Váci vízimolnárok szódagyára, a Buki csárda

Egykor szerves részét képezték a csárdák a dunai tájnak. Olyan külterületi mesterségek tartották fenn őket, mint például a vízimolnárok, révészek, mezőgazdasági munkások, pásztorok, kereskedők és egyéb átutazók. Ezek a foglalkozások az autózás, hajózás, gépesítés, telekommunikáció és a politikai rendszerek változása miatt szinte egyik napról a másikra eltűntek. És követték őket hamarosan a csárdák is. Egy ideig még az éledező turizmusból próbáltak fennmaradni, de a szocializmus ideje alatt túlnyomó többségük nyomtalanul eltűnt.  

A Buki-csárda és a Buki-sziget (Tragor Ignác Múzeum, képszám 186.)

A Dunai Szigetek blog egyik kimondott célja, hogy emléket állítson ezeknek a dunai vendéglátóhelyeknek. Ezúttal egy régen eltűnt kisváci csárda következik a sorban. Vácott, a Buki-szigettel szemközt, a jobb parton állt a Buki csárda. Már aligha lehet kideríteni, vajon a sziget kapta a nevét a csárdáról, vagy fordítva. Viszonylag ismeretlen hely ez, még váci viszonylatban is. Összesen két fénykép került elő róla, a váci helyszínrajzokon hol feltüntették, hol lehagyták, és a vonatkozó források is meglehetősen keveset beszélnek a csárdáról. 

Minden térképnél vagy forrásnál jobban adja vissza a csárda és környezete hangulatát a Tragor Ignác Múzeum birtokában lévő kezdő kép Ez az időtlen, festményszerű fotó éppúgy készülhetett volna a XVIII. században, mint a XX. század első évtizedeiben. Bal oldalt látjuk a még szabályozatlan Buki-szigetet, a jobb parton pedig a tipikusan fátlan Duna partot, ahol csak a csárda mellett nőttek hűs árnyat adó fák. A fehér épületek úgy bújnak meg árnyékukban, mint a nyáron delelő nap elől megbúvó birkanyáj. 

A Buki-csárda a magaspart és a folyó találkozásánál épült, ahol csak a legnagyobb jeges árvizek érhették el. Ez feltehetően ugyanaz a 110-112 méter magasságú "városi" folyóterasz, melyre jóval délebbre Vác városa is felépült [1]. A csárda mellett magasodó oligocén korú szürke, csillámos homokkőből tiszta vizű forrás fakadt egykor, melynek tiszta vizét már 1888-ban ajánlották, mint gyógyírt a város ivóvízgondjaira [2]. A Buki csárda élelmes bérlője, Szekeres István bizonyára olvasta ezt az írást, ugyanis még ugyanabban az évben szódagyárat létesített a csárdában a forrás vizét felhasználva [3]. Évtizedekkel később a Buki-szigeten épült fel a városi vízmű. Bár az szűrt Duna vizet szivattyúzott, elképzelhető, hogy a csárda melletti kis forrást is ez apasztotta el. Ennek ugyanis napjainkra a csárdához hasonlóan semmi nyoma nem maradt.

A csárda mögött mezőgazdasági területet látunk. Ez a tágas, beépítetlen térség ekkor még bőven külterület volr, mintegy 700 méternyire húzódott a Kisvác legszélső házsorait alkotó cigányputriktól. A képen nem látható, de a csárdától jobbra, 250 méterre haladt az országút. A Buki csárdától északra torkollott a Dunába a Kőhídi-, más néven a Felső Gombás-patak. Ennek a partján egy másik csárda állt; a malomból átalakított, ugyancsak nyomtalanul eltűnt Kőhídi csárda. 1826-ban a Duna Mappáció leírása megörökíti a Kőhídi-patakot és a partján álló Kőhídi csárdát, azonban a dunaparti Buki csárdát nem említi. 

"A kö hidi patak gyenge forrasbul ered, és soha sem dagad meg nagyon. A kö hidi kortsma az elött malom volt, de a kevés viz miatt meg változtatott [4]." 

Valószínű, hogy a Buki csárda ekkor még nem állt, talán ezzel összefügg az is, hogy a Duna felmérését végző térképészek a Buki-szigetet még Harsányi-szigetként írják le. 

Vízimolnárok kocsmája 1837. (forrás: maps.hungaricana.hu)

A Buki csárda első említését 1837-ben találtam meg, ekkor Mühlen Wirthaus-ként bukkan fel egy hajómalmokat ábrázoló helyszínrajzon. Ez a térkép nem az első és nem is az utolsó abban a sorban, mely a váci hajómalmok pozícióját ábrázolja. Vácott a középkor óta van tudomásunk folyami malmokról, Horváth Ferenc közlése szerint 1546-ban 9 hajómalom őrölt Vácnál. 1729-ben  kilenc önálló és 4 társmolnár dolgozott a Dunán. 1841-ben 36 molnárcsalád lakott Kisvácon [5]. Ez a létszám gyakorlatilag megegyezett az 1837-es térképen megszámolt Kisvác feletti malmok számával, azonban további malmok őröltek ekkoriban a város lakott területén belül folyó Duna-szakaszon is. A Buki- és a szemközti Váci, avagy Torda-szigetek között őrlő molnárokra rendszeres volt a panasz, hogy elállják a fellendülő hajóforgalom útját, ahol már a gázlóviszonyok eleve alaposan megkeserítették a hajósok életét. 

Héver István hajómalma Vácott (Fotó: Hörömpő Gergely)

Elhelyezkedéséből és német nevéből ítélve a Buki elsősorban a vízimolnárok korcsmája lehetett. 

"Évente, májusban, június elején, újbúza előtt Buki-csárdában molnárbált rendeztek. A mesterek, segédek molnárcsuszát főztek nagy katlanban; egyik gyúrta, másik főzte, volt, aki túrózta és tejfölözte, töpörtyűzte. Másik négy katlanban készült a híres váci halászlé. Az udvaron végig három sor terített asztalnál, cigányzene mellett szórakoztak nemcsak a molnárok és családjaik, hanem Vác vidámságot kedvelő fiatalsága, öregje. Később, amikor már Hever egyedül őrölt, segédeivel a Pokol csárdában tartotta a majálist. Nagy ladikban bepakolták a katlant, bográcsot, főznivalót, kisbárányt. Cigányzene mellett eveztek át a csárdába. Télen a Kőkapu mellett a Mayer-féle vendéglőben tartották a farsangi bált. A bejárat fölött ott függött cégérnek egy kis vízimalom-fogaskerék. Ez a vendéglő volt a váci molnárok törzshelye [6]. 

1911-ben a zártkörű pünkösdi Molnárbálra 2 korona volt a belépő, amiben a fogyasztás is benne foglaltatott. A bál délután háromtól kezdődött, a tánc reggelig tartott, a nagyközönséget a bérlő Herczog László szervezésében motoros csónak vitte a városból. A szomszédos Buki-sziget, amely ekkoriban még rét és legelő volt, ugyancsak rendszeres helyszíne volt a városi mulatságoknak, jótékonysági báloknak. Jellemzően akkor vették igénybe a szigetet, amikor a csárda kapacitását jelentősen meghaladta a vendégsereg létszáma. 

