját. A városka melletti Duna-meder holtággá vált, amelyet a beleömlő—szennyvízcsatornának is használt—patakok bűzlő mocsárrá változtattak. A probléma megoldása érdekében ástak egy 6,7 kilométer hosszú csatornát Höfleintől a mostani bécsi Donauinsel északi csúcsáig, kialakítva ezzel egy Augebiet-ként ismert erdős-nyaralós mesterséges szigetet.

Vizenyős területek a töltés mögött. Tulln 2023.

A Duna-szabályozás következtében partra vetett ártéri erdőben nem csak az erdészek kezdtek gazdálkodni, létesült itt jó pár sóderbánya, helyenként széles sávban kiirtották az erdőt magasfeszültségű vezetékek vagy főútvonalak miatt. Néhány helyen az ember is megtelepedett az Ausztriára oly jellemző kiskertes hétvégi házas negyedekben, sőt ezen a Duna-szakaszon található Ausztria egyetlen atomerőműve Zwentendorfnál, melynek üzembe helyezését népszavazás akadályozta meg. A Tullni-medence eltűnt szigetvilága jelenleg Natura 2000-es (FFH- und Vogelschutzgebiet) védettség alatt áll, azonban csak egy kisebb része természetvédelmi terület (Naturschutzgebiet) Stockerau mellett. Az egykori mellékágak nyomait kisebb vizenyős területek jelzik az erdőben.

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• Erich Wonka: Der Donauraum von Tulln bis Klosterneuburg
• https://www.noe.gv.at/noe/Naturschutz/broschuere_16_tullnerfelder_donauauen_4.pdf

Vogonok Sződligeten

"Földlakók, figyelem! - szólt egy hang. [...]

- Itt Prostatikus vogon Jeltz beszél, a Galaktikus Hiperűr Tervezési Tanácstól - folytatta a hang. - Amint azt önök is tudják, a Galaxis külső területeinek fejlesztését célzó tervek megkövetelik, hogy hiperűr-bekötőutat építsünk az önök Naprendszerén keresztül. Sajnálatos módon az önök bolygója egyike azoknak, melyek szanálásra kerülnek. A folyamat két földi percnél valamivel kevesebbet vesz igénybe. Köszönöm a figyelmüket. [...]

- Semmi értelme meglepődést tettetni. Valamennyi tervrajz és megsemmisítési utasítás ötven földi év óta megtekinthető az Alfa Centaurin, úgyhogy bőven volt rá idejük, hogy hivatalos panaszt jelentsenek be. Semmi értelme, hogy ilyen későn kezdjék a felhajtást."

[Douglas Adams: Galaxis útikalauz stopposoknak]

Az egyetlen darabka természet Budapest és Vác között

A Svájcból érkezett farkas lelövése Magyarországon nincs rajta a TOP10 természetvédelmi probléma listáján. Az a sződligeti erdőirtás viszont igen, amit a gödi akkumulátorgyár érdekében végeztek a Duna-parton található nemzeti parki védettségű erdőben. Előbbi miatt büntetőeljárás indult, utóbbi esetében ezen csak mosolyogna a hatóság.  

A tönkretett kerékpárút

Mint ahogy a gödi gyár építésénél kiirtott 25 hektár erdő esetében is mosolygott a hatóság. Itt a Sződrákosi-pataknál, és sok más környékbeli esetben is csak bámészkodik a hatóság. Ugyanebben az erdőben, hasonló szélességben irtották ki a fákat évekkel korábban a kerékpárút érdekében. A Duna-Ipoly Nemzeti Park mit sem érő oltalma alatt álló területtől délre az elmúlt években a befektetők az egész Duna-partot felparcellázták, sőt a pleisztocén homokdombokon felnőtt erdő sem menekült meg, nyom nélkül kiirtották, a helyén társasházak épültek. Sőt, még a dombokat is eltúrták.

GDP über alles.

A Budapesttől északra elterülő agglomeráció Duna-partján folyamatos és véres utóvédharcokat vívnak a civil természetvédők a maradék zöldfelületek érdekében, legyen szó a pilismaróti bányáról, vagy az akkumulátorgyárak érdekében végzett, évek óta tartó természetpusztításról. A sződligeti példa a legmagasabb szinten mutatja meg a természetvédelem bénultságát. Azonban ez a legalacsonyabb szinten is ugyanez folyik, a gazdasági érdek miatt helyi védettségű területeket építenek be a földínségben szenvedő agglomerációs önkormányzatok. 

Irtás.

A terjeszkedő lakóparkok, a helyiek megkérdezése nélkül zajló ipari és logisztikai beruházások nem kímélik a Duna partját sem. A növekvő népesség egyre nagyobb környezeti terhet jelent a maradék természetes élőhelyekre. A rendezett környezet iránti igény lakossági nyomást is helyez az önkormányzatokra, hogy az ilyen beruházások mögé álljon. Legyen akár egy játszótér ökológiai magterületen. Az igény, hogy vágják ki a "veszélyes" fákat a parton. Irtsák ki a szúnyogokat (meg minden más rovart). A terjeszkedő városok egyre kisebb területre szorítják vissza a természetet és az élővilágot. Aztán jönnek a bejelentések a városban csavargó vaddisznókról, őzekről és rókákról, amiket aztán persze kilőnek. 

A hangulat mindenütt mélységesen pesszimista, annak ellenére, hogy kisebb csatákat meg lehet nyerni ideiglenesen, mint például Pilismaróton. A háború azonban nyerhetetlen. A magyarországi természetvédelem tetszhalott állapotban van, a természet zavarja a GDP növekedését, útban van. Az emberi kényelem iránti vágy és a kapzsiság hosszú távon végül megszüntetni majd az agglomerációban a természet zavaró jelenlétét. Már közmeghallgatást sem kell tartani róla. 

Sittlerakó lett az ősi Duna-medrekből

Mi lehet a megoldás? Hollandiában létezik egy civil szervezet, a Vereniging Natuurmonumenten, amely adakozásból vásárol földterületeket, hogy azokon "helyreállítsák" a természetet. Hasonló létrehozása Magyarországon egyre esélytelenebb, látva a természetvédelem lassú kimúlását és a sződligeti példát, ahol az ember elveszti minden bizalmát abban, hogy a legmagasabb fokú védettség ér valamit. Létre lehetne hozni a Nemzeti Parkoknál szigorúbban védett területeket? Ahol semmiféle gazdasági tevékenység nem végezhető, ahová civilek egyáltalán be sem tehetik a lábukat? Valószínűleg a jelen Magyarországán egy különleges gazdasági övezetet egy ilyen szigorúan védett területen ugyanúgy minden további nélkül létre lehetne hozni, mint egy vogon intergalaktikus bekötőutat.

