Helyreállítás

Szendrő István fényképe a Népszigetre ívelő vasúti híd roncsairól (saját gyűjtemény)

1944 novembere és 1945 januárja között a német és magyar hadsereg többnyire szándékosan, néha véletlenül, helyreállította a jónéhány magyarországi dunai sziget elszigetelt mivoltát. Valószínűleg kevés olyan helyzet van, amikor az emberi és természeti nézőpont ennyire eltérően beszél el egy történetet, és Szendrő István fotóriporter poszt-apokaliptikus képeit látva sem a helyreállítás az első szó, ami eszünkbe jutna, de már csak a blog nevéből kifolyólag is érdemes röviden megvizsgálni ezt a nézőpontot is. 

Szendrő István fényképe a Csepel-szigetre ívelő híd roncsairól (saját gyűjtemény)

Nemesmedvestől és Pinkamindszenttől függően éppen nyolcvan éve, 1945 tavaszán nem csak a budapesti Margit-sziget vált közúton elérhetetlenné, csónakba kellett ülnie annak is, aki a Csepel-szigetre, vagy a Szentendrei-szigetre akart eljutni. A robbantások érintettek olyan szigeteket is, ahol a kapcsolat azért nem szűnt meg, mert már korábban elrekesztették a mellékágukat, például az első képen látható Népszigetnél, vagy a komáromi Erzsébet-sziget esetében. Előfordult olyan eset is, amikor egy újszülött, 1943-ban átadott hidat robbantottak a Soroksári-Dunába alig egy évvel az ünnepélyes megnyitás után Dunavarsány és Szigethalom között. 

A romokat nem volt egyszerű fotózni, Szendrő Istvánnak, aki a Magyar Újságírók Szövetségének tagja volt, külügyminisztériumi engedélye volt erre, de a politikai és katonai helyzet miatt rendőri kíséretet kapott, olykor fegyveres őrök kísérték az elzárt területekre. A romos Budapestről készült felvételei, melyek közül sok online is böngészhető, korabeli kiadványok illusztrációjaként jelentek meg. 

Ismeretlen szerző fényképe a Margit-híd újjáépítésről (saját gyűjtemény)

Az emberi, gazdasági és közlekedési kapcsolatok ilyen mérvű megszűnésére azelőtt és ez után sem volt példa Magyarországon, ezért a helyreállítás szinte azonnal megkezdődött, a szigetek újra kapcsolódtak az ország emberi, gazdasági és közlekedési vérkeringéséhez. 

Hogyan került a Szentendrei-sziget Budára?

Buda török megszállásának egy érdekes hozadéka, hogy a város keresztény seregek általi ostroma révén viszonylag pontos képet alkothatunk a fővárosi Duna-szakasz viszonyairól. 1541-1686 között Buda öt sikertelen és egy sikeres ostrom színhelye volt. A keresztény seregeket hadmérnökök kísérték, akiknek feladatukként szabták, hogy dokumentálják a középkori magyar főváros stratégiai pontjait, földrajzi jellemzőit, hadmozdulatait főként a későbbi hadjáratok sikere érdekében. Csakhogy az ábrázolásba olykor-olykor hiba csúszott, ami nem feltétlenül csak a hadmérnökök rovására írható. Mostani bejegyzésünkben e hibák közül csupán a dunai szigetekre koncentrálunk, melyek sorrendjét néha igencsak összekuszálta a háború (és a térképészek) köde. 

1. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

Az összekuszálás értelemszerűen az ostromok helyszínéhez legközelebb eső szigeteket érintette. Ez pedig a Margit-sziget, vagy más néven az Insula Leporum, azaz a Nyulak-szigete, illetve annak kistestvére, a Budai Kis-sziget, másik nevén a Festő-sziget. De kisebb mértékben belekeveredik a Csepel-sziget és az Óbudai-sziget is. A korabeli metszeteket készítők többsége két alapvető hibát vétett; rosszul feliratozta, illetve pontatlanul ábrázolta a Buda környéki dunai szigeteket. Mostani bejegyzésünkben a hibák bemutatása mellett igyekszünk a pontatlanságok mögötti okokat is feltárni. 

Budát már 1542-ben megostromolta egy királyi sereg, igaz sikertelenül, de legalább, a Margit-szigetet sikerült helyesen feltüntetni az ostromot bemutató, nyugatra tájolt metszeten. Történészek egybehangzó véleménye szerint ez az utolsó kép, ahol a Szent Margitnak és Ráskai Leának egyaránt otthont adó apácakolostort épségben ábrázolják. A sziget és a Duna viszonylatában fontos megemlíteni, hogy a szigeten található egyházi létesítménynek a padlószintje ebben a korban 102,7 m.B.f., azaz magasártéri szinten lehetett, ami nagy vonalakban egyezik a többi sziget járószintjeivel. Ugyancsak érdemes megfigyelni a Rákos-árkot, melyről a metszetkészítők a későbbi korokban néha nem tudták eldönteni, hogy micsoda; kövezett út, avagy egy lefűződő Duna-ág. Mind a szigeti romok, mind a Rákos-árok nyomvonala visszatérő motívumok Buda későbbi ostromairól készített metszeteken is. Ostromok a korai időszakban, pl. a 15 éves háborúban gyakoribbak voltak; 1598 után 1602-ben és a rákövetkező évben is megostromolták Budát a királyi seregek. 1603 után azonban hosszú hiátus következett, a következő ostromra csak 1684-ben került sor, alig két évvel a hatodik, sikeres visszafoglalási kísérlet előtt. 

2. kép Wahre contrefactur der Stadt Ofen und Pest wie es von den Christen belegert worden anno 1602. (forrás)

A legtöbb és legváltozatosabb metszet az 1602/1603 és az 1684/1686-os ostromokról készült. A földrajzi névanyag pontatlanságában azonban nem érvényesül a nyolc évtizednyi különbség, a korai metszeteken ugyanúgy előfordulnak, mint a török kiűzésének időszakában. Ebben a bejegyzésben elsősorban azokat a képeket gyűjtöttük csokorba, amelyen bár Buda és Pest szerepel a középpontban, de a tőlük északra ábrázolt sziget neveként a Szentendrei-sziget földrajzi név valamely verzióját tüntették fel. A vizsgált időszakok metszetei között hét olyat találtam, amelyen Buda közvetlen környezetében ábrázolták az Isola di S. Andrea valamilyen formában: olaszul, vagy németül, ábrán feltüntetve, vagy éppen a jelmagyarázatban. Ezek a képek többnyire délre vannak tájolva, azaz a Duna folyásirányába, déli irányba nézünk, de vannak kivételek is, Giovanni Giacomo de Rossi egyik metszete északra van tájolva, azaz megegyezik a ma ismert térképek nézőpontjával, egy kakukktojás (3. kép) pedig, bár keletre tájoltnak tűnik, de a Duna déli irányba hagyja el a metszetet. Az első két kép között szembeötlő a hasonlóság, míg más képek, mint például a 6. kép egészen különleges és egyedi nézőpontból ábrázolják Budát és Pestet. 

3. Kép Buda ostroma 1602. Bánlaky József (forrás)

Ha magát a szigetet vizsgáljuk, elsősorban a földrajzi pozíciója jön szóba. A Szentendreinek nevezett sziget déli csúcsa mind a hat esetben a budai Víziváros előterében látható előváros északi részével van egyvonalban. Ez nagyjából a mai Margit híd budai hídfőjének felel meg. Hétből hat képen csak a sziget déli csücske látszódik, de a kakukktojás, Bánlaky könyvében szereplő rajzon rajta van az egész sziget, sőt a Budai-ágban egy kisebb szigetet is láthatunk, amely ha nem a szerző fantáziájának köszönhető, akkor nagyon úgy néz ki mint a Margit-szigetbe olvasztott Festő-sziget. Több oka is lehet annak, hogy miért csak az egyik képen látható, de ezek, mint később látni fogjuk, nem köthetők a hidrológiához. Hétből hat képen ugyancsak feltüntették a balparti Pesttől északra húzódó régi fattyúágat, a Rákos-árkot, amely valahol a Margit-sziget térségében ágazott ki, és valahol a mai Petőfi híd térségében torkollott vissza a főágba. Ha csak a földrajzi szempontokat néznénk, könnyen rá lehetne vágni, hogy ez bizony a Margit-sziget, Hétből hat esetben stilizált az ábrázolása, ahol a kép rajzolója generalizált, és nem tüntette fel a kisebb mederformákat, mert azok a csata szempontjából nem bírtak jelentőséggel. De a helyzet nem ennyire egyértelmű.

