Mysterium Ad Flexum

Mosonmagyaróváron járva hiába keresnénk Ad Flexum római táborának emlékeit, a Hanság Múzeum Lapidáriumán kívül csupán néhány kiállított lelet maradt meg a Mosoni-Duna kanyarulatáról elnevezett egykor népes római településből. A felszínen semmi sem maradt a táborból és ami még különösebb: a felszín alatt sem. Ad Flexum egyszerűen eltűnt a föld színéről. A barbárok és az időjárás általában csak a talajszintig pusztítottak, így adódhat a kérdés, mi történt Magyaróváron?

  

1. ábra Ad Flexum feltételezett elhelyezkedése

A Hanság Múzeumban (ahol a római leletek legnagyobb része nem a városból, hanem a vármegyéből származik) sem térkép, sem leírás nem volt elérhető a római kori Mosonmagyaróvárról. Hosszas, de korántesem teljeskörű kutatás után is csupán információ-morzsákkal lettem gazdagabb. Mivel a pannoniai ripa egyik legnehezebben elképzelhető földrajzi változása itt következett be, úgy gondoltam rajzolok egy térképet a fellelt adatok alapján Ad Flexumról és szűkebb környezetéről a jobb érthetőség kedvéért. Térkép nélkül eddig is feltételezhető volt, hogy a Duna kanyarulatáról elnevezett tábor eltűnéséért nem a barbárok, sokkal inkább a folyó hibáztatható.

Ad Flexum eltűnését mi sem érzékeltethetné jobban, mint gróf Marsigli térképe, aki akkurátus ember volt, és igencsak érdeklődött a római emlékek után. Kiadott térképén minden apró római emléket pontosan bejelölt, legtöbbször az antik névvel együtt. Limesút szakaszok, őrtornyok, erődök stb. Magyaróvárnál azonban semmi római emlékkel nem találkozunk (2. ábra).

2. ábra Moson és Magyaróvár Marsigli térképén

A szerkesztett térkép egyaránt feltüntet bizonyos és bizonytalan elemeket. Nézzük ezeket sorban:

Biztos, hogy

• Ad Flexum castellum és vicus létezett ezen a néven, a Notitia Dignitatum szerint.
• Ad Flexum egyezik Magyaróvárral. Az azonosítást már 1623-ban megtette bizonyos Philippus Cluverius.
• Az erőd 1,5 méter vastag falmaradványai előkerültek egy Lihardt György utcai ásatás során.
• Római településnyomok kerültek elő a Téglagyári dűlőben, a Malom-árki Lajtától délre.
• Itt állomásozott a cohors II Alpinorum equitata, majd később a IV. században a cuneus equitum Dalmatorum.
• A Lajta torkolattal szemben egy kavicsgödörben előkerült egy hídfőerőd/kikötő romja.
• a limesutak nyomvonala alapján az erőd valahol a Károly-ligetben állhatott.

Bizonytalan, hogy

• hol húzódtak a korabeli Lajta és Duna medrek.
• az erőd elhelyezkedése, tájolása, mérete, elpusztulásának ideje.
• a túlsó, szigetközi part római uralom alatt állt-e, vagy a Mosoni-Duna volt a határvonal.
• vezetett-e út a Szigetközbe.
• mikor mosta el a Duna Ad Flexumot.

1. kép A Malom-árki Lajta a Pozsonyi útnál

A római-kori régészeti lelőhelyek mind a Malom-árki Lajta külső ívén helyezkednek el. Az erőd egyetlen feltárt része a folyócskától északnyugatra, míg a polgári településre utaló nyomok attól délre találhatóak. Lúcsony (mely szlávul ugyancsak kanyarulatot jelent) és a Károly-ligeti részen, azaz a balparton nagyon ritka és szegényes leletanyag került elő. Adódhat a feltételezés, hogy a Malom-árki Lajta kanyarulatfejlődése mosott el erről a területről minden római emléket. Azonban aki egy pillantást vet erre a patak méretű vízfolyásra könnyen kétségbe vonhatja ezt az állítást (1. kép). Ez a patak mosta volna el Ad Flexumot?

3. ábra Régi-Duna meder Óváról északra (II. kat. felmérés)

Azt biztosan tudjuk, hogy az erőd a Duna partján épült, de azt nem, hogy mely égtáj irányából határolta. Ez lehetett észak, északkelet és kelet is. Nagy kanyarulatról lehetett szó, erre utal az erőd elnevezése is: Ad Flexum = a kanyarulatnál. 

Milyen lehetett a római kori vízrajz? A mai vízhálózatból szinte lehetetlen kiindulni. A Duna mikor a Kisalföldre kiér lerakja hordalékát. A Csallóköz és a Szigetköz gyakorlatilag egy hatalmas hordalékkúp, melyen a Duna és mellékágai igen gyakran változtatták medrüket. Akár az is előfordulhatott, hogy egy nagyobb árvíz után teljesen más medret keresett magának. A Szentendrei-sziget analógiája szerint a rómaiak először a Szigetközben sem foglalkoztak azzal, melyik a Duna főága, a hozzájuk legközelebb eső ágat nevezték ki határvonalnak, esetünkben a Mosoni-Dunát. A későbbi korokban elképzelhető, hogy itt is kiterjesztették a határt a főágig, mint ahogy az a Szentendrei-szigeten történt.

