A Rákos-árok nyomában

Hogyan viszonyul egymáshoz a budapesti Nagykörút, a középkorban alatta húzódó Duna-meder, valamint a Rákos-árok egykori nyomvonala? Vajon láthatta-e még Nemecsek Ernő az árkot, vagy akkorra már megpecsételődött a sorsa? Régi térképek segítségével járjuk be a Dunának ezt az elfeledett útvonalát, kiderül honnan származik a Rákos elnevezés és közben egy régen elveszett sziget is megkerül.

A Duna fattyúága 1752-ben

Annak idején már Rómer Flóris is tisztában volt vele, hogy a középkori oklevelekben feltűnő, a Dunán keresztülvivő kerepesi révet nem valahol a Gödöllői-dombság tövében kell keresgélni, hanem a mai Blaha Lujza téren, Pest kellős közepén. Ami azt jelenti, hogy a középkorban a Nagykörút nyomvonalán egy hajózható Duna-ágnak kellett lennie. Amiből látszólag semmi nem maradt napjainkra. Szerencsére egy kis utánajárással felelevenedik ennek a Duna-szakasznak a története.

Pest városának feltérképezése a török kiűzését követően kezdődhetett meg, egészen addig bizonytalan eredetű, hitelesnek nehezen elfogadható metszetekkel ábrázolták a várost. [1] Mikovinyi Sámuel 1737-es térképén már tanulmányozható a várostól keletre fekvő Rákos-árok. A térkép az árokról szóló előző bejegyzésben már közre lett adva. Az időrendben következő térkép 1752-ből származik és a Pest városától északra elhelyezkedő határt mutatja (Rómer Flóris: A régi Pest c. kötetében tanulmányozható). A Margit-sziget alsó harmadánál, áttellenben a pesti parton egy meder szakad ki a Dunából. E meder nem követi a Nagykörút nyomvonalát, attól északabbra ágazik ki a folyóból, nagyjából a mai Szent István parknál. A magasparton futó Váci utat elérve délnek kanyarodik a Nyugati Pályaudvar felé, és onnan hozzávetőlegesen a Nagykörút nyomvonalán kanyarog tovább egészen a Boráros térig. A Nyugatinál és a Blaha Lujza téren már nincsen szükség révészre, híd ível át rajta.

A Duna-meder egyik utolsó ábrázolása 1761-ben

1761-ben Johann Philip Binder metszetén ugyanez az állapot látszódik. Ezen a kissé részletesebb térképen már az is látszik mi volt ekkoriban az árok funkciója: a város-környéki majorságok egyenesen a Dunából szerezhettek maguknak öntözővizet. A XVIII. század közepén azonban megváltozott a meder vízutánpótlása. Oross András tanulmányában [2] ezt az 1750-es évekre teszi, Lászlóffy Woldemár írásában [3] az 1775. évi árvízet jelöli meg fordulópontként, a rendelkezésre álló térképek azonban 1761-1764 közé teszik a Duna-meder lezárását.

A váci töltés 1838-ban

Hol húzódott ez a meder tulajdonképpen? A modern-kori feltöltések után komoly geofizikai vizsgálatokkal lehetne ezt kideríteni, de szerencsére a régi térképek itt is a segítségünkre sietnek. Régebben úgy képzeltem el az 1838-as árvíz leírásaiban rendszeresen hivatkozott váci töltést, mint egy olyan védvonalat, amely a várost északi irányból, a Dunára merőlegesen védte. Nos tévedtem, a töltés párhuzamosan futott a Dunával és látszólag semmit nem védett (lásd fenti képet). Viszont hogyha összevetjük a látottakat mindazzal, amit a Nagykörút nyomvonalán futó Duna-mederről tudunk mindjárt tisztább lesz a kép. A váci töltés ugyanis ezt a medret zárta el a folyótól, a tervezők szándéka szerint örökre. A váci töltés a Nyugati és a Lehel tér magasabb térszíneit kötötte össze. Lászlóffy Woldemár az 1775. évi jeges árvízhez köti felépülését, amikor a Duna újra teljes egészében birtokba vette ezt a medret és mindent kimosott belőle, amit benne talált. Csak Pesten 611 házat. Ez volt a történelmi idők legnagyobb addigi árvize, szintjét a Duna mappáció térképészei mindenütt megörökítették az utókor számára. Mindössze 164 centiméterrel maradt alatta az 1838-as nagy jeges árvíznek.

A soroksári töltés 1838-ban

A váci töltéssel egyidőben megépült a soroksári is, mely a mai Haller utca nyomvonalán haladt és délről védte a várost az esetlegesen visszaduzzadó Dunától. Ez a földből készült töltés merőleges volt a folyóra, de épült egy másik töltés is, méghozzá fából a Rákos-árok déli lezárására. A soroksári töltéstől tartott a Boráros térig, sőt még azon is túl, talán a közraktárakig. A töltésen átereszt biztosítottak a lefolyó eső- és szennyvíznek.

A Vizafogó szigetének íve és a Rákos-árok 1793-ban

A medret tehát lezárták, de csak majdnem teljesen, ugyanis a majorságoknak továbbra is kellett a víz. A Dunát azonban mégsem ereszthették vissza a töltés mögé. Alternatív megoldást kellett kidolgozni. Kézenfekvőnek látszott a legközelebbi friss vizet szállító patak felhasználása, amely esetünkben a Rákos-patak volt. Ha a geomorfológiai viszonyok nem siettek volna a korabeli polgárok segítségére bizony csak komoly földmunka árán sikerült volna ez a művelet. 

