Észak-tolnai löszfalak 1817-ben

Kétszáz éve is létezett már löszkutatás, mint azt egy Dunaföldvár-Bölcske Duna partot ábrázoló térkép melléklete bizonyítja. Ezen összesen huszonöt metszet mutatja be a Mezőföld Duna által alámosott partszakaszát Dunaföldvár és Bölcske között. A térképészek 1817 augusztusában térképezték fel a helyenként függőleges löszfalat.

A térkép kurzív felirata németül van, összesen 5 különálló szelvényből áll össze, ráadásként kiegészítve a fenti ábrával. Címe: 

Plan uiber die bey Földvár und Böltschke bestehenden Bruch Ufers von den Graenzen des Löbl: Tolnenser Comitates angefangen bis zu dem Dorfe Böltschke.

azaz: A Duna Dunaföldvár és Bölcske (Tolna m.) közötti partszakaszának vízrajzi térképe. A szerző(k)ről sajnos nem áll rendelkezésre információ. A felvételezés viszonylag közel zajlott időben a Duna Mappáció térképészeinek munkájához. Lehetséges, hogy a folyami hajózás érdekében készült a térkép, ekkoriban ugyanis folyásiránnyal szemben még vontatták a bárkákat és elengedhetetlenül fontos volt a vontató útvonal felmérése.

Összesen 25 darab profil készült a löszfalról. Egymástól szabálytalan távolságra helyezkednek el, a löszfal meredekségétől és a Dunától való távolság függvényében. Az első profilt éppen a Földvári-sziget szaki csúcsával szemben vették fel, míg a legdélebbit (XXV.) Bölcske falu északi határában. A két pont közötti távolság 11 kilométer.

Mindegyik profilon feltüntették az 1809-es rekord árvíz szintjét, mely mindenhol eléri a függőlegesen álló löszfal alját. Az 1809-es árvízre gyakran hivatkoznak, a 1838. évi jeges árvíz előtt ez volt "a történelmi árvíz". Kihangsúlyozták a Duna Mappáció térképein is, ahol kék folytonos vonallal jelölték, meddig terjedt az elöntött terület határa. A profilokon szerepel továbbá a felvétel időpontjában, 1817. augusztus 28-án mért vízállás, valamint a kisvíz, de ehhez a szerzők sajnos nem fűztek időpontot. 

Dunaföldvár és a Kálvária-hegy

Bécsi ölben megtaláljuk a löszfal peremének magasságát is. A huszonöt szelvény közül a földvári Kálvária-hegy oldalában felvett XI. és XII. számú szelvény a legmagasabb, érdekes módon egyik sem érinti a "hegy" csúcsát. A térszín a Mezőföld délkeleti irányban kibillent tábláit követve Bölcske felé fokozatosan ellaposodik. Ilyen terepviszonyok között települések csak azokon a helyeken jöhettek létre, ahol a lösztáblák törései elérik a Duna-partját. E törések nyomán jött létre a Mezőföld völgyhálózata. Egy ilyen táblahatár van például Dunaföldvárnál, ahol egy ugyancsak dél felé ellaposodó tábla végződik el. A mezőváros fölé magasodó Kálvária-hegy már a következő kibillent tábla legmagasabb pontját jelzi. 

A lösz magyar neve "sárga föld". Eredetét tekintve a jégkorszak hideg és száraz periódusaiban, folyómedrekből kifújt apró szemcsés üledék, mely a szél szárnyain került mai helyére. Periódusos lerakódásai a 80 méter vastagságot is elérhetik, egyes rétegei között nedvesebb korokból fennmaradt talajrétegek is megfigyelhetők. Sok szárazföldi élőlény vázát megőrizték. Meszes oldatok cementálták, ettől képes meredek falakat alkotni. A mészkonkréciók alkotják az úgynevezett löszbabákat. Ezek a Duna löszfalainak tövében néhol komoly mennyiségben felhalmozódhatnak. 

A Kálvária-hegy aszimmentrikusságát a Duna eróziója alakította ki. A Dunántúl magas löszpartját már a pleisztocén vége óta fokozatosan mossa alá a Duna, miközben a medre folyamatosan nyugat felé mozdul el. Egy baja környéki süllyedéssel, a pleisztocén végén foglalta el a folyó a mai medrét. Azelőtt kiérve a Dunakanyarból még egyenesen Szeged felé tartott, valahol ott lehetett a Tisza torkolata is.