A római korban a Duna nem a mai medrében folyt Ad Flexumnál. Nem kelet felől érkezett a várhoz, hanem északról (lásd 3. ábra). Valahol a Háromtölgy kápolnánál szakadt ki a mostani mederből és haladt egyenesen dél felé, a római tábor irányába. Itt fordult keletnek és kanyargott a feltárt kikötő/hídfőrom irányába. Ha ez a rom nem létezne, vagy nem találták volna meg, az is elképzelhető lett volna, hogy a Duna egyenesen keletnek tart (szamben a mai folyásiránnyal) és a Kálnoki-Dunán fordult volna csak déli irányban újra. A kavicsgödörben talált hídfő azonban azt bizonyítja, hogy a kanyarulat fejlődése nem folytatódott kelet felé, így az nem pusztult el teljesen.

Ha Ad Flexum és a stratégialilag fontos folyók helyzetét elemezzük nem kerülhetjük meg a Lajta-torkolat kérdését sem. Ez talán még bizonytalanabb terület, mint a Duna-medrek kérdése. Arrabona (Győr) erődjénél a rómaiak egyaránt figyelembe vették a Rába és a Duna stratégiai jelentősségét és úgy helyezték el az erődöt, hogy több oldalról védelmezze azt. Talán nem túl merész feltételezés, hogy a rómaiak a Lajta-torkolatnál építették fel Ad Flexumot annak idején. Így egyszerre két stratégiailag fontos irányt tarthattak ellenőrzésük alatt a Hanság mocsarai és a Szigetköz árterei között átvezető limesút mentén.
 

4. ábra A Malom-árki Lajta helyén folyt Mosoni-Duna által elpusztított Ad Flexum vicusa (pettyezett terület)

A Mosoni-Duna mederváltozásai nem csupán Ad-Flexum erődjében tettek kárt, pusztításuk nyomai megtalálhatók a Quadrata-Arrabona felé vezető limesúton is. Ez az út a rómaiak idejében az 1-es úttól keletebbre helyezkedett el, csak Quadrata erődtől egyezik e két nyomvonal. Az eltérés oka két hatalmas Duna-kanyarulat, amely két helyen bontotta el oldalazó erózióval a hadiutat.

Ad Flexum végzete tahát az a Duna-kanyarulat lett, melyről a nevét kapta. A természetes kanyarulatfejlődés és középkori Magyaróvár védelmi rendszeréhez köthető vízépítés teljesen felülírta a római tájat, rengeteg bizonytalanságot hagyva maga után. Csak remélhetjük, hogy egy-egy közműépítés, szondázó feltárás révén a jövőben legalább az erőd megmaradt falaiből következtethetünk hogyan is nézett ki a római Mosonmagyaróvár! Ezáltal ezt a korántsem teljes és tökéletes térképet is pontosítani lehet majd!

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Visy Zsolt: A római limes Magyarországon. Corvina, 1988.
• Pusztai R.: Mosonmagyaróvár településtörténetének vázlata a római kortól a XV. századig. in: Tanulmányok Mosonmagyaróvár és vidéke történetéhez. Szerk. Gecsányi L. Győr 1979. 
• Böröndy Lajos: Mosonmagyaróvár az ország kapuja. 1996.
• Aszt Ágnes: Castrumok Mosonmagyaróvár területén.
• Ripa Pannonica: Ad Flexum

Családi ház pincéjéből Világörökség? - Késő-római Kikötőerőd Múzeum Dunakeszin

A dunakeszi késő-római kikötőerődről nem tudok elfogulatlanul írni. Egész egyszerűen páratlan hely a maga nemében az egész Duna mentén akkor is ha csupán a történelmét vizsgáljuk, és akkor is ha csupán az utóéletét. Hát még így egyben! Jómagam három hosszabb-rövidebb ásatáson vehettem részt itt a horányi rév "barbár" oldalán, Mráv Zsolt régész vezetésével. Előbukkantak falak, csontok, edények, és más régészeti leletek. Ha azonban csak ennyi történt volna itt, ez az erődrom semmiben sem különbözne más római koros lelőhelyektől. Csakhogy itt előbukkant más is: egy olyan mentalitás is, ami párját ritkítja ebben az országban. Egy olyan mentalitás, melynek révén küszöbön áll egy családi ház pincéjének Világörökséggé nyilvánítása.

A világ végén állomásozó rómaiak

Felmerülhet a kérdés, mit kerestek a rómaiak Dunakeszin? Hiszen ez a terület Duna balpart, ami sohasem volt a római Pannonia része. Akkoriban elszórt szarmata telepek állhattak errefelé, míg Vác környékén már kvádokba botlottunk volna, ha valahogy erre keveredünk 1700 éve. Éppen ennek a barbár határvonalnak a megléte volt az erőd építésének fő oka. A szarmaták ekkor ugyanis római szövetséges népként éltek a rómaiak által garantált területen. Ütközőzónát képeztek a keletről a Birodalomra nehezedő nyomással szemben. A garantált római határ pedig igen látványos volt. Sánc és földhányás, melyen alig néhány - részben rómaiak által - ellenőrzött ponton volt lehetséges az átkelés. Mostanában Csörsz-árokként ismerjük ezt a vonalat. Amennyiben ezt a sáncot barbár fegyverrel átlépte, számíthatott római retorzióra.
 