Így megy ez.

Óholocén dunai sziget a III. kerület alatt

 

Őskoros régészek és geográfusok közös kutatómunkája nyomán egyre több részletet ismerünk meg a Budapest III. kerülete alatt elterülő ősi dunai szigetről és annak első lakóiról. Ez a hatalmas sziget egykor a Csillaghegytől a Hajógyári-szigetig húzódott, de a mellékága klimatikus és tektonikai okokból mintegy 6000 évvel ezelőtt végleg lefűződött főágról. Az óholocén Duna-medret a környező vízfolyások vették birtokba, ennek köszönhetően a meder nyomai a mai napig felismerhetők a Mocsárosdűlőn és Csillaghegy utcahálózatában. 

Az Óbudai-öblözet vízrajza az óholocén korszakban. Viczián I. [2]

A 2019. április 10–12. között megrendezett XI. MΩMOΣ őskoros kutatók összejövetelének tanulmánykötete a környezet és az ember kapcsolatát helyezi a középpontba. Óbuda területe eddig is kiemelt kutatási területe volt a táj- és környezetrekonstrukciós kutatásoknak, elsősorban Aquincum római kori múltja kapcsán. Az Ősrégészeti Tanulmányok III. köteteként 2023-ban megjelent kiadványban összesen három írás foglalkozik az őskori Óbudai-Duna-meder környezeti rekonstrukciójával, három különböző ásatási terület kapcsán. A Királyok útja 291-295. számú telken a kutatók megtalálták a Csillaghegyi-árok dunai torkolatát, azaz az őskori sziget északi csúcsát [1]. A Pusztakúti út mentén feltárt őskori lelőhelyek kapcsán a Mocsárosdűlőn végeztek sekélyfúrásokat [2], ezen kívül a Nánási út 75-77. számú telken feltárt neolitikus telepen a sziget korai benépesülését tanulmányozták [3]. A Csillaghegyi-árokban és a Mocsárosdűlőn végzett ásatás során vizsgált üledékminták közel azonos eredményt hoztak a Duna-ág lefűződésének időpontjával kapcsolatban, annak ellenére, hogy az ezt követő feltöltődés során különböző jellegű vízrajzi helyzet alakult ki az egykori Duna-mederben. 

A negyedidőszak végi klímatörténet összefoglaló árbája, melyen a folyórajzolatra vonatkozó részt az Óbuda térségében végzett legfrissebb kutatások aktualizáltak.

Az óholocén korszakban a Békásmegyer és Újlak között kiszélesedő Óbudai-öblözet tájképileg jelentősen eltért a mai helyzethez képest. A Duna medre közel sem volt ennyire csatornázva, mellékágai szabadon bejárták az árteret mindkét oldalon. Az óholocén során Óbuda térségében már kialakult a Duna domináns főága, de ekkor még nagyobb méretű fattyúágak is kerülgették a viszonylag nagy számú és nagy kiterjedésű szigeteket (pl. Óceán-árok). Az óholocén Óbudai-Duna-ágat térképre vetítve viszonylag könnyen azonosítani lehet, ugyanis az utcahálózat nagyban megőrizte a régi medrek vonalát. Csillaghegy utcahálózata a mai napig kirajzolja az Árpád utcával párhuzamos Csillaghegyi-árkot, amely a csillaghegyi strandnál dél felé fordult. Itt további szigeteket formálhatott a Mocsárosdűlő térségében kiszélesedő mederben. Az óholocén Óbudai-sziget hosszúsága meghaladta az 5 kilométert, a területe körülbelül 600 hektár lehetett.

Korábban két elképzelés versengett arról, hol térhetett vissza az Óbudai-Duna a főágba. Schweitzer Ferencék [4] szerint eredetileg a Margit-sziget északi csúcsánál, Újlaktól északra lehetett a torkolat. Ezt a feltételezett Duna-ágat a kiscelli hegylábfelszín tövében, vízelvezető árok formájában azonosították régészek, Azonban római kori Duna medret kizárja a régészeti tény, hogy Aquincum katonavárosa, azaz a beépített terület a Dunától egészen a hegylábfelszín tövéig terjedt ki. Ha voltak is patakvizek az őskorban a Kiscelli-domb alatt, azokat legkésőbb a római korban kiszorították a területről és a katonavárostól északra terelték egy új, rövidebb mederbe. 

A másik lehetőség szerint Óbuda legutoljára a pleisztocénben volt utoljára sziget. Az Óbudai-Duna az óholocénben már eredetileg is az Aranyhegyi-patak régi medrének alsó szakaszán folyt, és a Hajógyári-szigettől északra volt a torkolata. Ezt az elképzelést támasztja alá az Óbuda területén feltárt teraszfelszín kora, és a Duna szintjéhez viszonyított magassága. 

Az óholocén Óbudai-sziget legmagasabb térszíneit a II/a terasz szintje jelöli ki, ennek szintjét a holocén során a kopár nyugati hegyekből, a dunántúli teraszfelszínről, valamint a mederből kifújt homokrétegek emelték [4]. Fontos leszögezni, hogy amikor az óholocén Óbudai-sziget még szigetként létezett, a II/a terasz még nem volt ármentes helyzetben. Az I. számú terasz, vagy magasártér ekkor már kialakult (a pleisztocén-holocén határán — lásd Gábris-Nádor ábra 2007.), de az alacsonyártéri szinteket a Duna csak később, a szubboreális idején véste ki. Ez azt jelenti, hogy minden teraszszint "eggyel lejjebb" helyezkedett el a számozás szerint: a mostani I. sz. terasz (magasártér) akkor még alacsony ártéri szintben létezett, miközben a manapság ármentes II/a terasz az óholocénben I. terasz (magasártér) lehetett. (A dunai teraszokról bővebben itt) 

A régészet és a földtudományok ugyanazokat a rétegeket vizsgálják a feltárásokban, de a módszerük , megközelítésük és az alapvető célok is mások. Időnként azonban a közös halmazok gyümölcsöző együttműködéseket teremtenek az egyes tudományágak képviselői között, így komplexebb és átfogóbb képet kaphatunk a múlt emberének és egykori környezetének egymásra hatásáról. A régészek elsősorban az emberi tényező, például leletek alapján kategorizálják az eltemetett talajrétegeket, míg a földtudomány az adott réteg geokémiájából, szemcseméretéből, színeiből, ásványianyag-összetételéből vonnak le következtetéseket. A munkafolyamatok, kormeghatározások módszerei és a felhasznált műszerek egy külön bejegyzést érdemelnének, de szerencsére erre a kötet tanulmányai egy-egy bekezdésben kitérnek. Röviden összefoglalva, minden ősföldrajzi környezetet más és más üledékképződés jellemez. Ha egy rosszul osztályozott, szerves anyagokban szegény, sóderes, kavicsos homokos réteget találunk, abból egy aktív folyóág mederüledékére következtethetünk. Ez a negyedidőszak végi folyóvízi üledék az Óbudai-öblözetben összesen 10-15 méter vastagságú. Ebbe a teraszkavicsba vágódtak be a medrek. Szerves anyagban gazdag, jellemzően finomszemcsés, sötét színű üledékek pedig jellemzően mocsaras környezetben ülepednek le. Tehát az üledékek milyensége, egymásutánisága, vastagsága alapján alapvetően meg lehet határozni egy üledékképződési környezetet, benne egy eltemetett folyómeder életciklusaival. 