A Buki csárda más helyi vendéglátóhelyekhez hasonlóan a város tulajdonában állt, de nem a város üzemeltette, hanem bizonyos időre bérbe adták, rendszerint a szigettel együtt. Utóbbi addig volt lehetséges, amíg meg nem épült a szigeti városi vízmű az 1920-as évek végén. 

Árverés 1913. (forrás: Váci Hírlap 1913. Február 9.)

1928-ban a Buki csárda éves bérleti díja 900 pengő volt. Összehasonlításképpen ugyanebben az időszakban a Váccal szemben állt tótfalusi Pokol csárda bére 2000 pengő, a Nagysörházé pedig 3320 pengő volt. A bérleti díjakból következtetni lehet a vendéglátóhelyek korabeli forgalmára. A város tulajdonában álló vendéglátóhelyeken tilos volt a szerencsejáték és a közerkölcsbe ütköző üzem. Ilyen esetben a szerződést azonnal felmondták [7]. 

Miután a vízimolnár mesterség hanyatlásnak indult a váci hajómalmok számának csökkenésével párhuzamosan, a Buki csárda vendégköre is megcsappant. Ekkoriban más Duna-menti csárdák, pl. a horányi igyekeztek kihasználni a fellendülő vízi sportokat, de a Buki nem csak budapesti csónakházaktól volt messze, Vác város számára is külterületnek számított, melyet gyalog igen ritkán, inkább hajóval, csónakokkal közelítettek meg. 1929-ben a buki-szigeti vízmű töltése lezárta a mellékágat, így a vízitúrázók is inkább a másik part mentén eveztek. A mellékág lezárása után meginduló üledkéfelhalmozódás alaposan átformálta azóta a Duna medrét a csárda alatt. 

1942 tavaszán már felröppent a hír, hogy végleg bezárják a Buki csárdát, és odaadják vízitábornak a leventéknek, a környező földterületekkel együtt. Azonban a terv ellen komoly városi mozgalom indult. Összefogtak a horgászok, a bolgárkertészek és a csárda törzsvendégei. A tulajdonos székeskáptalan sem támogatta az eladást, sőt az alispán is a tiltakozók mellé állt, így nyárra nem csak a csárda menekült meg, de a Buki-holtág 70 katasztrális holdnyi területe is védettséget kapott [8] [9] [10]. 

A Buki csárda 1929-ben (forrás)

Ez a megmenekülés azonban csak ideiglenes volt. A II. világháború után végleg leáldozott Vácott a vízimolnároknak és a hozzájuk hasonló polgári társulásoknak. A csárda 1945 utáni történelme meglehetősen bizonytalan; nem ismert milyen háborús károkat szenvedhetett az épület, illetve érintette-e az vendéglátó helyek államosítása, vagy a romos épület még egy évtizedig pusztult a Duna partján, miközben a terjeszkedő város elnyelte ezt a vidéket. 

Az utolsó légifotó a Buki csárdáról 1957.

Légifotók alapján elmondható, hogy az épület, vagy annak romja valamilyen formában egészen 1957-ig ott állt a megszokott helyén, a Buki-sziget alsó csúcsával szemközt. 1962-ben azonban már nyoma sincs; a cementgyár számára épülő dunai rakodóhoz vezető út (ma Építők útja) építése során eldózerolták.

A Buki csárda pontos helye (mapire.eu)

Ha a Buki csárda ma is állna, talán profitálhatott volna a Budapest-Szob kerékpáros útvonal kiépítéséből, amely közvetlenül mellette halad el. Erre engednek következtetni a Verőce felé vezető kerékpárút mellett az utóbbi években gombamód kiépülő új vendéglátó helyek. Ha állna is még a Buki, a kezdő képen látható dunaparti idill mindörökre elveszett volna mögüle, az ipartelepek, a cementgyári rakodó és a lakóparkok, panelházak árnyékába már semmiképpen nem illene a vízimolnárok csárdája. 

 

Felhasznált irodalom:

[1] Schafarzik Ferenc dr.: Vác város fiatalabb pleisztocén (diluviális) terrasza, Hidrológiai Közlöny 1921 (1. évfolyam).

[2] Dr. Schik J. Jáczint: Közegészségünk érdekében. Váczi Hirlap, 1888-11-25

[3] Váczi Hirlap,1888-12-16 / 51. szám

[4] Duna Mappáció leírása II_239

[5] Horváth M. Ferenc - Hörömpő Gergely: Kisvác, falu a városban. Vác Város Levéltára 2017.

[6] Jakus Lajos: Váci hajómalmok in. Ikvai Nándor szerk.: Fejezetek Pest megye történetéből I. (Studia Comitatensia 7. Szentendre, 1979)

[7] Sápi Vilmos (szerk.): Vác története II. (Studia Comitatensia 14. Szentendre, 1983)

[8] Váci Hirlap, 1942-04-11

[9] Váci Hirlap, 1942-05-09

[10] Váci Hirlap, 1942-06-13

Füstbe ment tervek a kisváci Buki-szigeten

Vácott a Buki-sziget a nyugalom szigete. Ha néhanapján ki is vágják az óriási nyárfákat a sziget ligetes jellege nem változik, és az itt található Vízmű helyi védettség alatt álló létesítménye is inkább a sziget elzártságát erősíti. Ez a közel idilli állapot annál értékesebbnek fog tűnni, ha az ember rászánja az időt és utánaolvas mi mindent terveztek erre a dunai szigetre 1909-1971 között. Mostani írásunkban a sziget láthatatlan ipartörténetének járunk utána. 

A váci vízmű épülete és töltése a Buki-szigeten (forrás)

A Buki-sziget Vác parthoz kapcsolt négy és fél szigetének egyike. Nem könnyű észrevenni annak ellenére, hogy a Szob-Budapest kerékpárút elhalad mellette. Valahol ott kezdődik, ahol a DCM kikötő mellett felkanyarodik az út és áthalad a Felső-Gombás (más néven Czigány)-patak hídján. A folyószabályozásnak és a vízműnek köszönhetően két tó jelzi egykori medrét. Korábban több néven is ismerték, olyannyira, hogy korábban ennek a témának külön bejegyzést kellett szentelni. 

Vác, Buki-tó (fénykép: Horváth Ferenc)

A Buki-sziget a XIX. század végéig Vác külterületének számított, nem kapcsolódott a parthoz, megközelíthetetlensége miatt a természet burjánzott rajta. Ez azonban nem hasonlítható a mai burjánzáshoz, jóval kevesebb erdő boríthatta, talán kaszálóként hasznosította a két tulajdonos, északnyugaton a váci irgalmas rend, délkeleti csúcsán pedig Vác rendezett tanácsú városa (1883). 