Tégla és betűvetés római módra

I. Valentinianus (364-375), az erődépítő császár komoly erőforrásokat áldozott arra, hogy megerősítse a Római Birodalom határvonalát a barbár betörésekkel szemben. A Dunakanyarban egymástól látótávolságban (!) álltak az őrtornyok. A császár végzetét később az okozta, hogy az erődítési munkálatok során egyáltalán nem érdekelte, hogy azok római, avagy barbár területen zajlanak. A kvádok földjére, Gödre tervezett 300x400 méteres, hatalmas tábor megépítéséhez szorosan kapcsolódott a dunakeszi erőd felépülése. A kikötőerőd biztosította volna  a kapcsolatot a szemközti Ulcisia Castra-val, azaz Szentendrével. Az építkezés meglehetősen sebtében zajlott, ezt mutatja a falazás módja és az alapanyag változatossága. Kövek, téglák, és másodlagosan felhasznált oltárkövek is kerültek a falba, mintha úgy kellett volna összekaparni a legutolsó kő-tartalékokat Pannoniában. Még lekerekített nagy köveket is lehet találni, melyekhez hasonlókat a Pilisből lefutó patakok hordhattak a Dunába. A gyors munka ellenére maradt idő a díszítésre is! A központi torony vakolatán piros derékszögű vonalakat lehet találni. Ez olyan érzést kelthetett a barbárokban, mintha a torony hatalmas kváderkövekből épült volna. Hiába, már az ókorban is létezett pszichikai hadviselés. Az erőd elsődleges funkciója a Duna partjai közötti kapcsolat és az átkelés biztosítása volt, emellett a jelzés-riasztás, valamint a megfigyelés-ellenőrzés is fontos szerepet játszhatott. Az erődben mindössze néhány tucat katona állomásozhatott, akik gazdálkodással, kereskedéssel is foglalkoztak, hogy kiegészíthessék a későrómai időszakban el-elmaradozó zsoldot. A friss vizet az erőd dombjától északra futó Csurgó-árokból nyerték.

Ammianus Marcellinus történetíró elbeszélését a régészet Gödön igazolta. A császár által elrendelt építkezést Pannonia Valeria katonai vezetője Frigeridus dux leállíttatta az erőteljes kvád tiltakozás hatására. A császár erre Maximinus fiát, Marcellinust tette meg az új dux-nak, aki vállalta, hogy az erődöt ha törik, ha szakad felépíti. Ennek érdekében tárgyalásra hívta meg a kvád királyt Gabiniust. Mivel nem sikerült megállapodni, a hazafelé tartó királyt a vendégbarátság szentségének figyelmen kívül hagyásával egyszerűen megölette. Az építkezés pedig folytatódott egészen addig, amíg a felháborodott kvádok a szarmatákkal együtt 374 nyarán rázúdultak a felkészületlen Pannoniára. I. Valentinianus császár a következő évben személyesen vezetett büntető hadjáratot ellenük. Ekkor vagy Dunakeszinél, vagy Verőcénél kelt át seregével a Dunán, alaposan meglepve az ellenséget. A legyőzött kvádok Brigetióban járultak a császár elé békéért esedezve. Valentinianus hajlott is a megegyezésre, de az erőd kérdésében hajthatatlan volt. Végül úgy felidegesítette magát, hogy gutaütés következtében meghalt. Ezzel a birodalom elvesztette az utolsó potens uralkodóját, a gödi erőd felépítése pedig örökre elfelejtődött. Az elkészült dunakeszi erődben még az V. század elején is állomásozott római helyőrség, majd az épületet rendezetten elhagyták, kiürítették (magyarázat a leletszegénységre), itt nem volt semmiféle ostromra, égésre, pusztulásra utaló nyom. Mindenesetre az utolsó csónakba szálló katonák örülhettek, hogy elkerülnek innen az ellenséges területről, az ismert világ pereméről.

Maxentius bécsi hadiszertárából származó tégla pihen a Duna partján.

A rómaiak elvonulása után az álló épület lassan az enyészetté lesz. Egyszer még néhány vándor az eső elől bemenekült a toronyba, ahol tábortüzet gyújtottak a padlón, és a tűzbe dobálták a lerágott csontjaikat. Ezután a meggyengült tető ácsolata leszakadt, törött tegulák borították be a padlót, majd lassan a habarcs is kipergett a kövek közül. A Duna és a jég elpusztította a parti falakat, amit meghagytak, azt a lakosság hordta el.

Mi a teendő, ha az épülő családi házunk alapozásakor a markoló egy római erőd tornyára bukkan?

Első dolog, értesítsük az területileg illetékes múzeum szakembereit! Semmiképpen ne kövessük azok példáját, akik pl. a Rómain, vagy Búbánatvölgyben szó nélkül ráépítették nyaralójukat a feltáratlan romokra. Magyarországon hallani éppen elég ijesztő, rossz példáról, amikor hatalmas mozaikokat semmisít meg a mélyszántás, amikor a tulajdonos inkább elbontatja a telkén álló romot, nehogy útba legyen a házának, vagy éppen az állam épít a római táborra vörösiszapkazettákat. Szerencsére Dunakeszin nem ezt történt, a Duna sor 28. szám alatt épülő ház tulajdonosa kihívta a régészeket, akik közölték vele, hogy ez a valami a telkén bizony egy római kikötőerőd saroktornya.

Ezen a magaslaton állt a római kikötőerőd

Az erőd nem volt ismeretlen a római koros régészek előtt. 1877-ben már Rómer Flóris is készített ábrákat az akkor még szabadon álló falakról. Ő még látta a központi torony járószintnél alig magasabb falait és a padlózatát, mely habarccsal leöntött téglákból állt. Az erőd eddig egyetlen felszínen lévő darabja a Dunaparton állt hatalmas faltömb volt. Feltehetően az északi oldalfalról szakadhatott le, miután a Duna alámosta. Jelenleg gyorsan pusztul, annak ellenére, hogy körbekerítették és a fagy ellen is védelmet kapott. Később kiderült, hogy a Duna sor 30-as telken álló ház pincéjében is megtalálhatók a római falak, melyet sajnos a tulajdonos áttört pinceajtóval, de legalább így megtudhattuk, hogy a központi torony fala az alapozásnál 3,5 méter vastagságú volt.