A Csillaghegyi-árok dunai torkolatánál (Királyok útja 291-295. sz.) az Optikailag Stimulált Lumineszcencia (OSL) kormeghatározás alapján az alábbi rétegsort sikerült rekonstruálni:

Kr. e. 6500: Duna-meder üledékek, kavics, sóder. (nyílt meder)

Kr. e. 6000-5500: Duna sekélyvízi, ártéri üledékei (feltöltődés, lefűződés, csökkenő vízhozam)

Kr. e. 5000-3000: üledékhiány. Feltehetően a Duna-mellékágban kialakuló patakvölgy ellentétes irányú vízáramlása elhordta az üledékeket. 

Kr. u 1-1000: mocsaras üledékek lerakódása a csökkenő vízhozam miatt, melynek oka a római kori vízrendezés lehet, ami főleg dél felé vezette le a Mocsáros és a Rómaifürdő vizeit.

Kr. u. 1500: egyre gyorsuló feltöltődés, mocsaras üledékek.

Mederrekonstrukció a Csillaghegyi-árok egykori torkolatánál vett üledékminták alapján (Sipos Gy.) [1]

Az újkőkori települések alapján a kutatók azt feltételezik, hogy Csillaghegy térségében a lefűződés a középső neolitikumra már végbe ment. A lefűződéssel radikálisan átalakult a vízhálózat, ugyanis az egykori déli irányban folyó dunai fattyúág helyét átörökölte a Csillaghegyi-árok, ami a hegyvidék és a források vizét vezette a Dunába, de éppen az ellenkező irányba, észak felé. Az Óbudai-Duna-ág lefűződésben szerepet játszott az atlanti klímafázis csapadékossá váló éghajlata. A mederüledékekből következtetve a lefűződéssel és a bevágódással párhuzamosan a Duna medre csekély mértékben kelet felé vándorolt, miközben a Csillaghegyi-árokban kialakuló patak torkolatát déli irányba elvonszolta. Ez utóbbi egy általánosan megfigyelhető jelenség a Dunába ömlő síksági patakoknál. 

Az ásatás során feltárt két különböző ártéri szint üldékei,
"B" szelvény magasabb ártér, "A" szelvény alacsonyabb ártér. (Viczián I.)

A Királyok útja 295. szám alatti feltárás ugyanakkor rávilágított az őskor különböző ártéri szintjein lezajló eltérő folyamatokra. Az emberi megtelepedésre alkalmas magasabb szinteken a középső neolitikumtól a késő vaskorig mindössze 30-60 centiméter leleteket is tartalmazó üledék képződött, miközben az alacsonyabb ártéren ugyanezen időszak alatt lerakódott leletes üledék vastagsága 250 centiméter volt. Itt arról van szó, hogy a magasabb térszínen ekkoriban már jellemzően szárazföldi környezetben zajlott az üledékfelhalmozódás. Ebbe beletartozik az emberi kultúrréteg, a szálló por, a növényzetből származó szerves anyag és a Duna nagyobb árvizei által lerakott iszap. Mindeközben az alacsonyabb szinten jóval gyakoribb volt az elöntés, azaz a két ártéri szint közötti különbségeket fokozatosan eltüntette a dunai eredetű hordalék, így a kezdetben alacsonyabb ártéri szint is egyre inkább alkalmassá vált az emberi megtelepedésre. Ebből a szempontból nem véletlen, hogy Aquincum polgárvárosának közel ármentes térszínen fekvő romjait helyenként alig 25 centiméter üledék fedi.

A Mocsárosdűlő sekélyföldtani fúrásokkal feltárt keresztmetszete és a makroszkopikus jellemzők alapján azonosított réteghatárok (Sipos Gy.) [2]

A Mocsárosdűlő területén az OSL kormeghatározás alapján az alábbi rétegsort sikerült rekonstruálni:

Kr. e. 5930-4910 Homok és kavics üledék, aktív folyóvízi formálás, szigetekkel tagolt, több ágra bomló folyóhálózat. Erre a rétegre finomszemcsés agyagos, iszapos réteg ülepedett, ami már előjelezte a lefűződést. 

Kr. e. 5410-4610 Az iszapos rétegre még egy kavicsréteg került, ami felújuló folyóvízi aktivitást jelez. A Mocsáros területe ebben az időszakban volt utoljára a Duna középvízi medre. 

Kr. e. 4610-2800 Ezt követően végleg megszűnik a folyóvízi üledék jelenléte a Mocsáros területén. Az üledékképződési ráta csökkenése arra utal, hogy az idő előrehaladtával az árvizek egyre ritkábban érték el a területet. Az ekkor még nyílt, tószerű vízfelülettel rendelkező Mocsáros vízutánpótlását a talajvíz és a környező völgyek patakjai biztosították, ezzel párhuzamosan azonban az Aranyhegyi-patak épülő hordalékkúpja a nyílt vízfelület rovására terjeszkedett.

Kr. e 2800-Kr. u. XIV. sz. Sekélytavi, eutróf, mocsaras környezet, egyre sötétebb, szerves anyagban gazdag üledékek. Az alacsony ártér kivésése, majd a római kori vízrendezés tovább apasztotta a terület talajvizét, ezáltal a Mocsáros nyílt vizeit is. 

A középkortól napjainkig tovább zajlott a feltöltődés, egyre jobban szűkülő mocsaras felszínnel. 