A Vizafogónak nevezett ártér nem csupán a vizák szaporodásának nyújtott segítséget, hanem a téglagyáraknak is kitűnő agyagot szolgáltatott. És mivel e terület még a középkor során feliszapolódott sziget volt, adódott az ötlet, hogy a Rákos-patak vizét a Vizafogó-sziget régi fattyúágában vezessék tovább addig a pontig, ahol a váci töltéssel lezárt Duna-meder kezdődött. Az Ördög-malom mellett elhaladó váci országút túloldala volt tehát a Rákos-árok új kezdőpontja, szemben az azóta elkotort Fürdő-szigettel. Innen ered tehát az árok új neve. Nyomvonala azonban nem csak itt változott, részben elhagyta a Nagykörút ívét. 

A Vizafogó 1838-ban

A Duna széles medre, mint láttuk a Lehel-tértől egészen a Nyugati térig nyújtózott. A lezárás következtében egy pataknyira szűkült az áteresz az új töltésen, mely a Lehel téri magaspart mellett engedte át a "mentett ártérre" a Rákos-patak vizét. Ez a szakasz valószínűleg egy frissen kiásott árok volt, nyomvonala ugyanis nyílegyenesen haladt a Ferdinánd híd - Váci út sarkától keresztül a sínek alatt a terézvárosi Hunyadi térig. Ha követte is a Duna medrét, annak külső oldalán kellett futnia.

Terézvárosi majorságok 1830-ban

Aki a mai, sűrűn beépített Terézvárosban próbálja elképzelni a háztömbök alatt futó árkot nehéz helyzetben van. Talán a fenti (nyugatra tájolt) térképrészlet érzékelteti legjobban az elmúlt kétszáz évben bekövetkezett változásokat. A részlet az Andrássy úttól keletre eső majorságok környékét ábrázolja, az elmaradhatatlan gémeskutakkal. A Rákos-árok ekkor már egyáltalán nem emlékeztetett folyómederre, sokkal inkább egy esővíz-csatornára. Néhány térképrészleten szinte követhetetlen, több helyen megszakítják a rajta átmenő utak.

Terézvárosi tavak 1810-ben

A Rákos-árkot nem csupán öntözésre használták, a térszín lejtését kihasználva a belső városrészek eső és szennyvize is ide folyt le. Komolyabb esőzések során a keskeny árok képtelen volt levezetni a lezúduló vízmennyiséget és elárasztotta a környékbeli házakat. Számomra újdonság volt, hogy a VI. és VII. kerületekben, a Király utca két oldalán díszkertek tavait is táplálták belőle.

Tegel Laken, azaz a Duna-meder utolsó maradványa 1793-ban

Egyetlen helyen, a Blaha Lujza tér déli részén éppen a kerepesi révnél maradt fenn legtovább a Duna egykori medre. 1793 után már egyetlen térképen sem szerepel ez Rókus kápolna mögötti elnyújtott tó. Szinte lehetetlen elképzelni a forgalmas csomópontban a 900 évvel ezelőtti révátkelést, és a 200 évvel ezelőtti nádasokat és a bennük zajló vadkacsavadászatokat. 

A részlet jobb oldalán, a mai Rákóczi tér helyén is egy nedves foltot jelöl a térkép, ez az azóta eltemetett tavacska később sok gondot okozott a 4-es metró építőinek. Valamivel lejjebb a Baross utca hídja ível át a Rákos-árkon.

Ferencváros és a Rákos-árok torkolata 1810-ben

Alsó szakaszán Ferencváros gyorsan terjeszkedő házsorai között kanyarog az árok a Boráros tér felé. Az Iparművészeti Múzeum melletti Hőgyes Endre utca régi neve még emlékeztet a vízfolyásra. Ez volt annak idején a Rákos utca, melynek hátsó házsorai a névadó árokra nyíltak. A 3-as szám alatt élt Nemecsek Ernő, a Pál utcaiak hőse:

...Ott volt mind egy szálig az egész társaság, csak egyetlenegy tagja hiányzott: Nemecsek, aki betegen feküdt otthon. Így történt, hogy a Pál utcaiak hadserege a csata napján, éppen a csata napján közlegény nélkül maradt. Aki ott volt, mind hadnagy, főhadnagy, kapitány volt. Maga a közlegény, maga a tulajdonképpeni hadsereg otthon feküdt a Rákos utca egyik kertes kis házában, annak is egy csöpp kis ágyában, betegen...

Ferencváros kertjei 1820-ban

Ott, ahol ma a kettes villamosra várakozunk a Petőfi híd alatt ért vissza a Dunába a Rákos-árok. 1838-ban még egyszer utoljára visszatért belé a Duna, majd a városvezetés végleg a feltöltés mellett döntött. A terjeszkedő városnak kellett a hely, a majorságok lassan eltűntek, már nem hiányzott az öntözővíz sem. A közegészségügyi szempontból veszélyes nyílt szennyvízcsatorna sem maradhatott a fejlődő városban. Így ért véget a Duna egyik leghíresebb fattyúágának története. A Duna-meder (és nem a későbbi Rákos-árok) nyomvonalán mérnökök megépítették a Nagykörutat, de alatta, mintegy megtartva a funkciót ott halad a város egyik legfontosabb szennyvízcsatornája.