4. kép Buda ostroma, Giovanni Giacomo de Rossi 1684. (forrás)

Ez a jelentőség azonban a Margit-sziget esetében fennállt, hiszen hadinaplók tanúskodnak róla, hogy ostromok esetén kiemelt szerepet kaptak a rajta átívelő hajóhidak, ütegek, sőt az 1686-os ostrom idején hadikórház is működött a domonkos apácakolostor romjaik között, melyet a régészeknek sikerült feltárniuk az ott eltemetett katonákkal együtt. A szigeti romok mindegyik képen szerepelnek, miközben azt biztosan tudjuk, hogy ha voltak is török-kori sáncok a valódi Szentendrei-sziget déli csúcsán, hasonló épületromokat ott nem találtak.

5. kép Vero Disegno Della Citta Di Buda overo Offen e Pest (forrás)

Külön bonyolítja a helyzetet a 6. kép, amelyre nem csupán a Budától északra ábrázolt Szentendrei-sziget lóg be, hanem délen egy másik sziget is, melyre a szerző azt írta, hogy Isola di S. Margherita, azaz Szent Margit-sziget. 

A Gellért-hegy és a Rákos-árok torkolata alatt. 

Budától délre. 

Ez magától értetődően nem azt jelenti, hogy a Szentendrei-sziget és a Margit-sziget a török korban fogta magát és folyásirányban elvándorolt nyolc kilométert. A szigetek akkor is ugyanott voltak, mint most, a probléma megoldásához néhány lépést hátra kell lépni, hogy lássuk a korabeli Magyarországról (elsősorban) nyugaton alkotott (tér)képet.

 6. kép Vero Disegno E Pianta Della Citta Di Buda overo Offen e Pest Giovanni Giacomo de Rossi 1683. (forrás)

Magyarország első teljes térképe Lázár deák nevéhez fűződik, mely nem sokkal a mohácsi csata után készült el, ugyanis az ütközet szerepel rajta, mint ahogy a török által felprédált területek határvonala is. Buda és Visegrád között három dunai szigetet ábrázolt, melyek közül szinte biztos, hogy a Szentendrei-sziget a legnagyobb, a két kisebb sziget mérete alapján az Óbudai- és a Margit-sziget jöhet szóba. A térképész itt is generalizált, pedig a hasonló morfológiájukból kiindulva valószínűleg hét dunai sziget létezett a Szentendrei-sziget déli csúcsa és Buda között 1526 körül. 

7. kép Buda és Pest, Jacob Koppmayer 1684. (forrás)

Ha végigböngésszük az 1526 és 1686 között kiadott Magyarország térképeket (mondjuk Plihál Katalin remek könyvében, Magyarország legszebb térképei 1528-1895) felfedezhetjük, hogy Lazius-tól kezdve (1556) folytatódik a generalizáció, lassan lemarad a Margit-sziget is, és már csak a Szentendrei-szigetet ábrázolják, gyakran az ismeretlen eredetű Insula Vizze földrajzi névvel. Időnként az is előfordul, hogy párban szerepel az Isola di S. Andreával, illetve az is, hogy településnévként tűnik fel a Vizze a szigeten belül, lásd 9. kép. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a generalizáció pedig odáig vezetett, hogy a Szentendrei-sziget maradt az egyetlen sziget Budától északra, amit a korabeli Magyarország térképeken feltüntettek. Az ostromról készült képeken a Szentendrei-sziget azért vándorolhatott Budáig, mert a metszetek készítői nem a földrajzi valóságot ábrázolták, hanem egy másik valóságot, a korabeli térképeken ábrázolt valóságot. Magyarul, a metszeteket készítők alkalmanként a korabeli térképekről puskázták a földrajzi neveket. 

8. kép Il Vero Disegno Della Citta Di Buda Metropoli dell’ Vngheria Et Di Pesto
Sitvato sopra l’altra riua Del Danvbio Hora recuperata dall’ Imperiali l’anno 1602 a di 9 d’ottobre. (forrás)

Ugyanez a magyarázat arra is, hogy miért vándorolt a Szent Margit-sziget a Csepel-sziget helyére; azért mert ismerünk olyan korabeli Magyarország térképeket, ahol ezt a helyzetet ábrázolták. És ezért nem rajzolták bele a Festő-szigetet sem a Budai-Duna-ágba. Ugyanakkor létezett egy párhuzamos valóság is, hiszen ismerünk olyan metszetet (8. kép), ahol 1602-ben pontosan és helyes névvel ábrázolták a Margit-szigetet. Főleg az 1684-1686-os ostromok idejére a szigetek elhelyezkedése, mérete és egymáshoz viszonyított pozíciójuk egyre pontosabban kezdték tükrözni a valós földrajzi környezetet (pl. Karl Joseph Juvigny), de még ekkoriban is előfordulhatott olyan katyvasz, mint például Nicolao Marcel La Vigne térképén, ahol az Óbudai Nagy-szigetből lett Szentendrei-sziget, a Csepel-szigetből Margit-sziget, a Margit-szigetből pedig valami más, amit sajnos az eredeti jelmagyarázatban nem lehet kiolvasni. 

9. kép L'Ungaria nuovamente descritta, et accresciuta di varie notizie da Giacomo Cantelli da Vignola (forrás)

Kérdéses, hogy a szigetek nevének felcserélése mennyiben zavarja össze az ostromok hadtörténetét kutatókat. Az alábbi szöveg alapján felmerülhet a kétely, hogy az alábbi események valóban a Szentendrei-szigeten történtek, vagy inkább a Margit-szigeten? 

Russwurm szeptember 17-én kapott hírt a török haderő közeledéséről. [...] Russwurm a Szentendrei-szigetre Ferdinand von Kollonich ezredest küldte a landsknecht-jeivel (lándzsás gyalogosokkal), akik a sziget déli végén sáncolták el magukat, és a bajorokat, akik a szigetet és magát a szentendrei hídfőt is biztosították. Október elején a Szentendrei-sziget mindkét oldalán hajóhidat vertek. Ez volt az ún. „felső” császári tábor. (forrás)

Ennek kibogozása azonban egy komolyabb tanulmányt igényelne. 

Szent Margit lába nyomán

1267/1268 telén két árvíz öntötte el a margitszigeti domonkos apácakolostort. A hidrológiai eseményt megörökítette Szent Margit legendája, melyből kiderül, hogy igazából két elkülönülő árhullámról volt szó. Ezek közül a második árhullám egyedülálló a világon, abban a tekintetben, hogy a szentéletű királyleány imádsága következtében árasztotta el a kolostort, legalábbis a legenda szerint.

A margit-szigeti domonkos apácakolostor romjai 1943-ban (Fortepan #105636 - Carl Lutz)

"Egy időben Szent Margit asszonynak halála előtt három esztendővel, karácsony után lőn nagy árvíz, úgyhogy bejöve e klastromba a szolgáló leányoknak udvarára, a nagy udvarra. Ezen időben vízkereszt után jöve ide e klastromhoz az időbeli provinciális, fráter Marcellus. Mikoron bejött volna a provinciális e klastromba, mikoron jutottak volna a lokutórium elébe és szólnának nagy tisztességgel a szororok a provinciálisnak, monda Szent Margit asszony a provinciálisnak: "Tisztelendő atyám, mi nagy veszedelemben vagyunk az árvízért, mert a Duna annyira áradott vala meg, hogy elvette vala e klastromot." És megmutatja vala neki helyét is az árvíznek, és úgymond vala: "Hova lett volna nekünk tetemünk is." Felele a provinciális Szent Margit asszonynak: "Menj el, menj el innen, ezt én nem hiszem." Tehát imádá az Úristent Szent Margit asszony mondván: "Uram, Jézus, kérlek téged, hogy mutassad meg e provinciálisnak, hogy én igazat mondok." Tehát íme, csodálatos dolog: a Duna nagy hirtelenséggel megárada és kezde nagy zúgással a víz bejönni az udvarra és kezde nagyon felnövekedni a víz. A provinciális ez időben vala egy kertben a szororokkal. Hallván és látván e provinciális a víznek ő nagy zúgását és hirtelen jövését, igen megijede és elfutamék a kertből a kerülőbe; oda is utána mene a víz. Azután befuta a provinciális a kapitulumházba, de ott sem maradhata meg a víztől. Ennek utána futa egy kis mezőcskére, kit mostan hívunk klastrom közepének, az időben ott mívelnek vala a szororok nyárban. E kertben avagy mezőcskében valának néminemű fák és deszkák, kivel a kerülőt megtámogatták vala. Ezekre hága fel a provinciális a víz elől. Ezenképpen bizonyságot vőn erről, hogy Szent Margit asszony igazat mondott volt. Ennek utána a víz ismét megtére az ő helyére, úgyhogy veternyéig csak nyomát, jelét sem láthaták. E víznek áradása pedig lett vala vecsernyének előtte. Ezenképpen dicsérék az Úristent mindnyájan, aki az ő szerető jegyeséért ily nagy csodát teszen." [1]

A margit-szigeti domonkos apácakolostor romjai 1930 körül (Fortepan #74759 Romák Éva)

GEOLÓGIAI IDŐTÁVLATBAN...