A 4. sz. fúrás üledékein végzett OSL és 14C kormeghatározások eredményei (Sipos Gy.) [2]

A lefűződést követően az Óbudai-Duna medrében komplex folyamatok zajlottak, de általánosságban elmondható, hogy a környező vízfolyások felszínformáló hatása jelentősen felerősödött, miközben a dunai hatás fokozatosan csökkent. Az árvizek egyre ritkábban léptek be a régi mellékágba, az ott lerakott hordalékot a kisebb, a Dunába tartó vízfolyások csak részben tudták elhordani. Ezek a vízfolyások ugyancsak jelentős mennyiségű (lejtő)hordalékot szállítottak a mederbe a nyugatról lefutó völgyekből. Ezáltal a legfeljebb 200 méter szélesre becsült meder folyamatosan szűkült. Ennek az óholocén medernek az egyik érdekessége, hogy a meder alsó és felső torkolata természetes úton nem záródott le, a patakok tovább "használták" a medret. Végül csak a XIX.-XX. századi antropogén beavatkozások szüntették meg az egykori torkolatokat (zsilipek, patakmeder-áthelyezések).

Az Óbudai-öblözet vízrajza a középső neolitikumtól a középkorig. Viczián I. [2]

A dunai hatás továbbra is érvényesült a talajvízen keresztül, az áradások idején a laza, sóderes hordalékon keresztül közlekedett a holtág és a Duna között. Áradáskor a legmélyebben fekvő területek, mint pl. a Mocsárosdűlő vízzel telítődtek, miközben kisvizes időszakokban a folyó ezt a pangó vizet leszívta. Később az emberi beavatkozás, csatornaépítés, lecsapolás tovább erősítette ezt a leszívó hatást. A Mocsáros felszíni vizei ezen kívül táplálkoztak forrásokból, felszíni vízfolyásokból és direkt csapadékhullásból. Ezek együttes vízhozama valószínűleg nem haladta meg a másodpercenkénti 2 köbmétert. Az Ókori város, ókori táj kötetben [4] a környék összes forrásának vízhozamát 42000 köbméter/nap értékben határozták meg. Ez másodpercenként mintegy fél köbméternek felel meg, amihez hozzá kell számítani az Aranyhegyi-patak 0,3 köbméteres másodpercenkénti átlagos vízhozamát, valamint a további kisebb patakok hozamát. Az elmúlt évezredek alatt a vízfolyások egy részét a város eltemette, és a klimatikus hatások is módosíthatták a vízhozamot, így pontos értéket ezekre ma már nem tudunk meghatározni. Összehasonlításképpen ez a vízmennyiség a Zala folyó torkolati vízhozamának legfeljebb harmada. Ráadásul figyelembe kell venni, hogy a holtág vizei az Óbudai-Duna medrében kialakuló völgyi vízválasztó hatására két irányba folytak le. A késő neolitikumtól a Mocsáros vízfeleslege, a Rómaifürdő forrásai, az Árpád-forrás és a Békásmegyer felől a Kert soron érkező vízfolyás vizei északi irányban, a Csillaghegyi-árkon keresztül érték el a Dunát, miközben az Aranyhegyi-patak és a Rádl-árok egyesült vizei déli irányba tartottak. Elképzelhető azonban, hogy az Aranyhegyi-patak a korai időszakban változtathatta a lefolyási irányát a mederben újonnan kialakuló hordalékkúpjáról. Az emberi hatás a római kortól kezdve alaposan átrajzolta a táj vízrajzát. 

A 6000 éve lefűződött Óbudai-Duna (Mocsáros) környezeti rekonstrukciója és a régészeti kultúrák kapcsolata. (Sipos Gy.) [2]

Ahogy a régészeti kutatások egyre nagyobb részét tárják fel az óholocén Óbudai-szigetnek, úgy az őskori tájról és környezetről alkotott elképzeléseink is bővülnek, finomodnak. Sőt, a kötetben arra is fény derül, hogy mikor telepedett meg az ember ezen a földdarabon. 

Az őskori ember és a folyó kapcsolatáról mesélnek a partmenti lelőhelyek, amelyek egyes korokban közelítettek, míg más korszakokban távolodtak a folyótól. Ez a periodikusság már régóta ismert a klímakutatók előtt, mivel összefüggésbe hozható az éghajlat változásaival. Csapadékosabb időszakokban, amikor az árvízi kockázat nőtt, az emberi települések eltávolodtak a folyótól, míg a szárazabb periódusokban akár az alacsony árteret is birtokba vehették időszakos jelleggel. 

A középső neolitikum idejére lefűződött Óbudai-Duna egyrészt megkönnyítette a bejárást a területre, másrészt a főág medermélyülése megteremtette a lehetőséget a Vonaldíszes Kerámia kultúráját hordozó közösségek letelepedésére. Az óholocénben megszűnt Óbudai-sziget Duna-menti területeinek birtokbavétele a kottafejes kerámiastílus idején (Kr. e. 5300-5200 éve) kezdődhetett meg. Majd fokozatosan több új település alakult ki, amikor már csupán holtág volt a Mocsáros helyén. Az M. Virág Zsuzsanna által a Nánási út 75-77. szám alatt feltárt faluhely egészen a Zselíz időszak végéig (Kb. Kr. e. 4900) lakott volt. A Zselíz időszakban korábban lakatlan szigetek is benépesültek, például a mai Óbudai-sziget északi csúcsa is. Ami azt jelenti, hogy a mai Óbudai-sziget és hozzá hasonló ártéri szintekkel rendelkező Margit-sziget is létezhetett már az óholocén végén. A Nánási úton feltárt település egy kelet, azaz a Duna felé süllyedő térszínen alakult ki, és két részből állt. A magasabb (103,6 m.B.f járószint) és a mélyebb (102 m.B.f) térszínt egy két méter mély árok választotta el egymástól. Az alacsonyabb térszínen csak időszakos lehetett a megtelepedés, amelyet a Duna emelkedő vízállása szakíthatott meg a késő neolitikumban (Kr. e. 4950-4400) [3].  

Az Óbudai-öblözet mai vízrajzi viszonyai. Viczián I. [2]

Az emberi megtelepedés végső soron gyorsította a folyóág lefűződés természetes módon is végbemenő folyamatait. A települések számára biztosítani kellett a bejárást a feltöltődő holtágakon keresztül. A gazdálkodásnak pedig érdeke volt a mélyebb területek feltöltése és a vizek szabályozott levezetése a Dunába. A tavakból fertő, a fertőből mocsár, a mocsárból láp lett, miközben a vizes élőhelyek kiterjedése folyamatosan zsugorodott. A klimatikus és tektonikai okból bevágódó Duna-meder a Mocsáros utolsó kavicsrétege után már többé nem jelent meg a területen. Árvizei még sokáig bejárták a területét és tekintélyes mennyiségű iszapot halmoztak fel. Budapest egyik legnagyobb szigete mintegy hatezer évvel ezelőtt végleg megszűnt létezni, és ezen az a tény sem változtat, hogy a rekordárvizek esetenként még nyílt víztükröt képezhetnek a lefűződött meder legmélyebb részein, a Mocsárosban.

