Az új "magyar Vaskapu"

Kicsit laposabb, kicsit rövidebb, de a miénk. 

A változatos méretű és összetételű zátonyokból álló helyszín tökéletes válasz arra a kérdésre, hogy hová menjünk a több mint 2800 kilométer hosszú Dunán, ha a legérdekesebb kisvízi felszínformákra vagyunk kíváncsiak, és már unjuk az Ínség-sziklát és a Margit-sziget déli csúcsán hemzsegő katasztrófaturistákat. Valószínűleg a "magyar Vaskapu" Dunaföldváron hasonló turistalátványosság lesz, figyelembe véve a hidrológiai trendeket.  

A borzalmas hasonlat alapját az alábbi fénykép adja, amely elsőre beugrott a fenti látvány kapcsán. Az Al-Dunához hasonlóan megvan itt is a sziklák között örvénylő folyó, a jól felismerhető, veszélyesnek tűnő sziklazátonyok, amelyekre a pionírok előszeretettel kapaszkodnak föl. Csak a csónakos és a háttérben magasodó hegyvonulat hiányzik, de a fanyalgók figyelmét fel lehet hívni rá, hogy Dunaföldváron, a jobb parton egy tekintélyes magasságú és meredekségű löszfal emelkedik, vízállástól függően 50–60 méterrel a Duna szintje fölé, ami kapcsolódik néhány zátony eredetéhez. 

A dunaföldvári zátonyok keletkezésük alapján (első ránézésre) három kategóriába sorolhatók. Az első, legunalmasabb kategóriába tartoznak a legnagyobb sziklák, ezek vélhetően a folyószabályozási művek építése során szándékosan vagy véletlenül kiszórt felesleges kövek, ugyanis ezen a szakaszon (is) nagyszabású munkálatok folytak, a dunaföldvári kanyarulat biztosítása létfontosságú volt a híd alatt, mivel a Duna kanyarulatfejlődése a földtörténeti múltban kettévágta az Öreg-hegyet, és oldalazó eróziójával folyamatosan fenyegette a löszfal állékonyságát. 

A második kategória hasonlóan unalmasnak tűnhet, ugyanis ilyennel sok más helyen is találkozni. A kavicsból felépülő zátonyok elsősorban a Bölcske felé eső távolabbi szakaszon fordulnak elő, méghozzá elég széles sávban, melynek csak egy kisebb része bukkan a víz fölé. A löszfalból származó mészkonkréciók, közkedvelt nevükön löszbabák teszik változatossá a dunai kavicsokat. A kavicsos szemcseméret-tartomány Paks felé egyre kisebb részét teszik ki a hordalék összetételének, de ebben a kanyarulatban a sodrás miatt szinte kizárólagosak. 

A harmadik kategória a legizgalmasabb. A mederben meglapuló, többnyire vékony kavics és löszbabarétegekkel fedett agyagpadok vélhetően a kanyarulatfejlődés által lebontott Öreg-hegy "gyökerei". A lösz egy finom szemcsés, jellemzően szél által felhalmozott jégkorszaki üledék, amely ha például alámosódás miatt beleomlik a Dunába, az anyagmennyiség egészét a folyó igen gyorsan elszállítja. Hátramaradnak belőle a legnehezebb mészkonkréciók, valamint az az ellenállóbb agyagréteg, amin annak idején a lösz felhalmozódott. Érdemes lenne ezeket az agyagpadokat megvizsgálni, de vélhetően a Pannon-tóban leülepedett üledékrétegekről van itt is szó.

2026. július 18-án délelőtt 10 órakor a dunaföldvári vízmérce -198 centimétert mutatott, enyhén emelkedett a vízállás az előző nap, július 17. óta, amikor négy centiméterrel megdőlt az addigi -199 centiméteres negatív rekord. A -203 centiméteres új LKV nem csak a pillanatnyi adatpont miatt érdekes a számunkra, de folyamatában is. Ez a minusz két méteres vízszint egyben meg is magyarázza, hogy régi térképek miért nem ábrázolták soha ezeket a zátonyokat.  