Térképünkön a földvári Kálvária-hegyről még egy geomorfológiában járatlan ember is észreveheti, hogy azt a Duna eróziója alakította ilyenre. Nyugati oldala is viszonylag meredeken, de teraszosan, ereszkedik a Mezőföld irányába, míg a keleti fele gyakorlatilag függőleges falat képez a Duna felé.

Ha a folyó által alámosott löszfal leomlik, az adott szakaszon megnő a hordalékmennyiség és a szigetképződés legfőbb anyagát adja. Előfordul, hogy a mezőgazdaság miatt lecsupaszított felszíneken lefutó csapadékvíz szakadékokat vág a löszperembe. A finom lösz pedig legyezőként szétterülve szűkítette a Duna mellékágát, például az alábbi térképen látható bölcskei Fűzfás-szigetnél. Több ilyen szakadék ma is megvan és időszakos patakként gyarapítják a Duna vízhozamát és hordalékát. Emberi hatásra is létrejöhettek lösz szakadékok, ha például egy út metszi át a löszperemet. Löszmélyutaknak hívják ezt a formakincset. A forgalom mechanikai hatása miatt a lösz folyamatosan pusztul, az út pedig mélyül, mert a szétesett löszt a víz és a szél könnyen elhordja.

Nem véletlenül találunk annyi szigetet Dunaföldvár és Bölcske között. Korabeli neveiket ugyancsak az 1817-es térképek őrizték meg az utókor számára. Manapság ezek a szép szabályos szigetek már nagyon nehezen felismerhetők terepen és térképen egyaránt. 

200 év nagy idő, nézzük mi minden változott ezalatt Bölcske és Dunaföldvár között: 

Már a szigetek egykori alakját is nagyon nehéz felismerni, akkora változás zajlott le az elmúlt 200 évben. Az ember elunta, hogy a folyó folyamatosan pusztítja a löszfalakat, rajta a szántóföldjét, házát, telkét. A folyónak megálljt kellett parancsolni és lehetőleg el kellett téríteni a löszfalak aljából. A folyószabályozás művei megállították a meder fokozatos nyugatra vándorlását, egyben meg is pecsételték a szigetek sorsát. Ez együtt járt azzal, hogy a szigetek neve is lassan feledésbe merült.

Tarka-zöld határvonal jelöli a löszfal peremét a fenti képen. Ez a vonal már a legritkább esetben fut a főmeder mellett. Annak ellenére, hogy a löszfal állapota stabilizálódott és nem kerülhet a mederbe extrém mennyiségű hordalék a szigetek a meder egyéb hordalékából feliszapolódtak és Magyarország egyik legsűrűbb ártéri dzsungele nőtt fel ezen a szakaszon. 

Végezetül egy szigettörténeti érdekesség; az 1817-es térképen a legalsó, félbevágott, mai nevén bölcskei Öreg-sziget északi csúcsa valamikor önálló sziget volt és saját névvel rendelkezett. 

Talán éppen a löszpartok hordalékából épült az a zátony az Öreg-sziget csúcsára, mely a Sajtos-sziget nevet kapta ezen az 1857-es térképen. Rövid életű képződmény lehetett, alig néhány térkép jelzi egyáltalán különálló felszínformaként. Névvel ezen az egy ismert rajzon maradt fenn. 

Térképek forrása (itt lehet őket nagyobb felbontásban böngészni):

• Plan uiber die bey Földvár und Böltske bestehenden Bruch-Ufe... [S 12 - Div. XIX. - No. 6:1-6.] http://maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/6175/view/?pg=4&bbox=-3119%2C-7816%2C13053%2C2018
• No. 318/3. A Duna Bölcske mellett [S 101 - No. 318/3.] maps.hungaricana.hu/hu/MOLTerkeptar/31070/view/?bbox=-2217%2C-4607%2C6833%2C-473

Zöld labirintus Bölcskén

Dunaföldvár és Bölcske között a Mezőföld éles peremmel szakad le a Dunára. A szinte függőleges löszfal teteje magasabban van, mint ameddig a Duna partján növő fák felérnek. Ez az alámosott partszakasz nem is olyan rég még folyópart volt, azonban a folyószabályozás révén a meder ma már keletebbre helyeződött át. Főként azért, nehogy még több leomoljon a partból. A szabályozás során felszámolt szigetek helyén összefüggő erdő nőtt, mely eséllyel pályázhatna a legáthatolhatatlanabb dunai ártér címre.