MΩMOΣ XI. ŐSKOROS KUTATÓK ÖSSZEJÖVETELE Környezet és ember

A BTM Aquincumi Múzeumban 2019. április 10–12-én megrendezett konferencia tanulmánykötete

Link: https://edit.elte.hu/xmlui/handle/10831/85856?key=%C5%91sr%C3%A9g%C3%A9szeti%20tanulm%C3%A1nyok

[1] Szilas Gábor – Viczián István – Sipos György – Páll Dávid Gergely – M. Virág Zsuzsanna – Rekeczki Kinga: A folyóvízi környezet változásának hatása az őskori megtelepedésre a Duna mentén: interdiszciplináris környezeti rekonstrukció Óbuda területén

[2] Tóth Farkas Márton – Viczián István – Sipos György – Páll Dávid Gergely – M. Virág Zsuzsanna – Szilas Gábor – Kraus Dávid: Környezeti változások a Duna egykori mellékága mentén – Interdiszciplináris kutatás Budapest III. kerület, Mocsárosdűlőn

[3] M. Virág Zsuzsanna: Az újkőkori ember és a Duna folyam. A környezetrekonstrukció lehetőségei városi körülmények között. Esettanulmány (Budapest III. Nánási út 75–77.)

[4] H. Kérdő, Katalin, Schweitzer, Ferenc, (2010) Aquincum : ókori táj, ókori város. http://real-eod.mtak.hu/4508/

Tizenkét év a Palotai-szigeten

"Kifejezetten jó, hogy ez a terület a kisebb hibái ellenére megmaradhatott ennyire természetközeli állapotban. A szemetet el lehet hordani, a sittet innen is el lehet szállítani, csak szándék kell hozzá. Jó szívvel ajánlanám bárkinek, hogy látogasson el ide, akár csak kutyát sétáltatni. És ha már itt van vigyen haza pár darab szemetet egy zacskóban."

Tábla a vízen járók számára.

A fenti idézet 12 éve, 2011 áprilisában íródott, amikor először mutattuk be a főváros IV. kerületében található Palotai-szigetet. Földtörténeti értelemben ez nagyon rövid idő, azonban ilyen rövid idő alatt is szembeötlő változásokat figyelhetünk meg az ártéren. Röviden összefoglalva az azóta eltelt időszakot: bizonyára sokan olvasták a fenti sorokat, mert a szemétkérdés tekintetében—szerencsére—rá sem ismerni a Palotai-sziget térségére. 

Azok számára, akik még sosem jártak itt, vagy még csak nem is hallottak a Palotai-szigetről, fontos leszögezni, hogy már nem egy szigetről van szó, hanem a Népszigettől a Megyeri csárdáig tartó partszakaszról a Duna bal (pesti) partján. A Palotai-sziget egykor a Római-parttal szemközt állt, de a XX. század során két drasztikus beavatkozással felszámolták. Az első lépés a Trianoni-gát felépítése volt, amely a pesti oldalon összeszűkítette a medret és gyors üledékfelhalmozódáshoz vezetett. Az 1960-as évekre a Palotai-sziget mellékágában már víz helyett ártéri erdő volt. A második beavatkozás az Észak-Pesti Szennyvíztisztító létesítése volt az 1980-as években. Ez pontosan a kis sziget magjára épült fel, miután ármentes szintig feltöltötték a területet. Ezzel egyben ketté is vágták a sziget mellett, a mederben felnőtt ártéri erdőt egy 8 hektáros déli és egy nagyobb, kb. 40 hektáros északi részre. Ebben az írásban a "Palotai-sziget" földrajzi név alatt az Újpesti-hídról a Rév utcáig terjedő folyóparti terület ártéri erdővel borított, természetes részét értjük. 

A változások leginkább a kisebbik, déli részt érintették. Ennek fő oka az, hogy a terület 2011-ben meglehetősen siralmas állapotban volt. A Népsziget és a Palotai-sziget déli része közötti medret éppen sittel töltötték fel a szennyvíztisztító ármentes szintjéig. A népszigeti parton az öböl medréből kikotort sódert halmozták fel, közvetlenül a kőből épült partbiztosítás mellé. Ez egy holdbéli táj volt, ahová jóérzésű ember sose vinné a gyerekeit sétálni.

Az északi rész két szempontból volt borzalmas állapotban. Egyrészt a területen áthalad egy magasfeszültségű távvezeték, ami alatt éppen akkor irtották ki a 5-6 méter magas fákat. A kivágott fákat pedig nem szállították el, hanem egymás hegyén-hátán otthagyták, járhatatlanná téve azt a szakaszt, ahol egykor a Palotai-sziget mellékága húzódott. Másfelől a Rév utca teljes hosszát illegális szemétlerakóként használták a környékbeliek, de a szigetre vetett uszadékban is szinte több volt a műanyag, mint a faág. De ezen kívül minden olyan szakaszon, ahol a város érintkezett az ártérrel, (elsősorban a Váci úti ipartelepek hátsó kerítése mentén és a szennyvíztisztítótól északra) a rézsűt mindenfelé kidobált szemét borította.    

Jó lenne, ha a budapesti Duna-part minél nagyobb része így nézne ki!

2023. április 7-én, Budapesten mért 252 centiméteres, két napja apadó vízállásnál a Palotai-sziget nagy része szárazon volt, csupán a főági peremet alkotó bokorfüzes egy része állt vízben. A hideg idő ellenére meglepően nagy tömeg volt a parton, kirándulók, futók, horgászok és kutyasétáltatók. A terület viszonylag könnyen bejárható volt, a nyáron mellig érő aljnövényzet így április elején még éppen kezdett sarjadni.

Meztelen csápos kút. A kőgúla az erózió áldozata lett.

A Palotai-szigeten megfigyelhető negatív dolgok szinte mindegyike jelen volt már 12 évvel ezelőtt is. A villanyvezeték alatti növényzetpusztítás, a Váci úti ipartelepekről származó föld- és szemét behordása nem szűnt meg, sőt ez utóbbi a Rév utcától délre eldózerolt ipari épületek révén folytatódott. A töméntelen mennyiségű szemetet a rézsűről vagy elhordták, vagy a hordalék temette el, de most mintha kevesebb lett volna látható belőle. Leszámítva a Trianoni-gáton túli, hajléktalanok által "üzemeltetett" szeméttelepet a Tungsram strand mellett. Talán egy nagy nekifutással (és néhány nagyobb konténerrel) ezt a szemétmennyiséget is végleg el lehetne távolítani a védett területről. Érdekes, hogy nagy méretű traktorgumikkal a lehető legváratlanabb helyeken lehetett találkozni. 