 

Tövig kibányászott erődfal

Ilyen előzetes tudással kezdődtek meg az ásatások Hirschberg Attila telkén a Duna sor 29-es szám alatt. Elsőként a délkeleti saroktorony került napvilágra, ugyanis ez a rész került volna az épülő ház alá. A tulajdonos dönthetett volna úgy is, hogy a feltárt római torony házának alapját fogja erősíteni. Ebben a kérdésben azonban szerencsére máshogy döntött, időt és pénz nem kímélve úgy integrálta házának pincéjébe a római romokat, hogy az a nagyközönség számára is hozzáférhetővé válhatott.

Az első feltárás, melyen részt vehettem, egy alig fél napos 1x1 méteres szondázó árok mélyítése volt. Mindez közvetlenül a torony tövében, de már az erőd belső oldalán zajlott, és itt kerültek elő a legérdekesebb leletek. Elképzelhetjük a toronyban őrködő katonákat, ahogy a lerágott csontokat, törött edényeket nemes egyszerűséggel kihajították fentről. Ez a szemétréteg a torony lábánál halmozódott az évek során, ezt metszettük át szondázó gödrünkkel. Találtunk egy csontfésűt, ami bizonyítékként szolgálhat arra, hogy békeidőben nők is megfordulhattak a kikötőerődben. Előkerült egy lapos tégla, melyre hevenyészett sakktáblaszerű ábrát karcoltak. Elképzelhető, hogy az unalmas óráikban a római katonák ezen játszottak? Találtunk továbbá Karthágóból származó mázas cserépedény töredékeket. Ki tudja mennyi kilométert utaztak, hogy aztán itt kerüljenek a szemétre?

 

Pontosan szemben áll(t) a horányi erőd

A második ásatás során a háztól a Duna felé lefutó falat bontottuk ki. Innen származnak a fenti képek. A fal hosszúságát lehetetlen meghatározni, ugyanis a Duna elpusztította a végét, akár volt a végén torony, akár nem. Ezért sajnos az sem tudható, hogy a folyó felől zárt, avagy nyitott kikötő volt. A falat egészen a római kori talajszintig elbontották. Ha az erődfal magába roskadt volna, a kőnek ott kellett volna maradnia. Mivel csupán habarcsdarabokat találtunk, nem tévedünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy a hosszú évszázadok alatt a köveket elbányászták ezen a kőben meglehetősen szegény vidéken. Az erőd déli fala egyenletesen ereszkedett a Duna irányába, ahol egy meredek partélben végződött el. Ez az ásatás jóval hosszabb volt, de leletben viszonylag szegény. Ennek oka az lehetett, hogy a rómaiak viszonylag rövid ideig használták az erődöt.

A római talajszinten az alapozás egy kiugró peremet "zoklit" képez

A harmadik ásatáson az erőd központi tornyát kerestük két telekkel északabbra. Ekkor hatalmas mennyiségű habarcsot és vakolatdarabot találtunk, de a kövek ugyanúgy hiányoztak, mintha itt is tervszerű bányászat foly volna. Talán a közeli, régi dunakeszi pincék falában rejtőznek. Ez a 2009-es ásatás volt eddig a legutolsó az erőd területén.

A feltárt falakat konzerválni is kellett, hogy védve legyen a további pusztulástól. A torony és a Duna felé lefutó szárnyfal konzerválása korabeli módszerekkel és anyagokkal történt. A pincében található falat a mennyezetig, míg a kertben található részt a talajszintig emelték meg. Ennek anyagszükséglete, csak a kőből 70 tonna volt, ehhez jött még a legfeljebb öt kilogrammos kiszerelésben kapható fehércement, amiből ugyancsak több tonnányi mennyiség kellett.
 

Az erőd modellje északnyugati irányból.

 
A rekonstrukció révén bemutathatóvá vált a római erőd délkeleti saroktornya, valamint a Duna felé lefutó fal nyomvonala. Meg lehetett volna állni ennél a pontnál is, hiszen elkészült a családi ház, és megtekinthető a római erőd. Azonban ki az aki egy darab fal kedvéért látogatna el Dunakeszire? A hatalmas csarnokszerű pince hosszas alkudozások után megtelt "élettel" vitrinek érkeztek, s beléjük a Magyar Nemzeti Múzeum jóvoltából a feltárás során előkerült leletek. A csupasz vasbeton falakat  helyi, magyarországi, dunai és európai római határról szóló molinók fedték be. Elkészült egy téglasimogató, melyben 12 kilogrammos római falazótéglával lehet ismerkedni. Lett terepasztal is, ahol barbár seregek néznek farkasszemet a római légiókkal. Egy vitrinben pedig egy élethű dunai gálya tanulmányozható.

Az UNESCO Világörökség programja és a benne rejlő lehetőségek

A római határ szakaszai közül elsőként a Hadrianus fal került fel 1987-ben az UNESCO Világörökség helyszínei közé. Ez a szakasz valóban limes, azaz megerősített szárazföldi határ, míg a dunai határ római elnevezése a ripa, azaz erődített folyópart. A brit helyszínt követte Németországban a germániai és rhaetiai limes 2005-ben. Ekkor már " A Római Birodalom határai, a limes" elnevezést használták, azaz fokozatosan kibővítették a lehetséges helyszínek körét. A kiterjedését térben és időben is behatárolták egy 5-10 kilométeres határsávban, valamint Traianus és Septimus császár uralkodása közötti (98-211) időszakban. A magyarországi jelölést előkészítő munkálatokban részt vett a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal vezetésével a Szlovák Örökségvédelmi Hivatal, az Osztrák Történeti Kutatóintézet, a Német Limes Bizottság, a Varsói Egyetem Délkelet-európai Ókorkutatási Központja, a Pécsi Tudományegyetem és Paks Város Önkormányzata. A jelentkezési pályázatot előreláthatólag jövőre, 2013-ban terjesztik be. A magyar listán 121 objektum szerepel, őrtornyok, légióstáborok, a limesút, valamint a fő attrakció Aquincum. A listán szerepel a dunakeszi kikötőerőd is.