A Rákos-árok nyomvonala a mai utcahálózatra vetítve:

Boráros tér, 2-es villamos megállója, Ferenc körút belső oldalán futó házsor hátsó telekhatára, keresztül a Tompa utcán, majd beljebb kanyarodva az Iparművészeti Múzeum felé, Hőgyes Endre utca, éles kanyarral az Üllői út, majd még egy kanyarral be a Mária utcába, azon végig a Gutemberg térig, majd végig Csics Gyula utcájában, a Rökk Szilárd utcán ki a Blaha Lujza térre, Akácfa utca, majd éles kanyarral ki a Dohány utcára, át a körúton, egészen az Almássy utcáig, Almássy tér, Csengery utca, majd keresztül a Jósika és Király utca közti háztömbön át a Vörösmarty utcára, Hunyadi tér, majd innen szinte légvonalban a Ferdinánd híd-Váci út sarkáig, majd nyugatról hol közelebbről, hol távolabbról követi a Váci utat egészen a Rákos-patak hídjáig.

[1] http://epa.oszk.hu/02000/02007/00024/pdf/EPA2007_bp_regisegei_24_1_1976_349-368.pdf
[2] Oross András: A Rákos-patak és vízgyűjtő területének történeti földrajzi vázlata Fons, 10. (2003) 2:191–232. p
[3] Lászlóffy Woldemár: Az [1838-as] árvíz műszaki leírása. In. Némethy: a Pest-Budai árvíz 1838-ban.

Térképek forrása: http://www.arcanum.hu/kiadvanyaink/osszes/?id=BRT3

Zsilip az erdőben

Régebben négy szigete is volt Ercsinek, mára egy sem maradt. A Csepel-szigethez ragadt, középkorban még Szent Miklós-szigetnek hívott Újfalusi-szigetről volt már szó, most következzenek a balparti Ercsi-szigetek, illetve ami maradt belőlük.

Egy zsilip az erdőben. Gyakorlatilag ennyi maradt a széles Duna mellékágból Ercsiben. Térkép, vagy légifotó nélkül meg nem mondaná senki, hogy itt valaha három sziget partját mosta a folyó. Talán az egykori part szép ívéből lehet még következtetni, no meg a halas- és horgásztóvá alakított holtágból.

 

Az Ercsi-szigetek történetét összefoglaló animáció jó összefoglalója mindannak amit a folyószabályozások hoztak a dunai szigetek életében. 1858-ban, a második katonai felmérés idején még három sziget emelkedett ki a Dunából Ercsitől délre. A dunántúli partba élesen bevágó Duna alakította ki a legnagyobb Ercsi-szigetet, míg a mellette fekvő két kisebb sziget inkább csak zátonynak volt nevezhető. A főágban és mellékágban álló zátonyok a maga korukban igencsak rossz hírnek örvendtek, a rajtuk 1838. március 17-én éjjelig feltorlódott óriási jégtömeg duzzasztotta fel a Dunát olyannyira, hogy a Csepel-sziget összes települése romba dőlt. A szándék tehát már ekkor megfogalmazódott a vízépítő mérnökökben, a szigeteket el kell tüntetni a jég útjából! A harmadik katonai felmérés térképein (Magyarországon 1872-1884 között zajlott) már egy keresztgát szeli ketté a mellékág vizét. Hiányzik a főmeder zátonya is, ezt valószínűleg nem a lezárt Soroksári-Dunából kapott plusz vízhozam mosta el hanem kotróhajó áldozatául esett. A keresztgát megépülése megpecsételte az Ercsi szigetek sorsát. A felső szakasz feltöltődött, itt ma nyárfaültetvény található, míg a déli részt halastóvá alakították. A torkolati részeken felnőtt erdőket ma már szinte csak a fafaj alapján lehet elkülöníteni a sziget magjától.

A főági oldalon három sarkantyú épült. 1985-ben még teljes hosszukban pompáznak a térképen, 2005-re már teljesen feliszapolódott köztük a Duna és kiterjedt fűzerdők nőttek fel a megkötött hordalékon. Mostanában már alig lehet észrevenni a sarkantyúkat.

A városból egy töltés vezet át az egykori mellékág medrén a tulajdonképpeni szigetre. A sűrű növényzettel benőtt egykori Duna medret csupán a domborzat enyhe lejtéséből lehet kikövetkeztetni. A sziget egykori partján futó ösvény mindkét oldalán erdőt látni. A folyó felé fűzfák, a sziget felé juhar és nyár fák alkotják az erdőt, a különbséget szépen kirajzolja az avar eltérő színe. Egykor itt fürdőzött a város apraja-nagyja, a strandra már csak az erdő közepén váratlanul felbukkanó focipálya emlékeztet.

Egészen elképesztő látvány (sehol máshol nem láttam még csak hasonlót sem) az erdei sarkantyú. Jó 40 évvel korábban a kőszórás mindkét oldalán ólomszürke Duna víz höpolygött volna így télen. Most itt avart söpör a szél.

Ha kiballagunk a sarkantyú végére még meglepőbb a látvány. Világrekord, ennél rövidebb sarkantyú azt hiszem nem létezik.

Az erdei sarkantyúk két oldala két külön világ. A folyásirány szerinti alsó részen még megmaradt néhány mélyedés ahol felgyűlik az árvízből, csapadékból származó víz. Ezek az ártéri tisztások utolsó menedékei az itt élő kétéltűeknek, hüllőknek. Körülöttük sudár fiatal füzek nőnek, egyben jelzik, hogy a Duna csak nemrég húzódott vissza innen.