Egy folyami sziget hasonlít egy homokórához. Példánkban a pergő homok természetes esetben iszapból, szerves anyagból, zöldhulladékból áll, amelyhez az ember is gyakran hozzájárul bizonyos anyagokkal, kővel, habarccsal, sittel, vagy éppen a Dunából kikotort mederanyaggal. Odafentről a felszínre pergő részecskék periodikusságát az árvizek és az évszakok határozzák meg. A Duna esetében a jeges ár és a zöldár idején megugrik a kiülepedő iszapos homoklepel mennyisége, amelyet kis víz és középvíz idején a felszínén megtelepedett fákról hulló avar vastagít. A különböző korok rétegei lassan betemetik a korábbi üledékeket, egyben konzerválva azokat. Szent Margit szigetén pontosan így konzerválódott az a szint, amelyet az apácának adott Árpád-házi királylány lába nyoma érintett. A legendában olvasható árvízi esemény szempontjából azonban nem teljesen mindegy, hogy ez a szint pontosan hol helyezkedett el. 

A Margit-sziget geológiai felépítése (forrás: Geológiai kirándulások Budapest környékén)

Valamikor a holocénben kezdődött a Margit-sziget története, amikor a Dunából kiemelkedett egy kavicszátony. Az bizonytalan, hogy a környező szigetekkel, pl. a Fürdő-szigettel, a Hajógyári-szigettel és az Óbudai-szigettel mennyire kapcsolódott össze, vagy képződött velük egy időben, de az biztos, hogy a római korban már feltehetően egymástól függetlenül léteztek. A szigetek környezetében lelassuló vízmozgás az idő során egyre finomabb szemcsés üledék kiülepedését tette lehetővé. A fenti ábrán látható, hogy a dunai eredetű kavicsos hordalék a felszín felé átmenettel finomodik. Rajta 4-6 méter vastag homok található, de gondoljunk ne élesen elváló rétegekre, a Margit-sziget virágágyásaiban például rendre felszínre bukkannak a kavicsok. A homok viszonylag durvaszemcsés, érdes felületű, ennek köszönhetően nem tömörödik, lehet rá építkezni. [2] A szigetté válás és a növényzet megtelepedése stabilizálta a zátony formáját és lehetővé tette a finomabb szemcsés anyag, az iszap és a szerves anyag felhalmozódását. A sziget kiemelkedése relatív értelemben is végbement, ahogy a Duna egyre mélyebbre vágta magát az oligocén tengeri üledékbe, úgy a Margit-sziget egyre alkalmasabbá vált az emberi gazdálkodásra, majd megtelepedésre. 

A domonkos apácakolostor romjai 1867-ben (forrás)

Egy megtelepedésre alkalmas szigetnek is általában a legmagasabb pontján létesít magának otthont az ember. Nagyon valószínű, hogy a domonkos apácakolostor környezete lehetett a Margit-sziget legmagasabb pontja. Régészek kelta településnyomokat és római szórványleleteket is találtak a kolostor alapozása alatt. Az bizonytalan, hogy álltak-e valaha római kőépítmények a Margit-szigeten, de a feltételezések szerint a sziget déli csúcsán létezhetett egy római eredetű rom, melyet később a johanniták hasznosíthatták újra vár formájában. Ezeket a szórványos ókori emlékeket betemette a földtani homokóra, és amikor Imre király (ur. 1196-1204) idején felépült a királyi udvarház az ekkor még nem létező kolostortól északkeletre, már mélyen a földben voltak. Különféle elméletek szerint ez a királyi udvarház a második vagy harmadik legöregebb középkori kőépület lehetett a szigeten. Az első a premontrei templom alatt feltárt kisebb kápolna lehetett, a második helyen vagy Imre király udvarháza, vagy maga a premontrei román stílusú Szent Mihály templom áll [3]. 

A királyi udvarház a Dunával párhuzamosan épült, a sziget keleti partján, a domonkos kolostortemplom szentélyétől északra. Irásné Melis Katalin álláspontja szerint [4] tartozott hozzá egy kápolna is, amelynek falát később a kolostortemplom építésekor felhasználták, de ez a tudomány mai állása szerint nem igazolt. Ha a királyi udvarház szenvedett is sérüléseket a tatárjárás alatt, IV. Béla király (ur. 1235-1270) újjáépítette és a feljegyzések szerint a domonkos apácakolostor felépítése közben többször is itt tartózkodott. 

Annak ellenére, hogy a kolostor-alapító oklevelet IV. Béla király csak 1259-ben adta ki, az építkezés már 1246-ban megkezdődött. Árpád-házi Margit királylány a tatároktól szerencsésen megmenekült szülei által tett fogadalom után 1252-ben költözött be a kolostorba. Az a tény, hogy királyi udvarház állt a szigeten és a király a saját lányának a Duna közepén épített kolostort, mindenképpen arra utal, hogy a király elég biztonságosnak ítélte meg a területet egy ilyen fontos és nagyszabású építkezéshez. 

Ekkoriban a klíma a mainál még enyhébb és csapadékosabb lehetett—utóbbit a pozitív Észak-atlanti Oszcillációs index okozta—, de aztán a klíma valamikor 1250 után Európa-szerte fokozatosan hűlni kezdett. Geomorfológiai szempontból azt a következtetést lehet levonni, hogy a XIII. század derekán ez a térszín legalább magasártéri szint lehetett. Az ármentes szintet mindazonáltal ki lehet zárni, méghozzá éppen a Szent Margit legendában leírt árvízi esemény miatt. Ezek a szintek azonban viszonylagosak, a Duna középvízállásával együtt mozoghattak az évszázadok során. Általánosságban megfigyelhető trend, hogy a margitszigeti magasártér képzeletbeli kiterjedése a kolostor elhagyásáig, 1529-ig fokozatosan zsugorodott, amit az emberi beavatkozások (feltöltések, járószint-emelések) minimális mértékben tudtak csak ellensúlyozni.

AZ JÁRÓSZINTEK ÉS AZOK EMELÉSE...

A margitszigeti domonkos apácakolostorban és a mellette felépült királyi udvarházban fennállásuk ideje alatt többször is emelték a járószintet, mind az épületekben, mind pedig az udvaron. A feltöltés mértéke változó volt, A XIII. századi (IV. Béla korabeli) és a XVI. századi járószint közötti különbség jellemzően 40-70 centiméter között mozgott. A régészek a feltöltést az árvizekhez kapcsolják, azonban az ok-okozati összefüggések nem kizárólagosak. A járószint-emelések jellemzően nem önmagukban jelentkeztek, hanem a kolostor bővítéséhez, átépítéséhez kapcsolódtak, mintegy járulékos munkálatként. Tehát nem úgy kell elképzelni, hogy jött egy árvíz és a levonulás után közvetlenül egy héttel a munkások behordtak fél méter földet a szobákba. Még ha a szándék meg is volt, nem is feltétlenül állt rendelkezésre a megfelelő pénzösszeg rögtön az árvíz után, elképzelhető, hogy éveket kellett még várni, hogy lehetőség legyen az összes szükséges átalakítást elvégezni. Padlószint-emelések történtek más, nem ártéri helyen épült kolostorokban is, ahol az új padlóréteget az elhasználódott régire rakták le. 

A margitszigeti kolostorban és a királyi udvarházban a 40-70 centiméteres járószint-emelés olyan következményekkel is járt, mint például a kőből faragott ajtókeretek magasságának csökkenése, az ablakkeretek padlószinthez mért süllyedése, illetve csökkent a belső terek belmagassága, nem beszélve a fűtés kérdéséről. A domonkos apácakolostorban ugyanis eleinte padlófűtést használtak, ami a padlószint-emelés következtében értelmét vesztette, hiszen a forró levegőnek jóval vastagabb réteget kellett volna átmelegítenie. Ezért a járószint-emeléssel párhuzamosan felszámolták a padlófűtést, és a helyiségek egy részében cserépkályhákat építettek [5]. 