A Buki-sziget 1883-ban az 1838. és 1876. évi LNV szintvonalakkal. (maps.hungaricana.hu)

A sűrű ártéri erdők hiányára utalhat az is, hogy a Buki adottságait felismervén elsőként a váci rendezvényszervezők vették birtokba a szigetet. 1880. júliusában az uszodába járó hölgyek mulatoztak itt hajnali kettőig holdvilág alatt, 1893-ban az épülő új városi kórház céljára rendeztek mulatságot, kiszolgáló épületekkel, parasztmenyecskének öltözött pincérekkel, mutatványosokkal, versenyekkel és tűzijátékkal. A sziget fesztivál hangulatáról így írt a sajtó:

"Érdekes volt, hogy mire a menet a városból a Büki szigetre ért, az összes erömüvész urak annyira becsiptek, hogy a publikum inkább rajtuk, mint a mutatványaikon mulatott, A birkózót úgy vágta földhöz egy váci kaptafacsináló, hogy csak úgy nyekkent, a kötéltáncos meg lefordult a kötélröl a Dunaágba, de szerencsésen kihozták a vizböl. Még a rakéták is eláztak, mert semmiképpen sem akartak elsülni." - Budapesti Hírlap, 1893. augusztus 8. / 217. szám

A rendezvényen a korabeli források szerint 6000-en vettek részt, harmaduk a fővárosból érkezett gőzhajón. Ez a rengeteg ember csak egy nyílt, ártéri erdőktől legalább részben mentes területen férhetett csak el. 

Buki-sziget 1929.

1909-ben éri el a város terjeszkedése a Buki-szigetet és ekkoriban kezd a város arról gondolkodni, hogyan hasznosítsák magát a szigetet és a mellékágat. Az első ötletről novemberben számol be a kereskedelemügyi miniszter, aki keskenyvágányú gőzüzemű ipari vasút előmunkálatait engedélyezi Vác állomástól egyrészt Kosd területén keresztül a naszályi kőbányához, leágazással a Buki-sziget mellé tervezett rakodóhoz. A rakodó ugyan fél évszázaddal később megépül (várjuk ki), de a vasút sohasem. Pontos nyomvonala nem ismert, a rakodó vélhetően a Pogányvár és a Czigány-patak torkolata között épült volna meg. 

Alig egy hónappal később újabb elképzelés lát napvilágot a sziget hasznosításával kapcsolatban. 1909 decemberében a váci közgyűlés előtt Váczi Hübschl Kálmán városi mérnök ismertette tervét a városi vízmű létesítéséről. Már lelőttük a poént; ez a terv megvalósult, de a létesítmény szintezése és megvalósítása rávilágít a Duna korabeli viszonyaira is. 

Mivel Vác környéke szegény forrásokban, ellenben egy jelentős vízfolyás határolja nyugatról, a város vízellátását ésszerűnek tűnt a Dunából fedezni. 1911 őszén három próbakutat létesítettek a Buki-sziget északi részén, annak érdekében, hogy fény derüljön mekkora vízmennyiségre számíthatnak innen. A bakteriológiai és ásványtani vizsgálatokat ekkorra már elvégezték; a víz keménységét leszámítva az egyetlen komoly probléma a mangán- és vastartalom volt, viszonylag sekély kavicsréteggel tetézve, amely a legkisebb vízállás alatt alig két méterrel elvégződött. Az ivóvizet biztosító kavicsréteg a főági oldal felől a part felé fokozatosan elvékonyodott ezért a kutakat a lehető legközelebb ásták meg a Dunához. 

Összesen 21 víznyerő kutat terveztek a szigetre, amelyet vas és mangántalanítás után pumpáltak volna a városi hálózatba a mellékág alatt fúrt, egy darabban kiöntött csővezetéken keresztül. Fejenként napi 140 literes kapacitással számoltak, amely számolt a népesség jövőbeni növekedésével. A város által készített tervekhez 1914-ben a Belügyminisztérium a következő, a cikk szempontjából fontos észrevételeket fűzte:

• A kutak köré legalább két méter magas töltés kellene, hogy az árvizek ne zavarhassák meg a város vízellátását. 
• Ne a meder alatt, inkább egy töltésben vezessék a csővezetéket, hiszen ez olcsóbb és a folyószabályozók is jól járnának, valamint téli kikötőt is lehetne létesíteni a lezárt mellékágban. 

Vác városa megfogadta a tanácsokat, bár legalább két árvíz nem volt tekintettel a feltöltésre. 

Vác városi vízműve a Buki-szigeten (1987. évi állapot)

1914-ben tehát már javában zajlott a városi vízmű előkészítése, amikor Vác városa egy újabb buki-szigeti beruházásra mondott igent. Történt, hogy a Hadügyminisztérium éppen telephelyet keresett Magyarországon a frissen létrehozott 2. sz. (az 1. számú éppen a Duna mellett állomásozott, Bécs felett, Korneuburgban) vasúti és távíró ezred számára. 1914. januárját mutatta a naptár, amikor a váci képviselőtestület rendkívüli ülésen úgy döntött, hogy a helyszíni szemle után ingyen felajánlja a laktanya számára a Buki-sziget nagy (feltehetően déli) részét. 

Mivel maga a sziget ehhez kicsi lett volna az építkezések kiterjedtek volna a kisváci partra is, ahol 230 holdas gyakorlóteret alakítottak volna ki. Itt épült volna fel három egyenként háromemeletes, 90 méter hosszú kaszárnya. Közöttük egyemeletes pavilonok álltak volna, helyet biztosítva az ezred iskolájának és különféle hivataloknak. Vác városa a terület átengedésén kívül vállalta, hogy tiszti villanegyedet és csapatkórházat is felhúz saját költségén. Külön vasúti megállót is kapott volna a katonaság, ahonnan szárnyvonal ágazott volna ki a lőszer és egyéb raktárakhoz. A Buki-szigetet vashíddal kapcsolták volna a parthoz, a sziget árvízszint magasságát meghaladó feltöltéséről azonban nem szóltak a hírek. 1914. június 1-én már zajlottak az előkészítő munkálatok, amikor nemsokára kitört az első világháború. Ami a tervezőasztalon hagyta a nagyszabású elképzeléseket, melynek révén Kisvác északi része Hajmáskérhez hasonló arculatot kaphatott volna.  

1917-ben, azaz a "Nagy Háború" harmadik évében különös cikk jelent meg a Váci Hírlapban. Vác mint áramfejlesztő központ, írta: Bakos József. Ekkor már valószínűleg végleg elúszni látszott a laktanya terve, így a közgondolkodás új funkció után nézett. Bakos cikke inkább hasonlít egy szépirodalmi műhöz, mint műszaki leíráshoz, amelyben a szerző kézen fogva vezeti a Buki-sziget felett magasodó szőlőhegyre a nyájas olvasót, hogy együtt tekintsenek alá a leendő áramfejlesztő telep színhelyére. 

"Felvezetlek arra a szőlőhegyre, amely pár év előtt B. Kurdi Andrásé volt. Jer fel a szőlőhegy legmagasabb pontjára s fordulj arccal a Duna felé. Azután tekints a Büki sziget alsó végétől a Gombkötő sziget felső végéig. Valamint a Büki csárdától fel a Gombkötői sziget felső végével egy irányban az innenső oldalon. Ez a tér az, amelyen ezelőtt elképzeltem, azután beleéltem magam, ma pedig hitem és meggyőződésem, hogy itt kell és itt fog létesülni a váci áramfejlesztő központ." 