A felszámolt Ercsi-szigetnek jelképe lehetne ez a tönkretett erdei zsilip. Régen itt tért vissza a mellékág a főmederbe. Fém részei már régen tönkrementek, a hozzá vezető csatornába beomlottak a beton elemek. Hol van már a félszáz méter széles Dunameder?

A sziget déli része honvédségi terület, egykor az utászok gyakorlatoztak errefelé. Néhány elhagyatottnak tűnő raktár és szerelőcsarnok miatt nem lehet a régi mellékág partjára lejutni, így hát meg kell kerülni az egészet.

A sziget sorsát megpecsételő keresztgát egyik oldalán telepített nyárfaültetvény, a másikon szerencsére nyílt vízfelület csillog. A keresztgát olyan széles, mint egy négysávos autóút. A közeli fákon az ercsi Kinizsi Horgászegylet figyelmeztető jelzései fogadnak; amennyiben a véletlenül a Dunába került lénai vizát fognék itt vissza kell engednem őket. Beljebb sétálva megtalálhatjuk még a mellékág kicsiny zátonyát, amely félszigetté nőtt, északi részével kapcsolódva a záráshoz.

Az 1858-as (természetes) állapotokhoz képest az Ercsi-sziget mellett a Duna mederben felnőtt 41 hektár (!) erdő, ez a sziget területének (22,8 ha) majdnem kétszerese. A kisebb Ercsi-sziget öt és fél hektáros területét hozzászámolva ez már egy igen jelentős érték. A szigetet a fákon látott iszaprétegek szerint a legnagyobb árvizek elborítják, így kaphat friss vízet időnként a Kinizsi HE horgásztava is. De az biztos, hogy a felesleg az erdőn át távozik, és nem a megrongált erdei zsilipen keressztül.

Így nézett ki Lepence bolhavára

Bolhavár, Leányvár, beszédes elnevezései ezek a római korban épült kicsiny őrtornyoknak, melyek végigpettyezik - hol ritkábban, hol sűrűbben - a Római Birodalom határvidékét. Magyarországon végig a Duna mentén megtalálhatók, ezért a leendő Világörökség helyszíneiként is kiemelt figyelem övezi őket. Legtöbbször nem is látszanak a felszínen, vagy ha mégis, laikus szemmel alig lehet megkülönböztetni egy összedőlt csűr alapjaitól. Ahogy az ember Leányfalun, Visegrádon, vagy másutt a térdig sem érő falak között bandukol, fel sem tudja mérni mekkora épület állhatott azon a helyen 1700 évvel azelőtt. Hála a SziMe 3D Kft. munkájának végre fogalmat alkothatunk ezeknek az őrtörnyoknak a valódi méreteiről.

Számomra abszolút az újdonság erejével hatott a rekonstrukció. Mindezidáig a Traianus-oszlopról ismert karcsú, magas fa mellvéddel ellátott őrtornyok jutottak az eszembe e leányvárakról. Az itt ábrázolt masszív, hovatovább tömzsi tornyok azonban valódi védelmet jelenthettek a benne élők számára. Sajnos funkciójukat csak ideig-óráig tudták ellátni, mielőtt a barbár hadak elsöpörték volna mindet.

Az 1994-1999 között Gróf Péter által feltárt lepencei II. burgus romjait 2012-ben digitalizálták a romok közt talált három szoborral, a küszöbkővel és az évezredek viharait átvészelt építési felirattal együtt. Az eredmény egy 100 millió képpontból álló pontfelhő lett, mely alapját képezte az erőd háromdimenziós rekonstrukciójának.

A lepencei termálfürdő bekötőútjánál a dunai oldalon feltárt erőd falai masszívak, 166 cm vastagok az alapozásnál, belső terében 4 kőpillér tartotta az emeleteket és vett körül egy belső "teherliftet". Az erőd 70 cm vastag kerítőfalának meghatározásának menetét külön ajánlom mindenkinek figyelmébe. Ha figyelembe vesszük, hogy mekkora anyagmennyiség kellett csak ennek az egy őrtoronynak a felépítéséhez nem csodálkozhatunk azon, hogy a rómaiak kénytelenek voltak korábbi, elpusztult épületeiket is kibányászni, hogy utolsó erőfeszítéssel a barbárok elleni ókori "vasfüggönyt" felépíthessék.

Az őrtorony keletkezési körülményeiről sokat elárul a fennmaradt építési felirat:

IVDICIO PRINCIPALI DDD NNN VALENTINIANI VALENTIS

ET GRATIANI RRINCIPVM MAXIMORVM DISPOSITIONEM

ETIAM INLVSTRIS VIRI VTRIVSQUE MILITIAE MAGISTRI EOVI

TI COMITIS FOSCIANVS PP LEGIONIS PRIMAE MARTIORVM

VNA CVM MILITIBVS SIBI CREDITIS HVNC BVRGVM A FVN

DAMINTIS ET CONSTRVXIT ET AD SVMAM MANVM OPERIS

CONSVLATVS GRATIANO AVGVSTO BIS ET PROBO VIRO CLA

RISSIMO FECIT PERVENIRE

azaz:

A mi urainknak, Valentinianusnak, Valensnek és Gratianusnak, a legnagyobb császároknak fejedelmi parancsára, valamint a kiváló férfiak közül való Equitus comesnek, a hadsereg főparancsnokának rendelkezésére Foscianus a Marsról elnevezett I. számú légió parancsnoka a rábízott katonáival együtt a parancsot végrehajtva ezt az őrtornyot az alapjaitól az utolsó simításig felépítette a mi isteni Gratianus császárunk második, és a jeles férfiak közül való Probus konzulsága idején.