A dunaföldvári vízmérce "sempontjának", azaz 0 pontjának kijelölése idején ezek a zátonyok még legalább másfél méter mélyen voltak a Duna legkisebb vízszintje alatt, azaz soha nem kerültek a felszínre, régi térképek tanúsága szerint még hajómalmokkal is lehetett őrölni fölöttük. Csakhogy azóta a Duna kisvízszintje két métert süllyedt, ami azzal járt, hogy ezek a láthatatlan mederformák egyre többször látszódtak a víz mélyén, majd az utóbbi évtizedekben kezdtek rendszeresen elő is bukkanni, mind nagyobb és nagyobb kiterjedésben. Ami meglehetősen rossz hír a hajóforgalom számára, ugyanis ez a sziklás-agyagpados-kavicsos terület nagyjából a meder feléig benyúlik, nem véletlen, hogy 2025-ben két hajó is megfeneklett Dunaföldvárnál.

Érdekes párhuzam, hogy miközben az al-dunai sziklazátonyokat a Széchenyivel kezdődő folyószabályozás és a román-szerb duzzasztómű tüntette el, az új magyar Vaskaput éppenhogy a folyószabályozás hozta létre, azaz felszínre. 

Új zátony Vácon

Kedves Duna, eszik ön rendesen? Kilátszanak a bordái. Hé, várjon csak, mintha legutóbb, amikor ilyen helyzetben volt, ez a borda még nem volt itt! Kicsit bizonytalan a beteget vizsgáló orvos, ugyanis a páciens 2018 őszi leletei között nem találni erre vonatkozó feljegyzést.

A váci révalatti Zenepavilon-zátony.

2026. július 14-én este hat óra körül, amikor mindössze 16 centiméterre voltunk a valaha mért legkisebb vízállástól (LKV) a váci Dunán, egy új kavicszátony látványa fogadta a váci Korzón sétálókat, kerékpározókat. Mivel a kövek között gyökeret vert fűzeket és egyéb ártéri növényeket nemrégiben szinte teljes egészében kiirtották az új zátony látványa sokak számára teszi nyilvánvalóvá azt az abszolút hidrológiai katasztrófát, ami az egymás után kiszáradó állóvizeink és patakjaink révén állandóan uralja a napi híreket is. Az újonnan előbukkant zátony a városi környezetben számos kíváncsi embert (pejoratív kifejezéssel katasztrófaturistát) vonzott, remek alkalom nyílt régen vízbedobált tárgyak után kutatni. 

Kisvíz, nagy zátony.

Az új zátonyt elhelyezkedése alapján hívhatnánk Révalatti-zátonynak, vagy Zenepavilon-zátonynak. Fő, ennél a vízállásnál a víz fölé emelkedő, tömege ugyanis a Zenepavilonnal szemben található, de a kavicszátony a sekély vízben egészen a váci révállomásig, legfeljebb térdig érő vízben bejárható volt. Dél felé viszonylag gyorsabban mélyült a víz, azonban észak felé a vízimadarak, sőt a vízből éppenhogy kiálló nagyobb kövek is jelezték, hogy ezen a részen alig pár centiméteres vízszintsüllyedés már jelentősen meg tudja növelni a zátony kiterjedését. Ez egyben azt is jelenti, hogy amennyiben a Duna az LKV értékig csökken, a zátony még mindig egy keskeny és sekély víztest választaná el a kiépített parttól.

A zátony elhelyezkedése a váci Szent Anna templomhoz képest

A zátony viszonylag lapos, magassága helyszíni becslés alapján nem volt magasabb fél méternél a Duna aktuális váci vízszintjéhez (-40 cm) mérve, tehát valószínűleg 0 ± 10centiméteres vízállás környékén válik láthatóvá. Ez vélhetően egy pillanatnyi állapot, a következő rekordközeli kisvizes időszakra ez tovább nőhet. Amennyiben sikerülne minden kétséget kizáróan megbizonyosodni róla, hogy a nyolc évvel korábbi kisvíznél még nem volt látható, annyiban a zátony szintjének csökkenését ki lehetne zárni.

