Állunk a zátonyon, miközben körülöttünk a Duna alig egy arasznyival haladja meg a valaha mért legkisebb vízállást. Állunk és nem értünk semmit. Bokáig érő vízben csontok, kerámiák, cölöpök hevernek szerteszét. Talán Atlantisz nézhet ki így, amikor a tengerszint eléggé visszahúzódik, hogy az elsüllyedt város újra napvilágra kerüljön.
Ebben a bejegyzésben nem lesznek válaszok csak kérdések. Ugyanis fogalmam sincs, hogyan kerülhetett egy középső bronzkori telep a Duna fenekére a Duna kellős közepén. Sok régészt megkérdeztem a leletekkel kapcsolatban, de megnyugtató választ egyiküktől sem kaptam.
Körbeküldtem a kezdőképen található kicsiny edény fényképét, így a korát legalább sikerült meghatározni. Kővári Klára váci régész szerint a dunántúli mészbetétes edények kultúrájának északi csoportjához tartozik a középső bronzkorból. Kora körülbelül 3400-3800 év. Az edénykének először az alját találtam meg a zátony partján a sóderban. Egészen elképesztő véletlen volt, hogy a jéghideg vízben szandálban mászkálva több mint 10 méteres távolságban előbukkant a sóder alatti agyagból a képen látható felső rész is, amely tökéletesen illeszkedett az aljhoz. A tökéletes illeszkedés itt azt jelenti, hogy egyik fele sem volt koptatott, azaz elképzelhetetlen, hogy a folyó sodorta volna mai helyére a legfeljebb 3 mm vastag falú edénykét. Aki már talált mozgó sóderben üvegcserepet, tetőcserepet vagy tégladarabot tudja miről van szó. Tehát nagyon valószínű, hogy a lelet ott bukkant elő, ahol évezredekkel ezelőtt otthagyták. A két rész összeragasztva teljes egészt alkotott. Négy évezred alatt a Duna hegyeket, szigeteket hord el, de egy törékeny edényt nem képes porrá törni?
Az edénykén kívül különösebb lapátolás, vagy térdeplés nélkül összegyűlt egy fél szatyor cserépedény a legkülönfélébb formájú és mintájú cserepekből. A sóderben pihenő csontokból ha egy istállónyi lábasjószágot nem is, de jópár kecskét, birkát össze tudna rakni egy ráérősebb régész. Égett csigolyák, koponyacsontok, síp- és combcsontok hevernek szerteszét, nagyon remélem emberé nincsen közöttük.
A cserepeket és a csontokat még össze tudta volna hordani a folyó egy helyre, talán még ilyen mennyiségben is, ha a közeli partoldalból mossa ki az áramlás. A sóder aljzatát jelentő szürke agyagban szabályos sorokban álló lábszár vastagságú cölöpöket már kevésbé (lásd alábbi kép). A cölöpök rá a bizonyíték, hogy a leleteket nem a Duna hordta oda. A folyó aljzatát jelentő tömött agyag érdekes módon sehol sem bukkant a víz fölé (körülbelül 5-10 centiméter hiányzott hozzá), a zátony száraz része mindenütt (helyenként kötött, máshol laza) sóderből állt.
Kézenfekvő magyarázat lenne, hogy itt egy egyszerű középső bronzkori telep állt, onnan származnak a leletek, csontok, cölöpök. Csakhogy ezzel a magyarázattal van egy hatalmas (2840 kilométer hosszú) probléma; a Duna. Vagy a Duna van rossz helyen, vagy a bronzkori eleinknek volt kopoltyúja.
A Duna vízjátéka az edényke lelőhelyénél 815 centiméter. Ennyi a különbség a legnagyobb árvíz és a legkisebb vízállás között. Az edényke tetejét utóbbi esetben is víz alól kellett volna kimarkolni. Ha abból indulunk ki, hogy eleink a bronzkorban nem létesítettek telepet olyan helyen, amelyet a Duna árvizei elborítanak azt kellene feltételeznünk a mai viszonyok alapján, hogy a Duna akkoriban 8 méterrel mélyebb mederben folyt. Elég fura feltételezés lenne, mikor lépten-nyomon a Duna medermélyüléséről (kavicsbányászat, hajózó út kotrása) hallani. Ha valaki ismeri a Dunát füzérként kísérő római folyami határlétesítmények (hivatalosan: ripa, helytelenül: limes) elhelyezkedését, tudhatja, hogy feltűnően gyakran fekszenek ártéren. Az alapozásuk pedig még annál is mélyebben. Ismerve a római mérnökök munkásságát nehezen feltételezhető, hogy a folyóba építkeztek volna.
Hogy nézhetett ki a Duna 4000 éve?
Nem tudjuk.
Nem tudom.
Ha feltételezzük, hogy akkoriban nem a folyóban éltek az emberek, hanem a partján, akkor a Dunának kellett máshol folynia, más vízhozammal rendelkeznie. A zátonyunk mellett nem sok lehetőség van másfelé folyni a hegyek szorításában. De ha másfelé folyt is a folyó miért vannak ezek a cölöpök, leletek, csontok legalább 8 méterrel azon szint alatt, ahol lenniük kellene? A folyó mosta volna el a bronzkori emberek parti telepét oldalirányban? A leleteket pedig otthagyta volna, miközben az Alpokból is szállít idáig kavicsokat?
Vagy netán a Duna csordogált akkoriban a zátony egyik oldalán Tisza méretű folyóként, ami aztán az évezredek során csapadékosabbá váló időjárás következtében többszörösére növelte vízhozamát és egyszerűen elöntötte a középső bronzkori telepet, mint ahogy a Csendes-óceán az atollokat? Aztán maradt ott minden helyben, miközben a sóderzátony betemette a lelőhelyet?
Esetleg a szerkezeti mozgások okolhatók azért, hogy a lelőhely megsüllyedt és a Duna ellepte?
A régészek kezében beszélni kezdenek a leletek. Elmesélik honnan származnak, milyen korúak, milyen kéz formálta őket. Mennyit vándoroltak, mennyit feküdtek a föld alatt. A cölöp elmondja milyen mélyen van az alja az agyagban, évgyűrűi évre pontosan elmondják melyik évben vágták ki. Talán megérjük még, hogy a felvetett kérdéseinkre érkezik majd válasz. Ki tudja?