Csendélet: Csápos kúton pihenő nyárfa

Már 12 éve sem volt valami látványos a Palotai-szigeti Ártéri "Tanösvény", amit akkor narancssárga festékszóróval fújtak fel a fákra. Mostanra ennek a legutolsó nyoma is eltűnt, a Főkert honlapján sem említik már. A festékszórók azonban tovább dolgoztak a területen, a pusztuló csápos kutak korábban tájba szürkülő tömege mostanában nagyon kirí a környezetéből.

Beerdősült a tizenkét éve idehordott sitt.

A népszigeti öböl mentén a kotrásból származó felszínformákat azóta benőtte a növényzet, de még mindig nagyon furcsa hatást keltenek a sóderkupacok, melyek néha magasabbak is a Népsziget régi, kőből kirakott partjánál. Mivel ezek elég meredek felszínformák, a taposás miatt folyamatosan pereg belőle a kavics az öböl vizébe. A kotrásból származó "dűnesoron" ösvény vezet a parttal párhuzamosan. Ugyancsak eltüntette az erdő az öbölben kialakított sittlerakót. Ennek felszíne magasan a Palotai-sziget ártéri szintje felett van, a védett területre egy meredek lejtőn lehet lejutni. Sajnos nem valószínű, hogy ezeket az antropogén feltöltéseket és kotrásokat belátható időn belül eltüntetik, de ebből az anyagból például a jövőben lehetne enyhíteni a főág hordalékhiányán.

A sittlerakó a szennyvíztelep felől

Egykor két Duna-meder nyomvonala húzódott keresztül a Palotai-sziget északi részen. Egy közvetlenül a magaspart alatt, egy másik pedig az erdő kellős közepén. Tizenkét évvel ezelőtt ezeknek még voltak nyomai, ahol megmaradt némi víz a mélyedésekben, és ahol az erdő még nem záródott teljesen. Ezek a nyomok nagyrészt eltűntek azóta. Egy nyíltabb rész maradt a szennyvízteleptől északra, ezen kívül egy vaddisznó dagonyában csillogott némi víz. Ezeket leszámítva az egykori Duna-medrek évről évre egyre jobban belesimulnak a táj felszínébe. 

A hódok nem irtják ki a füzest, csak sövényt csinálnak belőle.

Hódok a horgászok ellen. 

Az "elmúlt 12 év" legnagyobb változását a vadvilág elterjedése jelenti. Nyomaikkal lépten-nyomon találkozni. Fontos megemlíteni a déli csúcsot egyértelműen birtokoló hódokat, akik derekasan kiveszik a részüket a táj formálásából. A belső öböl mentén mindenhol vízbe dőlt fák tucatjai kísérik a part menti ösvényt, úgy a népszigeti oldalon, mint a Palotai déli csúcsánál. Mivel a hódok a közhiedelemmel ellentétben nem a fákat "eszik meg", csak a friss hajtásokhoz szeretnének hozzáférni az ínséges téli időszakban, a főági parton felnőtt bokorfüzes számít a legnagyobb csemegének. Itt minimális energiabefektetéssel maximális mennyiségű friss hajtást tudnak elfogyasztani, miközben a füzes sem pusztul ki, csak egy térdig érő sövénnyé változik. Ettől még a füzes ugyanúgy megköti az üledéket és ugyanúgy kisarjad évről évre.

Természetes halál.

Élő és holt fák.

Fűz-testvérek.

Míg a déli részen a hódok dominálnak, addig a vaddisznóké az északi, nagyobb ártéri erdőszakasz. Itt jóval háboríthatatlanabbul élhetnek, bár a túrásnyomok alapján megállapítható, hogy a déli részen is gyakori vendégek. Többek között a vaddisznók miatt sem sikerült a tervezett részeket bejárni északon, ugyanis több alkalommal riadtak fel vaddisznók a bozótosban. Akkor már inkább a hódok... Áprilisban a Palotai-szigetet lehetetlen csöndben bejárni. Az itt fészkelő madarak, mint egy láthatatlan zenekar, egészen elképesztő háttérmuzsikát adnak az ártéri sétának.

Egy nekifutással rendbe lehetne tenni a Palotai-szigetet

Ebben a madárdalban egészen el lehet róla feledkezni róla, hogy ez az ártéri erdő a fővárosban található. Különösen igaz ez a szellősebb déli részre, ahol a holtfák nagy mennyisége őserdő érzetét kelti a kirándulóban. Ez nem egy városi park, itt nem metszik a fákat, nem gereblyéznek, mindez az elemekre és főleg a Dunára van bízva. Igazi csoda, Budapest egyik utolsó természetes ártéri erdeje a Háros-szigettel együtt, amit egy kis ráfordítással és odafigyeléssel lehetne még szebbé varázsolni. Vigyázzunk rá!

A Palotai-szigetről szóló korábbi írásaink:

• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2011/04/2011.html
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2016/12/palotai-sziget-1944.html
• https://dunaiszigetek.blogspot.com/2011/04/palotai-sziget-fejlodes-es-morfologia.html

Még megmenthető lenne a Tündér-völgy Alsógödön

A Tündér-völgy nem tartozik a legismertebb földrajzi nevek közé Gödön. Százból valószínűleg száz ember nem tudná elhelyezni, hiszen soha nem is hallott róla, ráadásul legnagyobb részét már beépítették vagy feltöltötték. Szerencsére a Tündér-völgy egy rövidebb szakasza ma is megvan, és sok olyan régmúlt dologról tud mesélni, ami már majdnem a feledés homályába merült: a földtani értelemben kiemelkedő Gödről, hogy arról, hogyan alakította a geológia a település utcahálózatát. A kutatás közben arra is fény derült, mi volt egykor a Feneketlen-tó téglagyári agyaggödre helyén.   

Tündéri völgy

Teljesen érthető, miért nem ment át a köznyelvbe ez a földrajzi név, még helyben sem. A Gödről készült térképek kevés támpontot nyújtanak a Tündér-völgy megtalálásához, hiszen mindössze két, 19. századi térképsorozaton szerepel feliratként. Ráadásul ezek közül a későbbi térképet valószínűleg a korábbi, 1826-os Duna Mappációs szelvényekről másolták. Tehát már jóval a település kialakulásának tekinthető parcellázás megkezdése előtt feledésbe merülhetett.  

A Tündér-völgy elhelyezkedése Göd puszta területén a 19. században (forrás)

A Duna Mappáció 1826. évi felmérése alapján készült térképen a Gödi Duna-partot látjuk nagyjából a téglagyártás céljából később kiásott Feneketlen-tó környékével a középpontban. Kissé délebbre állunk az ekkor még harmad ekkora Gödi-szigettől. Ez a térkép még azelőtt készült, hogy üzembe helyezték volna a „GÖD” feliratú téglákat készítő üzemet, ugyanis hiányzik róla a téglák anyagát szolgáltató Feneketlen-tó. 