A consuli lista alapján az erőd építési éve tehát 371. A mellékelt dokumentum, melyet kötelező olvasmányként akár fel is adhatnék részletesen leírja az ausztriai burgus-anaglógiák alapján elvégzett modellezést, melynek révén elénk tárul a dunai múlt egy rövid részlete.

Az őrtorony bejárható modellje: http://szime3dar.com/3dtura/lepence/

Fülöpp Róbert - Buzás Gergely: A Visegrád-lepencei római őrtorony felmérése és elméleti rekonstrukciója:
http://archeologia.hu/content/archeologia/195/Lepence_Burgus_4.pdf

Gróf Péter - Gróh Dániel: Visegrád római kori emlékei, Visegrád, 2011 (Vezető a római limes Világörökségre jelölt magyarországi helyszínein.)

Geomorfológiai megfigyelések az Újfalusi-szigeten, Tamás nádor sírjánál

Zách nembéli Tamás - másodikkként e néven - a Magyar Királyság huszonegyedik nádora az úr 1186. évében elhalálozott. Holttetemét Ercsénynél csatlósai csónakba tették és a révész átkelt vele a hömpölygő folyamon a szemközt lévő Szent Miklós szigetére. A szigeten a kőművesek abbahagyták a kövek faragását, az ácsok is lábukhoz tették nehéz fejszéiket, ahogy a tonzúrás bencés szerzetesek kegyuruk csónakon érkező porhüvelye elé siettek. Az épülő kolostor szentélyében már készen állt a sírbolt, ahová nem sokkal később, latin nyelvű szertartás keretében elhelyezték. Mikor bezárult Tamás nádor fölött a nehéz, faragott márványlap, akkor kezdődött az ercsi monostor évszázadokon átívelő, viszontagságos története.

Monasterium de Erche ordinis Sancti Benedicti situm in insula Loci Secreti (fantáziarajz)

A révész ma is megvan és ugyanolyan kelletlenül indul át a folyón túl rekedt emberek kedvéért. Ercsi mezőváros is ugyanott magasodik a Mezőföld magas löszplatóján, a monostort azonban hiába keresnénk a túlsó parton. Mint ahogy hiába keresnénk a középkorban Ercsihez tartozó Szent Miklós szigetét, helyén több száz éve már az Újfalusi-erdő sötétlik. Hideg szélben kelünk át a folyón és a révészek furcsán néznek az ember után, amikor nem a falu felé indul el, hanem folyásiránnyal szemben, a sarkantyúk felé. 

Aki nem tudja mit és mikor kell keresni egész nap elbolyonghat a parton úgy, hogy végül azzal a gondolattal tér haza, hogy Bél Mátyás és Rómer Flóris bizonyára nagyon elnézett valamit: monostorokat nem szokás folyómederbe építeni. Ide mégis kifejezetten alacsony vízállás idején érdemes ellátogatni. Legjobb, ha az Ínség-szikla is kilátszik.
 

A part errefelé kifejezetten szakadozott, nyilván a két sarkantyú sem véletlenül került ide, velük kívánják a partomlásokat valamelyest fékezni. Közöttük van egy harmadik satnya sarkantyúnak kinéző terület, ahol a parton heverő kövek színe, formája és mérete elérést mutat a partbizosítás később idehordott anyagától. Itt állt volna Tamás nádor bencés monostora?

3 méter hosszú római faltömb a mederben (forrás)

Itt egészen biztosan nem. A parton talált cserépedény és kerámia maradványok között - melyeket már Rómer Flóris is vizsgált - nem találni középkori eredetűeket. Ellenben bőven van bronzkori, sőt akad római kerámia is. Peremük éles, tehát nem lehet szó arról, hogy a folyó távolabbról hordta volna ide őket. De mit keres római kerámia a Csepel-szigeten? A helyzet - úgy néz ki - tovább bonyolódik. 

Rómer Flóris a fent említett lelőhelyen (XIV. és XXII. jegyzőkönyvében) a Duna partján római falmaradványokat ír és rajzol le. A Duna középvízszintje alatt található faltömbök 2,1-2,2 méter szélesek, 14-15 méter hosszan húzódnak, erősen kibillentek és darabokra hullottak. Egyes falszakaszok sosem bukkannak a vízszint fölé, ezeket az Argonauta Búvárrégész csoport szonárral mérte fel 2009 nyarán. Megfigyeléseik szerint a fal szerkezete tipikusan római jegyeket mutat, opus spicatum technikával épülhetett. A vízbe süllyedt faltól pár méterre délre egy másik faldarab látszik félig az iszapba temetve. Ez a körülbelül egy négyzetméteres faldarab egészen más szerkezetet mutat. Faragott, nagy méretű, mállás által legömbölyített kötömbök helyezkednek el egymás mellett vastag habarcsréteggel közöttük. Az egész úgy fest, mintha ez a fal az oldalára dőlt volna. Segédvonalakkal megpróbáltam jobban kiemelni a kövek elhelyezkedését. 