Ajánlott térkép

2016. augusztus 18-án délelőtt és kora délután Dunaföldváron mért 72-67 centiméteres apadó vízállásnál a bölcskei szigetek egy hatalmas ártéri labirintust alkottak, pocsolyákkal, tocsogókkal, átfolyásokkal. Sokszor kellett visszafordulni, ugyanis a földút előbb ösvénnyé szűkült, majd az ösvény csapássá, hogy az aztán eltűnjön egy mellig érő csalánosban, vagy uszadékfák tömkelege alatt. 

Már az is kihívás, hogy térkép nélkül lejussunk a Duna-partra. Bölcskén sok utca vezet a Duna felé, de ezek többsége elvégződik az ártéri rengetegben és csak kettő vezet el magához a folyóhoz. Az egyik ilyen az Iskola utca, amely keresztezi az Öreg-sziget egykori mellékágát. Száraz időben észre sem lehetne venni, ugyanis egy erdőn áthaladva a sziget elveszik a szántóföldek alatt. Alakját csak a mederben nőtt erdő rajzolja ki, melynek mélyebb részein az összegyűlő esővíz idézi meg a régi komoly Duna-ág emlékét. Az Öreg-szigetről nem nagyon lehet átjutni a Nagy-Duna partjára, legfeljebb a szántóföldeken keresztül. A felé induló földutak magányos épületekig vezetnek csak, onnan nincsen út tovább. Más kivezető utat kell keresni a labirintusból.

Aki a Dunához szeretne lejutni az Alsó-, de inkább a Felső-Rév utcán induljon el. Ugyan nem a révhez vezet, hanem a helyi horgászegyesület házához, ahol már zölden csillog a Duna egyik holtága. Keresztül kell menni az árvízvédelmi töltésen, amely pár száz méterrel balra létjogosultságát veszti a Földvár felé tartó magaspart miatt. Itt a csónakkikötőtől délre lehet kijutni a Nagy-Dunához, ahol ha élesen balra kanyarodnánk a legdélebbi szigetcsúcs után a mélyben megtalálhatnánk a bölcskei római erődöt. Ez az erőd, amely román uszályt is lékelt már eredetileg a túlsó parton épült, csak a folyó mederváltozásai során került a Duna kellős közepére. Az innen származó másodlagos építőanyagot; oltárokat és sírköveket a bölcskei katolikus templom kertjében állították ki. 

Kedvező vízállásnál a kikötőtől további két irány nyílik meg a csónakok előtt, egy északi és egy keleti irányba. Mindkettő erősen záródott medren keresztül. De akármelyik utat választjuk e kettő közül a víz mindenütt állni fog a hatalmas, mintegy fél kilométer hosszú mellékágelzáró gát miatt. A feliaszapolódás mértékéről árulkodik, hogy a gáttól északra 10%, tőle délre 50% nyílt vízfelület maradt meg. 

A gáton a látogatás ideje alatt volt vízáramlás. Ám ugyancsak össze-vissza folyt rajta a víz. Az utánpótlás egy sűrű, fiatal fűzesen keresztül érkezett, majd a gáton vezető kocsiúton keresztül folyt át a tőle nyugatabbra eső szabad vízfelszínű mederbe. Azaz ez a víz maradt az északi oldalon. Mivel a gátat szerencsére itt is megbontották, a víz egy másik része ezen a résen át a déli öbölbe csordogált. 

A gáton vezető kocsiút lassan ösvényre váltott, a sarjerdőben pedig megjelentek már idősebb fák is, amelyeket teljesen beborított a liános futónövényzet. Teljesen olyan érzés volt mintha egy őserdőben járna az ember, ezt az érzést különösen felerősítette a szúnyogok lerázhatatlan felhője. A kedvükért a harmincakárhány fokban célszerű volt hosszú ujjú pulóverben közlekedni. A keresztgát szigeti oldalának déli tövében a kezdőképen látható fennmaradt apró mocsárrét bújik meg, sárga nőszirmokkal, békalencsével és egy apró fokkal a holtág irányába. Talán ha harminc centi víz boríthatta, ennyi apadás és az egész elveszik, kiszárad újra. Még pár lépés az erdőben és már át is értünk Tolna megyéből Bács-Kiskunba. A folyami hordaléklerakódás és a szigetképződés ugyanis igen kevés tekintettel van a közigazgatási határokra. 