A Feneketlen-tó története ugyancsak megérdemel egy rövid kitérőt, ugyanis az 1826-ban felmért helyzet alapján nagyon úgy tűnik, hogy eredetileg a tó helyén is egy kék vonallal jelzett patakvölgy létezett, az "Itató" feliratnál. Amennyiben a térképet megfeleltetjük a mostani állapotnak, akkor az is szembeötlő, hogy a völgyfő forrásai pontosan ott helyezkednek el, ahol a tó északi partja mentén fakadó forrásai hidegebb teleken elvékonyítják a jégpáncélt. Ebből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a völgy közvetlenül a Bartók Béla út mellett futhatott a Duna irányában, miközben az agyagbánya a déli partfalát bányászta el, és haladt fokozatosan az evangélikus templom dombja irányába.

Patakvölgy a Feneketlen-tó helyén, délebbre találjuk a Tündér-völgyet

A Tündér-völgyet a Huzella család vásárolta meg, később az ELTE ("a Biológia") és a Dunakutató Intézet vette birtokba, jelenleg az ELTE Füvészkert kezelésében van. Ahogy korábban írtuk: 

A Huzella kert korai története ellentmondásokkal teli. Meg nem erősített helytörténeti források szerint a kert első tulajdonosa Arany László volt, aki villát épített itt. Az 1846-os építési dátum kétséges, hiszen Arany János költő fia ekkor még csak két éves volt. Annyi bizonyos, hogy 1892-ben Huzella Elek vásárolta meg a birtokot, melyből fia, dr. Huzella Tivadar orvosprofesszor hozta létre az Alsógödi Biológiai Kutatóállomást. 1939-ben ebben a kertben látta vendégül az Anatómiai Világkongresszusra érkező nemzetközi kutatókat. Villájuk rendszeresen szerepelt az Alsógödről készített képeslapokon. A helyi legendák szerint a II. világháborút követő államosítások közeledtével Huzella Tivadar professzor az ELTÉ-nek adományozta a telket azzal a kikötéssel, hogy kizárólag tudományos kutatómunkát folytathatnak itt. A berendezkedő egyetem a romantikus Huzella villát átalakította, 1972-re befejezték az új épületek berendezését. A professzor sírja a mai napig a kertben található, mely a Nemzeti Sírkert része. A leszármazottak rendszeresen felkeresik egykori kertjüket.

A Tündér-völgy felszínen meglévő, alsó szakasza ebben az arborétumban található mind a mai napig. Nyomvonalát Göd leghatalmasabb (2022 májusában kommentár nékül kivágott) nyárfasora jelezte a Huzella Tivadar Általános Iskola sportpályája mögött, míg az alsó végét a parti sétányon átívelő fahidak alatt elfolyó patakok rajzolják meg.

Ugyan a Huzella-kerti szakaszt is átalakította az ember, a völgyben létrehozva a parti sétányról is látható tórendszert, de ez a szakasz legalább még őrzi a völgy egykori méretét és alakját. A további nyomvonal azonban csak szakavatott szemek számára következtethető ki, de megfelelő támpontok alapján könnyű ezeket a terepen beazonosítani. Mindenesetre a régi térképen a völgyet még teljes életnagyságában láthatjuk, valószínűleg utoljára, hiszen pár éven belül megkezdődött Alsógöd, azaz pontosabban Kisgöd parcellázása, és a beköltöző telepesek hamarosan a saját elképzeléseik szerint alakították át a homokos pusztaság domborzatát.

A Tündér-völgy jelenlegi felszíni vízgyűjtő területe 

Felhőszakadások idején a Petőfi Sándor utca északi szakaszán a Huzella iskolánál gyakran alakul ki egy hatalmas tó, ami gyakran ellepi a teljes utat. A szomszédos utcákból lefolyó csapadékvíz egy rácsos akna felé igyekszik. Ez a rácsos akna ideális esetben elnyeli a csapadékvizet, de kellő mennyiségű toboz, avar és utcai szemét felhalmozódása esetén teljesen eltömődik, és a csapadék nem talál felszín alatti lefolyást. Ilyen esetben a tóvá alakult utca víztömege a felszínen indul meg a lejtés irányában. Ez azt jelenti, hogy elárasztja a környezetében található házak kertjét, majd a hátsó kerítésen keresztül átzúdul a Huzella-kertbe. Hidrológiai szempontból nem történik más, minthogy a víz újra birtokba veszi a régi eltemetett völgyét és azon keresztül talál lefolyást a Duna felé. 

Ugyancsak felhőszakadások esetén került víz alá az innen nem messze található Szent István katolikus templom mellett fekvő terület, ahol ma a parkoló található. Ez sem véletlen, a térszín innen nézve mind északi mind déli irányban emelkedik, azaz eleink a korban szokásos gyakorlattal ellentétben nem dombra emeltek templomot, hanem egy nem teljes egészében betemetett vízmosásra. A mélyedés különösen látványosan mutatja meg magát, ha a kettes út felszínéhez viszonyítjuk a járda szintjét. A kettes úton túl, kelet felé nehezebben nyomozható az egykori völgy, bár a vasúti töltés Alsógöd és Göd megállóhelyek közötti szakaszon is szemmel láthatóan magasabbnak tűnik.

Mekkora lehetett ez a Tündér-völgy? A völgyet név szerint említő két térkép mindegyike csak a váci országútig, azaz a mai „régi kettes” útig tünteti fel a vízmosást. Ez alapján úgy tűnik, hogy a hossza nem érte el a fél kilométert. Azonban létezik egy olyan térkép 1841-ből, amely jóval hosszabb völgyet jelöl, benne. A II. katonai felmérés készítői valamilyen okból kifolyólag szinte az M2-es útig kihúzzák a völgyet, amely nagyjából a mostani homokbányától északra végződött el. Ez megerősítheti azt az elképzelést, hogy a vízmosás a beépítés előtt a Gödtől keletre magasodó Csomádi-dombok egy részének időszakosan lehulló, jelentősebb mennyiségű csapadékvizeit vezette le a Dunába. A váci országúttól keletre lévő völgyszakasz időszakosságát elsősorban a periodikusan hulló csapadék okozta, amely kisebb mennyiségben elnyelődött vízáteresztő, laza szerkezetű futóhomokban. Azonban a ritkábban előforduló felhőszakadások után lezúduló víz miatt mély és meredek falú vízmosássá alakult a völgy, A váci országúttól nyugatra más a helyzet, itt a homok alatt lévő feküben oligocén agyagrétegek húzódnak, amelyek vízzáró rétegként vezetik a talajvizet a Duna irányába, és ezen a részen már források is táplálták a völgyet.