A falak vastagsága, duna-parti helyzete és a falazás technikája alapján valószínűleg egy római kikötőerőd állhatott ezen a ponton, amíg a Duna oldalazó eróziója alá nem mosta és a mederbe nem rogyasztotta. Azt nem tudni, hogy ez mikor következett be az elmúlt 1600 évben.

A római erőd pusztulása után eltelt nyolc évszázad elegendő volt arra, hogy a falak tornyok teljesen összedőljenek, bár feltételezhető, hogy a Tamás nádor által alapított monostor építésekor még a felszínen voltak a római falcsonkok. Talán a nádor maga is ismerte ezeket a romokat, s ezért választotta ki ezt az ármentes, de kellőképpen elszigetelt helyet a bencések, majd saját síremléke számára. Ismerve a római kikötőerődök méretét valószínűleg a helyben rendelkezésre álló építőanyag jelentősen mérsékelte az építkezés költségeit.

A monostor felépülése után Tamás nádor bencései nem maradtak sokáig Ercsi Szent Miklós tiszteletére emelt monostorában, negyed század  múltán (a XIII. század elején) II. András király a cisztercieknek adta. Mintha átok ült volna a helyen: ők sem maradtak sokáig, ismeretlen okokból a heiligenkreutzi apát 1225-ben elűzte őket. 1238-ban IX. Gergely pápa utasította az esztergomi érseket és magyarországi követét, hogy Szent Benedek rendjének ercsi monostorát, amely közvetlenül a Szentszék alá tartozik és amely részére nincs remény, hogy saját rendjéből meg lehessen reformálni, adják a karthauzi rendnek. Négy év múlva pedig jöttek a tatárok és a kolostor elnéptelenedett, de legalábbis olyannyira megfogyatkoztak a szerzetesek, hogy 1253-ban újra a cisztercieké lett, akik helyreállították a megrongálódott, de súlyos kárt nem szenvedett monostort. Utolsó ismert birtokos cseréjére 1485-ben került sor, amikor Mátyás király az ágostonos remetéknek adományozta. Legutoljára egy 1523-as oklevélben említik, majd a monostor 200 évre eltűnik a történelem színpadáról.

 

Az Újfalusi-sziget egy XVIII. sz-i kataszteri térképen (eredeti: újfalusi templomkert)

"...Az Újfalusi-szigeten található két jelentős épület felveti azt a kérdést is, hogy ez a kis sziget miért volt olyan fontos a rómaiaknak, illetve a középkoriaknak? Valószínűleg földrajzi elhelyezkedéséből fakadó indokai lehetnek, de a pontos ok megállapítása kutatásokat igényel." (A Danube Limes Program Régészeti Kutatásai 2008-2011 Között 143. p.)

Egy egyszerű színezett szintvonalas térképpel szertnék hozzájárulni a kutatáshoz. Talán a hozzá fűzött néhány gondolat révén sikerül tisztázni a földrajzi/hidrológiai hátterét e két építkezésnek. A digitalizált szintvonalak alapja két EOTR 10000-es szelvény, a szintvonalakat az Ercsi kolostor magasságáig (kb. 100,6 m) fél méterenként, attól feljebb, a Csepel-szigeten ide vonatkozó részén mért legmagasabb értékig (105 m) méterenként ábrázoltam. E magasság fölött a dunántúli oldalt már nem részleteztem. A választott színskálával próbáltam érzékeltetni az alacsony és magas árterek, valamint az ármentes szintek elkülönítését. Sajnos az ábrázolt szintvonalakat már egy erőteljes antropogén felszínformálás után vették fel, azaz a csepel-szigeti töltés megépülte után, melynek anyagát az ártéri ún. kubikosgödrökből nyerték. Emiatt egy jól kivehető vonalban több szintvonal egymásra csúszott Szigetújfalu nyugati határán.

Az érdi Kakukk-hegytől a Dunát kísérő 40-50 méter magas löszfal Ercsinél, a Rába-patak torkolatánál kezd el távolodni a folyótól, és egy elhagyott Duna-medret kísérve Adonynál érkezik vissza a folyóhoz. Ebben az öblözetben meglehetősen régen lehetett vizet szállító Duna-ág, ugyanis az őrtornyokkal kísért római limes-út egyenesen keresztülvág ezen a jobbparti lapályon. A limes-út Ercsiben elágazik, az egyik út egyenesen halad Százhalombatta (Matrica) erődjéhez, míg egy azzal közel párhuzamos út a löszfal peremén fut egy katonai létesítményhez, mely az Eötvös kápolnától 150-200 méternyire északra állt. Nagyszerű kilátással a Csepel-szigetre és az Újfalusi-szigeten álló római erődre. Ercsiben nincsen tudomásunk hasonló duna-parti római létesítményről.

A Csepel-sziget nyugati oldalán húzódó Duna főmeder jelenlegi állapotából nem szabad következtetni a római és árpád-kori Duna korabeli viszonyaira. Az a sebes folyású széles meder amit most látunk egy 1872-es beavatkozás eredménye, ekkor zárták le a Ráckevei-ágat a Gubacsi töltéssel. Az elzárás következtében korabeli leírások szerint a Budafoki-ág vízszintje 60 cm-t emelkedett. Ezt szem előtt tartva bizonyosak lehetünk benne, hogy a korábbi időszakokban a Duna itt sekélyebb, szélesebb és lassabb folyású volt. Így már mindjárt más megvilágításba kerülnek a mederben található romok.