A domonkos apácakolostor 1542-ben Enea Vico metszetén.

A domonkos apácakolostor legnagyobb mértékű talajszintemelése a XVI. század elején zajlott le, feltehetően a Ráskai Lea által is leírt kolostorátépítéshez kapcsolódóan, amikor a szentély új boltozatot kapott és a kórház kápolnáját is átépítették [6] [7]. Irásné Melis Katalin 6000 köbméterre becsüli a domonkos kolostor részleges feltöltéséhez felhasznált anyagmennyiséget. Álláspontja szerint ezt az óriási mennyiségű földet vélhetően "importálták" valahonnan a korábbi gyakorlattal szemben, amikor a padlószintemeléshez a helyben keletkezett építési törmeléket hasznosították. A feltöltésben talált állatcsontok, cserépedény-töredékek, kályhaszemek és vaseszközök azt valószínűsítik, hogy az anyag nem egy homokbányából származott, hanem lakott területen termelhették ki, pl. egy nagyobb sáncárok építésekor [7]. A XVI. századi feltöltés azonban nem terjedt ki a kolostor teljes területére, a magasabb helyzetben lévő területeken, pl. a nyugati udvar nem zajlott feltöltés, például azért, mert az alacsonyabban fekvő, vagy fontosabb helyiségeket helyezték előtérbe [8]. 

Késő középkori járószintek a margitszigeti domonkos apácakolostorban a balti alapszint felett (pirossal). Sárgával a korábbi járószintek (forrás)

A Budapesti Történeti Múzeum régészeti adattárában (Ltsz. 2023-2002, 2080-2002, 2081-2004) a következő Adria feletti adatok szerepelnek a járószintekre vonatkozóan (átszámolás: m.B.f = m.A.f - 67,47 cm):

Budapest XIII. Domonkos apácakolostor Régészeti kutatás 1999.

infirmária/kórház 102,6 m, ill. 102, 7 m

padlószint a kerengőben kb. 102,7 m 

templom, hajója 102,7 m – 102, 8 m, felette másik középkori padlózat – 103,4 m

Budapest XIII. Domonkos apácakolostor. Templom, poligonális záródású szentélytoldás – 16. századi járószint régészeti adatok. 2002. november 20. 

Szentélyen belül: 103,04 m 

szentélyen kívül 102,7 m. 

Amint látjuk, a IV. Béla kori járószintek 102 m.B.f magasságban lehettek. Ebből az következik, hogy a 102 méteres szint a XIII. században közel lehetett az ármentes térszín alsó határához. Ennek nem mond ellent az a tény, hogy a jelentősebb árvizek elborították az egész szigetet. A megemelt, XVI. századi járószint a kolostor belő tereiben a 102,7 m.B.f magasságába került, miközben a kolostor területének legalacsonyabb térszínei, melyet a feltöltés nem érintett az eredeti 102-es értékhez állhattak közelebb. A kolostor legmagasabbra került járószintjeit a templomban, illetve a kerengőt övező helyiségekben találjuk. A királyi udvarház XVI. századi járószintjei ennél valamivel alacsonyabban lehettek, körülbelül 102,3 m.B.f szinten, itt a feltöltés mértéke 30-60 centiméter között változott. 

A margitszigeti domonkos apácakolostort elöntő árvizek tetőzési szintjének meghatározásában a Margit-legenda eltérő leírásai mellett a szakirodalom sem egyértelmű, annak ellenére, hogy a járószintek meghatározása mindegyikben fontos szerepet kap. A bizonytalanság legfőbb oka, hogy a szakirodalom nem adja meg a járószintek abszolút értékét a szövegben (tisztelet a kivételnek). A szintek legtöbbször relatív módon jelennek meg, pl. a járószintet x centiméterrel emelték meg, vagy egy ablakeret magassága a járószinthez képest y cm magasan helyezkedik el, stb. A szöveghez tartozó ábrák adatainak összevetése ugyancsak problémás, mert az ábrák rendszerint nem magyarázzák a magasságadat jellemzőit, hogy az egy falsíkfelület, vagy járószint, vagy egy helyiség küszöbszintje. Ha sikerül is összevetni a szöveget az ábrák adataival, az adat mellől jellemzően hiányzik, hogy melyik tengerszinthez viszonyítják a járószinteket. Az 1960-as évektől magától értetődő lenne, hogy a régészet is a balti alapszintet használja, azonban hosszas levelezés után kiderült, hogy a régészet még a 2000-es években is rendre adriai szinteket ad meg. Méghozzá úgy, hogy ezt sem az ábrán sem pedig a szövegben nem jelölik. A félreértések elkerülése végett két tiszteletteljes kérés lenne a régészet felé; amennyiben a járószintekről írnak, egyrészt tüntessék fel a szövegben zárójelben a pontos abszolút értéket, és tegyék hozzá a viszonyításként használt tengerszintet (m.A.f vagy m.B.f.).

EGY "CSODÁS" JEGES (?) ÁRVÍZ

Árpád-házi Margit királylány szentté avatási perének jegyzőkönyve akaratlanul is megörökítette a Duna egyik különösnek mondható árvizét. A jegyzőkönyvben 10 vallomás szerepel, melyek közül hét elég részletes ahhoz, hogy rekonstruálni lehessen az árvíz levonulását. Kiss Andrea ezt részletesen tárgyalja a Floods and Long-Term Water-Level Changes in Medieval Hungary c. könyvében [9], de érdemes néhány részletet kiragadni belőle, hogy megérthessük a jelenséget. Az árvíz három évvel Margit halála (1270. január 18.) előtt történt, az eltelt idő alatt sokan egymásnak ellentmondóan emlékeztek vissza a csodára. A leírásban szereplő Marcellus Margit gyóntatója volt és Vízkereszt után érkezett a szigetre, miután valamivel Karácsony után (valószínűleg 1268. január első napjaiban) egy három napon át tartó árvíz elöntötte a kolostor alacsonyabban fekvő részeit, például a laikus nővérek kertjét és a kórházat. Marcellusnak Margit beszámolt az eseményről, aki ezt hitetlenkedve fogadta. Ez egy viszonylag fontos részlete a beszámolónak, azt jelzi, hogy az ekkor már a negyvenes éveiben járó gyóntató, aki legalább 20 éve járt már Margithoz a szigetre, a kolostor két évtizedes fennállása alatt ilyesmit el sem tudott eddig képzelni. Margit imádkozott, hogy gyóntatója higgyen neki, erre a Duna ismét megáradt, méghozzá olyan gyorsan, hogy a kolostorbélieknek menekülniük kellett. Méghozzá az egyetlen lehetséges irányba: felfelé. Marcellus például egy meg nem nevezett fás szerkezetre (kerítés, tető, hordó, farakás?) volt kénytelen felmászni. A csodás jelenség alig pár órán át tartott, és az esti imádság idejére szinte nyom nélkül levonult. A leírásból az derül ki, hogy a második áradás nem csak a kolostor kerengővel övezett fő udvarát öntötte el, de behatolt a káptalanterembe is. A leírásból szinte biztos, hogy a második árhullám tetőzése meghaladta az előzőt, és nem csak az egész kolostor, de az egész sziget is víz alá került. 

Középkori járószint és az árvízvédelmi töltés szintkülönbsége

Hidrológusok próbáltak magyarázatot adni a csodás jelenségre, és arra a következtetésre jutottak, hogy valószínűleg egy jeges árvíz folytán emelkedhetett ilyen magasra a vízszint. A második árhullám alatt feltorlódó jégtáblák visszaduzzasztották a Dunát, majd az így felgyülemlő jeges víztömeg folyásirányban kiemelte a jégdugót, gyors apadást eredményezve. Ezt támasztja alá egy tanúvallomás, amely erős zajról számol be, amit okozhattak a feltorlódó jégtáblák. Az első árhullám ebből kifolyólag egy olvadás következtében meginduló jégzajlással kapcsolható össze. Ez azonban csak egy hipotézis, ugyanis egyik tanúvallomás sem említ jeget. Elképzelhető, hogy a kolostor falai kívül tartották a jégtáblákat és csak a hideg víz özönlött be a nyílászárókon keresztül, de Marcellusnak is be kellett valahogy jutnia a szigetre a zajló Dunán keresztül. Ami számunkra ebből most fontos, az a két tetőzési szint. 