A Hirschberg Attila tulajdonos által létrehozott dunakeszi Múzeum még a legjobban bemutatott helyszínek közé tartozik. A szemközti, horányi kikötőerődről és sok más helyszínről ez sajnos nem mondható el. Ezeknél a romoknál nincsenek ismertetőtáblák, legtöbbjüket hihetetlenül nehéz akár megtalálni, és ha a Világörökség után kutató turista esetleg véletlenül megtalálja a helyszínt, ott nem talál mást, mint néhány követ az erdőben. Ebben az esetben nem nehéz megjósolni, hogy a turista hazamegy és elmeséli mindenkinek mit tapasztalt. Komoly fejlesztésekre lesz szükség, hogy ezek a helyszínek alkalmassá váljanak a Világörökség cím esetleges elnyerése után megélénkülő érdeklődés kielégítésére. Ez nem azt jelenti, hogy minden őrtorony mellé múzeumot kell építeni, sokkal inkább be kellene kapcsolni ezeket a helyszíneket az idegenforgalom vérkeringésébe. Ezáltal munkahelyeket lehet teremteni, valamint az ország bevételeit növelni.

Ez persze hatalmas munka, az idő pedig sürget. A Magyar Limes Szövetség szívesen vesz minden támogatást, érkezzen az munkában, avagy támogatásban. Az általuk végzett munka révén elérhető közelségbe került, hogy a római ripa magyarországi 417 kilométer hosszú szakasza révén Magyarország újabb világörökségi helyszínnel gyarapodjon. Ez ugyan sokkal megfoghatatlanabb helyszín lesz, mint például Hollókő, vagy Pannonhalma, de a 121 helyszín révén sokkal több település tudna belőle profitálni.

Érmék és 1700 éves kutyatappancs-nyomok kiégetve

A Magyar Nemzeti Múzeum filiáléjaként működő dunakeszi Késő-római Kikötőerőd Muzeumba,már csak azért is érdemes ellátogatni, hogy saját szemünkkel győződhessünk meg arról, mekkora potenciál rejtőzik ebben a világörökség pályázatban. Ha pedig ott állunk a vitrinek előtt gondoljunk bele abba is, hogy mi lett volna, ha a tulajdonos jó magyar szokás szerint lebetonozta, vagy kitermelte volna ezeket a romokat...

A kiállítást létrehozó mentalitást nem lehet eleget dícsérni! Még több ilyet!

Kapcsolat: www.dunakeszierod-fortlet.org A Múzeumot egyenként nem érdemes felkereseni, legalább 10 ember, legfeljebb 40-50 az ideális létszám. A tárlatvezetés kiegészül vetítéssel is, körülbelül 2-3 órát érdemes rászánni.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

Vezető a római limes Világörökségre jelölt magyarországi helyszínein

1. Mráv Zsolt: Dunakeszi késő római kikötőerőd. Budapest 2009.
2. Visy Zsolt: Intercisa római erődje. Pécs 2010.
3. Gróf Péter - Gróh Dániel: Visegrád római kori emlékei. Visegrád 2011.
4. Visy Zsolt: Lussonium római erődje. Pécs 2010.

A császár elkerülő útja Nagytétényben

Nepomuki Szent János szobra miatt utaztam Nagytétényre múlt pénteken, de ezúttal nem a szoborról lesz szó. Nem is a Dunáról. Azaz közvetve arról is.

Mielőtt a 33-as busz beérkezne a Nagytétényben a Kastélymúzeum megállóhoz, egy meglehetősen valószínűtlen kanyart tesz meg. Már régebben is sokat gondolkodtam, mi szükség van erre a kanyarra, sík terepen, egy nyílegyenes úton? Elnézve az út szélén álló házakat, valószínű, hogy ez a közlekedésföldrajzi rejtély legalább egyidős a török hódoltság után újratelepült Nagytéténnyel vagy még annál is régebbi.

Nem tűnt lehetetlennek, hogy az ok természetföldrajzi eredetű, s mint ilyen kapcsolatban áll a Dunával. Az ív emlékeztetett egy kiszáradt folyómederre, mely az egykor a kanyar belső oldalán húzódhatott, melyet az út elkerült (lásd mellékelt térkép). Ilyen hirtelen kiszélesedő folyómedrek gyakran szigetet is feltételeznek a közelben.

Az út azonban ma meglehetősen távol található a Dunától. Ráadásul ha elindulunk a Szent Flórián utcán dél felé, ahelyett, hogy egyenletesen süllyedne a térszín a folyó felé még némileg emelkedik is. Mi lehet ennek az oka? A terep annyira azért nem emelkedik, hogy magaslatról vagy dombról beszélhessünk, amin a Nagytétényi utat nem lehetett volna keresztülvezetni. Valahol máshol kell keresni a választ.

Amikor a Nagytétényi út nyomvonala kialakult az a domb jóval magasabb volt a mostaninál. A térszín is változatosabb volt. A magaslatot árkok rendszere övezte, nem is egy, hanem három. Itt állt ugyanis a római Campona (1) (2) tábora, mely a dunai határt és az itt található folyami átkelőhelyet ellenőrizte. 