A szigetújfalusi parton, azaz a Csepel-sziget itt vizsgált részén három morfológiai szint különíthető el. Jelenleg a mértékadó árvízszint ebben a szelvényben (Ercsi vízmérce) 100,36 méter tengerszint felett. Ez alapján méretezik jelenleg az árvízvédelmi töltéseket. Az EOTR szelvények szerint a monostor helye 100,6 méter magasságban helyezkedik el, azaz ármentes területnek számít.

A Csepel-sziget magjait alkotó ármentes térszíneket már nem a víz, sokkal inkább a szél formálja. A Duna medréből kifújt homokból épített buckákat és halmokat a növényzet megkötötte. Árvizek nem fenyegetik, bár az extrém magas vízállások, mint például az 1838-as részben elönthetik. Éppen ezért alkalmas térszínei az emberi megtelepedésnek. Szigetújfalut egy ilyen ármentes "szigeten" alapították, jól megfigyelhető, hogy a többi meleg színekkel jelölt területtől egy széles, elhagyott Duna meder választja el, melyet a terepen járva észre sem lehet már venni, de a domborzatmodellen még szépen kirajzolódik. Egy ilyen ármentes térszínen telepedett meg a bronzkor embere, aztán a római katonák, utánuk a bencések és végül a révészek. Felmerülhet a kérdés, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen kicsiny terület ármentes térszín maradhatott a széles ártér és a Duna szorításában. Három lehetséges és bizonytalan magyarázatot találtam, melyek közül egyik mellett sem kötelezném el magam.

1, A Duna egykori folyóhátának maradványa, melyet az áradások során kiülepedő hordalék emelt fokozatosan ilyen magasságba. Később a folyóvízi erózió ezt a kis részt leszámítva elpusztította az egykori folyóhátat amikor kialakította az Újfalusi-sziget alacsony árterét.

2, Egykori dunai sziget maradványa, mely egyidős lehet a Szigetújfalu alatt magasodó szigetmaggal. (2. b. utóbbiról szakadt le egy mederáthelyeződés során.)

3, Egy hasonló mederáthelyeződés választotta le a dunántúli partról.

 

A Szigetújfalutól keletre világosabb kékkel ábrázolt egykori Duna meder területe jellemzően magas ártér. Ugyan fokozatosan lefűződött a főágról és már a középkorban sem szállított vizet, a legnagyobb árvizek azonban még találnak maguknak itt lefolyást. Egykor fonatos, szigetekkel (sárgával jelölve) tarkított meder lehetett. 1838-ban és 1876-ban is vízzel telt meg, mígnem az árvízvédelmi töltés végképp el nem szigetelte az ártértől. Részben ebbe a térszínbe, részben pedig Szigetújfalu ármentes térszínébe vágódott be egy későbbi korban a Duna. Oldalazó erózióval megbontotta keleti partját, belevágott a korábbi magasártéri mederanyagba és kialakította a meder közepén az Újfalusi-sziget ősét.

Az Újfalusi-sziget nagyrészt az alacsony ártéren helyezkedik el, kisebbik része azonban ármentes terület. A szigetet ma már hiába keresnénk, a XIX. század első felében végleg feliszapolódott, ma már jobbára Újfalusi-erdő néven ismerik. Szemmel láthatóan fiatalabb felszín a magas ártér, a külső erőknek nem állt elegendő idő rendelkezésére, hogy elegyengesse a folyóvízi formakincset. A sziget aszimmetrikus képet mutat, nyugat felől éles peremmel szakad le a Dunára, míg kelet felé észrevehetetlenül laposodik el. Ez utóbbi területről első ránézésre nekem az övzátony-sarlólapos sorozat ugrott be a szintvonalak alapján, elnézve a terület déli részét. Nem látunk határozott mellékági medret. Sőt a térképeken nyomozható legutolsó vizet szállító meder nem is a terület legmélyebb pontján haladt keresztül, hanem a mai töltéssel párhuzamosan haladt Szigetújfalu legnyugatabbi házsora alatt. Az Újfalusi-erdőn keresztülsétálva több ilyen lapos medren kell átkelni.

Az Újfalusi-sziget eltűnésének antropogén okai lehettek, és ezt az okot talán éppen az ercsi római erőd/monostor tövében találjuk meg. Ez pedig nem más, mint a rév. Szigetújfalu benépesülése után ezt a révet már nem csupán a szerzetesek és az oda utazók használták, hanem a falusiak is, azaz megnövekedett a forgalma. A révhez vezető út széles árterületen és mellékágrendszeren haladt keresztül, majd kiérve a Dunát kísérő magasabb folyóhátra északnak fordult és haladt egészen a monostorig. Áradások idején azonban akár heteken át szünetelhetett a közlekedés a két part között. Célszerű volt a révhez vezető utat árvízszint fölé magasítani, ami egyet jelentett az Újfalusi-sziget mellékágának szűkítésével, majd lezárásával. A lezárás pedig feliszapolódást okozott a felette lévő szakaszon, melynek révén hosszú agónia után végleg eltűnt a sziget Újfalu mellől.

1872 után a főágba átkerült a Ráckevei-Duna vízhozama, amely vízszint-emelkedés mellett a partfal erózióját is megnövelte. A mellékelt ábrán jól látszik, hogy az egykori monostor nyugati oldalán 5 méteres leszakadást érzékeltet a 10 szintvonal egybeolvadása. A Duna jelenleg is folyamatosan pusztítja, mossa alá ezt a partszakaszt, emiatt volt szükség két sarkantyú megépítésére. Ez mellesleg a szemközti 20-40 méter magas löszfal irányába szorítja a sodorvonalat, mely a kulcsi tapasztalatok alapján kifejezetten veszélyes. 