A zátony meglehetősen lapos északi csúcsa

Idén vélhetően több hasonló zátony is előbukkan a Dunából, ezért járjon mindenki nyitott szemmel a Duna mentén és szóljon ha ilyen mederformákra bukkan. Ugyancsak jó lenne, ha sikerülne fényképpel bizonyítani a váci zátony 2018-as létét/nemlétét.  

A vízállás-előrejelzések szerint a zátony 2026. július 15-én, azaz ma éri el majd a legnagyobb kiterjedését -46 centiméteres vízállásnál, utána egy kisebb árhullám borítja el, remélhetőleg a lehető leghosszabb ideig. 

Aszály a Foktői-szigeten

Száraz kóró a mellékág alsó szakaszán

2026 nyarán, a Foktői-szigeten partra vetett borosüvegeket kegyességből irányba rugdosva, hogy a belőlük kiömlő iszapos lötty sorvadó növényeket itasson ideig-óráig, felvetődik sok izzadságszagú kérdés, például, hogy a rekord alacsony Dunától függőlegesen és vízszintesen is távolodó ártér még vizes élőhelynek számít-e? A vízparttól 20 méterre csúcsszáradás által megtépázott füzek és nyárak kapcsán merengve a kiszáradó őshonos növényzet őshonos lesz-e majd a félsivatagi klímán is? És hogyan fog kinézni a Duna-part idén októberben, ha július elején már úgy néz ki, mint október elején szokott?

Foktő fok nélkül csak Tő, avagy
a kiszáradt Csorna-Foktői-csatorna
az árvízvédelmi töltés ártéri oldalán.

Képes beszámolónk helyszíne a Foktői-sziget, Kalocsától nyugatra, Pakstól délre, ahol a kavicsos üledékek helyét már a homok veszi át a kisvizes helyzetben előbukkanó széles parti zátonyokon. 2026. július 11-én dél körül, -63 centiméteres paksi vízállásnál (LKV+34 cm) a szigeten foltokban már jelentkeznek a rendkívüli szárazság első jelei, ugyan nem általános ez a helyzet, de a sárga foltok egyre jobban terjednek a zöld rovására, habár korábban éppen a zöld foltok terjedtek a kék, azaz a Duna rovására, és az is egy viszonylag gyors folyamat volt, de a sziget fejlődésére majd a következő bejegyzésben térünk ki. Jelenleg ugyanis már a második Foktői-sziget tűnik el, most éppen a folyószabályozás következményeképpen. 

Vadmalac turkál a kiszáradó mellékág egyik utolsó nyílt vízfelszíne mellett.
Mivel a mellékág rohamosan szárad, a vaddisznó kondák már a főághoz járnak inni.

Most elég legyen annyi, hogy 1978 körül valaki három sarkantyút szúrt bele a Foktői-szigetbe, alaposan megforgatta a homokos hordalékban, majd az ártéri erdőben is, ami szép vastag rétegben, bundaként tapadt rá a szigetre, északon, keleten, nyugaton és délen, de jutott a bal partra is bőven. Ezt a világoszöld bundát aztán a 2026. június végi hőkupola 42-43 fokon elkezdte szép aranybarna kéregként rásütni a szigetre. A pirulás foltjai már július elején megjelentek, valószínűleg érdemes lesz ide októberben is ellátogatni, hogy a folyamatot teljességében láthassuk.

Kilátás a Dunára, a távolban, dél felé felsejlik a Kalocsa-Meszes strandja

A Foktői-sziget déli csúcsa,
ahol a homokzátonyok elterelik a figyelmet a csúcsszáradásos parti füzekről. 

Sárguló nyár izzad az alsó sarkantyú végén.

Idegenhonos faj forog a Nap felé, a kecsességgel legkevésbé sem vádolható új dunai híd alatt.

A békalencsével borított legnagyobb vízfelület-maradvány a felső sarkantyú alatti forgóban.