Egy réten az ösvény is elveszett, a mellig érő kórók és csalán között valahogy sikerült egy uszadékfával és szeméttel beborított ártéri erdőn keresztül kiérni a Nagy-Dunához. Mivel itt a legszélső fák még bőven vízben álltak nagyon nehéz volt a közlekedés. A Földvár és Bölcske között leszórt 10 sarkantyú miatt nagyon erőteljes a feliszapolódás a dunántúli parton, de ez védi meg a löszparti gazdák földjét az elfogyástól. A part mentén, az uszadékfák között egészen változatos szemét-típusokkal lehet találkozni, van itt villany égő, papucs, cumi, szteroidos flakon, a legszebb talán az ártéri élet változatosságát bemutató vécéülőke volt:

Bölcske zöld labirintusában nagyon könnyen el lehetett különíteni azokat a holtágakat, amelyek kapcsolatban vannak a főággal és azokat, amelyek nem. A fákra rajzolt iszapréteg kijelölte a legutóbbi árhullám magasságát, ez néhány esős napon keresztül még látható lesz, utána a jelek a feltöltődő medret fogják tovább emelni. 

Nem csak a folyószabályozás okolható a holtágak feliszapolódásáért. Közvetlenül a magaspart alatt húzódó medret a csapadékvíz is töltögeti időről-időre. Néhány helyen a meredek löszpart ugyanis kicsorbult, löszmélyutak futnak le a Duna irányába. Az itt lerohanó csapadékvíz rengeteg löszt és löszbabát hord magával, legyezőszerű hordalékkúpokat alkotva a holtágakban. Három ilyen löszszurdok fut le a szigetek mellett, mindegyikben friss hordalék volt az előző napi esők következtében. 

Lösz mellett friss vizet is hordanak ezek a völgyek a holtágba. Az egykori Földvári Alsó-sziget alul és felül zárt holtágából a csapadékvíz patak-méretű átereszen távozik a bölcskei zöld labirintus többi mellékágába, de az árvizek ide nem tudnak bejutni. Itt nincsenek iszapsávok a fák törzsein, sem a nádason, amely a csendes vizet jelzik. 

Ezen a szakaszon szinte lehetetlen átjutni az egyikről a másik szigetre. Járt utak, ösvények nem léteznek, vagy ha a térkép jelöli is őket, a valóságban már régen benőtte a telepített erdő, a szederinda, a csalán és másegyéb. Átvágni ezeken lehetetlen, talán még egy machete is kevés lenne hozzá. Marad a kerülőút és az újratervezés.  

A második legnagyobb keresztgáthoz például 5 kilométert kell kerülni, ugyanis egy térképen nem szereplő régi csónakház és stég mellett képtelenség továbbjutni a meredek parton. "Szerencsére" a Földvári-Alsó-sziget felső szakaszán még megvan a keresztgát, amelyen át be lehet jutni a szigetre és onnan egy másik keresztgáton ki a főághoz. Azaz csak lehetne. A második keresztgátról már ki lehet látni az erdővel borított párhuzammű mellett a főágra, de itt is áthatolhatatlan a dzsungel. Pedig a gégömb itt is "csak" sarjerdőt jelez. 

A bölcskei 10 kilométer hosszú zöld labirintusa féltékenyen őrzi titkait és a benne rejtőző vadvilágot. Miután az ember csalódottan, munkavégezetlenül felkapaszkodik a löszdombokra, hátha onnan jobb kilátás tárul a szigetekre újfent csalódik. Az ártéri rengeteg összezáródik a tekervényes Duna-ágak felett. De talán így is van ez jól.

A bölcskei szigetek történetéről és etimológiájáról talán majd egy következő cikkben...

Bölcske kövei

 írta: Schell Gergely 
 

Bölcske és Madocsa két Duna-parti település Dunaföldvár és Paks között. A ma személyszállítást nem bonyolító vasút, és az autópálya miatt némileg tehermentesülő 6-os út viszonylag távol húzódik tőlük, ezzel is őrizve a falvak hagyományos zártságát. A történészek, régészek, antropológusok, néprajzosok és még ki tudja milyen szakemberek számára aranybányát jelentő terület ma is bővelkedik érdekességekben, amelyek miatt érdemes letérni a főútról.

 
Madocsa és Bölcske története szorosan összefonódik. A lakosság részben a besenyők leszármazottainak tartja magát, Madocsán a 12. században bencés apátság volt, melynek köveiből épült a későbbi bölcskei katolikus templom. Tanulmányok foglalkoznak a két falu közösen művelt földjeivel is. Az alföldi jellegű táj és a Duna közelsége határozta meg a helyiek életét. Érdekes tény, hogy Madocsán „őzve” beszélnek (ez a „szögedies” beszédhez hasonló), ugyanis kanyargó Duna árterében dombra épült falu hol az Alföldhöz, hol a Dunántúlhoz tartozott. Beszélik, hogy a török a nádasos-bozótos vidéken egyszerűen nem találta meg a falut. Sok anekdotikus történetet lehetne mesélni az itt élő emberekről, ám ezt az örömöt egy későbbi írás szerzőjének hagyjuk meg.