Bakos elsüllyesztett pontonhajóra tervezett turbinái egy kezdetleges vízerőműre emlékeztetnek, amely a Buki-sziget felső részén állt volna az áramfejlesztésnek helyt adó épületekkel együtt. A cél érdekében végzett mederkotrás anyagából összekötötte volna a Kompkötő-szigetet a Buki-szigettel. Az anyag további részéből feltöltés készült volna, hogy az árvizek oldalról ne kerülhessenek be a duzzasztott szakaszra. Jégtörő gondoskodott volna a berendezés sértetlenségéről télidőben, amely a Kompkötő-sziget felső csúcsánál épült volna. Az alsó kifolyásnál kapott volna helyet a már korábban ide álmodott téli kikötő. Feltételezhetjük, hogy az áramfejlesztő telep tervét nem csak a hadi események hiúsították meg. 

No de térjünk vissza az egyetlen megvalósult tervhez, a vízműhöz!

A világháború nemcsak a vasúti és távíróezred építkezését akasztotta meg, de a vízműét is. Csak 1927-re jutott olyan állapotba a gazdaság, hogy folytatódhatott a kivitelezés. Május és szeptember között az eleinte tervezett 21 helyett csak 15 kutat ástak ki egymástól 10 méterre. Ebben az évben épült meg a szigetet a parthoz kapcsoló, 100 méter hosszú töltés is. Koronaszintjét a váci vízmérce akkori nullpontjához képest (99,03 méter az Adria szintje felett) +7,5 méterben állapították meg. 6 méter széles töltéskoronáján egy utat vezettek keresztül a sziget feltöltött középső részére. 

Eredetileg a Buki-sziget legmagasabb szintje 5,35 méterrel magasodott a 0 pont fölé. A legnagyobb árvizek elborították, 1928-as állapot szerint az LNV 0+6,6 méter volt. Ezért szükség volt a vízmű területének megemelésére. Összesen 2,15 méter feltöltés került a mellékág kikotort anyagából egy 65*70 méteres területen, ahol a vízmű épületei is helyet kaptak a szivattyúteleppel, a mangán- és vastalanító berendezéssel és a szolgálati lakással együtt. A kutakat 1928-ban helyezték végül üzembe. 

A DCM ideiglenesnek tervezett rakodója az egykori Füzes-sziget helyén épült fel

Vác legnagyobb II. világháború utáni beruházása a Dunai  Cement és Mészmű volt. A gyár évi sok százezer tonnás anyagigény kiszolgálására egy rakodót terveztek építeni a Buki-sziget mellékágába. Vízi úton érkezett volna a kohósalak és a fűtőolaj, és itt rakodták volna be a cementet és a mészkövet. 

Ugyan a DCM csak 1963 óta működik, de a hozzá tartozó kikötő munkálatai korábban megkezdődtek. 1951-ben már készen álltak a tervek és egy évre rá már meg is kotorták a Buki-sziget mellékágát. Azonban pénzügyi nehézségek léptek fel és 1953-ban leállították az építkezést. 1959-1960-ban egy olcsóbb megoldás mellett döntöttek és az új, ideiglenes rakodót a Buki-sziget alsó csúcsánál építették meg, a parthoz kapcsolt Füzes (Czigány)-zátonyon (1681,4 fkm). A később felépítendő állandó kikötő összeköttetésben lett volna az ideiglenessel, csakhogy az sohasem épült meg. 

A Buki-sziget mellékágába tervezett rakodó 340 méter hosszú lett volna, a fenékszint 3 méterrel lett volna az LKV szint alatt. Így 1000 tonnás uszályok is ki tudtak volna kötni. A Buki-szigetet 107,2 méter magasságba töltötték volna fel, itt egy hajójavító műhely kapott volna helyet. 

Annak ellenére, hogy 1971-ben még mindig az Adriai-tengerhez viszonyították a magasságokat a vízműnél leírtakhoz képest némiképpen változtak a szelvény vízrajzi paraméterei. 

A kikötő szelvényében a „0” vízszint a 98,96 m.A.f-i szinten volt. 

• LKV 99,01 m.A.f.
• KÖV (1931/40) 101,34 m.A.f.
• LNV 105,86 m.A.f.
• LNV (jeges) 106,65 m.A.f.

Az 1965. VI. 17-i árvízszint az eddigi LNV-t 36 cm-rel meghaladta, így az új LNV 106,22 m.A.f. szintre változott. Ez az árvíz mellesleg—fittyet hányva a Buki-szigeti feltöltésre—elöntötte a szifonvezeték alagútját, kikapcsolva a vízművet Vác vízellátásából. 

Két részből állt volna a rakodó, a keresztgát melletti felső részen rakodták volna be a cementet, alatta pedig a kohósalak kirakodása zajlott volna. A cement csővezetéken érkezett volna a rakodóhoz, míg a kohósalakot kötélpálya vitte volna a DCM gyárba. Ha megvalósul ez a terv, a Buki-sziget inkább a Népsziget gyártelepeihez hasonlított volna, nem a mai csendes környékhez.

A Buki-sziget mellékágába tervezett DCM rakodó helyszínrajza

Miután a DCM rakodó terve meghiúsult a parti területet az úttörők vették birtokba. Miután az úttörők is elvonultak a területen lakópark épült. Végül, nem maradt el a Buki-holtág hasznosítása sem, a terület ma horgászparadicsom. Aki ma errefelé jár nem is gondolná, mennyi füstbe ment terv árán maradt viszonylag természetközeli hely a kisváci Buki-sziget. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• https://dunaiszigetek.blogspot.com/search/label/Buki-sziget
• http://www.vac.hu/vedettertekeink/2004/buki_vizmu_5.3.pdf
• Vasuti és Közlekedési Közlöny, 40. évf. (1909) 1909-11-19 / 134. szám
• Pesti Hírlap, 1909. december (31. évfolyam, 297-309. szám) 1909-12-19 / 300. szám
• Városok Lapja, 1911 (6. évfolyam, 1-52. szám) 1911-10-14 / 41. szám
• Városok Lapja, 1912 (7. évfolyam, 1-52. szám) 1912-02-17 / 7. szám
• Pesti Napló, 1914. január (65. évfolyam, 1-27. szám) 1914-01-30 / 26. szám
• Pesti Hírlap, 1914. május 1-15. (36. évfolyam, 103-114. szám) 1914-05-15 / 114. szám
• Honi Ipar, 1914 (15. évfolyam, 1-24. szám) 1914-06-01 / 11. szám
• Városok Lapja, 1928 (23. évfolyam, 1-25. szám) 1928-09-01 / 18-19. szám
• Vízügyi Közlemények, LXIX. évfolyam 1987. évi 3. füzet László Ferenc, Dr. Homonnay Andrásné és Zimonyi Márta: A Folyószabályozás, illetve az ipari kotrás hatása a partiszűrésű vízbeszerzésre.
• Hidrológiai Közlöny 1930 (10. évfolyam) Andor Károly: A váci vízművek
• Kertai Ede: Magyarország nagyobb vízépítési műtárgyai. Folyami kikötők (OVH, Budapest, 1971) Dunai Cement- és Mészmű (DCM) Kikötő 

Kotrás és erdőirtás nyomai Vácott

Egy képen foglalja össze nekünk a váci szigeteken zajló emberi beavatkozásokat a google.maps 2019-es műholdfelvétele. Mindkét eseményről volt már szó a blogon. A 2018 nyarán, egészen rendkívüli szerencsével felfedezett kompkötő-szigeti kotrás mellett a Buki-szigeten 2017 decemberében lezajlott favágásra is hasonló módon került fény. 