Ha összevetjük az árvízi leírással a kolostor-komplexum XIII. századi járószintjeit, akkor abból az derül ki, hogy viszonylag nagy bizonytalansági faktor mellett (sajnos nem emeltek az apácák árvíztáblákat) azt lehet állítani, hogy az első árhullám 102 m.B.f szint környékén tetőzhetett, ±25 centiméterrel. A második árhullám ennél magasabb kellett, hogy legyen, de a tetőzés szintjéről csak annyi adat van, hogy ez alkalommal már menekülni kellett. Azaz a víz legalább derékig kellett, hogy érjen, ami még nagyobb bizonytalansággal saccolva valahol 103 m.B.f szinten tetőzött, ±50 cm (kb. térdtől fejmagasságig). Nem véletlen, hogy a kolostor és a Duna kapcsolatával foglalkozó írások [8, 9] nem tesznek kísérletet az árvízszint pontos rekonstruálására. 

Mai szintnek megfeleltetve az 1267/1268 téli (jeges) árvizek jelentős magasságban tetőztek, de nem mondhatók rendkívülinek. Az persze más kérdés, hogy akkor mi számított rendkívülinek és mi számít manapság annak, főleg az 1838-as országos árvízi katasztrófa ismeretében. A Vigadó téri vízmércén az 1267/1268 téli első tetőzés körülbelül 700 centiméteren lehetett (±25 cm), a második egy méterrel magasabban, 800 cm (±50 cm) körül. Viszonyításképpen: 2013-ban a jégmentes rekordárvíz 891 centiméteren tetőzött, míg az 1838-as jeges árvíz 1027 centiméteren. Ez utóbbi két-három méterrel tetőzött magasabban ugyanazon a helyen ahol hat évszázaddal azelőtt Szent Margit élt. Mindenképpen fontos megemlíteni, hogy a hidrológia külön kezeli a jeges és jégmentes árvizeket, pont a jég visszaduzzasztó hatása miatt. Hasonló nagyságú vízhozam ugyanabban a mederben nyáron nem feltétlenül öntötte volna el az egész Margit-szigetet, vagy Nyulak-szigetét, ahogyan akkoriban nevezték. Természetesen muszáj hozzátenni, hogy a korabeli árvizek nehezen feleltethetők meg a mai árvízszinteknek, hiszen azóta változott a klíma, a folyószabályozás miatt a vízhozam, a víz sebessége és a meder paraméterei (mélység, szélesség, árterek kiterjedése).

Járószint a szentélytől keletre (vélhetően m.A.f) (forrás)

KITEKINTÉS: MI A HELYZET A KÖRNYÉKBELI KÖZÉPKORI JÁRÓSZINTEKKEL?

Hogy jobban megértsük a domonkos kolostor középkori járószintjeit, érdemes összevetni az adatokat más helyszínekkel. Máshol is előfordult a Duna mentén járószint-emelés? Végeztek-e hasonló nagyságrendű feltöltést más, nem ártéri helyzetű kolostorokban is? A járószint-emelések egy időben történtek, vagy egymástól függetlenül? Ha minden kérdésre szeretnénk válaszolni, további kutatásokra lenne szükség. Szükséges lenne összegyűjteni az adatokat egy adatbázisba, amelyben folyamkilométer szerint összesíteni lehetne a Duna-menti járószinteket, illetve azok időbeli változásait és ezeket viszonyítani lehetne a Duna 0 szintjéhez, ezáltal meg lehetne határozni az adott korok ártéri, ill. ármentes térszíneit. 

Konkrét adatok nélkül ugyan, de Laszlovszky József és Kiss Andrea szerint Visegrádon, a királyi palota mellett, a Duna árterén álló ferences kolostorban is jelentős talajszint-emelést végeztek Mátyás király és II. Ulászló uralkodása ideje alatt, egy nagyobb átalakításhoz kapcsolódóan. A feltöltés egyik oka véleményük szerint az emelkedő árvíz, illetve talajvízszint lehetett, bár más tényezők is szerepet játszhattak, például a kolostor alatti feltöltés talajmozgásai [10, 11]. A margit-szigeti ferences kolostorban ugyancsak megfigyelhető járószint-emelés, de koránt sem olyan mértékű mint a domonkos apácakolostorban (103,18 → 103,36 m.A.f). Itt az átszámított 102,5 m.B.f járószint valamivel magasabban helyezkedik el, mint az apácakolostor magasabb szintjei [12]. 

A margit-szigeti ferences kolostor járószintjei (m.A.f) (forrás)

A szomszédos, folyásirányban feljebb található Óbudai-, és Hajógyári-szigetről jóval több járószint-adattal rendelkezünk. A helytartói palota és az Óbudai-sziget déli csúcsán feltárt Árpád-kori birtokközpont kiterjedt ásatásaiból rekonstruálhatóvá váltak az őskor, ókori és a középkori járószintek (m.B.f) [13, 14].  

Hadrianus palota, római kor:                                    101,04-103,13 m

Óbudai-sziget déli csúcsa, 11-13. sz.:                      100,97-101,75 m

Óbudai-sziget, birtokközpont: 13-16. sz.:                100,48-102,53 m

Óbudai-sziget, birtokközponttól keletre, 13-16. sz. 101,91-102,11 m

Mint látható, e két sziget középkori járószintjei némileg alacsonyabban helyzetben voltak a Margit-szigethez képest. Az Óbudai-sziget legalacsonyabb járószint adatai a középkori klímaoptimum idején valószínűleg a magas ártér alsó határértékéhez közelítettek, ahol a margitszigeti szint alatt 1,5 méterrel a középkori ember számára a megtelepedés előnyei még mindig meghaladták az árvízi kockázatból származó hátrányokat.  

EPLIÓGUS: A PUSZTULÁS UTÁN

A margitszigeti kolostorokat a török hódítás már üresen találta. Az épületek díszeiktől megfosztva pusztulásnak indultak. A törökök nem építettek semmit a szigeten, legfeljebb állatokat legeltettek a még mindig impozáns romok között. Van arról régészeti bizonyíték, hogy az 1686-os ostrom során nem csak hajóhidat építettek ide a Budát ostromló keresztény csapatok, de hadikórház is működött a tetővel még rendelkező romokban, így a királyi udvarházban, ahol temetéseket is végeztek. A pusztulás igazán a visszafoglalás után gyorsult fel. A haszontalannak ítélt romokat kőbányának használták a feltöltésekhez, szisztematikusan robbantottak fel ekkor még magasan fennálló falakat. Ahogy a sziget szintje magasodott, úgy alacsonyodtak a romok, melyeket csak a saját törmelékük őrzött meg legtöbbször.

A középkori szintekhez közeli térszínek a Margit-sziget északi részén (EOTR)

Aztán következett a folyószabályozás. Röviden annyit szoktak írni róla, hogy "az árvízvédelem miatt a sziget 102,5 m.B.f szintjét 104,85 m,B.f szintre emelték". Ez azonban nem fedi teljesen a valóságot. Árvizek után a Margit-sziget mélyebben fekvő területeken ugyanúgy feljön a talajvíz a felszínre. A feltöltés ugyanis nem volt egyenletes, elsősorban a sziget keleti partját érintette, miközben a Palatinus strand felőli oldalt 104 méteres szinten hozták létre. Tehát a kolostor romjainál járva a XXI. századi látogatók még mindig a középkori szinthez közeli, magasártéri járószinteken sétálnak. 

Köszönet a cikkhez nyújtott segítségért Kiss Andreának, Takács Ágostonnak és Vadas Andrásnak!

Források:

[1] Szent Margit legendája http://mek.niif.hu/00200/00246/00246.htm

[2] Schafarzik Ferenc-Vendl Aladár-Papp Ferenc: Geológiai Kirándulások Budapest Környékén. cca. 1960.

[3] A szentmargitszigeti premontrei templom. A Fővárosi Közmunkák Tanácsa 1932.

[4] Irásné Melis Katalin: Régészeti adatok a budapesti 11-13. századi királyi udvarhelyek kutatásához. Budapest régiségei 33. 1999.

[5] Irásné Melis Katalin: A Budapest Margit-szigeti középkori királyi udvarhely régészeti kutatása (15-16. század) II. Communicationes Archaeologicae Hungariae, 2008. 