A Tündér-völgy nyomvonala 1841-ben (mapire.eu)

Ezzel összefüggésben a mély és meredek vízmosás kialakulásának volt még egy oka, amely visszavisz bennünket a pleisztocénbe, a jégkorszakok korába. Ez a tényező pedig tovagyűrűző hatásai miatt tudtunkon kívül meghatározza a gödiek mindennapjait is.

Göd egy laikus szemlélő számára egy lapos, tipikusan "alföldi" domborzatú, településnek tűnhet, ahol nincsenek igazán jelentős magaslatok. Azonban vannak „meredek” kivételek. Két eltérő típusú példájuk a településtől keletre elterülő, jégkorszak-végi eredetű homokbuckás domb-vonulatok, jellemzően fenyvessel beültetve, valamint egy viszonylag nagy szintkülönbségű meredély Alsógödön, közvetlenül a Duna partján. Ez a magaspart a dunakeszi révtől egészen a gödi Köztársaság út végéig a Duna mellett húzódik. A Gödi-szigettől északra az ártér kitárul és a tereplépcső kelet felé eltávolodik a Dunától, sőt Felsőgödön átkerül az országút túlsó, keleti oldalára. Ennek köszönhető, hogy Alsógödöt — Felsőgöd dunai oldalával ellentétben — nem fenyegetik a dunai árvizek. Ez a magaspart egyrészt a Duna fokozatos és folyamatos bevágódása miatt jöhetett létre, másrészt pedig a terület tektonikai kiemelkedése révén. Ez a kiemelkedés legkorábban a jégkorszak óta zajlik, dombsági tájból hegyvidékké alakítva a Budai-hegységet, a Pilist és a Visegrádi-hegységet is. 

Gödön ez a kiemelkedés kisebb mértékű volt de hasonló irányú szerkezeti vonalak, más néven törésvonalak mentén zajlott. Ezek a nyugat-északnyugat—kelet-délkelet irányú szerkezeti vonalak határozzák meg a fent említett hegységek közötti jobb parti völgy- és vízhálózatot is. Ezt az irányt követi a budapesti Aranyhegyi-patak, az Ördögárok vagy éppen a Bükkös-patak völgye Szentendrén. A kiemelkedéssel a patakok bevágódása lépést tartott, így alakultak ki az északi iránnyal hasonló szöget bezáró balparti, jellemzően rövid és meredek falú völgyek is; Dunakeszin a Csurgó, a Malom-árok, a gödi Szakáts-kert, valamint a Tündér-völgy is. A völgyek pedig később meghatározták a birtokhatárokat. Ez öröklődött át a parcellázások során az utcahálózatba is. Magyarán Göd kelet-nyugati utcahálózat irányát részben a Dunához lefutó völgyek csapásiránya, azaz a geológia határozza meg.

E völgyekben száraz időszakban is találni vízfolyást. Ez azért alakult így, mert a Csomádi-dombok területén lehulló kisebb mennyiségű csapadék nem a felszínen talál lefolyást, hanem elnyeli a laza homok és a leszivárgás során eléri a talajvizet. A talajvíz áramlása pedig követi a homokfelszín alatti domborzatot kialakító oligocén korú (~33 millió éves) agyagrétegek dőlését, és a Duna felé áramlik. Ahol ez az agyagréteg a Duna-parton felszínre bukkan és elvégződik, a talajvíz források formájában felszínre bukkan. Ezek a források Dunakeszi és Göd között egészen rendkívüli számban, száznál is több ponton bukkannak felszínre. Jellemzően a Duna fölé magasodó partfal tövében találjuk ezeket a különböző vízhozamú forrásokat, de néhány helyen, ahol meredek völgyek tagolják a magaspartot ott a völgyfőben, a Dunától távolabb jelentkeznek ezek a források. Azt nem lehet már bizonyítani, hogy a Tündér-völgy betemetése előtt hol fakadtak egészen pontosan ezek a természetes források, de azt tudjuk, hogy jelenleg is működnek a Huzella-kertben, közvetlenül a tórendszer feletti völgyszakaszban. 

Ahol már betemették: a Huzella sportcsarnok mögötti terület. A fákat is kivágták.

Ezek a természetes források a jelenkorban sajnos kiegészülnek mesterséges vízutánpótlással, amely a Petőfi Sándor utca északi részének és a szomszédos utcák erősen szennyezett vizét szállítja tisztítás nélkül egy felszín alatti csővezetéken keresztül a Huzella-kertbe. Ebben a szennyes áradatban benne van az utcán szétdobált szemét, az autókból kifolyó olajszármazékok, valamint a fákról lehulló gallyak, termések és levelek is. Ez a szennyvíz nem jut közvetlenül a Tündér-völgy forrásaiba, ugyanis a Huzella-kert a völgy felső szakaszát jelenleg zöldhulladék-lerakóként hasznosítja, és ez a száz köbméterekben mérhető feltöltés megakadályozza, hogy az utcai szennyvíz a tórendszerbe jusson a felszínen. A talajvíz-áramlás miatt a felszín alatt ez a kapcsolat létrejön, de legalább a talaj részben kiszűri a szennyeződést.

És ahol még megvan a völgy és az új völgyfőben a forrás.

Ez az írás eredetileg az Alsógöd 100. centenáriumi helytörténeti kiadványban jelent volna meg. Ennek kiadása a bizonytalan jövőbe csúszott. Mivel ebben a pillanatban is zajlik a Dunakutató Intézetnek évtizedekig otthont adó Huzella kertnek a felújítása, fontosnak tartottam megjelentetni, ugyanis a Tündér-völgy kérdése napjainkban sem jutott nyugvópontra. Maradékának feltöltése napjainkban is zajlik a Huzella-kert zöldhulladékával, de forrásai szóba jöttek mint lehetséges gyógyír a Feneketlen-tó vízutánpótlására. E terv szerint a völgy vizeit egy ásott csatornán keresztül a tóba vezetnék, miközben a Tündér-völgyben egy szennyvíz-szikkasztó épülne a már említett nyárfasor kivágása árán, hogy az utcai kommunális hulladékot ki lehessen szűrni. Ez utóbbi (egy erre alkalmasabb helyen) szükséges beruházás lenne akkor is, ha a cél a természetes állapot helyreállítása és megőrzése (például a zöldhulladék lerakó megszüntetése). Utóbbi már csak azért is kívánatos lenne, mert a Tündér-völgy a Huzella-kert részeként helyi oltalom alatt áll.