Kotrás és favágás a váci szigeteken (maps.google.com)

Néhány, a parthoz túlságosan közel veszteglő hajó tűnt fel az éppen aktuális google térképen Vácott a Buki- és a Kompkötő-sziget között. Közöttük további három hajót látni, közülük az egyik motorcsónak lehet, míg a nagyobbak közül az egyik minden bizonnyal egy kotróhajó lesz, hiszen mi más tölthetné fel az uszályokat? A kép azt a feltételezést erősíti meg, hogy a 2018. júniusában megbontott keresztgát, majd az ősszel végzett kotrás az északi csúcsnál tovább folytatódott. Ezúttal a déli kitorkollást kotorták meg, befejezve a Kompkötő-sziget rehabilitációját, melynek következtében életet sikerült verni a már tetszhalott szigetbe. Amelynek a nekrológját Gánti Tibor már az 1983-ban kiadott "Eltűnő szigetek" című könyvében megírta: 

"...Ennek a Duna-szabályozó tevékenységnek egyik eredménye, hogy a Vác körüli Duna-szakasz minden szigete meghalt az elmúlt ötven évben (helyesebben az utolsó most haldoklik). De lényegében ugyanez a helyzet a Duna szinte egész szakaszán. Mert a "szabályozás" egyik legfontosabb művelete, hogy a szigetet körülölelő két ág egyikét egy gáttal keresztben elzárják, s így a teljes vízmennyiség a másik ágon kénytelen áthaladni. A lezárt ág lassan feltöltődik iszappal, összenő a parttal, s a sziget megszűnik sziget lenni.
Gyermekkoromban a Vác felett levő Buki-sziget haldoklott ilyen módon, s ekkor zárták el a pokol-szigeti mellékágat is. Ám itt a víz átjárót talált magának, ezért a háború után ezt az ágat még egyszer, fölül is el kellett zárni. A háború után zárták el a Verőcével szemben levő két szigetet körülölelő kiságakat, majd, ha jól emlékszem, a hatvanas évek elején a kompkötő-szigetit is. Ez a sziget haldoklik most."

Gánti Tibor: Eltűnő szigetek, 151. p. 

Idővel majd kiderül, hogy beváltotta-e kotrás a hozzá fűzött reményeket... 

Kotrás Kompkötő-sziget északi csúcsán

A Buki-szigeti fakivágás (méreteit tekintve inkább erdőirtás) 2017. decemberében zajlott, egészen pontosan december 5-én. Az a mázli, amely révén sikerült pont akkor arra járni és dokumentálni a favágást hasonló a Kompkötő-szigeti felfedezéshez.

Amennyiben megvan a GoogleEarth program érdemes visszatekerni az időt a csúszkán az erdőirtás előtti utolsó állapothoz, 2017. augusztus 26-ig. Ezen még látszik az a ligetes terület, amely helyén a kezdőkép már tarra vágott mezőt jelez. A Buki-sziget gerincén, a vízmű előtt végigfutó gyönyörű és hatalmas nyárfasor mellett összesen 2,5 hektáron irtották ki az erdőt, alaposan megkopasztva a sziget középső részét. 

A Vízmű épülete a Nagy-Duna felől

A Buki-szigetet egy 2010-es váci hivatalos dokumentum helyi védettségű területként tartja számon, ennek fényében különösen érthetetlen az ilyen mértékű pusztítás.

Még áll néhány nyárfa-matuzsálem a Buki-szigeten, 2017. december 5-én

Konklúzióként leszögezhetjük, hogy az ember folyamatosan formálja a tájat, a dunai szigeteket, ennek nyomát pedig megőrzi az internet, ráadásul olyan részletességgel, hogy ez alapján akár egyes területek történetét  egy az egyben meg lehet majd írni. Ez pedig egyben kiapadhatatlan forrást jelent egyben a blog számára. 

Tél a Buki-szigeten

Nemrég térképeken mutattuk be a váci Buki-sziget névváltozásait, most egy téli kirándulást teszünk ezen az alaposan átalakított szigeten. Ezúttal a kutatás tárgya az volt, honnan kap vizet a mellékágában kialakított horgásztó, illetve milyen felszínformák jöttek létre a Kompkötő- és a Buki-szigetek lezárása következtében. 

Ha felülről nézünk az egykori szigetre nem is biztos, hogy sikerülne elsőre felismerni. Egy nagy erdőterületet látunk, amelyben épületek bújnak meg. Az erdőben két tavat találunk, egy töltés vágja ketté őket, ami összeköti a partot az épületekkel. A főági part vonala megszakítás nélkül folytonos, semmi nyoma, hogy ez a terület valaha egy sziget volt.

Sajnos ezen a töltésen nem lehet bejutni az egykori Buki-szigetre, ugyanis az a kerítéssel körülzárt váci vízműhöz vezet. Szerencsére a sziget alsó csúcsánál, ott ahol a Felső-Gombás-patak meredek árka kiér az ártérre van egy másik töltés, ez akadályozza meg, hogy a horgásztó vize visszaömöljön a Dunába. Ezen a töltésen van egy kapu, de ezt nem az ember, hanem a víz számára nyitották. A rajta lévő rácsnak nem az a feladata, hogy az ember ne juthasson be, hanem az, hogy a halak árvíz idején ne juthassanak ki, de a friss víz beáramoljon.

Persze a körülötte mindenhol lukas kerítés miatt ezt a feladatát képtelen maradéktalanul ellátni. A betonépítmény megsüllyedt, kibillent, a kerítést az állatok és emberek több helyen kikezdték. Légifotók alapján felépülése 1964-1974 közöttre tehető.

A töltéstől délre ártéri erdő nőtt fel a régi Duna-mederben, öntözéséről a Felső-Gombás-patak, másnéven a Kőhídi-árok vize gondoskodik. A Buki-halastavakból 2017. december 5-én nem volt megfigyelhető kifolyás erre a területre. Célszerű minél magasabb szárú gumicsizmában bejárni ezt a területet. Ahhoz, hogy kiérjünk a főághoz még egy töltésen át kell mászni, ez a második töltés a Dunával párhuzamos. Funkciója lehet a vízmű és a halastó megvédése, de mivel a fent látható kapun amúgy is bejut a víz a mellékágba és elöntheti onnan is a szigetet nem valószínű, hogy feladatát el tudja látni.

Főleg kavics borítja a főági partot, de ez az üledék a Kompkötő-sziget felé folyamatosan elaprózódik és agyagossá válik a lassab vízáramlás miatt. A fák viszonylag közel nőnek a vízhez, így csak alacsony vízállásnál lehet alattuk elsétálni. A sziget belsejében, a vízmű épülete körül hatalmas nyárfák sorakoznak, azazhogy csak sorakoztak. 2017. december 5-én éppen munkagépekkel folyt a kitermelésük. 

A Buki-sziget észak felé egyre inkább egy áthatolhatatlan, süppedős, vizenyős talajú ártéri erdőbe megy át a vízmű melletti rendezett park-jellegű területből. A felső mellékág partja a szigeten végig körbe van kerítve drótkerítéssel, melyet a rádőlő és belenövő fák rongálnak folyamatosan. Egykor ez is a Duna medre volt, beerdősülése a töltés megépülése után rohamos gyorsasággal zajlott le, valószínűleg az amúgy is sekély meder is szerepet játszhatott a folyamatban. A mellékág déli részének feltöltődése később, 1970-1980 között fejeződött be. 

A Buki-sziget felett 30-40 méter magas, meredek partfal emelkedik. Az 1970-es évektől kezdődően fokozatosan beépült nyaralókkal, ezért a Tópart utcáról, ill. a Horgász közből nem nyílik lejárat. A Tópart utca végén az erdőben le lehet mászni a meredélyen, itt található a felső horgásztó vége. Vizenyős terület ez, a partfalból összegyűlő szivárgó vizek, valamint a Kompkötő-sziget mellékágából érkező Duna víz táplálják azt a kis erecskét, ami kisvíz idején is táplálja a horgásztavakat. 

A két kisváci sziget között egyre terebélyesedő ártéri erdő rengeteg úszó és lebegtetett hordalékot kötött meg. Az utánpótlás sajnos folyamatos. A Kompkötő-sziget mellékágába bekerülő uszadékfa ha át is jut a félköríves zárógáton a Buki-szigetnél felnőtt erdőben halmozódik fel a szeméttel együtt. Várható, hogy a két mellékág nyílt vízfelületei tovább fognak csökkenni a közeljövőben. 

Üledékfelhalmozódás mellett egy rövid partszakaszon jelen van az elmosódás is. A Buki-sziget felső, főági partján érdekes jelenséget lehet megfigyelni. Az ártéri erdő fái közé a hullámzás keskeny fjordokat vájt. Az agyagos üledéket a beáramló, majd visszahúzódó hullámok a tölcsértorkolatokra jellemző mozgással magukkal ragadják. Több ilyen látványos áramlási csatorna alakult ki ezen a rövid szakaszon.

A Buki-sziget töltéséről szétnézve még felrémlik az egykori sziget, a két horgásztó szélessége őrzi a régi Duna-meder emlékét. Közepes és magas vízállásnál élő kapcsolata van mindkét irányból a Dunával, friss vizet is nyerhet onnan, friss halivadékkal együtt. A táj azonban már olyannyira átalakulóban van, hogy félő, a Duna-Ipoly Nemzeti Parkhoz tartozó Kompkötő-sziget is hasonló vagy még rosszabb sorsra juthat. 

Hogyan nevezzelek, Buki-sziget?

Valamikor 1911 és 1929 között épült meg az a töltés, amely a kisváci parthoz kapcsolta a Buki-szigetet. Ennek megépülését a szigeten található vízmű indokolta, amely a parti szűrésű kútjaival hozzájárult Vác város ivóvízellátásához. A töltés pedig hozzájárult a Buki-sziget eltűnéséhez, amely nem is olyan régen vette fel ezt a nevet. Úgy, hogy azelőtt 60-70 évvel már volt egy névváltoztatási esete...

A töltés építésének idejéről vannak más adatok is, például Ihrig Dénes "A magyar vízszabályozás története" c. munkájában — a Gödi-sziget keresztgátjával együtt — 1937-1940 közöttre datálja a "Kőhídi-sziget" parthoz kapcsolását. 1973-ban, amikor a könyvet kiadták a Kőhídi-sziget elnevezés már anakronizmus volt, hiszen már Buki-szigetet látunk az 1929-es vízisport térképen. Továbbá az építés időpontja is tévedés, ugyanis a töltés 1929-ben már szerepelt az angyalos vízisport térképeken. A Vác-Budapest és az Esztergom-Vác közötti szakaszt ábrázoló térképlapokon egyaránt. Ám az Ihrig-féle leírás felvet egy kérdést. Mi is volt az a Kőhídi-sziget? 

1929. Buki-sziget

Hogy megérthessük mi is volt az a Kőhídi-sziget, először azt kell tisztázni mi volt az a Buki-sziget. 1929-ig megyünk vissza az időben, ez az első általam ismert alkalom, hogy térképen ez a név jelenik meg. A sziget mellett látunk egy Buki-csárdát közvetlenül a Felső-Gombás patak torkolata alatt. Kaphatta volna a csárda a szigetről a nevét, de mivel már lelőttük a poént tudjuk, hogy a sziget kapta a csárdáról. A Buki csárdának  már nyoma sincs, maga alá temette a DCM kikötője és a hozzá vezető út. Egykor ott állhatott a magaspart peremén, valahol a kerékpár útról is jól látható telefon torony tövében. 

1911. Kőhídi-sziget Duna helyszínrajza

Ha időben visszafelé haladunk a következő térkép 1911-ben készült. A Duna helyszínrajzán 1:5000-es léptékben láthatjuk a fenti szigetet egy új (régi) névvel; Kőhídi-sziget. Nem csupán a szigetet látjuk, hanem a környező homokzátonyt, azaz a partot kisvízi helyzetben. A parton ott van a Buki csárda, valamivel feljebb, a patak partján pedig a Kőhídi csárda. A Kőhídi csárda felett pedig ott magasodik két kőhíd; a régebbi országúti és az újabb vasúti. Régi és híres híd ez, sok csatát látott már; Tragor Ignác így ír róla: 

"A város északi végétől, Kisváctól mintegy ezer lépésnyi távolságra egy magas árok keresztezi az országutat. Ezt az árkot a természet maga alkotta. A Naszályon és naszályalji szőlőhegyeken Ordító-ároknak folytatása ez, mely a Buki-sziget előtt szakad a összegyülemlő esővíz törte magának ezt az utat a Duna felé. Az Dunába. Ez a hosszú árok a Naszálytól a folyamig csak az egy ponton volt áthidalva, ahol most a Kőhíd van."

Tragor Ignác: Vác története 1848-49-ben (részlet) 

Így már könnyen meglátható az összefüggés, a stratégiai helyen lévő híd mellé stratégiai helyen lévő csárda települt, átvette annak nevét és a csárda nevét átvette a hozzá legközelebb eső dunai sziget is.

Előfordult, hogy a térképészek elkavarták a sziget nevét és a kismarosi Kőgeszteri-szigetnek adták, mint például az "angyalos" Pilis turistatérképen. (Ez a térkép egyidős az 1929-es vízisport térképpel és már a Buki-sziget elnevezés szerepel ezen is.)

1846. Harsányi-sziget

A Kőhídi-sziget elnevezés előfordul még 1883-ban, 1863-ban és 1852-ben is, ahogy egyre távolodunk a jelentől és közelítünk a legrégebbi ismert szigetnévhez. Átugorjuk az 1848-49-es harcokat, amelyből bőven kijutott a környéknek és megérkezünk 1846-ba, amikor először találkozhatunk a Harsányi-szigettel (és Balogh A. vízimolnár karójával, ahová a hajómalmokat kötötték ki). Ott látjuk a korabeli váci malomipart a hajóúttól balra. Megszokott helye lehetett a Harsányi-sziget az őrlésnek, 1826-ban Melczel János térképrajzoló is megemlékezik róla a "lassan fogyó" szigetekkel együtt. 

"A Gomb kötö sziget belöröl többször el öntött retekböl és körül még alatsonabb erdöböl áll, mellyel együtt az iszapon a sziget is nevekedik. A Harsanyi és Wátzi szigetek el öntött barna iszapos földü rétekböl állanak, reseznként szakadozó partjaik vannak és lassan fogynak. A bal Duna partja a 71dik Táblán a Szék és Sáncz hegy alatt a hegynek folytatása magos, meredek, agyagos kövétsel vegyes földböl álló, általjába viz forrásos és iszapos karaju. A 67dik Tábla végén és a Sántz hegy alatt hasonló tulajdonsagu a kö hidi patakig. A kö hidi patak gyenge forrasbul ered, és soha sem dagad meg nagyon. A kö hidi kortsma az elött malom volt, de a kevés viz miatt meg változtatott." 

"A Dunán levő malmok, ambár a sebjén állanak kissebb vizkor nem őrölhetnek, és a Harsányi sziget mellé hurtzolkodnak."

 1826. Július 7. Melczel János

A Harsányi elnevezés egyaránt eredhetett személynévből, ill. a hársfa szóból. 

1826. Harsányi-sziget Duna Mappáció

Ha lenne módunk az időben tovább menni bizonyára kerülnének még elő Buki-sziget nevek. Most azonban megállunk annál amit tudunk. A mostanában használatos Buki-sziget nevet valamikor 1911 és 1929 között kapta ez a földdarab. Levéltári kutatásokkal bizonyára lehetne pontosítani a dátumot, hiszen az is lehet, hogy volt egy átmenet amikor párhuzamosan használták a két nevet, de az is lehet, hogy a vízisportok kialakulásával egyszerűen a közelebbi csárda nevére keresztelték az errefelé evezők. Valamivel rövidebb idő intervallum alatt zajlott le a Harsányi-Kőhídi csere 1846-1852 között. Talán egyszer az is kiderül, hogyan és miért zajlott ez a csere. 

KISZ-tábor és politikaliag korrekt szigetnév-csere Vácott

Vác Város Levéltárának facebook oldalán a mai napon ez a kérés jelent meg:  

Egy ritka - most megvásárolt - 1961-ben forgalomban volt képeslap, mely a a DCM B-telepén működött KISZ-sátortábort ábrázolja. (Az A-telep a gyár területén volt, és a ma is meglevő C-telepen, a Duna-part és a 2-es út között, voltak a barakkok és a munkásszállások, ahol elhelyezték a cementgyár építését végző munkásokat.)
A segítésüket kérve: meg tudja-e valaki pontosan határozni a KISZ-sátortábor helyét? Vajon a Dunán látható öböl, holtág, sziget és barakképület ma is megvan-e?

Gondoltam utánanézek. A tábor helyét megtaláltam, azonban találtam még valamit, ami ennél sokkal érdekesebb.

A képen látható tábor a Buki-sziget alsó részével átellenben épült meg a váci parton. A szigetet a parttal összekötő, 1928-ban épült töltés nem látható, feltehetően a kép jobb alsó sarkában leágazó út vezet oda. A kép a kettes út irányába magasodó dombhátról készült. A távolban felsejlik a Szentendrei-sziget és a vele egybeolvadó Tordák, valamint a Révész-sziget. A pontos helyszín azonoításában nagy segítség lenne, ha látszódna a Buki-sziget déli csúcsánál a Dunába torkolló patak, de ez sajnos nem kivehető.

Kicsit reménykedtem benne, hogy az 1961-ban készült képen lesz valami nyoma az egykori Buki csárdának, amely a patak túlsó oldalán állt, közvetlenül a Duna mellett. Ennek a csárdának a második világháborút követően egyszerűen nyoma veszett, ott ahol a térképek jelzik egyetlen téglát sem találni már belőle. Úgy tűnik mégsem a DCM kikötőjének építésekor bontották le, hiszen a kép tanulsága szerint az építkezés megindulása előtt elbonthatták.

1961-ben a Buki-sziget mellékága erőteljesen feliszapolódott, ezt jelzi a déli csúcsánál folyásirányra majdhogynem keresztben képződött zátony. A  magas fák által jelzett régi szigetmaggal párhuzamosan fiatal füzes szökkent szárba, de azt senki nem gondolta volna, hogy egy alábbi képen látható hatalmas erdő lesz majd belőle, mely elfoglalja ez egész medret, (horgász) tóvá alakítva a régi mellékágat.

A telep feltételezett elhelyezkedése egy 1958-as vízisport térképen.

A telep elhelyezkedése egy 2013-as google map felvételen. Amennyiben feltételezzük, hogy a sátrak nyom nélkül eltűntek, a közöttük futó út megmaradhatott. Ezen út mentén nemrégiben parcellázott telkek fekszenek. Néhányukon az új tulajdonos már felhúzta a maga kaliforniai típusú új otthonát. A Budapest-Szob kerékpárút éppen ennek a régi tábornak a parti oldalán halad.

A Buki-sziget sorsát 1928-ban megpecsételő vízmű épülete

A tábor helyét sikerült tehát azonosítani. Miközben azonban a régi térképeket böngésztem egy szokatlan dologra lettem figyelmes. Az angyalos vízisport térképek közül Vác városa kettőn is szerepel. A Budapest-Vác és a Vác-Esztergom szelvényről van szó, melyek értelemszerűen a Duna kanyarodását figyelembevéve Vácnál kellett, hogy megtörjenek. A két térkép kiadása között egy, legfeljebb két év telhetett el, pontos dátumot sajnos nem ismerünk, ugyanis kiadási dátum egyiken sem szerepel. E rövid idő azonban elegendő volt, hogy egy kicsiny zátony-sziget észrevétlenül új nevet kapjon.

A Buki-sziget déli csúcsánál lévő kicsiny zátony-sziget nevénél a térkép szerkesztői valamilyen oknál fogva eltérő nevezéktant használtak. A Budapest-Vác szelvényen a Füzes-sziget szerepel, a Vác-Esztergom szelvényen pedig a Cigány-zátony. Utóbbi feltehetően a közelben beömlő patakról, a Cigány-völgyről kaphatta nevét. Figyelembevége a szigetképződés sorrendjét, előbb alakul ki a zátony, majd később a sziget, ezért a Cigány-zátony elnevezést kell korábbinak tekinteni. Sokat segítene, ha ismerhetnénk a térképek dátumát.

A Füzes-sziget történetéről már született egy írás, akkor azonban nem tűnt még fel az elnevezésbeli különbség. Az 1958-as térképen még önálló - de sajnos névtelen - sziget később a DCM épülő kikötőjének esett áldozatul. Egykori mellékágát egy apró horgásztó őrzi, ugyancsak a Budapest-Szob kerékpárút mellett.

Vajon a létezett abban a korban politikailag korrekt okból földrajzinév-csere? Azt hiszem a 80 évvel ezelőtti névcsere valódi okára sohasem fogunk megnyugtató és kielégítő választ találni.

Pihen a Kompkötő-sziget, kikötötték

Vác fölött, a II. világháború végén még állt egy kecses sziget a Duna kellős közepén. Egyenlő távolságra esett mindkét parttól és egyenlő mélységű Duna-ágak övezték. Még maguk a hajósok sem tudták eldönteni melyik ág alkalmasabb inkább a hajózásra, mindkettőt előszeretettel használták. Egészen addig, amíg a Váci-Duna szabályozása meg nem indult. Egy emberéletnyi idő lepergett azóta, de már rá sem ismerni a tájra.

 

A helyzet illusztrálásához elkértem Selmeczi Kovács Ádám repülőgépről, árvíz idején készített felvételét. Az eredetiről leszedtem a szabályozás óta lerakódott üledéken felnőtt ártéri erdőt. Ez lett belőle:

A Kompkötő-sziget kissé hasonló helyzetben volt a Helembai-szigethez. A meder középvonalában alakult ki, térképek tanúsága szerint nem nagyon vándorolt sem jobbra, sem balra. Aztán a negyvenes évek végén felépült keresztgát következtében teljesen átalakult a Duna áramlási viszonya. Az önkényesen kiválasztott főágba összpontosult mindkét ág vízhozama. A bal oldali ág elkezdett szűkülni és feltöltődni, míg a jobb oldali ág szélesedni és mélyülni. Eredetileg a keresztgát koronaszintje váci vízállásnál mért 250 cm magasságra falazták fel. A falazást itt szó szerint kell érteni, méretre vágott kövekből, megfelelő alapozásra húzták fel kötőanyag felhasználásával. Alakja nem egyenes, a víznyomás irányában kidomborul a meglehetősen nagy hossz miatt. Közepét a jég már megbontotta, de a szigeti oldalon annyi hordalékot fogott fel, hogy új ártéri erdő nőtt fel rajta. Egykor vízmérce is volt rajta, ennek ma már csak a nyoma van meg.

A gondos kőművesmunka ellenére a keresztgáton is megtelepedtek fűzfák, komolyan akadályt gördítve a szigetre igyekvők útjába. Gyökereik lassan repesztik és oldják a kötőanyagot, és ha a jégnyomás esetleg kidönti őket gyökereik nagyobb köveket is kifordíthatnak, tovább csorbítva ezzel a gátat. A jég által kicsorbított gát koronamagassága az eredeti 250 centiméteres magasságot már nem éri el, így gyakrabban jelentkezhet vízáramlás a mellékágban. Ez sajnos még mindig nagyon kevés ahhoz, hogy a felhalmozódott üledékeket kiöblíthesse a főágba.

Kettősség határozza meg ma is a Kompkötő-sziget arculatát. Az új főági oldal a megnövekedett következtében fokozatosan pusztul, bár ebben a hajóforgalom által generált hullámzásnak is van szerepe. A délkeleti, alsóbb szigetcsúcs közelében vízbedőlt fák jelölik az erőteljes elmosódást. Ezen a szakaszon járhatatlan a part.

A szabályozás során a Kompkötő-sziget északi csúcsát kőszórással kellett védeni a jelentkező elmosódással szemben. A kőszorás elvégződésénél a főági szakaszon limány keletkezik, amely ugyancsak képes megbontani a part anyagát.

A keresztgát által megfogott víztömeg akadályt is jelent a beáramló hordalék számára. A megrekedt víznek és hordaléknak köszönhetően a  felső szigetcsúccsal átellemben egy érdekes félsziget emelkedett ki a Dunából. Fokozatosan növekedett egyre jobban elzárva a mellékág bejáratát. Hízása azonban a keresztgát kicsorbulása miatt valamelyest lelassult. Fejlődési szakaszait a rajta felnövő fűzfák évgyűrűi illusztrálnák legjobban.

Dendrokronológiai vizsgálatokkal évre pontosan meg lehetne határozni, mikor kötötték meg fiatal fűzek a hordalékzátonyokok felszínét. A keresztgát felvízi szakaszán a szigeti oldal iszapolódott fel először. A szemközti kelta sáncokról letekintve élesen elkülönülnek az idősebb szigetmagot jelző sötétebb lombú nyárasok, a fiatalabb, mélyebb térszínen felnőtt világos füzesektől.

A feltöltődés és szukcesszió gyorsaságát mi sem bizonyítja jobban, mint egy 30 éve készült légifelvétel. Növényzet ekkor még csak a szigethez szorosan hozzáforrt zátonyokon jelent meg (lásd előbbi kép).

Ott ahol a légifotó homokpadokat jelöl csupán (mint például a keresztgát alvízi szakaszán), ott ma ez a látvány fogadja a bátor, szúnyogok ellen alaposan felvértezett látogatót. Gondoljunk csak bele, itt 1945-ben még a nyílt Duna vize hullámzott.

A júniusi rekordárvíz által lerakott homokon hamar új élet sarjadt. Gyökereik hamar megkötik a friss üledéket, tovább gyarapítva ezáltal a sziget tömegét, magasságát és szélességét. A főági oldalon gyakran változik az üledék szemcsemérete, előfordul olyan is, hogy iszapból szinte átmenet nélkül következik durvaszemcsés kavics, majd homok és padosan megjelenő agyag. A Kompkötő-sziget túlsó oldalán iszap és agyag az uralkodó üledék, néhol homokkal is találkozni a visszatorkollás közelében.

Természetesen előre látható, hogy a feltöltődés folytatódni fog. Az egykor összefüggő vízfelület fokozatosan aprózódik, délkeleti irányban már szinte egybefüggő erdő zárja el a főágtól. Sőt, megfigyelhető itt a Luppa melletti Egyfás-szigethez hasonló apró (nevenincs) szigetecske. Lassan csökken a vízmélység, a növényzet pedig oldalról szűkíti majd a megmaradt vízfelületet. Évtizedek múlva ismét más arcát mutatja majd a táj.

Persze a Kompkötő-sziget sorsát nem csupán egyetlen nézőpontból lehet megközelíteni. A régi, két teljesen egyforma Duna-ág teljesen egyforma élővilággal rendelkezett. Az egyik ág feliszapolódása következtében megszűnt a természetes állapot, de egyben nőtt a biodiverzitás. Ez egyfajta paradoxonként hangzik, de tény, hogy rengeteg vonuló madár számára paradicsomi állapot jött létre a váci Buki- és Kompkötő-sziget beerdősült zátonyain. Ugyanígy a sekélyebb lassabb vizet kedvelő halfajok is jobban jártak. Mivel távol esik a várostól, sőt a kerékpárúttól is, legfeljebb horgászok zavarhatják meg az itt megtelepedett élővilágot.

Még ha teljesen visszabontanák a keresztgátat, az egykori kecses Kompkötő-szigetet már nem kaphatnánk vissza.


További képek a szigetről: Ártéri mintázatok