Késő-római elkerülő út: Campona tábora és a Nagytétényi út nyomvonala

A római korban az Aquincum felé vezető nyílegyenes Duna menti parti út áthaladt a táboron. A Domitianus császár idejében (81-96) felépített tábor kezdetben földből és fából készült erődítmény volt, csak később, Antonius Pius uralkodása alatt (138-161) építették át kőerőddé. A délnyugat felől érkezők a porta principalis dextrának nevezett kapun keresztül érkeztek a táborba, majd a porta principalis sinistrán távoztak Pannonia székhelye felé. Ezen kívül még két kapu volt használatban, lásd: mellékelt alaprajz.

A sorozatos barbár támadások következtében a tábort I. Valentinianus császár uralkodása idején (364-375) átépítették, ennek eredményeképpen a fent említett két kaput befalazták. Ezáltal megszűnt a délnyugat-északkelet irányú forgalom a táborban. Az új elkerülő út valószínűleg a barbárok által többször elpusztított polgárvárosi telkek között haladt, s akkor sem lehetett sokkal szélesebb mint ma. Az Iskola utcai telkeken feltárt másik kapu, a porta decumana esetében nem találtak a régészek befalazásra utaló nyomokat, így valószínűsíthető, hogy a Camponát észak felé megkerülő útról ezentúl itt jutottak be az erődbe. Dél felől a dunai árvizek akadályozták volna az út járhatóságát.

Campona pontos helyzete Nagytétényen belül.

Így hát nem tévedhetünk nagyot, ha azt állítjuk, hogy 1640 éve, I. Valentinianus császár camponai építkezései következtében jött létre ez az elkerülő szakasz. És így került rá először a limesútra, majd évszázadokkal később a Nagytétényi útra ez a rejtélyes kanyarulat, mely a későbbi korok településszerkezetébe is átöröklődött.

Sajnos kevesen tudnak róla, de ha minden jól megy ez a kanyarulat Campona táborával és az egész magyarországi ripával (közleletű, de hibás nevén: limes) együtt a Világörökség része lehet. Én nagyon szurkolok neki.

Fragmentum

Minden úgy kezdődött, hogy egy bokrokkal sűrűn benőtt domboldalban találtam egy cserépdarabot. Legalábbis elsőre annak tűnt. Az egyik ember kezében ez csupán egy jelentéktelen, semmitmondó szemét, míg egy másik ember kezében beszélni kezd. Dunáról, harcokról, uralkodókról, hatalmas építkezésekről és a végső összeomlásáról.

Kérdezhetnék: mi visz rá valakit, hogy egy ilyen törött cserépdarabért (mely leginkább vékony téglára emlékeztet) lehajoljon. Hiszen manapság épeszű ember nem szed össze minden szemetet az erdőben.  Pedig többféle oka is van, hogy felvegyük a földről: elsősorban a vastagsága. Ilyen téglát nem gyártanak manapság, mindössze 3,2 cm vastag. Mivel mindkét oldala sima, nem lehetséges, hogy hosszában eltörték.

Méreteiből következtetve megállapítható, hogy ez egy tegula (a képen t) volt, mely a római táborok tetejét fedte. Két oldalán magas perem futott, mely azóta sajnos letört. Ennél a peremnél illeszkedtek egymással. Hogy az eső ne jusson be az épületbe, a réseket kúpcseréppel fedték, melynek latin neve imbrex (i). A kúpcserepek tetőperemi lezárására szolgált az antefix (a). 

Másodsorban felkeltheti érdeklődésünket a tegula felülete. Kissé szabálytalan felszínén számtalan olyan karcolás látszik, ami modern kori téglákon nem szabadna, hogy legyen. Harmadsorban a felszínén látható szabályos benyomódás. Ezzel el is érkeztünk a legfontosabb okhoz. Amikor felvettem a földről, ez a rece még lehetett volna az égetés után bekövetkezett sérülés eredménye, ugyanis vastag koszréteg fedte. Miután azonban letisztogattam és felbukkant a kép jobb oldalán látható "T" betű, már tudtam, hogy egy római korból származó bélyeges téglát tartok a kezemben.

További tisztogatás után újabb betűk bukkantak elő. A "T"-nél valamivel nehezebben felismerhető "N", aztán egy töredékes "E", majd órákkal később vált nagy nehezen felismerhetővé egy "R", valamint egy újabb "E". Összeolvasva - ERENT -.

Ugyan láttam már sok bélyeges téglát, de ilyen betűkombinációról még nem hallottam. Szerencsére segítségemre sietett Sporoni Sándor és 1978-as összefoglaló munkája, a "Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre". Mivel a Sibrik-domb Visegrádon éppen a tárgyalt Duna-szakaszra esik, csak fel kell ütni a könyvet a dombon épült PONE NAVATA erődjénél. Soproni Sándor személyesen vezetett ástásokat ezen a helyszínen, ezért feltehetően a könyv téglafeliratainak nagy része megfordult a kezei között. 

Az erőd fala napjainkban

 
A bélyeges téglák több csoportba oszthatók, kezdetben a légiók vagy segédcsapatok neveit bélyegezték rájuk. Aztán létezik az ún. OF ARN csoport pl: OF ARN MAXENTI A VIN, melyet leggyakrabban úgy szoktak feloldani, hogy Maxentius bécsi (Vindobona) hadiüzeméből való tégla. Harmadik csoportba tartoznak a személynevekkel bélyegzett darabok. A Visegrádon talált tegula fragmentum ez utóbbiak közé tartozik.