[6] Irásné Melis Katalin: A Budapest Margit-szigeti domonkos apácakolostor pusztulása a 16-17. században. Budapest Régiségei 38. (2004)

[7] Irásné Melis Katalin: Karcolással jelölt középkori cserepek a margitszigeti domonkos apácakolostor területéről. Budapest Régiségei 37. (2003)

[8] Vadas András: A nyulak-szigeti apáca kolostor és a Duna. ELTE 2012.

[9] Kiss Andrea: Floods and Long-Term Water-Level Changes in Medieval Hungary. Springer 2019.

[10] Kiss Andrea – Laszlovszky József: Árvízhullámok a Dunán? A Duna árvizei és a visegrádi ferences kolostor a késő középkorban és kora újkorban. 

[11] Kiss Andrea – Laszlovszky József: 14th-16th-Century Danube Floods and Long-Term Water-level Changes in Archaeological and Sedimentary Evidence in the Western and Central Carpathian Basin: An Overview With Documentary Comparison. Journal of Environmental Geography 2013.

[12] Lócsy Erzsébet: Előzetes jelentés a margitszigeti ferences kolostor területén végzett feltárásról. Archaeológiai Értesítő 98. évfolyam 1971/1

[13] Viczián István, Havas Zoltán, Balogh János, Szeberényi József, Kis Éva: Geomorfológiai adottságok és környezeti változások szerepe az emberi megtelepedés és területhasználat történetében az Óbudai-szigeten. VII. Magyar Földrajzi Konferencia 2014. Miskolc

[14] https://epiteszforum.hu/feltaras-a-hajogyari-szigeten

A Festő-sziget vége

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis szigetecske a Margit-sziget déli csúcsánál. Ezt a szigetet ma már hiába keresnénk a Margit híd szárnyhídjának nyugati oldalán, fokozatosan feltöltötték párhuzamosan azzal a folyószabályozási munkálattal, ami végül a Margit-sziget is alaposan átformálta. Ebben az írásban a Festő-, avagy Budai Kis-, megint más nevén Alsó-sziget történetének utolsó két évtizedét tekintjük át. 

A Festő-sziget 1870 körül (Alois Beer felvétele)

Ellentétben a Fürdő-szigettel, a Festő-szigettel szerencsénk van abban a tekintetben, hogy később tűnt el, ezért fennmaradhatott róla korabeli fénykép. Ezek többnyire a Várnegyedből készültek, fő témájuk a Lánchíd, és jellemzően 1870 előtt készültek. Ugyanis az 1872-76 között felépült Margit híd a várból nézve már kitakarta volna a Margit-sziget alsó részével együtt. Alois Beer 1870 körül készült fényképén a Lánchíd felett látjuk a különálló Budai Kis-szigetet, ami a nevével ellentétben nem is volt olyan kicsi, legfeljebb a mellette fekvő Margit-szigethez képest. Hossza 600 méter körül lehetett, legnagyobb szélessége elérte a 100 métert, területe pedig a 4 hektárt. 

Tervezett feltöltések a Margit-szigeten és környezetében 1870. (forrás)

A Margit-szigettől csak egy keskeny és sekély Duna-ág választotta el, amelyen a korabeli leírások alapján kisvízkor át lehetett lábalni, ezzel pedig meg lehetett "úszni" a belépőjegy váltását. A sekély ág egy része már 1870 körül beerdősülhetett, erre utalhat a fenti képen a sziget keleti oldalán látható alacsonyabb növésű növényzet. A Festő-sziget felszíne alacsonyabban volt szomszédjánál, ezért az árvizek gyakrabban elborították.  A Festő-szigetet ebben a korban az "elhanyagolt" jelzővel volt szokás illetni, ugyanis a rajta burjánzó ártéri erdő éles kontrasztot alkotott a rendezett, parkosított Margit-szigettel, ami összefüggésben lehetett azzal, hogy míg a Margit-sziget magántulajdonban volt, addig a Festő-sziget tulajdonosa Buda városa volt. Néhány 100 forintnyi díjért használhatták bérlők. 

Mivel Buda városa nem nagyon tudott mit kezdeni a szigettel, a képviselőtestület 1873. szeptember 19-i határozatában a Margit-sziget tulajdonosának, Habsburg–Lotaringiai József Károly főhercegnek ajándékozták, azzal a céllal, hogy kapcsolja össze a két szigetet. A főherceg cserében vállalta, hogy elvégzi a szükséges szabályozást, beleértve a feltöltést, és parkot alakít ki az így nyert földterületen. A terv beleillett a már évtizedek óta szorgalmazott fővárosi Duna-szabályozás keretébe, valamint lehetőséget adott, hogy hosszabb távon a Margit-sziget összeköttetést nyerjen a Margit híddal, azaz száraz lábon megközelítővé válhasson. József főherceg megköszönte szépen az ajándékot és cserébe átutalt a budaiaknak 25 ezer forintot közhasznú célra: 

"Buda szab. kir. főváros tekintetes közönségének. Örömmel tapasztaltam f. é. [1873.] szeptember hó 26-án kelt s Buda szab. kir. főváros szeptember 19-én tartott közgyűlésének határozatára alapított föl- iratból a tisztelt közönségnek az iránt való meleg méltánylását, hogy a Margit-szigetet közélvezetnek megnyitottam. A visszaemlékezés boldogult atyámra, ki a testvér-fővárosok iránt oly előszeretettel viseltetett, ösztönzött a Margitszigetre nézve úgy intézkedni, mint intézkedtem. Örvendek, hogy ezt tehettem; hiszem és remélem, hogy örököseim már csak irántam való kegyeletből is törekedni fognak, amig csak lehet, folytatni azt, mit én kezdettem. Nemes hálaérzületének ad a tisztelt közönség kifejezést, midőn az úgynevezett „festő-szigetet“ a Margit-sziget nagyobbitására és kikerekitésére nekem tulajdonomul fölajánlja. Jól esett nekem ez, Buda városától különösen, melyhez gyermekkori minden édes emlékeim elválhatlanul kötnek. Szívélyesen köszönöm s elfogadom az ajánlatot, másrészt azonban fölkérem a tisztelt közönséget, hogy szíveskedjék tőlem viszonlag 25 ezer frtot elfogadni s azt bölcs belátása szerint Buda szab. kir. főváros bármely közhasznú czéljára fordítani. És ha ezen viszonajánlatom — mint reményiem - elfogadva lesz, a nevezett kis szigetet bekebelezem nagy szigetembe, s biztosítom Buda főváros közönségét, hogy az a Margit-szigettel egyenlő gondozásban fog részesülni. Különös hajlandósággal váltig maradván a tisztelt fővárosi közönségnek, Buda 1873. október 2-dikán, őszinte tisztelője, József s. k."

Mint az előző bejegyzésben láthattuk, 1832-ben már készültek olyan terv a pest-budai Duna szabályozására, amely nem számolt a dunai szigetekkel, még a Margit-szigetet is a pesti parthoz csatolták volna egy egységesen kialakítandó 150 öl széles (285 m), csatornázott meder mentén. Győri Sándor tervéből végül (szerencsére) nem lett semmi, de a többi változat is a meder jelentős szűkítésével számolt. Mihálik János, 1871-es terve 200 öles (380 m) általános mederszélességgel számolt, a Margit-szigetnél összesen 250 öllel (475 m): a budai ág mint főág szélesebb lett volna a pestinél. A Margit-sziget melletti budai ágat 150, a pestit 100 öl (190 m) szélességűre kívánták szűkíteni. A szükséges mederszélességet jelentős mértékű feltöltéssel kívánták elérni nem csak a pesti és budai parton, de a Margit-sziget nyugati oldalán is. Egyik terv sem kalkulált a Festő-sziget megtartásával. 

A végleges szabályozási terv 1872-ben készült el. Végül külföldi szakértők véleménye alapján a Margit-sziget melletti két Duna-ágat egyenlő szélesre vették (érdekes módon a második ábrán, 1870-ben már az egyenlő szélességű medrek szerepelnek). Mivel a Duna 1876. évi árvize komoly károkat okozott a szigeteken szükségessé vált a sziget felszínének megemelése is. Eredetileg a Margit-sziget felszíne ~102,5 méterrel volt a tenger szintje felett, ez napjainkban megközelíti a 105 m.B.f értéket. 