Elsőre kiszáradt medernek tűnő forma a sziget belső részén,
csakhogy ezt a mélyedést valamikor 2003-ban ásták munkagépekkel, eddig ismeretlen célból. 

Októberi ártéri tájkép júliusban.

Az októberre vélhetően megszűnik majd pár problémás tényező, a bejárást leginkább megnehezítő pókháló-fátylak, a mellig érő csalán és a rajokban támadó, ki tudja a szárazságban hol szaporodó szúnyogok. Ha tippelni kellene, a vízállás hasonlóan alacsony lesz, ha így megy minden tovább, benne van az új negatív rekord is, a fákon már nem lesz levél, és kiszárad az aljnövényzet is. Drága ár azért, hogy a Foktői-sziget felszínformáit szabadon tanulmányozhassuk.

Abszolút hidrológiai katasztrófa

Miközben az ország a 42 fokban (árnyékban mérve) fulladozott és perzselődött, elesett a június is. A budapesti kisvizes etalonként szolgáló Ínség-sziklához képest soha nem mértek még ilyen alacsony vízállást Budapesten ebben a hónapban, a mérések kezdete óta. Pedig már majdnem sikerült, egy aktuálisan focis hasonlattal élve, kibekkelni, de egy utolsó perces góllal nyert végül az aszály, és nem maradt olyan hónap, amikor az Ínség-sziklát végig víz borítja.

Egy abszolút hidrológiai katasztrófa zajlik a szemünk láttára a Dunán, ami nem most kezdődött, de az elmúlt egy évben rendkívüli módon felgyorsulni látszik. 2018-ban az alábbi ábrát sikerült összeállítani az összes Budapesten mért olyan vízállásadatokból, amelyek alatta maradtak a 92 centiméternek, ami az Ínség-szikla kibukkanásának empirikus módon meghatározott vízállásértéke. A képen az adott naptári napon 1876. január elseje óta összesített Ínség-szikla előbukkanások olvashatók le. Tehát minél magasabbak a vonalak, annál ínségesebb az évnek az a szakasza. Ebben a cikkben szerepelt egy azóta elévült megállapítás is, miszerint:

"Február 13. és augusztus 11. között még sohasem bukkant ki a Dunából. Eddig."

2018-at megelőzően utoljára 2003-ban dőlt meg a kisvizes budapesti rekord, ekkor fordult elő először, hogy augusztusban szabad szemmel lehetett látni az Ínség-sziklát. Ez kitartott egészen 2025-ig, amikor alig tizenhat hónap alatt sorban megdőltek a havi minimumok. Először a március, aztán még ugyanúgy 2025-ben a júliusi negatív rekord is megdőlt, majd következett 2026, ami ugyan még csak a felénél tart, de nagyon jó esélye van, hogy ez az év legyen az abszolút negatív rekordok éve a Dunán.  

Abszolút hidrológiai katasztrófa (forrás)

Az alábbi táblázaton nem sok mindent kell magyarázni. Pirossal bekeretezve láthatók az "Ínséges napok". Szépen, sorban dőltek meg a negatív havi rekordok áprilisban, májusban és miután felmerült a kérdés: Maradt a június?, kijelenthetjük, hogy nem maradt a június sem. Sőt, nem maradt több olyan hónap, amikor az Ínség-szikla még sosem bukkant elő a folyóból. Ínséges évek elé nézünk. Ilyen körülmények között nem lehetetlen, hogy az őszi kisvizes időszakban már abszolút LKV rekordok is megdőlnek a Duna teljes hosszán. Majd azt is dokumentáljuk szépen, elhümmögünk rajta a következő negatív rekordig. Mindenesetre innentől kezdve a budapesti havi negatív rekordokat már nem az Ínség-sziklához kell majd viszonyítani, hanem egyszerűen a kevésbé romantikus vízállásadatokhoz. Az Ínség-szikla pedig egyre kevésbé kisvizes etalon, a hétköznapjaink részévé vált a látványa.