Először azt gondoltam, hogy a meglévő téglabélyegek közül egyszerűen kikeresem azt, amelyre ráillik ez a névtöredék. Nos a helyzet mégsem ilyen egyszerű. a töredék két római névbe is beleillik, akik bizonyíthatóan készítettek nevük alatt ilyen tegulákat. Az első személy Terentius dux, aki Pannonia Valeria tartomány katonai vezére (latinul: Dux Valeriae Ripensis) volt 367/68-371 között. Az ő fennhatósága alá tartozó csapatok téglavetőiben készültek a T[ERENT]IVS VP DVX feliratú tegulák ( VP = Vir Perfectissimus = kiváló férfi).  Duxnak nevezték a késő római korban azt a parancsnokot, aki alá két vagy több légió tartozott. Közvetlenül a provincia helytartója után következett rangban.

Ugyanebben az időben, ugyanebben a provinciában élt egy Terentianus tribunus is, akinek vezénylete alatt álló seregtestek ugyancsak foglalkoztak téglavetéssel. Feliratainak több változata is ismert, leggyakoribb a T[ERENT]IANUS TRB. Katonai rangban alatta maradt Terentiusnak, ő egy légió résznek parancsnoka lehetett. Régebbi szakirodalomban még azt is feltételezték, hogy a két személy esetleg egy és ugyanaz. 2005-ben, Esztergom mellett, a várhegy északi részén egy római kori téglavető kemencét tártak föl. Ebben többek között Terentianus tribunus nevét viselő téglákat találtak. Vajon ez a teguladarab is itt, ebben a Dunára néző kemencében készült? Mindenesetre a tribunus téglái Komáromtól egészen Paksig gyakran kerülnek elő ásatásokon.  Mind a két katonai vezető I. Valentinianus császár uralkodása idején töltötte be posztját. Mivel csak találgatás lenne, melyikük nevét viseli ez a tegula, így ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni.

Az építőanyag nagy részét feltehetőleg a Dunán szállították az erőd építésének helyszínére. Valahol a Sibrik-domb alján köthetett ki a római uszály, ahol jobbára már római felségjel alatt harcoló germán kezek pakolhatták ki a partra. Pone Navata erődje a 360-as évek felé már állt. A leletek tanúsága szerint 325-330 körül, I. Konstantin uralkodása idején épülhetett fel ez a szabálytalan háromszög alakú tábor, melynek legnagyobb kiterjedése 114*130 méter. Korábbi időszakra datálható leletek nem kerültek elő. Tornyaiból ellenőrizni lehetett a dunai átkelőket és a Szentendrei-sziget csúcsát. Körülbelül 300 fős helyőrség állomásozhatott itt állandóan. A Notitia Dignitatum nevű késő-római közigazgatási "kisokos" alapján még a nevüket is ismerjük: auxilia Ursarensia. Az erőd nagy valószínűséggel így nézhetett ki (forrás visegrad.hu):

 

Pone Navata castelluma Fellegvár irányából

Pone Navata erődjének 1,3 méter vastag falai között kevesebb, mint 80 évig állomásozott római sereg. 3 legyező és 11 patkó alakú tornyán kívül a belső falakhoz csatlakozó épületek tetejét fedhette az általam talált tegula. A tábort  kétszer átépítették, a tegula valószínűleg a második átépítés-felújítás munkálataihoz érkezhetett. A 370-es években a helyőrséget képező auxiliát ad Statuasba (Ács-Vaspuszta) vezényelték át. A hátramaradt kisszámú fegyveres számára építették föl a képen is látható, Duna fölé magasodó négyszögletű őrtornyot. A későrómai korra jellemző volt, hogy az elnéptelenedő táborok romjaiból még felépült egy kisebb torony, melyet aztán többnyire tervszerűen végleg elhagyott a római katonaság.

A Dunakanyar a IV. század végén (jobb felbontásban ezen a linken érhető el)

Ez a folyamat egyszerre zajlott le Pannonia összes Duna-menti erődjében, őrtornyában. Az I. Valentinianus császár (364-375) által megálmodott hatalmas, barbárok ellen emelt "vasfüggöny" alig élte túl a Brigetióban (Szőny) germánokkal folytatott vita következtében gutaütést kapott uralkodót. A mai ésszel felfoghatatlan császári akarat, mely a Duna 2800 kilométeres partját burgusokkal (kiserődökkel, őrtornyokkal) szórta tele, utódaiból már sajnos hiányzott. Végül 433-ban a Róma végleg lemondott erről a területről a hunok javára.

I. Valentinianus császár egy érmén

 

A Dunakanyar új lakói nem tudtak mihez kezdeni a kőből épült tornyokkal, erődökkel. Néhányba beköltöztek, a széltől védett helyen tábortüzet raktak a fa szerkezetből, majd odébbálltak. A romokat benőtte a gaz, szétmállasztotta az idő.

A sibrik-dombi római erőd egészen 600 éven keresztül aludta csipkerózsika álmát, amikor újból kőművesek jelentek meg a falai között. Kivágták a benne nőtt erdőt, kijavították a falakat és megtették Pilis vármegye központjának. Kétszáz évig állt eztán, raboskodott itt Salamon király, többször leégett és a tatár pusztítás után többé nem javították ki falait. Kövei másra kellettek. IV. Béla király új várat építtetett a régi fölé, melynek falai közül remek kilátás nyílik Pone Navata egykori castellumára.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Ammianus Marcellinus: Róma története (353-378)
• Notitia Dignitatum in TheLatinLibrary.com
• Soproni Sándor: Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre 1978.
• Soproni Sándor: Rómaiak Visegrádon 1961.