A feltöltés első lépése, töltés az alsó hajóállomáshoz. 1891. (forrás)

Hogyan és mikor tűnt el a Festő-sziget a budapesti Duna-szakaszról? Annyi bizonyos, hogy csak fokozatosan, méghozzá a XIX. század legutolsó évtizedében. Budapest 1890-es térképén még önálló szigetként ábrázolták. Rá egy évvel már egy töltést látunk a mellékágon keresztül. A Festő-sziget nyugati oldalán lévő hajóállomást kapcsolták össze ilyen módon a nagyobb szomszéddal. Az elkészült töltés lehetővé tette, hogy rövidebb úton és száraz lábbal lehessen eljutni József főhercegnek a nagyközönség számára látogathatóvá tett birtokára. Az 1891-es térképen szerepel a leendő szárnyhíd nyomvonala, valamint a Margit-sziget és a rakpartok szabályozási vonala. 

A feltöltés második fázisa, a Festő-szigetnél 1895. (forrás)

Ezt követően a töltéstől északra eső mederrész magától is feltöltődött volna, de a Budapest térségében zajló mederkotrások elegendő nyersanyagot biztosítottak a szigetek szintjének megemeléséhez, valamint a mellékág feltöltéséhez. 1895-ben még megvolt a mellékág déli része, miközben az északi feltöltést már részben parkosították. Azzal, hogy a Margit-sziget feltöltését a csúcsoktól kezdték, a sziget különös formát nyert. Az eredetileg szabályos, orsó alakú sziget északi csúcsa olyan lett, mint egy tintahal farka, miközben a déli része a feltöltés miatt aszimmetrikussá vált. 

Épül a szárnyhíd. Szó szerint és átvitt értelemben is: a Festő-sziget vége (balra)

József főherceg 1898-ban 200 ezer forinttal járult hozzá a szigeti szárnyhíd felépítéséhez és alig egy év alatt el is készült, 1899-1900 között. Ezáltal a sziget száraz lábbal megközelíthetővé vált. A szárnyhíd által a Margit hídba tervezett törés is új értelmet nyert (mindkét oldal merőleges a két Duna-ág sodorvonalára), és ma már egyértelműnek tűnhet, hogy a törést a szigeti lejáró miatt építették így. Ezt a szárnyhidat nem érintette a második világháborús pusztítás.

A "majdnem kész" Margit-sziget 1918-ban.

A szabályozással összesen 100 ezer négyszögöl területet nyert a Margit-sziget a Duna rovására. A nyugati oldal feltöltése később lelassult, 1914-ben pedig le is állt a világháború miatt és csak 1920-tól folytatódott. A Margit-sziget végső formáját három évtizeddel a munkálatok megkezdése után, 1925. év végén nyerte el. 

A Margit-sziget egészen 1908-ig állt a Habsburg-Lotaringiai család nádori ágának birtokában, ekkor József főherceg fia, József Ágost tábornagy eladta a szigetet a fővárosi pénzalapnak, de 13 hektárt a kincstár kapott meg. A Festő-sziget napjainkban ott hever eltemetve valahol a Margitszigeti Atlétikai Centrum alatt, leszámítva kissé kilógó a déli csúcsát, amit a Duna elhordott.

Hogy nézne ki Budapest a Margit-sziget nélkül?

El tudjuk-e képzelni a városképet úgy, hogy csak a régi budai ágban folyik a Duna, miközben az egykori Margit-sziget szerves részét képezi a XIII. kerületnek? Feleakkora a Margit híd, miközben a többi híd is rövidebb, más formájú. Máshol épül meg a Parlament, városnegyedek épülnek a Duna régi medrében. Mindez ma elképzelhetetlennek tűnik, de Győri Sándor mérnök 1832-es terve alapján a Margit-sziget—a Szentendrei-, és a Csepel-szigettel együtt—megszűnt volna szigetnek lenni.

Elöljáróban megállapítható, hogy Győri Sándor terve megvalósulása esetén hasonló mértékű változást okozott volna a fővárosi városképben, mint Reitter Ferencnek a Nagykörút helyére tervezett Duna-csatornája, ezért urbanisztikai szempontból fontos megismerkedni vele. 

Ez a terv a Lánchíd építésével kapcsolatban merült fel. Gróf Széchenyi István 1820 óta foglalkozott komolyan a pest-budai állandó híd kérdésével. A híd létrehozásának technikai, PR és pénzügyi hátterének megteremtésével az ugyancsak 1832-ben megalapított Hídegylet foglalkozott. Győri Sándor, földmérő, mérnök és matematikus ebben az évben jelentette meg "A Buda s Pest közt építendő álló hídról" című könyvét, amely elsősorban két kérdésre kereste a választ: 1, szükséges-e a Duna szabályozása Pest-Budán a híd megépítése előtt, ill. 2. milyen híd épüljön. 

Számunkra elsősorban az első kérdésre adott válaszok érdekesek, mégpedig azért, mert olyan drasztikus módon alakították volna át a Dunát, ami nem is biztos, hogy megvalósulása esetén akár a folyószabályozás szempontjából jó ötlet lett volna. 

Győri Sándor részt vett a Duna felmérési munkáiban, matematikusként és földmérőként tagja volt az MTA elődjének, a Magyar Tudós Társaságnak. Fő munkássága a matematikai kifejezések magyarítása volt, ezek azonban nem mindig mentek át a köztudatba. A pesti hídról szóló munkájában is előfordulnak (sok helyen alaposan megnehezítve a megértést), így ez a kötet a nem csak a Margit-sziget felszámolása miatt, hanem a korabeli szaknyelv miatt is kuriózum. 

1832-ben a Duna Budapest térségében még jóval szélesebb volt, mint manapság. Ebben az évben még egyetlen dunai szigetet sem szabályoztak, nem kapcsolták őket a parthoz, mind valódi sziget volt ezen a szakaszon. Ekkor még nem épült meg a Széchenyi-féle hajógyár sem az Óbudai Kis-szigeten. A folyó szélessége meghaladta a 480 ölt (közel 1 km) a szigeteknél, miközben a Gellért-hegy tövében ez az érték 150 öl (~280 m) volt. A Margit-szigetnél a budai Duna-ág szélessége változó volt, északon keskenyebb (300 m), míg délen a Festő-sziget miatt fél kilométerre szélesedett ki. Ez volt az a kiindulási alap, melyet mindenki, aki folyószabályozással foglalkozott a korban, meg akart változtatni.

Röviden összefoglalva ez lett volna a terv: 

Hogy a felső szent Endrei, és alsó Ráczkevi szigetek közt egyesült Duna ágya a szent Gellért hegyi szűkülettől fogva a Margit vagy festő sziget csucsáig átaljában 150, egyebütt pedig a' felsőbb szigetek között, a' mennyire lehet közel 150 ölnyi szélességre szoritassék, a Pesten alól két ágra u. m. Soroksári és Promontoriumi ágakra oszlott Duna egyedül a' promontoriumiba nyomattassék, a' felső Vátzi és Sz. Endrei ágak közül pedig rendes ágynak csupán az egyik, mellyet vagy a' hydrotechniai, még ezután következendő mérésekből meg' határozandó resultaturnok, vagy egyéb tekintetek fognak javállani, tartassék meg. 

1. ábra Győri Sándor terve a pesti oldal szűkítésére (Pest, 1832)

Abban minden korabeli Dunával foglalkozó szakember egyetértett, hogy ezen a szakaszon a Duna egyszerűen túl sekély volt ahhoz képest, hogy milyen széles. Ez elsősorban a jégtorlódások és a jeges árvizek kialakulása miatt volt problémás, főleg a felső szigetcsúcsokon rekedt meg a zajló jég. Tehát a meder szűkítésének szükségességét nem vitatta senki, a vita az arányok kapcsán volt, és ebben Győri Sándor képviselte aaz egyik szélsőséget. Álláspontja szerint a jégtorlódások nem a szűk és mély szakaszokon alakulnak ki, mint például a Gellért-hegy alatti rész, ahol a Duna 150 ölre (~280 m) szűkül, hanem lejjebb, a Csepel-sziget csúcsánál, ahol széles, zátonyos mederben két nagyobb ágra oszlik a Duna vize. Győri Sándornak rendelkezésére álltak a korabeli legmodernebb mederprofilok, ahol a keresztszelvényekben medermélységet és vízsebességet is mértek. Neki ezekhez az adatokhoz hozzáférése volt, elsősorban azért mert ős maga is részt vett ezeken a méréseken, másrészt a könyvében lévő ábra igencsak hasonlít Vörös László 1833-ban publikált térképére (2. ábra - Alap ‘s Vizhelyzeti térképe Buda és Pest szabad királyi fő Városának).  