A monostor köveiből emelt emlékmű Ercsiben

 

Újra felvéve a monostor történetének fonalát 1737-ben Bél Mátyás tudósít az Ercsi monostoráról Notitia Hungariae novae historico-geographica c. művében. Irigylésre méltó módon nem csupán a fennálló falakat tanulmányozhatta, hanem az ekkor még meglévő boltíveket is. Falain vörös színű figurális festést figyelt meg. A Duna eróziós munkája valószínűleg már korábban, Bél Mátyás látogatása előtt a Dunába omlasztotta a római erődöt, de valamivel feljebb épült monostort nem érte (még) el. A monostor sorsát a török kiűzése után magára találó ország nyersanyagéhsége pecsételte meg. A kolostor végleges pusztulását a szigetújfalusi svábok betelepülésének időpontjára teszik. Borovszky Samu szerint ez 1715 körül lehetett, ekkor már 10 német család élt a faluban. Elképzelhető, hogy már az első telepesek nekiláttak a kolostorrom kőbánya célú hasznosításának, mely később a templom építésekor ölthetett ipari méreteket. Használható köveit kibányászták a többi szanaszét szóródott. Egy részük a római kövekkel összekeveredve hever ma is a parton. A kövek származási helye ugyancsak érdekes kérdéseket vet föl, ezzel egy későbbi bejegyzésben foglalkozunk majd.

A monostor kövei Szigetújfalu házainak alapozásában

 

Az 1770-73 között épült Szent Lénárd templom felújítása közben a falakban megtalálták az ercsi monostroból származó faragott köveket. A kövek származását minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy felületükön megtalálták a Bél Mátyás által is említett vörös figurális festést. Néhány kőtömb megtekinthető a templomban rögtönzött lapidáriumban. Sajnos a monostor területén eddig még nem folyt régészeti feltárás, melyre mindenképpen nagy szükség lenne, amennyiben megvalósul a Magyar Limes Szövetség célja és a magyarországi ripa (= folyami határ, limes=szárazföldi határ) a Világörökség részévé válik.

Kőtár az újfalusi Szent Lénárd templomban. (muemlekem.hu)

Összességében elmondható tehát, hogy mind az őskori, mind az ókori és a középkori ember jó érzékkel választotta megtelepedésének helyszínéül az Újfalusi-sziget legmagasabb pontját. Az már a történelem fintora, hogy ez a telep a révátkelés kivételével nem maradt fenn, a római erőd és a kolostor köveit mint legót építették be az egymást követő korok saját épületeikbe.

A régészek jövőbeli feladata lesz kideríteni, hogy vajon Tamás nádor még mindig a nehéz márványlap alatt fekszik, a lebontott monostor maradványai között, vagy már az ő csontjai is szanaszét dobálva hevernek a Duna omladozó partján?

Ajánlott és felhasznált irodalom:

• Templom falából került elő az ercsi monostor - Műemlékem.hu
• Ercsi monostora - Katolikus Lexikon
• Szigetújfalu: árpád-kori kolostor, vagy római kikötőerőd? - Búvárrégész blog
• A Danube Limes Program Régészeti Kutatásai 2008-2011 Között

Csepel gyárkéményeitől Dunaföldvárig

- ismeretlen diaképek a Dunáról 1932-ből

Archív felvételek szerelmeseinek szívből ajánlom a Virtuális Diamúzeumot, ahol bárki számára kiderülhet, hogy diafilmek nem kizárólag gyerekeknek készültek, hanem túlnyomó részben felnőtteknek, igen komoly tartalommal. A címre és címkére is kereshető archívumban azt hiszem teljesen egyértelmű volt, hogy a Dunára kell először rákeresni. Hétből ugyan 5 dia még feltöltés alatt van, ám mindenért kárpótol ez az 1932-ben készült 80 állóképes sorozat, melyet a Budapest Székesfővárosi Pedagógiai Filmgyár készített. A Budapest-Baja Duna-szakasz első részében (ki tudja hová keveredett el a második..?) Soltig mutatja be a korabeli tájat, soha nem látott felvételekkel. 

Ízelítőül közlünk párat közülük.

A diaképek egy része biztos, hogy korábban készült, mint 1932, ugyanis például a dunaföldvári képeken még nyoma sincs az 1930-ban átadott, Dunán átívelő hídnak.

Kilátás a csepeli Weiss Manfréd művekre Budafokról

Ercsi, Eötvös kápolna (igen, még a huszártoronnyal!!!) és obeliszk

Kilátás Ercsire a Szigetújfalusi-szigetről

Mellékágrendszer Ercsi alatt, feltehetően az Adonyi Nagy-szigetnél

Dunapentele löszfala

Dunaföldvár még híd nélkül, és a Bottyán-torony

Dunaföldvár Kálvária-hegy. Az előtérben az egy T-sarkantyú és nem pedig sziget

Rejtély! Az 1932-es diafilmen még nincs rajta a '30 novemberében átadott híd!

Dunaföldvár, a Kálvária-hegy meredeken szakad le a Dunára

Élet a Duna-parton

Végül a legaranyosabb kép: a dunaegyházi erdőőr és unokája (?)

A diasorozat teljes egészében ezen a linken érhető el. Vigyázat, nagyon addiktív!!