Kisoroszi révátkelés egykor és most

A bemutatásra kerülő képek valamikor közvetlenül a II. világháború után készülhettek a kisoroszi-szentgyörgypusztai révállomásnál. A fortepan.hu oldalon mindenki számára elérhetőek, csupán a "Kisoroszi" szót kell beírni a keresőbe. 3 képet azonban tükrözni kellett, mert az amit láttam sehogy sem egyezett a képekkel. Valamely oknál fogva a fortepan-on a képek jobb és bal oldala fölcserélődött. Itt már úgy láthatók, ahogy a valóságban. Mivel kíváncsivá tett ez a néhány felvétel, elhatároztam, hogy újrafényképezem őket.

 

   

 

    
Az újrafényképezés természetesen nem lehetne elegendő egy bejegyzéshez. Hogy egy kis háttértudást szerezzünk a fényképezendő tájhoz, álljon itt egy kis földrajzi-régészeti adalék:

A Szentendrei Duna-ágra nagyon jellemző, hogy a Visegrádi-hegységből lefutó patakok torkolatánál a meder összeszűkül. Főként a jégkorszakban volt jellemző, hogy a hegység kiemelkedő tömbjéből a csapadék nagy mennyiségű hordalékot mosott le a völgyekbe. Mivel ezek a Dunába tartó patakok rövidek, a kőzettömböknek nincsen idejük kavics méretűre és alakúra kopniuk. A patakok hordalékkúpjai ezért nagy méretűek, durvák, kevésbé lekerekített formájúak. A nagyméretű köveket a Duna sem tudja elszállítani, ezért azok csak halmozódnak és a folyó nem tehet mást, megkerüli ezeket a "természetes sarkantyúkat". A Szentendrei Duna mentén Szentgyörgypusztán, Dunabogdányban, Tahitótfalun, Leányfalun és Szentendrén is megfigyelhetjük ezt a jelenséget. 

View Larger Map

A hordalékkúpok által összeszorított meder szinte automatikusan jelöli ki a folyami átkelőhelyeket. Itt állandóan megvan a kellő vízmélység, nem is kell sokat evezni és a parton sem kell átvergődni kiterjedt ártéri erdőkön. Szentgyörgypusztán az Áprily-völgyből érkező patak építette föl a maga hordalékkúpját. 

A kisoroszi révátkelőhely története legkevesebb 1700 éves. A római ripa (közkeletű tévedés szerint: limes) Dunakanyar-Esztergom és Visegrád-Szentgyörgypuszta közötti szakasza volt a legjobban megerősítve. 3-400 méterenkét álltak az őrtornyok és a kiserődök. Az Áprily-völgy Dunába szakadásánál is állt egy őrtorony, melynek ma már nyoma sincsen. 1,2 méter vastag falait csatornaásás közben találták meg a főút közelében. Szemközt, Kisorosziban, a falu nyugati végében álló kápolnánál római kiserőd állt. Mérete 30*40 méter, falait négy füles sarokbástya védte. Itt ágazott el a szentendrei-szigeti és a parti út menti őrtornyok láncolata, mely délen valahol a Dera-patak mentén álló kikötőerődnél futott össze ismét. Feltételezhető tehát, hogy már a római korban élénk forgalmat bonyolított le a két part között a kisoroszi révállomás.

A képsorozatokat összehasonlítva nem sok változást tapasztalhatunk a képeken. Talán a hatalmas villanyoszlop felépülte a leginkább szembeötlő, mely drótjai keresztezik a Dunát. Motorcsónak helyett már kishajó közlekedik, ez sajnos lovaskocsit már nem szállít. Épült ugyan néhány modern új ház, de a csendes falukép mindmáig megőrződött. 

A Duna medre mintha tovább süllyedt volna - összehasonlítva a kisvizes állapotokat - és mintha a kavicsos part is a kétszeresére duzzadt volna. (2011.11.05 reggel 7 órakor Vácott 13 cm-t, Nagymarosnál  5 cm-t mértek) Sajnos a fényképezés időpontjának hiányában ez a medersüllyedés nem számszerűsíthető.

Háromnegyed órás műsor Kisoroszi és a Szentendrei-sziget történelméről, földrajzáról az ATV-n:

http://atv.hu/videotar/20111013_kisoroszi_barangolo

Ripa Pannonica

 
Valentinianus császár a 360-as évek végén hatalmas építkezésbe kezdett a pannoniai ripa (megerődített folyószakasz; nem limes!!) mentén. A rómaiak három és fél évszázados ittlétük alatt hadmérnökeik megismerhették a Duna hidrológiai viszonyait; és ezen ismeretek tudatában építhették fel látótávolságon belül őrtornyaikat, kikötőerődjeiket, melyek a barbár partot tartották szemmel. A legsűrűbb erődláncolat éppen a Dunakanyarban, Esztergom és Szentendre között épült ki. Pontosan követik a Duna folyását, közvetlenül a parton épültek fel. Valószínűleg a Duna, az ember megtelepedése után az első, legteljesebb földrajzi hidrológiai rekonstrukcióját tenné lehetővé, ha megvizsgálnánk az erődromok mai helyzetét a Dunához viszonyítva. Ez elsősorban a régészeti feltárás helyzetén múlik, hiszen napjainkban nem rendelkezünk minden egyes őrtoronyról pontos adatokkal. A Duna vízszintje feletti magasság, folyótól mért távolság, elmosott szakaszok vizsgálata alapján meg lehetne határozni a medermélyülést, partvonalváltozást az elmúlt 1600 évben.