2. ábra Vörös László térképe 1833. (forrás)

A Győri-féle terv azon alapult, hogy a pest-budai Duna medre a közeljövőben jelentősen el fog fajulni. Álláspontja szerint az 1775-ös jeges árvizet okozó problémák, amely a tanulmánya megírásáig a legnagyobb árvíz volt Pest-Budán, nem csökkentek, sőt egyre gyarapodnak ezen a szakaszon. A mederelfajuláshoz még a Pozsony-környéki Duna-szabályozást is hozzávette. Szerinte a felülről meginduló szabályozás miatt az ott szűkülő és kimélyülő meder azt fogja eredményezni, hogy a Duna nagy mennyiségű kavicsot görget az alsóbb szakaszokra, ezért a pest-budai szigetek között jelentős hordalék-lerakódást és mederelfajulást jelzett előre. 

"Minekutánna a' Duna felvétele Posontól Pétervárig tökéletesen elvégeztetett (noha az óhajtandó minél elébbi keresztmetszés, és vízszintmérések még hátra vannak) ennél fogva a' Duna egész lefolyása 's annak minden körülményei ismeretesek, a' Duna regulátiójának fő principiumát könnyű meghatározni, melly a' felsőbb részekre nézve szükségesképen a' concentratio, a' víz erejének össze szedése, hogy a' felülről jövő kavicsot tovább hordani, a' maga ágyát ön ereje által szüntelen tisztán tartani, tehetős legyen. Ezen princípiumtól, melly szerint, jól meg kell jegyezni a' felső regulázás már el is kezdetett, mind addig, míg a' szerző ok meg nem szűnik, elállani nem lehet, ennek értelmében pedig, mivel a' lehordott kavics a' regulázás folytában kétség kivül elébb utóbb ide érkezik , Buda Pest között is összeszedés (concentratio) által való regulázást, az az, a' külön ágaknak egy ágyba és olly szélességbe leendő összeszorítását kell javaslani, melly által a' Dunának lehető legnagyobb ereje eszközöltessék. Mi okból tehát, a' két város között, mind azért, mivel ezen részt rendes partok formálása végett szükségesképen kerítésekkel kell a' víztől elválasztani, mellynek hossza a több vagy kevesebb szélesség által nem igen változik, mind azért mivel a' szent Gellérti szorulatnál vett mértékekből a' víz munkálatjára igen meghatározó következéseket lehet húzni; mind végre azért, hogy ezen szélesség alatt a' szent Gellérti legtartósabb víz-álláskor lenni szokott keresztmetszés a' Margit sziget alatti kis szigettel igen alkalmasan összeköttethetik: a' Duna szélesség mértekinek 150 öl, az az épen a' szent Gellérthegyi szorulat közép legtartósabb vízzel találtató mértéke, alább és felébb pedig a' Ráczkevi 's szent Endrei szigeteknél, hol az épen 150 ölre való szorítás felesleges és sokba kerülő szándék volna, a' sziget egyik ága ajánltatott, magára hagyatván a' már így összeszedett, megerősült Dunára, hogy ágyát továbbra ön ereje által elkészítse." 

Az elfajult meder "megregulázása" érdekében azt javasolta, hogy szűkítsék le a Duna medrét, és ne csak a pesti szakaszon, hanem Nagymarostól egészen a Csepel-sziget déli csúcsáig. A Szentendrei-sziget sorsával kapcsolatban bizonytalan, vagy a Váci-, vagy a Szentendrei-ágat tartaná meg, de a kettőt együtt semmiképpen. A főváros mai területén nem maradt volna egyetlen sziget sem, és ebbe beleértendő a Csepel-sziget is. Halálra ítélte tehát a Palotai-, Óbudai-, Hajógyári-, Fürdő-, Margit-, Festő-szigetet, valamint a Népszigetet is. Mivel Győri munkája elsősorban a leendő híd közvetlen környékére koncentrál, a tanulmányhoz mellékelt térképen csak a Festő-sziget déli csúcsa szerepel.

A Duna csatornázott medrében vezették volna le az egész vízhozamot, mégpedig a Gellért-hegy alatti mederszélesség kivetítésével az egész szakaszra, azaz a Duna szélessége mindenhol egységesen ezt a 300 méter körüli értéket venné fel. Elgondolása szerint azért is a pesti oldalról kell szűkíteni a medret, mert domború partként amúgy is feltöltődik, miközben a budai homorú partélt az erózió rombolja.

Mi történt volna a leszűkített Duna-mederrel? Győri terve szerint a Budapest-Belvárosi Nagyboldogasszony Főplébánia-templomtól (Erzsébet híd környéke) és a Festő-sziget alsó csúcsától kiindulva két sor cölöpöt vertek volna le a mederben 150 ölnyire a budai parttól. A két cölöpsor valahol a Parlamentnél találkozott volna. A cölöpök közét kővel, agyaggal, kaviccsal töltötték volna ki, feladata az lett volna, hogy a budai-ágba szorítsa a vízhozamot a Margit-sziget mellett. A megnövekedett vízhozam kimélyítette volna a budai oldalon lévő medret, miközben a pesti oldalon megindult volna a hordalék lerakódása és a mederfeltöltődés. Győri terve ezen a ponton kapcsolódik a pest-budai állandó híd pénzügyi fedezetéhez. Mivel a pesti oldalon a feliszapolódás még így is lassan ment volna végbe, erre a folyamatra rásegített volna a két város kommunális hulladéka, amit a cölöpsor mentén feltöltésre lehet használni. Az így kialakított új pesti városnegyed körülbelül 100 ezer négyszögöl telket eredményezett volna a kialakított parkokon, utcákon, korzón és színháznak kiszemelt helyen felül. Átlagosan 40 pengő forint bevétellel számolt négyszögölenként, ennek eladásából lehetett volna finanszírozni a hídépítést. A Szentendrei-sziget és Pest közötti szigetek elrekesztését ugyancsak a létrejövő, elsősorban mezőgazdasági földterületek eladásával kívánta finanszírozni, de erre vonatkozó számításokat nem végzett.

Győri Sándor maga is tisztában volt a tervének gyenge pontjaival. 1, a mederszűkítés szükségszerűen együtt járt volna a vízállás megemelkedésével. Számítása szerint ez nem lett volna jelentős, és a meder bevágódása ellensúlyozni tudja majd. 2, a megnövekedett vízsebesség és sodrás erőteljesen pusztította volna a budai oldalt. Érdekes módon nem abban látta az oldalazó erózió megoldását, hogy kövezéssel meg kell erősíteni a partot, hanem rendszeres földvisszatöltéssel kellene orvosolni ezt a problémát.

Győri Sándor terve a pest-budai állandó hídra (1832)

Kritikát másoktól is kapott, de ezek már általánosabb kérdéseket feszegettek. Gróf Andrássy György és Gróf Széchenyi Istvánnak a' budapesti Hid-egyesülethez irányzott jelentésében azt kifogásolták, hogy a Dunától nyert óriási területet el lehet-e adni adott időn belül, illetve valós-e az a négyszögöl ár az akkori kereslet fényében. Azaz megkérdőjeleződött a híd-terv anyagi háttere. Továbbá azt sem tartották elfogadhatónak, hogy meg kelljen várni azt, hogy a Pozsony táján járó Duna-szabályozás elérjen Pest-Budáig. Ez ugyanis megkérdőjelezte a beruházás belátható időn belül történő megvalósulását: "...mert javaslata procrastinatióra vezet, a' mi — mondjuk ki egyenesen —- hazánk legkártékonyabb rossza." Ráadásul ezt felesleges is lenne megvárni, hiszen a világ számtalan hídját lehet felhozni arra, hogy szabályozatlan szakaszon is lehetséges állandó kőhidat építeni. 

Győri Sándor terve mindezen kritika ellenére is fontos vízépítés-történeti munka. Amit a meder elfajulásának kockázatairól írt mintegy előre vetítette az 1838-as jeges árvíz pusztítását. A Duna szűkítése a későbbi szabályozás során ugyancsak megvalósult. A Margit-sziget mellett mind a pesti, mind a budai partot beljebb vitték a Duna rovására, ráadásul a Margit-szigetet is felhizlalták a nyugati oldalon a Festő-sziget hozzákapcsolásával. Tehát a későbbi munkálatok bebizonyították, hogy meg lehetett egyszerre oldani, hogy a meder is szűküljön és a Margit-sziget is megmaradjon. 

Ajánlott és felhasznált irodalom: 

• Győri Sándor: A Buda s Pest közt építendő álló hídról 1832. 
• Gróf Andrássy György és Gróf Széchenyi Istvánnak a' budapesti Hid-egyesülethez irányzott jelentése.