 

A Bölcskei erőd hozzávetőleges elhelyezkedése

  

Bölcskén egy kis keresgéléssel hamar rátalálunk a római kőtárra, amely a katolikus plébániával pontosan szemben épült, a katolikus templom szomszédságában. A római köveket a kis túlzással datált 1973-tól 1994-ig tartó feltárások során emelték ki a Dunából. A hagyomány szerint az alacsony vízállásnál kiemelkedő kövek az elsüllyedt Kali falu templomának romjai voltak. A hajósok féltek a gyakran léket okozó „szikláktól”, és bombázással, robbantásokkal igyekeztek megszabadulni a jégzajlás során is veszélyt jelentő falmaradványoktól. Rómer Flóris már az 1800-as években felismerte a kövek épület-jellegét, egy akkoriban élő helyi birtokos gyűjtötte is a római mészkő- és márványdarabokat. Mégis 1973-ig kellett várni, hogy egy zátonyra futó hajó balesetének vizsgálatakor a régészek is felfigyeljenek a kövekre. Ám az első magyarországi tervszerű víz alatti régészeti feltárás csak 1986-ban vette kezdetét.
 

 
Egy körülbelül 80x80 méteres kikötőerőd romjait tárták fel a búvárok. Cousteau kapitány és csapata a Dunáról forgatott filmjükhöz az ásatás helyszínén is forgattak. Az építmény falaiba a rómaiak faragott kőtöredékeket is beépítettek a helyben készült téglák közé, így kerültek ide az északról származó Gellért-hegyi kelta-eraviscus oltárkövek is. Ezért olvashatjuk Teutanus, az eraviscus főisten nevét Jupiter-oltárköveken: a szinkretista birodalom gyorsan asszimilálta a környező, meghódított népek isteneit saját vallási rendszerébe.

 

Az erődítményről idővel kiderült, hogy egy, a Birodalom keleti határát védő erődítményrendszer része volt, és az addigra államvallásában keresztény Birodalom szívfájdalom nélkül használta fel a „pogány” oltárokat is építőanyagul. A kutatók sokat elmélkedtek rajta, hogy a bölcskei erőd vajon a bal vagy a jobb parton állhatott-e, végül kiderült, hogy mindkét parthoz közel találunk romokat, tehát valóban a limes, a határrendszer fontos átkelőhelyét találták meg. E trans- vagy contraerődök léte az ellentétes parton gyakori dolog volt. A régészek szerint vélhetően köteles komp segítette a katonák folyón való átkelését. (Ehhez érdekes adalék, hogy jelenleg a legközelebbi kompátkelőhely Pakson található, ám Dunaföldvárról híd vezet át az Alföldre.)

 
Hosszú történetet kellene elmesélnünk, hogy elmondjuk, Bölcske leletei mennyiben változtatták meg a limesről addig gondoltakat. Mindenesetre úgy tűnik, hogy már Bölcskénél elkezdődött a gazdagon lakott római-jellegű terület, amely egészen a paksi Imsósig tartott, és mocsarak, szigetek határozták meg földrajzát.

  
Járjunk egyet a kövek között, látogassuk meg a kőtárat! A beszédes szoborfej-töredék, a vélhetően szőlőlevelekkel díszített sírkő és az oltárkövek sokat mesélnek a Római Birodalom világáról. Az igényesen kitáblázott, nem túl nagy szabadtéri kiállítás iskolai csoportok számára is érdekes látványosság lehet. A kapu nyitva áll, ezen keresztül felsétálhatunk a szomszédos katolikus templomhoz is, melynek kapujától jobb kéz felől újabb különös köveket találunk a bozótban. Vajon ezekből építették egykor a madocsai bencés apátságot? Erről sajnos nem árulkodik felirat. Bölcskéről délnek tartva hamarosan elérjük a Pakshoz tartozó Dunakömlődöt, és megpillanthatjuk a szép kis falu és a 6-os út fölé magasodó Lussonium római tábor rekonstruált kapuját, amely szintén rendkívül érdekes és beszédes emléke a római és a magyar történelemnek.

 
Felhasznált irodalom, további források:

• Vendégváró Útikönyvek – Tolna (1996), Well-Press Kiadó 
• Szabó Géza, szerk. (1994) Bölcskei Tanulmányok (http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bolcske/pages/Bolcskei_tanulmanyok_1/b1_010_b_sziklak.htm )
• A kőtár információs táblái