Az idei rendkívüli hidrológiai helyzet miatt 2026-ban elmarad az év dunai szigete szavazás. Az abszolút hidrológiai katasztrófa (volt magyarországi dunai vízmérce, ahol június és október közepe között ötször dőlt meg a valaha mért legkisebb jégmentes vízállás) megtizedelte a dunai szigeteket, és ahogy idén a lehetőségekhez mérten ezeket bemutattuk, sokukat az eltűnés szélére sodorta. Ilyen helyzetben nem sok értelme van szigetekre szavazni, és úgy tenni mintha mi sem történt volna. Ezzel azonban megszakadna egy 2013 óta tartó sorozat. Mivel a dunai szigetek szavazás a tudományos ismeretterjesztés mellett figyelemfelhívási célja is van, 2026-ban is lesz szavazás, de most nem szigetekre, hanem zátonyokra. Amelyekből, ha minden így megy tovább, hamarosan úgyis "rendes" szigetek lesznek.
A jelölt magyarországi zátonyok közös ismertetőjele, hogy felbukkanásuk az Ínség-sziklához hasonlóan, ínséges éveket jelölnek, hidrológiai szempontból. Az eddigi szokásokkal szembemenve most négy zátonyra lehet szavazni, közülük hármat már ismerhettek a helyiek 2018 óta, a negyedik zátony viszont a Duna története során először bukkant elő a folyóból.
Eddigi nyertes szigeteink:
2013-ban a váci Kompkötő-sziget
2014-ben az esztergomi Helemba-sziget
2015-ben a kismarosi Kismarosi-sziget
2016-ban a dunaújvárosi Szalki-sziget
2017-ben a Szlovákiába szakadt Csallóköz
2018-ban a soroksári Molnár-sziget
2019-ben a Rácalmási Nagy-sziget
2020-ban a ráckevei Kerekzátony-sziget
2021-ben a Mohácsi-sziget
2022-ben az esztergomi Prímás-sziget
2023-ban a soroksári Gubacsi-sziget
2024-ben a szigetszentmártoni Rafás-sziget
2025-ben a szentendrei Pap-sziget
ABC sorrendben mutatjuk be a jelölt zátonyokat Váctól Dunaföldvárig:
1. Dunaföldvár, "az új magyar Vaskapu".
2. Margitka-zátony
Budapesten mért nulla centiméteres vízállás körülbelül az a határ, amikor a folyómeder egységessége megszűnik. A szép egyenes rakpartok, kövezett rézsűk szárazra kerülnek, a tövükben kibukkanó terméskő-szórások, a rajtuk kiülepedő hordalék már korántsem olyan egyenesek. 0 centiméternél már nem csak a terméskő látszik ki, hanem láthatóvá válik az a mederanyag is, amire annak idején leszórták. És nem csak a part vonala válik egyre tagoltabbá, hanem a meder közepe is. Számos új zátony bukkant fel a fővárosi szakaszon, a ma született zátonyok látványa rendkívül szokatlan. Budapesten a legmeghökkentőbb ilyen zátony; Margitka.
3. Szentendrei zátonyok
Szentendre együtt lüktet a sorvadó Szentendrei-Dunából előbukkanó zátonyaival, lelkes környezetvédők az egész ország figyelmét felhívták rájuk azzal, hogy egy kiválasztott sóderzátonyt rögtön letérköveztek. A kibetonozott és a természetes partok között kanyarodó folyó ívében kibukkanó két nagyobb zátony mellett az idei nyáron még több, soha nem látott zátony is előkerült. Az aszály pucérra vetkőztette a folyót, és a kitisztuló víz felett szálló drónok röntgensugarai előtt már semmi nem marad rejtve a mélyben.
4. Váci-zátony
Ezen a nyáron a váci Dunán, egy új kavicszátony látványa fogadta a Korzón sétálókat, kerékpározókat. Mivel a kövek között gyökeret vert fűzeket és egyéb ártéri növényeket nemrégiben szinte teljes egészében kiirtották az új zátony látványa sokak számára teszi nyilvánvalóvá azt az abszolút hidrológiai katasztrófát, ami az egymás után kiszáradó állóvizeink és patakjaink révén állandóan uralja a napi híreket is. Az újonnan előbukkant zátony a városi környezetben számos kíváncsi embert (pejoratív kifejezéssel katasztrófaturistát) vonzott, remek alkalom nyílt régen vízbe dobált tárgyak után kutatni.
2026. október 13-tól december 30-ig tart majd a szavazás a négy jelöltre.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése