Áttűnés - Mehemed és a lecsorgó tehenek

 

Egyre több közülünk a Mehemed, aki sosem látott tehenet. Mármint a Dunán. Mármint élőt, és nem árvíz hátán felpuffadva úszót a Szentendrei-ágban. Olyanra gondolok, amelyik tele pofával issza a Duna vizet a falu szélén, miközben szügyig gázol a folyóban, olyanra, ami a parton csordában fetreng a sárban, miközben a farkával csapkodja a legyeket, vagy éppen tehénlepényt pottyant a vízbe, olyanra, ami patáival letúrja az agyagos magaspartot, lelegeli a parti aljnövényzetet karban tartva a dunai látképet, olyanra, amire pásztor vagy a gazdája vigyáz kis gyerekekkel vagy nagy kutyákkal. Olyanra gondolok, amit a fenti képeslap által megidézett fortepanos fényképek örökítettek meg, valamikor nagyon régen és nem-is-olyan-régen. Ezek a tehenek ugyanis szépen lecsorogtak a Dunán, egyre kevesebb helyen találkozni velük, vagy a hasonló körülmények között tartott birkákkal, kecskékkel, ludakkal és a többi... Közegészségügy, köztisztaság, és egy beerdősülő part vették át a helyüket.

Bikafürdetés, 1938. (Fortepan #6498) 

Ami nem feltétlenül baj, hiszen ki akarna ilyen környezetben nyaralni mondjuk éppen Visegrádon? Az állattartás úgy általában nagyüzemivé vált, már nem nagyon tart senki állatokat otthon, és aki tart annak sem jutna eszébe a Dunára hajtani őket itatni vagy fürdeni, egyre távolabb terelve a haszonállatokat az emberektől, minél távolabb a folyótól, melynek egykor szerves részét képezték látványilag. A magyar szakaszon itt-ott még össze lehet futni tehenekkel, birkákkal, például a Szentendrei-szigeten, vagy Gönyűnél, bár az elmúlt tizenöt év alatt hódokkal például sokkal gyakrabban találkozni. 

Visegrádi tehenek, 1958. (Fortepan #149028)

Időben és térben egyaránt megfigyelhető a tehenek lecsorgása a Dunán. A hajdan híres, de a török kor után eltűnt dunai marhacsorda átúsztatásokról már csak a történelemkönyvek lapjain olvasni. Az alföldi extenzív állattartás és a hajdúk által kísért gulyák német piacokra terelése elképzelhetetlen látvány lenne a mai összeszűkült, többszörös gázlórendezés alatt átesett, felgyorsult sodrású folyón. A folyószabályozások korában a hajómalmok és vidéki kosáruszodák mellett még kedvelt témája volt a tehén a képeslapoknak, Visegrád mellett Rácalmásról is ismert hasonló. Mostanában már csak leginkább a Duna alsó, bolgár–román szakaszán, azon belül is a Deltában jellemző ez a fajta állattartás, ahol az utazót alaposan meg tudja kergetni egy megtermettebb terelőkutya. Mindenesetre borítékolhatni lehet, hogy a lecsorgás tartós lesz, és nagyon valószínűtlen, hogy ez a fajta gazdálkodás folyásiránnyal szemben úszva visszatérne Magyarországra.

Fal Bacharnsdorfban

IN ENGLISH

A Dunai Szigetek blogon jelentős szerepet kap a Duna menti római építészet és régészet. Ennek apropóján mutatjuk be Buzás Gergely: A királyok Visegrádja című könyvét, amely magyar viszonylatban szokatlanul igényes formában jelent meg. Azonban ez nem egy tipikus könyvajánló lesz, ugyanis a kiadvány egyik fejezete egészen Wachau-ig kalauzol bennünket, vissza. I. Valentinianus császár uralkodásának idejéből, a 370-es évekből kanyarodunk majd vissza Visegrádra, és a jelenbe. 

Fal Bacharnsdorfban

Bacharnsdorf egy 37 lakosú falucska a Duna partján, Wachauban. Szomszédságában három másik "Arnsdorf" osztozik a keskeny dunaparti sávon, közülük ő a legkisebb település. Bacharnsdorftól délnyugatra a Duna jobb partján sorban fekszik Mitterarnsdorf, Hofarnsdorf és Oberarnsdorf. Mindegyik település egy 8. században élt salzburgi püspökről, Arnóról kapta a nevét.

A terület különösen mostoha körülményeket biztosít az emberi megtelepedéshez. A Dunától délre a Dunkelsteiner Wald középhegység közvetlenül a Duna fölé magasodik, meredek falával akadályozva a parti forgalmat. Járható út nem is létezett a parton a középkor végéig, az utazók vagy délre kerültek,  St. Pölten felé, vagy hajóval utaztak a Dunán. Azt a kevés lapály ami a parton volt gyakran elborították a Duna áradásai. A római korban ez volt a birodalom határvidéke, a szemközti, meglehetősen ritkán lakott parton germán törzsek, markomannok éltek.

Római emlékek a Wachau északi részén (Namare: Melk, Cetium: St. Pölten)

A nagyrészt a mai Ausztria területén fennállt Noricum tartomány Pannónia nyugati szomszédja volt a római korban. Északon a Dunától az Alpokig húzódott, egészen a mai Szlovénia északi részéig. Keleti határa a Bécsi erdőben volt, tehát Vindobona (Bécs) még Pannóniához tartozott. Domborzata miatt ritkán lakott terület volt, legnagyobb települései az Inn, a Duna és a Dráva völgyében jöttek létre. Róma Kr.e. 16-ban kebelezte be a területet, de egészen Claudius császár uralkodásáig némi autonómiával rendelkezett, csak ekkor tagolták be a birodalomba provinciaként. Diocletianus császár uralkodása alatt a provincia kettévált, történetünk színhelye a Wachau az egész dunai határvonallal a Noricum Ripense, míg a déli rész a Noricum Mediterraneum nevet kapta.

Faviana (Mautern an der Donau) erődjétől folyásirányban felfelé 13 folyamkilométerrel némiképpen kiszélesedett az ártér. Ide nem vezetett út a parton, a római katonáknak sűrű erdővel benőtt völgyeken kellett átvágniuk, majd a Dürrenbach völgyében lekanyarodniuk a folyóhoz, amikor őrtorony építésére vezényelték őket valamikor I. Valentinianus császár uralkodása alatt, a 370-es évek elején.  A Wachau vidéke még noricumi mércével is igen ritkán lakott terület volt, mint ahogy ma is az.

A Lauriacumból (Enns) kivezényelt segédcsapatok tudtukon kívül egy olyan burgust építettek fel, ami kiállta (egyelőre) az örökkévalóság próbáját, annak ellenére, hogy mindössze körülbelül ötven éven keresztül használták. A 420-as években kiürítette Róma a dunai határt, a masszív torony pedig ott maradt eldugva az elnéptelenedő keskeny ártéren. 

Bacharnsdorf faluban található egy középkori eredetű udvarház (7-es szám), amelyben ma is laknak. Ennek északi fala 9 méter magas és semmiben sem hasonlít a ház többi, bevakolt falára (lásd fenti képen). Sok magyarországi, ezer évvel fiatalabb vár megirigyelné ezt a masszív 1,5 méteres falvastagságot, amely 9 méter magasra nyúlik fel. Ez annak a római őrtoronynak a déli fala, melyet még római kezek építettek közel 1650 éve. Alapterülete 155 négyzetméter, a falban található, fagerendáknak készített lyukak alapján három szintje volt. A déli fal szinte teljes magasságában fennmaradt, de északon és nyugaton a talajszintig lebontották — lehet, hogy köveit éppen az udvarházhoz használták fel. Eredeti állapotában sátortető fedte. Északi, azaz dunai oldalán volt a bejárat, az első emeleten, ahol a katonák szállásait feltételezik csak kisméretű ablakokat látunk, míg a katonák az őrhelyként használt második emeleten mindegyik oldalon 2-2 boltíves ablakon kémlelhették a a környéket. Árok nyomára nem bukkantak a régészek.

A bacharnsdorfi burgus oldalnézetből (forrás) 

Annak ellenére, hogy egy ekkora látványos faldarabról van szó, egészen 1964-ig nem is nagyon foglalkoztak vele a régészek, ekkor egy helytörténész azonosította a római eredetét. Az első feltárásra 1970-ig kellett várni, de utána felgyorsultak az események. 1985-ig sikerült régészetileg felmérni és konzerválni. Noricum provincia területéről a zeiselmaueri (Cannabiaca) erőd mellett a bacharnsdorfi burgus a legjobban fennmaradt római rom. Jelentőségét az adja, hogy az I. Valentinianus császár uralkodása alatt épült, sorozatgyártott magyarországi burgusokat is ez alapján lehet rekonstruálni. 

Őrtorony rekonstrukció a bacharnsorfi romok alapján

A típustervek alapján épült őrtornyok közül Visegrádon kettőt, a visegrád-kőbányait és a szentgyörgypusztait sikerült megfeleltetni a bacharnsdorfi burgusszal. A kőbányai őrtorony az építési felirata szerencsére fennmaradt, így ennek az építési dátumát évre pontosan ismerjük. Az azonos kivitelezés miatt talán nem állunk messze a valóságtól, ha a bacharnsdorfi őrtorony építését is 372-re tesszük.

És itt kanyarodnánk vissza a jelenbe, azaz Visegrádra, ahol 2018-ban a Mátyás Király Múzeum adta ki Buzás Gergely "A királyok Visegrádja" című könyvét, amelynek mindössze 10%-a foglalkozik azzal, amivel most mi; a római történelemmel. A kiadványt a pécsi Pazirik Informatikai Kft. illusztrálta látványos számítógépes grafikákkal, melyek közül egyet már mi is bemutattunk — honnan máshonnan, mint Visegrádról. A kőbányai és szentgyörgypusztai őrtornyok mellett szó esik a lepencei burgusról is, amely 18*18 méteres alapterületével valamivel nagyobb volt az előző kettőnél. Megismerkedhetünk a gizellamajori négy saroktoronnyal ellátott kiserőddel és a Sibrik-dombra épített katonai táborral, amely a XI. században még méltán pályázhatott volna a legépebben fennmaradt pannóniai római rom címére. Pone Navata erődje viszonylag kevés munkával lett a kora árpád-kori Visegrád vármegye székhelye. 

A királyi Visegrád további részei a magyar középkor ötszáz évének építészetét és régészeti emlékeit mutatja be, a vár és királyi palota történetét egészen az 1685-es visszafoglalásig követhetjük nyomon. A 136 oldalas, gazdagon illusztrált könyv méltó emléket állít Visegrád város múltjának. 

Mi mással is búcsúzhatnánk, mint egy szentgyörgypusztai ásatásról készült rövid videóval:

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Buzás Gergely: A királyok Visegrádja, Mátyás Király Múzeum 2018.
• http://archeologia.hu/konyvajanlo-buzas-gergely-kiralyok-visegradja
• http://okorportal.hu/wp-content/uploads/2012/12/2004_2_groh.pdf
• https://de.wikipedia.org/wiki/Limest%C3%BCrme_in_der_Wachau
• https://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Bolcske/pages/Pannoniai_kutatasok/nemet/008_wosin.htm

Nyolc zátony

IN ENGLISH

Nem volt olcsó, 1700 forintba került az alábbi két félig légifelvétel a Visegrádi várból, de mindenképpen megérte felmászni oda, hogy egy pillantást vethessünk a Szentendrei-sziget csúcsára és az előző bejegyzésben szereplő nagymarosi-kismarosi szigetekre.

A legkevésbé szembeötlő dologgal kezdeném, a Sibrik-dombon régészeti feltárás folyik. Ha valaki nem tudná miről híres ez a domb érdemes a töredékeknél kezdeni. 

De nézzük tovább:

Dátum, vízállásjelentés: 2015.10.04. Nagymaros 15h -27cm

Balról jobbra feltűnik a Nagymarosi-zátony, a Hosszú-sziget, aztán a távolban a Marosi-sziget. Előttük ott van a Szentendrei-sziget és a hatalmas kavicszátony a csúcsán. És azok a fehér foltok feljebb a vízben nem motorcsónakok... 

...hanem zátonyok, szám szerint nyolc. Rajtuk kíváncsi emberek. Ha egy ilyen kíváncsi ember 1,7-1,8 méteres magasságát vesszük, akkor a legtávolabbi zátony kb. 60 méterre nyúlik be a Dunába a sziget csúcsától mérve. 

A Szentendrei-sziget felső csúcsa folyamatosan vándorol a folyásiránnyal szemben, erről a vándorlásról majd remélhetőleg lesz majd egy cikk. Ha ez a vándorlás folytatódik és az ember nem avatkozik bele a folyamatokba, elképzelhető, hogy ez a nyolc zátony is szárazra kerül előbb-utóbb. 

Ebéd a visegrádi hársfák árnyékában

Károly Róbert megálmodta, Nagy Lajos király befejezte, Zsigmond király otthagyta, Mátyás király felújíttatta, a török lerombolta, a régészek kiásták és nagyszerű animációs filmet készítettek belőle. Hol járunk?

A visegrádi palota Mátyás király korabeli rekonstruált képe. Bérczi Szaniszló magyarországi rajzgyűjteménye

Természetesen a Duna partján!

Szerencsére a régészet már nem korlátozódik az átlagemberek által elképzelt poros levéltári kutatásokra, a cserepek és csontvázak ecsettel történő legyezgetésére, valamint unalmas latin nyelvű konferenciák látogatására. A számítógépes technológiák fejlődésével nekik is megadatott a lehetőség, hogy a kutatási eredményeiket közérthetően, és - ami mostanában még fontosabb - látványosan mutassák be.  A Dunai Szigetek blogon igyekszünk minden ilyen új (dunai) régészeti kisfilmet bemutatni, volt már szó az izgalmas régészeti nyomozás és matematika révén kirajzolódó Lepencei bolhavárról, Lussonium erődjéről Dunakömlődön, de elkészült már a kissé giccses Dera-patak mellett álló kikötőerődről szóló videó, valamint a Dunakeszin található kikötőerőd három dimenziós rekonstrukciója is.

Nem tudom elgondolkodott-e már más is, hogyan lehet az, hogy a magyar királyi székhelyek, más néven fővárosok egy kivételével éppen a Duna mellett épültek fel? Esztergom, Visegrád, Buda, majd 1526 után Pozsony, majd ismét Buda és Budapest. Közülük a szabad királyi város, Visegrád közel száz éven keresztül viselte ezt a megtisztelő címet 1323 és 1408 között. 

Visegrád régi vára a Sibrik dombon állt, Pone Navata erődjének római alapjain épült és a tatárjárásig Pilis vármegye székhelye volt. A romot már nem építették újjá, hanem IV. Béla a mai fellegvár helyét szemelte ki egy sokkal jobban védhető vár számára. Károly Róbert uralkodása idején épültek fel az első udvarházak a fellegvár tövében. Ebben az udvarházban vágta le Erzsébet királyné ujjait Zách Felicián, egészen biztos, hogy itt is megfordultak az 1335-ös királytalálkozó uralkodói és itt épített saját erkélye alá stadiont (na jó csak lovagi torna lelátóját...) I. Mátyás király. Az építkezés fázisait Buzás Gergely jóvoltából az alábbi videón tekinthetjük meg.

Erősen ajánlott ezt a videót a helyszínen tabletről vagy okostelefonról megtekinteni és összehasonlítani a jelenkori állapotokkal. A látványtól egészen biztosan visszaadjuk a török-magyar baráti társaságban betöltött tagságunkat. :)

Így nézett ki Lepence bolhavára

Bolhavár, Leányvár, beszédes elnevezései ezek a római korban épült kicsiny őrtornyoknak, melyek végigpettyezik - hol ritkábban, hol sűrűbben - a Római Birodalom határvidékét. Magyarországon végig a Duna mentén megtalálhatók, ezért a leendő Világörökség helyszíneiként is kiemelt figyelem övezi őket. Legtöbbször nem is látszanak a felszínen, vagy ha mégis, laikus szemmel alig lehet megkülönböztetni egy összedőlt csűr alapjaitól. Ahogy az ember Leányfalun, Visegrádon, vagy másutt a térdig sem érő falak között bandukol, fel sem tudja mérni mekkora épület állhatott azon a helyen 1700 évvel azelőtt. Hála a SziMe 3D Kft. munkájának végre fogalmat alkothatunk ezeknek az őrtörnyoknak a valódi méreteiről.

Számomra abszolút az újdonság erejével hatott a rekonstrukció. Mindezidáig a Traianus-oszlopról ismert karcsú, magas fa mellvéddel ellátott őrtornyok jutottak az eszembe e leányvárakról. Az itt ábrázolt masszív, hovatovább tömzsi tornyok azonban valódi védelmet jelenthettek a benne élők számára. Sajnos funkciójukat csak ideig-óráig tudták ellátni, mielőtt a barbár hadak elsöpörték volna mindet.

Az 1994-1999 között Gróf Péter által feltárt lepencei II. burgus romjait 2012-ben digitalizálták a romok közt talált három szoborral, a küszöbkővel és az évezredek viharait átvészelt építési felirattal együtt. Az eredmény egy 100 millió képpontból álló pontfelhő lett, mely alapját képezte az erőd háromdimenziós rekonstrukciójának.

A lepencei termálfürdő bekötőútjánál a dunai oldalon feltárt erőd falai masszívak, 166 cm vastagok az alapozásnál, belső terében 4 kőpillér tartotta az emeleteket és vett körül egy belső "teherliftet". Az erőd 70 cm vastag kerítőfalának meghatározásának menetét külön ajánlom mindenkinek figyelmébe. Ha figyelembe vesszük, hogy mekkora anyagmennyiség kellett csak ennek az egy őrtoronynak a felépítéséhez nem csodálkozhatunk azon, hogy a rómaiak kénytelenek voltak korábbi, elpusztult épületeiket is kibányászni, hogy utolsó erőfeszítéssel a barbárok elleni ókori "vasfüggönyt" felépíthessék.

Az őrtorony keletkezési körülményeiről sokat elárul a fennmaradt építési felirat:

IVDICIO PRINCIPALI DDD NNN VALENTINIANI VALENTIS

ET GRATIANI RRINCIPVM MAXIMORVM DISPOSITIONEM

ETIAM INLVSTRIS VIRI VTRIVSQUE MILITIAE MAGISTRI EOVI

TI COMITIS FOSCIANVS PP LEGIONIS PRIMAE MARTIORVM

VNA CVM MILITIBVS SIBI CREDITIS HVNC BVRGVM A FVN

DAMINTIS ET CONSTRVXIT ET AD SVMAM MANVM OPERIS

CONSVLATVS GRATIANO AVGVSTO BIS ET PROBO VIRO CLA

RISSIMO FECIT PERVENIRE

azaz:

A mi urainknak, Valentinianusnak, Valensnek és Gratianusnak, a legnagyobb császároknak fejedelmi parancsára, valamint a kiváló férfiak közül való Equitus comesnek, a hadsereg főparancsnokának rendelkezésére Foscianus a Marsról elnevezett I. számú légió parancsnoka a rábízott katonáival együtt a parancsot végrehajtva ezt az őrtornyot az alapjaitól az utolsó simításig felépítette a mi isteni Gratianus császárunk második, és a jeles férfiak közül való Probus konzulsága idején.

A consuli lista alapján az erőd építési éve tehát 371. A mellékelt dokumentum, melyet kötelező olvasmányként akár fel is adhatnék részletesen leírja az ausztriai burgus-anaglógiák alapján elvégzett modellezést, melynek révén elénk tárul a dunai múlt egy rövid részlete.

Az őrtorony bejárható modellje: http://szime3dar.com/3dtura/lepence/

Fülöpp Róbert - Buzás Gergely: A Visegrád-lepencei római őrtorony felmérése és elméleti rekonstrukciója:
http://archeologia.hu/content/archeologia/195/Lepence_Burgus_4.pdf

Gróf Péter - Gróh Dániel: Visegrád római kori emlékei, Visegrád, 2011 (Vezető a római limes Világörökségre jelölt magyarországi helyszínein.)

Fragmentum

Minden úgy kezdődött, hogy egy bokrokkal sűrűn benőtt domboldalban találtam egy cserépdarabot. Legalábbis elsőre annak tűnt. Az egyik ember kezében ez csupán egy jelentéktelen, semmitmondó szemét, míg egy másik ember kezében beszélni kezd. Dunáról, harcokról, uralkodókról, hatalmas építkezésekről és a végső összeomlásáról.

Kérdezhetnék: mi visz rá valakit, hogy egy ilyen törött cserépdarabért (mely leginkább vékony téglára emlékeztet) lehajoljon. Hiszen manapság épeszű ember nem szed össze minden szemetet az erdőben.  Pedig többféle oka is van, hogy felvegyük a földről: elsősorban a vastagsága. Ilyen téglát nem gyártanak manapság, mindössze 3,2 cm vastag. Mivel mindkét oldala sima, nem lehetséges, hogy hosszában eltörték.

Méreteiből következtetve megállapítható, hogy ez egy tegula (a képen t) volt, mely a római táborok tetejét fedte. Két oldalán magas perem futott, mely azóta sajnos letört. Ennél a peremnél illeszkedtek egymással. Hogy az eső ne jusson be az épületbe, a réseket kúpcseréppel fedték, melynek latin neve imbrex (i). A kúpcserepek tetőperemi lezárására szolgált az antefix (a). 

Másodsorban felkeltheti érdeklődésünket a tegula felülete. Kissé szabálytalan felszínén számtalan olyan karcolás látszik, ami modern kori téglákon nem szabadna, hogy legyen. Harmadsorban a felszínén látható szabályos benyomódás. Ezzel el is érkeztünk a legfontosabb okhoz. Amikor felvettem a földről, ez a rece még lehetett volna az égetés után bekövetkezett sérülés eredménye, ugyanis vastag koszréteg fedte. Miután azonban letisztogattam és felbukkant a kép jobb oldalán látható "T" betű, már tudtam, hogy egy római korból származó bélyeges téglát tartok a kezemben.

További tisztogatás után újabb betűk bukkantak elő. A "T"-nél valamivel nehezebben felismerhető "N", aztán egy töredékes "E", majd órákkal később vált nagy nehezen felismerhetővé egy "R", valamint egy újabb "E". Összeolvasva - ERENT -.

Ugyan láttam már sok bélyeges téglát, de ilyen betűkombinációról még nem hallottam. Szerencsére segítségemre sietett Sporoni Sándor és 1978-as összefoglaló munkája, a "Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre". Mivel a Sibrik-domb Visegrádon éppen a tárgyalt Duna-szakaszra esik, csak fel kell ütni a könyvet a dombon épült PONE NAVATA erődjénél. Soproni Sándor személyesen vezetett ástásokat ezen a helyszínen, ezért feltehetően a könyv téglafeliratainak nagy része megfordult a kezei között. 

Az erőd fala napjainkban

 
A bélyeges téglák több csoportba oszthatók, kezdetben a légiók vagy segédcsapatok neveit bélyegezték rájuk. Aztán létezik az ún. OF ARN csoport pl: OF ARN MAXENTI A VIN, melyet leggyakrabban úgy szoktak feloldani, hogy Maxentius bécsi (Vindobona) hadiüzeméből való tégla. Harmadik csoportba tartoznak a személynevekkel bélyegzett darabok. A Visegrádon talált tegula fragmentum ez utóbbiak közé tartozik.

Először azt gondoltam, hogy a meglévő téglabélyegek közül egyszerűen kikeresem azt, amelyre ráillik ez a névtöredék. Nos a helyzet mégsem ilyen egyszerű. a töredék két római névbe is beleillik, akik bizonyíthatóan készítettek nevük alatt ilyen tegulákat. Az első személy Terentius dux, aki Pannonia Valeria tartomány katonai vezére (latinul: Dux Valeriae Ripensis) volt 367/68-371 között. Az ő fennhatósága alá tartozó csapatok téglavetőiben készültek a T[ERENT]IVS VP DVX feliratú tegulák ( VP = Vir Perfectissimus = kiváló férfi).  Duxnak nevezték a késő római korban azt a parancsnokot, aki alá két vagy több légió tartozott. Közvetlenül a provincia helytartója után következett rangban.

Ugyanebben az időben, ugyanebben a provinciában élt egy Terentianus tribunus is, akinek vezénylete alatt álló seregtestek ugyancsak foglalkoztak téglavetéssel. Feliratainak több változata is ismert, leggyakoribb a T[ERENT]IANUS TRB. Katonai rangban alatta maradt Terentiusnak, ő egy légió résznek parancsnoka lehetett. Régebbi szakirodalomban még azt is feltételezték, hogy a két személy esetleg egy és ugyanaz. 2005-ben, Esztergom mellett, a várhegy északi részén egy római kori téglavető kemencét tártak föl. Ebben többek között Terentianus tribunus nevét viselő téglákat találtak. Vajon ez a teguladarab is itt, ebben a Dunára néző kemencében készült? Mindenesetre a tribunus téglái Komáromtól egészen Paksig gyakran kerülnek elő ásatásokon.  Mind a két katonai vezető I. Valentinianus császár uralkodása idején töltötte be posztját. Mivel csak találgatás lenne, melyikük nevét viseli ez a tegula, így ebben a kérdésben nem tudok állást foglalni.

Az építőanyag nagy részét feltehetőleg a Dunán szállították az erőd építésének helyszínére. Valahol a Sibrik-domb alján köthetett ki a római uszály, ahol jobbára már római felségjel alatt harcoló germán kezek pakolhatták ki a partra. Pone Navata erődje a 360-as évek felé már állt. A leletek tanúsága szerint 325-330 körül, I. Konstantin uralkodása idején épülhetett fel ez a szabálytalan háromszög alakú tábor, melynek legnagyobb kiterjedése 114*130 méter. Korábbi időszakra datálható leletek nem kerültek elő. Tornyaiból ellenőrizni lehetett a dunai átkelőket és a Szentendrei-sziget csúcsát. Körülbelül 300 fős helyőrség állomásozhatott itt állandóan. A Notitia Dignitatum nevű késő-római közigazgatási "kisokos" alapján még a nevüket is ismerjük: auxilia Ursarensia. Az erőd nagy valószínűséggel így nézhetett ki (forrás visegrad.hu):

 

Pone Navata castelluma Fellegvár irányából

Pone Navata erődjének 1,3 méter vastag falai között kevesebb, mint 80 évig állomásozott római sereg. 3 legyező és 11 patkó alakú tornyán kívül a belső falakhoz csatlakozó épületek tetejét fedhette az általam talált tegula. A tábort  kétszer átépítették, a tegula valószínűleg a második átépítés-felújítás munkálataihoz érkezhetett. A 370-es években a helyőrséget képező auxiliát ad Statuasba (Ács-Vaspuszta) vezényelték át. A hátramaradt kisszámú fegyveres számára építették föl a képen is látható, Duna fölé magasodó négyszögletű őrtornyot. A későrómai korra jellemző volt, hogy az elnéptelenedő táborok romjaiból még felépült egy kisebb torony, melyet aztán többnyire tervszerűen végleg elhagyott a római katonaság.

A Dunakanyar a IV. század végén (jobb felbontásban ezen a linken érhető el)

Ez a folyamat egyszerre zajlott le Pannonia összes Duna-menti erődjében, őrtornyában. Az I. Valentinianus császár (364-375) által megálmodott hatalmas, barbárok ellen emelt "vasfüggöny" alig élte túl a Brigetióban (Szőny) germánokkal folytatott vita következtében gutaütést kapott uralkodót. A mai ésszel felfoghatatlan császári akarat, mely a Duna 2800 kilométeres partját burgusokkal (kiserődökkel, őrtornyokkal) szórta tele, utódaiból már sajnos hiányzott. Végül 433-ban a Róma végleg lemondott erről a területről a hunok javára.

I. Valentinianus császár egy érmén

 

A Dunakanyar új lakói nem tudtak mihez kezdeni a kőből épült tornyokkal, erődökkel. Néhányba beköltöztek, a széltől védett helyen tábortüzet raktak a fa szerkezetből, majd odébbálltak. A romokat benőtte a gaz, szétmállasztotta az idő.

A sibrik-dombi római erőd egészen 600 éven keresztül aludta csipkerózsika álmát, amikor újból kőművesek jelentek meg a falai között. Kivágták a benne nőtt erdőt, kijavították a falakat és megtették Pilis vármegye központjának. Kétszáz évig állt eztán, raboskodott itt Salamon király, többször leégett és a tatár pusztítás után többé nem javították ki falait. Kövei másra kellettek. IV. Béla király új várat építtetett a régi fölé, melynek falai közül remek kilátás nyílik Pone Navata egykori castellumára.

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Ammianus Marcellinus: Róma története (353-378)
• Notitia Dignitatum in TheLatinLibrary.com
• Soproni Sándor: Der spätrömische Limes zwischen Esztergom und Szentendre 1978.
• Soproni Sándor: Rómaiak Visegrádon 1961.

Alagút a duzzasztómű helyén Visegrád és Nagymaros között

 
Duna alatt futó alagutakról rengeteg mende-monda, legenda szól a néphagyományban. Ahol valaha római őrtorony, középkori vár, komolyabb romos épület állt a Duna partján, biztosak lehetünk benne, hogy a helyiek szerint a folyó alatt valamilyen alagút húzódott, melyen titokban közlekedhettek a katonák. A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. által meghirdetett Duna alatti műszaki bejárás éppen ezen legendák miatt keltette fel a figyelmemet. Rövid szervezés után huszonhárman vágtunk neki a Visegrád-Nagymaros közti 550 méternek.

Száraz lábbal átkelni a Dunán mindig nagy élmény. Visegrád és Nagymaros között egyszer már fennállt ez a lehetőség, amikor Ferenc József királyunk személyesen vezetett itt hadgyakorlatot, melynek része volt egy pontonhíd felépítése a Dunán.

A Visegrádi indulást választottuk, így még volt alkalmunk felkeresni néhány jobbparti római romot, (alagutat sajnos egyikben sem találtunk). A városi focipályától valamivel délebbre indul egy aszfaltozott út, mely bevitt minket az egykori erőmű építési területre. Ebbe a kikotort öbölbe tervezték egykor a nagymarosi duzzasztómű hajózsilipjeit. Az öblön átvezető földsáv jelenleg sarkantyúként viselkedik, ám az általa erősített feltöltődés végső soron a természetes partvonal helyreállítását szolgálja.
 

A közműalagút pontosan ott fut ma, ahová a nagymarosi duzzasztómű nyomvonalát tervezték. Pontosan az 1696. folyamkilométernél nyíló lejáratot kék fedőlapok jelzik. 1992-1993-ban, miután nyilvánvalóvá vált, hogy nem épül meg a bősi erőmű magyar párja a tervezők jónak látták, ha valamilyen módon mégis létrejön a két part összeköttetése. A Mélyépterv Zrt. által megépített létesítményben már 1995-ben próbaüzemet tarthattak. Nem csupán kábelek és vezetékek futnak benne, kapcsolódik hozzá egy meder alatti vízbázis is, mely ha működne napi 3000 köbméter friss ivóvizet pumpálhatna be a rendszerbe. Egy dréncsövet kell elképzelni, mely az alagút fölött fut a 4 méternyi vastag sóder és kavicságyban. Perforált lyukakon áramlana be a szűrt Duna víz a rendszerbe, melynek jelenleg csupán üres csövei léteznek.

Rövid lépcsőzés után egy fogadóhelységbe értünk, ahol a vezetékek kapcsolótáblái, elosztói és csapjai között kis kiállítás is helyet kapott. Tematikája kettős, egyfelől a hely természetes élővilágát mutatja be, másrészt a Bős-Nagymarosi kérdéskört tárgyalja, felettébb érdekes módon nehezen olvasható kék betűs folyóírással. Akinek nem volt türelme (és ideje) végigolvasni mindezt, azt kárpótolták a korabeli fotók, melyek a szinte felismerhetetlenné csúfítot tájat ábrázolták. Miután meghallgattuk az aznap már sokadszor elmondott rövid bevezetőt és a magasabbak fejükbe csapták munkavédelmi sisakjukat, megkezdtük a lassú ereszkedésünket a Duna medre alá.

Két oldalt és a fejünk fölött is csövek, vezetékek hada kísért bennünket. Volt optikai kábel, elektromos vezeték, automatikát vezérlő rendszer. Jobb oldalt lenn szennyvízcsatorna, szemközt két vízvezeték, mely közül csak az egyik működik. A betongyűrűkből álló alagút átmérője 3 méter, a felszín alatt 17 méterrel fut. A meder aljzatát alkotó vulkanikus kőzetbe robbantották a nyomvonalát, felette körülbelül 4 méternyi üledék, valamint a vízállástól függő vízoszlop helyezkedik el. 

 

A vízoszlop nyomása következtében néhány helyen a beszivárgó víz apró betoncseppköveket alkot. Itt a repedések eltömítésére zsíros anyagot injektáltak (ferde pöckök a képen). Ennek ellenére a cseppkövek végén még mindig víz csillog, lecsöppenve álló cseppköveket építenek az alagút alján. Ez ugyan jelentéktelen vízbetörésnek számít, a létesítmény komolyabb üzemzavarra is felkészült.

  

A közműalagút 550 méteres hossza zsilipajtókkal van szakaszokra bontva. Tűz esetén például nem az egész rendszer károsodik, hanem valamelyest lokalizálni lehet a kárt. Komolyabb vízbetörést ezek az ajtók nem bírnának ki. A létesítmény bejárata is a mértékadó árvízszint fölött helyezkedik el. Útközben belegondoltunk abba, hogy valószínűleg a két település között közlekedő révészek lehúzhatnák a redőnyt, ha ez az alagút állandóan nyitva állna. Még kerékpárral is könnyedén át lehet rajta haladni.

Átlagos tempóban 5 percet vett volna igénybe ez a táv, hacsak nem kíváncsiskodtunk volna annyit. Szerencsére a sort záró kísérőnktől rengeteg hasznos információt megtudhattunk az alagútról, a kudarcba fulladt duzzasztóműről és az itt haladó közművekről. Így negyed óránál is többet töltöttünk odalenn. A kijáratnál hasonló kis tárlat fogadott bennünket, de itt már nem időztünk sokáig. Odafönn a visegrádi oldalhoz hasonlóan kedves fogadtatásban volt részünk. A DMRV Zrt. kitelepült sátraiban forró teát és zsíroskenyeret is osztogattak a szeles időben átfagyott látogatóknak. Többféle ingyenes ajándéktárgy közül lehetett választani, pl. mobiltelefon-tartó, söralátét, ceruzatartó. Még egy vendégkönyv is a kezünk ügyébe került.

Köszönjük a látogatást a szervezőknek, akik ilyen szeles időben is kitartottak! A létesítmény előzetes bejelentkezéssel, csoportosan látogatható az év többi napján. Honlap: dmrvzrt.hu.

Linkajánló - Híd Nagymaros és Visegrád között

Ferencz József királyunk Albrecht főherceggel Nagymaroson szemléli a pontonhídon átkelő huszárokat.

A Timelord (Utazások az időben) blogon olvastam ma ezt a bejegyzést, amit akár írhattam volna én is. Mivel Frisnyák Zsuzsa megelőzött a Visegrád és Nagymaros közötti híd történetének megírásával, ezért csak ízelítőt nyújtanék belőle:

"Ez a sztori nem a Bős–Nagymarosi Vízlépcsőről és a Dunakanyarba tervezett hídról, hanem egy megvalósult projektről szól. 1894-ben hadgyakorlatot rendeztek a Dunakanyarban, amelynek során osztrák és magyar katonai hídászok egy pontonhidat állítottak fel Visegrád és Nagymaros között. A hadgyakorlaton mintegy nyolcezer katona vett részt. A katonákat Visegrádon és környékén szállásolták el. A hadgyakorlat legfőbb attrakciója a hídverés volt. A korabeli beszámolók szerint, a dunai hídveréshez hasonlót az osztrák–magyar hadsereg hadgyakorlaton még sohasem vitt véghez."

A teljes bejegyzés itt olvasható.